K × kitartó ~ munkájában, a szenvedélyében mindenképp
E × edzett ~ testileg és lelkileg is
I × intuitív ~ nem sokat agyal a lépésein, ösztönösen cselekszik
T × tanult ~ nem csak a mozgáskultúrákban jártas
H × hűséges ~ a szakmája iránt, és a meggyőződéseit sem nagyon adja fel

S × szigorú ~ amit elvár másoktól, azt kötelességük megtenni
L × lobbanékony ~ igen gyorsan felkapja a vizet
A × arrogáns  is tud lenni, ha felbőszítik
D × diszkrét ~ olyan, mint egy pszichológust
E × engesztelhetetlen ~ ha valamit elrontottak nála, azt nehezen emészti meg

L × long island iced tea ~ favorit, ha ivásra kerül a sor
A × alma ~ minden nap egy alma az orvost távol tartja
C × cipő ~ megszámlálhatatlan mennyiségű surranója van
K × karóra ~ szinte mindig visel magán
W × Wakanda forever ~ képregényeket gyűjtött fiatal korában
O × oroszlán ~ az állatok királya, szerinte is
O × oltás ~ bakancslistás hely Amazonas-medence
D × dob üteme ~ azokat a zenéket kedveli, aminek van ritmusa


Kiefer Jacob Lackwood fáradt pillantásával pásztázta a legfelső emeletről az épület előtti nyüzsgést az ablakából. Évek óta nem volt igazi szabadságon és már a csontjáig mart a kimerültség.  Közel hetven évesen is friss memóriával edzette az agyát nap, nap után, hiszen a tőzsde nem várathatott magára. A nagy alma volt a központja ennek az egész pénzügyi hálózatnak és máshoz sem értett egész életében, mint a számokhoz. Megjósolta, kiszámította, hogy a rá bízott értékpapírok mikor fognak hasítani és a részvényesek mikor fognak belebukni ebbe az egész bizniszbe. Az ujja csúszott el a telefonja érintőképernyőjen, ahogy befutott a várva várt hívás.
- Szevasz, fiam! - a hallózás túl snassz lett volna.
- Megmondanád, légyszi, a titkárnődnek, hogy a fiad vagyok és nem akarom DNS mintával bizonyítani neki ezt? Már vagy tíz perce itt szobrozok az irodád előtt és Janice nem igazán partner abban, hogy a gyermeki akaratomnak engedve láthassam a nemző apámat - Keith hangja rejtett agressziót sejtetett, de nem akarta levezetni ezen az új bigén, az ismeretlen nőn, aki valószínűleg összefossa majd magát, ha megtudja az igazságot.
- Várj egy pillanatot, Slay - az apja néha megengedte magának, hogy a fiát így becézze. Egyikük sem volt az a tag, akit Mucikámnak vagy Dömpernek lehetett volna hívni. Volt nevük, akkor meg is érdemelték, hogy úgy szólítsák őket. A következő pillanatban a belső vonal csörgött ki az asszisztensek hamisgyöngyénél, Janice pedig a méteres seggvakaró körmével csúszott végig annak kagylóján. Keith már ott tartott, hogy felajánlja azt, hogy önkéntes manikűröst játszva szívesen letépte volna tőből a nő kezét, de szorult belé még némi jó modor. Egy ideig. Csak két másodpercig tartott a procedúra. Az apja valószínűleg annyit mondott bele a telefonba, hogy Keith valóban a fia, mire Janice kényszeredetten betessékelte az ifjabb Lackwood-ot apja irodájába.
- Írattam egy végrendeletet. Te vagy megnevezve a kizárólagos örökösömnek - kezdett bele az apja. Mi a picsa!

Elizabeth Martha Potter a mai napig elutasította azt, hogy Keith segítsen neki lemenni a lépcsőn. Azt a pár fokot ő maga is képes volt lelépni. Legurulni, leesni, vagy csak úgy kihagyni, amikor az Alzheimer épp beütött.
A fia kiköpött apja volt. Vagyis a fiának a fia. Hogy is van ez?
- Jaj, kicsikém! Olyan gyönyörű vagy - simított végig májfoltos kézfejével az unokája borostáján, ami természetesen már rég nem látott borotvát. Az úriemberek nem jártak ilyen hajléktalan fizimiskával. - Kivéve a szőrös fejed. Az nem tetszik nekem. Vettem neked ajándékot, kedvesem, keresd csak meg! - lökte oda Keith-nek a bevásárlószatyrot, ami egészen pontosan három centit mozdult meg a széken. - Ott lesz, az a dobozka, abban van az aranybánya - bólogatott magabiztosan, mire az emlegetett szamár beletúrt a zacskóba, hogy a neylonba csomagolt répák és hat tábla csokoládén túl kihúzza azt a neki szánt dobozt is végül.
- De mama! - hitetlenül, sokkolva nézett a nagyanyjára. - Ez.. rózsaszín - megkövülten nézte a női borotvát. Maximum ki fogja dobni, de az ő életében nem lesz semmi pink, semmi fluffy szarság. Már a filmben is utálta azt a kis aranyos kislányt, ahogy megrázta azt a dagadt unikornist. Az unokatestvére kislánya totál rá volt kattanva a mesére és Johnny már könyörgött neki azért, hogy váltsa le őt a filmnézésben. Keith azt hitte, túlél egy mesét.
- Eukaliptusz izés.. A bőrödnek jót fog tenni, angyalom - lapogatta meg Elizabeth az unokája fejét, mint amikor még egészen kicsi volt. Felsóhajtott. Talán Tina tud majd mit kezdeni ezzel az ocsmánysággal.

Irvette Lana Lackwood meg sem lepődött a férje hirtelenségén. Épp, hogy csak beszéltek az örökösödési kérdésről, már csengetett is a család ügyvédje azzal, hogy meghozta a papírokat.
- Nem kellene a másik fiadat is bevonni a végrendeletedbe? - simított végig gyengéden a férj öltönybe burkolt mellkasán a festett barna hajú nő.
- Azt sem tudom, hol van most Kenneth. A telefont alig veszi fel, hogy felhívjon minket, Ettie. Mi lenne, ha a halálos ágyunknál kellene lennie? Majd akkor is könyörögjek neki, hogy jelenjen meg őfelsége? Nem, kedvesem - emelte a szájához a neje kézfejét, hogy egy oldschool kézcsókkal illesse annak bőrét.
- Legutóbb Bora Boráról posztolt a Facebookon. Igazán gyönyörű tájakon jár - lágyult el a nő hangja, mert hiába, hogy a fiai totálisan külön utakon jártak, attól még mindketten a közös vérük jelképei voltak. És bármit is csináljon a két fiú, a haláláig odaadóan fogja őket szeretni.
- Ne kezdjük ezt megint, kérlek - fordult el Kiefer a feleségétől, hogy az asztalig sétáljon el, ahol papírszalvétába bugyolálta a felkapott tortaszeletet, hogy beleharapjon abba, ezzel elkenve a szakállán a csokoládékrémet. - Keith itthon van, bármikor számíthattam rá, még Angliában is. Kenneth meg megy a saját feje és a farka után. Megbízhatatlan, kalandvágyó kalóz életet él. Nem tud egy helyben megmaradni sokáig, és ezt te is tudod - ágált a nő kérlelése ellen, mire Irvette felsóhajtott beletörődően. Úgyis meg fogja puhítani a harminchét  éve imádott férjét. Idővel. Ha bele is gebed, akkor is.

Tina Bernard-Lackwood felmosolygott a férjére a kádból. Végignézte, ahogy Keith megvált a ruháitól, és tudta, hogy mi következik. Cunamival fog belerobbanni a kádba, mellé, hogy a mellkasához szorítsa a férfi a nő testét, mialatt a kezei lassan vándorútra tévedtek a mellei halmain, hogy a hasán körözzenek végül az ujjai. Ezt a szeánszot évek óta művelték, különösen az előtt, hogy Tinát a munka elhívta volna másik országokba az előadás-sorozatoknál.
- Mike érdeklődött felőled - csúszott végig a szőrös alkaron a nő vékony, jéghideg ujja, Keith állkapcsa viszont a kedves gesztus ellenére is megfeszült.
- Mit mondtál neki? - érdeklődött Lackwood pillanatnyi hezitálást követően, mintha a világ leggerinctelenebb férgéről akart volna tudni bármit is.
- Azt, hogy remekül vagy és alig várod a sikereimet. Tudod, én úgy látom rajta, hogy őszintén bánja azt, amit tett veled és nem akarta, hogy.. - folytatta volna, talán úgy, hogy Mike nem akarta, hogy ketté törjön Keith karrierje, csak mert figyelmetlen volt. Keith mégis a nőbe forrasztotta a szavakat azzal, hogy az ujjai a nő testén lejjebb vándoroltak a szemérméig, hogy ott simítson végig rajta lustán, izgatón. Rohadtul nem fogja végighallgatni annak a mocsoknak a sajnálatát. Hamis, üres szavak voltak csak, azért, hogy az saját lelkiismerete nyugodt maradjon. A feltörő, gyenge sóhaj elégedetté tette a férfit.
- Nem kell mindenkivel kedvesnek lenned. Tudod, hogy nem érdekel, hogy Mike mit hazudozik. A múltat nem tudod visszafordítani, és ő sem- sóhajtotta bele a neje nyakába ezeket a szavakat, hogy a következő percekben a nő gyönyörét hajszolja. A nyögések, a sóhajok, az apró, diétára fogott test pedig remegve élvezte Keith minden mozdulatát.

Harold Richardson ajtaja előtt ülve az ujjait fonta össze egészen pontosan harminchat perce és negyvenkét másodperce. Ugyanabban a pozícióban ülve várta, hogy végre sorra kerüljön az általa ismert legjobb ortopéd sebésznél. Évek óta kezelte. Még akkor is, ha Keithnek csak fantom fájdalmai voltak. Vagy ha az izmai úgy rángtak be a vádliján a savtól, hogy megmozdulni sem volt képes. Hónapokig csak bicegve volt képes közlekedni a sérülése után Lackwood, és azt megelőzve, hogy a balett-társadalom tudjon minden mozzanatáról, Svájcban rehabilitálták. Hónapok kemény fizio-tornájával érte el azt a gyógytornászok és edzők segítségével, hogy a lábai ismét egységesen erősek legyenek, hogy az inak és izomzat ismét egyenlő arányban legyen meg a bal és jobb lábában. De a baleset nyomott hagyott az életében hét évvel ezelőtt. A karrierje végét, mégsem akart Lackwood szakítani az életével.
- Á! Keith, üdv - az ajtón Dr. Harry dugta ki a fejét egy almát majszolva. Mindig volt valami az öreg szájában. A koreográfusnak fogalma sem volt, hogy miért nem hízott el a sebész. - Gyere be, Sarah már várt téged - mosolygott rá a páciensére, miközben az addig vizsgált beteg bicegett ki a vizsgálóból. Keith váltotta, és a rövid kézfogás után a doki felé, majd az asszisztensnek küldött mosoly után lepakolta a seggét a székre.
- Mi a helyzet, Flatley? - érdeklődött a doki ugyanazzal az angolsággal, amivel ő is született. Szerette szívatni a doki őt, de ez így ment kettejük közt. Oda és vissza.
- Lehet, hogy nem ártana egy röntgen a térdemnél. Napok óta egyre nagyobb a duzzanat és a szteroidos fájdalomcsillapítók sem segítenek - nézett nyugodtan a doki szemébe. Arról már nem is beszélt, hogy amikor ki akarta nyújtani a térdét, majd összefosta magát. Vagy arról, hogy a fájdalomtól ténylegesen is. Két éjszakával ezelőtt, mielőtt Tina hazaért, úgy esett neki a mosdókagylónak, mert képtelen volt egyenesen megtartania a testét.
- Még mindig szeded őket? - az orvos hangján csak egy kicsit érződött a meglepettség. Ki volt ő, hogy ítélkezzen a betegek felett?
- Néha - hazugság. Az utóbbi egy hónapban egyre többször és egyre nagyobb adagokban. A picsába is, szinte már függő volt. Elvonási tünetekkel, ha épp nem baszta szét a térdében a fájdalmat.
Az igazság az, hogy Keith Slade Lackwood tökéletes példája volt a hogyan basszuk el az életünket projektnek. Hát így.