﹤ A szülei mindketten művész emberek, ennek köszönhetően Josh maga is elég szabad szellemiségben lett nevelve. Mindig támogatták a kreatív ötleteit, sarkallták a képzőművészetek űzésére. Apja koreai, édesanyja koreai-amerikai.
﹤ Van egy öccse, akivel bár folyamatosan halálra idegesítik egymást, mégis bármit megtenne érte - kivéve amikor a hűtőben hagyott kajáját is megeszi előle és arra fogja, hogy még fejlődő szervezet.
﹤ Ugyan grafikus tanul, nem szeretne hivatásszerűen foglalkozni vele. Számára a rajz és egyéb kreatív foglalkozások inkább számítanak szórakozásnak, mintsem pénzforrásnak. Ha megrendelésre kellene dolgoznia, úgy érzi az kiölné az egészből az élvezetet.
﹤ Sokkal inkább szeretne streamerként érvényesülni, a videojátékokban ugyanis mindig jó volt és amikor rájött, hogy pénzért is lehet csinálni, nem lehetett eltántorítani ezen céljától. A szülei ugyan nem ellenezték a karrierválasztást, de még reménykednek benne, hogy a nagyobb fiukból grafikus lesz.
﹤ Joshua szeretne magának egy kutyát, az eddigi utazásai miatt azonban még nem találta meg a megfelelő alkalmat arra, hogy beszerezzen egyet - amúgy sem döntött még a fajtáját illetően, mert minden alkalommal meggondolja magát és újat kedvel meg.

> Annak ellenére, hogy sok időt tölt a gépe előtt és videojátékokkal, nagyon is társasági embernek mondható. Szeret bulikba járni és együtt lazulni a barátaival.
> Független, megáll a saját lábán - képes volt huszonévesen egymaga utazgatni Európában -, és jellemzően szerethető srác. Nem próbál meg állandóan mások kedvében járni, de mégis sokan pozitívan nyilatkoznak róla. Az öccsére nem kell hallgatni, túloz.
> Képes vezető szerepbe helyezkedni, de csak ideiglenesen - ha tisztában van vele, hogy többen számítanak rá, akkor jellemzően túl soknak érzi a felelősséget a saját vállán. Ettől függetlenül amit megígért, mindig igyekszik betartani. Kivéve a takarítást - azt utál.
> Nehezen lehet felidegesíteni - kevesen tudják például róla, hogy utálja, ha az ő kajájához nyúlnak hozzá -, de ha valaki (az öccse - vagy bárki, aki az öccsét bántja) megteszi, jellemzően akár az öklével is kommunikál.
> Könnyen megbántódik, de sosem mondja ki, ha megtörténik. Érzékelhető a viselkedésén, amit mindig próbál azzal kijátszani, hogy elvonul, vagy csendben marad.

5 pozitív tulajdonság:
• Érdeklődő
• Jó megfigyelő, intelligens
• Energikus és lelkes
• Népszerű és barátságos
• Tudja hogyan kell kikapcsolni

5 negatív tulajdonság:
• Nehezen koncentrál
• Rendetlen és utál takarítani
• Hajlamos neheztelni
• Mindent egyedül akar megoldani
• Bizonyos dolgokat képtelen lekommunikálni

+ 5 játék, amit közvetít:
- Among Us
- Valorant
- Dead by Daylight
- League of Legends
- Fall Guys
- Biztos, hogy most akarsz utazni, Josh? - Apám nem is fordítja felém teljesen a fejét, egyedül a pillantása szegeződik rám, a tányérja felett.
- Igen. - A válaszom ennyire egyszerű. Hiába magyaráznám nekik, hogy az ő utuk nem az enyém, annyira rá vannak fixálódva arra az ideára, hogy én a tökéletes másuk és egyvelegük vagyok, hogy még maguknak sem lennének képesek beismerni, ha teljesen más utat választanék. Pedig nem akarok grafikus lenni, még csak galériát sem szeretnék vezetni és a festő élet sem feltétlenül az ideálom. Tévedés ne essék, szeretem a művészeteket, élvezem őket. Nézni, csinálni és azt látni, ahogyan más űzi. De képtelen lennék olyan mértékben a hivatásomnak tekinteni, mint a szüleim.
-  Pedig a felén már túl vagy, kicsim. Ha lenne még pár darab a kollekciódban, csinálhatnánk neked kiállítást is. Már tudom, melyik darab lenne a legjobb a középpontba! - Anya meleg hangja és lelkesedése megmosolyogtat. Értékelem az igyekezetét, és ha bárki kérdezné, biztosan csak azt tudnám mondani, hogy mindent nekik köszönhetek. Azt szokták mondani, hogy a művészek nehezen élnek meg, az én családom viszont szerencsés helyzetből indult. Anyáék foglalkozása ellenére is mindig mindent megkaptam, amit szerettem volna - és még többet is, a folyamatos terelgetésüknek hála, ami miatt most grafikát tanulok.
- Nem szeretnék kiállítást tartani, nem gondoltam meg magam. - A villámmal úgy tologatom a zöldséget a tányéron, hogy a brokkoli szinte teljesen körbejárja azt, apró zöld pontocskákat hagyva maga után. Túlfőtt. - Vannak barátaim is Európában, akiknek megígértem, hogy meglátogatom őket.
- Az internetes barátaid? - Apa rosszalló hangsúlya miatt elnevetem magam. Lerakom a villámat, aztán az asztal alatt a combomra simítom a kezeim.
- Igen, ők. - Még mielőtt elkezdődne az apámtól egyébként ritka kiselőadás, amiben az internetet és a hazug embereket hibáztatja, inkább folytatom. Ha nem megy az én meglátásom szerint, akkor előadom úgy, hogy nekik is bejöjjön. - Tuti jót tenne az inspirációmat tekintve is. Félretett pénzem is van, szóval nem kell aggódnotok. - Végül is melyik szülő tartaná egyáltalán kicsit is veszélyesnek azt, hogy a húsz éves gyereke egyedül akarjon Európában utazgatni, ugye?



- Ez frankón a te lakásod? - A lány olyan közel hajol a telefonhoz, mintha attól közelebb kerülhetne a sok száz mérfölddel távolabb lévő lakáshoz is.
- Lesz. - Távolabb hajolok a telefontól, hogy ne koccanjon össze a fejünk. Legalább olyan izgatott vagyok a költözésemet illetően, mint ő a hír hallatán. - Amikor visszamegyek még csomó dolgom lesz vele, mert bútorom csak annyi van, ami a régi szobámban maradt... - Nincs kedvem visszaköltözni a szüleimhez. Részben mert tisztában vagyok vele, hogy az öcsém gyakorlatilag még aznap elfoglalta az én szobámat, amikor felszálltam a repülőgépre, részben pedig azért, mert tudom, hogy ha a streamelésre akarok koncentrálni, nyugodtabb környezetre van szükség, mint az otthon, amiben felnőttem. - Eljöhetsz majd meglátogatni, ha van kedved. - Jelen helyzetben persze nem feltétlenül opció és biztosan nem tudnánk olyan gyorsan cselekedni, mint ahogyan nekem kell most. Megszakítom az utazásom - ami egyébként is épp elég hosszúra nyúlt már ahhoz képest, amit a szüleimnek ígértem - mert senki nem tudja mi lesz még, ha a vírus elterjed, az utazások pedig egyébként is megkönnyítik a fertőzéseket. Mindenki szempontjából az lesz a legjobb, ha én magam is hazamegyek.
- Nem mostanában lesz, az tuti... - Együtt sóhajtunk fel, amiből közös röhögés is lesz.
- Tudom. De attól még ne felejtsd el és ne ígérgess. Tényleg gyere.
- Hogy fogok addig pénzt csinálni, amíg New Yorkban vagyok?
- Van plusz setupom. - Olyan hangsúllyal mondom ezt, mintha épp megsértett volna. - Nálam is tudsz majd streamelni. - Ezzel a megoldással könnyebben tudom vendégül látni az "internetes barátaimat", és nem dobom ki azokat a tech cuccokat, amelyeknél jobbakat szereztem be magamnak.
- Főzni sem tudsz, hogy akarsz megvendégelni? - A vigyor az arcán elárulja, hogy bár a megjegyzésével épp most szúrt hátba, attól még legalább annyira szeret is. Nem többként barátoknál, de épp eléggé jó barátokként ahhoz, hogy ilyen megjegyzéseket tehessen.
- Mestere vagyok a rendelésnek - jelentem ki már-már sértődötten. A szüleim biztosan örültek volna neki, ha az Európában töltött idő alatt legalább egy kicsivel több konyhai tapasztalattal térek haza - de legalább azt megtanultam, hogy a jeges americano az olaszok szemében mosléknak számít.


- Nem kellett volna kijönnöd, megszoktam, hogy... - Elhallgatok, amikor a bejárati ajtónk nyílásával szinte párhuzamosan meghallom a lakás belsejéből érkező hangot - pontosabban hangokat. Ugyanis amikor beljebb lépek, az öcsém már feleletet is kap apánktól.
- Komolyan nem vettetek neki olyan csokit, ami miatt hat évesen összeverekedtünk? Akkor minek mentetek boltba?
- Anyád főzött neki, annak jobban fog örülni.
Kérdőn pillantok a nagybátyámra, mintha csak tisztában lenne vele, hogy mi történt a házban, amíg ő távol volt és felszedett engem a reptérről. A vállvonása és az arckifejezése nevetésre késztet. - Szóval te sem tudod mi folyik itt... - A  megjegyzésem nyomán elhalkul a korábbi vita, én pedig alig szabadulok meg a cipőimtől, máris kettővel több szempárral találom magam szembe, amikor felpillantok.
- Eli, apa! - Széles mosoly terül el az arcomon és úgy lépek közelebb hozzájuk, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást. Ami bizonyos értelemben talán igaz is, mert sosem tudnám a videohívásokat egyenértékűvé tenni azzal, amilyen élmény személyesen újra látni egymást. Előbb az öcsémhez lépek oda, hogy megölelhessem, még ha tisztában vagyok is vele, hogy mennyire utálja. Összeborzolom a haját és direkt nem vagyok hajlandó elengedni, amíg hangosan nem tiltakozik ellenem.
- Joshua - Apám széttárja a karjait, én pedig elfogadom az ölelését és meglapogatom a hátát.
- Hiányoztatok.