Én sajnos nem átlagos életet élek, így sok szabályt be kell tartanom, és olyan elfoglaltságaim is vannak, amikről nem kell mindenkinek tudnia, de ezek mind-mind pénzbe kerülnek. Van főállásom az EPA-nál, de az itteni élet sem olcsó önmagában, nemhogy az enyém. Habár nincsenek drága hobbijaim, az egyéb elfoglaltságok, a lakbér és az utazás Queens és Manhattan között elég húzós tud lenni. Ezért szükségem van egyéb munkára is, amivel kereshetek egy kis pénzt. A másodállásom, amit kisegítőmunka jelent a kávézóban nem stabil, hiszen oda már hónapok óta nem kellett bemennem. De a spanyol tanítás egy viszonylag stabil kereseti forma, még akkor is, ha nem kérek érte sokat, és néha kifutnak a tanítványok. Szerencsére ez ellen még Ryderéknek sincs kifogása, ha betartom a szabályaikat, amik lényegében az én érdekeimet szolgálják.
Az elmúlt hetekben fejeztük be a tanulást egy középiskolással, aki nagyon rossz alapot kapott, és időbe telt mire felhoztuk az osztály szintjére, de utána már majdnem ő volt a legjobb az osztályban, és azt hiszem még meg is szerette, pedig kezdetben nagyon utálta a nyelvet. Szerintem a spanyol nem nehéz nyelv, bár lehet, hogy az én véleményem nem elfogulatlan, hiszen az anyanyelvem, mint az angol.
A múltkori tanítványom nemrég felhívott, hogy tud valakit ajánlani, akinek szintén segítségre lenne szüksége spanyolból. A szüleivel már egy ideje keresgélnek egy jó tanárt, de eddig egyik sem hozta a kívánt elvárást, így beajánlott engem. A számomat nem akarta megadni neki úgy, hogy nem szól nekem, így most ő telefonált. A számcsere után beszéltem a szüleivel, és meg is beszéltem az első órát a lány sulijához közeli kávézóban. Szerencsére pénteken rövidített napunk van a munkahelyemen, így egyből az órái után tudtunk is személyesen találkozni.
Túl sok információt általában nem szoktam kérdezni az első megbeszélés alkalmával, mert azok, akik nem értenek az adott tárgyhoz, nem is tudják reálisan felmérni a hiányosságokat. Ráadásul a szülők sem biztos, hogy reális képet kapnak a gyerekük tudásáról, hiszen volt már arra példa, hogy a tanár szándékosan húzta le a diákot. Nekem is volt már ilyen tanítványom, csak, amikor mögé álltam, és bebizonyítottam a tanárnak, hogy semmit sem tud, akkor visszavett az arcából, bár ez nem segített azon a tényen, hogy miattam igazi bizonyítékot kapott az igazgató, és megvált tőle. Bár ez még Washington D.C-ben történt. De olyanra is tudok példát, hogy a szülőnek van irreális elvárása a gyereke felé, és már középiskolai évek alatt felsőfokú nyelvvizsgát akar kicsikarni a gyerekből. Ez pedig lehetetlen, hiszen az igazi felsőfok az a hivatalos levélírásánál használt fogalmazás, amit egy középiskolás még az anyanyelvén sem tud, nemhogy egy idegen nyelven. Nekem is így kell fogalmazni bent, de a főnököm szereti átnézni az anyagot, amit írok, ami érthető, hiszen ő fogja aláírni. Ezért a spanyol nyelvű leveleknél először angolul írom meg, amit majd a javítás után fordítok le spanyolra, mert a főnököm nem beszél spanyolul.
Most azért bízom abban, hogy a tanár tudása megvan, ami nyelvet illeti, csak nem tudja rendesen elmagyarázni, átadni a tudását. Az kisebb gond, mintha a tanárt is tanítanom kell.
Valahogy nem hiszek abban, hogy valaki egy közepes szintre nem tudja megtanulni a nyelvet, ha ő is akarja. Én úgy látom, hogy a tanítási módszerben van a hiba, mert arra koncentrál, ami nem lényeg, amitől egy anyanyelvű még megérti a másik mondandóját. A lényeges dolgokat viszont nem tanítják, amitől igazán érteni lehet a nyelvet, mert egy mű, csak az iskolai rendszerben működő dolgot erőltetnek.
A kávézóhoz megérkezve a bejáratnál volt a találkozó megbeszélve, így oda megyek, de először nem látok senkit, aki várna vagy keresne valakit. Pár pillanat múlva viszont kiszúrok egy fiatal, barna hajú lányt, aki a korábbi tanítványom leírása alapján esélyesen engem keres, így oda is megyek hozzá.
- Szia! Te vagy Cleo Ballos? - kérdezem kedvesen.

A magam részéről bőven ismertem nyelveket, amiket szívesen megtanultam volna, ugyanakkor a szüleim mindig a hasznosság hívei voltak, emiatt pedig hasonlóképp kellett válogatnom akkor is, ha nyelvekről volt szó. Például hatalmas skillnek tartottam volna, ha meg tudok tanulni oroszul, és úgy olvashatom el a Háború és békét, vagy éppenséggel az Anna Kareninát. Pontosan tudtam, hogy mennyire szerencsétlen helyzetben vagyok. Görög az anyanyelvem, de lényegében, mivel egészen pici korom óta Amerikában élünk, kétnyelvűnek számítottam. Ez annyit jelentett, hogy hiába számított nekem az angol annak idején idegen nyelvnek, amiért anyanyelvi szinten beszélem, lényegében nem számít tőlem lepapírozott nyelvtudásnak... Valami másra van szükségem.
A szüleim pedig az oroszt határozottan a nem hasznos nyelvek közé sorolták. Úgy gondolták, hogy mivel alapvetően a szláv térségek messze vannak, bár rá tudnék építeni valamennyire a nyelvekre – mert könnyebben lenne tanulható az ukrán, a lengyel – nem tartoztak a hasznos kategóriába. Ellenben a spanyol, ami latin nyelvcsalád tagja, és hát a gyönyörű, elegáns francia – fúj? – mennyire jól mutatnának az önéletrajzomban! Hiszen az USÁ-ban ez két fontos nyelv, és lényegében se a franciák, se a spanyolajkúak nem mindig beszélnek angolul... Emiatt pedig milyen nagy segítségére lehetnék egyes kórházaknak, hiszen tudnék veszekedni a latin-amerikai betegekkel, akik nem értenek a szép szóból... Már a gondolatra is őszülni kezdtem.
Mindenesetre, ami a baráti körömet illette... Hát Bray egészen jó volt franciából – lehet akár félre is érteni gondolom – ugyanakkor ő nem segít ingyen az embereknek, tehát vele kapcsolatban meg voltam lőve. Isa pedig lényegében anyanyelvi szinten beszélte a spanyolt, de én ennek ellenére is úgy éreztem, hogy az egyetem első évében nem kellene ilyennel zaklatnom, szóval sokkal szívesebben fogadtam meg az egyik osztálytársam tanácsát azzal kapcsolatban, hogy jelen helyzetben kihez kellene fordulnom... Persze ami a nyelvtudásomat illeti. A nő pedig egy kávézóba beszélte meg az első alkalmat, tehát minden bizonnyal nem zsákos gyilkos. Az, hogy mennyire jó, amúgy is a továbbiakban derült volna ki, tehát én nem voltam semmi jónak az elrontója, egyszerűen csak elfogadtam a segítséget és egyeztettem a tanárral.
Mivel elképzelésem sem nagyon volt arról, hogy a nő elméletileg milyen lehet, igyekeztem nem ráhozni a frászt az erőteljesen mean girl megjelenésemmel, szóval egészen illedelmesen sikerült felöltöznöm – ennek azért a hideghez is köze volt némiképp – a hajamba pedig apró hullámokat varázsoltam. Igyekeztem a szokásosabbnál natúrabb sminket használni, mert pontosan tudom, hogy milyen hatással van az alapjáraton is, kissé szigorú arcvonásaimra. Tartottam tőle, hogy ha túlzottan resting bitchnek fogok tűnni, majd ő is utálni fog, mint Mr. Song, az irodalomtanárom.
Mivel más egyéb programom a mai napra nem volt, autóval indultam el a megbeszélt helyszínre. Ha én választottam volna, akkor minden bizonnyal a törzshelyünkre egyeztetek időpontot, és akkor nem kellene már a forgalmas utakon azt fejtegetnem magamban, hogy éppenséggel mi az, amit kívánnék és instant fejszámolást végeznem a kalóriák miatt. Pontosan tudom, hogy az ilyen édes-cukros löttyök, mint a kávézóban árult turmixok vagy latték, sokkal megterhelőbbek az ember szervezetére, mint ahogyan az elsőre tűnne. Tehát ha nagyon egészségtudatos akarnék lenni, akkor vizet kérnék, viszont ez pedig egészen hülyén venné ki magát... Ahhoz kétség sem fér.
Amint találtam parkolóhelyet, gyorsan összekapartam az anyósról a táskámat, amibe egy a5-ös méretű jegyzetfüzetet és egy tollat is beleejtettem, aztán elindultam a bejárat felé. Alig pár pillanatig nézelődtem, egy fiatal nő már oda is lépett hozzám, hogy üdvözöljön.
- Igen, én vagyok – igyekeztem lehetőség szerint a legkedvesebb mosolyomat az arcomra varázsolni – Jó napot Miss Moreno!
A magam részéről nem voltam teljesen biztos a megszólításban, mivel így is tanár-diák viszony lesz majd közöttünk a jövőben... Tehát lényegében az az udvarias ha nem tegezem le elsőre, majd maximum a későbbiek során megengedi nekem ezt.
- Még sosem voltam ebben a kávézóban – indítottam valami fajta beszélgetést kettőnk között, majd az ajtó kilincséért nyúltam – Mindig itt tartjuk majd az órákat?
Részemről lényegében rendben van, fogyasztással határozottan kellemesebben telne az óra. Sok kávézó már ebédre alkalmas ételeket is tart és alkalmaz szakácsokat, tehát ha éppenséggel suli után jönnék ide, akkor legalább egy étkezést is letudnék. Az edzést pedig gondolom úgyis megoldanám... Sajnos, mint a legtöbb fiatal lány, én is igyekszem a tudatosságra, viszont ugyanakkor enni is nagyon szeretek, tehát minden bizonnyal nem lenne ellenemre, ha a továbbiakban itt kellene lebonyolítanunk a spanyol órákat.


689 szó || outfit

Nem a foglalkozásom a tanítás, és nem tanultam soha iskolában, de az évek alatt megszerettem, és eddig a diákjaim is elégedettek voltak velem. Tizenhét éves korom óta dolgozok, hol a suli, hol a rendes munkám mellett, és kezdetben a legszokványosabb diákmunkát végeztem, ami a felszolgálás egy kávézóban. Ahhoz nem kell sok tudás, lényegében csak gyakorlat, amit élesben is meg lehet szerezni. Főiskolán kezdem el tanítványokat vállalni, amikor rájöttem mennyire sok nehézséget jelent a spanyol nyelv elsajátítása másoknak. A fősulimon, ahova jártam, volt egy nagyon szuper latin-amerikai professzor, aki alapvetően kétnyelvű volt már születésétől kezdve, és ezt az életpályát választotta magának, mármint, hogy angol-spanyol nyelveket tanít egyetemi szinten is. Habár nekem ez nem volt még választott tárgyam sem, szívesen ültem be a lyukas óráimon az előadásaira, mert rengeteget tanultam belőle még én is. Ott értettem meg sok mindent, amit eddig csak használtam, és rájöttem, hogy miért nem értik azok, akik valamelyik nyelvet csak tanulják egy iskolai tárgy keretei között. A professzor nagyon megkedvelt, és lényegében megkért, ha van rá lehetőségem, akkor terjesszem az ő módszerét, nekem pedig igazából rengeteget segített, hogy olyan alapokat adjak az érdeklődőknek, ami valóban működik. Akkoriban összehasonlításként, ha volt idő benéztem más spanyoltanároknak is az óráira, és néha olyan magyarázatokat hallottam egy-egy felmerülő problémára vonatkozóan, hogy azt hittem ott fordulok le a székről. Volt, hogy nem is igazán tudtam megállni, hogy ne tegyem szóvá, hogy ne kérdezzek vissza, és akkor a válasz többségében az volt, hogy ezt nyelvprofesszorok írták le, és ez így van, így kell elfogadni és kész; vagy legalább is a lényege mindig ez volt. Ezzel pedig nem tudtam mit kezdeni. Nem tudok ész érvekkel reagálni arra, hogy „azért, mert én azt mondtam”, mert ez számomra nem válasz, és nem igazán kezdhetek el egy tanárral vitatkozni diákként, mert ott csak én maradhatok alul, még akkor is, ha igazából nem is a tanárom. Egyes főnökökkel sem lehet vitatkozni, mert az az állás elvesztésével járhat. Szerencsére most már jobb helyzetből indulok, ha egy tanárral kell szembenézni, mert egyenlő felekként nézünk egymással szembe. Valahol ezért is sajnálom a diákokat, és sok esetben a szülőket, mert nem biztos, hogy nem a gyerek húzza a rövidebbet függetlenül attól, hogy neki van igaza.
Túl sok minden az új diákomról nem tudok, de elsőként szeretném vele tisztázni az okokat, hogy miért van külön tanárra szüksége. A New Yorkban található sulikat alig ismerem, így a tanaikról is nagyon keveset tudok. Csak azokba van betekintésem, ahonnan egy-egy diákkal már volt szerencsém foglalkozni. Cleo suliját már valamennyire ismerem, de az nem biztos, hogy Őt is ugyanaz a tanár tanítja, mint az előző tanítványomat.
Szerencsére nem kell sokáig várnom a lány megérkezésére, bár én érkeztem hamarabb, mert ez már szokásommá vált. Elsőre ki is szúrom, bár annyira nem feltűnő jelenség, nem lóg ki a sorból a többi itt jelenlévő közül, de jó volt a leírás. Köszönésére csak kedvesen elmosolyodok, részben, mert nem szeretem, ha magáznak, részben pedig már le is szűröm, hogy még nem nagyon találkozott a spanyol névadási szokásokkal, ami nem baj, csak ezt akkor majd elő kell venni idővel. - Ha nem gond, akkor tegeződjünk, és hívj a keresztnevemen - kérem kedvesen. - Flor vagyok - nyújtom fel a kezemet - Szerintem így sokkal könnyebb lesz mindkettőnknek. - Részemről fölöslegesnek tartom a magázódás, mert úgy nehezebb kommunikálni, és magázódva is lehet valaki tiszteletlen, és tegeződve is meg lehet adni a tiszteletet bárkinek.
- Nem, nem feltétlen, - és előre engedve bemegyünk a kávézóba -, de úgy tudtam, hogy körülbelül most végzel, és úgy gondoltam, itt lesz a legkönnyebb találkozunk - indoklom a választást. - Máskor megbeszélhetünk más helyet is, de nekem nincs egy fix pontom, ahol órát tudnék tartani. Valamint, ha már előrébb vagyunk az órákban, akkor néha szeretek például egy parkban órát tartani, ahol az éppen akkor történő eseményekről beszélgetünk - vázolok fel néhány módszert, és szokást a tanításaimból. Ez utóbbi leginkább azt szolgálja, hogy kizárjam az előre bemagolt szövegeket, mert arra nem lehet felkészülni, hogy mi történik egy ismeretlen helyszínen. Az életben sem sokszor van lehetőség felkészülni a beszélgetésekre, mert a legtöbb spontán.
- Az az asztal jó lesz? - kérdezem egy kicsit félreeső, üres helyre mutatva. Ott kicsit távolabb leszünk a bejárattól, a pulttól és a többi vendég beszélgetéséstől is, így jobban fogjuk hallani egymást.
- Az osztálytársad nem mondta, hogy miért van szükséged külön nyelvtanárra, és azt sem, hogy milyen szinten vagy, vagy, hogy mióta tanulod, - vezetem fel a legfontosabb tudnivalókat mielőtt belekezdenénk a tanulásba -, így legelőször ezekre szeretnék választ kapni, hogy tudjam hol kell kezdenünk. Meg, hogy mi lenne a spanyollal a hosszabb távú célod - jut eszembe még egy kérdés. Túl sok tanulással összefüggő dolgot nem látok nála, mint egy tankönyv vagy munkafüzet, így nagyon kiindulási alapom sincs, hogy milyen szinten járhat most. De azt, amit már tud, nem tartom feltétlen szükségesnek átvenni vele, mert azzal csak az időt húznánk, ami neki fölösleges pénzkidobás lenne, és én sem szeretném húzni vele az időt.

A magam részéről mindig igyekeztem nagyon figyelni a jegyeimben, azonban tanulás terén a preferenciám felé kerekedett az, amit elvártak tőlem a szüleim. Sosem tudtam eldönteni azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit kellene tennem és milyen mértékben illene kiállnom magamért a saját helyzetemben. Egy elit gimnáziumban tanulhattam, sok diák pedig nem kapott olyan színvonalú oktatást kaptam, ami sokaknak nem adatott meg. Emelt szinten tanulhattunk rengeteg dolgot, és emellett természetesen lehetőségem volt még magántanárokhoz is járni. Elég feszített volt a tempó, ami miatt a teljesítményem is hullámzó volt, de igyekeztem megtartani a kitűnő átlagomat minden év végén. Ehhez persze szükségem volt valamilyen szinten azoknak a tanároknak a jóindulatára, akik az úgymond nem főtárgyaimat tanították. A tavalyi év alatt jól boldogultam, azonban végbe ment azóta néhány változás a suliban, ez pedig kellőképpen megnehezítette a dolgomat sok mindennel kapcsolatban. Több figyelmet kellett fordítanom a humán tudományokra, ez pedig a szociális életemből vett el elég sokat. Ez pedig kezdett frusztrálttá tenni, mivel én nem olyan voltam, mint Cole, aki minden szart megtanult öt perc alatt, és kevésbé éreztem magamat asszociálisnak is. Én kerestem más embereknek a társaságát, nekem szükségem volt arra, hogy a barátaimmal minőségi időt tölthessek el, hogy néhány hétvégén rövid és szűk ruhákat viselve menjek el szórakozni a lányokkal. A legviccesebb az, hogy őt sosem az érdekelte, hogy esetlegesen megcsalhatom, hanem az, hogy ilyen esetben mi lesz az egyetemmel.
Érdekes módon anyáéknak a magántanár nem volt olyan dolog, amit szégyelleni kellene, ez pedig valamilyen szinten kisegített engem. Nem fűlött a fogam ahhoz, hogy a lányokat offoljam a mai napra és helyette egy ismeretlen nővel spanyolozzak, de választásom nem nagyon maradt ezt illetően. Nem akartam rossz jeggyel zárni a félévet, amihez tényleg szükségem volt egy tanárra, ezt pedig butaság lett volna nem beismerni. Hiú és maximalista vagyok. Eléggé szeretem önmagam, de mindennek ellenére is igyekszem reálisan nézni saját magam… Legalább ebben igyekeztem kialakítani a saját identitásomat, de senki sem könnyítette meg a dolgomat. Mindenről persze nem beszélek és nyávogok másoknak, mert elég hülyén hangzana a számból az, hogy sajnáljanak az emberek, amiért nem hagyja a pasim meg a családom, hogy megvalósítsam önmagam. Egyáltalán nem éreztem kínban amiért szerették volna, hogy orvos legyek, és mindent megadtak nekem. Sosem kellett elszámolnom otthon azzal, hogy mire mennyit költöttem, amúgy meg tele voltunk pénzzel… És hát az én álmom is az volt, hogy orvos legyek, csak éppen másképp, mint ahogy a szüleim nekem szánták. Tehát a célunk így is egy, csak kompromisszumot kötöttünk.
Mindenesetre a nővel kedves voltam, mert egyrészt egy iskolatársam ajánlotta nekem őt, és semmiképpen sem akartam leégetni a lányt, másrészt pedig nem én tettem neki szívességet, hiába fizettem az óráiért. Nekem sokat számított az, hogy tényleg kitűnővel zárjam a félév végét, ehhez pedig közelebb kerültem a különórák segítségével.
- Rendben Flor – az arcomon az övéhez hasonló kedves mosoly volt, de szinte azonnal eszembe jutott az új irodalomtanár, Mr. Song… Akit szívesen hívtam volna magamban a háta mögött Noah-nak, hiszen alig valamivel volt nálam idősebb. Viszont tartottam tőle, hogy ha sokszor gondolnék így rá, akkor egyszer csak udvariatlanul szólítanám meg szimpla megszokásból, vagy rosszabb esetben, a háta mögött illetném lényegében a saját nevével… A füle hallatára.
- Értem – ugyan hoztam magammal a mai alkalommal is egy ezüst glitterekkel díszített spirálfüzetet, és mellé csaptam egy kisebb tolltartót lila tintával fogó tollal és egy pink szövegkiemelővel némi pasztell zöld post-it cédula társaságában, de akkor talán jobb is, hogy nem készültem fel ennyire a végletekig. Gondolom az első alkalommal azt fogjuk megbeszélni, hogy milyen nyelvkönyvet és szótárt lenne érdemes vennem, illetve valamennyit beszélgethetünk spanyolul, hogy a tudásommal is tisztában legyen a nő. Emellett persze nem utolsó szempont az sem, hogy jobban megismerjük egymást, mert akkor talán jobb hangulatban telhetnek a különórák és hasonlók. Mindenesetre biztos lesz pár kérése majd felém, amiket legalább fel tudok jegyezni abba a bizonyos noteszba, amit külön erre az alkalomra vettem.
- Ez jól hangzik – az arcomon levő mosoly csak szélesedett, mert örültem annak, ha nem fogok unatkozni Flor óráin – Illetve, ha nyugodtabb környezetre lenne szükség, akkor nálunk is meg lehet tartani az órákat. A szüleim általában sokáig dolgoznak és elég diszkrétek. Persze, ha neked rendben van.
Sok magántanárnak biztosan kényelmetlen lehet a mászkálás. Mivel nem tudtam, hogy pontosan hol lakik, figyelembe kellett vennem azt, hogy nekem nem kell mélyen a zsebembe nyúlnom azért, hogy akár a város másik végébe is elutazzak, így lehettem alázatos másokkal szemben. Az, hogy az időbeosztásomban hogyan fér majd mindez bele, úgyis a jövő zenéje.
- Persze, tökéletes – ezzel egy időben pedig el is indultam az általa mutatott asztal felé. Úgy voltam vele, hogy igazából nekem sosem volt fontos az, hogy a terem közepén foglaljak helyet valahol… Ez alól csak néhány tanóra mentesült, mert az utolsó padok már kínosan klisésen a menő diákoknak voltak fenntartva, én pedig az a típusú lány sem vagyok, aki az első sorban foglal helyet. Éppen ezért választottam a hátsó padok egyikét minden alkalommal, de sosem ültem a legutolsó és legszélső helyekre. Mind a két végletet egyszerűen szánalmasnak tartottam és én nem fogok holmi helyekért verekedni.
- Nos igazából ez egyszerű – amint helyet foglaltam, keresztbe raktam a lábaimat és kihúzott derékkal, egyenesen a szemébe néztem – Athénban születtem és származást tekintve görög is vagyok. Ezért anyanyelvi szinten beszélem az angolt és a görögöt is, egyiket sem fogadják el nekem idegen nyelvként. Kicsi voltam, amikor ideköltöztünk.
Mert apa munkája fontos volt mindannyiunk számára. Finoman összefontam az ujjaimat a térdemen, és a pillantásom az itallapra szegeződött, de rögtön vissza is tereltem a tekintetemet a fiatal nőre – A francia egy kicsit jobban megy, ezért úgy éreztem, hogy spanyolból szükségem van egy kis segítségre és szeretném feljebb tornászni belőle a jegyeimet. Nagyjából öt éve tanulom de nem mondanám azt, hogy eljutottam volna a középszintre.
Inkább csak segített rajtam, amikor szoknyában mentem vizsgázni, mert nem volt időm a többi tárgy mellett készülni a dolgozatokra. Ennek ellenére is jól megtanultam a nyelvet valamilyen szinten, de bőven volt még hova fejlődni.
- Egy nyelvvizsga jól jönne a tárgyból – adtam meg végül a kérdésére a válaszomat – Szeretnék mind franciából, mind spanyolból biztos nyelvtudást szerezni, persze csak fokozatosan. Lefotóztam a könyvemben, hogy pontosan hol tartottunk az órákon, esetleg megmutathatom?
Hátha ezzel közelebb tudom hozni őt a valósághoz. Most nem volt nálam akkora táska, hogy a sulis cuccaimat is cipeljem. Amíg a kérdésére vártam, addig én a magam részéről ki is vettem a tartóból az egyik itallapot, meg azért enni is tudtam volna. Úgyis kellemesebb az egész itt töltött idő, ha kötetlenül telik, így én terveztem a kávé mellé mást is fogyasztani.
- Jártál már itt? Tudsz valamit ajánlani, amit muszáj megkóstolni? – én a pillantásommal személy szerint gyorsan futottam végig a sorokat, aztán már fordítottam is meg a laminált papírt, hogy szemügyre vehessem a hely által kínált ételkülönlegességeket is.



1 109 szó || outfit

Bár hivatás szerint nem szeretnék tanítani, de az évek alatt nagyon megszerettem a különórákat. Sosem kértem túl sokat az órákért, mert annak ellenére, hogy mindig rá voltam szorulva a pénzre, nekem sokszor fontosabb volt az, hogy a diák jól tanulja meg a nyelvet. Sosem értettem, hogy egyes tanárok miért nem tudják rendesen megtanítani a diákokat az iskolai óra keretében, de, ha véletlen hozzá kerül magánórára valaki, akkor viszont teljesen más a helyzet. Persze csak akkor, ha az adott tanár tudja is a valóságban a tárgyat, amit tanít, ami a valóságban sajnos nincs mindig így. Egy reáltárgynál ez nem igazán lehet kérdéses, mert ott vagy kijön az eredmény, vagy nem, és az utóbbi, akkor nem tudja. De egy nyelv az teljesen más tészta. Ott simán lehet hadoválni anélkül, hogy egy hozzá nem értő rájönne, hogy az hülyeség, amit mond. A legdurvább ilyen eset, amikor a tanár közölte, hogy az adott nyelvtani részt a spanyolok rosszul használják. Na, akkor azt hittem, hogy ott fordulok le a székről. Több száz millióan beszéljük anyanyként a spanyolt, ha valamit nem jól használnánk, akkor az csak feltűnt volna valakinek közülünk.
Cleoról azt hallottam, hogy nagyon jó tanuló, tehát biztosan nem egy lusta diák, aki csak végszükség esetében veszi elő a könyvet. Ebből a szempontból legalább nyugodt lehetek, hogy nem kell vele még azért is megküzdenem, hogy a tanulás az ő érdeke legfőképpen. Volt, akit erről kellett győzködnöm, de végül elváltak útjaink, mert nem akartam a születi lehúzni, hiszen szinte semmit sem tudtam megtanítani a kölyöknek. Sokan vannak, akik valóban tanulni is akarnak, akkor miért vesztegessem az időmet olyanra, aki nem akar? Próbálok alkalmazkodni az egyedi igényekhez is, és figyelembe venni a tanuló kéréseit, és hagyni, hogy egyénileg találja meg a legmegfelelőbb módszert, amivel tud azonosulni a tanulásban, mert akkor neki lesz a könnyebb.
Örülök, hogy elfogadja a tegeződést. Nem vagyok az, aki feltétlen megköveteli a tiszteletet, és, hogy ez csak azért legyen tisztelettudó, mert már idősebb vagyok nála. Nekem teljesen megfelel a baráti hangvétel, ahol bármiről kötetlenül tudunk beszélni. Ez úgy is fontos lesz a későbbiekben, mert a fogalmazásokat akkor könnyebben meg fogja tudni írni. Ha iskolai hangvételben vagy hivatalos nyelven akar fogalmazni, akkor lehet, önmagát korlátozza be, amit nem akarok. Baráttal mindenki másképpen beszél, mint egy felnőttel, tanárral. A szüleinek úgy sem fogom megmutatni a fogalmazásait, vagy egyéb kellemetlen szituációtól sem kell majd tartania.
- Köszönöm a lehetőséget, majd meglátjuk, hogy mi hogyan alakul - mondom mosolyogva. Ritkán megyek a diákomhoz, leginkább csak akkor, ha már valóban megismertem, és összebarátkoztunk. Viszont jó tudni, hogy nagyszükség esetén erre is lesz lehetőség. Télen sokan húzódnak be kávézókba, így ekkor szinte lehetetlen csendes helyet találni, ahol halljuk egymást. Az iskola sem feltétlen ideális, bár talán szükség esetén megteszi, de nem árt több lehetőség ahova behúzódnunk, ahol meleg van. Én nem szívesen híresztelem, hogy nálam olyan a lakás, mint egy erődítmény, mert az sokakban félelem és kellemetlen érzéseket kelt, így csak indokolt esetben tartok ott órát, mert ez megmérgezheti a tanulás hangulatát.
Alapvetően nem lenne gondom egy központibb hellyel sem egy kávézóban, de nem tanulás céljából. Ahhoz kicsit csendesebb környezet kell, mint a főútvonal. Nem szeretem, ha hangosan kell beszélni oktatás alatt; az mindenkinek kellemetlen és fárasztó.
- Az nagyon szuper, ha már most kétnyelvű vagy - mosolygok rá. - Görögországba egyszer majd én is szeretnék eljutni, de szerintem az még várat magára - fűzök hozzá egy személyes megjegyzést mosollyal az arcomon. Szeretem az ilyen mediterrán helyeket, hiszen én is ilyen helyről származom, és kíváncsi vagyok a többire. Csak sajnos ez még várat magára. - Franciát nem tanultam soha, de van ismerősöm, aki igen, és azt mondta, hogy sok a hasonlóság a két nyelv között, így lehet, hogy mellékesen azzal is könnyebben fogsz majd boldogulni, ha a spanyolt megérted - így talán adok neki egy plusz motiváltságot is. A portugálról, az olaszról tudom, hogy, habár nem százszázalékosan, de egy lényegi, felszínes megértéséhez elegendő egy mélyreható spanyol tudás is. Ezért feltételezem, hogy a francia elsajátításában is segítséget nyújthat a spanyol. Persze ez oda-vissza igaz minden irányban, csak nekem a spanyol a kiinduló pontom. - Akkor, ha jól értem, nem csak a papír megszerzése a célod, hanem egy későbbi, hosszabb távú terved is van vele, ahol többre lehet szükséged, mint egy sablonos, iskolaelvű tudás? - kérdezem megerődítésként. A kettő között ég és föld a különbség.
Bólogatva veszem át a telefonját, hogy megnézzem hol is tartanak, és, ha minden igaz, akkor a könyvet is felismerem. - Köszönöm - adom vissza neki, amikor nagyjából belőttem, hogy elvileg milyen szinten kellene állnia, és, hogy az adott könyv milyen hasznos és fals nyelvtant tartalmaz. - Ha jól látom, akkor most veszitek a befejezett múltat? - teszem fel végül mégis csak kérdésként az elején megállapításnak szánt mondatomat. A spanyol és az angol igeidők ugyan azok, csak valahogy mégis elsiklanak bizonyos magyarázatok felett, valamint spanyolban nem segédigéket használunk, hanem szám, személy és idő alapú igeragozást, ami sokszor nehézséget okoz. Nem egy diákot láttam már, aki csak úgy tudott ragozni, ha végigmondta magában az összes ragozás, ami élő beszédben nagyon lassú.
Mivel látom, hogy az ital és étellappal kezdett el foglalkozni, így hagyom, hogy válasszon. - Igen, az iskolatársaddal. Én mindig presszót iszok, de a sütik nagyon finomak, legalább is, amiket már ettem itt - pontosítok egy kicsit. Ez nem volt a törzshelyünk, de, ha itt voltunk, akkor mindig ittam egy kávét. Engem viszont csak a presszó ébreszt fel, így nem váltogatom. Sütit viszont csak néha választottam, így nem kóstoltam végig mindent, de amikre sor került azok ízlettek. Nálam az evés annyira nem központi kérdés, hogy sokszor meg is felejtkezek róla. Ráadásul váltogatják is a sütiket és a szendvicseket. - Viszont, ha van, és szereted a párizsi krémes sütiket, akkor az ilyen cup cake-et érdemes megkóstolnod - válaszolok a kérdésére. Ha pedig a pincér is megérkezik, akkor én most csak egy presszót kérek, még nem vagyok éhes.
Ha Cleo túl van a választáson, akkor visszatérek a tanulásra. - Mennyire megy, mennyire érted a ragozást, és azzal a rengeteg kivétellel, hogy boldogulsz? Illetve a „lenni” ige használata hogy megy? - kérdezem azokat, amiket elvileg már tudnia kellene, de általában senkinek sem megy, mert vagy rosszul magyarázzák, vagy a tanulási módszer a rossz. A befejezett múltban rengeteg a kivételként ragozandó ige, amitől nincs idejük megtanulni a nem rendhagyókat. Én ezt a tanulási, tanítási az elvét én sosem értettem. Miért azt erőltetik, ami kivétel? Ha nem kivételként ragozod a kivételt, egy anyanyelvű simán megérti, csak annyi történik, hogy mosolyog egyet rajta, mert így a kisgyerekek beszélnek. Fordítva viszont nem lehet megérteni, hogy mit is akart az illető mondani.

Elég igazságtalan oktatási rendszerre vagyunk mi diákok kényszerítve. Alapvetően azt gondolom, hogy a szüleink – legalábbis az enyémek határozottan – talán túlzottan szigorúan fognak minket, ami miatt nem biztos, hogy kialakulhat a saját identitásunk. Ha jobban belegondoltam, akkor nekem hobbim nem nagyon volt; szerettem olvasni a repülőutakon, amikor meglátogattam a nagymamákat, ezen kívül lényegében a barátaimmal lógtam, buliztam, a hamis személyimet villogtattam különböző bárokban, hogy kiadják nekem a piát. Szerettem a műkörmöt, jól sminkeltem, így lazán kinéztek idősebbnek a koromnál, ez pedig számomra kifejezetten előnyösen jött ki, amikor néhány barátnőmmel bárokat látogattunk. Persze a bulikat megelőző napokon nagyon szívesen jártunk el vásárolni, mert mindig azt vallottuk, hogy „nincs mit felvennünk”. Alapvetően mindenki tudja, hogy ez egy dagadó női szekrény esetében nem feltétlenül igaz. Az én gardróbom már olyan szinten tömve volt, hogy be kellett költöznöm apához. Anya hasonlóan tett, de ő van annyira álszent, hogy engem szólítson fel a tudatos vásárlásra és arra, hogy eladományozzak mindent, amire nincsen már szükségem. Kettőnk közül pedig határozottan nem én vagyok az, aki lusta megkeresni a dezodorját, és ezért vesz plusz egyet, amikor csak egy fiókot kellene kihúzni, ahol lapul hat másik, teljesen bontatlan. Lényegében én már sokszor azokat a cuccokat használom, amit anyám megvásárol, de elfelejti, emiatt pedig spórolok… Akkor mégis ki költi tudatosan a pénzét?
Ezen kívül lényegében még edzőterembe jártam, és tanultam… Az utóbbit nagyon sokat űztem, mert a szüleim már rég megálmodtak nekem egy utat orvosként, amire határozottan nem álltam készen. Emlékszem, hogy mennyire sírtam, amikor kiskoromban elütötték a kutyámat, szóval azóta sem voltam hajlandó háziállatot tartani. A barátaim állatkáinak mindig megsimogattam a fejét, de ennyi. Képtelen lennék elviselni azt, ha valaki a kezeim alatt halna meg, hiába történik a dolog önhibámon kívül… Akkor is felelősnek érezném magam, hiába mondják sokan, hogy nem lehet mindenkit megmenteni. Mindenesetre bíztam a szüleimben, ezért nem panaszkodtam arra, hogy miért köveznek ki nekem egy utat, amin csak végig kell mennem. Alapvetően rengeteg nehézségbe ütköztem a reál tárgyaimmal kapcsolatban, mégis a legnagyobb akadály számomra az volt, hogy jobb belátásra bírjam a gimiben az irodalomtanáromat. Nem bírtam el ennyi mindennel, haladnom kellett a nyelvekkel, a matekkal, biológiával, kémiával… A fizika fakton már eléggé lemaradtam Mr. Song miatt. Emiatt természetes, hogy haragudtam rá. Mindenki azt mondja, hogy a fiatal tanárok jó fejek, de ő valahogy nem tűnt engedékenynek, innentől kezdve pedig engem egyáltalán nem érdekelt, ahogyan összesúgtak a háta mögött a feneke miatt. Mert meggátol valamiben, amit el akarok érni.
- Rendben – udvarias mosoly volt az arcomon, amikor válaszoltam neki. Egyáltalán nem volt nekem annyira fontos dolog, hogy feltétlenül nálunk tartsa meg a különórákat. A szüleim nem éppen a visszafogott életmódnak voltak a hívei, éppen ezért nem is nagyon voltak olyan ismerőseim és barátaim, akik úgyszintén nem tartoztak az elithez. Nekem a leginkább kényelmetlen az a szituáció, ha valakit odaviszek, aki esetlegesen negyed annyira sem tehetős, mint mi.
- Ha eljutsz, majd mindenképp körbe kell járnod az egész országot, ahogy csak tudod – jegyeztem meg határozottan – Tényleg gyönyörű hely. Majd írok neked spanyolul egy ajánlást arról, hogy hova érdemes elmenni.
Végig mosolyogtam, miközben beszéltem. Ebben a helyzetben egyáltalán nem kellett odafigyelnem arra, hogy tekintélyem legyen. Alapvetően szerettem, hogy a suliban rideg és megközelíthetetlennek gondoltak, mert sok felesleges érdekbaráttól megkíméltem magam így. Már rendelkeztem bőven eléggel. Viszont a hely említésétől rögtön eszembe jutott a mamám, és hirtelen elfogott a honvágy. Sokkal inkább éreztem közel magamhoz a nagyimat, mint édesanyámat. Ahányszor meglátogattam, el kellett mennünk egy ókori darabra együtt. A mama nagyon szereti őket.
- Jó lenne – óvatosan simítottam hátra pár tincset az arcomból – Néha azt érzem, hogy csak hátránnyal jár az európai származásom, amiért itt nőttem fel.
Arról nem is beszélve, hogy az osztálytársaim milyen gusztustalan módon puskáznak a dolgozatoknál! Én is kiszúrom őket, pedig ilyenkor a sajátjaimra szoktam koncentrálni. Nem mondom, hogy én teljesen szent vagyok, aki hasonlóval soha az életben nem próbálkozott meg, de sokkal inkább hittem a valós tudásban. Éppen ezért nem is értettem, hogy mi értelme van annak, ha valamit kiírunk a könyvekből mivel, ha majd érettségizni fogunk, akkor nem igazán lesz segítségünk. Ha valaki ténylegesen tovább akar tanulni, az vegye már a fáradtságot és tanuljon legalább annyit, hogy saját erejéből jusson be egy adott szakra.
- Valahogy így, igen – egy határozott bólintás kíséretében válaszoltam – Szerintem nem sok értelme van a papírnak, ha mögöttes nyelvtudás nincs.Szerintem olyan helyen élünk, ahol a spanyol elég hasznos nyelvnek számít.
Gondolok itt arra, hogy elég sokan jönnek át Dél-Amerikából ide, akik vagy a spanyolt, vagy a portugált beszélik. Az angolt kevésbé ismerik, éppen ezért is fontos az, hogy valaki egyáltalán megértse őket. Alapvetően, ha én egy idegen helyre mennék, ahol konkrétan egy kukkot nem értek semmiből, akkor határozottan rosszul érezném magam. Volt már olyan, hogy elég bénán ugyan, de ki tudtam segíteni akár turistákat is. New York nem az a város, ahol szívesen eltéved az ember.
- Igen, azt vesszük – erősítettem meg Flort abban, amit már ő maga is megtapasztalt, amikor megmutattam neki a könyvet – Bár nem mondom, hogy túl jól megy. Próbáltam írásban gyakorolni, de a tanárunk elmagyarázhatta volna jobban is.
Én az a fajta diák voltam, aki kifejezetten szeretett jegyzetelni. Mivel minden órán – kivéve Mr Songén, ott nem merek ilyet csinálni – a füzetem mögött pletyizek a lányokkal, muszáj leírnom a fontosabb dolgokat. Én az a fajta diák vagyok, akinek aranyat érő jegyzetei vannak, azonban minimális szinten sem marad meg az anyag, amikor elhagyja a termet. Ennek mindössze annyi az oka, hogy nem figyelek oda kellőképpen, de mentségemre szóljon, hogy otthon hajlandó vagyok rendesen felkészülni.
- Jól is néz ki – csak a kép alapján szűrtem le a dolgot, aztán amikor megérkezett a pincér, villantottam rá egy széles mosolyt, és elmondtam neki a világ legpicsásabb rendelését – Szia! Egy lattét szeretnék kérni kókusztejjel és karamellsziruppal, illetve ebből a sütiből egyet.
Ráböktem a számomra legszimpatikusabb darabra, aztán már egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy esetlegesen mennyire bámulhat a srác, kinyitottam a teljesen új füzetemet, és igyekeztem lehetőség szerint igényes betűkkel felírni azt, hogy ő lesz a külön spanyol füzet.
- Átvehetjük újra, és akkor leírnám rendesen az egészet – úgy voltam vele, hogy talán okosabb dolog beismerni a gyengeségeimet, mint eljátszani, hogy nekem aztán semmi problémám sincs, aztán jól beégni – Azért nem is hoztam nagyon jegyzeteket, mert őszintén, szerintem a tanárunk minimum részeg volt, de olyan átláthatatlan módon vázolta fel a dolgokat, hogy több kérdésem volt a témával kapcsolatban az óra után, mint előtte.
Nyilvánvalóan a tanáraim minősítése nem a legokosabb dolog, de Flor minden bizonnyal nem fogja nekik visszamondani. Bőven tudnék panaszkodni a többire is, de nyilvánvalóan nem akarom ezt rázúdítani.
- Egyébként tudsz ajánlani egy jó szótárt? Nem mentem el még venni, mert gondoltam kikérem a véleményedet. Ha jól tudom a nyelvvizsgákon lehet őket használni – akkor pedig már mindenképp olyan kellene, ami kifejezésekben gazdag, és ténylegesen a segítségemre lesz. Felesleges lenne pénzt adni valamiért, ami nem jó semmire.


1 126 szó || outfit

Amikor arra tértünk ki, hogy általában hol lesznek az órák, és felajánlotta, hogy mehetünk hozzájuk is, akkor kicsit fura érzésem volt, és itt most nem feltétlenül a saját ellenérzéseim miatt. Úgy éreztem, hogy ez egy hirtelen ötlet volt a részéről, és mire rájött, hogy kimondta, kicsit talán már bánta is. De nem ezért utasítottam vissza, mert erre leginkább az én reakcióm utáni válasza és mimikája világított rá engem a dologra. Ha sor is kerül erre a dologra, akkor az nem most lesz, hiszen ez egy bizalmi dolog is, amihez idő kell, bár szerintem leginkább a részemről, de Cleo részéről is. Sok korabelinél látom, tapasztalom, hogy szeretik tartani a távolságot az otthoni és az iskolai életük között, amit valahol megértek, és tiszteletben is tartok.
- Megfogadom a tanácsodat - mosolygok rá kedvesen. - De az is lehet, ha egyszer kijutok, haza se jövök - szélesedik ki a mosolyom, bár ez amolyan ábránd féle, amit szerintem ő is érez. Tényleg vonzanak az ilyen helyek, és bár valahol még mindig San Juant tartom a legigazibb otthonomnak, nagyon régen voltam ott, mert nem bízom annyira magamban, hogy az ott átélt szörnyűségek emlékét a helyszínek ne fokoznák annyira, hogy újra maguk alá temessenek. Ezért sem szívesen járok vissza, a honvágy ellenére sem, de más helyek annál inkább vonzanak, és néha úgy érzem, hogy ott tényleg fényévekkel jobb lehet az élet, mint itt, mármint nem feltétlen csak Görögországban, hanem ott, ahol az emberek jobban közösségiek, és jobban a szeretteiket preferálják. Itt valahogy néha úgy érzem, hogy az emberek kifelé élnek, hogy próbálják a környezetüknek azt mutatni, hogy nekik milyen tökéletes az életük, holott az otthon falai között szétesőben van minden. A mediterrán népeknél ez nem így van, és ez nagyon tud hiányozni. - Ez egy nagyon jó ötlet - csillan fel a szemem, mert ezzel szuperül lehet bizonyos helyzeteket és nyelvi dolgokat gyakorolni. - Ez majd egy házi lesz, csak előtte majd órán átbeszéljük, hogy legalább vázlatosan mit kell tudnod hozzá - mondom neki kedvesen. Én azt szeretem, ha a diák úgy lát neki egy önálló feladatnak, ha az ahhoz szükséges tudása megvan, mert ellenkező esetlen félő, hogy rosszat gyakorol be, és ennek a berögződését nagyon nehéz javítani. Jobb, ha alapvetően a jót gyakorolja be.
Ahogy beszél, kicsit úgy érzem, hogy Cleo is jobban szereti, szeretné azt az életet, ami ott van. Egy későbbi órán akár ez is lehet egy kötetlen beszélgetés témája. Úgy tűnik, hogy bőven fogunk olyan dolgot találni, amiről könnyedén fog tudni beszélni, írni, mert érdekli, és ez egy olyan alap, amit én nagyon tudok értékelni. Ha a diák a saját életéből, érdeklődési köréből van felépítve a tananyag, akkor sokkal szívesebben odafigyel a tárgyra, mintha a tanár mondja meg, hogy mit vegyenek. Ezért is szeretem jobb ezt a fajta tanítást; életszerűbb, mint az iskola.
- Amerika furcsa hely - mondom együtt érzően. - Az itteniek felsőbbrendűnek képzelik magukat, csak azért, mert „ők amerikaiak”, és lenézik, akik nem „idevalósiak” - teszem idézőjelbe azokat a szavakat, amiket észrevételem szerint az itteniek előszeretettel használnak magukra és a bevándorlókra. - Csak azt felejtik el, hogy ők is ugyan úgy bevándorlók, hiszen az itt élő őslakosok jó részét kiirtották, és az életben maradtakat a saját földjükön rezervátumokba telepítették. Az USA-beliek által lenézett bevándorlók pedig régen ugyan úgy vagy európaiak voltak, vagy azoknak a túlélőknek az utódai, akiket ők hoztak be erőszakkal, hogy rabszolgakánt dolgozzanak rájuk - tartok egy rögtönzött töri órát. Bár nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, mert már most értem, hogy kezdek ideges lenni, mert az ilyen gondolkodású egyéneket, mármint, akik önmagukat felsőbbrendűnek gondolják, csak, mert ők „amerikainak” mondják magukat, legszívesebben megverném. Ha vennék a fáradtságot és visszakövetnék a családfájukat, akkor nagyon gyorsan kiderülne, hogy ők is európaiak, tehát egyáltalán nem értem, hogy mondjuk Cleot, miért nézik le. Én is hasonló cipőben járok a mai napig, csak én már vagy átnézek az ilyeneken, vagy elküldöm őket oda ahová valóak. Cleot viszont nem akarom letörni, vagy megmutatni neki a világ olyan oldalát, amire esetleg még nem készült fel.
Kedvesen elmosolyodok, amikor a tanulásra vonatkozó nézetét megosztja velem, mert ezzel teljesen egyet értek. - Ez teljesen így van. A megszerzett tudás mindig a tiéd lesz, maximum csak később háttérbe kerül, és csak elő kell hívni. Ráadásul a világon elképesztően sokan beszélik a spanyolt, így másol is nagyon hasznos tud lenni - osztom meg vele nézetemet.
Amikor átveszem tőle a könyvet, egyáltalán nem vagyok elragadtatva attól. Az itteni tankönyvek hibásak, és, ha valaki nálunk így beszélne, arra biztos, hogy hatalmasra kerekedett szemekkel néznék, hogy „ez most mit akar?” Így nem csodálom, hogy Cleonak vannak homályos foltok a tananyaggal kapcsolatban.
- Én azt sem feltétlen tartom kizártnak, hogy Ő maga sem érti teljesen, és akkor értelem szerűen átadni sem tudja - húzom el a számat. - Akkor átnézzük az egészet - mosolygok rá kedvesen. - Sőt! Mit szólnál ahhoz, ha ma készítenénk egy olyan „idő-egyenest”, ahol az összes múlt idő fordítását felvázolnánk, valamint az általatok vett két igeidő összes esetét leírnánk példákkal? - kérem ki a véleményét a mai tanmenettel kapcsolatban.
Amikor megérkezik a pincér, én adom le először a rendelésemet, mert Cleo még válogat a finomságok között. A rendelésének leadása viszont mosolyt csak az arcomra, mert sikerült neki egy tipikus tini-csajos rendelést megejtenie. Most még, ha akarná sem tudná letagadni a korát.
Ezt követően viszont visszatérünk az órára, és beleegyezését követően előveszek néhány lapot a táskámból, és átnyújtom neki. -Rendben. Először is, ezen a lapon rajta van az összes olyan ige, amivel bármit el lehet mondani alap szintem, természetesen fordítással együtt. Ez lesz az, amihez mindig vissza fogsz tudni nyúlni, ha elakadsz egy beszélgetésben - adok néhány instrukciót a laphoz. Közben a kezembe akad a hangsúlyozásról szóló papír is, amit szintén átnyújtok neki, hogy tegyen el, ez már az övé. Valamint még keresek egy papírt, amin az összes igeidő ragozása megvan, ami közben feltesz egy kérdést, és én elgondolkozva ránézek. - Az igazság az, hogy én még jó szótárat nem találtam, mert ott mindenki szinonimákat érzékel, amik nagyon félre tudják vinni a dolgokat - vallom be neki. - Ilyen tipikus példa a gyorsaság és sebesség, de ha valaki azt mondja neked, hogy tedd gyorsaságba a kocsit, akkor nem hiszem, hogy érted mit is akar. Vagy akár a világos és a fényes, de itt sem feltétlen mindegy, hogy melyik, mert egy anyagnál, ruhánál sem mindegy, hogy az fényes vagy világos. Ezért egyelőre nem szeretném, ha vennél bármilyet is. Meg fogom tanítani neked a helyes szóképzést, és utána majd visszatérünk a szótár kérdésére is. Így rendben lesz? - kérdezem tőle kedvesen. Tudom, hogy milyen egy idegen nyelvből egy érettségi vagy egy nyelvvizsga, mert nem egyet láttam már, és tudom, hogy oda sokszor szükséges a szótár, mert nem egynél volt, hogy egy olyan szakcikkből vettek ki részletet a fordításhoz vagy szövegértéshez, ami még nekem is, felnőtt fejjel is nehezen volt értelmezhető, és ebben néha egy rossz szótár segíthet. - Ezt a két lapot még oda akarom neked adni - nyújtok felé két újabbat - Ezen van rajta az összes szóképzéshez tartozó elő- és utótag fordítással, ezen pedig az összes igeidő ragozása. A kivételeket majd menet közben vesszük, de ezek azok, amik elengedhetetlenek az alapokhoz. Ha így ragozol egy igét egy anyanyelvűnek, akkor garantáltan meg fog érteni, mert nálunk a kisgyerekek beszélnek így, és őket is kedves mosollyal javítják, de nem nézik hülyének őket. Ha tudják rólad, hogy a spanyol nem az anyanyelved, akkor garantálom, hogy téged sem fognak, de, ha kivételként ragozol egy nem kivételt, akkor semmit sem fognak belőle megérteni, ami sokkal rosszabb, mint az előző - Osztom meg vele a tapasztalataimat, ami szöges ellentétben áll az iskolarendszerrel. - Ne izgulj, ezek jó részét már vagy tanultad, vagy majd csak a későbbiekben fogjuk részletesen átvenni - bocsátom előre, hogy még véletlenül se higgye, hogy ezt mind a következő órára kell megtanulnia.
- Nem tudom, hogy Te hogy szoktad, hogy szeretnéd, de én mindig úgy csináltam, hogy a füzetemet megfordítva, annak a hátuljába kezdtem el felírni a szabályokat, vagy a fontosabb dolgokat, az elejébe pedig a gyakorlásokat. Ezt csak azért mondom, mert most akkor felírnánk az összes múlt idő fordítását és átvesszük a folyamatos és befejezett múlt összes esetét, hogy mikor is kell használni, példákkal együtt. Ez pedig általában olyan két-három spiráloldalt szokott igénybe venni jegyzetelőtől függően - adok neki instrukciókat a következő tanulási pontra nézve. Közben én is előveszek egy papírt, hogy az „idő-egyenest” még előtte felskicceljem, hogy lássa mekkora helyre lesz szüksége, hogy minden áttekinthetően ráférjen. - Egy ilyet kellene rajzolnod, úgy, hogy ezekre a helyekre fel tudd írni ezeket, illetve, hogy a példák is odaférjenek mindkét nyelven - én elég kis betűkkel írok, mert a főiskolán így gyorsabban tudtam jegyzetelni, és azóta sem szoktam le róla. A példákat én természetesen nem írtam most fel, mert ez neki lesz segítség a későbbiekben, és most így gyorsabb is volt.

Nem foglalkoztam sokat azzal, hogy végül nemet mondott az ajánlatomra. A suli könyvtárába nálunk nem engednek be külsősöket, az udvarnál közelebb senki sem jöhet, mivel egy elit iskoláról van szó, ahova csak az öregdiákok a tanárok, mi és a szüleink tehetik be engedéllyel a lábukat. Emiatt a legtöbb magántanár, akihez jártam, nálunk állomásozott. Megértem, hogy végül miért mondott nekem nemet, és olyan szempontból nem kell akadályokba ütköznünk, amit a túlzottan fényűző otthonunk generálna ki. Én magam sem vagyok a visszafogottság mintapéldája, tekintve, hogy most is csak olyan ruhadarabokban jelentem meg, amiket a legfinomabb értelemben is a méregdrága jelzővel lehet illetni. Erre pedig csak ráerősített a hosszú, cicás tusvonal, amit a reggel applikáltam fel a szememre. Mindenesetre elfogadtam a választást, és nem erőltettem feleslegesen.
- Jó dolog lehet megtapasztalni egy új kultúrát, de én szeretek amerikai lenni – az arcomon az övéhez hasonló mosoly volt – Vagyis, inkább úgy fogalmaznék, hogy kényelmes.
Mivel egy olyan kontinensen élek kettős állampolgárként, ahol rengeteg féle etnikum megfordul, sosem tapasztaltam ahhoz hasonlót, hogy valaki kinézett volna engem. Ez mondjuk talán közrejátszhatott azzal, hogy apukám üzletember, anya meg könnyen eljátssza a kellemes társaságot, tehát hamar megkedvelték maguk körül az emberek. A görögök híresek a vendégszeretetükről, emiatt nálunk is szinte mindig van valaki, akit anya le tud nyűgözni azzal, hogy mennyire jól főz, vagy hasonló. Alapvetően én sokat nem tapasztaltam meg abból, amiről esetleg a hírekben lehet olvasni, mivel nagyon kicsi koromban hoztak ide a szüleim, egy jobb élet reményében. Ezért pedig valahol hálás tudtam lenni édesapámnak, mert azt jelentette, hogy mégiscsak fontos vagyok neki és szeret annyira, hogy megpróbáljon megvédeni.
- Rendben, azért felírom, hogy ne felejtsem el – gyorsan papírra is vetettem a gondolataimat, amik egész esztétikusan néztek ki. Ez számomra is meglepetés volt, mivel világ életemben szép volt a kézírásom, de ennek ellenére nagyon gyorsan tudtam írni. Gondolom azért lehetett a dolog, mert nagyon sokat edzettem. Ha legközelebb majd Cole beszól nekem, akkor legalább egy előnyt fel tudok sorakoztatni amellett, hogy miért akarok túl izmos lenni annak ellenére, hogy „az nem túl nőies”.
- Vicces, de a legjobb barátaim amerikaiak, viszont abszolút nem úgy néznek ki – én magam is elnevettem magam, amikor ezt realizáltam – Van egy fiú barátom, aki itt született, de dél-koreai a családja. Egy másik barátnőm olyan, mint én. Bécsben született, de itt nevelkedett.
Nem mintha ez az jelentené, hogy Isa vagy Braylen kevésbé lenne amerikai. Ha ezt ki merném ejteni a számon, valószínűleg a fiú teljesen vérig sértődne, nekem pedig valami nagyon extra módot kellene találnom arra, hogy kiengeszteljem őt. A suliban persze voltak barátaim, de nem éreztem azt, hogy ténylegesen közel állnánk egymáshoz. Ennek pedig inkább az elitista réteg és az ösztöndíjasok között húzódó szakadék volt az oka, legalábbis a tapasztalataim ezt mutatták.
- De ez már nem történt túl régen ahhoz, hogy releváns legyen? – legalábbis én egy kicsit így láttam a dolgot, de a saját véleményem volt – Vagyis úgy gondolom, hogy egy-egy tinédzser életét ez nem befolyásolhatja. Sok olyan többgenerációs bevándorló él itt, aki magát is amerikainak tartja.
Legalábbis én nem egy ilyennel találkoztam. Tele vannak az iskolák másod-harmadgenerációs olaszokkal, kínaiakkal, közel-keleti és akár afroamerikai emberekkel. Úgy gondolom, hogy az USA lehet a legszínesebb ország a világon, emiatt pedig nekem nem voltak problémáim a beilleszkedéssel. Az is lehet, hogy szerencsés vagyok, amiért a szüleim megengedhették maguknak azt, hogy annak idején megvegyék nekem az összes legújabb Barbie babát, de manapság ez már nem sokat számít. Ha valamivel rendelkezel, akkor mások azt irigylik el tőled, ha pedig nincs semmid, akkor azért néznek ki.
- Csak nehogy beleessek abba a hibába, hogy egy spanyol ajkú területen majd a kényelmes megoldást választom, és angolul beszélek – halkan elnevettem magam – Ezzel csak elkoptatnám a nyelvtudásomat.
Nyilvánvalóan otthon nem teljesen angolul beszéltünk, sokszor kevertük a göröggel, mivel a szüleim fontosnak találták azt, hogy ne vesszen el a görög nyelvtudásom. Az angol nyelvet nyilvánvalóan elég sokat használom, idegen nyelvként pedig tanulom még a franciát is, de nem vagyok túlzottan oda érte. Nyilvánvalóan a kitűnő átlagomat nem fogja lerontani a francia jegyem, de valahogy jobban tetszett a spanyol nyelv, emiatt pedig szívesebben fordítottam volna erre különórákat.
- Az is lehet, hogy érti, de nincs tehetsége vagy türelme a tanításhoz – finoman rántottam meg a vállam – Én sem lennék jó tanár. Rendben van, nekem megfelel ez a mai órának.
Minden bizonnyal nem is vagyok annak való. Nem feltétlenül éreztem magam elég türelmesnek ahhoz, hogy kisgyerekekkel, vagy rosszabb esetben szemtelen gimnazistákkal foglalkozzak… Pontosan olyanokkal, amilyen én magam is vagyok.
- Köszönöm – ahogy elvettem a lapot, rögtön tanulmányozni is kezdtem, majd elgondolkoztam azon, hogy talán érdemesebb lenne beragasztanom a sulis spanyol füzetembe, vagy lefénymásolni, és mind a kettő helyen felhasználni.
- Viszont, ha nyelv vizsgázni szeretnék majd menni, akkor szükségem lesz valamilyenre – egy szolid mosoly volt az arcomon – Nem ez az első évem spanyolból, szóval a szóképzéssel rendben vagyok, szimplán néhány nyelvtani részre jó lenne többet rágyakorolni, mert az órai keretek között nem jut rá idő.
Mivel alapvetően humán beállítottságú diák voltam, nem feltétlenül az jelentette számomra a nehézséget, hogy nyelvet tanuljak. Nyilvánvalóan annyira nem voltam jó képességű, hogy önállóan neki merjek ugrani egy spanyolnak, de azért elég jól haladtam még a reál tárgyaim egy részével is – leszámítva a fizikát – emiatt pedig éreztem, hogy itt sem lesznek problémáim. Nyilvánvalóan Flor erről nem tudhat, mivel még egy szót nem hallott tőlem spanyolul, éppen ezért is gondoltam fontosnak azt, hogy ezt elmondjam. Nyilvánvalóan majd a gyakorlatban tudok bizonyítani, meg én sem vagyok nagyon magabiztos még, tehát rám fér a pontosítás a nyelvet illetően.
- Én jobban szeretem egybe írni a dolgokat – finoman megvontam a vállam – Mert soha nem lapozok hátra. Nekem erre van egy más módszerem.
Ismét a táskámba nyúltam, és kivettem belőle a tolltartómat, amibe mindig voltak színes tollak elhelyezve. Most éppen egy levendula lilán fogóra nyúltam rá, aminek a borítása hasonló glitterekkel volt ellátva, mint a füzetem.
- Ez jó lesz a szabályoknak, a gyakorlást meg írom sima kék tollal – legalábbis szerintem ez így áttekinthetőbb és célravezetőbb volt. Alapvetően hittem a kronológiában, és mivel az irodalom meg a történelemfüzetemben kínosan ügyeltem arra, hogy minden sorrendben legyen – ugye nyilvánvalóan ez is segíti memorizálni a korszakokat – így ez más területeken is berögződött már.ű
Amikor megmutatta nekem a lapot meg azt, hogy mit kellene lerajzolnom, elhúztam a szám. Nekem erre megint lett volna egy ötletem, de egyelőre nem akartam leuralni a terepet, viszont az ilyen feladatokat általában szeretem egy kicsit másképp megoldani.
- Nem lehetne az, hogy lefotózom az Ipademmel, és abba írogatom bele a dolgokat? - azért, hogy prezentáljam neki a készüléket, szintén elővettem a táskámból – Szerintem egyszerűbb lenne. Otthon pedig ki tudom majd nyomtatni és beragasztani a füzetbe.
Plusz, legalább két helyen meglesz az anyag, ami azt jelenti, hogy nem fog elveszni semmiképp sem. Mivel nem tartottam magamnál vonalzót, és a kézügyességem nem volt a legjobb, határozottan én is azok az emberek közé tartoztam, akik képtelenek egyedül meghúzni akár egyetlen egyenes vonalat is.
Mikor megérkezett a rendelésünk, én kedvesen mosolyogtam a pincérre, aki mondjuk elég jól is nézett ki. Soha nem akartam volna megcsalni a barátom, de az biztos, hogy ráfért volna némi rendbe szedés ezzel kapcsolatban. Ha esetleg megszerzem a fiú számát, nem kötelező felhívnom, de Cole-t még meg tudom vele zsarolni azzal, hogy megteszem. Azt, hogy mennyire egészséges a párkapcsolatunk, szerintem tökéletesen prezentálja, hogy ilyesmire akarom magam elszánni. Ennek ellenére még mindig szerettem azt a fiút, és bíztam benne, hogy ezt az egészet meg fogjuk tudni oldani.
- Tényleg finom itt a kávé – jegyeztem meg, miután belekortyoltam az italba – Talán majd megemlítem a barátnőimnek. Eléggé unják már azokat a kávézókat, ahova eddig jártunk. Nagyjából mindent kipróbáltunk már ott.

1 251 szó || outfit

Cleo még fiatal, és jó módú családból származhat, legalább is, amit a külsejéből meg lehet állapítani. Ezek viszont a mostani társadalomban és az itteni kultúrában egy olyan helyet teremtenek, ami valóban a kényelem megtestesülése lehet, így nem is igazán csodálkozok, ha jól érzi itt magát. Lényegében egy „védett” környezetben van egy elit helyen, helyzetben, ami miatt nem biztos, hogy láthatja azokat a kiközösítéseket és bántalmazásokat, ez legyen testi vagy lelki, amiket egy-egy más kultúrából, társadalmi csoportból származónak kell átélnie akár nap, mint nap. Ez viszont nem is feltétlen baj, így nem is nagyon akarom felvilágosítani, mert a tapasztalatom az, hogy nagyon értelme sincs. Ha valaki nem találkozik ilyenekkel rendszeresen, vagy nem éli át személyesen, akkor hiába a beszéd, úgy se nagyon képes hinni ennek, mert tőle ez túl távol áll, és inkább sorolja az elméje valami kirívó esetnek, rosszabb esetben hazugságnak, mint sokakat érintő problémának. - Akkor mondhatni, hogy Te megtaláltad azt a helyet, kultúrát, ahol valóban otthon érzed magad - foglalom össze mosolyogva a dolgot, bár azért egy nagyon enyhe kérdő hangsúllyal, ami miatt, akár meg is cáfolhat.
Az ötlet, ami a mostani kis beszélgetésünkből jött, úgy tűnik, hogy Cleo érdeklődését is felkeltette, mert már most jegyzetel hozzá, amit én mosolyogva hagyok. Néha egy-egy fogalmazásnak éppen azért nehéz nekiugrani, amikor kérik, mert éppen akkor nem tudsz ráhangolódni az adott témára, amin egy korábbi kis jegyzet, emlékeztető könnyedén átlendíthet. Ha pedig Cleonak is éppen erre lesz szüksége, akkor ki vagyok én, hogy ebben megakadályozzam. Nekem az a fontos, hogy a fogalmazásában ne legyen hiba; és bárki, aki beszéli a spanyolt, megértse, hogy mit akar mondani, és ez lehetőleg ugyan az legyen, mint, amit ő gondol. Az, hogy a történet egy kitaláció vagy pontos adatokon alapszik, az nem érdekel. A legfontosabb az, hogy mindkét nyelven pontosan ugyan azt értsék az emberek, és hogy a saját szavai legyenek. Én és az a prof is, aki a fővárosban az egyetemen spanyol-angol nyelvészprofesszor, akitől rengeteget tanultam mindkét nyelvről, hogy mi miért úgy alakult ki, úgy gondoljuk, hogy fölösleges, főleg alap és közép szinten olyan szavakat bemagolni, aminek a saját anyanyelvünkön nem tudjuk a jelentését, vagy soha életünkben nem használtuk, de idegen nyelven csak azért használjuk, mert „olyan jól hangzik”. Persze ez a meglátás már felsőfokon, és főleg szakmai nyelven egyértelműen nem játszik. Én e miatt szoktam kicsit kiakadni, amikor olyan „gyerekek” akarnak felsőfokú nyelvvizsgára menni, akik még soha nem írtak hivatalos levelet az anyanyelvükön, mint mondjuk egy munkahelyen szokás, és kiborulnak, hogy megbuktak. Ha nincs meg az anyanyelvén valakinek a szöveghez való tudása, akkor miért lenne meg egy olyan nyelven, amit most tanul?
- Én nem is az ilyenekre gondoltam, hanem azokra, akik már elfelejtették, hogy egyszer régen, ők is bevándorlók voltak. Viszont az jó, hogy, ha Ti már amerikaiaknak is érzitek magatokat, a múltatokat nem felejtitek el, és nem akarjátok feltétlen tagadni, hogy máshonnan érkeztetek - mosolygok rá. - Sajnos nem, és nem is arról van szó, hogy ki minek tartja magát, hanem hogy mások minek látják. Nemrég mesélte az egyik venezuelai táncos, akivel egy tánciskolába járok, hogy mellette lett rosszul egy idős férfi, akinek segíteni akart, de visszautasította a segítséget, arra hivatkozva, hogy „hozzá csak ne érjen egy bevándorló”. Nem akarta ott hagyni, de teljesítette a kérést, és megvárta az általa kihívott mentősöket, akik addigra mire kiértek már elég nehezen tudták stabilizálni, de szerencsére ők is tapasztalták, hogy a férfi mennyire elutasító volt vele, így nem lett belőle jogi procedúra, hogy miért nem teljesítette az előírt, kötelező segítségnyújtást - mesélek el egy történetet, ami csak néhány hete történt, amikor kifejti meglátást. - De az nagyon jó dolog, hogy Te ez még nem tapasztaltad - mosolygok rá. Én reménykedek benne, hogy ez egyszer kihal, de túl sok reményt azért nem látok rá, de nem akarom teljesen összetörni a világát.
- E miatt ne aggódj. Én meg tudlak úgy tanítani, ha Te is partner vagy, hogy szinte olyan lesz a tudásod, mintha az anyanyelved lenne - nyugtatom meg, hogy ettől nem kell tartania. Az persze előfordulhat, hogy, ha megérkezik, akkor angolul nyit, de akkor is hamar át fog majd tudni állni spanyolra. Még nekem is könnyebben jön a spanyol az ajkamra, mint az angol, főleg, ha sokat beszélek spanyolul, vagy ha fárad vagy ideges vagyok, de ha észreveszem, hogy értetlenül pislognak körülöttem, akkor könnyen váltok vissza angolra, és ez, ha ő is akarja, menni fog neki is.
- De akkor ne menjen tanárnak, vagy váltson szakmát, mert ezzel sok fiatal életét teheti tönkre. Te legalább tudod magadról, így nem valószínű, hogy tanári pályára lépsz - mosolygok rá kedvesen.
- Volt már nem is egy olyan tanítványom, aki nyelvvizsgázott, de egyiknek sem volt rá szüksége, bár vettek és magukkal is vitték, de hozzá sem nyúltak csak annyira, hogy elővették meg visszarakták - osztom meg vele a tapasztalataimat. - De mikor is lesz esedékes ez a nyelvvizsga? Mert addigra akkor nézek egy jót, ha nagyon szeretnéd - ajánlom fel neki. [color=#eeeeee]- Én csak egynyelvűt tudnék most ajánlani, mert a saját szakmai nyelvemhez néha jól jön, mert a főiskolát már itt végeztem - árulom el neki.
- Rendben. Következő órára hozd el azokat, amikkel probléma van, és csinálunk rá feladatot, vagy, ha már most is van ilyen nálad, akkor meg is mutathatod, és átnézzük - mondom neki kedvesen.
- Csak ajánlat volt - tartom fel a kezemet megadóan. Mindenki úgy tanul, ahogy neki jó, főleg, ha működik is a módszer. Nem vagyunk egyformák, bár azt nem szoktam hagyni, hogy valaki egy olyan módszert használjon, ami nála nem működik, és így már a mi közös tanulásunkat is akadályozza, de addig azt csinál, amit akar.
- Azért ne, mert az itteni példák helyett olyanokat fogunk írni, ami Hozzád áll a közel, ami veled kapcsolatos. Ha másnak a példáját írod le, akkor nem rögzül úgy, mintha a saját életedből, érdeklődési körödből veszed a példát. Utána, hogy otthon ezt te hogyan sokszorosítod azt már rád bízom. De, ha gondolod, akkor adok egy üres lapot, amiről majd később átírhatod, ha szeretnéd - mondom neki határozottan. Nincs bajom a modern technikával, de ebben az esetben nem látom jó ötletnek és célravezetőnek.
A rendelésünk hamarosan meg is érkezik, amit megköszönök a srácnak. Cleo flörtölése nem kerüli el a figyelmemet, de nem is tulajdonítok neki jelentőséget, hiszen helyes is a srác, és nem is tűnik sokkal idősebbnek Cleonál. Hozzám már azért egy picit fiatal lenne.
- Örülök, hogy bejött hely - mondom mosolyogva, miután ismét kettesben maradtunk. - Vagy nem a hely? - kérdezem cinkosan.

Alapvetően talán a népszerű diákok sorait erősítem, de ettől függetlenül nem vagyok se hülye, se vak. Nyilvánvalóan valaki olyan, mint én, aki gyakorlatilag a trónon foglal helyet a suliban, pontosan tudja és látja azt, hogy mi folyik körülötte. Ettől függetlenül nekem nem célom egyelőre megváltoztatni a világot, mivel nem sok mindent tehetek azokért, akiket komolyan bántalmaznak. Nem vagyok egy hősnő típus, aki a saját épségét kockáztatná azért, hogy másnak rossz legyen, ennek pedig elég egyszerű oka van: a látszat ellenére nekem is vannak gondjaim. Az én szüleim sem jó fejek minden helyzetben, az én pasim is tud alpári bunkó módjára viselkedni, illetve a barátaim is faszfejek. Hogy mégis miért vagyok velük, arra elég egyszerű indokom van. Könnyű leesni arról a bizonyos trónról, ahova én magam is felkerültem, ezt pedig nem szeretném, hogy megtörténjen. Talán van rossz oldala azoknak, akik körülöttem vannak, de nem nevezhető a világon senki jónak, vagy seggarcnak. Az emberek a véleményem szerint szürkék, nem pedig fekete fehérek. Az egykori zaklatók sok esetben nem büszkék arra felnőttként, amit fiatalon tettek. Persze pszichopaták ettől még léteznek, de nem gondolom azt, hogy kollektíven az lenne az egész társadalom, vagy pedig mindenkinek komoly dühkezelési gondjai lennének, ami miatt pszichiátriai esetnek kell nyilvánítani az adott személyt.
- Jól érzem magam itt és Athénban is – egy kis mosoly volt az arcomon – Meg őszintén, bárhol a világban, ahol eltöltök egy rövid időt.
Nyilvánvalóan kihasználom azt a lehetőséget, hogy nekem esélyem van eljutni akár a kontinensen kívüli helyekre is. Sok esetben ezt nem feltétlenül tettem meg, leszámítva ugye Görögországot, de annak más oka volt. Az a hely gyakorlatilag egy csinos kis ékszerdoboz Európában, ahova a nagymamám miatt mindig hazajárok. Ezenkívül nagyon szeretem például Texast, mert gyönyörű a veszélyek ellenére is, amik a déli államok egy részére jellemző. Illetve nyilvánvalóan ott van a távolkeleti térség és a többi egzotikus sziget, ahova az ember szívesen ellátogat és megtapasztalja azt a bizonyos kissé másféle kultúrát, ami idővel többet és többet tesz hozzá emberileg.
- Ha az ilyen dolgokat az ember lazán kezeli, akkor a környezete is úgy fogja – egyszerűen megrántottam a vállam és elmosolyodtam – Ha pedig valaki képtelen önmagát elfogadni és egyszerre integrálni, az sosem fog eljutni arra a szintre, hogy mások elfogadják. Meg alapvetően nem kell mindenre hiperérzékenynek lenni.
Tény és való, hogy sok amerikai egyébként a kíváncsiságát egy európai számára baromi bunkó módon tudja megfogalmazni, de erre van egy tök jó módszer alapvetően. Mondjuk az, hogy ha már mi érkezünk egy idegen országba, akkor mi próbálunk meg más szabályaihoz alkalmazkodni. Nyilvánvalóan vannak paraszt dolgok, amit megtehetnek egy bevándorlóval, de ha mondjuk véletlenségből megszegjük a törvényt, akkor egyáltalán nem diszkrimináció, ha ezért megkapjuk a büntetésünket és azt mondják nekünk, hogy mindezt megérdemeltük. Mivel itt más szabályok érvényesülnek, amin nem húzhatjuk fel magunkat, pont a béke kedvéért. Ha valahol vendégek vagyunk, akkor is megfelelően kell viselkednünk.
- Szerintem az idiótákkal nem lehet mit kezdeni – tényleg úgy rántottam meg a vállam, hogy ettől akár érzéketlennek is tűnhettem a szemébe, de a véleményemen nem változtatott – Nekünk pedig van egy angoltanárunk, aki a származását tekintve koreai. Nagyon cuki, minden lány a fenekét nézi. Szóval az éremnek két oldala van.
És az osztályomba elég sokféle ember jár. Alapvetően furcsa számomra, hogy ki az, aki egyáltalán képes megkülönböztetni az itt, hivatalosan letelepedett latin-amerikai embereket azoktól, akik már valóban az Államokon belül születtek és amerikai állampolgársággal rendelkeznek. Ugyanakkor nem az én tisztem felmérni a történet valóságalapját, amit Flor mesélt nekem, mivel semmi okom arra, hogy megcáfoljam azt, amit mondott. Gondolom nincs nekem hazudni.
- Akkor jó – mosolyodtam el – Nyilvánvalóan azért vagyok itt, hogy megtanuljam a nyelvet. Ha már fizetek érte, akkor legyen értelme az egésznek. Meg nem akarom elengedni a kitűnő bizonyítványom.
Talán nagyképűnek tűnhettem, mivel pont ezt a pillanatot választottam arra, hogy a derekamat verdeső, világosbarna tincseimet átdobjam a vállam felett. Pontosan tudom, hogy sok olyan gesztusom van, amitől egyszerűen egy picsának tűnök, mégsem voltam képes ezeket csak úgy elengedni. Talán azért van, mert anyám megrögzötten nőiesen próbált viselkedni egész életében, én pedig ezeket a gesztusokat lestem el az első nőtől, akivel találkoztam. Emellett a nagyimban finomság és kedvesség volt, ő ettől mutatott a világ felé egy édesanyákra hajazó képet, ami miatt tűnt nőiesnek. Szerettem volna olyan lenni, mint ő, de talán titkon én is féltem önmagamtól, ami miatt nem ment könnyen ez az egész és gyakorlatilag egyre inkább az anyámra kezdtem el hasonlítani, akivel rosszabb nem is lehetne a kapcsolatom már.
- Nem. A szüleim nem is támogatnának benne – alapvetően a szülői nyomás volt az, ami tönkretett, de erről soha senkinek nem beszéltem – Orvosnak készülök.
Ezzel gyakorlatilag nem hazudtam. Azok az emberek, akik a lelket tartják karban és gyógyítják is orvosok, szimplán sokkal kevésbé elismertek a sebészeknél. Pedig én soha nem láttam nagy különbséget egy autóbaleset és egy öngyilkosság között. Talán az egyik kiszámíthatatlan volt és nem saját akaratból történt, de a végeredmény ugyanaz volt. Ha valaki annyira boldogtalanná és nincstelenné vált belül, hogy már a saját életét sem tartotta értékesnek, akkor az legalább annyira tragikus, mintha valaki más elveszítené a lehetőségét, hogy éljen.
- Az egyetemi felvételi pontjaim miatt szükséges lenne – jelentettem ki határozottan – Plusz a spanyol újlatin nyelv, az orvosin pedig fogok tanulni latint. Nem tudom, hogy a kettőnek mennyi köze van egymáshoz, mert sosem tanultam latinul, de reménykedek benne, hogy némi előnyt jelent majd.
Alapvetően az orvosira bejutni semmiképpen sem egyszerű. Tartottam tőle, hogy a pszichológiai teszteken és az elbeszélgetéseken fogok elvérezni. Amerikában orvosnak tanulni baromi nehéz, gyakorlatilag olyan erős a rosta, hogy az orvosit elkezdeni is nehéz, nem csak elvégezni. Én pedig már most küzdöttem a fizika és a matek okozta nehézségekkel. Jó voltam a reál tárgyakból, de közel sem annyira, mint amennyire annak kellett volna lennem, ezt pedig mindenki tudta körülöttem, csak a szüleim miatt nem mondták ki hangosan. Talán, ha megtörtént volna, az könnyebben felszabadítana.
- Rendben lenne az egynyelvű is. És akkor szeretném megpróbálni, ha már te is jónak látod – ciki dolog volt megbukni, tapasztaltam már. A családom nem fogadja el a kudarcokat, Flor pedig lényegében tanár, ő teljesen jól tudja majd, hogy mikor állok olyan szinten, hogy ténylegesen vizsgázni akarjak. Ebben a kérdésben rá hagyadkoztam.
- Rendben, akkor írok lapra, és majd átmásolom otthon, legalább azzal is gyakorlok – talán ez a köztes megoldás volt a legjobb módja annak, hogy Flor és az én akaratom is érvényesülhessen. Nem szerettem, ha csúnyák a füzeteim, most pedig nem volt nálam annyi eszköz, hogy szépen meg tudjak csinálni egy táblázatot. Alapvetően gyűlöltem táblázatokat rajzolni, és a tanároknak azt kamuztam, hogy a környezetet védem, azért használom az Ipadem. Otthon persze mindent kinyomtattam és beragasztottam a füzeteimbe, amik így szépek maradtak.
- Talán nem csak a hely – mikor újra találkozott a pillantásom a srácéval ismét elmosolyodtam, ami talán egy kicsit kacérabb volt a korábbinál – Szerinted bejövök neki? Jó így a hajam? Mindent megadnék azért, hogy most láthassam a pasim arcát.
Talán akkor rájönne arra, hogy valójában nagyon is fontos vagyok neki. Akkor is, ha ezt próbálja úgy előadni, hogy nem igaz. Én tudtam, hogy mennyit érek, de abban már egyre kevésbé voltam biztos, hogy Cole megérdemel.


1 166 szó || outfit

- Ezt jó hallani - mosolyodok el kedvesen. – Akkor azt is elképzelhetőnek tartod, hogy majd, mondjuk, a suli után évekre átköltözz életvitel szerűen oda? - érdeklődök. Én San Juanból származom, és bár azt tartom otthonomnak, mert ott nőttem fel, de már nem tudnám elképzelni, hogy végleg, vagy akár évekre hazaköltözzek. Szeretem, és nagyon más világ, és sokszor haza húz a szívem, de az átélt traumák miatt már képtelen lennék ott élni. Ezért sem látogattam már haza évek óta.
Cleo tényleg nagyon más világból jött, és nem tapasztalta a rasszizmus negatív hatásait. Hogy igazoltatások során sokkal több afroamierikai sérül vagy hal meg, mint fehér, és hogy a valóságtól eltérően, hiába fehér ember az elkövető, sokkal többször írják le az elkövetőt latinnak, és még sorolhatnám.
A tanára jellemzésénél kicsit elnevetem magam. - És arra is figyeltek, amit mond? - vigyorodok el. Ha csak álmodoznak, akkor nem vagyok meggyőzve, hogy nagyon figyelnek arra, hogy miről is tart órát.
- Ha együtt tudunk dolgozni, akkor nem fog ezen múlni semmi. Egyébként van olyan tárgy, ami nehezebben megy? - kérdezem mellékesen. - Illetve, ha nem élsz vissza vele, akkor figyelembe fogom venni, ha sok iskolai vizsgád feltorlódik - ígérem. A hajával tett mozdulatról pedig nem veszek tudomást. Ezek bizonyos körökben fontos momentumok, de én már túl vagyok azon, hogy ezzel hatással legyenek rám. Egész jó emberismerőnek tartom magam, és valamiért ezt most inkább egy tanult viselkedésnek érzem, mint egy belülről fakadónak.
- Szép szakma - mosolyodok el. - Esetleg már most tudod, hogy milyen szakirányt szeretnél? - kérdezem. Persze lehet, hogy csak később fogja tudni eldönteni, de az is lehet, hogy már kész tervei, elképzelései vannak. - A latinhoz szerintem jól fog jönni a spanyol, de akkor igyekszek olyan dolgokat is átadni, ami hasznos lesz más, ebbe a nyelvcsaládba tartozó nyelvek elsajátításához - árulom el mit tervezek az oktatására vonatkozóan. - A portugálnál és az olasznál tudom, hogy előny, de olyan diákom vagy ismerősöm még nem volt, aki latint tanult volna, így nem tudom, mennyire hasonlít a kettő. Akkor majd hozok a vizsga előtt egy olyan könyvet, ahol az ottani feladatokat is célirányosan átnézzük, csak, hogy legyen benne tapasztalatod. A szövegértéssel és a fordítással eddig még senkinek nem volt gondja, akit tanítottam. A „helyettesítsd be”, „javítsd”, és egyéb ehhez hasonlók szoktak kisebb gondot okozni, mert sokszor maga a feladat hibás, de majd nézünk ilyet - mosolyodok el. Ezek a feladatok általában ott romlanak el, hogy aki készíti, tudja, hogy mit kell beírni, mert egy kész szövegből, mondatból veszi ki a szót, de már nem ellenőrzi vissza, hogy a „jó” mellé beírt lehetséges megoldásokkal van-e értelme a mondatnak. Erre kell egy kicsit készülni, hogy a vizsgázó tudja, hogy nem feltétlen vele van a gond, hanem a feladattal. Bárki, aki profi is abban, amiből éppen vizsgázik, egy rossz feladattal, ha nem tudja, hogy hibás is lehet, akkor nagyon sok időt elveszíthet. Nálam a matekkal volt így, bár, ment, de, ha az volt a megoldás, hogy nincs megoldás, akkor sok idő volt mire rájöttem, hogy „én jól csináltam, a feladatnak nincs helyes megoldása”. Bár ebben az esetben az a helyes, hogy nincs megoldás. Nyelvben viszont ilyen normál esetben, a valóságban nincs, csak mesterséges, iskolai környezetben. így ezt nem fogadják el megoldásnak.
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Szeretnék Veled eljutni arra a szintre viszonylag hamar, itt az órákon, hogy, ha valaminek nem jut eszedbe a neve, akkor azt úgy kérdeznéd meg, mintha én egy nyikkot sem beszélnék angolul. Én pedig remélhetőleg megmondom a helyes választ, feltéve, ha jó a leírásod. Annyi könnyebbség azért lesz, hogy, ha a szövegkörnyezethez képest nagyon furcsa szó lenne az eredmény, áttérünk az angolra - súgok neki. Nem az a célom, hogy rosszul tanítsam meg, csak az, hogy bárhol boldoguljon a spanyollal. - Szóval nálam nem lesz olyan, a kérdést felteszed spanyolul, a kérdéses szót meg angolul, mert a valóságban ilyen nincs - mosolyodok el. Többek közt ez volt az egyik számomra érthetetlen dolog a nyelvórákon. Az életben nincs olyan, hogy két ember olyan nyelven beszéljen, amit az egyik nem beszél, ha van közös nyelvük.
A következő válaszára csak bólintok. Én képtelenségnek tartom, hogy órán igényes jegyzetet lehessen úgy csinálni, hogy a diák, nyilván, nem látta előre, hogy mit is kell felrajzolni, leírni. Cleoról pedig süt, hogy igényes munkát akar kiadni a kezei közül.
Szélesen elmosolyodok, amikor bevallja, hogy nem „csak a hely” tetszik neki. Eddig nem tűnt fel, mert a tálca elrejtette a kezét, de gyűrű volt rajta. - Szerintem igen, de, ha engem kérdezel, akkor pont arra jó, hogy féltékennyé tedd a barátodat - súgom neki halkan, amikor a pincér már hallótávolságon kívül van. - Gondok vannak köztetek? - kérdezem szomorkásan.