know your worth

**Emma Z. Newton**

Clary & Emma

Mindig lenyűgözött, hogy hiába van bizonyos emberek között vérségi kapcsolat, mennyire különbözőek tudnak lenni a testvérek is, ugyanakkor lehet, hogy valakihez egyáltalán nincs közöm, mégis sokkal jobban megértjük egymást, szinte egymás gondolatait kitaláljuk, szavak nélkül. A nővérem például hiába volt a testvérem és kötött bennünket össze millió dolog, sosem tűnt úgy, mintha túl sok közös pontunk lenne. Lehet, hogy értékeinket tekintve voltak közöttünk hasonlóságok, de ő bizonyos kérdésekben nagyon radikálisan képviselt egy álláspontot, amivel én soha nem tudtam azonosulni. Ehhez képest a mindkettőnknél fiatalabb unokahúgunk sokkal jobban megértette azt, hogy mit gondolok a párkapcsolatokról és arról, hogy érdemes-e az ilyesmit erőltetni.
Szerintem az élet nem csak arról szól, hogy találjak valakit, akiről aztán gondoskodjak és rajta keresztül éljem meg milyen sikeresnek lenni egy karrierben. Ezzel persze nem azt akarom mondani, nem tartom értékesnek azt, ha valaki otthon van és gyereket nevel, mert köztudott, hogy bármelyik édesanya ellát annyi feladatot egy gyerek és háztartás fenntartása mellett, mintha csak egy munkahelyen kellene teljesítenie. A különbség nyilván mindig csak annyi, hogy anyaként a gyerekekkel töltött idő a fizetség, az nem pénzben mérhető. Én magam sem akartam lemondani ennek a lehetőségéről, de sokkal inkább hittem abban, hogy a gyereknevelés egy pár közös élménye, semmint a nőkre rótt plusz feladat. Legalábbis szerettem volna kitartani emellett. Addig is, amíg nem foglalt le egy két lában szaladgáló Newton ivadék, a vállalkozást tekintettem a gyerekemnek, amit az egyik legkedvesebb barátommal alapítottunk - aki történetesen konvencionális értelemben vonzó is volt.
- Ha már nagyon kétségbe leszek esve, gondolok Adamre. - Jókedvűen nevettem fel, miközben megingattam a fejemet, ami egyfajta igazolása is lehetett volna annak, hogy mennyire nincsenek szinkronban a gondolataim a szavaimmal. Hiába ajánlgatta mindenki az üzlettársamat, én jobban szerettem, hogy megbízhatok benne, ha a vállalkozásról van szó, mintsem hogy felrúgjam azokat a képzeletbeli határvonalakat, amiket lefektettünk az ismeretségünkben. Egyesek szerint nagyon fontos, hogy előbb legyünk a párunk barátai és csak azután építsünk rá többet egy párkapcsolatban. Ha Adam és közöttem úgy kell alakulnia, akkor el fog dőlni a dolog, csak idő kérdése.
- Szerintem az emberek néha jobban szeretnek tök idegen emberek kapcsolataival foglalkozni, mint a saját maguk életével. Félelmetes. - Szörnyülködő grimaszt vágok, majd néhány tincset igazgatok a vállam mögé. - Adam azzal szórakozik, hogy nem mondja meg egyértelműen, hogy nem vagyunk együtt. Szerintem csak élvezi, hogy mindenki róla pletykál és nem a párral foglalkoznak, akinek dolgozunk. - Furcsa fétis, de nem tudom elvenni tőle a szórakozását, mert gyakran előfordul, hogy hiába vagyunk mindketten jelen, inkább csak hozzá beszélnek, mintha az, hogy ő férfi jelentene valamit.
- Igen. Talán ezért működik közöttünk ez az egész. - A kezemmel intettem csupán, nem célozva meg semmi konkrétat. Sokkal inkább az épületre, az irodára és a munkánkra gondoltam, amire nem lehet csak úgy egyszerűen rámutatni.
- Ugye? - Megerősítést várva pillantok újra a lányra, miközben mosoly terül el az arcomon, tudva hogy megint egyetértünk valamiben. - Barátság nélkül az egész csak a fizikai vonzalomról szól, de az meg csak szimplán biológiailag belénk van kódolva, hogy reprodukálódni kell. - Finoman megingattam a fejemet. Nem lehet elvitatni azokat a dolgokat, amelyek genetikailag sok ezer év alatt belénk lettek kódolva, de attól még szerintem fontos, hogy romantizálni tudjuk valamennyire a párkapcsolatokat, mert így jelentenek igazán kellemes élményt - a kopár és csúf valósággal ellentétben. Ha már valakit szeretek és törődik vele, azért legyen, mert ő is erre vágyik és ugyanazt szeretné nyújtani, ne pedig csupán arról szóljon, hogy működik a szex és mindketten vágyunk rá.
- Lehet, hogy fura, de nekem valahogy mindig meg kell kóstolnom a tortákat, hogy tudjam melyik illik az adott pároshoz. Ahol nem muszáj, mert ismerem az ízeket, ott egyébként már én is kihagyom. - De néha azért jó emlékeztetni magamat, hogy miért szeretem azokat a szolgáltatókat, akikhez gyakran visszatérünk. És persze ha vannak olyan helyek ahová egy pár ajánlása által jutunk be, kétség sem fér hozzá, hogy meg fogom kóstolni az édességeket.
- Általában mentes tortákat kérek, vagy olyanokat, ami nem a tipikus esküvői torta, piskótával. - Ha csak és kizárólag ilyen választási lehetőségeim lennének, valószínűleg már tényleg én is inkább a pizza mellett voksolnék. Még szerencse, hogy nyári lány vagyok és gyerekkoromban többször kaphattam jégkrém tortát, így az is egy visszatérő szereplője volt a mai napig a szülinapjaimnak.
- Kíváncsi vagyok, hogy bejön-e - teszem hozzá mosolyogva, habár nem kételkedem benne, hogy Clary nem fogja fanyalgó képpel azt mondani, hogy rossz volt az ajánlásom. Nem is arra vágyom, hogy mindenben egyetértsen velem és aki kicsit is ismeri a lányt, tisztában van vele, hogy nem fog csak azért mondani, vagy tenni valamit, hogy más kedvére tegyen. - De ha tetszik, te jössz nekem valamivel - mosolyogva vonogattam meg az egyik szemöldökömet, egyfajta kihívásként gondolva az egészre. Ami azt illeti, akkor sem vártam volna el, hogy ő hívjon meg valamire, ha tényleg nekem lesz igazam és tetszik neki a kávé íze. Kettőnk közül én vagyok stabilabb anyagi helyzetben, ezért nem is volt kérdés, hogy ki hív meg és kit.
- De minden munkával valahogy így van ez, nem? Bele kell jönni. Különben is, aki emberekkel dolgozik, az mindig találkozik valamivel - Inkább valakivel. - ... ami miatt a haját tépi és legszívesebben felmondana. - Lehet, hogy nem szabadna ilyen könnyen véleményt formálnom, mert alig volt még kettőnél több munkahelyem, és persze nem azon múlik ez az egész, hogy valaki milyen gondolkodással megy bele egy munkába, mert a kollégák attól még nagyon is lehetnek mérgezőek... Inkább csak rövid munkaerőpiacon töltött tapasztalataim alapján mindenhol volt legalább egy olyan kollégám, akivel voltak problémáim, mert nem jöttünk ki és ütközött a jellemünk. Ehhez még hozzátartozott, hogy az ügyfelek között is mindig akadtak nagyon körülményesek... És végső soron ki lehetne körülményesebb egy menyasszonynál? Azt hiszem senki. - Szerintem nincs gond, ha valaki minket kér meg mindenre. Van már bejáratott alvállalkozói körünk és csak velük kell egyeztetnünk, megtalálni a megfelelőt a párnak is. Ha valaki maga akarja hozni a virágost, vagy a cukrászt, vagy a felszolgálókat, akkor mindig csak nekünk van nehezebb dolgunk. - Ettől függetlenül nem mondhattam meg senkinek, hogy az esküvője melyik részén spóroljon, vagy válasszon olyan szolgáltatót, akinek a működésében én nem lehettem biztos. Ilyenkor mindig extra érzékenyen kellett kezelnünk a Nagy nap menetrendjét és azt, hogy mindenki tudja mi a dolga, illetve hogy mikor hol kell lennie.
- Tudom, elég idegesítő - elhúztam a számat, mert már csak attól is fintoroghatnékom támadt, ha rá kellett gondolnom, ahogyan a nővérem mindenki szerelmi életébe beleüti a szép orrát. Mintha neki nem lenne saját férje, akin lóghat amennyit akar és amiért elárulta az egész családot - persze csak képletesen, mert mostanra mind megbékéltünk vele, hogy ki választott férjéül. Én legalábbis hiszek abban, hogy ő választott és nem fordítva történt. - Azzal beszélsz ilyesmiről, akivel szeretnél. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha én tudnék tanácsot adni, de nem vagyok benne biztos - halkan felnevetek, miközben finoman megrázom a fejemet. A korábbi kapcsolataim Nolannel és Marcusszal voltak talán a legjelentősebbek, amik igazán kapcsolatnak nevezhetőek és nem csak valami flörtölős oda-vissza dolog volt az egyetem alatt, vagy épp előtte, a gimiben. Mindenkinek van egy első szerelme, ami nekem Nolan volt. Marcus viszont az életem egy olyan részét szépítette meg, amire más talán nem is lett volna képes. Megugrani azt a szintet, ami ők ketten voltak... Azt hiszem ezért vagyok most szingli.
- Persze, amit csak szeretnél - feleltem mosolyogva. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy kritizáljam Clary evési szokásait, ráadásul ha valamibe bele lehetett volna kötni - ilyen pedig nem volt -, akkor sem az lett volna, hogy milyen a lány alakja és mennyit eszik. Azt gondolom sokak irigyelték volna, hogy mennyit mozog ez a lány.
- Az nem gond - finoman megvontam a vállamat, miközben mérlegeltem a hallottakat. - Hivatalosan én sem mentem, mert az esküvőszervezői nem minősül annak, és megvagyok. - Halkan felnevettem, miközben belegondoltam, hogy mi minden van már mögöttem az egyetem óta. Néha hiányzott, de másrészt olyan nehéz időszak volt, hogy legszívesebben el is felejteném. - Szerintem nagyon fontos, hogy már tudod mivel szeretnél foglalkozni. Sokkal jobb, mintha még évekig pazarolnád az idődet az egyetemen, miközben nem élveznél eléggé semmit. - Ugyanakkor reméltem, hogy az út, amit választott magának megfelelő lesz és neki való. - Mindent itt New Yorkban? Milyen lehetőségeid vannak még? - Azt hiszem pont a divattervezői munka olyasmi, amivel nem csak hogy be lehet járni a világot, ha valaki elég profi szinten csinálja, de illik is, hogy az ember tanulmányozzon másokat, tanuljon idegenektől.
- Biztos? - Nem a saját szendeségemet akartam ezzel hangsúlyozni, amiből úgy hiszem így is elég kevés lakozik bennem. Sokkal inkább Claryt akartam megóvni a kórháztól, ahová már így is túl sok látogatást tett az édesanyja miatt. - Igazából az én helyzetem más, mert nincs értelme a negatív dolgokra gondolni, ami történt megtörtént. Ha még mindig azon sírnék, hogy mennyi mindent tehettem volna meg ahelyett, hogy a kórházban dekkolok, valószínűleg csak megbetegítettem volna saját magamat. - Hittem abban, hogy képesek vagyunk bevonzani bizonyos dolgokat, amelyek lehetnek pozitívak, de negatívak is. Ha például úgy élem az életemet, hogy szorongok azért, hogy úgy végezzem, ahogyan én szeretném, biztosan olyan betegséggel élem le a legutolsó napjaimat, amitől féltem. Nem mintha a közeljövőben távozni akartam volna az élők sorából.
Clary édesanyjánál nehéz volt megmondani, hogy mi volt annak a betegségnek, ami egyre több fájdalmat okozott neki és a lányoknak is. Ettől függetlenül nem tehettek mást, csak biztathatták őt és saját magukat is azzal kapcsolatban, hogy fel fog majd épülni. Valaki, aki fel akar épülni, nagy valószínűséggel könnyebben meg is teszi. De még így is felesleges lett volna hamis reményeket kelteni bárkiben is. - Nagyon sajnálom, Clary. Neked nem kellene még ilyesmivel foglalkoznod. - Talán az már túl sok lenne, ha azt kérném az univerzumtól, hogy egyáltalán ne érje őt veszteség, hiszen az lehetetlen küldetés lett volna. De ha csak kicsivel több idejük lett volna együtt... - Igazad van, persze. Nem szabad olyasmire kényszeríteni, amit nem szeretne, vagy ami elveszi tőle a méltóságát. De attól még tudom, hogy nehéz. - Nem csak Clary édesanyjáról volt szó, hanem az én rokonomról is, akivel rendszeresen találkoztam kis koromban és akinek legalább örültem, mint ő nekem. Most már talán fel sem ismert volna.
- De az sem normális, hogy ennyire tönkreteszi magát - sóhaj tört ki belőlem. - Mit gondolsz, beszélnem kellene vele? - Lehet, hogy nem is én vagyok a legmegfelelőbb ember, hogy közbelépjek, de úgy éreztem tennem kell valamit. Az nem állapot, hogy sem Clary, sem Alex nem járnak haza, mert az édesapjuk nehezen kezeli manapság a napjait.
- Hogy is mondjam... - Megnedvesítettem az ajkaimat, néhány másodperc gondolkodási időt hagytam magamnak, hogy eldöntsem mi mindenről kellene beszámolnom neki. - Az enyhe kifejezés, hogy nem voltunk egymással kompatibilisek. Valójában ő nem is akart eljönni, csak a családja kényszerítette. És remélem, hogy nem fizikailag. - Habár az sem jó, ha valamivel zsarolják Channinget, de azért nem tűnt szocipatának, ezért nem tartottam tőle, hogy valaki valami olyan titokkal áll elő vele kapcsolatban, ami teljesen megrendít.
- Ez nagyon aranyos tőled - halkan felnevettem. Bíztam benne, hogy mindaz, amit mondott igaz lehet, és tényleg nem kell annyit a témán lógnom, mint amennyit a nővérem szeretné. - Igen, sokkal jobban szeretnék még ezzel foglalkozni egy ideig. - Pontosabban örökké. De ha egyszer elindul egy gépezet és működik szinte magától, még akkor sem tekinthető teljesen késznek. Mindig merülnek fel apró hibák és szükség van a változtatásokra. Mint ahogy én is változtattam, de én szimplán csak a témán. - Mi a helyzet veled? Van olyan srác az egyetemen, aki elég normális, hogy együtt töltsétek az időtöket? - Direkt nem akartam abba belemenni, hogy ki tetszik neki és ki nem, illetve hogy kivel kötné össze az életét. Ez most csak szimpla pletyka volt, amivel talán tudom oldani a feszültséget, amit Clary is megtapasztal a mindennapokban, hiszen kitartóan dolgozik és tanul. Hogy ne lenne egy ilyen élethelyzet legalább olyan stresszes, mint amikor az ember egyszerre három menyasszony miatt szaladgál.

öltözék | 1951 | mesélj nekem, kiscsibe szemöldök

| ☆

**V. Clarissa Larose**

Emma & Clarissa

- Szerintem valójában te nem látod őt, csak nézed – nevettem el magam halkan. Nyilvánvalóan nekem egyáltalán nem volt fétisem olyan férfit keresni, aki 30 év feletti, nem voltam az a fajta lány soha, aki lenézte volna a saját korosztályát. Vannak arról teóriák, hogy a lányok mennyivel érettebbek a fiúknál, ugyanakkor én ezt soha nem vettem túlzottan komolyan. Talán arra van szükség, hogy az emberek ki tudják egészíteni egymást. Ha valaki kedveli a másik felet és támasz tud lenni a számára, akkor teljesen mindegy, hogy nőről, vagy férfiről van szó. Az, hogy Emma és Adam mennyire illettek volna egymáshoz, már teljesen más kérdés volt. Én sem hiszem, hogy minden vonzó alakra rá kellene vetnünk magunkat, meg egy jó munkakapcsolatot teljesen felesleges lenne megölni azért, hogy abból végül párkapcsolat legyen. Talán én olyan beállítottságú ember vagyok, aki jobban szeret az eszével gondolkozni, nem pedig a szívével. Emiatt volt furcsa az, hogy miért kerültem egyre közelebb valaki olyanhoz, akit logikusan nem kellene kedvelnem. Legalábbis folyamatosan arra a következtetésre jutottam, hogy Braylen hiába szórakoztató személyiség, ha a végén összetöri majd a szívemet.
- Szerintem az emberek szeretnek kombinálni – nevettem el magam, miközben megcsóváltam a fejem – És mit válaszoltok, amikor érdeklődnek?
Ilyen szempontból számomra kifejezetten nehéz lenne hasonló munkát végezni. Szinte biztos vagyok benne, hogy zavarna az, ha összeboronálnának a társammal, holott az egész egyébként egy hülyeség. Nem kellene, hogy komolyan vegyem idegen emberek fantáziáit, de valamiért számomra még így is sokat számított az, hogy ne tűnjek olyannak, amilyen nem vagyok. Ne legyek az emberek szemében kedves és aranyos lány, mert egyáltalán nem éreztem magam egy olyan energiabombának, mint amilyen mondjuk Bibi volt.
- Gondolom ő is meghúzta a határokat – vontam meg a vállam – Ezt jó tudni. Sok férfi képtelen hasonlóra.
Nem mintha hatalmas élettapasztalatom lett volna ezt illetően, de azért voltak olyan szabályok, amiknek igyekeztem eleget tenni és nehezen értettem meg, ha más nem úgy gondolkozik, mint én. Ilyen volt az, hogy sosem randiztam se osztálytársammal, se szaktársammal, vagy éppenséggel munkatársammal. Ezek mind bonyolulttá tették a helyzetet, én pedig ebből nem kértem soha. Taszítanak azok a dolgok, amik túl lehetetlennek tűnnek és emiatt egy idő után elveszítem az érdeklődésem és a lelkesedésem. Talán ez volt az oka annak, hogy Braylent még mindig nem küldtem el. Jobban belegondolva már többször megtettem, de azért nem vagyok álszent és nem fogok mindent rá. Az, hogy őt ki lehet dobni az ajtón és akkor visszamászik az ablakon csak egy dolog. De miután ezt mi többször is eljátszottuk egymással és folyamatosan a környezetemben találtam, az rajtam is múlott. Ha behúztam volna neki kettőt, akkor minden bizonnyal többet nem keresne, én viszont nem akarom ilyen áron elzavarni őt. Főleg, hogy egyre kevésbé volt bosszantó számomra, jobban szórakoztatott, mint bármi más, mert amikor vele voltam, legalább nem kellett olyan dolgokon gondolkoznom, amiktől álmatlan éjszakáim voltak.
- Akkor együtt hiszünk a tinilányos hülyeségben – vontam meg a vállam mosolyogva – Szerintem, ha nem vagytok barátok is egyszerre, akkor soha nem alakul ki a bizalom.
Minél jobban magunk mellett akarunk valakit tartani, annál könnyebben csúszhat ki a kezeink közül. Hittem benne, hogy muszáj a párunktól függetlenül is programot tervezni és nem jó az, ha folyamatosan együtt vagyunk velük, mert az csak a kapcsolatot öli meg. Mindenkinek megvannak a maga elviselhetetlen szokásai, amik miatt nehéz megmaradni akár testvérrel és szülőkkel is állandó jelleggel. Plusz szüksége van az embernek arra, hogy új személyekkel találkozzon és ezáltal ki tudjon zökkenni a komfortzónájából.
- Ha annyi tortát ennék, mint te, akkor az én esküvőmön már pizzából lenne az – nevettem el magam, miközben megráztam a fejem – Azért a szülinapodon meg tudod enni az édességet, ugye?
Tekintve, hogy én is nagy rajongója voltam a különböző szirupos kávéknak és szerettem fogyasztani őket, egy kicsit talán hazudtam. Kedveltem a színes, szivárványra emlékeztető, hányinger keltően édes dolgokat, de azokat sem állandó jelleggel. Ha naponta, vagy hetente tortát kellene kóstolnom, akkor minden bizonnyal az édesség szótól is hamar rosszul lennék.
- Akkor kipróbálom én is – nem nagyon ittam még szimpla cukorszirupos italokat, meg nem voltam az a fajta lány sem, aki külön hangsúlyozta, hogy növényi tejet szeretne fogyasztani. Ritkán ittam mandulatejet, de annál merészebb húzásom még nem volt a vegán italokat illetően – Ha nem fog ízleni, akkor meg kell hívnod még egyszer, és persze mindent te fogsz állni.
Nyilvánvalóan nem gondoltam komolyan, mivel elképzelésem sem volt arról, hogy mi lehet rossz egy növényi tejjel készült kávéban. Valószínűleg még a különbséget sem fogom megérezni, ami miatt nem izgultam magam túl ezen a kérdéskörön. Teljesen rendben voltam azzal, ha ugyanazt isszuk, meg annyira nem lehet eltérő az ízlésünk, hogy egy jegeskávét ne tudjak meginni, amit ő is szívesen fogyaszt.
- Azért nem lehet egyszerű valakinek a nagy napját intézni – sóhajtottam fel, miközben megcsóváltam a fejem – Mármint el tudom képzelni, hogy biztosan van ennek is élvezetes oldala és vannak nagyon aranyos ügyfelek, de azért nem lehet velük mindig könnyű. Gondolom szeretnek a saját fejük után menni, és megnehezíteni a munkátokat.
Ez egy olyan biznisz volt, ahol el kellett fogadni azt is, ha az emberek nem feltétlenül korrektül állnak azokhoz, akik alapvetően intézik az esküvőt. Én szerintem hosszútávon nem lettem volna annyira jó ebben az egészben, mint Emma. Nekem pont ahhoz van elég türelmem, hogy a helyén kezeljem a mérnök hallgatók kívánságait az ételekkel kapcsolatban, amit meg akarnak kapni. Se több, se kevesebb.
- Veled szívesebben beszélnék arról, hogy van-e barátom, vagy tetszik valaki, mint a nővéreddel – csak azért mertem ezt így Emma orrára kötni, mert valószínűleg ő is tudta, hogy a legidősebb Newton lány túl tudja tolni a dolgokat. Azokon a családi összejöveteleken, ahol egymásba botlunk, kifejezetten szereti elővenni ezt a témát, ráadásul főleg olyan embereket kérdezget, akikkel nem találkozik mindennap. Pont emiatt kerülök én is bele a pixisbe, több alkalommal is.
- Oké. Kérhetek szendvicset és sütit is? – ezt aközben kérdeztem meg, hogy Emma rendelését hidegvérrel lemásoltam. Nem mintha ez akkora bűn lett volna, előre figyelmeztettem arra, hogy meg fogom inni az általa preferált italt, ha pedig nem lesz jó, akkor készülhet fel egy újabb meghívásra. Egyetlen alkalomra sem emlékszem mondjuk, hogy én álltam volna a számlát, de ez annyira nem zavart, mert Emma sosem éreztette velem, hogy bármivel is tartoznék neki. Bátran el mertem fogadni tőle a meghívásokat.
- Nem szeretnék mesterképzésre menni egyelőre – sóhajtottam fel halkan, mert olyan ember voltam, aki tartott attól, hogy miként reagálnak a környezetében az emberek – El akarok kezdeni üzleti szakon egy alapképzést, aztán majd mellette egy divattervezőit. Csak az a kevésbé fontos, amit később is meg tudok majd tanulni.
Már annak is örültem volna, ha egy butikban kis tervezők ruháit tudtam volna összeválogatni abban a kifinomult, francia nőkre jellemző csinos stílusban, amit én is próbáltam visszaadni a ruhatárammal. Ha ezzel megvoltam, akkor elég volt fokozatosan behozni a saját tervezésű ruháimat, hiszen sokkal egyszerűbb először egy jó boltot üzemeltetni, esetleg többet nyitni, mint rögtön elvárni azt, hogy berobbanjak tervezőként az iparba. Egyelőre nagyon is büszke voltam arra, hogy milyen kis kincseket tudtam vadászni magamnak, amik nem mind fast fashion darabok voltak. Sokat jártam használt ruha üzletekbe, illetve volt, hogy rendeltem vagy kistervezőktől vásároltam. Emiatt volt a ruhatáram színes és ennek hála nem tűntek olcsónak a cuccaim. Illetve könnyen meg tudtam csinálni azt is, hogy ha nem tetszett valami egy adott darabon, akkor azt a saját ízlésemre szabtam.
- Tudom, hogy mennyire nyomasztó, éppen azért szeretnélek elkísérni – ezúttal komolyan néztem a szemeibe – Nem vagyok már kislány, Emma, el tudok veled menni. Ráadásul látom, hogy anya milyen állapotban van és mindezt felfogom.
Nem tettem hozzá azt, hogy sajnos. Nyilvánvalóan nagyon nehéz volt minden alkalommal belépnem abba a szobába, de nem engedhettem meg magamnak azt a kényelmet, hogy egyszerűen elfeledkezek arról, hogy anya mennyi mindent tett meg értem. Tisztában voltam vele, hogy most már így fog élni az emlékeimben. Haj nélkül, eltorzult vonásokkal és az én szép anyukám már soha nem lesz számomra a régi. Ugyanakkor csak azért, hogy ne kelljen megbirkóznom azzal az élménnyel, hogy elveszíthetem őt és nem maradnak csak a jó emlékeim róla, nem ért annyit, hogy egyszerűen egyedül hagyjam őt. Senki sem érdemli meg azt, hogy egyedül várja meg az utolsó perceit. Annak ellenére, hogy anya már nem ismer fel, legalább azt tudja, hogy mellette van valaki az orvosokon kívül, miközben az állapota nem javul.
- Próbálok felkészülni arra, hogy a jó eredmények után is megtörténhet az, hogy már nem épül fel teljesen – egy pillanatig a kezeinket néztem, aztán újra Emmára pillantottam – Fontosabb az, hogy anya a lehető legbékésebb módon tudjon távozni, ha annak kell megtörténnie. Az, hogy mi mit érzünk ezzel kapcsolatban olyan dolog, ami sajnos a mi problémánk.
Nem akartam Emmának kifejteni azt, egyelőre, hogy ha arra lenne szükség, akkor nem akarnám, hogy anya többet szenvedjen a kezelések miatt. Mivel nem az én életemről van szó, nem lehetek önző, amikor meghozom a döntést azzal kapcsolatban, hogy mi lenne neki a legjobb. Így is tudom, hogy szörnyű fájdalmai vannak és ha fel is épül, akkor sem lesz túl egyszerű dolgunk a jövőben apa miatt. Utána gyakorlatilag azon kell majd aggódnunk, hogy ne újuljon ki nála a rák, a stresszes környezet, amibe hazajön pedig nem fog segíteni rajtunk.
- Alex nem sokat van otthon, nekem meg egyelőre jó a kollégiumban. Félek, hogy mit csinálna magával, ha tényleg elvonóra küldenénk – nem egy olyan esetről hallottam már, hogy rosszabb hatással volt a megvonás a szenvedélybetegekre, mintha folytatták volna az előbbi életmódjukat. Az pedig, ha apám csinálna magával valamit csak azért, hogy kiengedjék, már tényleg túl sok lenne mind a kettőnknek, szóval egyelőre az volt a legbiztonságosabb, hogy sodródtunk az árral.
- Ennyire rossz partnert szervezett le neked? – gyorsan mosolyt varázsoltam az arcomra, mert éreztem, hogy itt lehetőségünk van egy kicsit Emmáról beszélni és nem arról, hogy milyen érzéseim vagy félelmeim vannak anyával kapcsolatban. Nyilván az is jól tudott esni, ha ennyire törődött velem, de azért rosszul éreztem volna magam, ha folyamatosan erről beszélnénk. Én sem szívesen rontottam a hangulatot.
- Egyáltalán nem ketyeg még a biológiai órád. Biztos vagyok benne, hogy sietség nélkül is meg fogod találni a párodat – egy apró mosoly volt az arcomon, miközben visszaadtam neki a telefonját – Ha valaki, akkor te biztosan megfogod. Most úgyis inkább az üzletre koncentrálnál, nem?

1 671 | öltözék | know your worth | Clary & Emma 3258823782

| ♔ + ♕

**Emma Z. Newton**

Clary & Emma

- Persze, hogy láttam. Néha még kicsit sok is belőle - felelem nevetve, annak tudatában, hogy Adam nem fogja ezt meghallani, mert egyrészt biztosan van jobb dolga is, másrészt nem gondolom, hogy az unokahúgommal folytatott pletyka olyasmi, ami miatt az ajtóra tapasztott füllel álldogálna a folyosón. Valószínűleg ő is ezerszer panaszkodott már a haverjainak arról, hogy mennyire az idegeire tudok menni, de amíg az üzleti életben képesek vagyunk kijönni és nem lessük a lehetőséget arra, hogy kivásároljuk a másikat, azt hiszem nem lesz baj. Ha viszont a szakmát kevernénk a magánélettel, instant megháromszorozódhatna minden közöttünk végbemenő apró szócsata vagy ellentét. Mindketten nagyon más dolgokra koncentrálunk az irodán belül, de az hogy mondjuk együtt is éljünk és akaratlanul is haza hordjuk a munkát... Az én elképzeléseim közé nem fért be ilyesmi, épp ezért jobb volt a kapcsolatunk a jelenlegi állapotában. - Az esküvőkön a vendégek egyébként rendszeresen egy párnak néznek minket, pedig soha nem öltözünk össze. - Habár voltak olyan alkalmak, amikor elgondolkoztam azon, hogy a férfi vajon gondolatolvasó-e, esetleg visszanézi a böngészési előzményeimet és lenyomozza, hogy melyik alkalomra milyen ruhát szereztem be... Végül mindig csak arra lyukadtam ki, hogy szimplán jól ismerjük egymást. Ebben a szakmában pedig Adam kifejezetten elveszne, ha nem tudna legalább annyit megmondani, hogy egy vöröshajú nőnek milyen színek állhatnak jól.
- Szerintem túlságosan zárkózott. Nyilván beszélgetünk aktuális dolgokról, meg közéletről, azt is tudom, hogy mi a kedvenc kajája. De vannak dolgok, amikről soha nem beszél. - Finoman megvontam a vállaimat, miközben pár pillanatot annak is szenteltem, hogy megigazítsam a felsőmet. Én sem vagyok a nyitottság mintapéldánya, főleg az utóbbi időben, amiért szinte senkinek nem akarom elmondani, hogy mi a helyzet a kórházi vizsgálataimmal - és persze tény és való, hogy egy randin sem ezzel fogok kezdeni. Viszont Adam esete olyasmi volt, amit sosem tudtam megfejteni. Több időt töltöttünk együtt, mint otthon és még mindig nem tudtam például, hogy van-e testvére, vagy mikor volt utoljára beteg. Ennél én egy kapcsolatban jóval több őszinteségre vágytam, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy belőlem sem olyan egyszerű kiszedni bizonyos dolgokat. - Nem tudom, lehet hogy ez valami tinilányos hülyeség, de én hiszek benne, hogy egy kapcsolatban barátoknak is kell lenni, nem elég a hú de nagy szerelem. Én meg Adam állítólag barátok vagyunk, de mégsem. - A mondandóm végére lelassítottam valamelyest és talán egy fokkal körültekintőbben is válogattam a szavakat, mint amikor belekezdtem.
- Tortát - felelem nevetve. - Tortát mindig túl sokat eszek. - Szakmai ártalomnak is nevezhetnénk, lévén amikor el kell kísérnem a párokat torta kóstolásra, elkerülhetetlen, hogy belém is nyomjanak a süteményekből, hiába ismerem már szinte a város összes cukrászát akár a tenyeremet.
- Nekem teljesen jó. - Bólintva egyeztem bele a Starbucksba. - Képzeld, a legújabb addikcióm a zabtejes jeges espresso barnacukor sziruppal. - Megemeltem a kezemet, hogy jól láthatóan érintsem össze a hüvelyk- és mutatóujjamat, mellé pedig elismerően grimaszoljak. Kifejezetten annak a híve vagyok, hogy ha valaki jobban meg tud csinálni nálam valamit, akkor fizetek érte és pontosan ilyesmi volt a barista lét is, ami tőlem eléggé távol állt. Sokkal nagyobb örömet okozott az italok elfogyasztása, mint a készítése.
- Ha sürgős, akkor felhívnak majd telefonon. Ne én szívjak, amiért képtelen betartani a határidőket, amikről előzetesen beszélünk. - Mosolyogva néztem ugyan a lányra, de a szemeimben kifejezetten komolyság villant. Csak mert mások nem fogják fel, hogy az esküvőszervezés alapja a határidők betartása, nem nekem kell állandóan a tűzoltónak lennem. Minden ügyfelünkkel szeretjük előre tisztázni, hogy milyen határaik vannak és hogy mi magunk is emberek vagyunk, a napunk csak huszonnégy órából áll, ha pedig mi nem tudunk valamilyen változtatásról időben akkor nehezen adjuk tovább azt a beszállítóknak vagy a zenekarnak, vagy a dekorációt intéző embereknek... Szóval az hogy egy őrült menyasszony épp mit talál ki hirtelenjében, láncreakciók egész sorát képes elindítani. A cél mindig az, hogy ennek a hatása minimalizálva legyen és ésszerű keretek között valósuljanak meg az esküvők.
- Nem arra gondoltam, hogy van-e barátod, azt egyébként sem én szoktam kérdezgetni tőled. De köszönöm az elkötelezettséget és várni fogom a bejelentésed - vigyorogva pillantottam a lányra. Nem akartam olyan irányba tovább feszegetni a témát, ami nagyon hamar kellemetlenné válhatna mindkettőnk számára, viszont hiszek benne, hogy velem jobban lehet ilyen dolgokról beszélgetni, mint a nővéremmel.
- Nézd meg mit szeretnél enni és inni, mert csomó új dolog van. - Odanyújtottam neki a telefonomat, miután én magam kiválasztottam a számomra szimpatikus dolgokat és bátran bevállaltam egy répatorta szeletet is, ami talán nem lesz olyan krémes-habos stílusú, amitől csak felfordulna a gyomrom. Maximum megkérdezek valaki mást az irodában, hogy nem vágyik-e édességre, ha nekem mégsem fog kelleni.
- Tényleg baromi gyorsan telik az idő. - Magam is elcsodálkoztam a tényen, hogy Clary már lassan megszerzi a diplomáját, pedig mintha csak most lett volna néhány hónapja, hogy egyáltalán elkezdte az egyetemet. - Választottál mesterképzést is? - Kíváncsian pislogtam rá, miközben akaratlanul is a hajam egy tincsét csavargattam az ujjaim között. Emlékszem nekem milyen élmény volt előbb kiválasztani az egyetemet, aztán megszerezni a diplomámat.
- Nem szoktam nekik szólni, hogy mikor megyek - megvontam a vállaimat, miközben teljesen őszintén néztem a lány szemeibe. Igaza volt abban, hogy egyáltalán nem egyszerű neki indulni a vizsgálatnak és kivárni az eredményeket, de lényegében nem tehettem mást. Mint ahogyan azzal sem terhelhetek bárkit, hogy a saját állapotom miatt izgulok, amikor papíron minden rendben van. Már csak el kell hinni és azzal a tudattal próbálni tovább élni, hogy így is marad. - Ha a vizsgáid miatt nem lesz időd, ne fáraszd magad azzal, hogy elkísérsz. Elég nyomasztó a kórház egyébként is. - Persze ezt ő maga is épp eléggé tudja, annak következtében, ami az édesanyjával történt és történik még most is. Szerintem nem lehetne nagyobb öröm jelenleg a családban annál, hogy megtudjuk, hogy Clary édesanyja is fel fog épülni, hiába volt ez pusztán csak egy kívánság és sok-sok beleölt remény.
- Sajnálom, ez nem túl jó hír. - A lány kezéért nyúltam, hogy pár másodpercig megszoríthassam azt. Mindenki utálja, ha az emberek sajnálkoznak rajta, viszont ez pontosan egy olyan téma számunkra, amelyet bárki másnál jobban megértünk, hiába tud mindenről a családunk többi tagja is. - Azért remélem, hogy csak jó eredményeket kaptok legközelebb. - Akkor nem csak én vállamon lenne kicsivel kevesebb a súly az orvosi látogatás után.
- Lehet, hogy el kellene gondolkodni azon, hogy valaki közbelépjen. Aki nem te vagy Alex vagytok... - Két fiatal lány, aki annyi mindennel küzd, mint ők... Senki nem érdemli meg annyi idősen ezeket a terheket, mint ez a két lány, de lehet, hogy mi nők egyébként is túl kevesek vagyunk ahhoz, hogy megoldjuk ezt a dolgot. Akármilyen nehéz is néha külső segítséget kérni, attól még hasznos lehet.
- Ah, volt, igen... - sóhajtva dőltem hátra, amikor visszagondoltam az esetre. - De megmondtam neki, hogy hagyjon békén az elvetemült ötleteivel és hogy nincs szükségem több vakrandira, főleg amit ő szervez. Szerinted huszonhat évesen nem vagyok már elég önálló ahhoz, hogy rendezzem a saját szerelmi életemet? - Halkan nevetve, de még mindig kissé bosszúsan ráztam meg a fejemet, hogy sikerüljön kivernem az emlékeket a fejemből.
- Egyébként sem tudom megérteni azt az egész felfogást, hogy miért lesz attól valaki értékesebb ha van egy párja. Szerintem ennek belső igénynek kellene lennie, nem kívülről ránk kényszerített kötelező dolognak. - Tudom, hogy egyetértünk ebben, mert előfordult már olyan is, hogy a nővérem történetesen Clarynek akart vakrandit szervezni, de gondolom, hogy egyszerűbb volt a saját húgát zaklatnia ilyesmivel azok után, hogy látta, hogy az unokahúgunk nem vevő a dologra.

öltözék | 1225 | mesélj nekem, kiscsibe szemöldök

| ☆

**V. Clarissa Larose**

Emma & Clarissa

Sokan feltehetnék nekem azt a kérdést, hogy ha divattervezéssel akarok foglalkozni, akkor mit keresek a Columbián, miért kínlódom egy kifejezetten nehéz nyelvszakkal, meg különben se nagyon van egy bölcsésznek jövője. Erre én minden alkalommal csak megvontam a vállam és a nyelvembe haraptam, hogy ne válaszoljak vissza valami olyat, amit később megbánhatok. Rengeteg munka van, amit fordítóként majd elvállalhatok, ha pedig ehhez társul a jövőben egy gazdasági berkekben szerzett diploma, akkor egyáltalán nem kell majd aggódnom amiatt, hogy lesz-e mit ennem. Alapvetően, mivel nem tartom magam túl nagyra, az sem derogálna, ha sült krumplit kellene sütnöm ideiglenesen, ugyanakkor sokkal több tervem volt, mint amennyit elárultam másoknak.
Pontosan tudom, hogy hülyeségnek hangzik egy kis boltocska, ahol a saját tervezésű ruháimat akarom árulni. Hogy talán akkor divattervezést kellene tanulnom, vagy elmenni egy divatcéghez gyakornoknak. Viszont mivel alapvetően a francia nők elegáns és nőies megjelenése az, ami engem is inspirált, minél jobban meg akartam ismerni azt, hogy ők maguk milyenek és mi alakította a kultúrájukat. Nyilvánvaló volt, hogy szerettem a francia filmeket és egyszer szerettem volna eljutni Franciaországba is, de egyelőre ez még váratott magára. Minden, amit jelenleg tehettem annyi volt, hogy a tanulmányaimra koncentrálok, aztán pedig meglátom, hogy miként tudok szintet lépni minden egyébbel kapcsolatban.
Örültem neki, hogy Emmával fogom tölteni az ebédidőt, mert ő egy volt azon családtagjaim közül, aki hasonló kérdésekkel nem zaklatott… Illetve neki hála nem sokszor került elő az a téma, hogy nekem miért nincs barátom. Magam sem tudom pontosan, hogy a korosodással jár a másik nyaggatása, de kifejezetten idegesített az, hogy úgy kezeltek minket, mint akik önálló entitásként egyszerűen nem létezhettek. Semmi bajom nem volt a lány nővérével, de kifejezetten untatott, amikor esetlegesen találkoztunk vele, és mind a kettőnket a saját világnézete alapján akart kioktatni.
- Láttad már a férfit, akivel együtt dolgozol? – enyhén felvontam a szemöldököm, miután beljebb kerültem az unokatestvéremhez az irodájába – Mert én láttam kifele menet. Szerintem sok nő örülne, ha tévedésből egy pillanatra is a pasijának nézné valaki őt.
Az egy dolog volt, hogy mit mondtam, mivel tökéletesen értettem azt, hogy pontosan miért nem akar semmit egy munkatársától. Őszintén, én még azt sem feltétlenül tartottam jó ötletnek, hogy egy két szaktársunk randizott. Biztos nem akarnám valakinek a fejét több évig nézni, miután szétmentünk. Egy munkahelyi környezetben ezt még nehezebb lenne összeegyeztetni, főleg akkor, ha közös vállalkozásról van szó, mint Emmáék esetében is.
- Mi a gond Adammel? Azon túl, hogy túl sok időt töltötök együtt persze – ha valaki, akkor én határozottan egy olyan ember voltam, akit nem igazán érdekelt, hogy valaki mennyire néz ki jól, ha nem kedveltem. Ezt talán a legjobban Braylen esete bizonyította… Akiről nem mondhattam azt, hogy nem kedveltem, szimplán csak jobban bírtam volna, ha néhány szokásán változtatni tudna. Emellett tisztában vagyok azzal is, hogy nem vagyok én senki, hogy ilyesmikre kényszerítsem őt. Igyekeztem elfogadni a szépséghibáival együtt, de nem örültem neki, amikor szándékosan próbált felidegesíteni. Ezt pedig túl gyakran csinálta ahhoz, hogy az arca el tudja feledtetni velem az attitűdjét.
- Van valami olyan, amit túl sokat ettél az utóbbi időben? – a világért sem akartam olyat választani, amitől neki egyenesen hányingere van – A Starbuckshoz mit szólnál? Szerintem az a legegyszerűbb.
Nyilvánvalóan szempont volt, hogy viszonylag a közelből kérjük az ételt, ugyanakkor a kávézóban jóval egészségesebb ételeket találunk meg, mint mondjuk egy gyorsétteremben. Nem tudom, hogy Emma pontosan mit fog vacsorázni, de én általában valami főtt kaját eszek, amiért napközben szívesebben élek szendvicsen vagy hasonlón.
- Remélem nem miattam kell majd itt maradnod tovább – halkan sóhajtottam fel – Ha úgy van, nyugodtan nézd meg a leveleidet. Lehet valaki most találja ki éppen, hogy mi lenne neki sürgős.
Vállalkozóként sajnos benne volt a pakliban, hogy valamilyen szinten igazodni kellett az emberi szeszélyekhez is. Az ember soha nem mondhatja azt az ügyfeleinek, akikből megélni tervez, hogy mit ne csináljon, egyszerűen tűrni kell… Ez az, amiért örültem neki, hogy lehetőségem van az egyetemi büfében dolgozni. Ha valakinek, akkor nekem bőven van mit gyakorolni ezen, mert sajnos én magam is vagyok annyira szeszélyes, hogy beszóljak másoknak, ha arról van szó.
- Nem – talán túlságosan gyorsan válaszoltam a kérdésre, szóval egyszerűen megköszörültem a torkom és hozzátettem a következőt – Nincs barátom. Ha lesz, akkor neked fogom elmondani először.
Részletkérdés volt az, hogy már nyakig benne voltam a bajban, ami Braylent illette. Pontosan tudtam, hogy a bulin történteket nem fogom tudni semmissé tenni. A tény pedig, hogy a fiú úgy használhatja fel ellenem azokat az eseményeket ahogy szeretné, nagyon ijesztő volt. Egyelőre még boldog voltam, hogy Bree-t sikerült megbékíteni és fel sem fogtam azt, hogy miért nem látom a srácot újabban. Gondolom ghostol.
- Két hét múlva kezdődik a vizsgaidőszakunk, szóval most rajtunk van a dupla hajtás – nem volt túl nőies, ahogy elkezdtem forgatni a szemeimet, de most túlzottan nem érdekelt – Aztán hamarosan jön az államvizsga is. El sem hiszem, hogy már meglesz az első diplomám.
Túl rövidnek tűnt ez a három év. Talán részben közrejátszott az is a dologban, hogy az időm egy részét agymosott mérnökök között töltöm. Nem mondom, hogy nem sajnálom őket, mert minden óra végén úgy néznek ki, mint a zombik, viszont mindig emlékeztetem magam arra, hogy mekkora arcuk van.
- Szívesen elkísérlek akkor – próbáltam megkeresni a nő pillantását, de amikor nem nézett rám, én is elkaptam róla a tekintetem – Nem lehet egyszerű mindig egyedül menni. A tesóid nem kísérnek el soha?
Én sem fogtam fel sokáig azt, hogy mennyire lehet pontosan nehéz ezt az egész helyzetet menedzselni. Miután anya ugyanazzal került kórházba, amivel korábban Emma is küzdött, számomra is sokkal fontosabb lett az, hogy odafigyeljek mind a kettejükre.
- Jelenleg stagnál – finoman megráztam a fejem – De az orvosok nem túl bizakodóak. Azt mondták, hogy a pillanatnyi javulást, ami bekövetkezett az állapotában ne vegyük készpénznek.
Nem igazán tudnám szavakba önteni az érzést, ami akkor tört rám, amikor apám került szóba. Nyilvánvalóan az egész történetben ő volt a legfájóbb és legnehezebb pont, ugyanakkor nem akartam nagyon sok mindenről beszélni azzal kapcsolatban, amit valóban csinált az apám. Tudtam, hogy sokan aggódnak értem, de ennek ellenére is, egyszerűen elzárkóztam attól, hogy megpróbáljak beszélni bármelyik családtagomnak vagy barátomnak a nehezebb pillanatokról is.
- Rosszul – halkan sóhajtottam fel – Nem tudom, hogy mit kellene tennem már azért, hogy abba hagyja az ivást. Félek, hogy annyira mélyre fog majd süllyedni, amiből nem tud felállni csak úgy. Ne is beszéljünk róla.
Tudtam, hogy ennyire egyszerűen nem úszhatom meg ezt a dolgot, mivel Emma valószínűleg aggódik értem és Alexért. Mégsem akartam, hogy csak rólam legyen szó végig.
- Veled minden rendben? Hallottam, hogy a nővéred szervezett neked valami vakrandit – talán gonosz dolog volt ez tőlem, de már a dolog említésétől is mosoly kúszott az arcomra. Nem Emmát nevettem ki ezzel, szimplán csak viccesnek találtam a testvére próbálkozásait. Persze csak azért, mert nem engem kevert bele ebbe az egészbe.

1 113 | öltözék | know your worth | Clary & Emma 3258823782

| ♔ + ♕

**Emma Z. Newton**

Clary & Emma

Sok esetben össze sem tudtam volna hasonlítani a nővérem életét a sajátommal, ő mégis minden alkalommal az én fülemet kezdte el rágni, amikor csak kicsivel huzamosabb ideig is egy légtérben tartózkodtunk. Neki férje van és családot szeretnének, még ha ennyi idősen túlságosan karrieristák is mindketten - önmagában a tény, hogy vágynak ilyesmire, már sokat elmond arról, hogy milyen életük lesz a jövőben. Aztán itt vagyok én, aki mások boldog napját igyekszik tető alá hozni és másból sem áll az életem már évek óta, csak hogy az ügyfeleink boldogságáért rohanom végig a napjaimat... Mégsem vágytam arra, hogy ez gyökeresen megváltozzon, csak azért mert van egy párkapcsolatom. Egyrészt nem kellett ilyesmitől félnem, mert az esküvőkön megvolt az a bizonyos közeg, amely minden alkalommal olyan randipartnereket ajánlgatott nekem, akiket jó szerével három alkalomnál tovább egyébként sem bírtam. Másrészt nem is éreztem úgy, hogy nekem bármi vetekedhet a munkában való pörgéssel - végképp nem az, hogy másra áldozzam az időmet, amit esetlegesen nem kapok vissza ugyanolyan mértékben.
Azt én magam is elismertem, hogy ebben a rohanásban olykor szükség van egy kis szünetre és megállásra, hogy ne égjek ki még harminc éves korom előtt - habár nehezen tudtam volna elképzelni, hogy ez megtörténjen, mert egyáltalán nem tekintettem monotonnak azt, amit csináltam. Minden esemény és esküvő egészen más volt, épp ezért nem is volt mibe beleunni. Még ha a beszállítókkal és zenészekkel meg is volt a probléma olykor, de ezek nem tették ki a munkámmal kapcsolatos értékek olyan nagy százalékát, hogy baj legyen belőle és kevésbé élvezzem, amit csinálok.
A Claryvel való találkozót természetesen semmilyen formában nem tudom elszámolni munkaként, de annak tudatában, hogy mennyi dolgot intéztem már el a mai napon, lényegében mindegy volt.
- Miért, olyan nehéz lenne elhinni? - Mosolyogva tettem fel a kérdést, miközben a szemem sarkából a lányra pillantottam, amíg én magam is elhelyezkedtem a megfelelő - és egyébként a kedvenc - helyen. - Nem igazán volt időm ma az irodában lenni, szóval csak Adam nézett be rám. Nála tényleg jobban vártalak. - Nem kellett már azzal kapcsolatban magyarázkodnom, hogy ki kicsoda is, Clary már épp eleget hallott az üzlettársamról. Akivel egyébként semmilyen gondom nincs, sőt! Kifejezetten szeretem, ahogyan ketten visszük az üzlet azon részét, ami egyik alkalmazottunknak sem menne.
- Akkor mondd nyugodtan, hogy mit ennél szívesen és megrendelem. - Számomra nem is volt különösebben kérdés, hogy ki rendezi a számlát. Nekem volt saját cégem és én vagyok az idősebb is. Különben is, az étkezést akár hivatalos eseménynek is vehetjük, amin részt kellene vennem, ha épp kóstolót tartanánk valamelyik étteremnél a szerveződő esküvő kapcsán.
- Nem lesz már vészes. Az emaileimet kellene átnéznem, hogy tudjam mi van még mára. - A személyes találkozóimat már szerencsére sikerült elintéznem a mai napra. Ami egyébként azért sem volt rossz dolog, mert így nem csak hogy visszaértem az irodába időben, de még arra is van kapacitásom, hogy más programot találjunk ki Claryvel. - Süti és kávé? Csak nem egy srác van a dologban? - Olyan ez, mint szakítás után jégkrémet tömni magunkba, miközben értelmetlen tévéműsorokat bámulunk, az illetőre gondolva. Ez a lány pedig a rokonom, ráadásul mindketten nők vagyunk. Furcsa lenne, ha nem tűnne fel, ha van vele valami. Az ő korában pedig még senki nem akarja hozzáadni senkihez, ezért is lehet neki nagyobb szórakozás ez a pálya.
- Mikor lesznek vizsgáid? - Elég boomernek éreztem magamat, amikor feltettem ezt a kérdést, hiszen valamikor régen nekem is tisztában kellett lennem azzal, hogy mikor van szorgalmi és vizsgaidőszak. Mióta azonban rendezvényeket és esküvőket szervezek, szinte rá sem gondoltam arra, hogy milyen feladataim voltak hallgatóként, vajon milyen nyomás volt rajtam, amikor egy-egy vizsgára kellett készülnöm.
- Lesz a hetekben egy kontrollom. - Lassan bólintok néhányat, miközben a pillantásom teljesen máshová fókuszálok, ahogyan elgondolkodom azon, hogy mikorra is lett lefoglalva az az időpont. Mintha ezer éve lett volna, most pedig hogy eszembe jutott, elkezdhetek izgulni azon, hogy milyen eredményekkel jövök ki onnan.
- Ő hogy van? Hogy haladnak a kezelései? - Ezzel természetesen Clary édesanyjára céloztam, akit ő is emlegetett és aki legalább olyan fontos részét képezte a családnak, mint a saját testvéreim. - Apáddal mi a helyzet? Hogy bírja? - Lehet, hogy Clary maga is felnőttnek számított már szinte, de vannak dolgok, amikben csak olyan ember tud segíteni, akinek viszonylag több az élettapasztalata. Bárki nehezen viselte volna, ha a kedvese kórházban fekszik, de ez nem jelentette azt, hogy a környezetében élőkön kellett volna levezetnie ezt a feszültséget. Ezért is gondoltam azt, hogy ha a lánynak szüksége lenne bármilyen módon támogatásra, akkor ott kell lennünk mellette. Én mindenképpen ott leszek.

öltözék | 747 | mesélj nekem, kiscsibe szemöldök

| ☆

**V. Clarissa Larose**

Emma & Clarissa

Eléggé elfoglalt voltam az utóbbi időben, mivel végzősként foglalkoznom kellett a szakdolgozatommal is, illetve anya állapotának a javulása is egy olyan pont volt, amire nem feltétlenül készültem fel. Habár az orvosok meglengették előttem annak a lehetőségét, hogy talán ebből lehet még valami, hogy anya megmenekülhet, mégis úgy éreztem, hogy nem szabad reménykednem. Egy alapítványnak hála, ami pénzt adományozott a kezelésekre, lényegében sikerült megoldást találni az egész helyzetre. Úgy nézett ki eddig, hogy a kezelés javult, emiatt apa is kevesebbet ivott, illetve Alex mosolya is őszintébb volt. Emiatt nekem pedig maradt némi energiám a munka mellett még pluszban a szakdolgozatomra is koncentrálni. Ez az év már számunkra nem a bulizásokról szóltak; sokkal inkább az állandó tanulásról. Ezt a részét nem is feltétlenül bántam, mert vannak bizonyos emberek, akikkel nem szívesen futok össze. És itt nem a saját preferenciámról volt szó, szimplán csak arról, hogy mennyire zavarba ejtő helyzetbe keveredtem Braylennel, ami után nehéz volt a szemébe néznem. Egyáltalán nem volt már titok számára az, hogy a megérzései nem csaltak azzal kapcsolatban, hogy egészen mélyen, valami elbaszott módon én is táplálok iránta szimpátiát.
Ez az egész pedig csak rosszabb lett amióta van szerencsém látni azt, ahogyan más lányokkal randizgat szándékosan előttem, és szórakoztatja, hogy mennyire nem tetszik ez nekem. Egy ideje pedig ezért már nem feltétlenül arra figyelek, hogy kényelmes ruhákat viseljek a büfében, hanem csak szimplán jobban akarok kinézni azoknál a csajoknál, akiket rendre odahord elém. Az már más kérdés, hogy sokszor képtelen vagyok a cipőimben végig állni a napot és amikor éppenséggel nincs senki, akkor a laptopomon vagyok kénytelen írni a szakdolgozatomat. Az egész elég kényelmetlen, és egyáltalán nem erre az időszakra akartam magamnak még több bonyodalmat, de a dolgok sajnos nem minden esetben alakulnak úgy, ahogyan azt én szeretném.
A mai délután felett viszont volt némi befolyásom, és kifejezetten örömmel töltött el az, hogy Emmával találkoztam. Mi ketten voltunk a családban azok a lányok, akiknek ritkán volt alakulóban egy-egy párkapcsolat, emiatt pedig folyamatosan zaklatott a nagymamánk minket. Sokkal jobb, mintha egyedül lennénk ebben a szituációban, mert ki tudtunk állni egymás mellett. Határozottan úgy gondoltam, hogy mind a ketten bőven ráérünk arra, hogy életünk párját megtaláljuk. Az már egy teljesen másik kérdés, hogy mi fog történni akkor, ha valamelyikünk bepasizik… Úgy éreztem, hogy Emma nagyobb eséllyel járhat így, mert neki volt egy szexi főnöke, én pedig egy – sajnos ugyancsak szexi – idiótát kaptam magam mellé, aki minden bizonnyal csak arra hajt. Az pedig, hogy volt helyzet, amikor majdnem megkapta hát… Eléggé elszomorított. Ennél én magamat többre tartottam, és éppen ezért is próbáltam a lehető leginkább tartani tőle a távolságot, de ez nem ment túl könnyen. Ha mást nem, a szememet úgyis rajta felejtettem, és egy teljes délutánon keresztül tudtam amiatt mérgelődni, hogy valaki, aki ennyire meg tud hülyíteni egy magamfajta lányt is, az miért viselkedik komplett gyökérként.
Erről nem tudtam, hogy érdemes lenne-e Emmát megkérdezni. Bree mindig azt mondta Brayre, hogy ne vegyem őt komolyan, mert úgyis csak szórakozik velem, ezért nem is igazán döntöttem el azt, hogy miről kellene beszélnünk ebben az esetben. Azt tudtam, hogy anyáról túl sokat nem szeretnék, de Emma tudja, hogy elég kellemetlenül érint a dolog. Sosem szerettem olyan dolgokról beszélni, amiktől túl érzelgőssé váltam.
Nem ment el sok idő azzal, hogy egyeztettem kint az irodához tartozó titkárnővel, aki hamar jelezte felém, hogy Emma most ráért, szóval én már rutinosan el is indultam az iroda felé. Csak az ajtóban jutott eszembe az, hogy talán hoznom kellett volna legalább egy kávét, de most már késő ezen agyalni. Maximum majd meghívom egy Starbucksra.
- Szia – széles mosoly jelent meg az arcomon, amikor megláttam, és annak ellenére, hogy alapvetően nem voltam nagy rajongója az érintéseknek, szívesen fogadtam az ő ölelését. Jól magamhoz is szorítottam, hiszen több okból is örültem neki, hogy láttam őt. Rögtön helyet is foglaltam, de ennek ellenére mondott valamit, amin én magam is fennakadtam.
- Kétlem, hogy a mai nap én lennék a legszebb emberi lény, aki betette ide a lábát. Mégis engem vártál ennyire? – a szemöldököm egészen a hajam tövéig felköltözött, de mosolyogtam. Pontosan tudta, hogy mire gondolok. Minden alkalommal szekáltam azzal, hogy megadhatná Adam számát, de a végén ugyanazzal a szöveggel ráztam le; nem fogom ellopni előle a nagy lehetőséget.
- Még nem ettem, benne vagyok a rendelésben – ezzel rövidre is zártam a témát, aztán én magam is feltettem az égetően fontos kérdésemet azzal kapcsolatban, ami túl későn jutott eszembe – Egyébként hosszú napod lesz még? Mert akkor rendelhetnénk kávét és valami sütit is. Az utóbbit meg amúgy is, most valamiért nagyon vágyom a cukorra.
Alapvetően ritka édesszájú lány voltam, aki olyan mennyiségben fogyasztott cukrot, amitől instant diabéteszt lehet kapni. Talán ez volt bennem meg Bibiben a leginkább közös dolog.
- Jól vagyok, köszönöm – kényelmesen hátra dőltem a kanapén és elmosolyodtam – Kicsit sok most az egyetem. Egyébként mész majd valamikor a kórházba? Mehetnénk együtt is, mert akkor én is meglátogatom anyát.
Meg gondolom neki is jobb, ha nem egyedül kell végig szenvednie az időt, amíg várakozik. Ettől függetlenül, ha nem akarná, annyiban hagynám a dolgot.

830 | öltözék | know your worth | Clary & Emma 3258823782

| ♔ + ♕

**Emma Z. Newton**

Clary & Emma

- Szóval elintézted az étkészletet is?
- Nem figyeltél rám az előbb? - Sokatmondó pillantást vetek Adamre, a vállam fölött, miközben egy pillanatra sem állok meg az irodám felé menet. Ezer éve fel akartam már venni a lábaimat díszítő pár cipőt, de nem gondoltam bele reggel abba, hogy pontosan mennyi dolog miatt kell majd rohangálnom folyamatosan. Ami akár azt is eredményezheti, hogy estére örülni fogok, ha megúszom vízhólyag nélkül. Ezért is terveztem minél hamarabb helyet foglalni az asztalom mellett és nem mozdulni onnan egy ideig, ha nem muszáj.
- És melyiket mondtad nekik? Csak mert...
- Tudom, tudom. Én is láttam az üzenetét. - Rögvest leállítom az üzlettársam a mondandója közepén, még a kezemet is felemelem felé, miután leraktam a táskámat az asztalomra.
- A csokorral kapcsolatban... - Enyhén félrebillentem a fejemet, miközben a férfira nézek. Nem tudom eldönteni, hogy vajon listát állított azokról a dolgokról, amelyeket beírtam az irodában használt közös online naptárunkba és most minden tétel sikerességét végigkérdezi rajtam, vagy szimplán csak az idegeimre akar menni. Akárhogy is, az én türelmem kezd fogyni, ezt pedig nem rajta szeretném leverni - holott ismerjük már egymást annyi ideje, hogy tudja, nem kellene provokálnia. Nem állítom, hogy a vörös hajam miatt olyan néha a természetem, amilyen, de az is lehet, hogy a kettőnek van köze egymáshoz.
- Holnapra beszéltük meg a találkozót és úgy volt, hogy Te is jössz. Nézd meg a naptárad. - Vetek rá egy széles mosolyt, aztán lendületesen helyet foglalok az asztalom mellett és végre élvezem, hogy pihentethetem a lábaimat.
- A szállítókkal mindenképpen találkoznunk kell még. A múlt hónapban a Davids esküvőt olcsóbban csinálták és szeretném megkapni azt az árat.
- Már beszéltem meg találkozót velük, visszaszólnak, hogy melyik időpont felel meg. Viszont kaptunk még két ajánlást, lehet, hogy váltanunk kellene. - A könyökeimet az asztalra helyezem, a ujjaimat pedig összefűzöm magam előtt, az arcom előtt. Megfordul a fejemben, hogy ideje lenne elmennem megcsináltatni a körmeimet, de egyelőre várni akarok vele és megkérdezni az unokahúgom arról, hogy nincs-e kedve egyszer közösen elmenni egy ilyen helyre. - Most pedig.. Dolgom van, Adam. - Széles mosolyt villantok rá, majd helyezkedni kezdek az asztal mellett, a tekintetemet pedig a számítógépem képernyőjére szegezem.
Igazából semmi konkrétat nem terveztem az e-mail fiókom csekkolásán kívül, amíg Clary ide nem ér. Viszont addig is van lehetőségem egy kicsit szusszanni, lenyugodni és esetlegesen valamilyen éttermet is kiválasztani a neten, ahonnan rendelhetünk, ha a lány is éhes lesz. Talán egyszerűbb lenne a megszokott helyek kínálatát böngészni, de úgy érzem az én szakmámban szükség van arra, hogy az ember képes legyen keresni az új dolgokat és bátran ki is próbálni őket. A vendéglátás pedig ebben a városban egy olyan ipar, ami gyakorlatilag napról napra változik - ezáltal a választék is.
Nem igazán figyeltem oda arra, hogy Adam mikor méltóztatott elhagyni az irodámat a formás hátsójával együtt, de őszintén szólva jelen pillanatban annyira nem is érdekelt. Ha nagyon fontos megbeszélnivalónk van, megtaláljuk egymást, de mivel nem zaklatott tovább a kérdéseivel, úgy érzem csak ellenőrizni akarta, hogy mennyire vagyok összeszedett a héten annak tudatában, hogy pénteken meg kell látogatnom a kezelőorvosomat. Ezek a találkozók pedig rendszerint felkavartak, ez tény - viszont nem érzem úgy, hogy valaha is emiatt vétettem volna hibát. Különösen azért, mert nem csak arról volt szó, hogy milyen megítélése lesz a cégünknek, hanem arról, hogy valakinek milyen élmény a Nagy napja. Én pedig mindenkinek a legjobbat akartam nyújtani.
Nem feltétlenül jelen pillanatban, mert sokkal inkább vártam azt, hogy Clary végre betoppanjon az irodámba - amiben már csak azért is bíztam, mert ismerik már egymást a titkárnővel, aki rendszerint ajtót nyit a vendégeknek, így nem kell külön kísérgetnie őt. Az unokahúgom kiismeri magát az irodánkban. A monitorról az ajtó felé suhan a pillantásom, amikor léptek közeledését hallom és széles mosoly terül el az arcomon, amint a szőke lányéval találkozik a pillantásom. - Szia, Clary! - Eltolom magamat az asztalom mellől és odasétálok hozzá, hogy meg tudjam ölelni, aztán pedig befelé intek a kezemmel, az asztalomtól nem messze álló kanapé és fotelek felé.
- Csüccsenj le, már vártalak. - Miközben ezt mondom, becsukom utána az ajtót és én magam is megközelítem a kanapét. - Ettél már? Arra gondoltam, ha éhes vagy akár rendelhetünk is. - Kérdőn pillantok rá, miközben kihúzom a telefonomat a farmerem hátsó zsebéből. - Hogy vagy?

öltözék | 701 | mesélj nekem, kiscsibe szemöldök

| ☆

Ajánlott tartalom

» Prudence Worth
» Lyn & Ben ~ nothing worth having comes easy
» Ash && Clary ~ first meet
» Kai && Clary - Buli RT
» noid ☆ Clary & Isa