Soren & Joshua

Jó dolog volt találkozni azokkal a barátaimmal, akiket a neten ismertem meg, vagy máson keresztül kerültünk kapcsolatba és akiknek egyben köze sem volt az USA-hoz. Mindig is máshogy közelítettem meg a szüleimhez képest azt a témát, hogy milyen embereket lehet megismerni online, ugyanakkor megvan az az előnyöm, hogy nem tizenéves kislány vagyok, akit könnyedén be lehetne csapni és egyéb képeket sem lehet tőlem kicsalni csak úgy. Ennek ne menjünk bele a részleteibe. Az Európában töltött időszak egyben arra is rádöbbentett, hogy mennyire hiányoznak nekem azok a barátaim, akiket nem vittem magammal - tehát lényegében mindenki, aki itt maradt New Yorkban. Ha valakit berakhattam volna bőröndömbe és magammal kellett volna vinnem, az valószínűleg egyébként is az öcsém lett volna. Ő meg nem fér be ilyenekbe, ezért sem vittem magammal. Fogjuk rá.
Sejtettem, hogy amikor hazaérek mindenkit meg kell majd győznöm arról, hogy életben vagyok még és hogy a szüleim figyelme nélkül is képes vagyok túlélni ebben a világban, nem halok éhen két hét után. Így viszont egész hamar hajléktalan státuszba kerültem, mert bár a szüleim mindig szívese fogadtak a házukban, nekem már ennyi idősen - és főleg Európa után - nem volt affinitásom velük élni. Egészen más lett volna, ha csak Eli meg én vagyunk, de neki mondhatjuk, hogy így is teljes bejárást kell majd biztosítanom a lakásba, amit kinéztem magamnak.
- Amíg embert nem öltél, nem nagyon lehet a rovásodra írni semmit, nem? - Azzal kapcsolatban pedig úgyis tudtam, hogy Soren nem követne el hasonlót. Az meg amúgy sem váltana ki belőle hasonlót, hogy nélkülöznie kellett pár hónapig. - Remélem ezután a felvezető után nem akarsz sötétségben hagyni és el is mondod a dolgot. - Ha közelebb lettünk volna egymáshoz, határozottan oldalba böktem volna a könyökömmel, ami az öcsém és közöttem gyakran az elindítója volt egy-egy vitának, mert verekedésnek azért nem nevezném azt, amit el szoktunk követni. Mint ahogy végül Sorennel sem tettük meg, az első találkozásunkkor. Ez azóta is jó döntésnek bizonyult.
- Mézes whiskyt, hogy neked is megfeleljen. - A kijelentésem mellé egészen pofátlan vigyor költözött az arcomra, de már épp elég időm volt megjegyezni ezt az apróságot a sráccal kapcsolatban, hogy ne akarjak neki valami keserű és ocsmány italt hozni, ha már külön megkért rá, hogy járjak a kedvében. - Nagyon nehéz így neked ajándékba italt venni, erre gondoltál már? - Hiába reklamálok, arra sosem kérném, hogy változtassa meg az ízlését és egyik napról a másikra kezdje el szeretni a torokmaróan erős röviditalokat. Amúgy sem vagyunk még elég öregek és alkoholisták ahhoz, hogy mindegy legyen, hogy mit fogyasztunk. Ettől függetlenül tényleg hoztam neki italt, azt meg úgysem fogom belőle kikényszeríteni, hogy tisztán igya meg mindet.
- Még a végén elszállok, csak óvatosan. - Nevetve ütögettem meg a vállát. Egészen viccesnek gondoltam azt a rendszert, ami közöttünk működött, ami a promóciós dolgokat illette és azt a fajta lehúzást, amit Soren megengedett nekem és a többi barátjának is. De legtöbbször azt a mennyiségű PR cuccot elnézve, amit felhalmozott, nem is csodálom, hogy meg akar szabadulni egy részétől, hogy maradjon hely a többinek is.
- Nekem azt úgysem túl nehéz. - Nincsenek túl nagy igényeim, még ha egyébként a lakókörnyezetemet szeretem esztétikusan berendezni, ami meg egyébként csak annak köszönhető, hogy azok a szüleim, akik. Különben biztos nem érdekelne semmilyen művészet annyira. - Mi volt a gond? - Azért kérdeztem rá rögtön erre, mert nem olyan embernek ismerem Sorent, aki csak úgy véget vetne egy kapcsolatnak, ha egyébként működik a dolog. Másrészt meg túl fiatal ő, és én is, hogy bármelyikünk azon agyaljon, hogy mikor kellene megállapodnunk. Majd jön az is, de előbb élnünk kell.
- Kettő? Na erre most kíváncsi vagyok, szóval fejtsd ki, kérlek. - Jöhettem volna azzal, hogy vigyázzon az orrára és arra, hogy a végén ne akarja senki elverni, de mit mondhatnék? Kicsit sem ítéltem el azért, mert ilyen életet él.
- Nem volt nehéz. Volt ahol a boltban is szembejött az arcod. - Erről egyébként már akkor is tájékoztattam őt és fotódokumentációt is csatoltam neki mellé, de még mindig eléggé szórakoztatott a dolog, hogy felemlegessem. A dobozban rejlő különböző dolgokat illetően már az elején próbáltam mindenkinek úgy válogatni, hogy ne valami kacatként fogják fel az egészet. Soren esetében ez több apró üvegbe rejtett alkohollal is járt, a kötelező édességek és kulcstartó mellett. Mosoly volt az arcomon, amíg én magam is meglapogattam a hátát. - Aha, van ami az. - bólintottam egyet, amikor az ajándékok törékenységéről esett szó.
- Ruhát nem akartam venni, mert féltem, hogy nem fogom tudni hányas bicepsze edzettél magadnak amíg nem voltam. - A valódi magyarázat meg igazából csak az volt, hogy több ruhát kapott más cégektől, mint amennyire szüksége volt tőlem. - Azt a térképet meg majd el kell kezdened, mert sosem telik meg teljesen. - A saját lakásomba is jó ötletnek tartottam volna azt a térképet, amiről le kell kaparni az országokat, ahol jártam már, mint egy sorsjegyről.
- Az egyik csajjal majdnem. A többiekkel ciki lett volna, mert több időt töltöttem náluk. - Megrántottam a vállamat magyarázat közben, a kezemet pedig megemeltem, hogy át tudjam túrni néhányszor a tincseimet, amelyek rendezetlenül hullottak vissza a homlokomba. - Miért, neked nem elég a két csaj? - Vigyorogva pillantottam felé. - Szóval hogy is van ez? Ismerem őket? - Tagadhatnám, hogy nem szoktunk erről beszélni, de ugyanolyan hazugság lenne, mint ha azt mondom, hogy hetente templomba járunk gyónni. Az nem a mi reszortunk.

Joshua & Soren

― ― ―

„Az is vagy”. Talán genya dolog volt ezt válaszolni neki, nem beszélve arról, ahogyan elkezdtem röhögni, mint valami elmebeteg. Végül küldtem neki egy szívet az üzenet mellé, hogy ennek ellenére érezze a törődést. Josh egy volt azon haverjaim közül, akivel kedvemre viccelődhettem, ha arról volt szó. Nam Joon abban egy kicsit másabb volt, hogy vele szemben azért igyekeztem moderálni magam, mivel pontosan tudom, hogy egyszerűen nincs jogom mindenkivel úgy bánni, ahogy ahhoz nekem kedvem van. Alapvetően vele teljesen más környezetben ismerkedtem meg, és volt szerencsém annyira betekinteni az életébe, hogy ne akarjak úgy viselkedni, mint egy igazi utcagyerek.
Josh már sokkal inkább hasonlított rám. Mondjuk talán rá tesz a dologra egy lapáttal az a tény, hogy mi ketten majdnem összeverekedtünk, de végül rájöttünk, hogy jó arc a másik és a barátkozás mellett döntöttünk. Nyilvánvaló, hogy satu részeg volt ő is és én is, szerintem a történetben ez volt a legkisebb dolog, ami kérdéseket vetett fel. Az, hogy ő meg én hasonló háttérrel bírtunk már önmagában megengedte azt, hogy arra gondoljak, hogy ezáltal a személyiségünk is hasonló lehet. Mondhatni belekényelmesedtem egy kapcsolatba.
Emellett komoly üzleti oka is lehetne annak, hogy mi ketten jóban vagyunk. Valójában nem Josh streamjeiből akartam nyerészkedni, és én sem gondolom azt, hogy ő mondjuk modell babérokra törne a hátam mögött. Maradjunk annyiban, hogy vannak bizonyos tulajdonságai, ami alapján akár az is lehetne, de tuti, hogy nem tartaná a diétákat és túl lusta lenne folyamatosan kimozdulni, ha otthon is megkeresi a pénzét. Ettől függetlenül úgy gondoltam, hogy ha egy két cuccot már adok a fiú barátaimnak, akkor nem nagy kérés tőlük kérni azt, hogy legyenek szívesek, osszák meg azt, ahogyan az adott cuccot viselik, vagy akármi. Mivel három életre elegendő parfümöt és kozmetikumot kapok ajándékba, általában azokat is szétszórom a fiúk között, mivel nem tudok mit kezdeni ennyi PR csomaggal. Minden bizonnyal azért kapok egyre többet és többet belőlük, mert nagy figyelmet fordítok arra, hogy így vagy úgy, de kikerüljenek a sztoriba a termékek, de még mindig jobb, mintha oda sem figyelnének rám.
- Az a baj, hogy tényleg van pár dolog a rovásomon, amiről még nem meséltem – őszinte voltam, ahogy elhúztam a szám – És lehet ki is akadsz, ha elmondom, mivel nyilván anya sem tud mindent. Egyébként kötve hiszem, hogy bárkinek rosszat mondana rólam.
Mivel én voltam az egyetlen fiú a családban, ráadásul későn érkezett babaként kerültem be a családba, nagyon sok szeretetet kaptam nem csak tőle, hanem apától és a nővéremtől is. Jo már túl nagy volt ahhoz, hogy utáljon, amiért meg mertem születni. Az anyáknak a fiú gyerekek mindig a szemük fényei, apának meg egyfajta mini me-ként szolgálhattam, ami miatt talán egy fokkal jobban elkényeztettek, mint ahogy azt tenniük kellett volna, de én nem bánom. Visszatekintve az eddigi életemre, határozottan úgy gondolom, hogy megérdemeltem mindent, amit megadtak nekem, cserébe pedig én is gondoskodni fogok róluk, ha már nekik az nem fog könnyen menni.
- Mit hoztál egyébként? – ahogy elfogadtam a kezét, vettem a fáradtságot ahhoz is, hogy felnyomjam magam a kanapéról – Csakhogy érezd a törődést, még senkinek sem mutattam meg a cuccokat. Még én sem szedtem ki belőle azt, ami nekem kell.
Nyilvánvalóan nem rongyokon fogok összeveszni egy haverommal, az elég picsás dolog lett volna. Biztos nem lennék együtt olyan lánnyal, aki a barátaival cipőkön vagy táskákon veszekedik. Ezek azok a csajok, akik nem takarítanak, de takarítónőt sem vennének fel, szóval mindent nekem kellene csinálnom. Fúj.
- Örülök, hogy jól érezted magad – figyeltem, ahogyan a hátizsákjától megszabadul, a kérdésére viszont már nem annyira magabiztosan válaszoltam – Szakítottunk Karával. Azóta lett két barátnőm, vagy mi… Mielőtt megkérdezed, igen. Egyszerre.
Én sem igazán értettem, hogy miként alakult így a dolog. Az egyikükkel randiztam, míg a másikkal olykor lefeküdtem, de nem igazán jutottam még dűlőre azzal kapcsolatban, hogy mit kellene tennem Isával vagy, hogy eléggé akarom-e Bree-t ahhoz, hogy elengedjem a másik lányt. Mindezek közepette néha még eszembe jutott az exem is, akit már kétszer majdnem felhívtam, hogy megvitassam vele a dolgot. Nem lett volna jó ötlet.
- Jól esik, hogy gondoltál rám, köszi – mivel nem voltunk olyan fiúk, akik egymást puszilgatnák, egyszerűen csak elvettem tőle azt, amit adott nekem, majd a kezem nyújtottam felé. Miután azt megfogta – már ha megtette – akkor közelebb húztam egy rövid ölelésre és kicsit meglapogattam a hátát is, aztán a tekintetemet megint a dobozra tereltem.
- Törékeny? – nem mintha rázni terveztem volna vagy bármi, egyelőre óvatosan próbáltam kinyitni anélkül, hogy komolyabb kárt tennék az ajándékba, amit kaptam – Egyébként lefeküdtél valamelyik streamer haveroddal?

öltözék ― 715 ― hazaértél     ― ☆

Soren & Joshua

- Mi a helyzet a lakásoddal?
- Jövő hónap elején költözhetek csak be, még vannak dolgok, amiket nem fejeztek be.
- Eszedbe ne jusson az én szobámban dekkolni addig!
- Az az én szobám volt - jelentőségteljes pillantást vetek az öcsémre, aki egyértelműen próbál úgy tenni, mintha az otthonomtól távol töltött idő alatt felhatalmazást kapott volna arra, hogy teljes mértékben megfeledkezzen róla, hogy kinek a szobájába is költözött be.
- Rátapintottál a lényegre: VOLT. Most már az enyém. - Olyan magabiztossággal közli velem a tényeket, mintha épp bíróságon bizonyítaná a szobára való jogosultságát. A szemeimet forgatva nyúlok inkább a telefonomért, ami a kanapén sorakozó párnák alatt fekszik, valahol közöttem és Elian között. Amíg a díszpárnák között turkálok, pár pillanatig a helyiség másik végében bekapcsolt állapotban lévő tévére siklik.
Szokatlan érzés újra abban a házban lenni, ahol felnőttem, de nem rajtam múlt, hogy pontosan mikor jöhetek vissza az országba. Részben bánom, hogy meg kellett szakítanom az utazásomat, részben nincs jelentősége, mert egyébként sem volt több tervem. Mindent láttam Európában, amit előre elterveztem és talán még annál is többet, köszönhetően annak, hogy az internet ilyen szinten képes összehozni a mai generációt. Ha nem is állíthatom, hogy minden országban akadt valaki, akivel összefuthattam, mégis voltak páran, akikkel végre, életemben először találkoztam.
Hiába élveztem az utat és azt, hogy személyesen is megismerhettem az egyébként már barátaimnak tekintett embereket, mégis hiányoztak azok az emberek, akiket hátra hagytam. Néha a szüleim, gyakrabban az öcsém és a barátaim is kifejezetten. Ezt persze a mellettem üldögélő srácnak ha fizetnek sem feltétlenül vallanám be - újra, mert hogy a reptérről való hazaérkezésemet követően volt egy gyenge pillanatom, amikor apa és Eli előtt is bevallottam, hogy hiányoztak... De talán azóta is mindketten kifejezetten igyekszünk semmissé tenni ezt az emléket, mert visszatértünk egymás rendszeres szóbeli inzultálásához, ami már-már hagyomány a Lim-Hayes háztartásban.
"Mintha csöves lennék..." A lepötyögött üzenet szövege tulajdonképp nem is állt olyan messze a valóságtól, lévén a saját lakásom még nem volt teljesen készen arra, hogy ott lakjak, a szülői házban lévő szobámat pedig átvette az öcsém. "Megyek." Ezzel az üzenettel egyetemben álltam el a kanapéról, hogy összeszedjem magamat és ténylegesen is elinduljak Sorenékhez, aki pofátlan módon még azt is rám bízta, hogy alkohollal érkezzek. Persze, nem róhatom fel neki, hogy így is egy egész doboz ajándékot kap tőlem, amelyeket az utazásom során vettem neki, mert akkor az egész elveszítené a meglepetés jellegét.
Nem csak neki készültem valamivel, hanem az édesanyjának is a kezébe nyomtam egy kis ajándéktasakot, amikor beléptem hozzájuk. Ezt nem csak egyfajta kedves gesztusnak tekintettem, hanem kifejezetten lekenyerezésnek is, amiért leitatom az egy szem fiát. A terveinket nyilván nem közöltem vele a folyosón, miközben Soren szobája felé sétáltunk, de megdicsértem valami új dekorációt az egyik útba eső asztalon és kérdeztem az egészsége felől is. Nem neveltek barbárnak, ellenben a haverom szavait hallva már annál inkább úgy gondoltam, hogy ő elfelejtette minek nevelték.
- Anyukád pont most mondta el, hogy miért nem érdemled meg, amit hoztam. Olyan hosszú volt a rossz cselekedeteid listája, hogy eddig kellett kísérnie - hátrafelé intek a kezemmel, de az arcomon egy széles mosoly jelenik meg. Ezzel a lendülettel nyújtom oda a kezem Sorennek. - Elég király volt. Annyi élményt szereztem, hogy az agyam valószínűleg még mindig nem dolgozott fel mindent. - Előbb a hátamon viselt könnyű hátizsákot helyeztem le a padlóra, aztán én magam is helyet foglaltam.
- Na és veled mi a helyzet? Miről maradtam le? - Kezdetben nem gondoltam volna, hogy mi valaha összebarátkozunk, de ha külső szemlélőként tekintettem volna jelenleg magunkra, valószínűleg eszembe sem jut azt állítani, hogy mi ne lennénk világi haverok.
- Remélem az előbb felkeltettem a kíváncsiságod... - Csak a reakcióját követően vagyok hajlandó kihúzni a hátizsákból a csomagot - ami történetesen nem a mai napra megvett alkohol -, amelyet ezzel a lendülettel át is nyújtok a srácnak. Felesleges lenne szavakat pocsékolni arra, hogy miért is kap tőlem bármit; ő maga is tisztában lehet vele.

Joshua & Soren

― ― ―

Anya már jó ideje gondolkozott azon, hogy szívesen nyitna lakásunk közelében egy kávézót, vagy hasonló vendéglátós egységet. Egyáltalán nem szorultunk rá arra, hogy ő is dolgozni kezdjen, mivel apának elég jó munkája van, illetve én is sok pénzt hozok haza. A szüleim sosem köteleztek arra, hogy bármilyen költségbe beszálljak, mivel kiskorú vagyok. Sokkal inkább szerették volna azt, ha eltenném a pénzemet egy későbbi időszakra, illetve határozottan támogatták azt, hogy jól tanuljak és a modellkedés mellett belekóstoljak valami egészen másba is. Én magam is tisztában voltam azzal, hogy most még fiatal és szép vagyok, ezt pedig ugyan szinten lehet tartani, de nem lehet egy teljes életen át megélni belőle. Talán lett volna annak értelme, hogy a fotózást tanuljam ki, mint szakmát, mert az valamilyen szinten köthető a modell munkáimhoz. Mivel a kamera másik oldalán már álltam, pontosan tudom, hogy hogyan kell viselkedni, mit kellene látnom a képeken. Ugyanakkor nagyon nem tartom jó dolognak, hogy holmi tucatszépséggel fel lehet már futni az Instagramon is modellként, éppen ezért is vagyok biztos benne, hogy amíg élvezem a szakmámat, addig megéri csinálni, de lényegében azért mentem egyetemre, mert voltak gyanús ellenérzéseim azzal kapcsolatban, hogy pár éven belül úgy fogom érezni magam, mint aki kiöregedett. Már nincs olyan presztízsem, mint tíz évvel ezelőtt lett volna, mivel sok más tartalomgyártó nagyobb követőtáborral rendelkezik, mint én. Azt hiszem, hogy ha nem lenne egy Tiktok fiókom, amit rendszeresen frissítek különböző tartalmakkal, lényegében esélyem sem lenne példának okáért fizetett együttműködéseket véghez vinni.
Ennek hála viszont rengeteg pr csomagot kapok, ami egy hónap alatt olyan felfordulást tud okozni a házban, hogy attól az agyamat eldobom én is. Rendszerető, átlagos emberek voltunk a szüleinkkel, és ki tudtam kergetni a világból mindenkit, amikor már a nappaliba hordtam ki a dobozokat, mert nálam nem fértek el. Ilyenkor kaptam egy alapos fejmosást, amiért kuplerájt csinálok a házból, és így várok vendégeket később. Pont ezért tartottam elég gyakran egy „kukázásnak”, vagy esetenként „ingyenélésnek” elkeresztelt alkalmat, amikor egy-egy haveromat áthívtam, ők pedig megszabadítottak attól a mennyiségű cucctól, amit gyakorlatilag esélyem lenne egyszer felvenni, aztán elajándékozni, vagy éppenséggel a kukába hajítani. Annyi ilyen csomagot kapok, hogy lényegében lehetetlenség lenne mindent viselni, amit küldenek nekem. Azt nem tartom jótékonykodásnak, hogy a levetett gönceimet odaadom másoknak, pont ezért élvez mindenki más a baráti körömben elsőbbséget ilyen téren.
„Jössz guberálni?” egyetlen rövid üzenetet küldtem, ezúttal Joshuának, aki megérdemli, hogy a bontatlan csomagokból válogasson, mivel már egy ideje nem találkoztunk. Annak idején egy egyetemi bulin ismerkedtünk meg, aminek majdnem verekedés lett a vége, de valamilyen furcsa módon összebarátkoztunk utána. Én pedig azóta sem tudtam neki barátnőt szerezni, pedig akkor megígértem, így még nem adtam fel az ambícióimat ezzel a dologgal kapcsolatban sem.
„Ha beugrasz, út közben nézz már valami piát… Amióta egyetemista vagyok, anyámék eldugják az összes készletet, de még tartom a jófiú imidzsem. Mellesleg anya puszil. Azt mondta, hogy csinál palacsintát, ha jössz.”
Nyilvánvalóan ez egy visszautasíthatatlan ajánlat volt. Én a saját telefonomat a kanapéra dobtam, és elkezdtem becipelni a szobámba a dobozokat, mert nyilvánvalóan, ha már házon belül tervezek berúgni, akkor azt nem a nappali közepén fogjuk elkövetni. Pontosan tudtam, hogy anya mennyire allergiás az ivászatra, így megkíméltem attól a részlettől, hogy a legkisebb gyereke pontosan mennyire rossz. Ránk nyitni úgysem fog, hála az égnek.
Mikor már az utolsó dobozt is eltüntettem az ajtóm mögött, elnyúltam az ágyamon, és úgy vártam tovább. Időközben sikerült elolvasnom Josh üzenetét, tehát hoztam be valamennyit az itthon tartott chipsekből is, illetve a rament, amit anya megcsinált, mert „csak nem várhatunk vendéget normális étel nélkül”. Én már a tojásokat ütöttem bele a levesbe, amikor hirtelen nyílt az ajtó és a haveromat pillantottam meg, anyám társaságában, aki hamar le is lépett tőlünk.
- Mi van, egyedül már ide sem találsz? – vigyorogva álltam fel és nyújtottam felé a kezemet, hogy tudjam üdvözölni – Hogy vagy? Milyen volt Európa?

öltözék ― 630 ― hazaértél     ― ☆