A tánc az életem. Történjen bármi, ha táncolok, akkor ott, akkor, mindenről képes vagy megfelejtkezni, és csak a partner, a zene, az érzések és a pillanat maradnak. Sosem tudnék lemondani róla. Arról nem is beszélve, hogy egy nagyon-nagyon régi ismerősöm, barátom, Enrique, akinek a csapatához tartozom, a tanár, és tudom, hogy oda csak olyanok járnak, akikben bízhatok. Már körülbelül egy éve vagyok ennek a csapatnak a tagja, és, habár még mindig nem nyílok meg még előttük sem teljesen, azért néhány dolgot tudnak az életemről. Például az, hogy a tánc mellett nagyon a szívemen viselem a környezetszennyezést, a természeti értékek pusztulását, és milyen elképesztően rossz véleménnyel vagyok arról, hogy az emberek, hogy a saját önzőségükből, tudatlanságukból, valamint, hogy pusztán státuszszimbólumként ölik az állatokat, még a veszélyeztetett fajokat is, gyakran csak azért, hogy el tudják mondani: „Én ezt is megtehetem”. Még egyetlen ilyen embertől sem láttam, hallottam, hogy átfutott volna az agyán, hogy ezek a tettek globálisan milyen pusztító láncreakciókat indítanak be, hogy lényegében ezzel nem a saját sírját ássa meg, hanem a gyerekének és majd, az ő gyerekeinek a sírját. A héten, a táncóra végén, amikor már csak a beszélgetés miatt voltunk a teremben, egy, a neten futó, pandás videó kapcsán szóba kerültek a veszélyeztetett állatok, és az, hogy egy-egy fajt felkap a média, és mindenki minden tőle telhetőt megtesz annak az egyetlen fajnak a megmentéséért. Az egyik táncos, Chris, kapott is az alkalmon, hogy megemlítse, neki van egy ismerőse, aki mostanában tervezi, hogy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetve ezekre a témákra, legalább néhány újságcikkben felhívná a publikum figyelmét, hogy mekkora károkat okozunk a Földön. Elmondása alapján viszont még nem talált olyan forrást, aki tényleg belelát ezekbe a dolgokba, és nem akarja tudatosan félrevezetni őt. Enrique pedig ennek okán rám terelte a figyelmet, hogy én igazából ebbe a témába belelátok, hiszen ezzel kapcsolatos a végzettségem, és ilyen munkakörben is dolgozom jelenleg is. Na, nem mintha titkolnám, de, ha nyilvánosságra kerülő dolgokról van szó, bármennyire is szívügyem a téma, győz a túlélési ösztön, ami mindig azt üvölti a fülembe, hogy „lapulj, és kerüld ezt a dolgot”. Végül mindketten annyit duruzsolnak a fülembe, hogy igent mondok rá, azzal a kikötéssel, hogy kizárólag akkor fogok segíteni, ha Chris ismerőse belemegy, hogy nem adja ki a forrását senkinek. Erre persze egyértelmű választ ő nem adhat, mert nem szeretne senki helyett ígérgetni, de biztosít a felől, hogy Maya Palmerrel mindent meg fogok tudni majd beszélni személyesen, és egyelőre csak egy előzetes elbeszélgetést szervez le, ahol majd el tudjuk dönteni, hogy tudunk-e együtt dolgozni, amibe bele is megyek. A leegyeztetett találkozót Mayával végül egy queensi kávézóba szervezzük le, ahova a megbeszélt időpont előtt érkezek, így megelőzöm Mayát. Egy félre eső, hátsó asztalt választok, ahol majd tudunk úgy beszélgetni, hogy senki ne zavarjon meg minket. A pincér, amint helyet foglalok és kényelmesen elhelyezkedek egyből meg is jelenik, hogy felvehesse a rendelésemet, de egyelőre visszautasítom, mondván, hogy még várok valakit, így ezt elfogadva magamra hagy. Nem sokkal később feltűnik Maya, akinek a fényképét Chris megmutatta még az órán, hogy biztosan megtaláljuk egymást. Rólam nem készülnek fényképek, így én vagyok helyzeti előnyben. Hogy megkönnyítsem a körülbelül velem egykorú lány helyzetét, felállok a székről és intek neki, hogy jelezzem, „itt vagyok”. Amikor észrevesz, és eléri az asztalunkat, mosolyogva üdvözlöm. - Szia, Maya! Én Flor Sanchez Moreno vagyok. Remélem nem baj, ha tegeződünk? - kérdezek rá kedvesen, és a válasznak megfelelően folyatom majd a beszélgetést. - Chris nem mondott konkrétumokat, de állítólag valami állatvédelmi témában - bizonytalanodok el kicsit, amit a hangommal is éreztetek - szeretnél cikket írni, amihez forrást keresel. Jól tudom? - kérdezek rá még mindig kicsit bizonytalanul, de kedvesen. Az eltelt napok alatt kicsit már összemosódtak a fejemben a dolgok, így nem árt, ha legelőször tisztázzuk, hogy miben is szeretné a segítségemet kérni, mert mindenbe azért én sem látok bele, hiába dolgozok az itteni környezetvédelmi hivatalnál, bár ezt csak kevés ismerősöm tudja.
A legjobb dolog abban, ha az embernek sok ismerőse, barátja van, hogy szinte bármilyen problémára akad megoldás. Nagyon társasági ember vagyok, imádom magam mindig körülvenni emberekkel, jól érezni magam, a társaság középpontjában lenni. Lehet, hogy ez egy bizonyos szinten már önzőségnek vagy egoizmusnak bizonyul, de arra mindig vigyázok, hogy ne lépjem át azt a vékony határt amikor már idegesítőnek minősülhetek. Egyszerűen csak utálom az egyedüllétet, a magány megrémiszt és jó érzés, ha tudom, hogy vannak emberek a társaságomban. Néhány nappal ezelőtt, amikor biliárdozni mentünk néhány ismerősömmel, két kör játék, és még több sör után szóba került a legújabb cikk amin dolgozom. Amióta a főszerkesztő helyettesi pozíciót töltöm be, nagyon ritkán van arra lehetőségem, hogy saját magam dolgozzak ki és írjak meg egy cikket a magazinnak, ugyanis tömérdek mennyiségű másfajta munka van kiosztva számomra. Ez is csak véletlenül lett az én feladatom, mert Margaret az utolsó pillanatban meggondolta magát és inkább a divat változásairól az utóbbi 10 évben szeretne cikkezni. Gondolkodás nélkül kaptam a lehetőségen, hogy írhassak, hogy végre valami mást is csinálhassak a megszokott munkarendemen kívül, valamit ami igazán érdekel és közel áll hozzám. Nem csoda hát, hogy két korty sör között izgatottan meséltem az új cikkem fontosságáról és az aggodalmaimat is megosztottam a barátaimmal. Szeretném a lehető legjobb munkát végezni, amivel talán megváltoztathatom az olvasóim gondolkodását, és amivel elérhetem, hogy csökkenjen a bunda vásárlás. Viszont ehhez elsősorban szükségem van egy hiteles forrásra, akinek jobb belátása van az ügyekbe, és hiteles interjút készíthetek vele. Igen, használhatom az internet nyújtotta szabadságot, de úgy érzem, hogy innen-onnan összeszedett féligazságok nem egyeznek azzal, amit valójában én szeretnék elérni és nyújtani azzal, hogy megírom ezt a cikket. A boldogságom végtelen mértékeket öltött, amikor Chris csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy ő ismer valakit, aki segíthet nekem. Az egy helyben rostokolás érzése azonnal eltűnt és ismét ellepett az izgalom, a tenni akarás vágya. Szerencsére Chris minden tőle telhetőt bevetett az ügyem sikerének érdekében, és sikerült lebeszélnie egy találkozót a hölggyel. A többi már csak rajtam múlik. Izgatottan, fülig érő mosollyal lépek be a csendes Queensi kávézó ajtaján. Nem tudom kit kell keresnem, de reménykedem abban, hogy az illető felismer. Körbenézek a helyiségen, ahol csak néhány asztalnál ülnek, és csendesen beszélgetnek, amikor megpillantom a heves integető fiatal lányt. Mosolyogva indulok az irányába, olyan izgatottnak érzem magam, mint az első bálom előtt. - Szia Flor! Nagyon örülök, hogy el tudtál jönni, alig vártam már ezt a találkozást. foglalok helyet vele szemben, majd a táskám zsebéből előkotorászom a kis jegyzetfüzetem és egy tollat. Erre mindenképp szükségem lesz. - Igen. bólintok, még mindig vidáman mosolyogva felé. - A Womans Life női magazinnak dolgozom, nem tudom, hallottál róla? tartok egy kis szünetet, mert időközben a pincér az asztalunkhoz érkezik felvenni a rendelést, én egy kávét kértem. Megvárom amíg Flor is beszél a nagyon fiatalnak tűnő pincérlánnyal és csak azután folytatom a monológom, hogy ismét kettesben maradunk az asztalnál. - A cikkemmel szeretném felhívni a lapot olvasó nők figyelmét arra, hogy milyen sok áldozattal jár a bunda elkészítése, és arra buzdítani őket, hogy inkább műbundát vásároljanak, ha már mindenképp szükségük van rá. Tudod, műbunda kontra bunda. tartok egy kis szünetet, mert sajnos hajlamos vagyok arra, hogy folyamatosan beszéljek, nem figyelve a partnerre. - Chris nekem sem mondott sok mindent rólad, csak annyit, hogy te ebben a témában bennfentes vagy és említette, hogy név nélkül szeretnél interjút adni nekem. Természetesen ez megoldható, sehol nem fogom feltüntetni a forrást, ha hajlandó vagy segíteni nekem. Remélem látja rajtam az elszántságot, és hajlandó lesz segíteni nekem, különben fogalmam sincs, hogy hogyan fogok az elvárásaimnak megfelelő munkát előállítani. - Szeretném, ha ez a cikk lesokkolná az olvasót, számszerűsítené, hogy milyen sok állat adja az életét azért, hogy az önző emberi lények különböző ruhadarabokhoz használják a bundáikat. Tudod, azt vallom, hogyha már tíz ember figyelmét sikerül felkeltenem a cikkel, azt elkönyvelhetem fél sikernek. Mit gondolsz, tudsz ebben segíteni? pillantok rá reménykedve és bízom abban, hogy nem fog nemet mondani és nem kell csalódottan távoznom innen.
Nem szeretek önelemzésbe kezdeni, de valószínűleg a múltam játszik leginkább közre abban, hogy nehezen viselem, ha valaki olyat bánt, aki sokkal gyengébb, védtelenebb. Ha személyesen is ott vagyok, akkor pedig nagyon nehéz visszafognom magam, hogy ne akarjam a gyengébb fél oldalára billenteni a mérleg nyelvét. Ez persze akkor egyértelműen elmarad, ha győz a túlélési ösztönöm, hiába a sokévnyi önvédelmi edzés és egyéb dolog, ahol megtanultam magam megvédeni, tudom, hol vannak a korlátaim. A természet és állatok védelme viszont egy olyan pont az életemben, ahol leginkább egyetlen dolog tart vissza attól, hogy radikális legyek, mégpedig az, hogy az a férfi, aki befogadott tizenhét évesen, és megmentette az életemet, az FBI-nál dolgozik. Nekem ez bőven elég ahhoz, hogy ne akarjam olyan helyzetbe hozni, ahol értem kell jönnie a rendőrségre. Lehet, hogy bizonyos állatok erősebbek, gyorsabbak, nagyobb a foguk, élesebb a karmuk, mint az embereké, de az emberek élvezetből és gyakran butaságból gyilkolnak, ami ellen senki sem tud igazán védekezni. Egy állatnak pedig nincs fegyvere a lesből, messziről rátámadó lőfegyveres emberek ellen. Viszont, ha mégis visszatámadnak, gyakran veszélyessé nyilvánítják az egyedet, és kilövik. Főleg régebben, talán mostanában változott a helyzet és életben maradnak azok a példányok, amelyek veszélyeztettettek és vadorzók támadnak rájuk. A környezetszennyezés is éppen elég károkat okoz, és rengeteg faj kerül szinte nap, mint nap a kihalás szélére, nem szükséges, hogy még pluszban is irtsák őket. És talán éppen ezek az okok vezettek el addig, hogy most itt ülök ebben a csendes kávézóban és Mayára várok, aki talán tud abban segíteni, hogy még több emberhez eljusson valami abból, amit mi magunk teszünk a Föld és önmagunk ellen. E miatt találkozok egy idegennel, akiről igaz, hogy Ryan sem talált semmit, de akkor is tudom, hogy nem nézi jó szemmel, ha ismeretlenekkel találkozok nélküle. Ő rám vigyáz, engem próbál életben tartani, de nem lehetünk mindig egymás mellett, és a lakásban sem ülhetek állandóan. Egy idegent pedig beengedni a biztonságos otthonomba biztosan nem fogok. Egy találkozóra ez a hely elég ideálisnak tűnt, és még Ryan is rábólintott, csak tartanom kell magam a szabályaihoz, amikbe már egészen belerázódtam, és szinte már reflexszerűen megy. Amikor Maya belép a kávézóba és észreveszi, hogy integetek neki, egy széles mosollyal indul meg felém. Az izgatottsága és a lelkesedése egyből szemet szúr nekem, ahogy meglát. Ezt pedig mindenképpen jó jelnek tekintem, de mint az elmúlt időszakban még inkább, most sem hagynom, hogy felelőtlen legyek, és egy - talán csak látszólag - közös cél, meggondolatlanná tegyen. Szerencsére nincs ellenére a tegeződés sem, ami jó, mert így talán kötetlenebb, és így könnyebb a beszélgetés is. Lelkesedésére csak kedvesen és megértően elmosolyodom. Ahogy előveszi a jegyzetfüzeté és a tollát átfut az agyamon, hogy lehet, nagyon össze fogom törni a szívét, de az Őrangyalom nagyon a lelkemre kötötte, hogy csak akkor vállaljam, ha nem vezethetnek vissza hozzám a szálak, legyen bármennyire kedves és aranyos Maya. - Igen, hallottam - válaszolok, amikor arról az újságról kérdez, ahol ő dolgozik. A pincér érkezésével részemről ennyiben is marad, mert csak nagyon elvétve olvasok újságokat időhiány miatt, és nem akarom lelombozni. A pincértől én egy nagybögre igazi gyümölcsteát kérek, mert valahogy most nincs hangulatom a kávéhoz. Miután ismét ketten maradunk az asztalnál figyelmesen hallgatom, hogy pontosan milyen témában szeretne cikket írni. Valóban fontos; és, ha célba talál, akkor egy nagyon hasznos cikk lehet belőle, bár ez az én nézeteim szerint nem ilyen nagyon egyszerű, mint ahogy szerintem most ő látja. - Igen, azt hiszem sejtem, hogy mire gondolsz - mosolygom rá kedvesen, de kicsit elgondolkozva, amit biztos lát az arcomon. Örülök, hogy tudja a feltételeimet, és hogy önmagától tér ki rá, ezt pedig nem áll szándékomban eltitkolni előle. - Örülök, hogy tudsz erről a feltételemről, és hogy ez nem okoz gondot - mosolygok rá most már én is lelkesebben, és sokkal nyugodtabban. Nem látom rajta, hogy csak azért mondaná, hogy vállaljam. - Részemről így már nincs akadálya, hogy segítsek - nyugtatom meg, hogy szándékomban áll segíteni, és igazából már mondhatni, hogy igent is mondtam. Most már leginkább attól, függ, hogy ténylegesen tudok-e neki segíteni, hogy milyen konkrét infókat szeretne. Azon nem csodálkozok, hogy Chris nem mondott neki sokat, mert ha akar, sem igazán tudott sok infót adni rólam. Ahogy beszél, látom rajta, hogy nagyon szeretné ezt a cikket úgy megírni, hogy nyomot hagyjon az emberekben, mert fontos neki, és ezt jó látni, hogy olyan embereknek is szívügyük ezek a dolgok, akikre sokan figyelnek. Elárulja, hogy milyen jellegű cikkre gondol, hogy mit szeretne elérni, és milyen módszereket szeretne alkalmazni. Az ötlet és maga az elképzelése is nagyon tetszik, csak ez ebben a formában én még minidig nem látom ennyire egyszerűnek ezt a kérdéskört. Ha átfogó képről van szó, akkor meg pláne. Már éppen nyitnám a számat, hogy válaszoljak, amikor megérkeznek a rendeléseink. - Köszönjük! - mosolygok kedvesen és hálásan a fiatal felszolgálóra. Tudom milyen ilyen helyen dolgozni, hiszen én is sokat dolgoztam már felszolgálóként, és még néha most is besegítek egy ismerősömnek. - Azt hiszem, tudok segíteni és szeretnék is, de így legelső körben azt kell, hogy mondjam, ez nem ennyire egyértelmű és könnyen kijelenthető, hogy a mű vagy az igazi a jobb - kezdek bele a válaszba. - Így szeretném legelőször tudni, hogy miből jött ez az ötlet, valamint, hogy mekkora terjedelmű cikkről lenne szó? - kérdezek rá a számomra legfontosabb dolgokra. - Lehet egy akár több oldalas cikk is, vagy csak egy néhány rövidebb hasábot foglalhat el? - konkretizálom egy kicsit az utolsó kérdésemet, mert az újságírásban egyáltalán nem vagyok otthon, de szerintem egyikünknek sem mindegy, hogy mekkora anyaghalmazt kell összeszednünk. A motiváció pedig szintén ezt körvonalazza.
Két dolog foglalkoztatott mindig az életemben, az írás és a divat. Nem is volt soha kérdés, hogy milyen úton szeretném elindítani a karrierem, mivel szeretnék úgy igazán, teljes szívemből foglalkozni. Szerencsésnek érzem magam, mert a munkám egyben a hobbim is, és bár még mindig rengeteg akadály tornyosul előttem, nem vagyok az a típus, aki megriad minden nehézségtől. Nem volt könnyű feltornáznom magam a ranglétrán erre a szintre, és bár ez sajnos azzal az áldozattal járt, hogy kevesebbet írhatok, mégis az a cél lobog a szemem előtt, hogy egy nap, majd én fogom irányítani a magazint és a dolgozókat. Bár nem vagyok egy kimondottan vezéregyéniség mégis alig várom már azt a pillanatot, hogy átvegyem a helyét a jelenlegi főszerkesztőnek. Talán a kihívás miatt, talán azért, mert azt érzem erre a munkára születtem, ezt kell csinálnom és hatalmas sikernek fogom elkönyvelni, ha megszerzem amit szeretnék. Addig viszont, töretlen lelkesedéssel dolgozom tovább, nem szegi kedvem még az sem, hogy minden reggel első dolgom a Starbucks-ba vezet kávét venni. Úgy tekintek a kávé vásárlásra, a fénymásolásra és a telefonok átirányítására, mint lehetőségekre, amik hozzájárulnak a későbbi sikeremhez. Mindezek ellenére felpezsdíti a vérem annak a gondolata, hogy hosszú idő után először én is írhatok, valamit, ami igazán fontos. Nem tagadom, amellett, hogy szerintem ez egy baromira fontos ügy, szeretném felhívni magamra a figyelmet, abban bízva, hogy végre igazán értékelve lesz a tehetségem. Remélem, hogy Chrisnek igaza van, és Flor a segítségemre lesz abban, hogy olyan tökéletesen véghez vigyem a tervem amennyire az a fejemben él. Első ránézésre Flor olyan embernek tűnik, akivel szívesen dolgoznék együtt, akitől nem sajnálnám az időmet és akivel szívesen elcsevegnék a világot sújtó problémákról. Alapjáraton nyílt természetű vagyok, szívesen ismerkedem emberekkel, kötök barátságokat, viszont vannak olyan esetek, amikor az első benyomás annyira sokkoló, hogy a későbbiekben inkább kerülöm az illetőt. Nem tudom eldönteni, hogy amire gondolhat most a lány, talán én pörgök rá túlságosan a témára, talán egyszerűen csak őt nem érdekli annyira az egész, mint az első pillanatban gondoltam. - Nagyon köszönöm. Komolyan kezdtem már azt érezni, hogy talán túlságosan nagy fába vágtam a fejszémet. Az internet nyilván tele van ilyen-olyan információkkal a témával kapcsolatban, de nekem szükségem van a személyes véleményre a hitelesség miatt. úgy érzem, hogy sokkal jobban átlátható a dolog, ha interaktív, ha a fejemben megfogalmazódott kérdésekre választ kapok, ha valaki személyes tapasztalatát vagy véleményét is beleépíthetem az írásomba. Rámosolygok az időközben megérkező pincérlányra, és belekortyolok a kávéba. Ez a fekete ital egyszerűen megunhatatlan, bármikor, bármennyit képes vagyok elfogyasztani belőle. Anya mai napig minden alkalommal elmondja amikor találkozunk, hogy: „kislányom, nem kellene ennyi kávét innod, felrobban a szíved.” Én rendszerint csak legyintek és megnyugtatom, hogy a szívemnek semmi baja. Tökéletesen működik, ahogyan kell. Szavait és kérdéseit hallva először csak bólintok, amíg összeszedem a gondolataimat. - Én már régóta próbálok környezettudatosan élni, nem használok kemikáliákat, állatokon tesztelt szépségipari termékeket, mindent bioboltokból próbálok megszerezni. Röviden, igyekszem odafigyelni. Tudod, én a lapnál főszerkesztő helyettes vagyok, már magam sem tudom, hogy mikor írtam utoljára bármiről, és most kaptam erre egy lehetőséget. Mivel én a tettek embere vagyok úgy gondoltam, hogy mindenképp olyasmiről szeretnék írni ami komoly probléma a huszonegyedik században, de amin tudunk változtatni. tartok egy kis szünetet amíg kortyolok az italból és, hogy biztosan tudja követni a mondandómat. Tudom, hogy néha hajlamos vagyok egy szuszra ledarálni és olyankor az emberek csak pislognak rám. - Ezt egy folytatásos sorozatnak szeretném, vagyis három-négy havi részletekben leadni. Ez lenne az első téma, amit boncolgatnék, aztán az állat kísérletek, a különböző vegyszerek használatának a következményes stb. ismét tartok néhány másodpercnyi szünetet. - Körülbelül négy oldal áll rendelkezésemre, hogy kedvemre megtöltsem bármivel. Talán öt, ha a következő lapszámokból rendhagyó módon kimaradnak a hülye társkereső hirdetések. Ehhez, viszont nagyon nagyot kell szólnia a cikknek, hogy a felettesem ekkora változtatásra rábólintson. Viszont a négy oldal az fix. most így jobban belegondolva, talán még ennyi sem lesz elég, de majd igyekszem csak a lehető legfontosabb információkat beleírni, hogy elég figyelemfelkeltő legyen, de ne unalmas és túlságosan száraz. - Úgy gondolod, hogy tudsz segíteni? Lehet, hogy egy kissé összeszedetlennek gondolsz, de nagyon fontos nekem ez a téma, és szeretném mások szemét is felnyitni. Igen, az internet tele van ilyen és ehhez hasonló cikkekkel, de az ember nem keres rá önszántából a világhálón, sokkal jobban megragadja a figyelmét, ha egy újságot lapozgatva akad meg rajta a tekintete.
A környezetvédelemben az szépség, legalább is számomra, hogy szinte minden összefügg mindennel. Nagyon nehéz olyan határvonalakat húzni, amik élesen elválasztják egymástól a dolgokat, és ez az, ami bonyolulttá is teszi az egészet. Kiemelve egy-egy elemet a helyéből meg lehet vizsgálni, és nagyon sok információhoz hozzá tudunk jutni, de arról már nem kapunk átfogó képet, hogy milyen hatással van az a dolog a környezetére, vagy fordítva, illetve a hússzú és rövidtávú hatásokról sem feltétlen szerzünk tudomást. Szeretnék segíteni Mayának, de nem akarom egyértelműen kijelenteni, hogy a mű biztosan jobb, hiszen itt is sok a befolyásoló tényező, mint például az, hogy milyen bundáról van szó. Hiszen ez függ a mű előállításának folyamatától, hogy milyen anyagokat használnak, és attól, hogy mit próbál helyettesíteni. De az sem egyértelmű, hogy az igazi jobb. Én ezt a kérdést másabb oldalról látom, mint egy kívülálló, hiszen közelről tapasztalom, látom a dolgokat. Maya tudása más, hiszen máshonnan jut hozzá az információkhoz, amik sokszor torzulnak attól függően, hogy milyen szemléletű ember írta, mondta azt a bizonyos cikket, dolgot. - Valóban tele van a net ehhez kapcsolódó anyagokkal, de ott elég nehéz kiigazodni a dolgokon, ráadásul a hitelesség és pontosság is gyakran megkérdőjelezhető - értek egyet vele abban, hogy egy ilyen cikkhez kevés a netes forrás. Az idő közben megérkező gyümölcsteámat a kézbe véve felemelem, hogy az illata átjárjon. Ahhoz még túlforró, hogy bele is igyak, de már az illata is jótékonyan hat rám. A kávéval igazán nincs semmi bajom, sőt, túl sokat is szoktam inni, de általában rövidet, aminél nem tudok hosszasan elbeszélgetni, ráadásul alig több mint egy órája ittam egyet. Figyelmesen hallgatom, hogy mikre is figyel a magánéletében ezen a téren, és örömmel látom, hogy valóban próbál figyelni a környezetre. Azt is jó hallani, hogy valóban olyan pozícióban van az újságnál, aminél van befolyása a dolgokra, tehát kicsi annak a valószínűsége, hogy visszadobják az egészet. Az csalódás lenne mindkettőnknek. - Örülök, hogy te is próbálsz odafigyelni, és lehet, hogy még tippeket is fogok tudni adni a környezettudatosságra - mosolygok kedvesen, amikor belekortyol a kávéjába. A kérdésemre adott válaszai megnyugtatnak, hiszen lesz lehetőségünk mélyebben belemenni a témákba és kibontakozni, és több mindent fogunk érinteni a cikkekkel. Elmosolyodom a társkereső rovatra tett megjegyzésén, de nem mondok semmit. - Én úgy vélem, hogy össze fogunk tudni szedni egy olyan anyagot, ami négy oldalban is elég nagyot üt - gondolkozok hangosan. - Ráadásul, ha nem akarunk kitúrni egy cikket sem, akkor még a vezetőségnek sem lehet kifogása ellene - mosolygok rá kedvesen. - Az ütős információkat én is gyakran alkalmazom egy-egy előadás vagy beszámoló alkalmával, mert azok ragadnak meg a fejekben. A net pedig úgy gondolom, el fog látni minket olyan képekkel, amik sokkolni fognak - jutnak eszembe azok a természetfilmek, az emberek figyelmét próbálták felhívni az embertelen bánásmódban részesített, fogságban élő állatokra. - Nem vagy összeszedetlen, csak túl nagy a téma, amivel foglalkozni szeretnél - mosolyodom el kedvesen. - Én úgy gondolom, tudok segíteni - vetem előre a dolgot válaszolva a kérdésére -, de nem akarom azt sem, hogy illúzióid legyenek, hogy egy olyan valódi-bundaellenes cikk lesz a vége, ami egyértelműen a műbundákat fogja pártolni - hívom fel a figyelmét nagyon komolyan. - Ez egy nagyon összetett kérdéskör, mert sok olyan tényezőtől függ, amit a végfelhasználó nem láthat, mert az előállítás részleteit nem szokták közzétenni, és ez igaz a műbundákra, műbőrökre is - kezdek bele a témába, bízva abban, hogy nem fog faképnél hagyni. - Régen, évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt, nem léteztek vegyi anyagok, és mű készítmények. Az emberek kizárólag természetes anyagokat használtak, és egyensúlyban voltak a természettel. Az elejtett állatokat szinte teljes egészében felhasználták, és alig volt olyan része, amit nem tudtak hasznosítani. A húsát megették, a csontokból edényeket, evőeszközöket vagy egyéb használati tárgyakat készítettek, a bőrből pedig ruhát, takarót, vagy bizonyos törzsek sátraikhoz használták fel őket. - Vázolom fel neki azt az időszakot, amiből ez az iparág kifejlődött, de még nem károsodott a környezet. - A műbőrök előállítása valóban megkíméli az állatok élet közvetlenül, de lehet, hogy például egy műbőrtáska fényét adó lakk, már erősen környezetkárosító hatású, akár a lakk előállításánál, akár a felhasználásánál, de ez anyagonként változhat - világítok rá a probléma összetettségére. - A haszonállatokból, mint a szarvasmarhából, juhból és társaiból - mondom csak a legfelkapottabbakat - előállított bundák, bőrök az én nézetem szerint, nem tartoznak egy lapra azon állatok bőrével, amiket csak e miatt vadásznak le - összegzem kicsit a nézeteimet, hogy ő is pontosabb képet kapjon arról, hogy miben is tudok Neki segíteni. - Mi gondolsz? Így is alkalmas vagyok forrásnak? - érdeklődök tőle kedvesen, mert szívesen segítek neki, ha ez az, amit keresett.
Már egészen kiskorom óta bennem van az a bizonyos bizonyítási kényszer, amit életem huszonkilenc éve alatt sem sikerült még levetkőznöm magamról. Nem másoknak, hanem elsősorban magamnak akarok megfelelni. Újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé, amiket maximálisan szeretnék teljesíteni minden szempontból. Nem szeretek elbukni, az én szótáramban nem szerepel a kudarc kifejezés. Elég gyakran előfordul, hogy emiatt túlterhelem saját magam, hogy addig hajszolom saját magam amíg maximálisan teljesíteni tudom az akaratomat. Tudom, hogy ez a hozzáállás néha rossz, sokszor szembesülök a következményeivel, de azzal is tisztában vagyok, hogy ha bármit is el szeretnék érni az életben, akkor ragaszkodnom kell a saját szabályaimhoz és a professzionizmushoz. Nekem pedig rengeteg célom van, amiket még szeretnék elérni. Pontosan tudom, hogy honnan indultam ahogyan azt is, hogy hová szeretnék jutni. Ezzel a viselkedéssel sokszor kergetem az őrület határára a körülöttem élőket, amikor kislány voltam anya rendszerint miattam aggódott a legtöbbet, pedig hat gyereket nevelni biztosan nem könnyű szórakozás. Éppen emiatt van az is, hogy imádok élni, szórakozni, hajszolom az élményeket és az adrenalint, valamivel kompenzálnom kell a bennem lakó megfelelési kényszert, különben eddig már a diliházban élném mindennapjaimat. Ahogy a legtöbben mondani szokták körülöttem, eléggé összetett személyiség vagyok, én nem csak feketében vagy fehérben látom a világot, minden apróságot megpróbálok teljes mértékben kihasználni amit elém görget az élet. Megélem a mindennapokat, hiszen csak ez az egy életem van és azt szeretném maximálisan kihasználni. Ezért is adtam egy esélyt Tristannak és a tequila mámorában köttetett házasságunknak és...nem bántam meg. Ha a nővérem fejével gondolkodnék még másnap elindítottam volna a válás folyamatát, megmentett volna attól, hogy hazudjak a szüleimnek...és mindenki másnak is, de most kevesebb lennék egy férjjel, egy egészen jól működő kapcsolattal és azzal az érzéssel, ami minden mosolya után fellobban a szívemben és folyamatosan erősödik. Azt hiszem ennek a megszállottságnak köszönhető az is, hogy ennyire elszántan próbálom beleásni magam a témába és meggyőzni Flort, hogy segítsen nekem. Elképzeltem és szeretném is megvalósítani a cikket, úgyhogy csak remélni tudom, hogy a segítségemre lesz ebben. - Igen, sajnos szinte követhetetlen, hogy mi igaz, hiteles és pontos a neten terjengő megannyi információ közül. Nekem pedig fontos, hogy az amit leírok hiteles, tiszta és követhető legyen. bólogatok lelkesen a szavaira. Bár alig ismerjük egymást, néhány percnyi beszélgetésből sikerül leszűrnöm, hogy sok mindenben hasonló a gondolkodásunk és valami belső hang azt súgja, hogy könnyen össze tudunk majd dolgozni. Legalábbis nagyon remélem. Azt látom rajta, hogy ez a dolog neki is nagyon fontos, a különbség közte és köztem csupán annyi, hogy ő „belső” emberként sokkal jobban belelát a dolgokba és nem annyira elfogult és összeszedetlen, mint én. - Minden tippnek örülök, amivel egy kicsit jobban rá tudok figyelni a környezetemre. hálás mosolyt villantok felé. Nyilván, az alap, hogy nem dobáljuk el a szemetet az úton, hogy megpróbálok kevesebb kemikáliát használni a háztatáson belül, de biztos vagyok abban, hogy rengeteg olyan trükk van, amiről fogalmam sincs és ami megkönnyíteni az életünket. - Nagyon örülök, ha úgy érzed, hogy a segítségemre tudnál lenni. Egyedül nem tudnám megírnám és mivel maximalista vagyok nagyon fontos, hogy amit csinálok az tökéletes legyen. Az olvasók átfogó képet kapjanak mindenről, tabuk nélkül és elgondolkozzanak azon amit olvasnak. Ha csak egy ember viselkedése vagy habitusa megváltozik akkor azt mondom, hogy megérte. mosolygok rá a lányra, majd kiiszom az utolsó korty kávét is poharamból. Ez a fekete ital szintén egy olyan dolog az életemben, amiről azt hiszem képtelen lennék lemondani, egyetlen nap sem telhet el kávé nélkül. Figyelmesen hallgatom a monológját, nem szakítom félbe, a tekintetem is csak addig fordítom el róla, amíg néhány részletet lejegyzetelek a noteszomba. Ez olyan információ, amire később szükségem lesz majd, amiről jó tudni és amit mindenképp szeretnék felhasználni. Egyre inkább érzem azt, hogy ez a találkozó nem volt hiába való és Flor-ral egy jó kis csapatot fogunk alkotni a továbbiakban. - Pontosan ilyen és ehhez hasonló információkra van szükségem Flor. Ez amit az előbb felvázoltál például tökéletes bevezetése lehetne a cikkünknek. hálásan mosolyogva, izgatottan forgatom ujjaim között az írószert, de közben egyetlen pillanatra sem veszem le a tekintetem róla, hogy még véletlenül se maradjak le egyetlen információról sem, ami elhagyja ajkait. - El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok neked ezért. mindig jó érzés olyan emberekkel találkozni, akikkel azonos a gondolkodásmódunk és akik nem sajnálják a saját idejüket, hogy megosszák a tudásukat azokkal, akik szomjaznak rá. - Hogyan fogjunk hozzá? Hogyan éreznéd magad kényelmesebben? Ha kérdéseket tennék fel, vagy ha elkezdenél mesélni én pedig az időközben felmerülő kérdéseimmel bombáználak csak? Azt szeretném, hogy kötetlen beszélgetés alakuljon ki és ne érezd magad feszélyezve a társaságomban. Természetesen nem kell egy napra szűkíteni a találkozásainkat, van még időnk bőven. Elkezdjük ma és megbeszéli egy második időpontot is? Azt sem szeretném, hogy rám pazarold az idődet, én teljesen rugalmas vagyok és alkalmazkodom hozzád, minden úgy lesz ahogyan szeretnéd.
Ahogy egyre jobban belemegyünk a témába, és kifejti az álláspontjait, érzem rajta, hogy ez nála valóban nem egy átmeneti fellángolás vagy „ezt a feladatot kaptam, akkor játsszuk el, hogy érdekel” hozzáállás, hanem tényleg érdekli. Látom rajta, hogy már próbált anyagot összeszedni innen-onnan saját erőből, de néha még nekem is nehéz eldönteni, a mai modern technológiáknak hála, hogy mi az igaz és mi nem, mert a képalkotó és szerkesztő kütyük és programok elképesztően fejtettek. Ettől függetlenül én sok mindent kinézek az emberekből, így nem igazán lepődök meg egy-egy képen, ha beigazolódik, hogy nem hamisított. Szívből örülök, hogy Maya ennyire lelkes, mert ilyenkor érzem, hogy talán nem vagyok annyira egyedül az igazi környezetvédő nézőpontommal, mint azt sokszor gondolom. Úgy vélem, hogy könnyen együtt fogunk tudni dolgozni, és általában nem szoktam csalódni a megérzéseimben. Azért majd kíváncsi leszek, hogy mennyire tudom meglepni azokkal, amiket elmondok neki, és hogy a hallotta mennyire fogják megváltoztatni. Néha félek, ha túl sok infót adok, akkor a hallgatóság akkorát csalódik, hogy teljesen feladja a korábbi nézeteit. Ezt pedig próbálom elkerülni, mert nem az a célom, hogy elriasszam az embereket, hanem pont ellenkezőleg, minél több embert rávenni erre a gondolkodásra. - Akkor, ha először letudtuk a cikkhez szükséges információcserét, és nem felejtjük el, elárulok még néhány ilyen trükköt - mosolygok rá kedvesen, a környezetkímélő praktikákra utalva. Néha a legegyszerűbb dolgok nem jutnak az eszünkbe, de miután rávilágítottak a dologra, szinte fejbe csapjuk magunkat, hogy „miért nem jutott ez hamarabb az eszembe”. - Azért reméljük, több embert megfog majd a cikk - nézek rá bíztatóan. Egy ember is több a semminél, de ha már maximalista, akkor célozzunk meg nagyobb számot. Ha a lelkesedéséhez még maximalizmus is társul, akkor nagy valószínűséggel sikerülni fog az elképzelés, és sokakhoz eljut a lényeg, és sokaknak megváltozik ezáltal a nézetük és viselkedésük. Mivel nekem nem kell jegyzetelnem, látom, hogy mennyire figyel, és valóban jó érzés, hogy érdekli, amit mondok. Nem kalandozik el a figyelme, nem tekinget körbe a teremben, ami mind ennek a jele, mert ezt nehéz hosszabb távon megjátszani. - Örülök, hogy máris tudtam olyat mondani, ami hasznos volt - mosolygok vissza rá. - Ha olyan dolog van, amit nem sikerül leírni, nyugodtan szólj, és megismétlem, várok, hogy le tudd írni. És ne szégyellj megállítani, mert néha elkap a lendület, és nem hagyok időt, hogy jegyzeteljenek - árulom el neki, hogy ne érezze magát kellemetlenül, ha lemarad. Nem az ő hibája lesz feltétlenül, mert a sok információ néha rendezetlenül jön elő a fejemből, és követhetetlen a mondandóm, a lendületességem pedig csak rontani szokott rajta. Arról nem is beszélve, ha nagyon engedik, hogy előre rohanjak, nem biztos, hogy vissza tudom idézni, hogy mit is mondtam korábban. Főleg, ha nincs előttem egy jegyzet vagy vázlat mankónak, most pedig nincs, hiszen nem tudtam rá előre készülni; ez nem előadás, hanem lényegében, mondhatni kötetlen beszélgetés. - Esetleg van valami, amit szeretnél, ha megismételnék, vagy jobban kitérnénk rá? - érdeklődök kedvesen, hogy könnyebben fel tudjon majd építeni egy kerek anyagot. Most még tudom, hogy mit mondtam, és azok a kapcsolódó részek is megvannak a fejemben, amiket csak úgy „hozzám vág” az agyam beszélgetés közben. Néha előfordul, hogy látszólag teljesen eltérő infók jutnak eszembe, amik néhány pillanat múlva el is vesznek, viszont ha van lehetőségem kifejteni, nagyon is szokott kapcsolódik a témához. - A háládat majd azzal fogod szerintem kifejezni leginkább, ha visszajut hozzám is, hogy hány embernek sikerült megváltoztatni pozitív irányba a nézetét. Nekem ennél több nem is kell - mosolygok rá kedvesen. Számomra ez lenne a legtökéletesebb hála. Persze ez nem feltétlen rajta fog múlni, mert lehet, Ő sem értesül majd ilyen emberekről. Ha igen, akkor viszont remélem, nem felejti el megosztani velem. El kell gondolkoznom a kérdésein, mert valóban jók. - E miatt nem kell aggódnod - kezdek hátulról reagálni a hallottakra. - Ez számomra nem időpazarlás, hanem nagyon hasznos időtöltés - mosolygok rá kedvesen. A környezetvédelmet én nem szakmának, hanem hivatásnak érzem, és szerintem ez az interjú az egyik legjobb módja, hogy célt érjünk el ebben a témában. - Viszont már most tudom mondani, hogy biztos, hogy több találkozó kell, hiszen, bizonyos képek és pontos infók beszerzéséhez is majd olyan források kellenek, amik most nem állnak rendelkezésemre. De ne aggódj, tudom, hogy hol vannak - árulom el neki, hogy nem túl nagy akadályokról beszélek, hanem oly prózai dolgokról, mint, hogy nincs nálam a számítógépem, ahova kapcsolódó cikkek, képek, anyagok vannak lementve. - Én most úgy gondolom, hogy először kezdjünk a kérdéseiddel, én pedig próbálok minél bővebben válaszolni, és, ha közben kérdésed van, szólsz - vázolom az én elképzelésemet. - De mindenképp Te kérdezz először, mert nekem még nem igazán van a fejemben egy vezérfonal, amit követni tudnék a témával kapcsolatban. Illetve így biztos, hogy választ kapsz azokra a kérdésekre, amikre feltétlen szükséged van, amikre választ szeretnél kapni. - osztom meg vele nézetemet és érveimet. Úgy vélem, ezzel is kötetlen lesz a beszélgetés egy idő után, viszont nem fogunk számára lényeges infókat kihagyni.
Így néhány percnyi beszélgetés után is érzem, hogy Flor egy olyan személy, akiben megbízhatok, aki a segítségemre lesz abban, hogy megpróbáljam kissé felnyitni az olvasók szemét. Látszik rajta, hogy ő valóban elkötelezett híve mindannak, amiről most beszélgetünk. Ha több olyan ember élne a föld nevű bolygón, mint ő, akkor talán most nem lenne globális felmelegedés, nem sírna alattunk földanyánk, hogy az ember egyre nagyobb károkat okoz benne. A környezetünk problémája sokkal több odafigyelést és reklámot érdemelne, mint amit alapjáraton megkap. Ha mindenki odafigyelne arra, hogy milyen életet él, akkor talán megállítható lenne az a folyamat amiben most vagyunk. Az izgatottság pillanatok alatt eluralkodik rajtam, fejemben váltakoznak a gondolatok és a kérdések. Megpróbálok egy kis nyugalmat erőltetni magamra, mert be kell látnom, hogy azzal nem lendítek semmit előre az ügyünkön, hogyha elkapkodom és nem gondolom kellően végig a dolgokat. Sajnos hajlamos vagyok arra, hogy átesek a ló túloldalára, ezért is örülök annak, hogy Flor minden akadékoskodás nélkül a segítségemre lesz, mert ha nagyon elszalad velem a ló, akkor visszaránthat a realitás talajára. Nagyon szeretnék egy olyan cikket megírni, amivel tényleg sikerül felhívni a nők figyelmét arra, hogy érdemes kissé jobban odafigyelni magukra és a környezetükre. Nem titok, azt is szeretném bebizonyítani a főnökömnek, hogy még mindig van bennem potenciál, hogy nem felejtettem el, hogy miért lettem újságíró és, hogy nem vagyok hajlandó megelégedni egy főszerkesztő asszisztens pozícióval. Én ennél sokkal többre vágyom és úgy érzem, hogy méltó is vagyok rá. - Rendben. Minden trükknek örülök, amivel kissé tudatosabban tudok élni. mosolygok rá a lányra. Valóban úgy gondolom, hogy a tudatosságnak fontos szerepe kellene legyen az életünkben, csak egy kis odafigyelés szükségeltetik ahhoz, hogy a saját és a közvetlen közelünkben élők életét és megváltoztassuk. Reális embernek gondolom magam – amikor nem Tristanról van szó, mert mellette néha disney hercegnőnek érzem magam- tudom, hogy mindig is léteztek és létezni is fognak olyan emberek, akiket semmivel nem lehet meggyőzni arról, hogy „jobb” útra térjenek, de ettől függetlenül próbálkozni lehet, és ki tudja, talán még náluk is sikert érünk el egyszer. Szeretnék ebbe a gondolatba kapaszkodni és bízni. Miközben beszél, megállás nélkül jegyzetelek, hogy még véletlenül se maradjak le semmilyen olyan információról, amiről azt érzem, hogy az írásom szempontjából fontos lehet. - Köszönöm. Mindenképp szólok, ha lesz ilyen pillanat, de eddig sikerült mindent leírnom és memorizálnom. A gyorsírás az egyik erősségem. azt hiszem, hogy majdnem minden újságíró rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, legalábbis szerintem rendelkeznie kellene, mert az ilyen találkozókat rendszerint megkönnyíti ez a tudás, igen, még a hangfelvételek és modern technológiák idejében is. - Ha a cikknek bármilyen hatása visszajut a fülembe, ígérem, hogy te leszel az első akivel ezt közölni fogom. Tisztában vagyok azzal, hogyha ő nincs, akkor talán nem is sikerülne megírnom mindazt ami a fejemben van, vagy ha mégis, talán nem lenne elég alapos, nem akarom, hogy mindenki csak legyintsek miután elolvassák a soraimat, hogy: „még egy újságíró, aki túl sok akart és keveset adott.” Azt hiszem az egómat is bántaná, azért bevallom elég önérzetes tudok lenni néha. - Bármikor a rendelkezésedre állok, amikor szeretnéd. kinyitom a kis fekete naptáramat és néhány röpke percig tanulmányozom. Minden fontos eseményt és munkával kapcsolatos találkozókat vagy megbeszéléseket ebben jegyzem fel, mert néha annyira tele van az agyam mindenféle információkkal, hogy azt ami igazán fontos egyszerűen elfelejteném. Átcsúsztatom az asztalon a keménykötésű füzetet. - Böngészd át nyugodtan, a bejelölt napokon értelemszerűen foglalt vagyok, a többi még szabad. Nézd át és válaszd ki azokat a dátumokat, amikor neked a legmegfelelőbb lenne a találkozás. én pedig úgy alakítok majd mindent, hogy jusson is és maradjon is időm. Ezek a találkozások a következő időszakra most a legfontosabbak. - Először is, nem gond, ha hangfelvételt készítek a továbbiakról? Sokkal gyorsabb és zökkenőmentesebben tudna folytatódni a beszélgetés. Természetesen sehol nem fogom felhasználni a felvételeket, de ha zavar, vagy nem szeretnéd az sem gond, akkor marad a toll és papír. fontosnak tartom leszögezni, hogy minden úgy lesz ahogyan ő szeretné, mert nem akarom, hogy azt érezze bármilyen nyomás nehezedik rá vagy esetleg megijedjen és visszavonulót fújjon. - Mesélnél egy kicsit arról, hogy mikor kezdődött el az az őrület, hogy nem csak a haszonállatok bundáját, illetve szőrét használták fel ruha készítésre? Mikor kezdődött el az a divat, hogy egyes állatokat csak a bundájuk miatt mészárolták le? Egyáltalán ennek van egy behatárolható intervalluma? szórakozottan forgatom ujjaim között a tollat, miközben válaszára várok. Nem sietünk sehová, bőven van időnk arra, hogy átgondolja a válaszát.
Részben tanultam, de részben utána is néztem olyan praktikáknak, amik környezetbarát életet biztosítanak, így elég sok trükköt tudok, de most úgy gondolom, fontosabb a cikk, így nem térek ki ezekre. Ráadásul majd azt is jó lenne megbeszélni, hogy ő miket alkalmaz, hogy ne olyanokat mondjak, amiket ismer. Maya lelkesedésére csak mosolyogva bólogatok. - Ezt örömmel hallom - jegyzem meg megnyugodva. - Én is nagyon gyorsan tudok írni, de utána a kiolvasás már egy másik dolog - vigyorodom el. A főiskolán nagyon gyorsan írtam, a legtöbb dolgot rövidítve, és néha még spanyol szavak is belecsúsztak, ha azok rövidebben voltak, vagy rövidítve egyértelműbbek. Az már más dolog volt, hogy az óra jegyzeteimet én is csak korlátozott ideig tudtam kiolvasni, lényegében addig, amíg emlékeztem az órán elhangzottakra, és senkinek nem tudtam kölcsön adni ezeket az irományokat, mert még a legjobb barátaim sem tudtak kiigazodni rajta. Néha szinte hieroglifákkal jegyzeteltem, amikben voltak nyilak, számok, és már nem is emlékszem, hogy mik, de néha még a mai napig automatikusan előjön, ha hasonló körülmények között kell helytállnom. Kérésemre nagyon pozitívan reagál, és meg is ígéri, hogy szólni fog. -Nagyon szépen köszönöm! - hálálkodok előre is. Lényegében még én is gyűjtöm azokat a módszereket, amik a leghatásosabban jutatja el a legszélesebb körökbe a környezetvédelem fontosságát az emberekhez. Sajnos viszont az a tapasztalatom, hogy addig csak azokat érdekli, akik amúgy is hajlamosak rá, a többieknek ez csak fölösleges szájtépés. Bár lehet, én látom sötéten a dolgot, de sokakhoz akkor jut el igazán ennek a fontossága, ha a saját bőrükön tapasztalják a káros, sokszor visszafordíthatatlan hatásait. Mondjuk betegség vagy a saját házuk, környezetük pusztulása, esetleg anyagi javaik elvesztése írható bizonyíthatóan a környezetszennyezés számlájára. Az idő közben felém nyújtott határidőnaplót magamhoz veszem, és a programok olvasása nélkül, üres helyeket keresek. Nem tartozik rám, hogy milyen egyéb teendője van, így tiszteletben tartom a magán dolgait. Nekem is eléggé zsúfoltak a napjaim, de mondhatni már beállt egy valamilyen szintű rutin, még akkor is, ha próbálok nem kiszámítható lenni. Holnap elvileg Julesnak kéne órát tartanom, de ezt az időpontot valamelyik hétre lemondta, így előveszem én is a noteszomat, hogy ellenőrizni tudjam. Ezeket az átvariálásokat néha sokkal nehezebb fejben tartani, mint a többit együttvéve. - Várj egy kicsit, nem nagyon tudom fejben tartani már a programjaimat mankó nélkül - mosolygok rá, ahogy kinyitom a kis fekete füzetemet. - Áh, ha neked jó - nézek rá az ő füzetére, ahol feljegyezve nincs semmi, de attól még lehet valami olyan rutin, amihez nem szükséges jegyzet - akkor részemről a holnap a délután öt órától szabad egészen este nyolcig - mutatom neki a saját füzetében az üres helyet, amit kiszúrtam. - Viszont én nem szeretek túl előre tervezni, mert olyankor mindig közbe jön valami, így, ha nem bánod, mindig csak egyet egyeztetnék előre, így kisebb a lemondás veszélye, mit gondolsz? - nézek rá kedvesen várva a hozzászólását. Néha még a legjobb szándékom ellenére sem mindig tudom kiszámolni a napirendemet, mert elég egy elhúzódó ellenőrzés bent, vagy egy „tegnapra határidős” jelentés, és máris borul minden. A spanyol órákat is csak nagyjából szoktuk beírni, és szólunk egymásnak Julessal a változásokról. El kell gondolkoznom kicsit a hangfelvétel ötletén, de mivel megígéri, hogy nem fogja senkinek sem kiadni, így erőteljesen hajlok a dologra. - Szerintem megpróbálhatjuk - egyezek bele, és ha nem működik valamiért, akkor majd kitalálunk valami mást. A következő találkozóra valószínűleg úgy is felkészültebb leszek, mint most, hiszen már tudni fogom, hogy mire lesz szüksége, szükségünk a cikkhez, így akár kész anyagokat is tudok hozni. Jók a kérdései, még nekem is el kell gondolkozni rajta, de ahogy végig futtatom a történelmet vázlatokban, és az egyre gyarapodó emberi tudást, a társadalmi normákkal és a fejlődéssel, nem igazán tudnék egy konkrét időpontot mondani. - Igazából én nem tudnék egy konkrét időpontot mondani, hiszen, ha végig gondoljuk az emberi történelmet, legelőször vadásztunk, és nem tartottunk házi állatokat - gondolok most az ősemberekre, megosztva vele gondolataimat. - A háziasítás után volt először lehetőségünk ezen állatok bőrének, húsának, csontjainak és egyéb részeinek a felhasználására. Az, hogy mikor alakult ki, hogy egy állatot csak egy bizonyos testrészéért, teszem azt, a bundájáért ejtenek el, az megint inkább történelmi kérdés. Sok, manapság primitívnek tartott kultúrákban, bizonyos állatok szőrméihez, bőréhez, különböző csontjaihoz mágikus erőt kapcsoltak, amitől a hitük szerint emberfeletti erőt kaptak, vagy ajándéknak szánták például a törzsfőknek. A fejlődéssel viszont ezek a misztikumok eltűntek, de mint különleges ajándékok megmaradtak, hiszen milyen különleges ajándék lehet egy emberekre is veszélyes állat bundája mondjuk a gazdag családból származó kedvesünknek, vagy a város urának. Indiában mondjuk egy tigris elejtése, ami például egy fél falut lemészárolt - adok példát is a történethez. - A legnagyobb gond talán ott kezdődik vagy kezdődött, amikor nem a saját közösségünk védelme érdekében kezdtük el elejteni a vadakat, hanem csak ezért, hogy felvághassunk egy elejtett grizzly fejével az ismerőseink előtt, akik ezt túl akarták szárnyalni, és megmutatni, hogy ők még jobbak, és elejtettek egy másik, nagyobb és/vagy veszélyesebb példányt, másik faj egyedét. Ráadásul a hódítások alkalmával, mint ahogy mi tesszük egy külföldi útról hazatérve, valami szuvenírt viszünk haza, a felfedezők is ejthettek el, otthon egzotikusnak számító állatot, amit a többi, később útra kelő szintén megtett. A dologhoz viszont az is hozzátartozik, hogy csak nemrégiben jöttünk rá, hogy nem mészárolhatjuk le egy-egy faj példányait gondolkodás nélkül, mert a faj kipusztulása olyan dominóeffektust von maga után, ami előbb-utóbb ránk is kihat. - Sikerül egy egészen hosszú választ összehoznom, és egy kicsit el kell gondolkoznom, hogy mi maradt ki, mert hiányérzetem van. - A dologhoz még az is hozzátartozik, ami az állatvilágban is bizonyos szinten megfigyelhető, hogy, ha egy faj felszaporodik, akkor a rá vadászók csak a számukra legértékesebb részeit fogyasztják el legelőször, a megmaradt részeket pedig hátrahagyják, amit a kisebb ragadozók, dögevők majd elfogyasztanak, és ez amolyan ősi ösztön lehet nálunk is. Bár a természetben a zsákmányállatok populációinak visszaszorulása a ragadozók pusztulásához is vezet egy idő után, amiből egy dinamikusan változó egyensúly áll be. Az emberekre viszont ez nincs olyan látványos hatással, mint mondjuk a jegesmedvére, aminek alapvetően kevés a zsákmányfaja - fejtem ki végül azt a részt, ami hiányérzetet okozott bennem. Nem tudom erre gondolt-e pontosan, vagy, hogy mit fog tudni belőle hasznosítani, de jelenleg feltett kérdéseire ezt tudtam válaszolni, most pedig várom a reakcióját, és a további kérdéseit, akár példákra, akár másra vonatkozóan.
Kezdőlap
~--~ 
