Nem gondoltam volna, hogy megtörténik, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj és amikor már minden olyan jól alakul, akkor zuhanok és senki sem kap el. Kikapcsoltam a telefonomat, írtam egy egy emailt Jasonnak, hogy ne aggódjon, de pár napig mézes napok jönnek és nem akarom, hogy bárki is zavarjon. Nos, nem így terveztem, hogy még el sem kezdem, mert vége mindennek Masonnel. Úgy érzem magam, mint egy kidobott zsebkendő. Amint kimondta, hogy vége és én hozzávágtam, hogy rendben, akkor most látott utoljára élőben, remegek és hazafelé is úgy vezettem, hogy sírtam és az utat sem láttam. Annyira nem nyomtam a gázt sem, de tudom, hogy nem kellett volna így vezetnem. A parkolóban amint hazaértem újra kisminkeltem magam, mosolyt erőltettem magamra és a szobám ajtajáig még ment is. Onnantól, hogy az bezáródott, ismét sírtam, sőt, bőgtem és a cipőmet is a földhöz vágtam, a kabátom is csak ledobtam a földre és összerogytam, a felém érkező StarCatet az ölembe engedtem és megöleltem. - Te legalább nem hagysz el ugye? - egyik kezemmel a cicát ölelgetve, a másikkal megtámaszkodva állok fel és megyek be a szobámba, hogy elfoglaljuk az ágyamat. Nem érdekel, hogy nappal van, nem érdekel ha éjjel, csak hagyjanak békén gyászolni. Már másodszorra érzem ugyanazt, hogy valaminek vége lett, pedig még be sem indult igazán. Megölelem a párnámat és sírok, amikor nyávog a kandúr, akkor adok neki enni és én is eszek egy pirítóst, majd folytatom a siránkozást. Van, hogy elmegyek fürdeni, mert csak jobb lesz, de csak folyik a víz, én meg állok alatta, előtörnek az emlékek, amik szívszorítóan fájnak. Teljesen elment az időérzékem, néha elalszom, ám mikor felébredek, akkor tudatosul, hogy mi történt és kezdődik minden elölről.
A portás testőrök jobban számolják az időt, amit egyedül töltök, szóval amint meglátják az egyik bandatagot, akkor le is szólítják, mert még mindig ők állnak a legközelebb hozzám, Jason után, de neki nem akarnak feleslegesen szólni. - Helló! Figyelj, Caitlin két napja a szobájába van és kicsit aggódunk, nem néznél rá? - Fel is emeli a kártyát, amivel fel lehet jutni a felső szintre, hogy átadja, ha arról van szó. Nem mindenki mehet be hozzám, na meg nem is mindenki mer ugyebár, de a bandatagok kivételek, őket felírattam egy listára, ha nagyon szeretnének, akkor felengedhetik őket. A szabályokat mindenki betartja, de nem reklámozza azért. - Kérlek, lehet be sincs zárva az ajtaja, de azért csengess.
Ha feljön, akkor nagyon ajtót nyitni nem megyek, majd elmegy, bárki is az és bármit is akar, nem szokta senki megnézni, hogy nyitva van-e az ajtóm. Az ágyamon fekszem, vörösre sírt szemekkel, egy fekete pólóban és rövidnadrágban, nem vártam vendéget, szóval miért is vágtam volna magam csinosba. Mikor meghallom a hangját hozzávágok egy párnát és StarCat is megindul, bár ő csak a simogatását akarja behajtani a vendégen.
Abban a hitben vagyok az utóbbi napokban, hogy Cait, Mason-nel tölt egy kis időt valahol, aminek a nevére sem emlékszek már. Lehet nem is írta az üzenetében, de mindegy is, a lényeg, hogy ne keressem és én ezt maximálisan tiszteletben is tartom. A magánélet még a bandatagok között is szent, és sérthetetlen, melynek őszintén szólva nagyon tudok örülni. Legalábbis a magam részéről biztosan, hisz aki olyan, mint én, hogy még Instagramot is úgy kell csináltatni neki, nem is mondhatok mást. Apropó Insta, fel kellene már oda is tölteni egy két képet, ha már megvan ez a csatorna a közönség számára. Amíg az énekesünk távol van a munka természetesen nem áll le, az előre ütemezett próbák, a magán gyakorlások sora, a finomhangolódás és a csiszolódás ugyanúgy a napi rutin része, mint eddig, na és persze az elmaradhatatlan Mortal partyk Mad-nél a nap végén. Ez az este sem telik másképpen, mint a tegnapi, vagyis talán azzal a különbséggel, hogy egy új pizzériából rendeltem mára harapnivalót, mintegy letesztelve az ottani konyhát. A megadott időben szélsebesen tartok a lift irányába, majd le a földszintre, "fő a mozgás" alapelveket szigorúan betartva. Az átvételt követően, kezemben a finom illatú vacsorámmal épp a lifthez tartok, mikor az egyik kopasz biztonsági krapek megszólít. - Caitlin már két napja itt van? - hitetlenkedek néhány másodpercig és a mellette strázsáló másik komoly arcú fazonra vándorol a pillantásom, hátha kiderül, hogy csak simán ugratni próbálnak. De nem, mert a másik arca is rezzenéstelen marad, úgy látszik ennek a fele sem tréfa és igazat beszélnek. - Persze, semmi akadálya, már megyek is. Kösz, hogy szóltatok! - veszem balomba a bebocsátáshoz szükséges kártyát és egy biccentés után már búcsúzom is a testőröktől. Fogalmam sincs, hogy miért van itt, és ha itt van, akkor miért nem jelzett, már két napja. Ennek mielőbb utána kell néznem, mert kezdek aggódni, hogy valami rossz történt. Gondolatban már Mason nyakát ropogtatom, amiért kihasználta Caitlin-t, de mielőtt elhamarkodottan döntenék, jobb, ha szedem a lábamat és kiderítem mi is áll a háttérben. Odafent aztán csöngethetek, kopoghatok, várhatok, de senki. Még csak motoszkálás hangját sem hallom, ezért úgy döntök, hogy rápróbálok és bebocsátom magamat, ha nyitva találom az ajtót. Szerencsém van, ezért óvatosan belépek, de akkor észreveszem az ágyra borult lányt, akit megszólítok. - Cait?! - hangomból meglepődöttség árad, valóban nem értem miért is van itt, főleg így, ilyen állapotban, de sokáig nem ámuldozhatok, mert telibe kapok egy kispárnát, amit még kivédeni sem tudok a sebessége miatt. - Ajjaj... - válaszolok csak ennyit, mikor az arcomról lepattanó apróbb méretű párna után sandítok. - Szia StarCat! - hajolok le a simogatásra érkező cicához és felkapom a szabad bal kezembe. - Mondd csak, te tudod, hogy miért fekszik itt kisírt szemekkel a gazdid? Hmm? - teszem fel a költői kérdést, és már folytatom is. - Szerinted egy pizza fel tudná vidítani? - pillantok a macsek nagy szemeibe, mintha tőle várnám a választ, de bízom azért abban, hogy StarCat magyar hangját ma estére Caitlin Star kölcsönzi majd.
- Igen, előfordul, hogy bezárkózik, de azért ilyenkor már ad életjelet, hogy mi van vele, de most semmi nem történt, mi meg nem mehetünk fel hozzá. Lehet nincs is semmi, de Jasont nem ugrasztanánk ide feleslegesen. - Örülnek is, hogy elveszi a kártyát és felmegy valaki Caithez ránézni.
Mindig elfelejtem, hogy Axel ismeri Masont, bár nem beszéltem neki róla, de tudom, hogy tudja, elvégre nehéz lett volna titokba tartani, mikor láttam nála a bárban és Mason is látta, mikor mutattam neki, hogy kiket vettem fel. Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy a tervezett kis együttlétünk egy vitával kezdődik, amivel vége lesz mindennek és fogalmam sincs, hogy lábalok ki ebből, nem akarok senki terhére lenni. A csengetés és kopogás teljesen hidegen hagy, ha takarítani akarnak, majd visszajönnek, ha meg Mad akar játszani, akkor menjen a saját szobájába. Más nem szokott feljönni és nem is gondolnám, hogy bárki aggódna értem. De mikor a szobám ajtajában meghallom a nevem, akkor elhajítom a mellettem lévő párnát az irányba, meg még a kandúrom is magamra hagy. Magamra húzom a takarót és felülök az ágyban, csak a fejem látszódik ki a takaró alól, a vörösre sírt szemeimből sejtheti, hogy nem náthás vagyok és azért vannak zsepik mindenütt körülöttem. Egy újabbat emelek fel, hogy kifújjam az orrom, miközben StarCat dorombolni kezd és a pizzás dobozra átmászik, mert érzi, hogy abban valami finom van. - Már hogy lehetnék boldog tőle? Mason szakított velem! Miért nem vagyok én elég jó senkinek sem? Mi velem a baj? - Mondjuk a pirítós után, a pizza illatától nekem is összefut a nyál a számban, de csak oldalra borulok és a hátamra fordulok, széttárva a kezemet, így teljesen kibontakozva fekszek a takarón. Most nem érdekel, hogy a rövidnadrág túl rövid, az sem, hogy nincs rajtam melltartó, semmi sem érdekel, egy roncs vagyok és nem kellek senkinek sem. A macskám is egyből máshoz rohan. A falat bámulom és szipogok, túl érzékeny vagyok arra, hogy nem szeretnek, meg csak egy dologra voltam jó, hát persze egy idősebb pasinak csak az számít, hogy friss legyen a húsi és maradjon titokban minden.
- Á, Jason-t ne hívjátok, megoldom, tényleg, köszi, hogy szóltatok, meg a kártyát is... - még csak a menedzser hiányozna egy ilyen helyzetben, a végén letolná Caitlin-t, amiért nem jelezte, hogy mégiscsak itthon maradt.
Szívesen belevágnék egy rögtönzött párnacsatába, de úgy látom a leendő ellenfelem most egyáltalán nincs hangulatában, ennek tükrében viszont nem vállalkozok az ütközet kirobbantására. Inkább kérdés nélkül leülök az ágy szélére és egy szempillantás alatt felmérem, hogy szerencsére nem konkrét betegség okozza a szemvörösséget és azt a rengeteg telekönnyezett papírzsepihalmot. - Úgy látom valaki éhes... - menekítem ki talán még éppen időben a kandúr karmai közül a dobozt egy olyan magaslati pontjára a szobának, ahol egy rövid ideig még biztonságban lehet. - ...de várnia kell, míg beszélek a gazdijával! - magyarázom a cicának, akit elvarázsolnak a dobozból áradó illatok és már ahogy látom keresi is a legrövidebb utat a finom falatok megszerzéséhez. Nem tudom, hogy én vagyok-e a legmegfelelőbb személy ehhez a vigasztalós feladathoz, valahogy a szívügyekkel kapcsolatos problémákban sosem voltam valami jó. Épp elég volt a saját zavaros dolgait intézni, nem hogy másnak tanácsot adni, mit csinált jól vagy rosszul, esetleg a jövőben miben kellene változtatnia. Cait-et meg még csak nem is ismerem annyira, hogy tudnék bármi hasznosat mondani. Azon nem vagyok meglepődve, hogy Mason így viselkedett szegénnyel. - De ugye nem bántott... úgy értem, nem ütött meg vagy valami hasonló? - kezdek neki elég esetlenül a kérdéseimnek, de már az elején szeretném tisztázni ezt. Nekem fontos, hogy tudjam, innentől miként álljak ehhez az egész storyhoz és legfőképp a fickóhoz. - Szerintem semmi baj sincsen veled. - rázom meg a fejemet és még el is mosolyodom egy kissé, amit nem hiszem hogy lát, mert ezekben a pillanatokban terül ki az ágyon. - Mason-nek nem szerelemre volt szüksége... - nem tudom, hogy ez mennyire jó megközelítése a helyzetnek, de legalább őszinte és egyenes. - és, ha nem szerelemre volt szüksége, azt gondolom megkapta, és ennyi a történet. Nem is érdemes vele tovább foglalkozni. - a mondatom végére már tényleg nem vagyok benne biztos, hogy jó úton járok a vigasztalás felé, de én már az elején tudtam, hogy ez számomra vakvágány. - Legközelebb szerintem próbálj meg nem azonnal beleszerelmesedni valakibe, hanem adj időt a kapcsolatnak és nyugodtan rúgd tökön, ha azt érzed, hogy idő előtt rád akar mászni. - bólogatok párat, de nem stírölök semmit, nem élek vissza a helyzettel, egyébként is attól éhesebb vagyok, hogy csak úgy lesegessem a banda énekesnőjét. - Enned viszont kell! Mondd csak, mikor ettél utoljára, és legfőképp mennyit? - szól a kérdésem, amit igyekszek nem számon kérő hangsúllyal feltenni, nem hiányzik nekem egy veszekedés a "nem vagy az apám" agyonhasznált szólamokkal. - StarCat kaphat belőle? Van tonhalas, húsos, sajtos és vega része is. Jókat írtak róla, próbáljuk ki. - szerzem be a magasra helyezett dobozt és kérdőn pillantok először a macskára, akiben majdnem sikerül fel is buknom a nagy hízelgése közepette.
- De az előbb reggelizett, ő mindig éhes - jelentem ki, fogalmam sincs mennyi lehet az idő, de pár órája etettem meg a cicát azt hiszem, mindig jelez, ha idő van, szóval nem felejtettem el enni adni neki, nem szenvedheti meg a gazdája szerencsétlenségét, hogy éhezésre kárhoztatom őt. Túl sok magas pontja nincs a szobának, lévén hozzám méretezték a berendezést, de StarCat még kicsike, hogy könnyedén felugráljon bárhová is, még az ágyra is fel kell tenni sokszor, mert nem tud felmászni. Elégedetlen nyávogás után leül a kandúr és nézi, szuggerálja a dobozt, hátha leesik, mert sajnos elég hamar rájön, hogy oda ő nem tud feljutni még. - Nem, nem ütött meg, de a szívem szilánkokra zúzta a szavaival. - Valahogy kimondva ez olyan hülyén hangzik, mintha egy gyermek mondaná, mikor nem kap meg valamit és ő eddig mindig mindent megkapott. A homlokomra csapok, mert ja, ilyen vagyok, ez a szomorú igazság, meg az, hogy nem őt szerettem, nem Masont, csak azt, amit képviselt. - Igazad van, de olyan nehéz nem arra gondolni, hogy ejtettek és úgy érzem, nem vagyok elég jó neki, mert nagy a szakadék köztünk az életvitelem miatt. - Felülök az ágyon és megtörlöm az arcom. Mindig azok törik össze a szívem, akik az első dolgokat lopják el, az első csókom, az első együttlétem, talán pont amiatt ennyire szörnyű az egész? Nem tudom. - Egy-egy pirítóst ettem, az a max konyhai tudásom és fogalmam sincs, mikor, most mennyi az idő? - Nekem apás hasonlat eszembe sem jut, mivel fogalmam sincs, hogy milyen az a fajta törődés, Jasonre meg nem mondanám, hogy apa, főleg azok után, hogy gyereket akart volna az ex-feleségétől. - Mindjárt jövök és ne adj a cicának belőle, csak tonhalat, ha leszeded és megtörölgeted. - Kimászok és egy halom zsepit ölelek magamhoz és a fürdőben a kádba szórom, egyelőre jó lesz annak ott, én amúgy is zuhanyozni szoktam csak. Hideg vízzel megmosom az arcomat, utálom, ha sírni látnak, szóval igyekszem összeszedni magam és még a szemembe is cseppentek, hogy a csúnya vörös hamarabb eltűnjön. Kicsit felfrissülten megyek ki és látom, hogy StarCat útban van és elégedetlen fújtat is kicsit, hogy Axel majdnem felesik benne, mintha az ő hibája lenne. Haloványan elmosolyodom és leülök az ágyra, hogy ránézzek a pizzára. A lábam puha mancsok piszkálják, nyilván fel akar jönni ide a kis kíváncsi. - Nem is tudom, a húsos jobban hangzik. Minek kértél vegát is? - nézek oldalra, miközben felveszem az ölembe a cicát, aki már nyújtózkodik a doboz felé, de nem éri el természetesen és nem is hagyom, hogy odamehessen, kis csatát vívunk az ölemben, de én már megszoktam ezt és hamar át is csap játékba az egész, nem is érdekli a pizza. - Tudod, lehet én sem voltam szerelmes Masonba, csak emlékeztetett valakire és kicsit úgy éreztem, mintha visszakaptam volna azt a valakit. Na, de ne beszéljünk erről, gondolom nem lelkizni jöttél. - Kicsit a vállam meglököm és mosolyra húzom a szám, látszódhat kicsit erőltetett, de legalább igyekszem. Jó lenne megtalálni azt a közös hangot, ami a többiekkel már megvan vele is, szóval próbálok lazább lenni, aztán meglátjuk mennyire sikerül.
- Vagy úgy! - meglátszik, hogy nincs és nem is volt soha háziállatom, főleg macskám nem, ezért is vagyok vele kapcsolatban olyan esetlen, mint ahogyan az látszik is. Rögtön magaslati pontot keresek, holott láthattam volna, hogy egyelőre nem mászóbajnok a kandúr. - Óriási szerencséje, hogy nem tett ilyet... - mindig is utáltam, ha nőkkel keménykednek, felénk ez nem volt divat még akkor sem, ha elmérgesedett egy-egy vita, Mason-ből sem nézném ki feltétlen ezt a módit, de sosem lehet tudni. - Keményítsd meg a szívedet egy kicsit, hogy ha újból találkozol valakivel már ne legyen olyan könnyű dolga. - ökölbe szorítom a balomat, hogy azzal is mutatni és érzékeltetni tudjam milyen keménységre is gondoltam szerelmi dolgok terén. - Hidd el, ha ilyen gyorsan túllendült rajtad, akkor Mason annyit sem ér, mint ami abban az összegyűrt papírzsebkendőben van. - jelentőségteljes, amolyan "Viking megmondja a frankót" nézéssel igyekszek úrrá lenni a számomra szokatlan és némiképp kényelmetlen helyzeten. - Vedd úgy, hogy tényleg nem voltál elég jó neki, mert majd másnak leszel a legjobb! De tényleg! Felesleges ezen emésztened magadat és magadban keresni a hibát. - nem tudok a nők fejével gondolkodni ebben a szituációban, ami talán megbocsátható nekem, ezért marad a natúr tálalás. - A következő fickónál már előre tudni fogod, hogy mit bír el a kapcsolatotok. Vajon bírja-e ezt a nem mindennapi hajtást, a rendszertelen találkozásokat, a kevés egymással töltött időt és a többit. - bólogatok magamat is meglepve, hogy miket tudok mondani, de amit kiejtek, azt tényleg így is gondolom és hiszem, hogy az énekesnőnk is hamarosan ezt fogja vallani. - A húsos jó választás! - emelem le a relatív magasra helyezett dobozt, melyben többféle szelet is lapul, köztük a személyes kedvencemmel, a sajtossal, StarCat tonhalasával és Catilin húsosával. - Értem, és rendben... - keresek valamit, amivel le tudom törölgetni a szószt, szerencsémre nem kell nagyon feltűrni a szobát, mert az ágyon akad néhány elszórt nem használt zsebkendő is, amivel megtisztíthatom a halat. - Leszünk haverok StarCat? - a fújás okozta kellemetlenséget remélem egy két szelet finomsággal feledtetni tudom és talán a hasán keresztül még a barátságát is elnyerhetem a kandúrnak. - Mit szólsz, mondjuk ehhez a falathoz? - kínálom a macseknak a legszebb részeket, amire reményeim szerint egy pillanat alatt rá is rabol majd. - Parancsolj, a húsosból egy jó nagy szelet! - kínálom a dobozzal együtt, miután magamhoz vettem egy sajtosat. - Nem kértem, adták vele, a sajtos a gyengém, de ki akartam próbálni igazából a tonhalasukat is. Kiváló értékeléseket láttam mindenfelé róluk. - nagyon remélem, hogy nem csupán reklámfogás az a sok öt csillag, ami mindenféle portálon megtalálható róluk. - Nem vagyok egy jó partner a lelkizésben, ugyanis soha életemben nem lelkiztem még senkivel... valahogy nem úgy jött ki a lépés, meg egyébként is, mifelénk nem lelkiznek a népek. - rázom meg a fejemet mielőtt folytatnám - De mégis kit láttál Mason-ban, akire hasonlított? Vagy mi volt az a tulajdonsága, amiben hasonlított a titokzatos illetőre? - jókorát harapok a pizza rám eső részéből és meg kell állapítanom zárójelben, hogy nem hazudtak az értékelők, ez marha finom.
StarCat az első házi kedvenc, de pár hónap alatt azért már megtanultam, hogy kell bánni vele és mit ehet, mit nem, mikor kényeztessem, mikor nem és persze mindig gondoskodtam is róla, elvégre olyan kis imádni való kis hálótárs, mellette nem kell egyedül aludnom, ami eleinte fura volt, de most már nem lennék meg nélküle, kell a társaság, főleg most, ebben a helyzetben. - Attól, hogy edzett meg gyúrni jár, nem bántana egy nőt sem. - Olyan jó is volt, mikor csak felkapott és vitt meg... a többire inkább képszakadás és nem is gondolok, mert vége van és nem akarom, hogy hiányozzon az az érzés. - Bár újra találkoznék valakivel - sóhajtok fel kicsit ábrándozva, majd rájövök, hogy ennek így nem sok értelme van, mert miért is akarnék azzal a valakivel találkozni? - Akarom mondani, hogy persze megkeményítem a szívemet. - Ökölbe szorítom a kezeim és az ölembe ejtem őket. Nem sok erőt vittem bele, de valahogy nem találom a középutat, a nyílj meg és a kemény zárkózott szív között. Egyszer élünk, legyünk nyitottak, ezzel jöttem össze Masonnel, most meg éljek megint úgy, hogy senki se közelítsen, csak ha elég bátor és sokáig képes lenne csákánnyal az engem körülvevő falat bontogatni. Nem tudom. - Meglehet, neki könnyű, mert bármikor felszedhet valakit, aki nem annyira gazdag, aki miatt nem érzi, hogy sérül az egoja, ha veszel neki valamit, mert nyilván nem adhatok neki egy egyszerű zoknit, mikor én nem olyan vagyok, valami hasznosabbat veszek, ami nem valami kis vacak lesz a szekrénye mélyén. - Az egész a pénz miatt van, meg a hírnév miatt, ami miatt nem alakult ki több, csak kedveltük egymást, én leginkább az izmait szerettem és hogy van kihez odabújni, van kivel beszélgetni és szeretgetett a maga módján, még ha nem is szerelemből. - Nem tudom, akarok-e következő fickót, lehet jobb így egyedül... vagyis StarCattel, mert ő az én kandúrom, bár ne szeretne mindenki másé is lenni. - Kicsit megszeretgetem a kis cicust, aki dorombolni kezd és csak úgy púpólja a fenekét, hogy simogassam még. Persze a doboz mellénk kerülésére mozgolódik és kapálózik a drága, de nem kaphat meg mindent, amit akar, ezt már kezdi megtanulni. - Igen, nem fogyózom szerencsére és eleget edzek, hogy megengedhessem magamnak. - Nem is tudom, hogy a fiúkat elküldte-e edzőhöz Jason vagy még vár vele. Mondjuk nekem kell a színpadon a legtöbbet ugrálni meg ilyenek, de nekik is jó formába kell lenni. Jó Skyt nem is féltem, amennyit mozog, de a többieket csak Mortal Combatozni látom jóformán. - Ha eleget simogatod a legjobb barátod lesz, nem lehet kajával megvesztegetni - mosolygok Viking felé, miközben letörli a pizzaszószt a tonhalról és StarCat felé tartja, aki a mancsai közé kapja a kezét és nyámnyogni is kezdi a számára finom falatot, még Axel ujjait is lenyalja. Hát nem úgy van, hogy majd a kandúr elveszi és megeszi, meg kell etetni vele, erre én szoktattam rá azt hiszem, de nekem van hozzá türelmem is. Mikor végez a halacskával és viking ujjaival, akkor leteszem a földre és ledobok neki egy zsebkendőt, amit összegyűrök előtte és azzal játszani is kezd. - Köszönöm - átveszem a dobozt és megtörlöm a pólómban a kezemet, annyira nem szoktam cicás kézzel enni, de hát tiszta és lakásban van tartva, nagyon nem terjeszthet semmit és a szőre sem hullik úgy, hogy bármibe is belemenjen. - Nagyon finom, jó helyről rendeltél - mondom két falat között a szám elé téve a kezemet és mennyire jól is esik most, bár nem bírok sokat enni, mert a gyomrom összeszűkül kicsit, ahogy megemlítek valakit a múltamból. Nem beszéltem róla, hát jó sok ideje senkinek sem, nem tudtam mi van, a szüleimet nem érdekelte, Jason meg már nem is ismerte őt, legalábbis személyesen nem, de biztos hallott róla. - Én sem lelkiztem még senkivel, vagyis volt Jess, de úgy érzem, hogy elég egyoldalú volt, mert csak magamról beszéltem és kértem ki a véleményét és így egyre csökkent a beszélgetéseink száma is, szóval ismét magam maradtam, mint régen is. A szüleim már öt éves korom óta azt szajkózták, hogy nem szabad sírni senki előtt, nem mutathatom magam gyengének, de néha azért jól esik kiadni magamból, szerintem ez nem is mind Masonről szólt, csak most tört el a mécses ismét. - Sky óta könnyebben nyílok meg, de talán ha mesélek magamról, akkor Viking is észreveszi, hogy én is emberből vagyok és hiába vagyok befutott sztár, nem vagyok több emberileg, mint ő vagy bárki más a bandából, csak tapasztaltabb, ennyi. - Még fiatalabb voltam, amikor találkoztam vele, a szüleink jóban voltak, így mi is és rengeteget tudtunk beszélgetni, de tényleg, bármiről és egyszer segítettem neki a szövegkönyvben, a Rómeó és Júliában, amikor megcsókolt. Életem legszebb pillanata volt, pillangók szálltak mindenfelé, de utána máig a színét sem láttam. Eleinte vártam, hogy eljön a szüleink közös rendezvényeire, de miután befutottam már nem foglalkoztam ezzel. Híres színész lett belőle és én csak nyál csorgatva bámulom őt és akaratlan is a számhoz kapok, annyira szép emlék és mégis annyira haragszom rá. Lehet nem jelentett semmit, lehet az jelentett mindent, de mikor Mason beszélgetett velem, ő jutott eszembe róla. - Na de talán már így is többet árultam el, mint kellett volna, bár kétlem, hogy kinyomozná bárki is, hogy kiről van szó, ahhoz még mindig elég titokzatosan beszéltem róla azt hiszem. - De erről senkinek sem beszélhetsz jó? - fordulok felé és közben újabbat harapok a pizzából. - Neked volt már barátnőd vagy barátod? - A fiúk után már úgy érzem muszáj így feltennem a kérdést, elvégre nem akarok sértődést, mert csak egyet feltételezek, bár valahol az is sértő lehet, hogy mind a kettőt, de csak nem sértődik meg.
Kezdőlap
