Rachel & Aida

Sok olyan nő, akik átlagosnak számítanak, talán tragikusnak találnák azt az életet, amit én is éltem. Biztos vagyok benne, hogy ha köztudott lenne a házassági szerződésem és az, hogy fiatalon az üzlet miatt mentem férjhez, akkor összesúgnának a hátam mögött és azt találgatnák, hogy Tae Yangban a vagyona volt-e a legvonzóbb a számomra. A valóság nyilvánvalóan más, de ettől függetlenül nehéz lett volna mindent megmagyarázni olyan embereknek, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak a világról csak azért, mert olykor megnyitnak pár hírportált. A mi világunk mindig elég zárt volt, abban a helyzetben, amiben mi vagyunk, az hír, amit annak gondolunk. Nem állítom, hogy a pórnépet befolyásolnánk, de azoknak, akiknek van egy kis esze, odafigyel a pletykákra, amik róla keringenek. Talán a fiataloknak vonzó lehet az a tény, hogy a világ róluk beszél, de hosszú távon semmi értelme nincs hagyni elburjánzani a dolgokat.
Ezen a partin történtek több okból is titokban fognak maradni. Onnantól kezdve, hogy Travis viselkedése kompromittáló volt, biztos vagyok benne, hogy a szüleinek a legnagyobb célja elkendőzni a hibáját. Emellett Rachel érezheti magát megszégyenülve, holott ő az egyik olyan személy, akinek igazán nem kellene kellemetlenül éreznie magát azért, mert két fiú érte kakaskodik. A Han szülők valószínűleg el fognak beszélgetni a fiukkal, de összességében, ha oldalt kellett volna választanom, akkor Felix mellett lennék. Ennek az oka a lány arcán látható boldogtalanság volt. Mivel én is kerültem már a helyzetébe, és nem találkoztam hasonló érzésekkel, tisztában voltam azzal, hogy beszélnem kell vele. Ha a házasság csak a szülei döntése, ő pedig nem szerez belőle hasznot se anyagilag, se érzelmileg, akkor nincs értelme erőltetni. Amúgy is abban hittem, hogy a mi világunkban a kettőnek kéz a kézben kell járnia. Én mégis úgy mentem hozzá a férjemhez, hogy az ő vállalata még a kanyarban sem volt… Ennek ellenére van most egy csodás gyermekünk és szép családot alkotunk a hullámvölgyeink ellenére is. Ha Rachel ezt nem kapja meg Travistől, akkor nem szabad erőltetnie a kapcsolatot.
- Te buzdítottad Felixet arra, hogy próbálja meg betörni a vőlegényed orrát? – nem tudom, hogy mennyire volt helyes az, ahogy Travisre hivatkoztam, mert Rachel sok mindent mondott a kis incidens óta, de igent neki biztosan nem – Ezek fényében nem magadat kell okolnod, hanem azon gondolkozni, hogy hogyan tudsz kilépni ebből a kapcsolatból.
Nem vagyok se az anyja, se a nővére, mégis úgy éreztem, hogy gyakorlatilag én vagyok az egyetlen olyan személy, aki ezt elmondhatta most neki. Ez lehet az a helyzet, amikor a korabéli barátnőknek nem hinne, mert nincs tapasztalatuk házasság terén, a családjára pedig nem számíthat, mert bele lett sodorva egy ilyen szituációba. Én úgy gondoltam, hogy feleslegesen járunk jótékonysági eseményekre és adományozzuk el mindenünket, ha arra sem vagyunk képesek, hogy legalább egymáson segítsünk. Egy nő bántalmazása – mert ami itt történt az határozottan ebbe a kategóriába esett bele – pedig akkor sem oké, ha az a nő jómódú családból származik. Nem tudok olyan körülményt felhozni, amikor rendben lenne.
- Próbálj meg beszélni velük – lágy volt a hangom, nem is voltam benne biztos, hogy a megfelelő tanácsot adtam neki – Szerintem hosszú távon csak az a fontos nekik, hogy olyat válassz, akit ismernek.
Nem akartam kimondani Felix nevét, valószínűleg csak felzaklatnám vele. Mégis úgy gondoltam, hogy ha valaki, akkor a fiú nagyon őszintén szeretheti őt, hiszen képes volt a családját szégyenbe hozni érte. Mivel nem az én házasságomról van szó, nincs jogom ajánlatokat tenni neki, szerintem éppen elegen vannak, akik hasonlóval zaklatják szegényt.
- Először próbálj egy kicsit megnyugodni – finom nyúltam az arcához, hogy letörölgethessem a könnyeit – Tudom, hogy könnyű mondani. Van olyan barátnőd, akihez szívesen mennél? Ha nincs, akkor fel tudunk ajánlani a férjemmel egy vendégszobát.
Szerencsére mindenre gondoltunk az építkezés előtt, ezért annak ellenéore is volt nálunk hely, hogy Natie is a fél életét elhozta New Yorkba. Gondolok itt arra, hogy havonta ráír az anyósomékra, hogy milyen csomagot küldjenek el neki és mindig annyi cuccot kér hozzánk, hogy Tae Yangnak kell felvinnie a szobájába. Pedig már én is egészen megedződtem a fiunk miatt.
- Várj egy picit, mindjárt jövök. El ne mozdulj – tekintetemmel a saját páromat kerestem, hátha valahol megpillantom és rá tudom bízni a lányt, de minden bizonnyal már hazafelé tart a Han fiúval. Nem tehettem mást ezért, gyorsan a pult mögé sétáltam és kiszolgáltam magam a hűtőből egy üveg vízzel.
- Írja a számlánkra kérem – tudtam, hogy van egy kis közönségem, ilyenkor nagyon szerettek kémlelni a kotnyeleskedő banyák és társai, ezért próbáltam olyan kecsesen távozni a teremből, ahogy csak tudtam. Persze, majd be fogok állni a sorba, amikor tisztában vagyok vele, hogy valaki az összeomlás szélén áll.
- Tessék – mielőtt odaadtam volna neki az üveget, eltekertem rajta a kupakot és a kezemet nem húztam el nagyon messzire, hátha nehezen markolna rá arra. Az lenne az utolsó csepp a pohárban, ha le is öntené magát.
- Nekem van tippem arra, hogy mi ütött belé – finoman vontam meg a vállam, aztán hátrasimítottam egy hosszú, világosbarna tincset az arcomból – De ha nem szeretnéd hallani, meg is tarthatom magamnak.
Nem hiszem, hogy a legjobb módja az érzelmi támogatásnak az, ha elkezdem játszani a bölcs nagyasszonyt, aki annyi mindent megélt. Nekem is bőven lenne mit helyre tenni a saját házasságomban, szóval közel sem én vagyok a legjobb opció arra, hogy tanácsokat osztogassak bárkinek.
- Bántott már téged? – felesleges lett volna azzal nyugtatni, hogy az én családom hasonlót biztos nem tűrne el egy ilyen fiatal gyerektől. Valószínűleg nem csak Tae Yang, de a bátyám meg az apám is össze dolgozott volna azért, hogy tönkretegyék Travist.
- Szerintem nem jó ötlet, hogy most találkozzatok – ráfogtam a lány alkarjára, így próbáltam vele szemkontaktust teremteni – És nem miattad mondom ezt. Valószínűleg feldúlt és csak jobban sírnál, ha látnád. Megbízhatsz bennünk, Tae Yang haza fogja vinni és ágyba dugja.
- Tegezz nyugodtan – elvégre a nővére lehetnék, talán egyidős lehet Aidennel – Van arra tipped, hogy miért nem bírják egymást?
Hátha így könnyebb lenne megtalálni a probléma gyökerét. Soha nem kerültem hasonló helyzetbe, de azt már átláttam, hogy semmi szórakoztató nincs abban, ha két férfi egy nőért harcol. Mondjuk korábban sem gondoltam volna egy ilyen helyzetet annak, maximum kellemetlennek.
- Nos, ő a te barátod, ezt neked kell tudnod – vontam meg a vállam – Én nem ismerem túl jól a Han családot. Amióta férjhez mentem, nem nagyon foglalkoztam más férfiakkal.
Az lett volna szép, hogy ha megteszem, de ettől függetlenül hajlandó voltam arra, hogy megfejtsem az okát annak, hogy pontosan miért viselkedik így a fiú. Ha Rachel ettől nyugszik meg, akkor teljesen benne voltam a dologban.
- Nem foglak meggátolni benne. Ha nem vezetnék, akkor egyet innék is veled – nevettem el magam, aztán hirtelen ötlettől vezérelve mondtam a következőt – Az erkélyen is van minibár, most biztosan nyugisabb. Szerintem menjünk oda és ha szeretnéd, közben elmondom az én verziómat abból, hogy pontosan miért lehet ilyen Felix.

Aida & Rachel

Mérhetetlenül bolondnak éreztem magamat, amiért eddig az estéig hittem abban, hogy az én szüleim mások, csak mert bizonyos tekintetben másképp viselkedtek velem, mint a korombeli fiatalokkal a saját szüleik. Nem kényszerítettek olyan elfoglaltságokra, amelyekkel kapcsolatban nem voltam én magam is elkötelezett, nem gondolták, hogy meg kell mondaniuk kivel legyek kapcsolatban, vagy kivel barátkozzak. Sosem volt kifogásuk a súlyomra, vagy a viselkedésemre, habár nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan ember vagyok, amilyen jelenleg, hogy nincsen testvérem. Mindig is közelebb álltam a felnőttek világához, komolyabb voltam a koromnál és otthon gyakran bevontak azokba a beszélgetésekbe is, amelyek klasszikusan felnőtteknek valók voltak. Talán terelgettek valamelyest, amikor pályaválasztásra került sor, de én magam is tudtam, hogy miben vagyok jó és miben érhetek el sikereket. Hiába szeretem a divatot, nem gondoltam, hogy meg tudnám állni a helyemet olyan szinten, mint mondjuk a diplomáciai kapcsolatok, vagy a külkapcsolatok terén.
De talán ez is csak puszta illúzió és fele annyira sem vagyok független, vagy erős, mint amilyennek eddig gondoltam magamat. Ha az lennék, hogyan történhetne meg, hogy a semmiből villámcsapásként ér egy eljegyzés? A legfelkavaróbb része az egésznek pedig valószínűleg sokkal inkább az, hogy örülnöm kellene neki, mégis érzem, ahogyan elfog a rettegés. Nem akarom ezt, nem akartam, hogy ennyi szem és fültanúja legyen a történteknek és legfőképpen nem akarom elhinni, hogy a szüleim tudtak róla. Ha számukra is meglepetés lett volna, talán jobban fogadom. Így viszont levegőhöz is alig jutok, vas marokkal szorítja valaki a mellkasomat. Szerettem volna én magam is tenni valamit, hogy megállítsam a verekedést, de csak álltam ott, földbe gyökerezett lábakkal és próbáltam elképzelni a jövőmet azzal az emberrel, aki képtelen méltósággal kezelni Felix megjegyzését. Sosem kedvelték egymást, de mindketten voltak annyira úriemberek, hogy nem ugrottak nyíltan egymás torkának. Egészen mostanáig. Ha pedig őszintének kellene lennem, valahol mélyen megnyugtatott, hogy Felix ezt tette. Azt szerettem volna, ha más is annyira ismer és tudja - látja rajtam -, hogy nem ezt akarom. Felmerül a kérdés, hogy akkor egyáltalán miért vagyok Travis-el, és... A helyzet az, hogy már magam sem tudom. Görcsösen ragaszkodtam abba, hogy megjavítsunk valamit, ami talán soha nem létezett olyan formában, mint amilyennek én a saját fejemmel elképzeltem, és csak most döbbentem rá, hogy nem tudom mi lenne azután, hogy sikerült összefoltozni a kapcsolatunkat. Kilépni azonban féltem belőle, mert sokkal banálisabb dolgok miatt is viselkedett már velem Travis rettenetesen, akkor mit szólna hozzá, ha szakítani próbálnék vele?
- Akkor kié? - Lehet, hogy udvariatlanul követelőző volt a hangom, a pillantásomban mégis kétségbeesés tükröződött. Eszemben sem volt arra gondolni, hogy milyen pletykákat indítottam el azzal, hogy én is úgy reagáltam ahogy - hiszen ez nem csak Felixen múlt -, sokkal inkább az forgott a fejemben, hogy mi van a fiúkkal. Egészen pontosan az egyikkel. Az átnyújtott zsebkendőt a szemeimhez nyomtam, próbálva nem elkenni a valószínűleg már egyébként is ramaty állapotban lévő sminkemet. - Én is azt hittem, hogy megtehetem. De a szüleim nem szóltak egy szót sem. Tudták! - Kapkodva szedtem a levegőt, egyre inkább úgy éreztem, hogy elfogy a levegő a helyiségben, én pedig megfulladok, vagy a mellkasom roppan össze, amiért még mindig köré fonódik az a bizonyos vas marok. - Mit kellene tennem? Nincs hova mennem... - Sóhajtva billentettem előre a fejemet, miközben a vállaim is előre estek.
- Nem, nem igazán... - A fejemet ráztam, miközben a mellkasomhoz emeltem a kezemet és finoman megdörzsöltem azt. Szerettem volna egyszerűen eltűnni innen, de nem pusztán az estélyről, hanem a saját életemből is, amíg nem rendeződnek a dolgok. - Szeretnék egy kis vizet. - Ez tűnt a legmegvalósíthatóbb opciónak. Nagyon igyekeztem koncentrálni egy pontra magam előtt, na meg arra, hogy ne bukjak ki teljesen. Sírhatnékom támadt, amikor az agyam visszadobáltam elém a képeket arról, ahogyan Felix és Travis egymásnak esnek.
- Igen, Felix Han. - Bólogatva adtam választ a kérdésére. Próbáltam hinni a szavaiban és megnyugtatni a hevesen dobogó szívemet, hogy Aida szerint a férjével biztonságban van a fiú, akkor valóban így van. - Remélem, hogy így van... Én tényleg nem akartam, hogy ez történjen. Fogalmam sincs mi ütött beléjük... - Finoman megráztam a fejemet, próbálva kiverni belőle a gondolatokat, amelyek valószínűleg aludni sem fognak hagyni.
- Azt hiszem az jól esne, igen. - Hiába volt bennem ott a félelem azt illetően, hogy Travis talán ott vár a folyosón, a négy fal közé zárva még nyomasztóbb volt ez az egész. Látni szerettem volna Felixet is és tudni, hogy jól van, hiszen részben miattam is verekedtek össze, és arra gondolni, hogy lényegében miattam sérülhetett meg... Nem olyasmi, amivel most képes lennék megbirkózni. - Nem vagyok abban biztos, hogy tényleg gyáva lenne megütni egy nőt... - Anélkül, hogy többet mondtam volna, a pillantásom Aidára szegeztem. Eszemben sem volt bevallani bármit is abból, ami közöttem és Travis között történt, mert nem úgy fogtam fel, mint kezelendő problémát, szimplán azt hittem a férfi természetéről van szó és el fog múlni. Most már ebben sem vagyok biztos.
- Mindenki minket fog nézni. - Amikor körülbelül egy magasságba kerültünk a nővel, köszönhetően annak, hogy én magam is talpra álltam, sokkal egyszerűbb volt a szemébe nézni. - Tudni szeretném, hogy Felix jól van-e. - Nem várhatom, hogy minden kívánságom teljesítve legyen, sőt arról sem vagyok meggyőződve, hogy Felix még a helyszínen van, de akkor is tudni akartam.
- Nem hiszem, hogy idegeneket megütne, ne aggódjon a férjéért. - Fogalmam sincs hogyan kényszerítettem oda egy halványka mosolyt az arcomra, mégis úgy éreztem, hogy sikerült.  - Felix és Travis alapból nem jöttek ki jól, szerintem utálják egymást. - Lehet, hogy a saját lelkem békessége érdekében el kellett volna engednek ezt a témát, de egyszerűen nem ment. Újra meg újra az volt előttem, ahogyan Felix tiltakozott, és annyira érdekelt volna, hogy pontosan miért... Hogy mit mondana ő, teljesen őszintén, ha rákérdeznék a dologra. Mert abban nem hittem, hogy pusztán a kettejük között meglévő ellentét ezt hozza ki belőle.
- Vajon miért viselkedett így Felix? - Ha ivós játékot csináltunk volna abból, hogy hányszor mondom ki a barátom nevét, azt hiszem képes lennék az alkohol hatására elfelejteni a történteket. Lehet, hogy épp erre lenne szükségem... - Inni szeretnék valami erősebbet is. - Azt mondják nem szép dolog, ha a lányok alkoholt isznak, én most mégis úgy éreztem, hogy megértettem mi mindennek kell történnie egy húzós napon ahhoz, hogy valaki italra vágyjon a végén.

Rachel & Aida

Ahogyan az eseményeket követtem, minden pillanatra hirtelen emlékezni kezdtem a saját eljegyzésemmel kapcsolatban. Hirtelen az ujjaimon viselt gyűrűnek súlya lett, amit érezni véltem, mégsem gondoltam tehernek a férjemet, vagy elviselhetetlennek azokat a kötelezettségeket, amikkel a feleséggé válás jár. Miközben benne voltam a lány eljegyzésében, mert végig néztem a bejelentést, a pillantásom akaratlanul is a férjemre vándorolt. Ahelyett, hogy tehernek éreztem volna őt, a tenyerem egyszerűen az arcára simult egy pillanat erejéig, aztán szorosan fogtam rá a kezére.
Pontosan emlékszem, hogy bár kényelmetlen volt a bejelentés, amit tettünk, nem éreztem kellemetlennek. Akkor is úgy fogtuk egymás kezét, mint most, valószínűleg pedig, ha nem is felhőtlen boldogság, de elszántság annál inkább tükröződött az arcomon. Tudtam, hogy meg kell házasodnom annak érdemében, hogy függetlenné válhassak a családomtól. Ugyanakkor világ életemben egy olyan férfire vágytam, aki gondoskodik rólam, de nem fog rövid pórázon, aki hagy nekem szabad gondolatokat, és hajlandó társként mellettem lenni, nem pedig szó szerint az uramnak gondolja magát. Akkoriban Tae Yang ilyennek tűnt. Ma már sokkal inkább mondanám azt, hogy őt érzem az életembe illeszkedő, egyik legfontosabb darabnak, ami által az utolsó kis puzzle is a helyére került: hiszen megszületett a közös gyermekünk. Ma már nem csak egy jó üzlet volt számomra. Hiába veszekedtünk sokat, hiába voltak a házasságunkban olyan akadályok, amik mások szemében áthidalhatatlannak tűnnének, egyszerűen képtelen voltam arra, hogy belegondoljak abba, hogy másként is élhetnék most.
Szinte biztos voltam benne, hogy az én arcomon nem volt boldogtalanság a saját bejelentésünk során. Mivel nem látok a férjem fejébe, nem tudom pontosan hogyan érzett ő, de én nem gondoltam azt, hogy az egész életem megpecsételődött volna a döntésünk során. Valószínűleg akkor sem mutattam volna ki, hogy valami nincs rendben velem, ha tényleg csak kényszerből mentem volna hozzá Nate-hez. Ugyanakkor pontosan tudtam, hogy van időm találni egy olyan embert, aki mellett kellemes éveket tölthetek. Nem volt annyira fontos az üzlet, hogy az első, elém vetett férfivel összeszűrjem a levet.
Ha tanácsot kellett volna adnom annak a lánynak, akinek most jelentették be az eljegyzését, akkor nem támogattam volna a dolgot. Lényegében az arcára volt írva, hogy nem boldog ettől és túl sok olyan fiatal van a köreinkben, akik jó lehetőségként szolgálnának neki. Felesleges lett volna leragadni valaki olyan mellett, akihez nem szeretne, mert van választási lehetősége. Akkor is, ha ennek teljesen az ellenkezőjét hiszi.
Nyilvánvalóan arra senki nem számított a teremben, hogy tényleges verekedés lesz. Mivel pontosan tudtam, hogy gyengébb vagyok Tae Yangnál, igyekeztem mögötte maradni, és megkapaszkodni a zakója szélében, hogy lehetőség szerint miattam ne kelljen aggódnia. Amikor a két verekedő fiatalt sikeresen szét tudták választani, én kaptam az alkalmon, hogy a lányt tudjam biztonságos helyre vinni. Nyilvánvalóan ez együtt járt némi szemtelenkedéssel a „vőlegény” részéről, arról nem is beszélve, ahogyan ellökte a kezem. Egyáltalán nem voltam kényes arra, ha valaki nem bánt velem hercegnőként, de ezen a helyen ő olyat követett el, ami miatt majd felelnie kell a szülei előtt, mivel egy rangban és korban felette állóval állt le kötekedni. Valószínűleg emiatt tudtam Rachelt viszonylag hamar biztonságos helyre vinni.
- Nincs semmi baj, nem a te hibád – jobb híján a női mosdóba sétáltam vele, ahova nem jöhet be csak úgy senki. Mivel a táskám nálam volt, ki tudtam halászni belőle egy textil zsebkendőt és azt adtam oda a lánynak – Nem kell hozzámenned, ha nem akarsz. Szerintem minden ujjadra jutna egy férfi a mostani fiatalok között. Jogod van kiválasztani azt, akivel összeházasodsz végül.
Egy halvány mosollyal mondtam neki mindezt. Tudom, hogy ebben a helyzetben ez az utolsó dolog, ami érdekelni fogja, ennek ellenére úgy éreztem, hogy valakinek ki kell ezt mondania. Nem kell minden szabályt betartani, amit a szülők felállítanak a gyerekeik felé. Ha pedig meg tudja találni a saját kiskapuját, abba senkinek nincs joga belekötni. A saját életéről neki kell döntenie.
- Jól érzed magad? – óvatosan guggoltam le mellé és simítottam hátra pár tincset az arcából – Hozzak neked valamit?
Egy ilyen szituációban nem csodálkoztam volna azon sem, ha egyszerűen rosszul lesz. Ha pedig arra kért volna, hogy egy üveg rumot szerezzek neki, azt is megtettem volna. Ennek az egésznek nem így kellett volna megtörténnie, a verekedés pedig még rosszabbá tette az egész szituációt.
- Felix a másik fiú ugye? – éreztem, ahogyan lassan elmosolyodom – Ha jól láttam, akkor a férjem vitte el. Nem kell aggódnod érte.
Abban biztos voltam, hogy bántani nem fogja, mert többet nézek ki belőle annál, hogy gyerekeket bántalmazzon. Bíztam benne, hogy foglal neki egy sofőrt és hazaküldi, tekintve, hogy ő már nem vezethet. Szerencsére úgy tűnt, hogy Yang ura a helyzetnek, ez pedig nekem jelenleg elég volt ahhoz, hogy megnyugodjak.
- Kimenjünk a levegőre? – minden bizonnyal kellemesebb lett volna számára, mint a mosdó, de nem igazán tudtam, hogy hova vihetném őt anélkül, hogy komolyabb bántódása eshessen a fiú által – Ha velem vagy, úgysem mer majd odajönni. Gyáva ahhoz.
Finoman fogtam rá az alkarjára, hátha ezzel arra tudom ösztökélni, hogy álljon fel. Nem tudtam, hogy pontosan mit kérdezhetek tőle, vagy mit mondhatok neki, mivel nem voltunk állandó kapcsolatban. Nyilvánvalóan más lenne az öcsémnek tanácsot adni, mert ahhoz némi jogom lenne, de itt úgy éreztem, hogy lényegében semmit sem tehetek.
- A folyosó végén van terasz. Ott el tudunk vegyülni és nem talál meg minket Travis sem. Nem gondolom, hogy jó ötlet lenne most Felixel találkoznod -nyugodt volt a hangom végig, ahogy hozzá beszéltem, de a mondat végén kicsit elmosolyodtam – Remélem nem töri be Tae Yang orrát. Nem látszik rajta, de ivott alkoholt az este folyamán, szóval szerintem könnyen hátrányba kerülhet.
Őszintén, a hatodik koccintás után már nem számoltam, hogy mennyi alkoholt fogyasztott. Pontosan tudtam, hogy jó kondiban van, nem is az állapota miatt aggódtam, hanem inkább azért, hogy az alkohol miatt hígabb lehet a vére és kórházba kell vinnem, amikor csak jót akart.

Outfit »« Szószám: 944

Aida & Rachel

Sosem fordult meg igazán a fejemben, hogy bármitől is félnem kellene életem során. Mindig megvolt az a fajta anyagi és fizikai biztonságom, amitől hálásnak kellett volna éreznem magamat, amiért olyan szerencsés voltam, hogy a Doan családba születtem és nem kellett különösebben küzdenem azért, hogy túléljek. Ha voltak is bizonyos dolgok, amelyektől bizonytalannak éreztem magamat, vagy volt bennem egyfajta aggodalom miatta, azok mindig olyan apróságok voltak, amelyeken az ember fokozatosan túllendül. A repüléstől való félelem az első néhány alkalom után megszűnik, az egyetemi felvételi levél kibontását megelőző gyomorgörcs pedig az első néhány szó elolvasása után semmivé foszlik.
A mostani alkalom volt az első amikor megtapasztaltam, amit eddig kihagytam az életben. Travis viselkedése az autóban sosem fordult elő korábban, én pedig bár még a korábbi veszekedésünk hatása alatt voltam, egészen a megérkezésünkig hittem benne, hogy ez az egész olyasmi lesz, amit a hátunk mögött fogunk hagyni. Senki másnak nem kellene tudnia arról, hogy mi zajlik le a kapcsolatunkban, hiszem a magánéletünkről van szó. Ha kedvetlenül is indultam el erre a mai eseményre, de semmiképp sem szerettem volna újra felfűteni a vitát, hiszen akkor valamelyikünk felkapta volna a vizet és kezdhettük volna elölről. Nekem pedig nem volt több magyarázatom mindazokon kívül, amelyeket már elmondtam Travisnek otthon, négyszemközt.
- Gyere. - Nem várt túl sokat, mielőtt megfogta volna a csuklómat, aminél fogva közelebb húzott magához, pár lépés megtétele után azonban az ujjai lecsúsztak az én kezemre.
Nem akartam itt lenni. Úgy éreztem megúszhattuk volna az eseményt egy kifogással, mondhattuk volna azt, hogy nem érzem jól magam, vagy hogy mindketten túlságosan fáradtak vagyunk a munkánk miatt. Részben azt hiszem attól is tartottam, hogy Felix is jelen lesz, aki hiába volt hosszú évek óta az egyik legjobb barátom, a legutóbbi találkozásunk óta nem tudod mit mondhatnék neki. Mindig is fontos volt számomra és nem tudom elképzelni nélküle az életemet, akármennyire is úgy gondolom, hogy a viselkedése olykor arcpirító. Nehezen tudtam volna elhinni, hogy az érzelmei, amelyekről legutóbb vallott nekem tényleg valósak és nem csak valami rossz ízű tréfa része, amelyet Braylennel ketten eszeltek ki. Az aggodalma viszont, amellyel engem kezelt, amikor meglátta rajtam azokat a nyomokat, amelyeket Travis erős keze okozott, nem olyasmi volt, amit csak úgy a szőnyeg alá söpörhettem volna. Hiába próbáltam neki beadni, hogy máshonnan szereztem a sérülést, Felix nem volt hülye.
Többek között ezért is fagytam le, amikor Travis lényegében mindenki előtt bejelentette, hogy össze fogunk házasodni. Nemet akartam mondani, mint ahogyan erre a mai estére is, de most esett csak le, hogy miért volt olyan fontos a jelenlétünk. A szüleim és a férfi, aki a párom mind tudtak erről. Minden olyan gyorsan történt, hogy esélyem sem volt megakadályozni, hogy a két fiú egymásnak essen, aztán már ahhoz is alig maradt elég lélekjelenlétem, hogy rendesen megálljak a lábaimon, csak Travis karomra fonódó keze tartott meg. Ha nem lép közbe Aida, gyakorlatilag hagytam volna, hogy elrángasson innen, hiába érdekelt jobban Felix állapota. Hálás voltam a nőnek, amiért segített nekem, Trav viselkedése viszont olyan mélyen felháborított, hogy képtelen voltam megálljt parancsolni a könnyeimnek.
- Nem akarok hozzámenni. - Ezer másik dolgot is mondhattam volna, de csak a halk tiltakozásra tellett, ami a sírás miatt vegyült a kapkodva vett levegővel. - Nem akartam, hogy ez legyen. Mindenki minket bámult. Én... - Hüppögve sétálok, Aida támogatásának hála viszonylag egyenesen. Csak amikor megérkezünk a női mosdóba engedem el magamat igazán és rogyok le a kihelyezett ülőalkalmatosságra. A kezeim a dívány széléhez csúsznak, úgy kapaszkodom, mintha lenne esély, hogy leessek róla. Mély levegőket kell vennem, hogy ne forogjon velem a világ, végül ijedt tekintetemet Aidára kapom. - Mi lesz Felixel? - Sem időm, sem pedig lehetőségem nem volt beszélni vele, és bár a legutóbbi alkalom óta nem kommunikáltunk, most mindennél jobban szerettem volna elmagyarázni neki, hogy erre nem én vágyom, hogy nem én találtam ki.
- Fogalmam sem volt róla, hogy ez lesz belőle. Nem tudtam róla, hogy... - Nehezen tudtam próbálkozni vele, hogy nyugodt maradjak. Hiába vettem egyre mélyebb levegőket, úgy éreztem, hogy nem jutok eléggé levegőhöz. Attól féltem, hogy pár másodpercen belül Travis beront utánunk a mosdóba és folytatja a vállalhatatlan viselkedését és hogy emiatt a viselkedés miatt baja esett valakinek, aki fontos nekem. Akárhogy is próbáltam megoldást találni a kusza gondolataimon keresztül, mindig arra jutottam, hogy nekem ma este azzal kellene távoznom, akivel érkeztem, de ha csak arra gondoltam, hogy be kell ülnöm abba a kocsiba, elfogott a hányinger.

Rachel & Aida

Kissé kedvetlen voltam délután folyamán, amikor megpillantottam azt a fekete ruhát, amit a múlt héten erőltetett rám Karin. Egyelőre nem voltam biztos benne, hogy most ezt vajon szándékosan csinálta, vagy tényleg véletlenül cserélték össze azzal a sötétkék darabbal, amire végül a választásom esett, de nem volt mit tenni, alapvetően nem vagyok egy reklamáló típus, egyszer ki fogom bírni talpig feketében… Amúgy is a dresszkódok között szerepelt a szín, de én ebben az esetben hajlandó voltam megszegni azt az etikettet, amit előírtak az ilyen koktélpartikra, mivel alapjáraton elvből nem hordok feketét. Nincs miért felvennem, mert annak ellenére, hogy bizonyos problémákkal szembe kell néznem, azt hiszem kijelenthetem, hogy az életem teljesen rendben van. Az anyagiak miatt sosem kellett aggódnom, nem kell számolgatni a pénzt, van egy gyönyörű kisfiúam és egy jóképű férjem, aki emberként is remekel. Innentől kezdve én ennél többet amúgy sem kívánhatnék magamnak, mivel a családom minden tagja él és virul. Nem volt mit gyászolnom, ezért nem hordtam fekete ruhákat. Talán abban a pillanatban történt meg velem először, hogy nem éreztem ezt rossz döntésnek, amikor megláttam a férjem arcát. Még a szülés után is próbált támogatni és sosem kritizálta a külsőmet, de ennek ellenére jóval magabiztosabban léptem át a házunk küszöbét az oldalán.
Az már más kérdés volt, hogy sokkal kevésbé volt számomra élvezetes ez a parti, mint neki, de ennek ellenére minden nőre felszegett állal pillantottam, aki éppen próbálta kinézni mellőlem Tae Yangot. Elég furának tartom azt, hogy itt mindenki arról akarja meggyőzni a másikat, hogy mennyire nagyon erkölcsös, közben pedig szinte lyukat égetnek a férjem hátába, úgy bámulják sokan. Még szerencse, hogy nem látnak bele a valódi problémáink mögé, mert akkor talán kénytelen lennék én magam is elengedni egy kicsit a nőiességemből és erővel megvédeni azt, ami az enyém. Amióta megszületett a kisfiunk, én is felfedeztem magamban egyfajta anyatigrist, aki úgy óvja a területét a betolakodóktól, mintha muszáj lenne. Ez pedig némiképp idegen volt nekem, mivel mondhatni még friss anyukának számítottam, de ettől függetlenül nem volt egyáltalán zavaró az érzés.
- Mitchie azzal lesz együtt majd, akit szeret – ugyanolyan halkan suttogtam vissza a szavakat Tae Yangnak, mint ahogy ő is kimondta őket nekem. Igyekeztem tartani magam, de a korábbi érintésébe így is beleborzongtam, aztán közelebb húzódtam hozzá és a következőket mondtam – Engem az sem zavarna, ha nem valami elitista lányt venne el. Látod, hogy milyen a legtöbb itt is.
Nyilvánvalóan voltak nagyon jól nevelt, illedelmes lányok is közöttük, sőt. A legtöbbjük ilyen volt, azonban én nem utasítanék el valakit, aki mondjuk átlag körülmények között él, és keményen dolgozik… Meg persze nagyon szeretné a kisfiamat. Hála az égnek, hogy a mi gyerekünk még ahhoz is túl pici, hogy ezekre az eseményekre cipeljük őt. Bár sokkal jobban örülnék neki, ha tizenhét évesen majd hamis személyije lenne, és a barátaival lógna valami kocsmában ahelyett, hogy ilyen unalmas eseményeken üljön. Nem akartam, hogy a fiam arcán ugyanazt a keserűséget és unott kifejezést lássam, amivel itt ülnek a srácok és lányok. Senkinek nem volt kedve ehhez, mert mind tudtuk, hogy a felszín alatt gyakorlatilag mindenki a saját gyerekével kereskedik. Gyakorlatilag mi ketten is ennek az áldozatai voltunk, az már egy másik kérdés, hogy még így is volt némi szerencsénk és tudtuk tisztelni meg szeretni egymást.
- Megszámolni sem tudom – halkan sóhajtottam fel a kérdésére, aztán egyetlen óvatos mozdulattal simítottam ki a haját a szeméből. Általában ezeken az eseményeken mind professzionálisan viselkedtünk, ez igaz volt az összes fiatal – és idősebb – házaspárra, viszont közöttünk volt kémia. Nagyon fenn akartuk tartani a látszatot arról, hogy a házasságunk teljesen rendben van, de nekem tényleg voltak érzéseim a férjem irányába, ez pedig abban is megnyilvánult, ahogy a keze után nyúltam és rászorítottam az ujjaira.
Amikor megjelent a legifjabb Han fiú a színtéren, én magam is kissé megijedtem, mert az arckifejezése épp elég beszédes volt. Engedelmesen húzódtam a férjem mögé, csupán a vállai felett próbáltam a fiatal lány irányába pislogni, akinek a helyében szerintem én is ugyanilyen tehetetlenül álltam volna az egész közepén. Ugyanúgy megijedtem, mint ő, mert nem számítottam rá, hogy a két srác ilyen szinten egymásnak ugrik majd, ugyanakkor hálás voltam a férjemnek, hogy közbelépett és próbálta megakadályozni a nagyobb felfordulást. Én a pillantásommal folyamatosan a lányt kerestem, amikor pedig sikerült megpillantanom a tömegbe, határozottan elindultam felé, de sajnos az időközben a kiszabaduló vőlegénye is felé menetelt. Nem értem oda időben, de még meg tudtam ragadni a fiú karját, aki már húzta volna magával szegény lányt, aki minden bizonnyal csak el akar tűnni erről a helyről.
- Most engedd el! – nyugodt, mégis határozott volt a hangom, a szemtelen kölyök pedig egyszerűen ellökte a kezem. Mivel nem adom fel ennyire könnyen a dolgot, már valamivel hangosabban intéztem hozzá a következő szavaimat és újra ráfogtam Rachel csuklójára annak érdekében, hogy ki tudjam őt szabadítani: - Azt mondtam, hogy engedd el!
- Lekophatnál már!
- Miért, ha nem teszem, akkor engem is megütsz? – csak reménykedni tudtam benne, hogy a férjem nem hallja meg, ahogyan ezt mondom, viszont a terem elcsendesedett és egy emberként fordultak felénk. Ez pedig épp elég volt ahhoz, hogy a másik fiút is le tudjuk hűteni kellőképpen, aki hangos szitkozódások közepette elhagyta a termet.
- Gyere, menjünk – lágy hangon jeleztem a lánynak, hogy nincs értelme tovább maradnunk. Átkaroltam a vállát, a másik kezemmel pedig igyekeztem megtartani őt, mert féltem tőle, hogy akár sokkot is kaphatott a helyzetben.

Outfit »« Szószám: 880

Aida & Rachel

- Rachel. - Már épp kiszállni készültem, amikor meghallom a nevemet. A kezem lecsúszik a kilincsről, a pillantásom pedig visszafordul az autó belső tere felé, előbb a csuklómra kulcsolódó kézre esik, csak aztán Travis arcára. - Legyél jó és viselkedj úgy kérlek, mintha nem történt volna semmi. - A szavai hallatán a szívem a gyomromba süllyed és nagyot kell nyelnem. Tudom, miért kér tőlem ilyet és azt is, hogy nincs más választásom; meg kell tennem érte és azért, hogy a mai este nyugalomban teljen el kettőnk között. Hiába bólintok, csak akkor engedi el a kezemet, amikor valami mosolyfélét is sikerül a szám sarkába erőltetni.
Több okból sem szeretnék itt lenni. Tartok tőle, hogy Felix is itt lesz és tudom, hogy az én saram, hogy nem beszéltük meg, ami legutóbb történt. De nem sikerült még megbarátkoznom a gondolattal, hiába járnak a szavai nap mint nap a fejemben. Azon töprengek, vajon mióta érez így és hogy hihetek-e egyáltalán annak, hogy nem csak egy rossz vicc volt, amit akkor bevallott nekem. A másik ok épp az autóban ismétlődött meg, még mielőtt kiszálltunk volna Travisszel és elkezdett volna bájologni a szüleimnek.
Valószínűnek tartottam, hogy azért vitáztunk össze megint, mert a gondolataim másfelé jártak mostanában. Megfordult a fejemben az is, hogy talán véget kellene vetnem a kapcsolatunknak, mert egyre gyakrabban történt meg, hogy valami teljesen abszurd okból feszültség kúszott a kapcsolatunkba. Egyre rendszeresebbek és csúnyábbak voltak a vitáink, én pedig nem igazán tudtam ezt kezelni. Mint ahogyan Travis sem a dühét. Hiába ijesztett meg, mindig próbáltam azzal magyarázni az egészet, hogy túl stresszes számára a munkája és nincs más módja annak, hogy levezesse azt. Próbáltam én lenni számára a villámhárító, de egyre inkább azt vettem észre a veszekedéseink mintájában, hogy ahelyett, hogy én segítenék neki abban, hogy lenyugodjon, gyakorlatilag engem használ arra, hogy kiengedje a dühét. Ez a felismerés volt az, ami igazán megrémített. Attól tartottam, hogy nem leszünk túl ezen az időszakon, ő pedig nem fog másképp viselkedni. De nem akartam elhamarkodott döntést hozni és úgy kiadni az útját, hogy nem adtam neki még egy lehetőséget. Ki tudja pontosan hányadikat.
Hiába koncentrálok az előttem fekvő tányérra és a rajta fekvő ételekre, még én is észreveszem, hogy Travis felém fordul. Amikor felpillantok rá, igyekszem mosolyt erőltetni az arcomra és csak remélem, hogy épp elég hiteles lesz, hogy azzal teljesítsem a kérését, amit még az autóban közölt. Közben ezer és egy dolog járt a fejemben, amiből a szüleim billentettek ki, amikor engem is igyekeztek bevonni a társalgásba.
- Travis, ugye azt mondtad, nagy bejelentésre készültök. Mi is lenne az? - Anyámra suhan a pillantásom és érzem, hogy kiszárad a szám. A szemeim végül apámra fókuszálnak. Mindketten úgy figyelnek, mintha csak tisztában lennének vele, mi következik.
- Így van. - Travis keze a vállamra simul, nekem pedig össze kell szednem magam, hogy ne rezzenjek meg tőle.
- Igazán? - Megbicsaklik a hangom, mert tényleg szükségem lenne egy italra, de egyszerre érzem azt is, hogy képtelen lennék bármit is leerőltetni a torkomon. Talán követnem kellett volna Felix példáját és elhagyni a termet, pár perc nyugalomért cserébe. Ebből a szituációból azonban nyilvánvalóan nincsen menekvés, meg kell várnom, hogy pontosan mire gondol Travis.
- Rachel és én... - Túl magabiztos a hangja, túl nehéz a keze a vállamon, legszívesebben kihúzódnék az érintése alól. Csak akkor fagyok le, amikor végre kimondja, amire mindenki várt, a körülöttünk csoportosuló vendégek közül. - Mr. Doan engedélyével össze fogunk házasodni.
Képtelen vagyok szavakba önteni az érzéseimet. A szüleimre pillantok, akikben mindeddig bíztam. Akiknek elhittem, hogy nem akarnak belőlem vásári majmot csinálni és hozzáadni valakihez, akinek nem én mondok igent. Travisre egyszerűen képtelen vagyok felpillantani, mert érzem, hogy nem tudnám fékezni az arckifejezésemet. Már így is nehezemre esik nyugodtságot erőltetni magamra, amikor megállapodnak a szemeim Felixen. Azt akarom tőle kérni, hogy ne csináljon semmit. Látom a szemében, hogy mit gondol rólunk - rólam -, és úgy érzem most követtem el ellene a legnagyobb árulást.
A sírás kerülget, amikor mégis kimondja a szavakat. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, miközben lefejti a vállamról Travis kezét és szinte csak botorkálok, amikor közénk áll. - Felix... - Olyan halkan szólalok meg, hogy magam sem tudom vajon meghallotta-e. - Felix! - Észre sem veszem milyen magasra kúszik a hangom, amikor újra kibukik belőlem a neve. Utána akarok kapni és megakadályozni, hogy egymásnak essenek, de néhány kéz olyan gyorsasággal tol hátra, hogy időm sincs cselekedni. A verekedők köré gyűlő emberek kiszorítanak maguk közül, én pedig elveszítem a fiúkat szem elől. - Felix... - Akadozva, levegő után kapkodva mondom ki újra a nevét, de többre képtelen vagyok. Úgy érzem levegőhöz is alig jutok, hiába kapkodok utána. Szinte hangokat sem hallok, csak a szorító érzés van a mellkasomban és az elárultak érzése, ami inkább a szívemet tehette tönkre, köszönhetően a szüleimnek.