Előző este... A liftben nem is tűnt fel...annyira, hogy ilyen izmos. Ez nem csoda, hiszen ott legalább volt rajta ruha. Most nincs, aminek nagyon örülök. Annyi tetoválása van, egész nap tudnám őket nézegetni. Nagyot sóhajtva hajtottam a fejemet a kanapé háttámlájára, miközben folytattam a képek közti nézelődést. Sejtettem, hogy nem overálos fotói lesznek, mert ezeken már majdhogynem meztelen. Tipikus Cain. Nem éreztem bűntudatot, amiért egy kicsit kémkedek utána. A sötét nappaliban csak a laptop monitorjának a fénye világít. Egyedül vagyok itthon, senki se láthat. Egyébként sincs ebben semmi rossz. Megnézem a Facebook-profilját, ő vele meg soha többé nem fogok találkozni. Nagyon égő volt a legutóbbi beszélgetésünk, szerintem azóta is rajtam röhög. Egy 2016-os képnél hagytam abba a görgetést. Nagyot nyelve jöttem rá, hogy kezdenek rossz irányba terelődni a gondolataim. Jó sok össze-vissza kattintgatás után magam mellé tettem a laptopot, és halkan dúdolva felkeltem, hogy valami világosságot varázsoljak az éjszakába. Ezután előkotortam a mobilom, és felvettem a fülhallgatóm. Ha nincs Max itthon, akkor kedvemre énekelhetek, mert nem tud beszólni érte. Egy-két percet a szomszédok is kibírnak, s így magamat nem zavartatva üvöltöttem az Imagine Dragons-tól a Monster-t. Szokásomhoz híven ez magában foglalta a nappali körbetáncolását, míg végül visszatértem a kanapéhoz. Nagyot huppanva vágtam le magam a laptop mellé, és épp kiakartam lépni a Facebookból, amikor valami váratlan történt. Khm, vagyis semmi se történt. Az egész lefagyott. - Ne már... - Szegény gépet elég erőteljesen nyomkodtam, de a rövidzárlat volt a kisebbik baj. Nemsokára feltűnt, hogy Cain egyik régi képét sikerült belájkolnom. Basszus. A fülhallgatót eldobtam valahova a messzi távolba, és kétségbeesetten hívtam fel Cheryl-t. Jól párszor kicsengett, mire méltóztatott válaszolni. - Mi van?! - hangzott el a kedves köszönés. Szinte a mobilon keresztül is éreztem a pia auráját. - Valami rosszat csináltam. - Beszéd közben folyamatosan a laptopot szadiztam, hátha történik valami. - Lelőtted azt a faszt? Az nem baj. Holnap jövök és elássuk. - - Mi? Nem! - Abba már bele sem akartam gondolni, hogy valószínűleg nem viccelt, és tényleg segítene. - Izé...belájkoltam Cain képét, és a laptop lefagyott. Szerinted látja, ha visszavonom a kedvelést? - - He...ezért...hívtál fel? Nem érek rá. Azt hittem, hogy valami baj van. - A háttérben idegen férfiak beszédét és nyögését hallottam, ami nem az élettársához tartozott. A hűség mintaképe. - Milyen kedvelés? Nem értem, hogy mi bajod van vele. Ha neked nem kell, odaadhatod. - Sajnos belőle ezt ki is nézem, mert Cheryl bolond, és tényleg képes lenne rámászni. - És ha meglátta? Nem mintha érdekelne, de ne lássa. Megjavult a laptop, kinyomtam mindent. Nem fogja látni, ugye? - folytattam a szenvedést. A laptopot meg kikapcsoltam, még mielőtt véletlenül ráírnék. - Persze, nem lesz semmi gond. Nyugi, nem fogja látni. Biztos alszik már, ne rinyálj. - Ezután a hívás véget ért, és sikerült megnyugodnom. Igaza van, Cain amúgy is több időt tölt az edzőteremben és a tetoválószalonban, mint a könyvek felett. Nem ért a technológiához.
Ma délelőtt
- Valaki hívja már a kurva szerelőket! - Cheryl gyönyörű, nőies hangja szépen süvített ki a konyhából, egyenesen a bambán néző vendégek füléhez. A frontvonalt hamar ott hagytam, és a pult mögött ácsorogva próbáltam elérni az imént említett szerelőket, de nem vették fel. Úgy tíz perce a konyhát elárasztotta a víz, nem tudom, hogy mi történt. A csap önálló életre kelt, és most onnan is ömlik a lé, ahol elvileg nincs is lyuk. Teljes a káosz, a szakács franciául üvöltözik, amiből mi egy szót sem értünk. Az összes pincér odabent van, egyedül én jöttem ide vissza, hogy a vendégeknek valamiféle megnyugvást tudjak nyújtani. Odabent mindenki tőlem várta a megoldást. Pont tőlem, akinek a problémamegoldó képessége egyenlő a nullával. Nem csak a szerelőket, hanem a főnököt se tudtam elérni. - Na? - Egy másik kollégám két vizes törölközővel a kezében robogott ki a konyhából, de én a fejemet rázva jeleztem, hogy egyelőre nem jutottam előrébb. - Minden a legnagyobb rendben. - fordultam a hozzám legközelebb ülő, engem vizslató vendégekhez. A mosolyomat viszonozva folytatták az evést, de látszott rajtuk, hogy nem nagyon értik mi történik most pontosan. Az a baj, hogy nagyon én sem, és fogalmam sincs, hogy szerelők nélkül mi lesz ennek az egésznek a vége. A legrosszabb esetben az egész étterem felrobban, mi meg benn égünk. Igyekeztem elterelni ezeket a borús gondolatokat, s helyette inkább a négyes asztal rendelését pakoltam fel a tálcára. A telefonálást egy másik pincér vette át, hátha ő nagyobb sikerrel jár. Idő közben Cheryl is mellém lépett, hogy ne egyedül én foglalkozzak a vendégekkel. Nálam sokkal fürgébben dobálta fel a pezsgővel teli poharakat a tálcára. Féltem, hogy valamit összetör, de nem. Miután végeztem, és nem a forró levesekkel foglalkoztam, felemeltem a fejem. Ekkor láttam meg, hogy valaki, akinek nagyon nem kéne épp most lépett be az étterem ajtaján. - Ő meg mit keres itt? - kérdeztem inkább magamtól, mintsem a mellettem állótól. - Ki? Mi? Hol? Ó! - Cheryl kétségbeesett arca hirtelen széles vigyorba torzult, és abban a másodpercben ki is kapta a kezemből a tálcát. - Mit csinálsz? Add vissza! Ne hagyj itt! Cheryl! - nyúltam utána, de már késő volt. - Én ezt elintézem, te foglalkozz a többiekkel. - A "többiek" alatt gondolom a tetkós nagyembert értette. Megfordultam, hátha így nem vesz észre, és a már tiszta poharakat kezdtem el törölgetni. Bizonyára véletlen egybeesés, hogy New York ötmillió étterme közül pont ide tévedt be.
Kezdőlap
