A mai napom most már mondhatni, egyenlő a katasztrófával. A második műtétem a mai nap, és már másodszor mondom ki a következő mondatot:
- A halál ideje… - befejezem az aktuális időponttal, miután az órára nézek, és már ott sem vagyok a műtőben. Kifejezéstelen az arcom, de belül dühöngök, hogy ma kétszer is kudarcot vallottam. Nem így terveztem a mai napot, de ha már így történt, akkor megpróbálom a folytatást kissé kellemesebbé tenni. Az öltözők felé veszem az irányt tempósan, és arra sem állok meg, hogy az egyik rezidens utánam szól. Nincs kedvem senkihez, csupán egy italra vágyom. Vagy kettőre.

A negyedik pohár whisky után már kissé kótyagos vagyok, és távolról úgy nézhetek ki, mint valami kibaszott szerelmi bánatos köcsög. Szó sincs ilyesmiről, csak mikor egy nap két műtéted van, és egyik sem sikerül, na, az egy kicsit be tud tenni egy orvosnak. Még nekem is, pedig jobb esetben nem szoktam a szívemre venni a dolgokat.
Kortyolgatom a piám, mikor szemem sarkából észreveszem, hogy egy női alak zöttyen le mellém a bárszékre, és már rendeli is a tequilát. Méghozzá kettőt egyszerre. Félmosolyra húzom a szám, mert már a hanglejtéséből hallom, hogy ez bizony Lisa, a kórház egyik sebésze. Ebben a bárban elég gyakori vendégek a kórház dolgozói, mivel pár percre van csak a Presbytariantől. Ahogy látom, Lisának sem volt ma jó napja, ugyanis nem egy nagy ivós nő. Viszont ostromlom már egy ideje a faszságaimmal, és eddig nem dőlt be, nem sikerült ágynak döntenem. Mosolyogva fordulok felé.
- Szar nap, huh? – nézek rá, majd ezzel együtt siklik végig a tekintetem a nő formás alakján. – Még végződhet jól… - jegyzem meg egy kaján vigyor kíséretében, majd újra felhajtom az italom.
- Fogd be Shane. Ma két olyan esetet hoztak be, ami kvázi menthetetlen volt. Nem bírom ezt lelkileg. – mondja, majd egy hajtásra megissza mindkét felest. Eltorzul az arca az erős italtól, de rendel még egy kört. Én biztos nem viszem haza… vagy… várjunk csak! Ha megiszik még két kört, nagy valószínűséggel könnyebben benne lenne egy kis szórakozásban, mint amúgy.
- Az orvoslás már csak ilyen. – mondok ennyit, majd hagyom, hogy igyon még egy keveset. Ezalatt én is elfogyasztom a poharamban lévő maradék italt, majd felállok, hogy kimenjek rágyújtani egy cigire. Ritkán dohányzom, de általában az ilyen napok végén egy egész dobozzal eltudnék szívni. Elnyomom, majd Lisa jelenik meg a hátam mögött.
- Adj egy szálat, hívj egy taxit, húzzunk el, de holnapra felejtsük el az egészet. – Lassan követem a tekintetemmel, amennyire kitelik tőlem kissé ittas állapotban, majd halkan felnevetek. Kis naiv, azt gondolja, hogy ez majd nem fog kiderülni, és csak egy éjszaka lesz az egészből. Amíg meg nem ízleli a tiltott gyümölcsöt, addig még könnyebb ellenállni, na de utána! Adok neki egy cigit, miközben már nyomok is applikációra, hogy pillanatokon belül leparkoljon előttünk a sárga autó. Megvárom, míg elszívja, majd betessékelem a kocsi hátsó ülésére, én pedig mellé kúszok. Nem kell sok idő hozzá, hogy a jobb kezem elkezdjen kalandozni a combjainál, s érintés érintést kövessen. Elég hamar ráhangolódunk egymásra, így mikor kiszállunk a házamnál a kocsiból, kapkodva keresem a kulcsot a zsebeimben, hogy minél hamarabb zárt ajtók mögött legyünk. Az ajtónak döntve csókolom hevesen, miközben jobb kezemmel próbálok beletalálni a kulcslyukba, hogy végre kinyíljon ez a nyomorult ajtó. Mikor végre sikerül, kissé arrébb tessékelem a derekánál fogva Lisát, mielőtt még mindketten egyenesen a padlóra borulnánk, de persze egy pillanatra sem szakadnak el ajkaink a másikétól. A házba belépve, rögtön feldobom a csajt az előszobában lévő komódra, hogy aztán a két lába közé férkőzve kezdjem el csókolni a nyakát, és kapjam le róla fél pillanat alatt a blúzt. A csoda azonban nem tart tovább fél percnél, merthogy Lisa parfümjének illata helyett egy ismerős aroma kúszik az orromba. Az a kurva Armani parfüm! Az az illat, ami beleégett az orromba, annyiszor éreztem, és ugyanannyiszor bolondultam meg tőle. Nem sokkal, miután tudatosul bennem a dolog, hogy ez az illat nem a mai prédámé, egy apró köhintést hallok a háttérből. Picsába! Jobb kezem automatikusan a villanykapcsoló felé nyúl, s ahogy kigyúlnak a fények, bódultan fordítom oldalra a fejem. Hál’ isten! Charlotte…  

Credit

Mikor tudatosul bennem, hogy a volt nőm a lakásomban van, miközben én éppen az egyik kollegámat készülök megdugni, hadd ne mondjam, milyen gondolatok cikáznak a fejemben. A kurva életbe! Azt hittem, hogy nem fog megjelenni többször, miután a múltkor elzavartam a francba. Nem is értem, hogy gondolhattam ezt, hisz az egyáltalán nem Charlotte-ra vallott volna. Gondoltam, hogy nem hagyja annyiban a dolgot, de hogy éjnek éjjelén beállít a lakásomra, arra nem voltam felkészülve. Nem volt eléggé elcseszve a napom, még ez is kellett…
- Mi a jó büdös francot képzelsz te magadról? Betörsz a lakásomba? – húzódok el a komódon ülő nőtől, és felemelt hanggal fordulok Lotte-hoz. Olyan dühös vagyok, hogy egyszerűen majd’ felrobbanok. – Húzz már el, nem látod, hogy más dolgom van épp? – biccentek Lisa felé, aki értetlenkedve áll a dolgok előtt.
- Ki ez, Shane? – kérdezi halkan, és magára kapja a blúzát. Láthatólag iszonyú zavarban van, mivel Lotte most mérföldekkel lekörözte kinézetben, öltözékben.
- Egy bazi nagy hiba a múltamból. – jegyzem meg szem forgatva, és a falnak dőlök. Még mindig nem fogom fel, hogy itt van. – Azt hiszem, hogy most jobb lesz, ha hazamész. – mondom Lisának, miután Charlotte kellőképp betett az egész estének. A kolleganő, akinek már régóta próbálok a bugyijába jutni, felhúzza az orrát, és nagy hangosan, megsértődve indul meg az ajtó felé.
- Talán jobb is, hogy félbeszakította ez a nő az egészet. Úgyis csak megbántam volna holnapra, hogy széttettem neked a lábam. Nem fogok beállni a sorba. – csapkod ide oda, én pedig a fejemet fogom. A francnak sincs kedve a hisztihez, Lotte-hoz meg végképp nincs így éjféltájt, de tudom, hogy nem fog csak úgy hazamenni.
- Ahh kuss legyen. – kitárom az ajtót neki. – Akár karöltve is mehettek, ugyanis neked sincs itt keresnivalód. – bökök felé fintorogva, és megdörzsölöm az orrom, mert nem megy ki belőle a parfümének illata. Lisa pillanatokon belül nincs ott, szedi a lábait amilyen gyorsan csak tudja, viszont az ex nőm nem tűnik úgy, mint aki mozdulni akar.
- Van még pofág idetolni a segged azok után, amit csináltál? Komolyan, Charlotte, menj haza, ha jót akarsz magadnak, és ne gyere vissza soha többet, mert nem akarlak látni. És ne kezd el megint a hatalmas faszságaidat, mert nem vagyok kíváncsi rájuk. Pénz kell? Leégtél? Elfogyott mindaz, amivel leléptél? – sziszegem a fogaim között, és végigmérem a nőt, aki olyan magabiztossággal áll előttem a bort kortyolgatva, hogy az csak még jobban feldühít. Egyszerűen nincs kedvem ehhez az egészhez, nem tudom mit akar, nem is akarom tudni, ittam is, este is van, nem kell ez nekem!
- Mellesleg nagyon kösz, hogy elbasztad az estém, nem kis ideje próbálok bejutni a nő bugyijába, de semmi gond. Amúgy is, elárulnád, hogy jutottál be? – kérdezem, s még mindig ott állok ahol eddig, eszembe sem jut közelebb menni hozzá. Ha kiderül, hogy ki adott neki kulcsot, biztos lehet benne az illető, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni. És ha egy bűnözőnek adja oda? Gyanús, hogy a portás volt, de akkor holnapra nem lesz állása, az is biztos.
Nem fogom hagyni, hogy ez a ribanc még egyszer padlóra tegyen. Mikor lelépett, körülbelül fél évig közel álltam ahhoz, hogy alkoholista legyek. Minden nap ittam, nem is keveset. A kórházból is kimaradtam, majdnem a karrierembe került az, hogy fogta magát és eltűnt. Erre most gondol egyet és megjelenik? Azt hittem, hogy még neki sincs ekkora bátorsága, hogy azok után, amit tett, újra megjelenjen, de tévedtem.
- Ne haragudj, nincs felesleges időm rád. Amúgy sem volt jó napom, szóval amíg szépen mondom, menj el. – Az ajtó felé intek, és teljes nyugodtsággal beszélek hozzá. Ha nem hajlandó elmenni, fogom magam, elsétálok mellette, kikerülöm, és leülök a kanapéra. Nem szólok hozzá, csak ülök. Majd csak megunja, és elmegy. Ha nem, képes vagyok akár reggelig is ezt a tevékenységet űzni, ha csak el nem alszom fél úton. 

Credit

Emlékszem nagyon is jól, mikor még boldogok voltunk együtt. Igazából azt már nem is tudom biztosra, hogy ő is az volt-e, vagy csak olyan kurva jól színészkedett, és játszotta az agyát, hogy már-már elhittem neki. Az tuti, hogy ma már azt sem hiszem el neki, amit kérdez, így hiába jön nekem a „végstádiumú szívelégtelenségem van” dumájával. Azért meg kell hagyni, jól kitalálta. Nem holmi alapvető hazugságot talált ki, hanem beletrafált. Fején találta a szöget. Egy kardiológusnál nem is lehetne jobb módszerrel próbálkozni, de ami azt illeti, ha véletlenül igaz is lenne, amit mond, akkor sem segítenék neki. Miért tenném? Bunkón hangzik, de az sem érdekelne, ha meghalna. Mert már nem érdekel. Egyáltalán. Hosszú évek teltek el azóta, hogy lelépett, és két kezemen nem tudom megszámolni, hogy akkortól hány nő fordult meg az ágyamban. Sorolhatnám egy ideig. Jól elvoltam, kivéve azt a pár hónapot, ami alatt jól lezüllöttem. Utána ért a megvilágosodás, hogy nincs értelme egy nőért az egész karrieremet és hírnevemet a sutba dönteni.
- Nagyon is fontos, hogy hogy jutottál be, szóval? – kérdezem, és a szemem forgatom. Még, hogy nem fontos. A lakásomról van szó! Ahova bárki bejöhet, ahogy elnézem.
- Nem érdekel, hogy kinek az akaratából vagy itt, bassza meg. Húzz el, azt mondtam! – Nem tudom, de nem is akarom kontrollálni magam, mert ez a nő itt előttem, egyszerűen nem érdemli meg, hogy szépen beszéljek vele azok után, amit csinált. Ennek tudatában csak hallgatom amit mond, és meg sem szólalok. Csak nézek magam elé, amikor megjelenik a kutyám, Tucker. Lotte-ból is hasonló reakciót vált ki, mint a többi nőből, de jelenleg nem mosollyal, hanem csak egy félrenézéssel nyugtázom a helyzetet. Megsimogatom, amikor felugrik mellém a kanapéra és próbálja összevissza nyalni az arcom, csakhogy én attól egész rosszul vagyok, így eltolom magamtól. A levegőbe szaglászik, valószínűleg vagy a belőlem áramló piaszagot érzi, vagy az idegent a lakásban.
- Te aztán kurva jó házőrző vagy, Tuck. Melletted még a lakást is ellophatnák a fejed felöl. – mondom neki dorgálón. Ahogy elnézem, mondjuk nagy valószínűséggel a szekrény mögött aludhatott, mert az eléggé el van szigetelve ahhoz, hogy ne hallja, ha bejön valaki az ajtón. Sokszor azt is csak fél óra után veszi észre, hogy megjöttem, mikor hangosan fütyörészek neki.
A háttérből hallom, ahogy Lotte beszél, viszont én nem akarok rá figyelni. Egyszerűen nem akarom, hogy itt legyen, a lakásomban, egy légtérben velem.
- Nincs semmiféle másodvélemény. Az egészséges szívről – vagyis ezt nem mondanám teljes mértékig, hogy az lenne a tiéd… - nem tudok mit véleményezni. Ha tudnék is, miért tenném? Oké, szerettelek egyszer, ahogy már múltkor ezt a fejemhez vágtad, de a kurva életbe, Lotte! Nem érdekelsz! Számomra már rég meghaltál, érted? Leszarom, ha ez még csak most fog bekövetkezni, ha igazat állítasz, nem tud érdekelni. – A monológ közepén indulatosan állok fel, és indulok meg felé vehemens léptekkel, mert annyira feldühít, hogy legszívesebben megráncigálnám kicsit, és kituszkolnám az ajtón. Körülbelül húsz centire állok meg előtte, és a jobb karommal a válla fölött a falba ütök. Eszemben sincs bántani, de annyira feldühít, hogy nem bírom megállni a mozdulatot.
- Ne akard, hogy a nyakadra hívjam a rendőrséget. – jegyzem meg halkan, és újra eltávolodom tőle, mély levegőket véve. Képes leszek rá, ha hamarosan nem lép le innen, mert olyan szinten felhúz a puszta jelenléte is, hogy annyi idő után újra itt van. És a parfümének illata még mindig az orromban van…
 

Credit

Nem. Nem leszek hajlandó semmilyen vizsgálatra az ő esetében. Ha fejen áll és úgy kéri, akkor sem. Felőlem aztán kitörhet a harmadik világháború is, akkor sem fogok segíteni ennek az álszent nőszemélynek. Nem érdemli meg. Alapvetően nem vagyok egy rossz ember, mert hiába gondolják sokan rólam, hogy egy talpas paraszt bunkó vagyok, mégis, nem véletlenül tartanak számon Amerika legjobb kardiológusainak listáján. Ott segítek, ahol tudok, még akkor is, ha idő közben komoly lelki problémákat tudok okozni a betegeknek. Egyszerű magyarázata van a dolognak: Utálom, ha valaki feladja. És sok embernél sajnos ez a probléma, ott pedig akkor ha meggörbülök sem tudok segíteni. Szokták mondani, minden fejben dől el.
Na most, Lotte nem érdemli meg, hogy segítsek neki. Még egy közmondás, ami róla eszembe jut: Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Ő márpedig nem adott szépet és jót. Ha adott is, a véglépése romba döntött mindent.
A portásnak annyi, holnaptól nem dolgozik itt. Gondoltam, hogy az a nyomorult volt, aki kiadta a kulcsot. Nem szólalok meg, csak hallgatom. Fújtatok. Ideges vagyok, és egyáltalán nem tesz jót nekem, hogy egy légtérben tartózkodik velem. Mindig ilyen céltudatos volt, nem lepődöm meg azon, hogy nem adja magát könnyen, de nem jókor jött… Na, nem mintha lenne jó alkalom erre.
- Kurvára nincsenek nekem sem felesleges perceim, tudod? Miután elmentél, majdnem romba döntöttem a saját életem, érted? Egy hajszálon múlt, hogy kirúgjanak a kórházból, és lőttek a karrieremnek. Ha valakinek, neked biztos nem köszönhetem azt, hogy itt tartok, mint orvos. Arról nem is beszélve, hogy harmincnégy évesen kibaszottul nem ilyen terveim lettek volna, hogy minden nap más nőt dugok, de te tettél róla, hogy ne úgy történjenek a dolgok, ahogy elterveztem, szóval gratulálok. – Megindul a szóáradat, még olyanokat is kimondok, amit nem kéne, főleg nem neki, de a bennem lévő alkohol tesz arról, hogy ne tartsam magamban a gondolataimat. Elfintorodom, ahogy ránézek. Nem változott sokat, még mindig ugyanolyan dögös, mint volt. Nem tudom, hogy van-e valakije, hogy éppen mivel foglalkozik, vagy hasonlók. Most nem érdekel. Volt, mikor vissza kellett fognom magam, hogy rákeressek az interneten, de nem tettem. Négy évig képes voltam megállni, hogy bepötyögjem a Charlotte Evans nevét a keresőbe.
- Hogy nem lennél ennyire kitartó? Ó, dehogynem! Az istenit, Lotte, két évet húztál le mellettem hazugságban, és színészkedtél, mint egy igazi díva. Nekem te ne gyere azzal, hogy nem lennél ennyire kitartó. – Lerázom magamról a kezeit. – Ne érj hozzám. – mondom neki tagoltan, mert nem hiányzik, hogy egy meggondolatlan cselekedet legyen a vége a találkozásnak. Már csak az kéne, hogy bármi régi érzelem előtörjön bennem.
Azért az elég vonzónak hangzik, hogy ha megadom neki a másodvéleményt, lelép. Vagyis hangzana, ha egy szavát is elhinném, de nem így van.
- A kollegámnak megadom a telefonszámát. Sőt, hogy lásd, mennyire más vagyok, mint te, hajlandó vagyok pár szót szólni az érdekedben, hogy minél hamarabb sorra kerülj. Én nem vagyok hajlandó semmiféle vizsgálatra, és nem nyitok erről több vitát. – közlöm vele, s végigsiklik a tekintetem az arcán. Öregedett kicsit, de még mindig vonzó. Sajnos.
Otthagyom, a hűtő felé igyekszem, ahonnan kikapok egy üveg whiskyt és félig töltöm a poharat. Nem gondolkodom, lehúzom egyben. Jól megtanultam már, hogy az alkohol nem segít, de nem tudok mit tenni a jelenlétében.
A bosszúvágy felébred bennem, és legszívesebben most ha lenne elég lelki erőm hozzá, fognám magam, és tönkre tenném az életét, csak úgy, ahogy ő az enyémet. Csak pár dolgot kéne kiderítenem róla, és aztán menne minden, mint a karikacsapás. Meggondolandó, hogy hagyjam, hogy élje boldogan az életét, vagy keserítsem meg neki?! Valahogy most a második lehetőség kattog a fejemben, de nem tudom, hogy bírnám-e az egészet.
- Rossz döntés volt idejönnöd, Lotte. Tönkre fogom tenni az életed. De nem kell aggódnod, csak annyira, mint te az enyémet. Látod, talpra lehet állni, de arról biztosítalak, hogy nem egyszerű. – rákacsintok, és halkan felnevetek, mikor ránézek. Ha kicsit megerőltetem magam, menni fog. De nem biztos, hogy így lesz. Minden esetre jobb, ha kicsit megijed, már ha képes ilyesmire…
 

Credit

Végighallgatva az egy perces monológját, jó pár résznél kissé elkerekednek a szemeim. Vissza kell fognom magam, hogy ne vágjak a fejéhez olyan dolgokat, amiket kellene vagy nem kellene, de nem akarok. Még, hogy a munka fontosabb volt? A kurva életbe, így szeressen egy férfi egy nőt, mindig csak a rosszat látja. Elhalmoztam minden szarral, ami létezik. Nyilván oda kellett figyelnem arra, hogy sokat dolgozzak, hiszen akkor még csak rezidens voltam, ha hagytam volna, hogy csak sodródjak az árral, nem itt tartanék, ahol most. Csak elakartam venni feleségül. Akkor bűn ez? Nem mondtam egy szóval sem neki, hogy onnantól egy árva tapodtat sem mozdulat majd a lakásból és mindig úgy kell viselkednie mint egy minta feleségnek. Igen, valószínűleg akkor hamar ráuntam volna.
- Talán egy kicsit kitartóbbnak kellett volna lenni, nem gondolod? Ha lelépsz már az elején, honnan a picsából tudhatnád, mi lenne most? De tudod mit? Nem is bánom, hogy így történt, mert talán rosszabb vége lett volna, mint így lett. Nem is érdemelted volna meg azt az életet, amit neked adtam, biztosítottam volna. Azt meg egy kurva szóval nem mondtam, hogy ne valósítsd meg önmagad, de ha nem vagy őszinte a másik emberrel mégis honnan kéne kitalálnia, hogy mit akarsz? Rengeteg nő örült volna, ha a te helyzetedben van. – Sosem voltam az a férfi, aki félmondatokból megérti, mit akar a nője. A nők azt várják, hogy csak egy jelentőségteljes pillantásból kitaláljuk, hogy mit szeretnének. Kurvára el kell mondani, és nem azt várni, hogy majd rájön! Mert nem fog rájönni! Férfiak vagyunk, az istenért…
Még idegesebb leszek attól, hogy ő is a fejemhez vágja a dolgokat. Kicsit olyan nekem, mintha most ki akarná vetíteni az egészet rám, és elhitetni, hogy mindazért, hogy lelépett, és ahogy viselkedett én vagyok a hibás.
- Jól forgatod a szavakat, de ne akarjuk azért azt állítani, hogy én vagyok még azért is a hibás, hogy fogtad az összes pénzt és szó nélkül leléptél. Valljuk be, azért elég etikátlan volt. Igazi ribanc voltál, Lotte. Nem sok nőtől telik ki ilyen undorító, gyomorforgató viselkedés. – Nem kímélem, nem érdekel, hogy kezd kicsit kikészülni, az sem érdekelne, ha elkezdene bőgni. Megérdemli ezt a bánásmódot azok után, amit csinált. Lehet, hogy én is kicsit túllőttem a célon, mikor belebokszoltam a falba a válla fölött, de egyszerűen annyira felidegesít a puszta jelenléte, hogy nehéz kontrollálni magam, nem tehetek róla.
- Dehogynem, színésznőnek kellene menned. – motyogom az orrom alatt, és lesütöm a szemeim. Azt hiszem, mindketten kiadtuk magunkból a másik irányába érzett dühöt. Bár még mindig nem értem, miért lehetne ő mérges rám.
Meglepően nyugtázom, hogy beleegyezik abba, hogy odaadom Grace számát, és majd ő megvizsgálja. Talán tényleg van valami baj, ami miatt idejött. Azt kétlem, hogy ahogy állítja, végstádiumú szívelégtelenséggel küzd, mert nagyon ritka, hogy valaki ilyen kondiban legyen abban az esetben. Ha tényleg így lenne, az biztos, hogy a nő végzetem, minden szempontból. Lotte nem szokott viccelni az életével, de mint mondtam, bármit kinézek már belőle azok után, amiket tett.
- Dr. Grace Elliott. Itt a száma, majd holnap szólok neki, hogy keresed. Jó orvos, majd ír neked másodvéleményt, ha van miről egyáltalán. – odanyújtom neki a papírt, amire az imént felvéstem a számát. Már alig várom, hogy megjelenjen nála, és kiderüljön, hogy semmi baja nincs az égegyadta világon… - Aztán remélem, nem látlak többet. - jegyzem meg, mielőtt elválnak útjaink...
 

Credit

Charlotte legrosszabb döntése volt, hogy ma este betolakodott az otthonomba. Nem vagyok egyáltalán olyan hangulatban, hogy vendégeket fogadjak, de még ha olyanban is lennék, Lotte akkor sem tartozna a szívesen látott emberek körébe. Alig várom, hogy lelépjen, az is biztos, hogy akkor közelebbi iszonyba kerülök a hűtőben lévő whisky minden cseppjével. Nem volt jó ötlet felhánytorgatni a múltat, jobb lett volna, ha csak szépen elküldöm a fenébe, és egy szót sem szólok arról, hogy mi történt azután, miután elment. Így, hogy újra feljöttek a rossz emlékek, lehet, hogy megint az alkohol lesz a mentsváram. Nem tehetem, nem leszek most ennyire gyenge. Amúgy is sikerült már kellőképp feldolgoznom azt, ami velünk történt. Jobban mondva, amit velem tett.
A kopogás az ajtón kizökkent a szitkozódásból. Ki az isten az ilyenkor? Lehet, hogy a szomszédok ránk hívták volna a rendőrséget? Azt is eltudom képzelni, ugyanis nem alacsony hangerőn zúdítottuk a másik fejére egymás hibáit.
Ajtót nyitok, s mikor látom, hogy Lisa az, érdeklődőn nézek rá, hogy mégis mi a francért jött vissza. Egy nővel sem bírok el ebben a helyzetben, nem hogy kettővel… Hálisten Lotte a helyzet beálltára úgy dönt, hogy kisétál végre a színről. A falnak simulva állok, és nézem, ahogy ezek már csak egymásra pillantva is majd kikaparják egymás szemét. Az apró mosolyom álcázva megvakarom a bőröm az orrom alatt. Mikor Lisa azonban Lotte után szól, kissé elkerekednek a szemeim.
- A készítője? Te parfümőr lettél? – szólok utána, de meg sem várom a válaszát, becsukom az ajtót magunk után. Nem akarok további beszélgetést folytatni vele, de a tény meglep kissé, így nem tudtam magamban tartani a kérdést. Lisára nézem, és széttárom a karom.
- Mi van? Nem tudtam, hogy itt lesz, szerinted akkor felhoztalak volna? Annyira hülye azért nem vagyok. – mondom neki, mire lerakja a táskáját a komódra, és meglepő fordulatot vesz az este, hisz az eddig nehezen meghódítható nő, a falnak lökve kezd el szenvedélyesen csókolni. A probléma csak az, hogy Lotte és a mondatai járnak a fejemben. „Nem akartad észrevenni, hogy nem állok készen.” „ Azt néztem, hogy neked jó legyen.”. Mi a franc? A mondatok visszhangoznak a fejemben, miközben feleszmélek, hogy az ing kigombolva van már rajtam, és Lisa hevesen tapogatja a mellkasom és a hasam. Elkapom a kezét, és elszakadok tőle.
- Hagyjuk ezt mára, jó? Már úgyis befuccsolt az estém, nem kell, hogy holnap újra egy hisztiző nő álljon előttem és siránkozzon, hogy csak kihasználtam. – mondom neki, és elhúzódok tőle.
- Mekkora egy fasz vagy, Shane. Remélem, holnapra megdöglesz! – vágja az arcomba a szavakat, én pedig halkan felnevetek. Már nem szoktam magamra venni az ilyesfajta rágalmakat, mivel annyit hallottam már, hogy szinte elengedem a fülem mellett. Kiviharzik az ajtón becsapva maga után azt.
- A nőd a földön hever! – üvölti a folyosón, még a csukott ajtón keresztül is hallom. Ezzel egyidejűleg pedig azt is jól hallom, hogy a sarkai kopognak a folyosón. Mi? Lotte? Kinyitom az ajtót, és kilesek a folyosóra. Először csak azt látom, hogy Lisa eltűnik a folyosó végén, aztán pedig észreveszem, hogy az exem a földön fekszik és irgalmatlanul kapkodja a levegőt.
- A picsába, Lotte! – morgok az orrom alatt, és gondolkodás nélkül rohanok oda hozzá. Most nem azt nézem, hogy a nő, aki előttem hever az, aki ott vert át, ahol tudott, hanem előjön belőlem az orvos. Nem sokat fogok tudni tenni, ha leáll itt nekem a szíve. Márpedig, ha végstádiumú szívelégtelensége van, akkor elég nagy esély van rá.
- Mi a franc van veled? – körbepillantok, elég tehetetlen vagyok. Nem azért, mert alap esetben megmenteném, hanem mert részeg vagyok, és tudatosul bennem, hogy Charlotte nem hazudott. Egy méterrel arrébb megpillantok egy gyógyszert, ami valószínűleg tőle származik. A kezembe kapom, és látom, hogy béta blokkoló. A szájába adom, és a táskája után kapok.
- Rágd össze azonnal! – utasítom, miközben a táskáját kotrom át. Ha tényleg beteg, kell lennie valahol oxigén spraynek. Kiszedem belőle a nyolcvan dolgot, parfüm, pénztárca, kisebb táska. Mi a faszomat rejt még a női táska? Idegességemben fejjel lefelé fordítom és kiborítom a tartalmát a padlóra, és a kupac közepén felbukkan a spray, amit kerestem. A szájába fújom, és várom, hogy jobban legyen, mert ha egy percen belül nem enyhülnek a tünetei, akkor mentőt kell hívnom, mert eszköz nélkül semmit nem tudok tenni vele. Őszintén szólva, nem is akarom, hogy odáig fajuljon a dolog, hogy bármilyen beavatkozáshoz kelljen folyamodnom.
- Gyerünk, lélegezz! – suttogom, és hátrasimítom a haját. Nem hiszem el, hogy ez velem történik…

Credit

Nem hiszem el, hogy összeesett a folyosón. A picsába vele, hogy nem hazudott! Ezt már nem játszhatja csak úgy el, azt észrevenném… vagyok olyan jó orvos, még részegen is, hogy lássam, ha nem igazi rosszullétről van szó. Ez már pedig, ha tetszik, ha nem, igazi légszomj. Legszívesebben a fejem a falba verném, hogy mégis hogy lehetek ilyen kurva szerencsétlen, hogy végre kiheverem életem nőjét, visszatér, és most majd azt várja tőlem, hogy megmentsem azok után, ami tett? Szerintem ez a sztori megnyerné a legjobb forgatókönyv díját. Nem kéne sokat törnünk magunkat a jó történetért, itt hever előttünk… Előttem.
Pár pillanatra, ahogy előttem fekszik a földön elgondolkodom azon, hogy azért mennyire visszakapja az élettől azt, amit adott. Az már csak a sors fintora, hogy pont szívbetegsége van, miután kibaszott egy szívsebésszel. Ennek ellenére még mindig baromi jól néz ki, és ha nem ebben a helyzetben feküdne így előttem, az is elképzelhető, hogy gondolkodás nélkül rávetném magam, hibát hibára halmozva ezzel, de történetesen valószínű, hogy nem érdekelne. Minden esetre most nem ebben a helyzetben vagyunk… hál’isten.
A pillanatot megzavarva tekint ki az ajtón a szomszéd, aki egyébként egy igazi paraszt szokott lenni.
- Maga szerint én mi a faszom vagyok? Meg tudom oldani. Most úgy csinál, mintha nem tudná, hogy mi a foglalkozásom. – forgatom meg a szemeim, és felsegítem ülőhelyzetbe Lotte-ot. Ha most igazi nagyágyú lennék, akkor fognám magam, és innentől magára hagynám, le se szarva, hogy mi lesz majd ezután. Így is többet segítettem neki a kelleténél.
- Haza kellene… - mondom Lotte után helyeslőn, de végigfut az agyamon, hogy ilyen állapotban mégis hogy menne haza. Én nem tudom hazavinni, ugyanis részegen nem fogok vezetni. Taxival hazamehet végülis. De mi van, ha a taxiban lesz rosszul és ott hal meg nekem, aztán életem végéig kísérteni fog? Azt azért nem akarom… Senki se akarná. – Jó, a kurva életbe már! Még jó, hogy van egy vendégszobám. De ne is szólj hozzám, érted? Reggelre pedig itt se legyél! – Mint egy gyors szex után, kérdés nélkül lépjen le. Meg sem kell várnia, míg én felébredek, legyen csak egy illúzió, mintha mi sem történt volna. Gyorsan, kérdés és válaszok nélkül kapom fel az ölembe a pillekönnyű nőt, és viszem be az ajtón, hogy aztán a vendégszoba felé vehessem vele az irányt. Lerakom az ágyra, és rá sem nézek, kifordulok a szobából. A parfümének az illata beágyazódott az orromba, és miután leraktam, mélyeket szippantok a levegőből, mert nem bírom elviselni, hogy csak azt érzem.
- Jó éjszakát! – intek neki kifelé menet, és az égnek emelem a fejem. Te hülye fasz! Mi a szart csinálsz? Az ellenséget altatod a saját lakásodban?
Kifelé menet Tucker csatlakozik hozzám, és a lábam mellett sündörög. Adok neki egy kis kaját, és a hűtő felé veszem az irányt. Meghúzom a whiskys üveget, és viszem magammal egyenesen a hálószobámba. Hát, mára csak mi maradtunk egymásnak, öreg barátom…

Credit