8 évvel ezelőtt
Már az agyamra mennek a szüleim, talán pont ezért jöttem át a nagyihoz egy hétre, nem bírok velük lenni tovább, de tényleg lehetetlen.. A nagyi mindig is olyan kedves és aranyos velem, csak azt nem szeretem, ha Armin átjön, mert akkor csak vele foglalkozik, mintha ő szerelmes lenne belé, amiért nem tudnám hibáztatni, mert Armin.. olyan más, mint a többiek. Szeretek vele lenni, ő a legjobb barátom és most is vele készülök találkozni, azonban nem hiszem, hogy jó ötlet.. jelenleg annyira felhúztak a szüleim, hogy senkit sem akarok látni.. Kitalálták, hogy el kell költöznünk Londonba, mert nincs rám jó hatással ez a város és nincsenek is olyan barátaim, akikkel foglalkoznom kéne, mert mindenki csak rosszat akar és én nekem egy jó társaság jár.. áhh.. nem is akarok ezekre a hülyeségekre gondolni, minden egyes szavuk butaság, nem kell nekem sehova sem költöznöm, nem kényszeríthetnek semmire sem, majd ideköltözök a nagyihoz és nem lesz semmi gond. Felnyitom a laptopomat és már rögtön el is kezd hívni Armin, amint látja, hogy online vagyok.. kétszer kinyomom, de hát nem érti meg, hogy nem akarok vele beszélni, végül sóhajtva felveszem.  És elkezdünk beszélni, amjd pár perccel később:
– Nézz a szemembe! – mondja Armin.
– Nem… - mondom neki halkan.
– Azt mondtam nézz a szemembe!- erősködik tovább.
– Mondtam, hogy nem fogok! – nem hagyom magamat!
– Pedig fogsz! –továbbra sem adja fel.
– Ugyan. Mivel tudnál rávenni? – kérdezem, miközben megforgatom a szemeimet.
– Meg akarsz halni? – kérdezi.
– Honnan veszed? – kérdezek vissza, nem tudhat Londonról..
– Nekem ellenkezel! Az felér a Halál önkéntes tanoncával. – mondja ő.
– A Halál önkényes mi? – értetlen fejet vágok és szemébe nézek, mi van?!
– Erről beszéltem. Légy mindig engedelmes és nem kapsz nyaklevest! – feleli ő.
– Fúh te… teee… TEEE! – kezdek kiakadni, nincs jó kedvem, nagyon nincs jó kedvem.
– Én mi? – kérdez.
– Olyan vagy! – felelek kérdésére.
– Olyan milyen? – kérdez vissza megint.
– Ilyen! – mondom neki erőteljesebb hangon.
– Ilyen? – kérdez már harmadszorra vissza.
– Javíthatatlan vagy! – felem és sóhajtok egyet.
– Tudom. Ha érdekel, nem is akarok változni. – ki gondolta volna, hogy nem akar megváltozni?
– Kivel beszélsz kincsem?- Igen, nagyim is nagyon tudja, hogy mikor kell megérkeznie, mert pont benyit a szobámba. – Nem mondtad, hogy elhívod… az egyik barátodat. – mondja, majd körbenéz és értetlen arcot vág.
– Nem hívtam el senkit nagyi. Egyedül vagyok, csak Skype-on beszéltem Armin-nal. magyarázom neki, majd egy bögrét kapok fel és rakom a kamera elé..
– Csókolom Mira néni! Nagyon régen nem láttam, hogy van?! – mondja Armin és a nagyim megint csak körbenéz és keresi Armint, már épp megszólalna, mikor én véget vetek enne az egésznek.
– Most se fogod látni. – motyogom neki és már le is kapcsolom a skypeot, majd a nagyi felé fordulok és szemébe nézek. – most egyedül szeretnék lenni.
Nem mond semmit, csak kimegy a szobámból és én pedig átölelek egy macit és elkezdek gondolkodni.. nem tudnám itt hagyni Armint, erre sosem lennék képes, szeretem őt és talán jobban szeretem őt, mint egy legjobb barátot. Ez helytelen, nem szabadna.. nem szabad és ezt el kell fogadnom, végül felállok és elkezdek pakolni a szekrénybe, bepakolom minden cuccomat, majd később is elmondhatom a nagyinak a dolgot, hogy ha nem engedi meg, hogy itt lakhassak, akkor egy óceán fog minket elválasztani.. Itt nőttem fel, itt van minden barátom és itt van mindenki, aki számít.