Alapvetően járt némi kiadással az, hogy Seattle-ből ide költöztem, de volt annyi tőkém, hogy ez ne jelentsen gondot igazából és az, hogy nevesebb egyetemen kaptam állást nem csak presztízsben, de fizetésben is ugrást jelentett. Szóval nem kellett sok idő, hogy újra kifejezetten jól menjen a szekér. Annál is inkább, mert egymagam voltam, így csak a saját szükségleteim fedezését kellett megterveznem, jobban tudtam takarékoskodni ha akartam. A magányos életnek is megvannak a maga előnyei ebben a tekintetben. És valóban magányosnak lehet azt nevezni csak azért, mert valaki egy üres lakásba megy haza? Ezt mindig is szkepticizmus övezte részemről.
Szóval minden szépen kialakult itt is félév alatt és eljutottam odáig, hogy szociális hálóban is kezdjem kialakítani a nekem megfelelő viszonyokat. Ez pedig oda vezet, hogy ajándékokat is elkezdtem vásárolni. Így keveredtem én a fehérnemű üzletbe, mert a valamilyen tekintetben állandó nő(ke)t az életemben szerettem volt mindig is megajándékozni olykor. Most pedig az én kis tanársegédem volt a soros, akinek a "privát munkaszerződésünk" értelmében teljesítendő "dresscode-hoz" akartam valami ajándékot venni. Bár igazság szerint, mint minden férfi, kissé elveszettnek éreztem magam itt s már-már enyhe zavarral válogattam s gondolkodtam, hogy mi is lenne jó. Volt még itt egy-két sorstárs, akik barátnőnek, feleségnek vagy épp pont szeretőnek vásároltak s olykor bajtársiasan össze-összepillantottunk a sorok között járva. Épp egy ilyen részvét pillantás az, ami elvonta picit a figyelmem s azt érzem, hogy valaki nekem ütközik, amit meglepettség követ részemről. Nem azért, mert véletlenül nekem ütközött egy hölgyemény, hanem inkább azon, ahogyan fest s ami tényleg meglepő: ismerem is. Mondjuk a jelek szerint nem csak én lepődtem meg.
- Ugyan, nem tesz semmit! - jelentem ki s hagyom kicsit szemeimet vándorolni, pláne, hogy leereszti kezeit. Ez igen! Formás és pont jó helyeken gömbölyödik ez a barna szépség, amit a csipke csak még jobban hangsúlyoz. És még kevéssé takar. - Miss Solis. - teszem még hozzá sietve, ahogy a neve is beugrik. Egy-két hete egy esti iszogatás alkalmával találkoztam vele, akkor a szórakozóhely melletti sikátorba próbálta valaki berángatni, én pedig közbeléptem és lerendeztem a tagot. - Öröm újra látni, és ezúttal ráadásul józanul. - jegyzem meg könnyed mosolyt villantva s most már nagy őzike szemeibe pillantva egyenesen. Akkor eléggé el volt ázva, ezért is próbálkozott az az alak abban bízva, hogy az alkohol majd segít neki. Helyette én segítettem hozzá pár fog kiköpéséhez. Utána Ariana-t inkább hazakísértem, hogy semmi baj ne érje s igen szívélyesen viselkedett velem (ha finoman fogalmazok) amit ittas állapota miatt én nem használtam ki végül. - Te vagy itt a két lábon járó reklám, aki vásárlásra csábítja a férfiakat kedveseik számára? - kérdezem könnyed mosollyal küllemére utalva.

Ellenállok a kísértésnek és nem nevetem el magam, amikor Ariana igazi primadonnává változik, ráadásul szégyellőssé. Aki így flangált az előbb még körbe. Akárhogy is, végül csak elszalad a nő köntösért s ha stábbal van, kezdem gyanítani, hogy a fiatal leányzó nem csak hencegett azon az ittas estén amikor azt magyarázta, hogy ő bizony ismert ember...
- Nem lehet sosem tudni! - villantok játékos mosolyt, mert ha nem autóval jöttem volna, valóban lenne valami a fejemben. Rossz szokás. e mindenkinek vannak rossz szokásai és gyengéi. Nekem ez. Majd egyszer ezen is úrrá leszek. Most amúgy is másfajta önuralom elvesztésének fenyegetése fog érvényesülni, azt hiszem. Túlságosan is ismerős a csillogás a szemében.
- Na az majdnem ugyan az. Végső soron ha nem is így élőben, de mégis a te filigrán alakoddal és bájaiddal fognak növelni az eladásaikon. Szegény férjek... téged fognak nézni és rólad álmodozni, amíg odahaza tankaranka várja őket, akinek viszik a falatnyi csipkét! - nevetem el magam újra, mert igazság szerint az egyetemen kívül sokkal lazább tudok lenni, ilyenkor a laktanyai korábbi légkör kicsit jobban kiüt, az a kötetlen, játékos hangvétel amit a bajtársakkal ütünk meg ha behívnak minket az évi rendes szolgálatra, kiképzésre, vagy éppen még régen a katonai középsuliban.
- Nem rossz tipp, de nem is teljesen talált. - pajkos rándulás kíséri szavaim a szám szegletében. - Valóban nőismerősömnek keresek ajándékot, de... nem a kedvesem. - és ha itt lenne, ezért minimum nagyot fújna, mint egy dühös macska. Bár ő is elfogadta amit megbeszéltünk és nem vagyunk kapcsolatban ugyebár. - Csak kedves közeli ismerős. - fogalmazom meg árnyaltan a dolgot, egyúttal azt is nyilvánvalóvá téve, hogy fölösleges úgy villogtatnia a szemeit, amiből az érződik, hogy ő bizony most kimarad valami jóból.
- A jóképűség relatív. - vonom meg a vállam futólag. - És nem evidencia az sem, hogy az ember mindenképp le legyen kötve. Vannak, akik nem is vágynak erre. - finoman jegyzem meg, pont úgy, hogy ne lehessen tudni én mit is gondolok erről, mert nem adnám ki csak úgy az elveimet, elképzeléseimet. Ahhoz talán hosszabb ismeretség kell.
- Na, ez viszont remek ötlet! És a kedvemért biztos fel is próbálnád, hogy jobban lássam mit is kéne venni. - kacsintok rá. - Szóval nézz csak szét, lássuk min akad meg a szemed, aztán lehet én is ajánlok valamit! - teszem még hozzá könnyed hangnemben.

- Miért is kéne elárulnom... - villantok játékos mosolyt. - Akkor odalenne a találgatás izgalma. - jelentem ki ahogy figyelem és "elszenvedem" kacérkodását. Na, most kezd ismét picit olyan lenni a hölgyemény, mint azon az estén, amikor először találkoztunk. Azért csak hasonló mert most ügyesebb józanul és... a lényeg, hogy józan.
Az mondjuk kár, hogy felkapja a köntöst s a téma terelődése sem a legideálisabb egy bizonyos tekintetben, de végső soron nehezen volt kerülhető. És nem is könnyű annyira nyilatkozni a kérdésben, mert bonyolultabb a kelleténél. Persze lehetne egy egyszerű történet, de ahhoz az kéne, hogy valaki más legyek, más múlttal vagy eltérő élményekkel. De ezt egyébként se biztos, hogy megosztanám a fehérneműs tündérkével, nem, hogy egy ilyen üzletben így ácsorogva!
- Igen, az. - bólintok egyszerűen. - Vannak komplikált dolgok és ez is oda tartozik véleményem szerint, de bárhogyan is magyaráznám, a tényen nem változtatna, hogy egyedülálló vagyok. - kicsi hangnemváltás ez részemről is, "munkahelyszagú", sokkal jobban emlékeztet az egyetemre és amikor ott beszélek. Például olyan esetekre, ha nincs idő egy kérdést hosszasan boncolgatni. Végső soron ez történik most is és bizony egy-egy egyetemi előadáson is előfordul ilyen eset, nem fér ott se minden bele, az anyag mindig több, mint a leadásra rendelkezésre álló idő.
- Nekem pedig te a csinos. - kacsintok rá játékosan, mert valahol aranyos ez az évődés és nincs is különösebben ellenemre. Van valami naiv egyszerűsége ennek az egésznek, ez pedig most jól esik. Nincs kiabálás, vita, majd felkavaró pillanatok csak nyugodt, üdítő felszínesség végső soron. Kényelmes. - Miért kérnék sokat? Nem eleve ezért vagy itt végső soron? A dolog lehet, hogy neked is segítene. - pofátlan lennék? Kétségtelenül, de ennyi kell és végső soron az ő agya is erre a rugóra jár, csak szokás szerint azért még kéretnie kellett magát picit. Megértem én, de a beleegyezés sem lep meg s végső ajánlatára aztán rábólintok, hogy végül nézhessem hogy riszálja magát a polchoz.
- Nem rossz, el tudlak benne képzelni! - jelentem ki, ahogy visszatér "zsákmányával s azt megmutatja. - Bár ugye lehet nem kell sokat képzelegnem... - mosolyodom el játékosan, majd azt a szettet mutatom, amit én néztem ki "alkunk" szerint. - Na és erről mi a véleményed? - pillantok a magam hűvös kék szemeivel mélyen az ő szép barna szempárjába.