Anya állapota nem javul, de mint kiderült, a biztosítás nem fedezi azt a fajta egészségi ellátást, amire ő szorulna, gyakorlatilag halálra ítélték. Engem pedig, kitettek a mixeri melóból, túl sokat késtem, holott rengetegszer vállaltam túlórákat, és mentem be mások helyett, hogy legyen pénzem az anyám kezeléseire, vagy a kórházi napi díjaira. Mert nem hagyhattam, hogy csak úgy elpatkoljon, mert az államnak nincs pénze őt már fenntartani többet! Rohadt élet!
Napjainkban, ideges vagyok, izgulok, sosem csináltam még életemben ilyet, és ez lesz az első. A neten néztem zárfeltörős videókat, és próbálgattam is azokat. Itt vagyok, a kocsim maradt meg már csak, amivel melóba jártam eddig. De már at sincs, hiszen gyakorlatilag itt élek benne, három hónapja, amióta kirúgtak. A fazon, nincs itthon, éjszaka sosincs itthon, ezért…tökéletes a hely, mert kamerái sincsenek, így be tudok törni, és elvinni mindent ami mozdítható és drága. A város ezen negyede egy aranybánya! Hova süllyedtem?! Nem roppanhatok össze már harmadszor is! Erősnek kell lennem,mert az vagyok! Neki meg úgy sincs szüksége a drága holmijaira.Ezzel nyugtatom magamat. Meg azzal, hogy nem lesz baj, anyám úgy sem fogja megtudni. Persze! Csak ne dobogna annyira a szívem a torkomban, és ne fosnám össze magamat minden nesztől. Aztán végre bejutok. El sem hiszem,hogy bent vagyok. Sokszor néztem meg a ház környékét ,hogy tudjam, hogyan néz ki belülről, ezt az ablakokon át kiválóan láttam. Nem nagy cucc. A konyha után a nappali, és ott van valahol egy hatalmas lépcső, ami felvezet a hallba és az emelet irányába. Nesztelenül igyekszem mozogni, de valljuk be, nem erre tanítottak. Fekete nadrág, cipő, puha és kényelmes, és kesztyű, és a fenébe! A fekete kendővel az arcom előtt nem tudok lélegezni, így azt lehúzom az arcomról. Így már jobb. Néhány fiókban találok néhány ékszert, talán drága kövek, vagy ezüst, vagy fehér arany, majd a fekete piacon megmondják. Te jó ég! Oda is el keveredtem egyszer. Muszáj volt, mert így legalább tudom, hogy hova, és kihez menjek. Anélkül, hogy bajom származhatna belőle. Csak nyugi! Megbotlok és egy váza leesik. Mire moccanni sem merek, de eszembe jut, hogy senki sincs itthon, hála az égnek!

Quinn & CC

Nem vagyok őrült, csak furcsán normális.

Egész nap rohangálok, meetingről meetingre és megbeszélésre, ebédre egy partneremmel és aztán vissza a tervező asztal fölé és akkor jönnek a gondok a HR-el és az új belépőkkel hogy nézzem át őket és az egyik kupac még mindig az asztalomon hever. Nem jutok el oda hogy átnézzem a portfóliókat mert annyi minden kering a fejemben. Meg persze ott vannak a személyes démonaim is, és a tesóm aki mindenáron próbál jobb kedvre deríteni, de egyébként senki nem látja meg azt ami igazán mélyen belül van.
Egy kevés megfelelési kényszer és még egy kicsit több magány, amit a sok partyba fullasztok és a szocális készségeimmel leplezek. Nem tudom mihez kezdenék ha nem lenne minden napra valami tervem és nem lennék valahol, valakivel.
Mára viszont nincs, így a munkából egyenesen hazafelé veszem az irányt Michaellel, most kivételesen közösködöm, és hagyom hogy ő vezessen én meg az anyós ülésen kornyadozom, mert már nem bízom az ítélőképességemben, és a látásomban hogy milyen fáradt vagyok. Hazaérve hagyom, hadd menjen Mike a dolgára, és megígérem neki hogy ki se moccanok ma éjjel és akár rám is zárhatja a házat amit meg is tesz. Persze, nem bízik bennem, nem hibáztatom érte, elég eleven és szeszélyes életmódot folytatok, de így legalább bent tart és lehet a végén még engedek is az elképzelésének hogy szereltessek be kamera rendszert.  Már egy ideje masszívan rágja a fülem érte.
Csinálok egy jó nagy adag teát és felviszem az emeletre magammal hogy a rajzasztalom felett érjen a hajnal fénye. Az a terv hogy behozzam a lemaradásom és így neki is állok, de végül elalszom a tervező asztal felett és a lámpa is lekapcsol mert nem érzékel mozgást.
Később riadok fel valami zajra, ami lentről jön. Álmosan rázom meg a fejem, hiszen Michael megjötte nem jelent veszélyt.
- Fényt - szólalok meg rekedtes hangon, és feltápászkodok hogy lemenjek hozzá.  A lépcsősor tetején állok meg és figyelem a nappalit és lassan fókuszálok az alakra aki nem.... Mike. Összehúzom a szemöldököm.
- Nappali, fényt - parancsolok és felgyullad a lámpa és döbbenten pislogok az idegenre.
- Hé, te meg ki vagy? - kérdezem ahogy lejjebb lépek a lépcsőn és hirtelen sokkal éberebb is leszek.
- Hé, várj! Ne szaladj el! Olyan ismerős vagy nekem! - lépkedek le a lépcsőn, és végigüldözöm a lakásomon.
- Hééééééé! hol láttalak már? Mi ne.... várj! Ahhh fenébe már! - állok meg a konyha ajtóban ahol kiszáguldott az idegen. Elüldöztem, remek. Michael ki fog borulni. Oh édes istenem....
Felmegyek és előkotrom a telefonom.
- Michael? Igen, én vagyok. Jah, minden oké csak.... - mesélem el neki a sztorit.

Másnap reggel sem nyugodhatok és az irodában is fel-le futkosok és végül megtalálom.
- Megvan! Megvan! Tudtam, tudtam!  - kiáltok fel győzedelmesen ahogy kiugrom a székemből és kiszaladok a titkárnőimhez.
- Lányok! Azonnal segítenetek kell nekem! A HR kerítse nekem elő ezt a férfit most azonnal és tegnapra! - lengetem meg a papírost és fél nappal később jön is a hír hogy sikerült időpontot egyeztetni a sráccal, és addigra mindent tudok róla. Kezdő, de tehetséges, és jó fotói vannak. Ha nem egy kiállhatatlan pöcs, még fel is vehetem. Tudni akarom, tudnom kell!
Az időpont előtt már én magam is tiszta ideg vagyok.
 

#friend | BVB- Saviour| C.

Remeg mindenem, ideges vagyok, nagyon nem akarom a bőrtönben végezni, és többször elgondolkodom azon, hogy megéri-e ilyen veszélyes dolgot csinálnom? Aztán még ennyire sem tudnék segíteni anyámnak. Akkor pedig tényleg vége lenne. Nem hagyhatom. Szomorúan pillantok magam elé, sok értéket tényleg nem találok itt, így megértem, hogy miért nincs nagyobb biztonság itt. De akkor is, meg kell próbáljam. Hátha akad valami, amit tényleg hasznosíthatok. Melegem lesz, így lehúzom az arcom elől a kendőt, és óvatosan próbálok kutakodni, de egy váza így is lepottyan, mégsem törődök vele. Folytatom tovább a keresést, kutakodást. Ekkora házban semmi apróság, ami használható lenne? Talán az emeleten kellene kutakodnom, hallottam, egy ilyen helyen minimum egy pánik szoba van az ilyen esetekre. Majdnem elhányom magamat, abban a pillanatban, ahogy világosság gyúl a lakásban. Francba! A fenébe! Fal fehér arccal fordulok meg, az idegennel szembe, elzőldül az arcom, egész biztos.
- Én… nem… - botladozva indulok meg a konyha irányába, ott még egyszer megcsúszok, de aztán felkaparom magam a földről, négykézláb, és kirajtolok, mint a sprint futók. Még hallom, ahogy utánam szól, és engem szólongat. Nem tudom, hogy ki volt, életemben nem láttam még, de miért ismerne? Sosem találkoztunk! Talán egy dilis lakásába próbáltam bejutni?!
Mégis, arra ment el a napom egy része, hogy eladjam a cuccokat, a zálogba, és utána kifizessem a kórházi számlák egy kis részét, nem volt nagy fogás. Sajnos. De nem akarom ezt csinálni sokáig. Az idegeim fel fogják mondani a szolgálatot.


Egy mekiben ücsörgök, és az itteni salátát nyammogom, amikor hívást kapok attól a cégtől, ahonnan elutasítottak már egyszer. Most az igazgató akar találkozni velem, ez furcsa. Fel, le kajtatok a kocsim előtt. Egy eldugottabb helyen álltam meg, szar az utcán öltözködni, de a kórházban meg tudok fürdeni a találkozó előtt, így oda viszem el a cuccaimat, anyám kórtermében majd megfürdök, és ott felöltözők. Fekete nadrág, egy magasabb szárú félcipő, fehér póló, barnás ing, felülre nem kerül sapka a fejemre. Még nincs olyan hideg, hogy teljesen szét fagyjak.
Kicsit izgulok, de itt minden olyan profi, ahogy megmondom a nevemet, már egyből a megfelelő emelettel útba is igazítanak a liftnél, majd az előtérben is kedves recepciósok fogadnak. Veszek egy nagy levegőt, és igyekszem a legpozitívabb oldalamat mutatni, ahogy beengednek, nem vagyok egyébként sem egy tenyérbemászó fajta. Távol áll tőlem, inkább nyugodt vagyok, és jó kedélyű, de ahogy belépek, képtelen vagyok megjátszani magamat, miután egy gyors pillantás után, az öltözékemre, és a cipőm orrára, hogy minden rendben van-e a ruhatárammal, újra felpillantok, és a barátságos mosolyom lehervad, zavarodottan, és jeges gombóccal a torkomban torpanok meg, ahogy befogadom a látványt. Mit akarhat tőlem?! Idehívja rám a rendőröket? Tuti! Ha kiteszem innen a lábam, a rendőrök már a bejáratnál, vagy itt az ajtóban fognak várni. Egyszer bicsaklottam meg, és akkor is, pont annak az ügynökségnek az igazgatójának a házára esett a választásom, ahova jelentkeztem?! Nem mozdulok meg, csak állok egy helyben és még lélegezni is elfelejtettem.

Quinn & CC

Nem vagyok őrült, csak furcsán normális.

Nem sok kedvem van már az emberekhez ma, és így inkább itthon maradtam hogy befejezzem az éppen aktuális projectem tervezés részét, mert haladnom kellene ezzel is, mert még egy csomó másik kering a fejemben, ami csak arra vár hogy papírra vessem és kezdjek vele valamit. A tervezés közben hallok valamit és azt gondolom hogy Michael jött vissza valahonnan. De ő nem zajongana ennyire nekem.
A korlátnak támaszkodom és felkapcsolom a villanyt, de nem ismerem a férfit aki a nappalimban áll a levert vázám mellett. Mégis ahogy lejjebb lépek, kicsit ismerősebb. Az arcmemóriám legendás, de a nevek.... Hát... azok nevek, és kifognak rajtam.
- Te. Biztos! Na, héééé! Mondd meg ki vagy! - szaladok utána, de gyorsan elszelel, mert hát mégis csak betörésen kaptam, és nyilván menti a bőrét, de nem hagy nyugodni a gondolat. Mindenesetre sok mindent nem találhatott, pár apróságot de mégis inkább a személye érdekel mint a tény hogy kirabolt.
Sokáig állok elgondolkodva azajtóba hogy mégis ki lehet az, de csak másnap reggel világosodom meg.

- Ahh Drágáim, ti vagytok a legjobbak - dobok csókot a lányoknak, akik villámgyorsan intézkedtek hogy megtalálják nekem ezt a férfit, én pedig részletesen elolvasom addig az önéletrajzát, és próbálok a sorok mögé látni. Mi vette rá hogy ilyen jó referenciával rendelkező férfi betörő legyen? Nem értem. Igazán nem, pedig tehetséges modell, egy kicsit képezni kéne de akár még top is lehetne belőle.
Kíváncsi vagyok. Én mindig, mindenre. Nem ítélek elsőre, és meg akarom adni neki az esélyt hogy megmagyarázza, mert biztos vagyok benne hogy valami több áll mögötte mint szeszély, és rossz szándék. Ahogy rám nézett. Nem dühös volt hogy rajta kaptam, inkább rémült mintha ez tényleg elképzelhetetlen lett volna hogy megtörténhet. Pedig észrevettem, de nem tettem bejelentést, és Mike is ki volt borulva bár inkább rajtam de végül megértette a gondolkodásom, és még midig feljelenthetem később. Bár nem szívesen tenném meg.
Bejelentik hogy megjött és felkelek hogy az asztalomnak támaszkodva fogadhassam. Fekete nadrág és póló és piros dzseki. Az öltözködést nem vittem ma túlzásba, és ahogy rám néz, elmosolyodom.
- Mondtam hogy ismerős vagy nekem! - jelentem ki diadalmasan, ahogy közelebb lépek.
- Foglalj helyet kérlek - intek a kanapé felé, ahová én is tartok, és leülök. Remélem ő is követi a példámat mert egyenlőre beszélgetni szeretnék vele. Ő is tudja, hogy nagy a tét. Látom a szemében a félelmet. Utálom ha valaki zsarolni kell, vagy választás nélküli helyzetbe kell taszítani de jelen esetben... nincs más eszközöm.
- Nézd, jelenleg minden oké. Nem jelentettem be az éjjeli látogatásodat. Nem fognak lecsukni, ha ettől félsz. De vannak kérdéseim, és szeretném ha válaszolnál rá, őszintén. Fair ajánlatnak tűnik, nem? - kérdezem ahogy a halálra vált fejére nézek, és próbálom kicsit enyhíteni a stresszét.

 

#friend | BVB- Saviour| C.

Vége mindennek. Hiába a mosolygós és jókedélyű arca, vége. Mától már a börtönbe csücsülhetek. Azért, remélem hagy lehetőséget arra, hogy előtte meglátogassam az anyámat. Szeretném legalább megmagyarázni neki. Vagy…bocsánatot kérni tőle. Meg… ettől a férfitől is. Nem akartam, de kellett, nem volt sok a pénz, amit kaptam. De, egy kicsit az orvosok is megnyugodhattak. Kínos mosolyra húzom az ajkamat, ahogy végül helyet foglalok, a kanapé másik végébe, és oldalt fordulok, vele szembe. A térdemre rakom a bokámat, és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt. Nem szeretem, ha sarokba szorítanak. Ezernyi dolog fut át a fejemen, hogy mit akarhat. Rengeteg pletykát hallottam az ilyen gazdagokról, életfogytig tartó szexrabszolgák, meg ilyesmik. A klubban, ahol mixer voltam, azért hallott az ember ezt-azt. Még ha nem is nagyon akarta tudomásul venni.
Tudom, hogy ha csak úgy megszólalnék, csak rosszabb lenne a helyzetem, így próbáltam rendezni a vonásaimat, az alapvető para mellett azért látszott rajtam, hogy nem az a megfélemlíthető fajta vagyok. Nem fogok meghunyászkodni, hogy aztán mondjuk seggbe kúrjon azért, mert nem jelentett fel. Amivel talán nem lett volna problémám, mert ha másképp találkozunk, még jó part is lehetne, de… Csak ilyen miatt megengedni valakinek bármit is, a testemmel kapcsolatban, nem. Még a hideg is kirázott a gondolatra, és még jobban összevontam magam körül a karjaimat.
- Nem lesz itt utána semmi ultimátum, hogy térdeljek le eléd, és szopjalak addig, amíg el nem ájulsz? – villan élesen a pillantásom. Picit gyanakvó vagyok, persze,hogy az vagyok. Minden normális ember azonnal feljelentene, főleg ha olyan jól látott, ahogy ő engem.
- Ha kérdésekre kell válaszolnom, felőlem rendben. – gyakran félre értenek, mert úgy öltözködöm mint egy rosszfiú, és sikerül is úgy kinéznem mint egy rossz fiú, aki kötözködik. De, igazából másra sem vágyom, hogy végre sikerüljön az álmom, hogy modell lehessek, híres tervezők ruháit mutogathassam a színpadon. Vagy, fotózásokon, mert megtetszettem másnak, mert el tudja képzelni rajtam is a ruháját. Persze, szeretem a ruhákat is,meg a divatot is.
- De én is kérdezhetek….? Miért nem jelentettél fel azonnal? Nem vagyok én olyan profi, hogy ne találtak volna meg azonnal a zsaruk. – mert tényleg nem tolvaj vagyok, nem annak születtem. Meg a fogam se fáj erre a szakmára. Nem kifizetődő, és rizikós is.

Quinn & CC

Nem vagyok őrült, csak furcsán normális.

Nem telt túl sok idejükbe a lányoknak hogy megtalálják a srácot és ilyenkor midig elképedek mi mindenre képesek a nők, ha valamit akarnak. Egy fél nap telik el hogy személyesen is láthassam a betörőmet aki elszaladt előlem. Most viszont itt van előttem teljes életnagyságban és alig bírom magam visszafogni hogy ne zúdítsak rá hatmillió kérdést. Eszembe jut persze Mike intelme is ezzel kapcsolatosan és majdnem letépte a fejem mert nem akartam feljelenteni, holott tisztán láttam az arcát meg mindent. Valahogy nem...
Figyelem őt, és végül letelepszem én is a kanapéra, vele szemben. Vonzó, impozáns, nagyon jó top modellem lehetne, és nem is értem miért nem kapott erre esélyt és biztos hogy el fogok beszélgetni a Hr részlegemmel hogy mégis mi a jó cickány alapon válogatnak. Addig viszont minden önéletrajzot én akarok átnézni, még akkor is ha ezért bent kell maradnom éjszakákon át. Nem hagyhatok ilyen lehetőségeket elúszni.
- Kávét, vizet? - kérdezem tőle ahogy őt méregetem és a szavaira csak sóhajtok. Persze, számíthattam volna rá de mégis....
- Nézd, én esélyt ajánlok neked a hatóságokat kikerülve. Mivel most sem követtem el ellened semmit, légyszívesen egy kicsit normálisabb hangsúlyt.... Csak... a mihez tartás végett - húzom össze a szemöldökeim.
- Biztosíthatlak, nem élek ilyen módszerekkel Quinn. Csak kérdezni szeretnék, és válaszokat kapni ezekre - jegyzem meg. Belekortyolok a kávémba ahogy a férfit nézegetem.
- Igen, csak kérdésekre... - biztosítom, és előrehajolok, a térdeimre támaszkodok. Komolyan villantom rá kék szemeimet.
- Quinn. Én.... ostobaság, tudom. Nem tűnsz tolvaj, betörőnek és tudni akartam miért tetted mégis, mert szemmel láthatóan halálra rémültél tőlem. A félelem a szemedben. Tudni akartam az okát hogy miért.... - pislogok a másikra kiskutya szemekkel. Érteni akarom, és tudni az okát hogy miért tette amit.
- Sokszor mondják hogy túl jóhiszemű vagyok, de valami azt súgja hogy nem vagy rossz ember csak valami.... ide kergetett.... - teszem hozzá.

 

#friend | BVB- Saviour| C.