Tökéletesen tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy mondjuk simulékony jellemmel lennék megáldva, egyáltalán nem volt rám igaz. Persze annyira alter csaj sem vagyok, hogy utáljam az egész világot és septunt bökjenek az orromba, meg levágassam göndör szőke tincseimet és frufrut csináltassak. Tisztában vagyok vele, hogy minden bizonnyal úgy néznék ki, mint egy idióta. Összességében nem hittem azokban a dolgokban, hogy a külsőnknek tükröznie kellene azt, hogy mi pontosan milyen emberek vagyunk. Megvolt a maga stílusa, ami egy szelet volt belőlem, de ettől függetlenül tartom magam ahhoz, hogy nem vagyok leírható két táskával, egy cipővel és három szoknyával. Valószínűleg azért szerettem nagyon a rózsaszínt hordani, mivel a világos bőrömet szépen kiemelte, jól állt a szőkeségemhez is, ugyanakkor ettől még csípős volt a nyelvem, ha egy-egy helyzet megkívánta azt. Tudom, hogy sokszor túl bizalmatlan és kemény vagyok az emberekkel, de nekem ez a technikám arra, hogy megvédjem magam azoktól, akik esetleg árthatnak nekem. Jelenleg egyszerűen túl sok anya is, apámmal és a húgommal a helyzet ahhoz, hogy bárkit közel merjek engedni magamhoz és kedveskedjek vele. Vannak olyan perverzióval megáldott emberek – alig gondolok Braylenre megint – akik még ezt is képesek szeretni bennem, szóval összességében rendben voltam a magam hűvös stílusával.
Nem tehettem róla, hogy mikor megláttam Isabelt, aki talán a filmekben megtestesítő mean girl-t hozza a mindennapokban – nem mintha én sokban különböznék tőle alapvetően – már el is ment a kedvem attól, hogy a mai napra bárkivel kedves legyek. Nyilvánvalóan nem boríthattam az arcába a kávét, de a fent felsoroltak mellett az is igaz volt rám, hogy ha valakinek megnyitottam a szívem, ahhoz ragaszkodtam. Jelen helyzetben pedig hiába néztem az ő arcát, folyamatosan Bree kiskutya tekintete volt előttem, ahogy a lány pasijánál? Haverjánál? Igazából fogalmam sincs, hogy kinél, de latolgatja az esélyeit. Ezen a ponton pedig Troy már csak azért kifogás – szerintem – hogy el tudja rejteni az összetört szívét.
A másik oldal sokkal idegesítőbb volt, ugyanis Braylen szerintem ösztönösen tudta, hogy mik azok a dolgok, amikkel az idegrendszeremet tropára tudja vágni, és valahol mélyen élvezheti azt, hogy én szenvedek. Nagyjából három hete hallgatom a sopánkodását arról, hogy Finn mennyire béna, hogy még egy nőt sem tud felszedni és már kezdett baromi unalmas lenni. Nem gondoltam Isabelt teljesen ártatlannak, de gyakorlatilag jelenleg az volt a helyzet, hogy olyan dolog miatt néztem rá csúnyán, amit mások idéztek elő.
- Előre leszögezném, hogy nem akarok hülye picsaként viselkedni – ennek ellenére nyilvánvalóan így fogok. Ha valaki ilyet mond egy beszélgetésben, akkor egyértelműen támadásra készül, nálam sem volt ez most másképp. Lényegében attól tartottam, hogy soha nem oldódik meg ez az egész, ha nem avatkozom közbe, akkor pedig nagyon is rossz barát lennék, ha csak Bibi vállát próbálnám meg veregetni, amikor épp a koliban vagyok.
- Rendben – nekem gyakorlatilag teljesen mindegy volt, hogy mibe fogom tölteni a kávét, amit megiszik, nem az én felelősségem. Jobb embernek sem fogom gondolni azért, hogy van egy pohara, amit olykor fel tud használni egy-egy kávé elfogyasztásakor. Mivel nem akartam azért én sem rögtön a fejéhez vágni a véleményem, egyelőre azzal ütöttem el az időt, hogy a kávégép tálcáján futtattam végig egy vizes rongyot. Meg esik az, hogy mellé fröcsköl a gép, vagy rosszabb esetben valami kiborul, szóval érdemes folyamatosan tisztán tartani.
- Te tudod – volt egy mosoly az arcomon, ahogy ezt kimondtam, de egyáltalán nem terveztem fejmosást tartani, vagy arról papolni neki, hogy minden bizonnyal igazságtalan, hogy ő neki nem kell a tanulmányai miatt aggódnia. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy majd rájön és átértékeli az életét, az első félévek sosem arról szólnak, hogy az ember komolyan tudna állna a tanulmányaihoz. Nekem pedig nem volt tisztem más tárcájában matatni. Nála sokkal kompromittálóbb dolgok is vannak ezen az egyetemen.
- Minden értelemben őrültek – csak megrántottam a vállam – Olyanok, mint egy zombihadsereg. Szerintem alapvetően nem normális az, aki képes másfél órán keresztül komolyan foglalkozni a reál tárgyakkal.
Furcsa lehet ez pont az én számból, amikor talán a Columbia egyik legérzéketlenebb diákjának tartanak. Pontosan tudom, hogy sok pletyka van rólam és Braylenről meg összességében arról, hogy talán pont azért illünk össze, mert ő gondolkodás nélkül bárkit meg tud bántani, ha arról van szó, én pedig bele sem gondolok abba, hogy valakit esetleg megbánthatok. Talán közös bennünk, hogy túlságosan őszinték vagyunk és nem árulunk zsákba macskát, éppen ezért is voltam képtelen visszafogni a nevetésemet is, amikor Isabel megszólalt. Láthatóan nem ismerte még az itteni népszerű srácokat eléggé.
- Nem te mondtad ezt először nekem – csak megrántottam a vállam – De, ha mégis megtörténne, akkor nem árulunk zsebkendőt.
Isabelt pedig annyira nem ismertem, hogy következtetéseket vonjak le róla, de az alapján, amit eddig hallottam és tapasztaltam belőle – ha a fele is igaz a pletykáknak, ami valószínűleg nem így van – akkor ő lehet Braylen és Finn csak női kiadásban. Nekem ez mind rendben is lenne, ha éppenséggel nem valaki olyanra próbálna rámászni, akit az én barátnőm nézett ki magának. Azt pedig leszarom, hogy milyen kapcsolat van közöttük. Talán pont azért kellene meghúzni a határokat, mert elméletileg ők ketten csak barátok.
- Nem tanácsokat osztogatok – kicsit közelebb könyököltem hozzá, így néztem a szemébe – Figyelmeztettelek, érted? Nem ugyanaz a kettő. Ha idejársz, akkor minden bizonnyal érted a különbséget.
Nem volt célom az, hogy komolyan nekiugorjak, de ezen a ponton már nehéz volt magam türtőztetnem. Talán én álltam bele először és talán ugyan olyan arrogánsan viselkedek, mint ő is. De ettől függetlenül még inkább unszimpatikus lett a viselkedésével a lány. Valószínűleg ez kölcsönös volt, de már elegem van abból, hogy a csapból is lassan ő folyik és nekem kell hallgatnom.
- Mert nem kell adni alá a lovat – nyilván ezt könnyű volt mondani – És tenni neki a szépet, ha a végén úgysem fekszel le vele. Attól még nem leszel kevésbé ribanc.
Tudtam, hogy rendesen rázom nála a pofonfát, és ezen a ponton engem is lehetne bőven kritizálni azért a kis játékért, amit Braylennel űzök és titkon talán egy kicsit élveztem is. Ugyanakkor én nem próbáltam meg egyszerre két srácot hülyíteni, meg egy ideje már magam is egyre kevésbé voltam biztos abban, hogy nem kapja majd meg az a kis rohadék, amit akar. Ettől függetlenül még nem akartam végig nézni azt, ahogyan Bree teljesen a padlóra kerül, mert Troy egy idióta, amiért nem kell neki, aztán utána elkezd alakulni számára valami ideális és azt egy harmadik fél teszi tönkre.
- Valóban a kettőtök dolga, amíg egy harmadik fél nem jelenik meg – határozottan jelentettem ki ezt – Ha csak a haverod, akkor nem ártana kiszállni az ágyából, mert ezzel potenciálisan tönkre teheted az ő és más boldogságát is. Bár gondolom ez téged ezek szerint túlzottan nem érdekel. Félreállnál az útból?
Éppen érkezett valaki, akit gyorsan kiszolgáltam. Pontosan tudtam, hogy ennek a beszélgetésnek még nincs vége, szóval jó lett volna haladni a munkámmal. Miután a csaj lelépett, én is felkaptam egyet az elkészített szendvicsek közül és lehajtottam a papír csomagolását, hogy könnyebben hozzá tudjak férni.
- Az én dolgom az, hogy letörjem valakinek a szarvát, aki túl magabiztos nem az, hogy sírjak utána – ezen a ponton már minimálisan sem volt barátságos a hangom – Nem érdekel, hogy te mit csinálsz, de amíg a barátaim megsérülhetnek miattad, addig az én ügyem is a dolog.
Mindössze pár harapásnyi szünetet engedtem meg magamnak, aztán utána vetettem rá még egy pillantást és folytattam.
- Csak azért, mert szép vagy még nem szórakozhatsz mások érzéseivel. Tudod, a karma az működik – és valószínűleg én is megkapom majd a magamét, amiért undok béka módjára viselkedtem vele, de ennél többet nem tudtam tenni jelenleg Bibiért. Tudtam, hogy ő képes lenne kihátrálni az egészből és előadni, hogy minden rendben van vele, miközben megszakadna a szíve. Őt bántani pedig olyan, mintha az ember egy kölyökkutyának esne neki.

Amint jelezte nekem, hogy elég lesz a tejből, egy határozott mozdulattal állítottam meg a kezem, ennek hatására pedig egy cseppel sem csordult túl az. Már egy ideje itt dolgoztam, szóval volt némi gyakorlatom abban, hogy miként kell cseppre pontosan annyi tejet és kávét adagolni a vásárlóknak, amennyit kérnek. Ugyanolyan határozottsággal puffant a pulton a tejes doboz maga is. Talán az emberek azt hinnék, hogy ha így bánok a dolgokkal, akkor kiöntök és összetörök valamit, de a mozdulataimban legalább annyi precizitás volt, mint frusztráltság. A vendéglátás ás kereskedelem egyik határozott hátránya az is, hogy ki kell szolgálnom olyan embereket, akiket talán annyira nem akarok.
Sosem voltam egy olyan valaki, aki könnyen kimutatta volna az érzéseit, de ennek ellenére is, ha valakit meg tudtam szeretni, azt ténylegesen a szívembe zártam. Pont ezért is féltem valahol annyira attól, hogy esetleg ez megtörténhet majd olyan idegenekkel, akik bajt hozhatnak a fejemre. Ott van például Bibi, akit egyáltalán nem bántam meg, hogy megismertem, de összességében annyira más volt ő meg én, hogy egyszerűen képtelen voltam felfogni azt, hogy miként nem hánytam el magam instant attól a cukiságtól, ami őt lengi körül. Félreértés ne essék, ez nem a lány szegénységi bizonyítványa; sokkal inkább annak köszönhető az egész, hogy én egyre nehezebben találtam meg a közös hangot másokkal.
Pontosan tudtam, hogy ha valakivel, akkor ezzel a lánnyal nem kellene kedvesnek lennem, pont Bree miatt. Viszont valahol megijesztett az állapota, és kicsit tartottam tőle, hogy a nap közepén esetleg rosszul lehet. Én sem akartam másoknak rosszat, már csak anya miatt sem, de pontosan tudtam, hogy lesz hozzá pár olyan kérdésem, ami talán kényelmetlen lehet majd a számára. Nem számított ez az egész, mivel meg kellett lépnem a dolgot Bree érdekében. Ő sosem tenne hasonlót, én pedig jó barátnőként máshogy látom a helyzetet.
- Biztos vagyok benne, hogy tudsz majd válaszolni nekem – picit félrebillentettem a fejem. A hangom kedves volt, de a szemöldökömet eléggé felvontam, így néztem rá. Tisztában voltam azzal, hogy elég resting bitch fejem van, ha nem mosolygok, jelen helyzetben viszont ez eléggé jól jött. Aki azt állítja, hogy az egyetemeken kevésbé mennek a pletykák és a rivalizálás egymás között, az határozottan hazudik. Hiába vagyunk felnőttek, attól függetlenül még mindig emberből vagyunk, emiatt pedig bizonyos tulajdonságaink nem fognak megváltozni csak azért, mert elérjük a huszonegy éves kort.
- Parancsolj – egy laza mozdulattal adtam a kezébe a poharat – Persze, kiszolgálunk.
Én magam is jobban szerettem magammal hozni a saját poharam, mivel baromi nagy felelőtlenségnek tartottam azt, hogy ennyi papírhulladékot halmozunk fel. Ráadásul nálunk is az elviteles poharak teteje műanyagból van, emiatt pedig máris jóeséllyel termelhetünk egy csomó szemetet. Nyilvánvalóan ehhez nem akartam asszisztálni, és semmibe se került beszerezni egy – amúgy kifejezetten csinos – állandó kávés poharat.
- Ha elég időt töltesz itt, majd idővel megtanulod – vagy nem. A legtöbben nem sajátítják el ennek a tudását. Általában én jól mértéket tartottam, lényegében akkor ittam csak többet, amikor ténylegesen nagyon nyomasztott valami. Jól tudtam magam érezni a bulikon kevés alkohol elfogyasztásával is, de nyilvánvalóan mindenkinek más a tűrésküszöbe. Az én esetem is elég hullámzó volt, mivel a kedvem is nagyjából ilyennek volt a legjobban leírható, ha az egyetemi partikról volt szó. A legtöbbe elmentem, ha volt kedvem, de nem viselt meg lelkileg, ha úgymond lemaradtam párról.
Felvont szemöldökkel igyekeztem megfejteni az arckifejezést, illetve legfőképpen azt, hogy a mosoly és a mozdulat, amivel a füle mögé tűrte a haját vajon pontosan mit jelent. Nem lepődtem volna meg, ha mondjuk kedvelné Finnt, mert vitathatatlan tény volt az, hogy a lányok egy része tényleg nagyon odavolt érte. Én magam annyira nem ismertem, hogy ennek a mélységeire ássak, de abból kiindulva, hogy Braylen barátja, el tudtam képzelni róla azt is, hogy egy intelligens srác, ugyanakkor a srác pont az a típusú személy volt, akinek a baráti körébe teljesen jogosan tartozhatna akár egy proli állat is. Persze csak az a típusú, aki aranykanállal a szájában jött a világra.
- Tapasztalataim alapján, elég őrült egy-kettő – nem akartam belemenni, hogy pontosan mire alapozom ennek a kutatásnak az alapjait – Azokkal, akik túl magabiztosak, sosem árt vigyázni.
Ezen a ponton már ismét ellágyult a hangom, szimplán jó tanácsnak szántam. Pontosan tudtam, hogy voltak olyan menő mérnök srácok, akik nem egész nap a könyvtárban rohadtak, mivel amellett, hogy természetesen okosak voltak, baromi jól is néztek ki. És egy egészséges önbizalommal rendelkező, korunkbeli férfi ezzel már tökéletesen tisztában is van. Nyilvánvaló, hogy az összes azt vallja, hogy fiatalon kell magukat kiélni, ezért minden ujjukra jut egy lány, és ezt kihasználják.
- Nem jön be egyik se – elég határozottan jelentettem ki, és igaz is volt, amit mondtam – És legkevésbé sem érdekel a kínai celeb neve, azt elhiheted. Szimplán nem akarom végig nézni azt, ahogyan másoknak fájdalmat okozol, de a végén te is két szék közé fogsz esni.
Mivel nem voltak túl sokan a közelben rajtunk kívül, anélkül mondtam ki azt, amit pontosan gondoltam, hogy megválogattam volna a szavaim. Egy pillanatra vettem le összesen a tekintetemet a lányról, amíg a miniatűr mosogatóban található rongyot összeszedtem, és azzal töröltem át a pultot.
- Nem érdemes megbolygatni az állóvizet ezen az egyetemen – nyilvánvalóan azért mondtam neki, mert volt némi tapasztalatom a dologgal kapcsolatban. Gyorsan eltettem a tejet, aztán utána újra odafordultam hozzá – Döntsd el, hogy lefekszel Finnel, vagy felszeded a haverod. Mert talán mástól veszed el a boldogságot azzal, hogy mind a két srácot csak hülyíted.
Nem tettem hozzá, hogy a dolog minden bizonnyal rajtam fog csattani, mivel Finn iszonyatosan hisztis haverja kifejezetten szereti támasztani a pultot és olyan dolgokkal tömni a fejem, amitől ideges leszek. Nekem pedig jelenleg volt elég dráma az életemben ahhoz, hogy képtelen legyek rendesen lereagálni egy bizonyos helyzetet.

Anya állapotának a romlása, majd hirtelen javulása egy olyan dolog volt, amit az orvosok is csodának tartottak. Persze a kettő között elég sok idő telt el, amíg lényegében nem történt semmi, szimplán stagnált az, hogy hogyan is érzi magát, a szervezete erősnek és gyengének sem volt mondható, ugyanakkor egyáltalán nem mondhattuk azt, hogy azonos lett volna mindez a gyógyulással. Hiába vagyunk Alexel mind a ketten kifejezetten fiatalok, és hiába lett volna az a normális, ha nem minket kezdenek el ezzel terhelni, sajnos más mód nem nagyon maradt. Apa egyelőre képtelen volt ellátni a családfő szerepét, amiért eléggé hibáztattam, de ugyanakkor annak mégis örülni tudtam, hogy a húgomnak nem kellett mindazokon a dolgokon keresztül mennie, amik miatt én is szenvedtem.
Az orvosok mindenesetre megvillantottak előttünk egy lehetőséget, amire egyelőre sajnos nem volt úgy pénzünk, hogy azt csak lerakjuk eléjük az asztalra. Elmondták ennek a kockázatait, mivel nyilvánvalóan anya túlélési esélyei nem voltak a legjobbak, de ugyanakkor ő volt az a nő, aki felnevelt engem, és Alexet is a saját lányaként szerette korábban. Emiatt pedig határozottan tartoztunk neki annyival, hogy mindent megtettünk azért, hogy az életben töltött ideje lehetőség szerint kevésbé legyen fájdalmas. Én a magam részéről nem voltam biztos abban, hogy mi lenne neki a legjobb ebben a helyzetben. Az biztos, hogy képtelenek lennénk azért Washingtonba vagy más államba cipelni anyát, hogy alkalmazzák rajta az eutanáziát, illetve én magam sem tudnám csak úgy aláírni azokat a bizonyos papírokat vele kapcsolatban. Örültem volna neki, ha visszafordítható lenne a betegsége, de ugyanakkor nem jártam csukott szemmel a világban, igyekeztem magamat nem csak nyugtatni, hanem felkészíteni is a legrosszabbra.
Az biztos, hogy a közösségi életemre rányomta a bélyegét maga a helyzet is. Hiszen alapból sem vagyok az a fajta boldogságvírust terjesztő kiscsaj, mint amilyen mondjuk Sabrine, viszont az időm nagy részét most már tényleg edzésekkel és munkával töltöttem. Sok pénzre volt szükségünk, amit egyre nehezebbnek tűnt megszerezni.
Éppen ezért, most különösen nem hatott meg az érkező lány másnapos feje, bár ez lényegében soha semmilyen körülmények között sem volt igaz az itteni diákokra. Én is dolgoztam már így, vagy álltam be a büfébe egy másik munkatársamhoz, aki általában nem csak a kávémat készítette el, hanem kölcsönadta a szempillaspirálját is, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy összeaszott múmia. Ennek ellenére ez a lány sok szimpátiát már azért sem váltott ki, mert az én tündéri szobatársam – aki mellette talán az egyetlen barátnőm is volt – által kiszemelt pasit hülyítette. Tény és való, hogy, a srácról is megvolt a véleményem, aki láthatóan odavolt a csajért, és akkor még nem beszéltünk arról sem, hogy Finn is beugrott a képbe… Akit mondjuk igazán összeszedhetett volna ez a csajszi, mivel Bree naiv és aranyos hozzá. És bár hiába állította a lány folyamatosan azt, hogy pasija van, én akkor is LÁTTAM, hogy hogyan nézett az új srácra. Mindig mondtam neki, hogy a déli csődörével nem fenntartható a párkapcsolata, erre pedig lassan ő is rá fog jönni majd.
Arra csak bólintottam, hogy a lány pontosan miként issza a kávét és amint lefőtt, hozzáadagoltam némi tejet. Magabiztosan öntöttem bele, mert számítottam rá, hogy majd szól, amikor elég lesz neki. Túlzottan amúgy sem érdekelt az, hogy mi lesz, ha meglódul az innivaló, mert én is megihatom. Ingyen fogyasztásunk van, aminek a keretébe bőven belefér két kávé is akár.
- Van – határozott mozdulattal tettem le elé, majd finoman toltam egyet az elviteles poharon, amibe kitöltöttem neki. Voltak rendes csészéink is, de én nem szerettem őket használni. Minden bizonnyal azért, mert a mosogatás senki kedvenc házimunkái közé nem tartozik, de ez csak egy szimpla tipp tőlem. Én utáltam és az a lényeg, azokat a diákokat meg legszívesebben fellógattam volna a mosdóba, akik szándékosan ilyenbe kérték a kávékat vagy teákat. Otthon is lehet inni hasonlókat, ha bögrékre vágynak, akkor tegyék meg nekem azt a szívességet, hogy nem a büfében dobják be a napindítójukat, vagy pedig be is lehet ugrani mosogatni, ha már ragaszkodnak ehhez az ötlethez.
- Úgy néz ki, hogy a pozitív énem kelt fel ma, szóval semmivel – legalábbis olyan dologgal nem, ami pénzbe kerülne – Vidd el magaddal, hátha majd napközben megéhezel. Mondjuk talán lenne hozzád pár kérdésem, amire tudnál nekem válaszokkal szolgálni.
Az egyik szemöldökömet felvontam, amikor ránéztem. Talán túlságosan is sok időt töltöttem Braylen társaságában, hiába próbáltam a lehető legjobban minimalizálni azokat az alkalmakat, amikor egymásba botlottunk. Most mégis úgy egyezkedtem ezzel a csajjal, mint ahogyan ő szokott Finnel. Ennek elég sokszor voltam már a fültanúja, őket pedig pont azt szarták le magasról, hogy most engem érdekel-e a nyűglődésük, vagy pedig nem.
- Ugyan – csak rántottam egyet a vállamon, és már a nyelvem hegyén volt az is, hogy én magam is a felajánlom neki a saját sminkes táskám tartalmát, de az ötletet hamar elvetettem. Mivel Bree-ről volt szó, ez a lány jelen esetben ellenség, és határozottan csak bonyolítja az ittléte a dolgokat. Ettől függetlenül sem kívánom azt, hogy eltűnjön, de épp elég probléma volt számunkra Finn és Braylen, nem beszélve az újonnan felbukkant kis modell fiúról, aki minden bizonnyal túlzottan is elcsavarta a fejét a szőke barátnőmnek.
- Van rá mód – magamnak is készítettem időközben egy kávét a folyamat közben pedig pár egészen göndör tincs a vállamon előrecsúszott – Nem kell annyit inni.
Persze én magam is tisztában vagyok azzal, hogy az elsőévesek micsoda partikon mennek keresztül, ugyanakkor a munka miatt sosem voltam az összesnek a részese. Illetve én olyan szempontból voltam „könnyebb” helyzetben, hogy meg kellett tartanom az ösztöndíjamat, mert azt egy magánegyetemen nem osztogatják annyira bőkezűen, hogy bárki ide járhasson. Éppen ezért nagyon odafigyeltem a jegyeimre és az átlagomra. Nemhogy a csúszás, sok esetben a kitűnő átlagnál rosszabb teljesítmény sem volt számomra opció.
- A tegnapiról nem tudok nyilatkozni, de általában elég durvára sikerül az összes – és mivel a mérnökin nincsen sok csaj, mindenkit fűznek, hogy náluk vannak a legjobb bulik – Azért fura, mert egy hegylakó skandináv srác az elnökük. Úgy néz ki, hogy ilyen, ha valaki kiszabadul egy pezsgő városba a nyugiból.
Meg gondolom, hogy Braylen társasága is egy olyan dolog, ami kellőképpen gondoskodik arról, hogy az alanyok… Nyitottak legyenek. Nem voltam benne biztos, hogy minden szervezett buli csak Finn ötlete volt, ha pedig így van, akkor ők tényleg megérdemlik egymást, mint barátok, mert nagyon egy hullámhosszon lehetnek.
- De ha már szóba is került – kevertem párat a saját kávémon és némi kíváncsisággal néztem a lány szemébe – Nagyon érdekelne, hogy Finnt vagy pedig azt a kínai celebet akarod kifogni magad mellé. Úgy látom, hogy választási lehetőségeid vannak, és a lista talán még hosszabb lehet.
Nem fáradtam azzal, hogy tanácsokat osztogassak neki. Én magam sem éreztem azt, hogy a mértékletesség mintaszobra lennék, meg amúgy sem ismertük egymást annyira, hogy elkezdjem kioktatni őt. Ha most ilyenekbe belemennék, akkor határozottan szánalmasnak érezném magam.

Soha nem voltak túl könnyűek a munkanapjaim, mivel általában nagyon korán kezdődtek, és egészen addig tartottak, amíg nyitva volt az egyetem. Alapvetően fél hétkor szoktam kinyitni a kis bódét, ahol a napjaim jó részét töltöm el, a héten akár három alkalommal is. Persze nem feltétlenül ez álmaim munkája, de amikor esetlegesen órái voltak a diákoknak, akkor voltak könnyebb pillanataim. Ilyenkor szoktam megejteni a szaktársaim felé, a „mi volt az xy órákon?” kérdéseket, mivel vannak napok, amiket sajnos ezen a ponton fel kell áldoznom a megélhetésem és anya kezelése érdekében. Az állapotában csodával egyenlő javulás lépett fel. Az utóbbi időben könnyedén visszaemlékezett a beszélgetéseinkre, és bár kihullot a haja a kezelésektől, ennek ellenére ismét felismert minket. Tudtunk beszélgetni, emiatt én is elkezdtem egy kicsit reménykedni a javulásban. Lényegében annyira felvillanyozott ez, hogy képes voltam keményebben dolgozni mindenen, mert akkor is volt anyának mit mesélnem és és szerettem volna boldoggá tenni.
Ezek pedig határozottan sokat segítettek nekem, amikor kora reggel tökéletesen fel kellett állnom a szendvicsekkel, fel kellett töltenem a hűtőt, ki kellett tennem a péksüteményeket. Mindenesetre jobban haladtam most, mint amikor úgy jöttem be dolgozni, akinek rohadtul nincsen kedve az egészhez. Nem hazudtoltam meg önmagam, tehát mosolytalanul fogadtam a legtöbb diákot, de a hangom ettől függetlenül is kedves volt. Sokkal kedvesebb, mint ahogyan általában szoktam beszélni az emberekkel. Lehetséges, hogy mondjuk ha Braylen látogatna meg a mai nap folyamán – amire mondjuk volt esély – akkor azt nem kezelném ennyire jól a helyzetet, de ő ilyen téren számomra más volt. Reménykedtem benne, hogy a mai nap folyamán vagy szimplán csak elkerül, vagy normális lesz. Ennek az utóbbinak az esélye pedig egyenlő volt a nullával. Nekem pedig pont ma sem lesz hangulatom kitalálni, hogy éppenséggel mi jár a fejében, vagy esetlegesen mentségeket keresni arra, hogy miért olyan amilyen. Nem hiszek abban, hogy valaki csak szimplán, születésétől fogva lehet gyökér, ő pedig ugyanakkor túl értelmesnek tűnt ahhoz, hogy egyszerűen rásüssem az idióta jelzőt.
Az első órák előtt pár perccel néhány diák beszállingózott hozzám, de pontosan tudtam, hogy a neheze majd tíz és dél között lesz... Illetve négy után. Sokan jártak az egyetemi büfébe annak ellenére is, hogy a környéken voltak egész jó éttermek és talán olcsóbban is hozzájutottak volna normális ételekhez.
Mindenesetre, mivel nagy forgalomra nem számítottam, elkezdtem egy kicsit rendet rakni a raktárhelyiségnek kialakított kis lyukban, hiszen több karton üdítőt kellett még bepakolnom. Pici és törékeny lánynak tűnök, de mivel az utóbbi időben elég sokat bokszolok, határozottan jobb lett a fizikumom és nem esett nehezemre összpakolni. Egészen meg is lepődött rajta a többi nő, ugyanis én voltam a büfések között a legfiatalabb és a legvékonyabb.
Az utolsó kartonnal küzdöttem meg, amikor meghallottam a halk kopogtatást a pulton, ezért a fülem mögé tűrtem az egyik, lófarkamból kiszabaduló göndör tincset, és a lányhoz fordultam, aki a pult másik oldalán állt. Nem kifejezetten állíthattam róla azt, hogy ismertem, de volt fogalmam arról, hogy kicsoda is ő... Még ha nem is túl kellemes az első benyomásom róla. Azért tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy Bibire Finn hatással van, nem is beszélve arról a srácról, aki Isabellel szokott vonulni a folyosón. Már hallottam róla korábban is – nem is egyszer – de amikor a barátnőm arcát megláttam, elég egyértelműen tudtam, hogy ki is az a bizonyos srác, akivel mindig szó szerint összefut délutánonként. Az pedig, hogy a lány társaságában távozott az a vörös, akivel a leginkább idegesíteni akart Braylen a múltkori buliban – azóta is vallom, hogy eredménytelenül – még egy mínusz pont volt a lány rovásán.
- Presszót, vagy hosszút? Tejet kérsz hozzá? – én megfőzöm neki ihatatlanul erősre a lattét is, ha arról van szó. Lehet annak is duplázni a mennyiségét – Mennyi cukorral iszod?
A következő kérdésére nem igazán tudtam, hogy miként kellett volna reagálnom. Nyilvánvalóan ha az ember elsőéves, kiveszi a részét a buliból, ahhoz nekem pedig semmi közöm nincs, hogy ki milyen mértékben teszi ezt. Főleg úgy, hogy az utóbbi alkalmakkor szintén felöntöttem a garatra és sajnos vagy nem, de volt arra példa, hogy engem is két fiú vitt fel a szobámba, mert éppenséggel túlságosan el akartam lazulni. Viszont annyi bajtársiasság azért szorult belém, hogy a táskámhoz nyúltam és egy teljes levelet átnyújtottam neki, majd a hűtőből is kivettem egy vizet és egyszerűen elé toltam azt is... Sőt, valószínűleg túlságosan is jó kedvem lehetett, mivel egy szendviccsel a kezemben tértem vissza, amikor a kávéját is letettem elé a papírpohárban.
- A ház ajándéka – valószínűleg elég kasszapluszom lesz ahhoz, hogy ne legyen probléma ebből. Ő pedig úgy érzem, hogy elég sokat fizethetett már az előző estélyén – Egy kicsit elcsúszott a sminked.
Arra mertem következtetni, hogy talán az előző napi adagja lehet, ugyanakkor meg sem mozdultam annak érdekében, hogy segíthessek neki. Minden bizonnyal nem az én korrektoromra vagy pirosítómra van szüksége ebben az esetben.