Tessa & Jamie

Izzadtam, mint a ló, és utáltam a futáshoz felvett szettemet, de ha már „kötelezően” berendeltek az éves kardiológiai vizsgálatomra, és ehhez párosult néhány tünet is, akkor kénytelen voltam elviselni, hogy sportosan jelenek meg az új munkahelyemen. A fogamat is nagyobb kedvvel húzattam volna ki, minthogy elvállaljam a New York-i állást, de a Russell által adott ajánlólevél, és a mentori tiszt, illetve Virginia Woodward megnyerő stílusa mellett esélyem se volt. Ide költöztem, és lemondtam a boldogságom zálogáról. Úgy hiszem Jamie az a férfi, akibe képes lennék beleszeretni, ha újra kitárnám a szívemet, de kár kijelenteni bármit is, mert az elsőszámú ellenség lettem a szemében. Árulásnak vélte, hogy megtettek a pszichológusának, miután egyszer már elmenekült előlem, és egy csodálatos időszakot tudhattunk a hátunk mögött. Rio egy felejthetetlen emlék lesz, nem tudom kizárni a fejemből, és ha elalszom esténként, akkor az a kép kísért örökkön-örökké. A felforrósodott levegő, a köztünk szikrázó szexuális feszültség, a tudat, hogy veszélyes rám, de úgy vonz, mint a méz a méhecskéket. A világító zöld íriszek, az erős karok, és a mindent jelentő mély orgánuma. Szerelmes voltam a hangjába, a viselkedésébe, és…a lelkébe. Megláttam benne a gyermeket, a fiatalsága teljében lévő fiút, az álmokat kergető titánt. A lehetőségeket, melyeket még nem aknázott ki, az előtte álló jövőt…családapaként, férjként. A szívénél sokkal többet tudott volna adni, de senki sem lett befogadó, vagyis lett volna, ha nem támadom hátba, és nem döföm belé a kést. Megmakacsolta magát, a fejemhez vágta, hogy nem érek semmit, a szemében egy senki lettem. Nem vártam kevesebbet, valahogyan adta magát, hogy amint aláírtam a szerződésemet azzal együtt veszítem el Őt is. Nem váltam árulóvá, csupán helyesen cselekedtem. A mi történetünk nem a happy end, hanem a keserű valóság, a realitás talaja, ahol nincsenek megtört szárnyú hercegnők, akiket megmentenek, és nem léteznek mindent elbíró hercegek sem. Többrétűek vagyunk, és a józanész szava fölé nem kerekedhet a szív szava.
- Jó napot kívánok…Tessa Wilson vagyok, és a terheléses EKG miatt jöttem. Dr. Cooperrel egyeztettem időpontot múlt héten. Az alkalmassági mellé szükséges még ez is, mert az eltelt hetekben tünetek léptek fel. – a részletekbe nem merülnék bele, nem a nővér a szakavatott ember, hanem a kardiológus, így itt le is állok, és megtámaszkodom a pulton. Egy kisebb nejlontáska van még nálam fél liter vízzel, és egy kis törölközővel, a többit már magamra öltöttem.
- Öhm…egy pillanat dr. Wilson. – szólal meg a frissen manikűrözött kisasszony, aki a Melanie névre hallgat. Még talán nálam is fiatalabb, ami nem gond, csak meg kell szoknom, hogy ez nem Seattle.
- Sajnos dr. Cooper betegszabadságon van, és egész hónapban helyettesítik. A mostani rendelést egy másik doktor úr látja el, ő mellkassebész, és kutatóorvos is, de megbízható. Talán ismeri is… - a telefonom csörgése szakítja félbe a mondandóját, így feltartom a kezemet, és elnézést kérve fordulok el, és kapom ki, hogy kinyomjam, de Molly az, és Sophie állapota aggaszt, így felveszem. Udvariatlan vagyok, de nekem ez fontos a közelmúltban történt események miatt.
- Szia Molly…igen, éppen most állok sorba. Nem tudom, hogy mennyi ideig fog tartani, de igyekszem haza. A vacsora…remek…jól van…hála istennek. – könnyebbülök meg, és elmutogatom a szőkeségnek, hogy nekem megfelel a másik orvos is, ha éppen nincs más, csak essünk túl rajta. A nővérem még elregéli a hétvégi terveit is, miszerint James meghívta randizni, és elmennének moziba, ha vállalom az unokahúgomat egy estére.
- Nincsen akadálya, úgysem dolgozom. – egyezek bele, nekem ez nem teher, és imádom is Sophiet. Kitalálunk egy jó kis csajos programot. Talán megnézünk egy mesét, és megengedem neki, hogy felvegye az egyik magassarkúmat, sőt Molly nem szereti, ha festi magát, de a körömlakk még belefér.  
- Mennem kell, én is szeretlek. – bontom a vonalat végül, és bocsánatkérően pillantok a nőre, aki elmosolyodva tolja elém a papírokat.
- Egy kis türelmet kérek, addig ezt töltse ki, és ha elkészült, akkor a doktor úr szólítani fogja. Valószínűleg az elsők között lesz, hiszen egészségügyi dolgozó. – suttogja el, de mielőtt ellenkezhetnék, már a mögöttem állón van a sor. A tollat elcsenem, és lehuppanok az első műanyagszékre is. A kérdések lényegre törőek, de bennem van a kétely. Mi a baj azzal, ha jobban fáradok, és néha beleszúr? Az előző betegségekhez beírom azért a tüdőgyulladást, és szövődményként a mellhártyagyulladást. Kicsit csalok a fájdalom milyenségénél, mert az a célom, hogy átmenjek, de tudom, hogy magamat csapom be. A papírok leadása gyorsan történik, és behívják a másik szélen ülő nénit, aztán egy ideig néma csend van. A rendelés a normális medrében folyik, míg be nem jelenti a kilépő asszisztens, hogy a doktor úrnak sürgős ügye akadt, ezért szünetelünk, de siet vissza. Az órámra pillantok, itt ülök két órája lassan, a délután fele eltelt, és a rendelésből szinte alig van vissza egy fél óra. Nem türelmetlenkedek, amíg meg nem hallom a közelben tartózkodó két nővérke párbeszédét.
- Dr. Woodward bealudt…azt mondta elfáradt, és kell némi idő neki. Mit mondhattam volna a betegeknek? – leesik majdnem az állam, és zavarba is jövök. Jamie a kardiológián?! Úgy döntök érdemesebb lenne felszívódnom, és felállok, de az ajtó kinyílik, és egy dörmögés közepette besiet az asszisztens. Sprintelek is, hogy kikérjem az irataimat, de késő bánat…a nevemet mondják, és kénytelen vagyok bemenni az ördög fészkébe.
- Dr. Woodward megérkezett a terheléses EKG-s betegünk. – széles vigyorral adja elő a belépésemet az asszisztens, de amint találkozik a pillantásunk...én már tudom, hogy végem lesz. Nagyot nyelek, és a fehér trikómat húzogatom. Előtte meztelen vagyok, nem a magabiztos nőszemély, és elkapom róla a tekintetemet.
- Előkészítsem a futópadot, és az elektródákat? – kiszárad a szám, be kell nedvesítenem a peremét. Földbe gyökerezett a lábam, és nem bírok mozdulni, olyan vagyok, mint aki szellemet látott.
- Dr. Woodward? – ő sem mozdul, én sem. A nyirkos tenyerembe tapad a nejlonzacskó széle. Üvöltenék. Hiányoztál. A karjaidba menekülnék. Sajnálom.