Hoszsú idő óta ez volt az első alkalom, amikor anyától jöttem, és nem kellett hozzápiszkálnom az elmosódott szemsminkemhez. Az orvosok sem értik pontosan, hogy minek hatására kezdett el javulni a állapota, én pedig nagyon nem tudtam eldönteni, hogy jelenleg ez nekünk mennyire jó. Apát már elengedtem, mert lényegében az egész fizetését elissza, így nekem az ösztöndíjaimból kell fizetnem a kollégiumi szobámat, és Alexnek is dolgoznia kell azért, hogy az amúgy gyönyörű otthonunkat meg tudjuk tartani. Mivel már nagykorú vagyok, minden probléma nélkül megtehetném azt, hogy Alex gyámjának kineveztetem magam a maradék egy évre és valahogy elhagyjuk azt a helyet... Ugyanakkor érdekes, hogy apám a húgomat nem bántja, mert ő túlságosan jámbor jellemmel van megáldva, velem ellentétben. Nem beszél vissza apának és kinézem belőle, hogy ha a férfi részeg, akkor Alex egyszerűen csak lefekteti... Velem ellentétben, aki fogja és felpofozza az öreget, mert szeretném ha észhez térne egyszer. Ezzel viszont az esetek nagy részében csak annyit érek el, hogy olyan pofonokat kapok tőle, amitől lényegében a fal adja a másikat.
Mindennek ellenére, ma egészen jókedvűen indultam haza... Nem a kollégiumi szobámba, hanem ténylegesen haza. Egy ideje már sajnos a vírushelyzet miatt kénytelen voltam otthon lakni állandó jelleggel, ez pedig azt eredményezte, hogy Bree-t is kevesebbet láttam. Szerencsémre ő megértő volt velem is, illetve azzal kapcsolatban is, hogy miért nem töltheti nálunk az idejét a karantén alatt. Mind a ketten tudtuk, hogy Finn jelenleg Braylennél lakik, de mi hasonlót az otthon urakodó dolgok miatt nem tudtunk tenni... Tehát a lány kénytelen volt a nagybátyjához menni. Hálás voltam neki azért, amiért nem kérdezősködött afelől, hogy hozzánk miért nem jöhet.
Viszont ez a helyzet még inkább félelmet keltett bennem. Nem akartam, hogy Alex szemtanúja legyen annak, ami köztem és apám között folyik. Hiába tudott a dologról, ennek ellenére is úgy voltam vele, hogy ő bármilyen körülmények között is került a családba... Mégiscsak a húgom. Tehát egyszerűen nem tudtam volna csak úgy elnézni azt, hogy neki is szenvednie kell miattam. Mert a tény, hogy apánk jobban bánik a lányával, akit csak örökbe fogadott, mint azzal aki a saját vérét hordozza magában... Minden bizonnyal felemésztené Alexet.
Éppen ezért sem mertem belemenni példának okáért abban sem, hogy mennyire elhittem azt, hogy anya állapotában pozitívra fordultak a dolgok. Sosem akartam a szkeptikusságomat elengedni, de arról a nőről volt szó, aki felnevelt és nevelgetett minket. Tehát éppen ezért képtelen voltam kizárni a megkönnyebbülést és a boldogság érzetét... Annak ellenére is, hogy anya nagyon beteg volt, nekünk pedig nem volt elég pénzünk ahhoz, hogy még több gyógykezelést kipróbáljunk rajta... Pedig Alexel igyekeztünk összerakni egy csomó pénzt, de valahogy az erőfeszítéseink egyáltalán nem bizonyultak elégnek.
Mindenesetre ha más miatt nem is, azért határozottan pozitív dolognak számított a jókedvem, hogy hazafelé menet még beugrottam a gyrososhoz, hogy Alexnek és magamnak vegyek valami kaját. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy otthon lesz, de legalább ha este fáradtan hazaér a munkából, legalább kitérőket nem kell tennie annak érdekében, hogy ne maradjon éhes... Bár nem is tudom, hogy az éjjelnappali vegyesboltokon kívül mi az, ami nyitva van még ilyenkor.
Miután betettem a kulcsot a zárba, egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy mondjuk le kellene vennem, mivel még időnk sem volt takarítani az elmúlt pár napban. Szóval egyszerűen begyalogoltam a konyhába cipőstül, ahol amúgy is megtaláltam a húgomat.
- Ó szia, hát te? – csak leraktam a kezemben szorongatott fehér nejlonzacskót, aztán megszabadultam a kabátomtól, amit kivittem felakasztani – Ne haragudj, elfelejtettem a beosztásod. De hoztam ebédet. Remélem nem mekis kaját akartál rendelni, mert ez egy fokkal egészségesebb annál.
Nem sokkal, de talán még a gyros a legkorrektebb gyorskaja, amit az emberek fogyasztani szoktak. Éppen ezért is választottam ezt... Legalább el annak az illúzióját kelti, hogy tudjuk mit eszünk.
- Terveztél mára valamit? – helyet foglaltam a lánnyal szemben és az ő kedvenc üdítőjével együtt adtam oda az egyik tálat a másikat pedig magam elé vettem – Ha nem, akkor talán elmehetnénk vásárolni, vagy bármi. Anyától jöttem, ma egészen jó bőrben volt és felismert.
Nyilvánvalóan nem akartam eltitkolni előle az ilyen apró részleteket, mivel számára is meghatározó volt az, hogy anyu időközben jobban lett. És kettőnk közül azt hiszem az ő öröme volt ebben az esetben a látványosabb, ugyanakkor ez számomra kicsit ijesztő is volt... Mert féltem tőle, hogy ettől majd a fájdalma is erőteljes lesz, ha elveszítjük az édesanyánkat.