Az ébresztőm állati halálhörgést imitáló hangja űz ki legszebb álmomból. Nyöszörgök egyet, a párnát a fejemre húzom, de a hang nem csillapodik. Kedvet kapok arra, hogy megismertessem a készüléket a fallal, de ki a tökömnek van pénze másikat venni, meg egyébként, ezen keres minden idióta, aki kapcsolatot akar teremteni a magam fajta nem túl átlagos pasasokkal. A vijjogás abbamarad, de már képtelen vagyok tovább aludni. Kómásan tapogatom ki az éjjeliszekrényemen lévő telefont, és hunyorítva mérem be, hogy saccperkábé mennyi lehet az idő, de mikor a számok kirajzolódnak a képernyőn, egyből felpattanok az ágyamból.
- Azt a jó büdös… - kapkodó mozdulatokkal szedek elő egy egyszerű sötétzöld felsőt, rajta egy banda régen kikopott lógójával, mellé pedig egy feketés farmert. A következő fél órában úgy rohangálok lakásom minden pontjába, mint egy mérgezett egér, hiszen már lassan így is késésben vagyok a Manhatteni járatomról. Ha nem érek oda, adhatok a szarnak egy pofont, hiszen a terveimnek lőttek. Terhes barátnő. Istenem, ekkora marhát még a világ nem hordott a hátán, mint én vagyok, hiszen honnan az anyámból szedjek majd elő egy csajt, aki éppen bevállalja a semmiért, hogy eljátssza a felcsinált barátnőmet? Mert én fizetni nem tudok érte, az hétszent. Ha tudnék, most nem kellett volna ekkora baromságot mondanom, szóval összefoglalva ott vagyok, ahol a part szakad. Se pénzem, se csajom, se leendő gyerekem. Csak egy kövér hazugságom, meg egy egyszeri alkalomra szóló jegyem Manhattenbe. Kezdésnek nem is annyira gáz a tegnapi állapotokhoz képest.
Az utolsó pillanatban sikerül felvergődnöm a közlekedési eszközre, és miután átnyomorgom magamat az álló tömegen, helyet foglalok az egyetlen üres széken, amire egy nő is ugyanúgy pályázott. Udvariasnak kellene lennem? Meg a nagy fenéket! Nem ő rohant át a fél városon, és köpte ki a tüdejét, hogy elérje ezt a járatot, hanem én. Én, Keith Kicseszett Hill. Ha tudnák, hogy a szüleim nem csak egyszerű polgárok, még a lábam nyomát is megcsókolnák, nem csak ilyen elcseszettül méregetnének, ahogyan most teszik. Hiszen mit látnak ezek? Zilált külső, kisebb karikák a szemeim alatt a kialvatlanságtól, meg egy elegánstól távol álló öltözködés? Ennyit. Számukra ez vagyok én, semmi több. Ha tudnák, hogy a belemet is kihajtom, hogy életben maradhassak, és ne valami sikátorba végezzem vagy újra az állomáson, egyből másképp néznének rám. Vagy akkor sem. Tököm tudja, és nem is érdekel igazán. Fejemet az ablaknak vetve hunyom be a szemeimet, és élvezem, ahogyan a hűs levegő beszökik a résnyire nyitott ablakon keresztül. Egyfajta Kánaán ebben a fülledt hőségben, ami annyira elnyom, hogy az út hátralévő részét végigalszom, és csak akkor ébredek fel, amikor a mellettem ülő hölgy kedvesen ébresztget, én meg ráförmedek, hogy ne fogdosson már, és lesietek a vágányról.
Manhattan mindig is az én labirintusom volt. Ha az egyik utcán bementem, mindig másikba kötöttem ki, de soha nem ott, ahol kellett volna. Most azonban, hogy a cím oda van biggyesztve a borítékra, abban reménykedek, nem tévesztem szem elől az irányomat. Na persze, ha benyögném, hogy a Hill családot keresem, talán önként is elkísérnének, de nem akarom a nyakukra szabadítani ezt a sok pénzéhes mocskot, elég abból egy, aki igyekszik az életük részévé válni, - ismét. A zsebemből összeszedett dollárokkal taxizom át a fél várost, mikor sikerül odaérnem az impozáns épület elé. Anyuci, és apuci kitűnő örömmel fogadnak, habár az arcuk már majd szétszakad a megjátszott vigyorgástól, mégsem hozakodik elő nekik ezzel. Legalább próbálkoztak. Kiderül, hogy hugica éppenséggel egy nagy estéllyel van egész nap elfoglalva, így legalább nem fogom látni az okoskodó képét egy darabig, mégis a fejemben ott motoszkál a gondolat, hogy meglepem őt. Az érzelgős beszélgetéseket igyekszem elkerülni a szüleimmel, ezért pár órát a városban töltök el, majd a további pár órát pedig csak keveset elárulva magamról. Bejátszom a félénk gyereket, a nemtörődöm alakot, aki valójában vagyok. A titokzatos suttyót, aki nem árul el semmit, hiszen annyira szégyelli tetteit, hogy még róluk is beszélni is fájdalmas. Mire az este elérkezik, már csak a viszontlátás jár a fejemben. Bevallom, voltak érzéseim iránta, de hát ki emlékszik már erre? Én biztos nem fogom őket felidézni. Apám egy zakót nyom a kezembe, mert ragaszkodok slampos stílusomhoz, majd felkapom magamra, és a tükörben eligazítva rakoncátlan barna tincseimet szállok be a Hill család egyik autójába, amely egyenesen a helyszínre vezetett. Már rengetegen voltak a helyszínen, mire én is odakeverődtem, de bent maradni az épületben sokkal nagyobb kihívásnak tűnt, mint eleinte hittem, hiszen Lana, - mire teljesen végigmérhettem volna, - már az eltakarításomon ügyködött.
- Ugyan már! Ne legyél már ekkora boszorkány.. – rángatom ki a karomat az egyik őr kezei közül, majd felnézek a két ajtós szekrény alakját meghazudtoló tagra. – Keith vagyok. A bátyja. Szóval kopjanak le rólam, légyszi. – vágok egy egyszerű grimaszként is értelmezhető mosolyt, majd meggyorsítom a lépteimet, hogy utolérjem Lanát.
- Mi a helyzet, húgi? Azt hittem rosszul hallok, mikor azt mondták, adománygyűjtő estet rendezel. Eddig úgy gondoltam, ott bent a zord külső alatt jeges szív próbál dobogni. Kezdesz elpuhulni? – cukkolom őt a szokásos vigyorommal az arcomon.

Music |    |

Ha nem ismerném a velem szemben álló hölgyeményt, azt mondanám, hogy meglep a reakciója, de mihelyst kinyitja azt a lepcses száját, rá kell jönnöm, hogy ő csak a klasszikus Lana Hill, aki egy cseppet sem változott ezen a téren. Bezzeg, ha végigmérem tökéletesen ívelt idomait, amelyek itt-ott kikerekednek szűk ruhája leplében, akkor mégis a változás javára adnék egy plusz pontot. Kisebbként bájos volt, de nem kellett őt félteni. Ha véleménye volt, megmondta, ha úgy volt, még a seggemet is szétrúgta. Most viszont bájos helyett gyönyörűvé cseperedett. Kár, hogy elrontja az összképet az a nagy szája. Valami magánnyomozóról magyaráz, akit rám állított, és egy pillanatra végigfutom azokat a pillanatokat, amikor is éreztem volna, hogy valaki gyanús ólálkodik a közelemben, de nem tudnék ilyet felmutatni.
- Magánnyomozó? Ha csak egy képre lett volna szükséged rólam, egy szavadba került volna, és még alá is írom. Vagy titokban az ágyad alá dugdostad el őket? – vonom fel szórakozottan az egyik szemöldökömet, azonban a fenyegetése némiképp megrengeti hatalmas önbizalmat. De csak némiképp. Mert fel voltam készülve erre fejben, és tanultam már egy-két praktikát az évek alatt, hogy kimagyarázzam magamat a rázós szitukból. Terhes barátnőt akar bizonyítékként? Adok én kettőt is. Persze ez is hazugság volt részemről, mint az ittlétem oka, de majd kiötlök valamit, hátha így Lanáról letekerhetem egy kicsit a hangerőt, meg arról a kicseszett nagy lelkesedéséről.  A mellkasomat bökdösi, szinte biztos vagyok benne, hogy nem bírja ki, hogy ne érjen hozzám, ezért nem is szakítom félbe értelmetlen tevékenységének gyakorlásában. Egyszer van gyereknap, hagy élvezze húgi a maga módján, és ha ebbe az én tapizásom is benne van, hát ki vagyok én, hogy ellenkezzek? Hamarosan a szülők is tiszteletüket teszik, akik természetesen tovább folytatják kitűnő örömmel fűszerezett színjátékukat, és őszintén szólva, ha nem nyafogott volna ennyit Lana a távozásom érdekében, akkor is lelépnék, mert a gyomrom felfordul az egész bájologástól.
- Aha… rosszul. Néhányan egészen pofátlanul viselkednek itt.  – célzok most a drágalátos ártatlan kislányra, név szerint Lanára, majd elhagyom a helyszínt, és a rám várakozó taxi hátsó ülésére helyezkedek be. Egész úton csak a város nyüzsgő életét kémlelem az ablakon keresztül, de fejben még mindig Queensben járok, ahonnan a kitalált történetem indult. Egyszer be kell mutatnom a barátnőmet. A terhes barátnőmet! A hangsúly azon a nagy hason van, amely nemhogy még nem is létezik, de még barátnő sincs a képben. Gondterhelten simítom tarkómra mindkét kezemet, és kulcsolom össze ujjaimat, majd egészen addig ebben az állapotban is maradok, amíg le nem áll a Hill birtok előtt a sárga autó.
- A tartozásomat csak verje rájuk. Nem fogja őket padlóra küldeni. – kacsintok egyet a fickóra, majd kiszállok, és egyenesen a bejárati ajtó felé sétálok. Természetesen érkezésem sok mindenkinek felkelti az érdeklődését, és ugyanazt a kételkedést vélem felfedezni, mint Lana szemében, de már kurvára nem érdekel. Egyszerűen csak a régi szobám nyugalmára vágyom, meg egy szál cigire, amely helyrebillenti az idegrendszeremet. A szobámhoz tartozó ajtó felé venném az irányt, de útközben meggondolom magamat, és helyette Lana birodalmát veszem célba. Az ajtó könnyedén nyílik ki a kilincs segítségével, én pedig becsukom magam mögött az ajtót, és még a szoba közepén rágyújtok, mielőtt kiléphetnék a teraszra. Fenyegetőzünk, drága? Nagyon érett viselkedés, mondhatom. A korlátra támaszkodva hunyom be a szemeimet, és fújom ki lazán a füstöt. Az elém táruló látvány már rég nem hat meg, hiszen a luxusban élés számomra mit sem ér. Megdolgoztam a pénzemért, ugyan most kissé megszorultam, de mihelyst kézbe kapom a megfelelő összeget, és felkavarom a kishúgom életét, már itt sem vagyok. Addig viszont még jó pár lépésen át kell verekednem magamat, közöttük a barátnő szerzésén. Lehet, hogy el kellene látogatnom azokra a vetkőzős helyekre, és fizetni egy ribancnak a szolgáltatásaiért. De még akkor sem válik terhessé. Ó, a kurva életbe! Bakancsom orrával taposom el a csikket, és dobom le a teraszról nem érdekelve, hogy éppenséggel ezzel tönkre teszem a tökéletes környezet harmonikus egyensúlyát. Még egy kis ideig elidőzök Lana szobájában, és végignézem a faliújságján tárolt képeket, és kisebb információkat, plusz még a fiókjait is kihúzogatom, hátha egy naplóra is ráakadok, de gondosan ügyelek arra, hogy minden visszakerüljön úgy, ahogy volt. Még a végén kicsapja a hisztit, hogy lenyúltam a pasis kártyagyűjteményét, arra viszont már tényleg nincsen energiám. Még egy ideig felfedezőtúrát tartok, majd eszembe jut valami. Elvigyorodok, pont úgy, mint amikor gyerekként csínytevésen törtem a fejemet, majd a fiókot kihúzva szerzem meg az összes bugyiját, és rejtem a zakóm alá. Gondosan körülnézve a folyosón sétálok át az én szobámhoz, és rejtem el a kis gyűjteményét. Ha így akar játszani, nekem nincs ellene kifogásom.  

Music |    |

Egyfajta elégedett vigyor terül el az arcomon, ahogyan a régi szobámban, és a régi ágyamban feküdve elképzelem Lana arcát, amint meglátja, hogy az alsóneműi eltűntek. Szinte hallom azt az elviselhetetlen vinnyogást, amit a nevemet szajkózza, mert tudni fogja, hogy én voltam. Ó, de még mennyire! És nem zavar, mert büszkén vállalom előtte tetteimet, de csakis előtte. A szüleinknek nem kell tudniuk, hogy újra lesüllyedtünk arra a gyerekes szintre, mint akkoriban, és ugyanúgy marjuk egymást, ha nem jobban. Mégis akkor miért érzem, hogy ezzel még nincs vége, és csak a vihar még hátra van? Mert ismerem őt, és tudom, hogy nem fogja annyiban hagyni, ezért vigyáznom kell minden egyes lépésemre. Behunyom a szemeimet, és élvezem a csendet. Ugyan a gondolataim hangosan üvöltenek a fejemben, mégis sokkal elviselhetőbbnek tűnnek, mint órákon keresztül az idegesítő szomszédok neveletlen kutyáit sétáltatni, vagy összefeküdni a férjét nagyon hiányoló asszonnyal, akinél kitakarítottad a medencét, de a plusz szolgáltatást azért behajtja rajtad.  Grimaszolok egyet, mert egyik sem felemelő élmény, de mivel pár dollárt még hozzácsapnak az amúgy is járó összeghez, így nem panaszkodok. Most csak egyszerűen jó élvezni a nyugalmat ameddig tehetem, hiszen ha hazaér az a két lábon járó hurrikán, úgy el fog sodorni, hogy többet nem lesz egy nyugodt percem sem.
A fürdőbe sétálok át, hogy egy gyors zuhannyal frissítsem fel magamat, de a friss érzés helyett csak idegbajban lesz részem, kezdve a szappanommal, amelytől olyan rohadtul viszketek, hogy még háromszor pluszba le kell zuhanyoznom, hogy eltűntessem magamról. Szigorúan most már csak vízzel. Óvatosan nyúlok a samponomért, de az utolsó pillanatban mégis visszateszem. A kisasszony nem tétlenkedett, és a távollétemben igyekezett minél több hülyeséget kieszelni, amivel bosszanthat. A törölközőt a derekam köré csavarva sétálok ki a fürdőből, de még előtte jól megnézem a frottírt, nehogy ezzel is legyen valami probléma. Szerencsére ez a darab kimaradt a szórásból. A még kipakolatlan állapotban lévő bőröndömből halászok elő egy alsónadrágot, de az első, amibe belenyúlok az egy szúrós tüske. Sóhajtok egyet, az idegrendszerem már a plafont verdesi, de ilyen könnyen nem gyűrhet le. Akkor is elérem a célomat, ha belepusztulok is. A kimerültségtől ásítva mászok be az ágyamba, és kapcsolom le a kislámpát, melytől sötétség borul a szobára. A párna kényelmes, az ágynál sem érzek változást, ezért legalább az alvásomra nem lesz kihatással a kis boszorka tevékenykedése.  Könnyen jön az álom a szememre, főleg miután egy órán keresztül a tüskéktől szabadítottam meg az alsónadrágomat. Kíváncsi lennék, hogy ki az értelmi szerző egyetlen bábja, aki megteszi neki ezeket a szívességeket. Lenne hozzá egy-két keresetlen szavam. Éppen ellazulok az álmosság könnyű világába, amikor egy hatalmas csattanás, és Lana hangja ver fel álmomból.
- Mi a franc, Lana? – mormogok kómásan, és felkönyökölök az ágyamban, de csak az alacsony lány sziluettje rajzolódik ki egyelőre, semmi más.
- Elment az a maradék eszed is? – kérdezek rá, de csak üvölt, és magyaráz egyfolytában, meg az alsóneműit keresi rajtam.
- Ja, hogy ebből megy a hiszti. – fekszek vissza most már a párnámra. – Ha végeztél, kapcsold le a lámpát, mert szeretnék aludni.
Természetesen a következő szavai nem hagynak nyugodni, mert olyan dolgokkal hozakodik elő, amiknek se füle, se farka.
- Neked komolyan elment az eszed. Egy ujjal sem értem hozzád, tudtommal te bökdöstél annyira előszeretettel a partin, szóval talán nekem kellene ezzel előhozakodnom, nem gondolod? – vonom fel az egyik szemöldökömet kíváncsian, majd kimászok az ágyból, és egyenesen felé indulok.
- Inkább valami szájkosarat kereshetnél, mert elviselhetetlen ez a nyafogás, amit művelsz. – megfogva a kezét pörgetem ki őt, és a hátára simítva a tenyeremet tessékelem ki a szobából, majd egy kicsit beljebb hajtva az ajtómat támaszkodok meg rajta.
- Alkut ajánlok. Te szépen holnap új samponnal, és szappannal jelensz meg a szobámban, én pedig visszaadom őket. Addig viszont szép álmokat, húgi. – vonok vállat, majd becsapom az ajtót, és még be is zárom. Komolyan, az időzített bomba hozzá képest valami apró petárda.

Music |    |

Nincs erőm hozzá, és energiám sem. A fejem robbanni készül, és csak egy kiadós alvásra van szükségem, meg egy csöndes, nyugodt pillanatra, de amíg Lanának be nem áll a szája, addig erről egyszerűen letehetek. Olyan, mint valami felhúzható játék, amit feltekersz, és megy magától egy darabig, majd újra tekered, és ismét elölről kezdődik a játék. Na mindegy. Az ő esetében úgy működik, hogy jön nála egy kattanás, egy apró szikra, és olyankor be se áll a szája. Csak magyaráz, meg magyaráz, míg végül az ember úgy érzi, hogy önként szaggatná le a fülét a helyéről, csakhogy megszabaduljon ettől az elviselhetetlen módszertől, amit alkalmaz. Lenyúltam az alsóneműit. És akkor mi van? Ő kidobatott az eseményről csak azért, mert úgy tartotta kedve, közbe meg már a hátsószándék vezérelte terveit adta ki a kis pincsijeinek, hogy engem a nap végére még a sírba tegyen. Hát nem ilyen egy bájos hölgy, aki csupa szív szeretet meg hasonló dolgok? Lassan elhalkul, én pedig a párnát a fejemre húzom. Csak pár óra nyugalom, és alvás anélkül, hogy ott visszhangzana a fejemben az a vékony, idegesítő hang, amely miatt erős késztetést érzek, hogy lekaparjam a falat, vagy a saját képemet. Ennyit kérek, semmi többet. Csak pár órát.
Olyan könnyen elalszok, mintha fejbe vertek volna, melynek eredményeképp másnak korábban ébredek. A folyamatos ébresztőre kelések után a testem egy időzített ébresztőóra lett, és ha nem állítanék be magamnak jelzőt, akkor is abban a percben kinyílnának a szemeim, hogy megkezdődhessen a nyomorult nap. Most sincs ez másképp, mert az óra éppen alig ütötte a hajnali hatot, de már a teraszon ácsorgok kint egy szál alsónadrágban, és az első nikotinszálammal mérgezem a szervezetemet. Kint már javában folyik a nyüzsgés ,és még biztos a kisasszony is az igazak álmát alussza, hiszen a leggonoszabb nőszemélynek lenni kiveszi az erőt még a hozzá hasonló pokolfajzatokból is. Kinyújtóztatom végtagjaimat, és a szobámhoz tartozó fürdő felé veszem az irányt, majd negyed órával később már lent téblábolok a konyhában, hogy valami reggelit magamhoz vehessek. Elgondolkoztattak a tegnap hozzám vágott szavak. Természetesen nem az a része, amelyben arra kért, hogy másnapra kopjak le, mert arra várhat, hanem úgy összességében. Meg kell húznom magamat erre a pár napra, hiszen van egy-két fontosabb dolgom, mielőtt végleg a tárgyra térhetnék. Az pedig egymást nyúzzuk a hugival, egyáltalán nem segít a dolgaim elvégeztében. Az egyik konyhában sündörgő idősebb nő eleinte nem túl kedvesen méreget, végül rávillantom szokásos mosolyomat, és mintha megenyhülnének ráncai arcának felületén. Fél perc múlva pedig már azt is elérem, hogy arról érdeklődjön, mit szeretnék reggelizni. Meg tudnám ugyan szokni ezt a kiszolgálást, még sincs szükségem arra, hogy elkényeztessék a seggemet. Túl régóta vagyok már egyedül, és tartom fel magamat a felszínen ahhoz, hogy igényt tartsak az ilyesféle bánásmódra. Önállósítva magamat állok fel a székről, és egy bögre után kutatok.
- A második szekrényben. – mutat rá a hölgy, én pedig jól nevelt kölyök módjára megköszönöm, és miután leveszek egy feketés árnyalatban úszó bögrét, már töltöm is meg koffeinnel. Nem akarom elveszíteni önmagamat, vagy elkényelmesedni csak azért, mert a Hill család így él. Lehet, hogy Lana olyan dolgokat vág a fejemhez, hogy csöves vagy hasonló, mégis, ha kiraknám egy estére a fenekét az állomásra, biztos fél perc múlva már nyafogna. Nem szabad lesüllyednem az ő szintjére, ez már most tuti. Ha lépéseket akarok előre tenni, nem tehetem meg ezt magammal. És bárhogy is nézzük, még mindig én állok saját listám első helyén.

Music |    |

Őszintén meglep, hogy reggeli társaságom, Helga, - ahogyan az később kiderült, - eléggé kedvesnek bizonyul annak ellenére, hogy még pár perccel ezelőtt úgy méregetett, mint aki valami súlyos bűnt követett el. Személy szerint teljesen abban a tudatban éltem, hogy ezen a birtokon csak két faj létezik: az oltári bunkó, és a kedvességet megjátszó. Mindkettőtől felfordul a gyomrom, ami azt illeti. Egy bőséges reggelivel lep meg, közben pedig beszélgetünk. Nem kerül szóba a terhes barátnőm, hiszen úgy tűnik, feszeng ettől a témától, ugyanakkor Queensről kérdez, és az ottani életről. Semmi jót nem tudok felhozni, rosszból viszont akad elég, ezért csak egy egyszerű nehézzel jellemzem az ottlétet. Amíg belapátolom a tányéromon lévő ételt, és beleiszok az éltető koffeinbe, fejben már rég máshol járok. Örültem, hogy nem hozta fel a nem létező élettársamat, mert ugyan bemutatnom nem kell neki, de talán az a normális, hogy egy képem akad róla vagy bármi bizonyíték a létezésére. Nos, ezekből nincs egy darab sem, kivéve dögös színésznők, akikkel tele van a telefonom képtárja. Kicsit sem lenne feltűnő, ha egyiket az orra alá tolnám, és azzal hitegetném, hogy én vagyok a szerencsés flótás, akinek a karjaiba rohant. Nem mintha nem bíznék a képességeimben, vagy abban, hogy képes lennék közülük egyet megszerezni, de azért még annyira nem estem át a ló túloldalára. Márpedig, ha így folytatom tovább, drasztikus lépéseket kell tennem.
Hamarosan Lana is csatlakozik hozzánk, és mily meglepő, igyekszik figyelmen kívül hagyni a létezésemet. Enyhén megmosolyogtat ez a gyerekes magatartás, de mint mondtam, nem fogok lesüllyedni az ő szintjére. Fontos, hogy tartsam magamat az ittlétem okához, és elkergessem a gyanúmat, miszerint én nem vagyok a család része. Az utolsó korttyal ürítem ki bögrém tartalmát, majd szótlanul a mosogatóhoz lépek, és elöblítve a bögrét rakom be a mosogatógépbe.
- További jó étvágyat, Lana. – fordulok felé még kedvesen, de érzem, hogy a megjátszás égeti a torkomat, és legszívesebben kidobnám a taccsot a tőle.
- Jó volt beszélgetni, Helga. És a reggeli? Isteni volt. – kacsintok egyet, mire a nő fülig vörösödve legyint egyet, én pedig még drága hugicára mosolygok, és elhagyom a konyhát. Egy kis időmet, amíg összeszedem a gondolataimat, és megtervezem a következő lépésemet, a birtok felfedezésével töltöm. Lehet, hogy azt mondtam, nem szeretnék elkényelmesedni, de hülye lennék nem kihasználni az ittlétemet maximálisan. A medencével szemezek, a víz túlságosan is csábítónak tűnik, de még nem hagyom magamat elcsábítani. Lenézek sportosabb felszerelésemre, és úgy döntök, hogy nem hagyom ki a futást, amely a mindennapom részévé vált. Tegnap sűrű napom volt, tele egy boszorkány csínytevéseivel, de ma egy nyugodtabb, átgondoltabb vonalon kellene haladnom, melyet már naivitásom ellenére is úgyis tudom, hogy nem fog megtörténni. Sóhajtok egyet, és miközben elhagyom a birtokot, egyenesen a Central Park felé veszem az irányt.  Kell egy kis távolság, mert amíg ez a töpörödött törpördög a fülemet rágcsálja, - név szerint Lana, - addig nem tudok megfelelően koncentrálni a terveimre.

Music |    |

A Park szokásához híven tele van emberekkel, mégis a területét tekintve eloszlik rajta a nép. Egy kisebb kitérőt teszek, ahol a többi ember is futással üti el az idejét, és azon az útvonalon haladok tovább. Annyi szarsággal kellett már megküzdenem az életemben, hogy most teljesen biztos vagyok a dolgomban. Nehogy már egy ilyen kiscsaj fogjon ki rajtam, meg a gyerekes csínytevései. Egyszer olyan szívesen elvonszolnám az elkényeztetett seggét Queensbe, és egy napra kitenném mindannak, amit nekem kell csinálnom. Biztos visszavenne a lepcses szájából. Addig viszont, amíg a kastélya biztonságába van, és megvan mindene, nem fog belelátni az életembe. Csakis ugyanazt a taknyos kölyköt látja bennem, akivel szívózhatott, mert ugyanazon az életen osztoztunk. Jó, én döntöttem úgy, hogy fogom a cuccaimat, és lelépek. Egy idő után megevett az unalom a jólétben, meg sosem éreztem igazán otthon magamat, és most, hogy megláttam azt a cikket az újságban, megint felszínre tört bennem ez az érzés. Mi van, hogyha minden hazugságra épült? Ha nem tartozok ehhez a családhoz? Valami jel biztos utalt volna rá. Akár egy levél, vagy valami, mégsem hagy nyugodni ez a dolog, és most addig nem nyugszom, még ki nem derítem. Ösztönöz a dolog, hogy visszaérjek a birtokra, és amíg a szüleink nincsenek a színen, kutakodjak egy kicsit. Jóllehet kamerával van felszerelve az egész, vagyis Lana szobája biztosan. A kis mocsok minden alkalmat megragad, hogy a föld alá tegyen minél előbb, csak az a gáz, hogy onnan is kimászok, és visszajövök őt kísérteni. Elszántnak érzem magamat, ahogyan végigfutok a parkon, és most már visszafelé veszem az irányt. Teljesen elvesztettem az időérzékemet, de már pár órája biztos kint lehettem, mert a nap magasan tűz felettünk. A vissza tartó utat már csak lépésekben teszem meg, és élvezem az időjárást meg azt, hogy még levegőhöz jutok, mielőtt belefulladhatnék a Hill-birtok fullasztó világába.
Most már sokkal nagyobb az élet itt is, mint amikor elindultam. Jót nyújtózok, de épphogy beérek az ajtón, meghallom Lana hangját. Nagyot sóhajtok, és megforgatom a szemeimet, mielőtt megfordulnék.
- Mi van már megint?  – kérdezem nem túl kedvesen, de az arcomra fagy az a bizonyos mosoly, amikor meglátom rég nem látott haveromat.
- Timo, mi a…? – ennyit vagyok képes kinyögni, a kis boszorkány meg még ösztönöz is arra, hogy üljek le vele beszélgetni. Csak nem árult be a dög. Jó, szétvertem a lakásukat, de teljesen tudatomon kívül tettem, és amúgy is, életem egy olyan mélypontján vergődtem, amelyből felszínre törni baromira nem volt könnyű. Ezt Timothy is megértette akkoriban, és azzal nyugtatott, hogy megbocsájtott.
- Csodálkozom Lana, hogy te még képes vagy értelmes dolgokról cseverészni. – egy gúnyos mosollyal jutalmazom, végül besétálok hozzájuk, és elkényelmesedek a kanapén.
- Timo, mi a helyzet haver? Újabban lepaktálsz az ördöggel? – biccentek fejemmel a mellette ülő lány felé, de most elgondolkoztat a jelenléte. Lana tőle próbál bizonyosságot szerezni arról, hogy nincsen semmi terhes barátnő? Már egy jó ideje nem beszéltem a sráccal, ami azt illeti, és nem igazán tudna nyilatkozni az életemmel kapcsolatban. Ugyanakkor kinézné belőlem, hogy valamit elcsesztem az életem során, kezdve a sort egy barátnővel, meg egy gyerekkel. Mindenesetre, kíváncsivá tett a húgom észjárása, bármilyen beteges dologgal hozakodik elő most.
- Lana… vagyis a húgod megkeresett. Erről miért nem tudtam sosem?  - néz egyszer rám, egyszer pedig a lányra, majd kifújom az eddig bent tartott levegőt.
- Volt az életemnek egy olyan sötét korszaka, tele kellemetlenségekkel, amelyet igyekeztem a hátam mögött hagyni. – nézek most enyhe célzással a lányra, és még rá is mosolygok.

Music |    |

Nem igazán vagyok képben, ahogyan a húgommal, és a régi haverommal ülök szemben a kanapén, és éppen egymásnak bizonygatjuk a létezésünket. Timo már jó pár éve nem az életem része, vagyis túlságosan kis részben ahhoz, hogy ismerje a magánéletemet, vagy a hétköznapjaimat. Valahogy sikerült Queensben annyira magányba burkolóznom, hogy teljesen megfelelt ez nekem is. Nem volt szükségem igazán társaságra, mert a napomat a munkával kapcsolatos foglalkozások töltötték ki, és semmi kedvem nem volt még este vagy másnap hajnalban, mikor hazaesek, még mások nyűgjeit is hallgatni. Ez így eléggé szemétül hangzik, de ez volt az igazság. Meg amúgy is, miről mesélhetnék? ’Szevasz, Timo. Képzeld, még mindig megvan az újságkihordós állásom, meg kutyát és sétáltatok, ja és említettem, hogy harmad állásban medencét is takarítok olyan hölgyeknél, akik előszeretettel csalják a férjüket velem egy kis plusz pénzért cserébe?’ Bárhogy is nézzük, nem ez az, amit más szeretne hallani a haverjától. Ismertem Timothyt, és szeretett néha becsületesen eljárni az elveivel kapcsolatban. Nem kell, hogy még egy második, vagy harmadik személy is beleszóljon az életembe, amivel tisztában vagyok, hogy hol teszem tönkre. Lana szavai ismerős hatást váltanak ki belőlem, hiszen unottan égnek emelem a tekintetemet, és kifújom a levegőt.
- A te árnyékod még egy mókust sem takarna be, Lana. Ne túlozz már!   – vágok neki vissza, de mielőtt tovább folytathatnánk értelmetlen csevegésünket, megjelenik a jelenlegi pasija, én pedig reakcióként a fejemet hátravetem, és inkább a plafont kémlelem egészen addig, amíg gyökérként nem jellemez, Lana pedig egyenesen felém mutat. Egyszerűen intek egyet, majd előrébb hajolok, hogy így beszéljek Timhez.
- Bocs, hogy belerángatott ebbe a szarságba. Kissé labilisan viselkedik az elmúlt másfél napban, lehetséges hívnom kellene egy orvost, hogy megnézze.  – feltűnően a lány felé fordulok, aki még mindig a taggal csőrözik, majd elindul felém, én pedig behunyom egy pillanatra a szemeimet, hogy ne veszítsem el a türelmemet.
- Az istenért Lana. Nem tudnád egy percre befogni? Ugyanazt a szöveget nyomod már órák óta, nem látod, hogy hidegen hagy?  – állok fel a helyemről, majd megállok vele szembe.
- Tökre vágom, nem vagyok kívánatos személy a tökéletes kis életedben. Netalántán félsz, hogy elterelődik rólad a figyelem? – nézek le a barna szempárba, és egy gúnyos vigyor terül el az arcomon.
- A pénzeddel meg tehetsz egy szívességet magadnak.  Hátha nem leszel ennyire merev.  – kacsintok rá, majd kikerülöm őt és Timothyra nézek.
- Nem tudom miért kellett Timet belerángatnod az értelmetlen játékaidba, de most már jobban tennéd, ha fognád a kis virgácsaidat, és kitipegnél az ajtón, hogy megold a hazajutását. Mikor fogod fel, hogy nem ugráltathatsz úgy mindenkit, ahogy csak akarsz? Eltűntem, na és? Elnézve az elviselhetetlen személyiségedet, kezdem úgy érezni, hogy életem legjobb döntését tettem meg akkor.  – mérem végig, majd elindulok ki a nappaliból.
- Most pedig ha megbocsájt, Őfelsége, megyek és visszasüppedek a szánalmas életembe. Többet nem szeretném egyetlen haveromat sem itt látni, világos voltam? Lehet, hogy még elvisellek, de közel vagyok ahhoz, hogy összetörjem anyuci meg apuci kicsi szívét, mikor kiderül, a kis Lana nem az, akinek hiszik.  – mosolyogva vonok vállat, majd hátat fordítok neki, és a szobám felé veszem az irányt.

Music |    |

Higgadtan, és ésszerűen. Ez a két szó jár a fejemben, miközben teljesen az ellentét élve, idegesen felnyargalok a lépcsőn a szobámba, nyomomban pedig Timothy haverom cammog.
- Mi a fene történt, Keith? – hozakodik elő azzal a kérdéssel, amikor a szobába érünk, én pedig az első kezembe akadó tárgyat teljes erőből a falhoz vágom.
- Nem ér ennyit.. – a fejemet ingatom, és igyekszem legjobb tudásom szerint lenyugodni.  Mikor legutóbb elkapott ez a szorító és őrjítő érzés, Timothyék lakását vertem szét. Lana idegesít. Nem olyan gyermeteg módon, amit az ember egyszerűen csak leráz magáról, hanem idegtépően. Mégsem kezelhetem így, és mehetek bele az infantilis játékaiba, mert akkor elbukok, és ezt az örömöt semmi pénzért nem fogom megadni neki. Mellesleg, egyre többször fordul meg a fejemben, hogy bedugom őt a diliházba az egyre többször előforduló kifakadásai, és fenyegetései miatt. Mármint elég neki az, hogy meglát, és egyszerűen be nem áll a szája. Leülök az ágyam szélére, és miután kifújom a levegőt, Timre nézek, aki még mindig az ajtóban szobrozik. A nézése nem sokban különbözik attól, amit legutolsó találkozásunkkor kellett végignéznie, de mikor látja, hogy már nem lesz több kiakadásom, nyugodtabb vonások jelennek meg az arcán.
- Mi baja van a kiscsajnak, hogy ennyire rád van akadva?     – ül le mellém, én pedig összeszedem a maradék gondolataimat, hogy bármit is ki tudjak nyögni.
- Lehet egy kicsit kattant. – vonok vállat nemtörődöm módon.
- Keith, komolyan..     - sóhajt egyet, ezért nincs más választásom, minthogy tovább folytassam. Elmesélem neki a kapcsolatomat a Hill családdal, Lanával, és azt a pillanatot, amikor a terv kialakult a fejemben.
- Meg voltam szorulva, Tim. Muszáj volt valamit rögtönöznöm.    
- De egy terhes barátnő? Komolyan?     – akad ki, de nem tűnik meglepettnek, és nem értettem, hogy miért. Tisztában volt vele, hogy a hülyeségeim olykor nem ismertek határokat, de ez nem olyan dolog, ami felett az ember csak úgy átsiklik. Egy ideig még beszélgetünk, de Timet valami nyomasztja, amit csak az állomáshoz vezető úton tud csak kinyögni, miközben a Queensbe vezető szerelvényre várunk. Nagyon tudtam repesni az örömtől, hogy az utolsó nálam lévő pénzt is jegyre kellett költenem, mert a kisasszony megmakacsolta magát, és elvárja, hogy mindenki a saját hülyeségének következményeit takarítsa. Te haverod, old meg! Bezzeg mikor beült a kocsiba, és idevonszolta őt, akkor nem okozott problémát neki, hogy az én haverom. Sajnálatos módon bebukta a tervet, hiszen Timothy nem tudott rólam semmi érdemlegeset felmutatni a beteg játékaihoz. Már csak pár percünk maradt, de eddig csak körülírta azokat a szavakat, amelyeket nem tudott egyenesen kinyögni.
- Bökd már ki, haver.     – unszolom őt, de már csak akkor mond bármit is, amikor a járata közeledik. Figyelmesen hallgatom, és köpni-nyelni nem tudok a nekem beadagolt információktól. Olyan váratlanul, és hirtelen ér, hogy mire feltenném ezernyi kérdésemet, ő már felszáll a Queensbe tartó szerelvényre, én pedig magamra maradok az összezavarodott gondolataimmal.

Music |    |

Kerülőutat választok a Hill birtokra visszafelé, hogy kiszellőztessem a gondolataimat. Timothy szavai olyan szinten pörögnek le újra, meg újra a fejembe, mintha egy rossz film ismétlését néznem meg állandóan. Nem tudom egyszerűen feldolgozni, és bármennyire is szeretném félretenni a rossz előérzetemet, most már egyáltalán nem tudom. Útközben előhalászom a zsebemből a telefonomat, hogy felhívjam a haveromat, aki most már tényleg egy magyarázattal szolgálhatna, de természetesen képtelen felvenni. Morogva ejtem vissza a zsebembe a készüléket, és megállok egy pillanatra, hogy mélyen magamba szívjam az engem körülvevő friss levegőt. Most az egyszer érzem azt, hogy hiba volt idejönnöm. A sorsnak pokoli jó humora van, és úgy tűnik ma én voltam a szerencsés balfácán, aki belekóstolhatott a morbid viccelődésbe. Még legalább négyszer vagy ötször igyekszem felvenni Timoval a kapcsolatot, de mindegyik próbálkozásom haszontalannak bizonyul. Ismertem már, mint a rossz pénzt. Tisztában voltam vele, hogy most azért sem fog velem beszélni. Mindig ezt csinálta; ha rossz hírt közölt, került. Azok után, hogy akkoriban egy rossz hír után vertem szét a lakásukat, nem igazán csodálkozom. Mondanám, hogy dühkezelésem az óta csillapodásnak bizonyult, de akkor oltári nagyot hazudnék. Sosem lesz jobb, csak egy idő után az ember a sok szarságot kevésbé veszi fel. Besétálok a nyitott hatalmas kapun, de akivel összeakadok, az nem más, mint Lana. Érdeklődően felvonom az egyik szemöldökömet attól a jelenettől, ami most kibontakozik előttem, és bár szívem szerint elsétálnék mellette, és hagynám a fenébe az érdeklődést, mégis úgy érzem, hogyha most visszahúzódok a szobám négy fala közé, egy idő után beleverem a fejemet a falba a felhalmozódott idegtől.
- Készülsz valahova? – teszem fel a kérdésemet, de most semmi szórakozás nem cseng a hangomból. Ő természetesen pakolgat tovább, és látszik rajta, hogy az alaptermészete mellett még annyira sincs jókedvében. A józan eszem azt mondja, hagyjam a fenébe, de hát minek van a másik fele, hogyha nem hallgatok arra is?
- Beszélnünk kellene, Lana. – támaszkodok meg a kocsi oldalán, amíg ő a csomagokkal van elfoglalva.
- Vettem, gyűlölöd a képemet, de most fontos lenne. Lehet, hogy mindig szívtuk egymás vérét, de ha szarban voltunk, megbeszéltük. Márpedig nem úgy tűnik, hogy most én vagyok a haragod főkolomposa. – komolyodok el, majd megkerülöm a kocsit.
- Érzem, hogy valami meggondolatlanra készülsz, ezért pattanj be a kocsiba, és tegyünk egy kört a város körül. Emlékszel hova vittelek, amikor az a szemétláda Finley otthagyott téged az egyik szórakozóhely előtt? – érdeklődök tőle normális beszélgetést kezdeményezve. Nem tudom, miért reménykedik egy részem abban, hogy még maradt a húgomban valami emberi, de talán azért teszem, mert régebben már tapasztaltam azt az oldalát is. Olyankor jót beszélgettünk a híd közelében lévő parkolóban, miközben benyomtunk egy nagy adag popcornt, vagy sültkrumplit. Ami éppen jött.
- Na, szállj be a kocsiba, és ne kéresd magadat. Mára tegyük félre egymás idegeinek kikészítését, vagy egy kis időre. Mellesleg tudom, hogy szeretsz szenvedni látni, így olyan sztorim van számodra, amit biztos élvezni fogsz. – vonok vállat egyszerűen, majd a fejemmel intek neki, hogy szálljon be, miután én is megteszem.

Music |    |

Egyik pillanatról a másikra érzem azt, hogy elgurult a gyógyszerem, amiért arra próbálom rávenni Lanát üljön abba a kocsiba, amibe én is benne vagyok. Mi van, ha kilök útközben? Vagy szándékosan nekihajt a fának abban reménykedve, hogy ezzel eltehet az útból? Mégsem látok erre az esélyt főleg azért sem, ahogyan elnézem az arcán tükröződő érzelmeket. Bennem is ez játszódhatott le? Hiszen próbálja eldönteni, hogy most éppen a hátsószándék, vagy a komolyság vezérel. Nem igazán lehet a mi esetünkben eldönteni ezt. Eléggé felkavartak a mai dolgok, és tudom, hogy Lana egy részében megbízhatok. Minden egyes hajtépés, egymás idegein táncolás ellenére valamiért mégis ott voltunk egymásnak, és összetartóbbak voltunk, mint bárki más. Aztán egy nap felszálltam a Queensbe tartó szerelvényre, és vissza sem néztem. Megőrjített a függetlenség gondolata, és az, hogy a tökéletességre kell törekednem akárhányszor minden egyes nyomorult nap felébredek. Én nem vagyok ilyen. A kis királyfi a fényes palotában, akinek mindent a segge alá tesznek. Nem tudtam volna elviselni a luxust, amivel törődésük hiányát akarták pótolni. Most biztos a fejemhez vághatnák, hogy mekkora egy elégtelen farok vagyok, de ez volt az igazság. Ha nem érzed magadat otthon a saját helyeden, akkor mégis hogyan maradhatnál ott? Valamiért őszintén bennem volt az az érzés, hogy nem tartozok oda, de bizonyítékot sosem találtam rá, ezért annyiban hagytam. Könnyebb volt mindent a hátam mögött hagyni, és önmagam ura lenni. Az már más kérdés, hogy nem egyszer elbuktam, de volt bennem annyira kurázsi, hogy minden egyes mélypont után talpra álltam.
Alig feltűnően elmosolyodok egy pillanatra, hiszen Lana életében Finley nem volt igazán jó pont, és hát az is egy olyan este volt, amikor ott voltunk egymásnak. Kedveltem az értelmes beszélgetéseinket, mert hát megesett, hogy ilyen pillanataink voltak két tűzcsata között. Elhelyezkedek az ülésemen, ő pedig nagy nehezen beadja a derekát. Őszintén kételkedtem, hogy megteszi vagy sem, de végül is örültem, hogy mégis ellentmondott a saját elveinek. A cím elmondása után egyenesen a régi törzshelyünk felé vesszük az irányt. Útközben nem igazán szólok egy szót sem, csupán az útra figyelek. A parkoló egyik üres helyére tévedünk be, én pedig kiszállok az autóból, és a motorháztetőre helyezkedek fel, ami ugyan nem tetszést vált ki, de pont hidegen hagy.
- Csatlakozz. – biccentek fejemmel Lanának, majd megemelem a hátsómat, és előhalászom a zsebemből a telefont.
- Ha már úgyis nosztalgikus napot tartunk, szerintem nem maradhat ki a kocsihoz rendelt pizza sem. Valószínű a főnök ismét rühelleni fog. – vigyorodok el szélesen, majd már tárcsázom is a pizzázó számát, és a napi ajánlattal kezdem, ami általában jó szokott lenni. Miután megrendelem, leteszem a telefont magam mellé, és Lana felé fordulok.
- Ugorjunk egy kicsit vissza a csomagokra. Hova akartál szökni? – érdeklődök tőle, hogy beszélgetést kezdeményezzek. Ha ő is megnyílik, én is elmondok dolgokat. Ez nálunk általában így működik.  

Music |    |

Megforgatom a szemeimet, és kifújom az eddig oly gondosan bent tartott levegőt. Kezd elegem lenni az egész szituációból, meg abból, hogy egyáltalán próbálkozok szót érteni vele. Megfordul a fejemben, hogy felállok innen, és itt hagyom őt a fenébe, de mégsem teszem, mert az a hihetetlen nagy hülye személyiségem nem értene ezzel egyet, ha magára hagynám.
- Nem tudnál egy pillanatra leállni ezzel a stílussal, Lana? Még a végén a sok feszültségtől felfújódsz, aztán felrobbansz. – fordulok felé a kocsi motorháztetőjén elkényelmesedve, ő viszont úgy járkál fel s alá, mint valami mérgezett egér. Ujjaimat összefűzve a tarkómon figyelem az előttem elterülő kilátást, és élvezem ezt a fajta nyugodtságot, annak ellenére, hogy belülről egyszerűen robbanni kényszerülnék. De hát mit érdekli ezt a drága társaságom? Neki úgyis csak az a legnagyobb élvezet, ha szapulhat, mint valami őrült a múltban elkövetett hibáim miatt.
- Légy szíves ne kéresd már magadat, és ülj fel ide. Nem értem mire jó ez a viselkedés. – a fejemet ingatom értetlenségemet kifejezve, aztán ismét egy múltbéli problémával jön fel. Sóhajtok egyet, de nincs energiám magyarázkodni. Meg egyáltalán minek is tenném? Úgyis olyan, mintha szemellenzőbe járkálna folyamatosan, és mondhatnék neki xy témát, akkor is fújna a saját baromságit. Szóval a mi beszélgetésünk a múlttal kapcsolatban, maradjunk úgy, veszett ügy.
- Akkor csak úgy néhanap összepakolod az összes cuccodat, majd kocsikázol egyet, és visszaviszed a birtokra őket? – szkeptikusan vonom fel a szemöldökömet, hiszen bármennyire is labilisnak tartom jelenlegi viselkedését, egyszerűen nem hinném, hogy ilyen dolgokkal bajlódna. Aztán végül csak kinyögi, hogy mi történt, én pedig elismerően hümmögök egyet.
- Gratulálok vagy mi. – nézek felé egy pillanatra, de nem túlságosan lelkesedik a dologgal kapcsolatban.
- Általában más reakciót vált ki ez az egész felhajtás az emberekből, de miért is lepődök meg azon, hogy te még ebben is különbözöl? – vigyorodok el egy másodpercig, azonban már azt nem teszem hozzá, hogy egyre jobban bebizonyosodik vele kapcsolatban a robot-elméletem. Legalább megmagyarázná az érzéketlenségét.
- Kezdem érteni, hogy miért akartál megszökni, nem megszökni. Vagy bármit csinálni. Ennyire nem fűlik a fogad a gyűrűviselésre? – próbálok vele ismét valami témába belemenni, de van egy olyan érzésem, hogy hamarosan felborít kocsival együtt, vagy agyonüt a villanyoszloppal, esetleg saját maga fojt meg. Hamarosan meg is érkezik a megrendelt pizzánk, én pedig annyi időre mászok le a kényelmes helyemről, amíg kifizetem a rendelésünket.
- Király. – hajtom fel az egyik doboz tetejét, és elvéve egy szeletet harapok belőle egy jó nagyot, és visszahelyezkedek a kocsira.
- Na, szóval, lökjed mi bánt. Tényleg nem ülsz fel? Neked is néha jobban esne, ha eldobnád a fenébe azt a karót, amit lenyeltél, és csak úgy spontán cselekednél. – teszem hozzá, de most leginkább a pizzával, meg a válaszra várással vagyok elfoglalva. Bármi is legyen, van hogy a saját személyiségemet képtelen vagyok levetkőzni.  

Music |    |

Szokatlan a mi helyzetünk Lanával, bármennyire is igyekszem feleleveníteni neki is, meg önmagamnak is, hogy milyen volt régebben, mégis egy részem tisztában van azzal, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan. Leléptem, mert ezt láttam helyesnek, és még most sem változtatnék semmit sem. Az életem alakult, ahogyan azt megérdemeltem, vagy kivívtam magamnak, de nem bírtam volna megmaradni egy helyen sem vele, sem pedig a szüleimnek titulált idegenekkel. Mert igen, még mindig ezt érzem, de nem tudom, hogy miért. Bevallja végül, hogy nem fűlik a foga a gyűrű hordásához, és bármennyire is tiltakozik a szervezetem, hogy egyetértsek vele, mégis meg tudom érteni. Ki akar egyáltalán házasságot az életében? Felesleges időpocsékolás, az már fix. Lana meg nem olyan csaj, aki csak úgy lecövekel egy alak mellett, aki éppen szembe jön vele. Úgy tűnik, ez a csávó sem tud nála labdába rúgni. Csendben maradok, és inkább a pizzámat eszem, de nem akarom félbeszakítani őt, ha már úgyis belejött.
Meglep a nyíltsága, az meg főleg, hogy úgy mond el egy összefüggő mondatot, hogy közbe nem céloz a defektjeimre, vagy nem tesz ígéretet arra, hogy kicsinál. Mert ebben a két napban mást sem hallottam tőle, és most tényleg kellemesen csalódtam benne. Aztán visszatér. Olyan gyorsan elillan az a szép pillanat, mert ismét gyökér leszek, meg egyéb állatfajok sokasága, és az én problémám kerül terítékre. Szép volt, ameddig tartott. Sóhajtok egyet, majd már csak ezután szólalok meg.
- Kezdjük is a legégetőbb problémáddal: ha nem akarsz férjhez menni, ne menj. Mondj neki nemet, aztán kész, de ha hanyatt-homlok menekülsz előle, egyszer úgyis utolér a gyűrűvel. Még csírájában fojtsd el ezt az egészet. – ajánlom neki, és közelebb tolom hozzá a pizzás dobozt.
- Valld be te is, amit már én rég megtettem magamnak, mégpedig azt, hogy valamiért nem tartozok bele ebbe a képbe. Én nem tudnék ilyen sznob lenni amilyen te vagy, Lana, és ezt vedd komolyan bóknak. Nagy kitartás kell ahhoz, hogy fent tartsd ezt a szerepet, ami bennem nincs meg ez irányba. – mosolygok rá, mert most tényleg több nem telik tőlem.
- Soha ne gondold azt, hogy nem voltál fontos, és azt sem, hogy miattad van, bármennyiszer is vágtam a fejedhez ezt. Leginkább önmagam miatt tettem. – vallom be neki, amit már régen be kellett volna, majd kifújom a levegőt.
- Ne aggódj, utána szívatott az élet rendesen, és néha Lana-hurrikánnak hívtam, amikor kisodorta a lábam alól a talajt. Meg voltam győződve róla, hogy te küldted a nyakamba azt a sok szarságot, és meg is érdemeltem volna. – folytatom tovább, de még mindig nem érzem, hogy mosolyognom kellene emiatt.
- Aztán jobbak lettek a dolgok, de erre valószínű nem vagy kíváncsi. Téged a szenvedésem éltet, és nem akarom, hogy rosszul legyél, ha jót hallasz rólam. – vonok vállat, de csak egy félmosolyra telik. A terhes barátnő gondolatra viszont ez a kis erőfeszítés is eltűnik az arcomról. Már éppen magyaráznék neki, amikor elindul, én pedig utána kapok, és leugrok a kocsiról.
- Nem hazugság, és ebben az egyben most hinned kell. Azt mondtam őszinte leszek veled, és az is vagyok. Létezik, és valószínű a fejemet követeli majd mihelyst visszamegyek Queensbe. – grimaszolok egyet elmélyedve az ismerős szempárba.

Music |    |