Mióta felmerültek a találgatások, hogy Hector German jó magaviselet miatti szabadulásának megvan az esélye, azóta a téboly köde szinte fojtogatóan lepte el józan eszem maradékát és rendre kergetett őrületbe mindenkit maga körül, akinek volt bátorsága megközelíteni személyemet. A görög mocsadéknak úgy cirka 10-15 körül saccolták a bent töltött idejét és ezzel a ténnyel még én is képes voltam idővel megbarátkozni. Jóval többet érdemelt volna a kiszabottnál, erre most a képembe vágják, hogy nyúlfarknyi öt év után esetleg újra egy és ugyanazon levegőt szívhatjuk majd?!
A gondolataim ezerrel cikáznak és terveket kovácsolnak a nem várt helyzetből. Hasznot igyekeznek látni a haszontalan férfi létezése mögött, még ha tisztában is vagyok azzal, hogy ezek a Hector féle evolúciós zsákutcák csak több kárt hoznak az emberek életébe, mintsem maradandó előnyt. Nem véletlenül alakítottam úgy a szálakat, hogy megkíméljem őt a további szenvedéseitől, amit a külvilág próbált kimérni rá és olyan helyre száműzzem, ahol csak bizonyos funkcióknak és szűkre szabott feladatköröknek kell megfelelnie. Erre kiderül, hogy még ezek is meghaladják a képességét.
Két gondolat egyből felmerül a fejemben és bár az egyik eléggé végső megoldás szagú, hiszen annyira azért nem utálom, hogy eltegyem láb alól, mindazonáltal egy pontban tökéletesen egymásba simulnak: Hector nem jöhet ki a börtönből.
És ehhez az életem árán is ragaszkodni fogok.
A városi elit egyik gyenge-pontjának számítanak azon estélyek, ahol flancos vacsorákkal és méregdrága pezsgőkkel kényeztetik a jelenlévőket és ahol természetesen megmutathatják, hogy nem véletlenül szereztek nevet szakmájukban. Elvégre már a belépőért borsos összeget perkálnak le és akkor még nem is esett szó a különböző szolgáltatásokról, amiket fű alatt intéznek és bizonyára csak a kinti plakát apró betűs részein említenek meg. Valószínű az én számból ez meglehetősen hazugságnak hangzik, miközben átlépem a terem küszöbét, jobbomon az ismerős vonásokkal megáldott szőkével. Maureen ördöggé formált angyalkája azon elfuserált rokoni szálak közé volt sorolható, akiket még képes voltam elviselni magam körül és nem úgy tekinteni személyükre, mint valami két lábon magát illegető céltáblára. Mellesleg álmomban sem gondoltam volna, hogy édesanyám családi köréből egyszer majd bármi olyan is származik, ami rám is pozitív hatást gyakorol majd.
Tekintetem végigpásztázza a termet és Roger Presley nyomorult képe után kutat. Jó ügyvéd volt, de kifogásolható módszerekkel, amik a magamfajtának általában a kiskaput jelentették a céljaim elérésének érdekében. Tisztelettudó, elkötelezett férfi képét mutatta a külvilág felé, de igazából az ilyen események jelentették neki a Paradicsomot a szeretők iránti függősége iránt. Egyszersmind éreztem émelygést és találtam szórakoztatónak, amikor a kamerák előtt az egekbe magasztalta feleségét és arról papolt, hogy a lojalitás mennyire fontos szempont és mozgatórugó az életében. A kérdés viszont adott: a mellette lévő nőhöz lojális vagy ahhoz, ami a gatyájában van? Én az utóbbira tippelnék és korábbi tapasztalataimból kiindulva a fogadások általában az én malmomra hajtották a vizet.
Tenyerem Fable hátán pihen meg, ahogyan beljebb vezetem őt az estély centruma felé és mielőtt elérnénk az embereket, akik közé elvegyülni vágyunk, közelebb hajolok a füléhez. - Menni fog vagy átvegyük még egyszer a tervet?
Szavaimat úgy adom tudtára, hogy csak ő legyen annak tanúja és csak ezt követően kísérem a bárpulthoz, hogy magunknak egy-egy a pezsgőnél testesebb italt rendeljek. Fablenek szüksége lesz rá Presley miatt, engem meg legalább visszafog abban, hogy ne akarjam a jelenlévők felét puszta kézzel megfojtani. A GR Global elég sok ügyféllel rendelkezik és azoknak a háromnegyede az ilyen rétegből adódik össze, akik védik a bűnös hátsójukat, mielőtt a sorsuk utolérhetné őket. Csak általában azzal nem számolnak, hogy a legvégén az én kezem is benne van az ő szerencsétlenségükben. - Tipikusan a szőkék a gyengéi és valahonnan úgy hallottam, bírja ha paripának becézik. - az utolsót már csak én fűzöm hozzá és a poharam pereme felett ejtek egy vigyort szavaim után. Presley ezt a pillanatot választja, hogy csatlakozzon az estélyre, én pedig ennek okán pillantok társaságomra.
- Megérteném, ha nem vinne rá a lélek, elvégre elég csak ránézni. Ez esetben tudod a B terv adott, bár kissé többet kell takarítani utána. - szó sincs róla, hogy bármikor is eltettem volna láb alól bárkit is. Én csak egy egyszerű szikra vagyok egy adag benzinben, aki pusztán a folyamatot indítja el és hagyja, hogy a természet végezze a dolgát.

.

Ryder && Fable

Sosem tudtam volna magamat olyan személyként jellemezni, aki ugrálni kezdett örömében, ellenben most olyan hangulatban vagyok, hogy bárkinek ki tudnám rúgni a lábát, aki megtenné ugyanezt mellettem. Hector szabadulásának híre olyan volt, mintha gyomorszájon rúgtak volna és fogalmam se lenne róla, hogy ki mindezért a felelős. Emiatt viszont nem marad más választásom, mint bűnbakokat keresni kellemetlenségeimért és olyanokon levezetnem haragomat, akiknek akár egy apró köze is lehet ahhoz, hogy mindez a baromság létrejöjjön. Még hogy jó magaviselet! Ember, komolyan..az a férfi Diaz első embere volt. Ő rendezett el a tag helyett mindent, simította el a felmerülő problémákat, ugyanakkor az égvilágon mindenről tudott, ami Remi piszkos ügyleteit illette. Kétlem, hogy bármiféle ráhatás nélkül kiengednék a mocskot és abban is egészen biztos vagyok, hogy Diaz áll emögött. Mivel ezt nem feltétlenül tudnám bizonyítani anélkül, hogy ne forgatnám fel mindenki életét és hívnám fel magamra a  figyelmet, ezért más módszerekhez kell folyamodnom és bőven elegendő lesz az, ha még azelőtt megállítom a kitörni készülő katasztrófát, mielőtt German kitenné a lábát a börtön kapuján. Ehhez viszont Roger Presley elengedhetetlen gyöngyszemnek bizonyult ügyvéd mivoltával és kétes kihágásaival egybecsomagolva. Mint egy hatalmas küldemény, amit kibontás nélkül visszaküldenél a feladójának mert tudod, hogy bármi is van benne, attól felfordul a gyomrod. Mi viszont vagyunk annyira rossz helyzetben, hogy már esélyünk sincsen kipaterolni az életünkből.
A szőkeség egy olyan ismeretségi szálat biztosított az életemben, amire tudtam, hogy számíthatok, ha éppen olyan dologra készülök, mellyel biztos kicsapnám partneremnél a biztosítékot. Chad naivitása sokszor lenyűgözött, ugyanakkor olyan volt számomra, mintha az öcsém lenne, akit az életem árán is képes lennék megvédeni. Nem direkt tettem vele azokat, amiket tettem, egyszerűen csak úgy éreztem helyesnek, hogy a Presley féle embereknek meg még a terem jó nagy részének nem kint a szabad levegőn kellene járkálnia, hiszen csak megmérgezik azt jelenlétükkel. Ehhez viszont olykor el kellett mosódniuk azoknak a bizonyos határoknak, Fable pedig pont ennek volt a szakértője. Ám rendesen sajnáltam őt, amiért Presley kedvére kellett tennie, de mindannyian hozunk áldozatokat a nagyobb jó érdekében és ő neki úgy tűnik ma ez lesz a befutója. Noha egy percig sem kételkedtem abban, hogy képes lesz végrehajtani a feladatot, ennek ellenére mihelyst feltűnik az ügyvéd a színen, abban a minutumban kérdésemet a szőkeség felé intézem, hogy biztosra menjek a dolgunkban. Mert ha egy valami bukik, az egész bukik és akkor magam fogom kitekerni Presley vézna nyakát. A kapott válaszban azonban úgy érzem nem kell csalódnom, mégis egy elismerésre is talán hajazó grimasszal reagálom le, mielőtt úgy igazából szavakban is kifejthetném erről a véleményemet. - Mi lenne ha a hálószobai titkoktól megkímélnél? Vizuális természet vagyok és ilyenkor rettenetesen bánom is.
Gyorsan beleiszok a poharamban lévő italba, hátha az egy gyors memóriatörléssel is jár, de a hatása sajnálatos módon most elmarad, ezért inkább úgy döntök egy kicsit tovább megyek ezen a témán és beleadok még egy olyan plusz információt, amire megint csak nem lennék kíváncsi.
- Figyelembe véve az eddigi partnerválasztásaidat még csodálkozom, hogy nem váltottál szakmát. - oldalra sandítok rá és még egy félszeg vigyor is odarajzolódik arcomra.
Eleinte csak érdeklődéssel telve hallok az állítólagos C tervről, majd magasba szökik a szemöldököm, amikor megindul felém, ám valahol örülök, hogy ennek miértjére hamarosan magyarázattal is szolgál. - Baj lenne, ha mégis meglódítanám egy kicsit? - érdeklődésem pusztán szakmai szempontból történik, de a döntés úgy gondolom most rajtam áll, mert Fable azonnal megindul Presley felé, én meg a tenyerem csapdájába zárom az üveget és a tettek mezejére lépek. Először egy italt rendelek, amit pár cseppel megbolondítok az üvegből, majd leszólítok egy pincért és kinézek egy gyanútlan nőszemélyt is, aki magányosan ücsörög a pult közelében a koktéljával. - Átadná ezt Mr. Presleynek? A hölgy küldte a pult végéből. Úgy tűnik mégsem veszett ki a romantika.
Úgy fűzöm hozzá ezeket az utolsó szavakat, mintha bánnám ennek ellenkezőjét, majd miután megkapom a beleegyező bólintást, visszahelyezkedek a székemre és végigkövetem, ahogyan a pincér átadja a poharat Presleynek, meg az üzenetet is mellé. Poharamat viszont már csak akkor emelem enyhén a magasba, amikor a szőkeséggel összeakad a tekintetünk ezzel is jelezve neki, hogy itt az ideje az ő szerepének, mert az első lavina már elindult és remélhetőleg elegendő ahhoz, hogy Presleyt elsodorja magával. Mint mondtam, olykor nem árt, ha elmosódna azok a bizonyos határok, márpedig egyes emberek, ilyesfajta módszereket követelnek, én pedig örömmel leszek az, aki rávezeti őket a jó cselekedet olykor meg nem található ösvényére. Elvégre úgy gondolom Presleynek se lenne jó ha German kikerülne. Mármint mit gondol, meddig maradna életben azok után, hogy biztos nem kevés összeg ütötte a markát, hogy bevállalja ezt az ügyet?! Roger a maga módján nem hülye, de ha egy köteg pénzt lát, kialszanak nála is a biztosítékok, azt a luxust pedig Remi sose engedné meg magának, hogy elvarratlan szálak rohangáljanak az ő felügyelete nélkül. Márpedig Presley pusztán csak ez marad végül, amely mihelyst a célvonalba vezeti Remi tervét, azon nyomban el is vágnak.

.

Ryder && Fable

Túlságosan régóta hajt már ez a Remi ellen történő játszma, hogy most egy Presley féle nyamvadék bekavarjon a képletbe és leginkább ez okozza az ösztönzést az este folyamán. German szabadulása nem a véletlenek műve, bizonyára a főnökének is benne van a keze, noha erre túl sok bizonyítékot senki sem fog találni. Remi elég okos volt ahhoz, hogy feltakarítson maga mögött, akár még akkor is, ha emberi életeket követelt ez a művelet. Én is léphettem volna ilyen módszerekkel. Űzhettem volna Presleyt jó pár mélységgel lejjebb a földbe, hiszen egyszerűbb lett volna mindenki élete és bizonyára kevesebbet is jártatta volna a száját. Az viszont annyira egyszerű megoldás lenne, amiből a későbbiekben nemhogy hasznom nem származna, de még ha kiderülne ki volt a tettes, még pont Remi kezére is játszanék. Azt az elégtételt pedig nem fogom megadni annak a rohadéknak. Így marad a B terv és a szőkeség ereje, amivel képes megkavarni a férfiak józan eszét és olyanokét is elcsavarni, akik minden létező erejükkel a családi harmónia képébe kapaszkodnak, amely ezeknél az embereknél pusztán a látszattal ér fel. A mi fajtánk, Fable meg az én esetem is ennél komplikáltabb és egyikünk sem hitegeti a jó népet azzal, hogy tökéletes háttérrel rendelkezünk, ellenben ami engem illet, nem is verem nagy dobra a kamucsaládom létezését. Jobb fenntartani a látszatot, hogy védem őket a nyilvánosságtól, mert az ellenkezője pont, hogy gyanút keltene olyan emberekben is, mint German vagy Remi embereinek összessége. Az pedig, hogy mi történik az álcsaládom tagjaival? Legyen a sors döntése. Akkoriban megkötöttünk egy alkut velük, elvégre mindegyikük egy olyan ügyfélhez tartozott, akitől megszabadítottam őket...pontosabban a rács mögött csücsülnek. Ami az én részemet illeti, úgy gondolom elvégeztem a dolgomat, most viszont itt az ideje nekik törleszteni. A nagyobb jóért. Azért, hogy mindannyian olyan életet éljenek, amilyet akarnak, ellenben egy olyan képnek is képesek legyenek megfelelni, ami az én életemet és a családomét is megkönnyíti. Ennek ellenére megmaradt némi valódiság, ami Maureen és Fable esetét illeti, de az ő létezésüket sem fogom csak úgy kedvtelésből nyilvánosságra hozni, ha a muszáj pont nem ezt kívánja meg. Ellenben tudtam jól, hogy ő rá számíthatok, ha olyanra készülök, mint Presley átmeneti félreállítása az útból, hiszen bárhogyan is nézem, ő a legnagyobb kulcs ahhoz, hogy megakadályozzuk az elkerülhetetlent.
Az eredeti terv egy kis plusszal bővül és már egy apró üveg landol kezembe Fable jóvoltából, amit abban a minutumban a tenyerem csapdájába is zárok, hogy elrejtsem a kíváncsi tekintetek elől. Tudom jól mekkora szenvedés neki, amiért olyan férfira kell rámásznia, akiben az az egyetlen vonzó tulajdonság, ha nem mutatkozik a nyilvánosság előtt és ennek burkoltan ugyan, de hangot is ad. A kapott válasz viszont tehetetlenné tesz és akaratlanul is félszeg mosolyt formál arcomra. - Tegyük még ennél is elfuseráltabbá a rokoni kapcsolatunkat?
Szemöldököm a magasba szökik érdeklődésem hatására, ám azt az egy szót, ami a közöttünk lévő szálat jelzi enyhén halkabban adom a tudtára. Mindezt leszámítva nem szívesen játszanék el ezzel a gondolattal sem, legyen bármennyire is elviselhetőbb a képzeletemnek.
Szóba kerülnek közöttünk a kapcsolatai, melyről csak töredéknyi ismeretségem van, de úgy érzem azzal kapcsolatban is elmondhatom: bőven eleget láttam. Ennek hangot is adok, a válasza viszont arra késztet, hogy még egy kortyot leerőltessek a torkomon a poharamba zárt italból. - Okos nő, de vannak defektjei. Egyszer úgyis belebukik ebbe és észre se fogja venni csak mikor már késő.
Biztató szavak lennének ezek a részemről? Sosem voltam a motivációs szövegek híve, ellenben a szavaimat igenis komolyan gondoltam. Maureen úgy érzi még mindig túl nagy befolyással van Fable életére, ez viszont idő előtt eléggé nyersen, de arcon fogja csapni őt. Már csak ki kell várni a megfelelő pillanatot.
Hazudnék azt állítani, hogy nem fordul meg a fejemben a kezemben lévő üveg kapcsán, hogy kissé többet csepegtetek az italba. Olyan szintű harag uralkodik bennem, ami miatt kétszer is meg kell gondolnom mit és miért teszek, de úgy tűnik Fablenek erre is lenne értelmes magyarázata. - Köszönöm doktornő a felvilágosítást. Egészen biztató jövőképet festett le nekem az imént.
Grimasszal és egy sóhajjal reagálom le neki adott válaszomat, de utána nem tartom fel őt Presley becserkészésében, nehogy elszalasszuk az elénk tárulkozó lehetőségeket. A várakozás viszont nem az én terepem és miközben a pultot támasztom könyökömmel, legalább a tizedik rohadékot számolom, aki ellen fel tudnék hozni ezt-azt, ha úgy hoznák a lehetőségeim. De mivel a közös munka egyikükkel sem került szóba, viszont hallottam már a nevüket felmerülni az ügyfeleimnél, így többet nem tehetek, minthogy kivárom, amíg utoléri őket a sorsuk. Nem kétlem, hogy egyszer velem is ez fog történni, de senki nem mondhatja, hogy nem készülök fel rá eléggé.
Fable üzenete hoz vissza a jelen kissé sem kellemes pillanatába, melynek hatására elrugaszkodok eredeti pozíciómtól és a keresésükre indulok. Nem kell sokat időznöm ezzel, de amikor megtalálom őket, először csak egy elismerésre hajazó grimasszal reagálok, majd a szavaimnak is lehetőséget adok a kibontakozásra. - Nem hagytál neki sok lehetőséget, hogy megmutassa mire képes.
Közelebb lépek az ágyhoz és már éppen megfordul a fejemben a következő amire készülök, amikor Fable olyanra hívja fel a figyelmemet, ami különös érdeklődést fest ábrázatomra. - Egy póni? Te is nyeltél egy adagot a cuccból?
A férfi eszméletlensége arra enged következtetni, hogy jó emberhez került az ital, de a nő szavai sem éppen biztatóak. Ennek ellenére mellé lépek és magam is kinézek az ablakon, hogy felmérjem miről is magyaráz pontosan. - Mivel szinte az összes nyomorékot ő védi a jelenlévők közül, nem kizárt, hogy itt is, ott is megvetette a lábát. De ha a drága pónin kívül van ott bármi is, biztos hétpecsétes titokként őrzik és egy kisebb tervezés kellene hozzá, hogy kijátsszuk a rendszert.
Osztom meg vele elképzeléseimet, noha nem lenne lehetetlen kivitelezni. - Előbb viszont kezdjünk ezzel az idiótával valamit, hogy feldobjuk a fejezetedet. - célzok itt korábban nekem irt üzenetére, majd Fable-re irányítom a tekintetemet. - Van egy rúzsod? - kérdezek rá, miközben keresek valamit, amivel kiköthetjük Presley kezeit az ágyhoz. - Remélem a művészi festő énedet sem hagytad otthon.

.

ryder&fable

Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside

Biztos voltam benne, hogy Ryder lassan akarta akasztani a hóhért. De hogy ennyire lassan, azzal már voltak némi problémáim. Az biztos, hogy páratlan észjárással rendelkezett. Na dehogy beszorulunk, egy elcseszett James Bond filmbe, ahol Ryder csábító sokatmondó pillantással szürcsölgeti az italát a pultnak támaszkodva. Akár Hale Berry az egyik jelenetben. Nem erre szerződtem, de túl sok minden áll mögöttünk Ryderrel, hogy nemet mondjak neki bármire is. Ráadásul a magam elcseszett módján, még talán szeretem is. Persze ezt nem áll szándékomban hangoztatni, mert tudtam hogy áll az ilyesfajta kapcsolatokhoz családon belül. Így a mi kifejezési formánk egymásféle, valami egészen másban merült ki. A bizalomban.  Ami a legkevésbé sem volt oly tiszta, mint azt maga a jelentése sugallja. Ez a fajta bizalom néha piszkos munkákat kívánt meg, vagy épp azt hogy vér tapadjon a kezünkhöz. Akár nevezhetjük hűségnek is, mindegy volt, hogyan nevezzük, a mi kötelékünkben olyan deformitás volt jelen, ami más családokban nincsen. De nem kell meglepődni, elég ha megnézzük kik neveltek fel, és máris mindenre választ kapunk. Persze ettől nem lesz nyugodtabb az ember.  Hisz Lynette és Maureen, olyan volt, mint az Alice csodaországban, még elcseszetebb verziója.  Soha nem tudhattad éppen mi következik, és kiszámíthatatlan volt mindkettő. Még ha valójában ők, azt is állítják, hogy következetesek voltak a nevelésünket illetően. Én nem így emlékszem, és fogadni merek, hogy Ryder sem pont így jellemezné Lynette nevelési módszereit. Szóval maga a hátterünk sem volt egyszerű, és nem egy megszokott gyerekkort tudhatunk magunk mögött. Így szinte meg volt írva, hogy egyenes út vezet a pokolba, még csak térkép sem kellett hozzá.
- Szerintem már sok mindenen nem változtatna.- vonom meg lazán a vállaimat, mert valójában, halál mindegy volt, ha belegondolunk. Mi már abba a kategóriába tartozunk, amit nem igazán lehet fokozni, sem szóval kifejezni.
Sok mindent megtanultam attól a nőtől, aki felnevelt. Aki megakadályozta azt, hogy valaha is normális köteléket alakítsak ki bárkivel is. Olyan zagyvaságokkal tömte  tele az akkor még manipulálható elmémet, hogy egy idő után szerves részemmé váltak  Maureen gondolatai. Mintha a sajátomé lett volna.  Kevés szóval is nagy hatást ért el, de ha hallgatott, az még többet jelentett.
- Már nagyon régóta túl késő, csak még nem vette észre.- Hamiskás mosolyomat a pohár pereme mögött rejtem el, ahogy az italból erőt gyűjtök, hogy legyen némi affinitásom a feladatomhoz.
- Szívesen máskor is Mr. Danfroth.- Fejezem be végül játékos bájcsevejünket, és elindulok Presley felé.

Mondanám, hogy minden gátlásomat levetkőzve, szétettem a lábamat ennek az ocsmányságnak, akit még csak jó indulattal se tudnék emberinek nevezni. De sajnos nem így történt, bár ez relatív, hogy ki számára nem pozitív eredmény. Presley olyan volt, akár egy nem várt terhesség. Nem örülsz neki, ráadásul ha belegondolsz a következményekbe, akkor még rosszabbnak látod a kilátásaidat. Bár lehet csak én látom, ennyire sötétnek a terhességet.  Míg én a nemlétező anyai ösztönöm felkutatásában elmerülök, meg is érkezik Ryder. Én pedig csak önelégült vigyorral nézek rá, mint aki most nyert belépőt, egy Bon Jovi koncertre.
- - Ennek még akkor sem adnék lehetőséget, ha milliárdokat ajánlana, nemhogy így..- hanyagul intek a fetrengő Presley felé, akinek időközben a nyála is megeredt. Fintorogva nézem az egész jelenséget. Kurva vagyok, nem kéne hogy válogatós legyek, de itt ugyebár most nem is az volt a lényeg, hogy mindenáron ágyba kerüljek vele. Az ablakhoz lépve, igyekszem minél rejtélyesebben felhívni Ryder figyelmét arra, hogy bizony a feladatomat így is túlteljesítettem.  Persze ahog fogadja, csak nevetve megrázom a fejemet.
- Nem, sajnos nem kaptam belőle, bár tény hogy sokkal jobban jártam volna, ha az én italomba is kerül egy kis adag.- jegyzem meg vigyorogva. Majd a tekintetemet, egy kis pillanat erejéig, visszavezetem a telekre.  Egészen biztos voltam, hogy van ott valami, azon a pónin kívül, az ilyen hasonló mocskok, mint Presley tudták, ha túl kirívó tételekben játszanak, hamar utánuk szimatolnak. Így elég csekély mértékben villogtak azzal, hogy valójában mennyi vagyon is van a tulajdonukban.
- Hm..lehet.- Sétálok vissza Ryder mellé. - De az is lehet, hogy nem foglalkozott annyira vele. Mert ha belegondolunk, túl egyszerű. Olyasmi, amire nem gondolna senki.- jegyzem meg, bár nem tudtam megfejteni a gondolatmenetüket, hisz bármi is volt ott, olyasmi volt amit féltve őrzött a mi kis barátunk. Még ha az egy póni is volt.
- Mi van ha Rómeóba rejtett valamit?- vetem fel a következő lehetőséget, talán túl komoly hangleejtéssel . Elképesztő volt néha, hogy Rydernek hány olyan arca volt, amivel azt fejezi ki: Te most tényleg komplett hülye vagy?
- Bocs, csak vicceltem, csak elfelejtettem, hogy azt ritkán érted meg.- Legyintek egyet játékosan, majd a levéltáskámból előhalászok egy vérvörös rúzst.
- Nem hagytam otthon, de azt hiszem muszáj lesz megtennem, amit eddig mindenképpen elakartam kerülni.- húzom el a számat. Majd a fürdőbe vonulva, gondos óvatossággal és precíz megszokott mozdulatokkal felviszem az ajkaimra a rúzst.
- Ezért még sokkal jössz nekem.- Szólalok meg, miközben előjövök, és Presley fölé hajolva, egészen kapkodó mozdulatokkal rúzsfoltot hagyok magam után. Azokon a megszokott helyeken, ahol általában a mindenre felkészült feleség is észre venné, meg ahol a vak is látja.
- Nos? Hogy tetszik?- Megyek vissza Ryder mellé, hogy távolról is megcsodálhassam, annak bizonyítékát, hogy Presley bizony a hűséget csak hírből ismeri.

Úgy tűnik Hector börtönben tartása teljesen elvette a maradék józan eszemet, ha már arról beszélgetek Fabessel mennyire is tehetnénk még cifrábbá a mi kapcsolatunkat. Persze, Fable gyönyörű nő volt, akiért bármelyik férfi a fél karját odaadta volna, csakhogy a perszóna rákacsintson, én viszont mindig is másképpen gondoltam rá. Lássuk be, Lynette és Maureen közötti testvéri szál már rég olyan verembe küldött minket, ahonnan amíg élünk nem verekedjük ki magunkat. Mert ha jó anyám egy téboly volt a maga módján, akkor Maureen még egy lapáttal rátett erre, melyhez még odatársult a kérdéses nevelési stílusa is, melyben Fable volt csúnya szavakkal élve a kísérleti alany. Már nem is számoltam egy idő után hányféle módon próbálta őt a saját javára kihasználni, miközben azzal nem számolt, hogy ezáltal olyan nőt nevelt a szőkeségből, aki egyszer felülmúlja mesterét. Ez pedig határozottan kezdett kibontakozni előttem is, ahogyan tervem felvázolása után profi módon belelendül annak kivitelezésébe, én meg olyan jót vigyorognék magamnak legszívesebben a pultnak támaszkodna, mégsem teszem, mert az idegrendszerem képtelen megregulázni arcvonásaimat, hogy normális, emberi reakciót csaljak ki magamból.
A kezemben lévő itallal szórakozok és türelmesen várok, már amennyire ez jellemző volt rám, de kezdett a jelenlévők közül mindenki az agyamra menni, ezért szinte a levegőbe bokszoltam volna örömömben, amikor a telefonom kijelzője felvillant, rajta pedig Fable üzenete körvonalazódott ki. Megszaporáztam lépteimet a megfelelő szoba irányába, hogy belépve annak ajtaján olyan jelenetnek lehessek szemtanúja, amit bizonyára ha méreggel mostam volna ki a szemeimet, akkor is kirajzolódott volna lelki szemeim előtt.
- Átgondolhattam volna ezt jobban is. - értem itt ezalatt Presley félmeztelen és egyben kiütött látványára, akiről el is fordítom inkább a tekintetemet, mielőtt a sorozatos rossz élmények okozása miatt kidobnám őt az ablakon. Úgysem érezné meg, de ha most a nyakamba varrok egy gyilkosságot is, akkor nemcsak hogy Hectort nem tartom a börtönbe, de inkább bevállalom helyette a további évek letöltését, egyenesen Remi kezére játszva ezzel. Mintha annyira vágynék arra, hogy szabotáljam önmagamat.
Első körben fogalmam sincsen Fable milyen pónikkal hozakodik elő, de aztán lassan csak-csak beavat elképzeléseibe. Presleytől minden kitelik, még az is, hogy egy egész állatkertet tartson elzárva ha abból profitálhat és a nyamvadt élete még elfuseráltabb lehet, de legalább valaki vevő lenne az elképzeléseire. Elég csak listát írni azokról az emberekről, akit a védelme alá vett. Egyik sem különb nála, de legalább megmarad a saját fajtájánál.
- Biztos nem jótékony célokra kellene, ami ott van. - gondolkozok el, miközben ő egy egészen vad elképzeléssel hozakodik elő, amire nem bírom ki, hogy ne vezessem rá kékjeimet. - És vállalkozol is arra, hogy kiszedd azt a valamit Romeóból vagy azt gondoltad én fogom majd tüzetesebben átvizsgálni?
Szemöldököm a magasba szökik, hogy érdeklődésemet ezzel is kifejezzem az irányába. - Mert arról már most lehetsz. - mutatok rá eltávolodva az ablaktól és ujjaimat barna tincseim közé vezetem, hogy egy pillanat erejéig ismételten Presleyre nézhessek. Túl kockázatos lenne oda kimenni még akkor is, hogyha az ügyvéd semmi mást nem tart ott, csak hobbijának rajong éppen a négylábú barátjával. Ám bármennyire is tiltakozok egy részről az ötlettel kapcsolatban, mégis az egészséges kíváncsiság tovább terjed bennem, ennek viszont kezdetben nem mutatom jelét hölgytársaságom felé.
Nem csalódtam a rúzzsal kapcsolatban, ám a végeredményt inkább csak megfigyelőként várom ki magamban elégedetten konstatálva a látottakat. Roger persze engedelmesen és eszméletlenül tűri Fable rajta történő ténykedését és a rohadéknak biztos meglódulna a fantáziája amiatt, aminek én az elő sorból szemtanúja lehetek, ahogyan a szőkeség fölé mászik és ajkaival szakavatottan rúzsnyomokat hagy maga után, tökéletes képet festve ezzel egy nem túl bizalomgerjesztő testre.
- Kíváncsi legyek hányszor csináltad már ezt ezelőtt? - a zsebemből halászom elő a telefonomat és közelebb lépek az ágyhoz, hogy egy csodálatos képet lőjek Roger feleségének a férjéről.
- Számítottam a tartozásaimra. Mennyiszer is hallottam már ezt tőled korábban? - felé sandítok egy pillanatra, miközben zakómat leveszem és az egyik szék karfájára igazgatom, majd a telefonomat az asztalra helyezem és visszamegyek Presleyhez, majd az ágy szélénél állva hajolok fölé, hogy egy kicsit megpofozgassam az arcát.
- Ébresztő Presley. - valami morgás, nyöszörgés hagyja el a száját, majd újabb próbát teszek felé. - Fabes, egy pohár vizet kérhetek? Úgy veszem észre a vendégünk kiszáradt. - megköszönöm, ha a kezembe kerül a pohár és egy laza mozdulattal az ügyvéd képébe öntöm, mire egyből kinyílnak a szemei.
- Mi a..hol vagyok? - ijedten pásztázni kezdi környezetét, aztán először felmér engem, majd Fable-t is, aminek hatására elködösül a tekintete mérgében. - Te...te picsa. Te adtál nekem valamit. - vádlóan a szőkeségre mutat, én meg lenézek ennek hatására rá.
- Nana, pszt, óvatosan. Vigyázzon a szájára Presley, mert kénytelen leszek kitépni a nyelvét. Csak rám figyeljen, ne ő rá. - mutatom neki két ujjammal az arcomat, ő meg mérgelődik valamit és fészkelődni kezd.
- Nem tudom kik maguk vagy mit akarnak, de jobb ha kihagynak engem belőle.  - tápászkodna fel, én meg nem túl kedvesen visszalököm az ágyra és tenyeremmel a bútornak szegezem őt, kezemet vészesen közel tartva a nyakához, de még direkt nem csúsztatom feljebb.
- Az nagy hiba lenne, Roger, amit a felesége biztos nem pártolna. - elhúzom a számat enyhe fejingatással is megspékelve mondanivalómat. - Szóval a helyében figyelnék és nyugton maradnék. Gondolja menni fog?

.

fable&ryder

Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside

Sztoikus nyugalommal álltam a művem felett, ami valószínűleg, ha napvilágra kerülne, egy családot tenne tönkre. Azt hinné az ember lánya, hogy valamiféle reakciót kivált belőlem, hisz mégis csak egy érzékeny nő vagyok. De soha ne ítéljünk, könyvet a borítójáról. Mert lehet, megfog valami külsőre. De aztán kinyitod azt a szerencsétlen könyvet, és megnyomorít egy életre. Na jó talán, egy könyvnek nincs ekkora hatalma, kivéve a Bibliának, annak minden körülmények közt van. Már ha egy vallásos marha vagy, aki megy tömeg után, és minden egyes leírt szót véresen komolyan vesz. Volt benne részem, hisz vallásos elit iskolába jártam. Maureen egyik elképesztő agymenése volt, amit mai napig sem értek, hisz utána olyan műszakos kurvát nevelt belőlem, hogy azóta is értem imádkozik, az egész  Upper East Side-i egyház közösség.  Én pedig nem tudok  jobb „basszátok meg” – visszavágást azoknak az ítélkező seggfejeknek, mint azt, hogy a tökéletes, szűz Jézus Krisztus
lábánál egy prostituált van. De még mielőtt szentté avatnék valakit (leginkább magamat), és még több nyomasztó emlék lepné el az agyamat, ami szinte vonzotta magával az érzelmeket is, igyekeztem minden koncentrációmat előttem lévő látványra összpontosítani. Habár még mindig, csak egy undorodó borzongás  fut végig rajtam. De van előnye  annak, hogy az érzelmeidet, egyszer csak elzárod. Mint egy egyszerű csap. Mondjuk, akkor nem tudom mit csinálok, ha csőtörés lesz, és  emóciós szökőkútként öklendezem fel magamból a múltam, minden egyes darabkáját, amit nem voltam hajlandó megemészteni az évek során, csak elnyomni, és eldugni őket egy olyan helyre, ahol még néha én sem ismertem ki magam. Mondhatni kaotikus rend uralkodott ott legbelül, és én ezzel vészeltem át  a napjaimat. Ha elkapott az érzelgősség, gyorsan megálljt parancsoltam neki.
- Igen, egészen pontosan így gondoltam.- teszem hozzá, egy játékos mosollyal, majd foltatom, egy okfejtéssel.
- Hidd el, előbb nyúlnék fel, egy póni hátsó felébe, minthogy ezzel..- mutatok a végig, az eszméletlen partneremen.- Bármit is csináljak. De mivel, már csináltam valamit, így rád marad a matatós meló. - vonom meg a vállaimat, majd a válasz hallatán elnevetem magamat.
Miután elég nyomot hagytam magam, Presley smirgli érzetű bőrén, rögtön le is törlöm a rúzs maradékát magamról, és vissza illegek Ryder mellé.
- Fekszik, alszik, rúzsfoltos.- összegzem, amit ő maga is láthat.
- Nem elégszer.- jegyzem meg, mert ha visszagondolok, több mint ezerszer sem lett volna elég, hogy ezt végrehajtsam Néha olyan alakokkal hozott össze a sors, akiknek a kívánságlistája igen csak pikáns volt. Ezek persze legtöbbször a megalomániás seggfejek voltak, akik a 24 órából 20-at azzal töltöttek, hogy  egy kényelmes bőrfotelből döntéseket hoztak. Ha viszont velem voltak, levetkőztek minden felelősséget, és meggondolatlan tettek következményeképp gyakran sérültem volt hogy fizikálisan, volt hogy lelkileg. Zavaros gondolatra, érzem ahogy az epe egyre inkább marni kezdi a torkomat. Kapcsolj ki! Kapcsolj ki! Kapcsolj ki! Utasítom az elmémet, vissza, egy olyan sötét zugba, ahol ellavírozhat olyan emlékek közt, amik nem zaklatnak fel.  Nem tudom, miért pont Presley ocsmány látványa hozza elő belőlem a legrosszabbat, mégis érzem, hogy méregként kezd hatni minden egyes sejtemre, és  szándékomban állt ezt a mérget átadni neki.
Lehunyom pár pillanatra a szememet, amíg Ryder nem figyel, mély levegőt veszek, hogy megtisztítsam magam mindattól, aminek a folyamata egyre inkább kezd körvonalazódni bennem.
- Nos, mivel egészen korán kezdtünk bele...- tűnődök el, hogy milyen szóhasználat lenne  a legmegfelelőbb a helyzetre.- Amibe kezdtünk. Nem tartom számon, csak azt, hogy jelen pillanatban tartozol nekem.-  Jelentem ki könnyedén, és egy bájos mosollyal nézek rá. Igazából bármikor megtettem volna érte bármit, szóval nem fektettem soha hangsúlyt arra, hogy tényleg tartozna nekem. Mert tudtam, hogy valamennyire ez fordítva is igaz.
A megmagyarázhatatlan düh még mindig izzik bennem, úgy hogy ezt az embert valójában nem ismertem. De valami ismerőset láttam benne felfedezni, amitől újra  olyan emlékfoszlányok törtek felszínre, amit igyekeztem a legmesszebb lökni magamtól. Haragom okkal inkább, az agyamban lévő folyamatos elnyomásnak szólt, amit ráruháztam Presley nyomorult személyére.
- Úgy nézz ki Csipkejózsika nem akar felébredni.- jegyzem meg, míg figyelem ahogy próbálja ébresztgetni az alvó vízilovat, aki a jelek szerint több rásegítésre vágyik.
- Máris hozom.- lököm el magam  a faltól, majd visszatérek egy jó nagy pohár vízzel, és Ryder kezébe adom. Összefont karokkal figyelem, ahogy az egyedünk szépen magához tér, és csak egy lesajnáló mosolyra görbül a szám, amikor felém pillant.
-Helló.- Üdvözlöm kedélyesen, amikor voltaképp meg is szólít. Mondtak már rosszabbat is, de úgy tűnik Ryder kevésbé tolerálja a hozzám fűzött szavait.
- Már rég benne van.- szúrom közbe vonatott hanghordozással, mindegyiknél ugyanez a műsor. Van aki még azt hiszi lehet hatalma, csak hogy itt ezzel kurvára nem ér semmit, és a mi türelmünk pedig fogytán kezd lenni. Ördögi vigyorral nézek Presley-re, amikor Ryder felteszi neki a kérdést, és egy bólintással jelzem, hogy jobb ha engedelmesség mellet dönt. Bár jól tudtam, én is, és Ryder is, hogy lesz még itt próbálkozás.
- Úgy látom ezt a estet minden évben megrendezik.- mondom miközben az egyik jelenlévő Facebookján lavírozok, és több évre visszamenőleg találhatók fényképek.
- Mi ez valami éves péniszhosszabbítás esemény ügyvédek számára? - kérdem felvont szemöldökkel. Valójában nem vártam választ, hisz teljesen egyértelmű volt mi folyik itt, és nem is ezért vagyunk itt.
- Milyen szép lánya van Presley, ahhoz képest, hogy maga ilyen..- nem nézek rá, de érzem a feszültséget, ami árad belőle. Ráadásul a dagadt disznója, olyan hangosan kapkod levegő után, az idegtől, hogy majd megfullad.
- Magának semmi sem szent?- köpi a szavakat.
- Nem nagyon.- egy gúnyos mosoly ül az arcomra, mikor végül felnézek rá, és Ryder telefonját fel fordítom, ahol a képernyőn ő díszeleg.
- Elküldhetném a feleségének is, azzal is eléggé rábaszik. De ha a lányának küldöm el, akkor még jobban. Tudja mekkora sebeket tud ejteni, egy lányban az apja hitvány viselkedése? Elveszti a hőst, akit eddig magában látott. Undorodni fog magától Presley.- összegzem sóhajtva.
- Szóval ajánlatos lenne, ha az úriemberre figyelne, és szíveskedne együttműködni, minden felmerülő probléma megoldásában.- ajánlom fel neki könnyed hangnemben, mint aki csak azt kérdezte meg tőle, hogy kér kávét, avagy sem.

Mindig is érdekesnek hatott a közöttünk lévő kapcsolat a szőkeséggel és bárkinek is passzoltuk volna át a megmagyarázást követő labdát, biztosan tanácstalanul állt volna azzal a kezében, balra-jobbra forogva válaszokért. Cinkostársak voltunk és rokonok egyben. Barátok, akiknek kapcsolatát az egymásnak szolgáltatott érdekek és az együttműködés fűztek szorosabbra, miközben még kedveltük is a másikat. Első szóra léptem volna, hogyha Fable-nek szüksége van valamire, de úgy éreztem ez az évek alatt kölcsönösnek hatott. Az elfuserált anyák társaságába belépve mindketten megtudhattuk milyen két félőrült nevelése alatt felnőni és valahol mi sem igazán különböztünk tőlük.
Roger Presley neve olyan volt a szemeimben, mintha vörös posztót lengettek volna meg előttem. Nem azért, mert olyan értékes figura lett volna a hétköznapjaiban vagy egy átlagos napon érdekeim fűztek volna a létezéséhez, hanem mert olyan ügybe, olyan emberek életébe tenyerelt bele, amibe nem kellett volna. Remi emberének kiengedése nagy hibának bizonyulna és tudtam, hogy nem amiatt lépnék meg, mert a pasas szentként tengette a mindennapjait odabent, hanem mert valakit megszorongatott érte. German mindig is hatásos meggyőzőerővel bírt, nem csoda, hogy ő volt Remi legnagyobb bizalmasa idekint és bizonyára odabent is. Diaznak  a börtönben nagyobb szüksége volt szövetségesekre és Hector az egyik aduász közöttük. Az, hogy még a lehetősége is fennállt a kiengedésének csak azért történhetett meg, mert valami nagyobb, összetettebb terve van vele, én pedig nem hagyhatom, hogy újra tönkretegyen bárkit is.
Fable alakítása a rúzzsal díjért kiált, én pedig profi fotósra hajazó beleéléssel készítem el róla a fényképet, hogy mindezt a gyomorforgató csodát megőrizzük az utókornak. Csak abban reménykedtem, hogy kikérdezésének folyamatában nem mondja fel a szolgálatot a telefonom, amiért ilyen embereket kínzó tartalmat tárolok benne.
- Van egy olyan érzésem, hogy ezt minden formában az orrom alá fogod dörgölni. - egy pillantást vetek Fable felé, mielőtt megsürgethetnénk a hármasban töltött folyamatot. Valahogy nincs kedvem sok időt tölteni egy légtérben ezzel az alakkal és minél előbb megbizonyosodok arról, hogy German a rácsok mögött marad, annál nyugodtabban fogom azt a nyamvadt három órát végigaludni, amennyit úgy a pihenésre szánok a hétköznapjaimból.
A pohár víz után Presley szinte kivirágzik és annyira izgő-mozgó lesz, hogy kedvem támad megismertetni őt az öklömmel, de akkor kezdhetnénk ezt az egészet elölről. Márpedig ahhoz, hogy daloljon, muszáj ébren is lennie még akkor is, hogyha egyszerűen nem vagyok kíváncsi a süket szövegelésére. Az viszont ahogyan a szőkeséget illeti ezt még inkább elmélyíti bennem és mire észbe kapok, túlságosan közel járok ahhoz, hogy megszorongassam kicsit a nyakát. Meglehet ő ezt az egészet poénnak fogja fel, de nekem egyáltalán nem az és amit véresen komolyan veszek, azért a végletekig megküzdök.
Fable eközben sem tétlenkedik és már a közösségi háló rejtelmeibe korzózik, előásva egy-két fontosabb információt emberünkről. Én eközben sem engedem el Presleyt, néha azonban feljebb csúsztatom a kezemet nyakának mentén, hogy érezze törődésemet és egyben jelenlétem fontosságát.
- Mit művel? - akadékoskodik újra a pasas, én pedig enyhén szorosabbra váltom a fogásomat.
- Engedje a hölgyet beszélni, Presley. Utána elhiheti, kap lehetőséget arra, hogy válaszokat adjon. - engedek előbbi mozdulatsoromon, miután Roger mélyebbeket lélegzik, szinte kapkodja az oxigént, amiből pár másodperce majdnem kifogyott.
- Mégis mit akarnak tőlem? Ha pénzre van szükségük, adjanak egy telefont és máris átutalom önöknek. - hadarja.
- A francnak kell a nyomorult pénze, Presley! - csattanok fel, nyakánál feljebb tolva őt ágyon, majd egy élesebben beszívott levegővétel után elengedem, a nyakkendőmön pedig lazítok egy keveset. - Elnézést, elragadtattam magamat. Beszéljen inkább az egyik ügyfeléről, Hector Germanról.
Presley a nyakát tapogatja és mihelyst biztonságos távolság húzódik meg közöttünk, hátrébb fészkelődik az ágyon, szinte már a másik oldalon a földre esve ezzel. Szerencséjére megkapaszkodik az ágy melletti kis szekrénybe, így elkerülheti a padlóra érkező balesetet. - Most komolyan.. - vesz egy mélyebb levegőt.. - Komolyan egy pitiáner bűnöző miatt rángattak el ide? - felröhög kínjában, én pedig összenézek a szőkeséggel egy olyan 'ez most kurvára biztos, hogy szórakozik velünk' pillantással, ami miatt ismét viszket a tenyerem, hogy olyat műveljek Presleyvel, amit biztosan nem tesz zsebre.
- Legutóbbi ismereteim szerint még tudtam számolni Roger, de bárhogyan is matematikázok itt, nekem a 20 évből csak 8 telt le és sehogyan sem adódik össze Hector szabadulása. Nyilván velem van a probléma, de kérem, elégítse ki a kíváncsiságomat ezzel kapcsolatban. - adom át neki a válaszadás lehetőségét.
- Jó magaviselet miatt engedik ki. Az emberek megváltoznak. - dünnyögi és most nekem támad kedvem röhögni egy sort, de mégsem teszem.
- Komolyan ezzel a szar dumával próbál megetetni minket? Mi lenne, ha motiválnám egy kicsit arra, hogy felfrissítsem az emlékezetét miért is fog szabadulni Hector? - lassan sétálok át az ágy másik felére, mire az idióta most átkúszik arra a térfélre, ahol előbb még én voltam, ezért megállok és csak fáradtan meggyűröm a képemet. - Roger, ne csináljuk ki egymás idegrendszerét, ha lehet. Felnőtt emberek vagyunk az istenért. Bármennyire is élvezem ezt a romantikus szállodai kiruccanást, kap öt nyamvadt percet, hogy beszámoljon az igazságról vagy a bájos partnerem elküldi a lányának a képét. - lépek Fable háta mögé és államat a válla mélyedésébe fektetem, hogy a kezében lévő telefon képernyőjére tévedjen tekintetem. - Az ártatlan hercegnője képei között biztosan jól fest majd apu disznóságainak lenyomata, nemde?

.

fable&Ryder

Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside

Ryder verhetetlen volt abban, hogy egyszerre táncoljon az idegbeteg, és a nyugodt között húzódó határ vonalon. Vékony vonal választotta el őket egymástól, és akármennyire is nem volt szokása, gyilkolászni, azért még benne volt a pakliban. Volt egy olyan érzésem, hogy jelenlétem, nem csak azért volt annyira fontos, hogy ügyes nyuszi módjára, az üregbe csábítsam ezt a szerencsétlent. Hanem talán valami féle pajzsként is szolgáltam Ryder gyilkolni vágyó keze közt, és Presley irritáló jelleme közt. Az is tagadhatatlan volt, hogy amibe most keveredtünk, annyira nem is állt messze tőlünk, így már szinte bevált módszerekkel haladtunk lépésről-lépésre. Meg voltak azok az üres frázisok, amitől a falat kapartam, és azok a pillanatok, amiktől már kevésbé kerülgetett az agyfasz. Arra viszont kevésbé voltam felkészülve, hogy egy pillanatra, egy váratlan emlék tódul az agyamba, és fájdalmas szikraként indítja be az elmémnek azt a részét, amit igyekeztem kordában tartani. Legalábbis elzárni, olyannyira, hogy csak a legszükségesebb esetben elevenítsem fel őket.  Kár, hogy a szokásokkal ellentétben, az emlékek nem levetkőzhetők. Csak felejthetők, amennyire az emberi agy képes rá. Akkor tudtam volna csak minden traumatikus emléket elfelejteni, ha valamit úgy telibe fejelek mint a húzat, már pedig ez nem mostanában volt esedékes. Az őrület mezsgyéjére lépve, igyekszem visszaringatni magam abba a nyugalmi állapotba, amiben eddig is jelen voltam, és tudósítani magammal hogy Ryder itt van velem.  Az ő jelenléte nyugtatólag hatott rám, még úgy is, hogy nála azért gyakran elszakadt az a bizonyos cérna.
Végignézve az előttem lejátszódó jelenetet, nem igazán lennék a pasas helyében. Ezt valószínűleg már ő is érzi, és tekintetében egyre többször látom átsuhanni a félelemet. De minden erejével próbál úrrá lenne a helyzeten, és meg is teszi az első röhejes kijelentést.
- Na, ez is túl sok filmet nézz..- sóhajtok unottan, ahogy a pénzről esik szó. Miért hiszi mindegyik azt, hogy egy önmagában befolyásos embertől, csak és kizárólag pénzt akarhatnak. Az fel sem merül, hogy a kapcsolataival, amivel rendelkezik,  az iránti felelőssége jobban érdekli az ilyen hozzánk hasonlókat, mint mi is ? Nem sokáig tudok elmélázni, hogy vajon milyen indíttatás vezérelheti antihősünket, mert Ryder hangjával együtt, a keze szorítása is erősödik Presley nyaka körül.
- Ryd, mondtam már, hogy figyelj a parkinsonodra jobban oda. - szólók közbe, miközben újra a világhálónak szentelem a figyelmemet. Undorítónak találtam, hogy egy olyan embert, mint Presley a legjobb ügyvédek közé soroltak. A munkái során mondjuk meg is látszódott, hisz többnyire, olyan üzletemberekkel dolgozott együtt, akiknek az alvilágban is nyakig ért a keze. Az is egészen biztos volt, hogy ez a mostani ügy, épp úgy valakinek az érdekében állt. Önmagában, ha nem tőle kérdeznénk meg, hogy amúgy ez mi a faszért van így ? Végigmehetnénk Ryderrel, az összes olyan alvilági arcon, aki azt hiszi, hogy a félelem amit gerjeszt maga körül, az védelemként is szolgál. Erre pedig Rydernek ideje sem volt, na meg persze arra sem, hogy Presley még itt jól érezze magát és vihorásszon, mintha csak egy stand up fellépésen lenne. Felvont szemöldökkel nézzek Rydre, tapintható már a feszültsége, ami Presley megjelenése óta egyre nagyobbra nőtt benne. Tudtam, hogy a türelme véges, és hogy ez a játszma, amit ez az idióta játszik, nem fog  szép véget érni, ha időt előtt abba nem hagyja. Azt pedig semmiképp nem túl kifizetődő megvárni, míg Ryd egész testében több feszültség áramlik, mint amennyi vér.
- Lenne némi ellenvetésem, ezzel kapcsolatban!- szólalok meg hirtelenjében, amikor Presley a lehető legócskább magyarázatot akarja letuszkolni Ryder torkán.
- Bár, én csak egy csinos kis pofika vagyok. De úgy emlékszem, a határozat, ami egyedünk ellen hatályba lépett, azt is megemlíti, hogy egy visszaesőről van szó. Nem véletlen kapott 20 évet. Bár ezt ugye magunktól is kitaláltuk volna, hisz tudjuk, hogy a szóban forgó egyed, nem éppen olyan akár a patyolat. De, én még mindig azon morfondírozok, hogy Hectorra ugyan miért nem vonatkozik, az a szabály, hogy visszaeső nem élhet, a feles kedvezmény, lehetőségével? Ami ugye feltételes szabadlábra helyezést jelent.  Az már más kérdés, hogy valóban matematikai problémával küszködhet az a döntőbíró, aki ezt vezette, ha 20 évnek, 8 lett a fele. - Presley arcán pillanatnyi zavar fut át, és tekintetében pedig észrevehető, hogy valami olyasmi után kutat, amit felismerhet.
- Nem, nem ismer. Higgye el, nem is akar megismerni. - nézek fel rá, egy pillanatra a telefon képernyőjéről, majd tovább görgetem a lánya képeit, ami elméletben minden kritériumnak megfelel, hogy valaki legyen belőled a közösségi világhálón. Érdekes módja, ez az egzisztencia szerzésének, de valakinél ez már csak így megy. Prostituált lévén, nem igazán részesítettem előnyben a, mindent vagy semmit alapelvet, mert akkor az azt jelentené, hogy a végletekbe gondolkodom. Ez a kiscsaj pedig alighanem több fasszal parádézik, mint én egy műszakom alatt.
Bár előfordulhat, hogy ennek a generációnak, már a génjeibe van kódolva, hogy instant ribancot csináljon magából, és bohóc módjára álljon a porondra, egy-két like reményében.
Presleynek egy szerencséje volt, túl sokat tudott, és  az a fajta ember volt, aki hamar megtörik némi nyomás alatt. Főleg ha érintetté válik a családja is, amit nyilván csak kirakatként használ. És egy-egy eseményen jól fest, amikor valahova elcipeli őket magával, mint minta férj, és apa, aki sikeres a munkájában, ezzel egy olyan képet lefestve , ami valójában nem is létezik. Pont olyan, mint a Mona Lisa...nem tudhatod, hogy éppen mosolyog, vagy éppen szorulása van.
- Bájos lennék?- kuncogok halkan, ahogy Ryder mellém lép. Ő volt talán az egyetlen férfi, akinek a közelségétől, nem éreztem feszengve magam, vagy hogy bármit is meg kéne játszanom előtte. Az életem maga egy darab volt, amit jó részt csak férfiak néztek.
- Báár,ha jobba megnézem, az alma nem esett messze a fájától..- forgatom el a képernyőt, vele együtt  a fejemet kicsit arrébb billentem, ahogy meglátok Presley lányáról, egy még hajmeresztőbb képet.
- Egész..... különleges.- mosolyodok el.
- Tudja Presley, ha nem válaszol, és nem az igazat...akkor tudok egy sokkal rosszabb sorsot a lányának. - A mosoly még mindig nem olvadt le az arcomról, az hogy mosolygok, pedig nem igazán jelentette azt, hogy valóban boldog is vagyok.
- Gondolom már rájött, hogy nem igazán vannak határok, amiket ne lennénk képesek átlépni, szóval tegye magának meg azt a szívességet, hogy válaszol arra a kibaszott kérdésre, mert ha nekem elfogy a türelmem, na akkor aztán baszhatja!

Higgadt embernek könyvelném el magamat. Olyannak, aki nem parádézik amikor kedve szottyan és nem ereszt golyót annak a fejébe, aki a türelmét teszi próbára. Roger Presley esetében viszont túl nagy a tét, hiszen egy olyan embert tervez képviselni, akinek az lenne a sorsa, hogy a börtönbe rohadjon meg a többi cinkostársával együtt és nem az, hogy szabadon mászkálhasson ahogyan kedve tartja. Mindez viszont úgy, hogy semmi alapja nincs a kiszabadulásának, csak Remi befolyása, ami úgy tűnik újabb szintekre került, amióta a mocsok egész otthonosan kezdett berendezkedni a celláján belül. Mindig is olyan pasas volt, aki képes volt hatással lenni az emberekre. Értelmes volt, megválogatta a szavait és lehetett volna belőle valaki, ha egy-két nulla nem vakítja el őt annál is jobban, mint amennyit a jövőjébe áldozott. A tudásából sokra vihette volna, hiszen az ügyeink előtt sosem volt gondja a tervezéssel, sőt ügyesen fedezte fel azokat a kiskapukat, amiket mások aligha vettek észre. Ez viszont abban a pillanatban, hogy Powellék meghaltak az ő közreműködése által a semmibe foszlott. Remi sorsa az, hogy a börtönbe maradjon és a társai is vele tartsanak.
Presley kezd az idegeimre menni az értetlenségével és néha talán enyhén túlzásokba esek azzal, hogy a nyakát környékezem meg kezemmel, éreztetve vele mennyire fontos milyen választ is présel ki abból a hazug szájából. Össze-vissza hadar, ökörségeket magyaráz, aminek igazából semmi értelme vagy ha létezik is bármilyen logikus magyarázat a szövegelésére, akkor az számomra nem jelent semmit.
- Nem egy nyelvet beszélünk, Presley? - vetődik fel bennem az egyetlen értelmes gondolat, mert másképpen képtelen lennék megmagyarázni, hogy miért ennyire érthetetlen. Fable természetesen közbeavatkozik, melynek hatására lusta mosoly jelenik meg arcomon, államat pedig a szőkeség nyakának mélyedésébe fektetem, hogy ebből a pozitúrából mérjem fel miket is nézeget a telefonon. Távol állt tőlem, hogy a világhálót megértsem, ezért teljesen rábíztam a lányra annak feltérképezését, hátha hasznos információkat vonhatunk le, amivel még inkább megszorongathatjuk Presleyt. Mellesleg jobb ötletnek hatott tartani az ügyvédtől a pár lépés távolságot, mielőtt tényleg megfojthatnám és akkor felesleges volt ez az egész tortúra, aminek Fablet meg a saját idegrendszeremet is kitettem. Enyhén hunyorgok, hogy kivegyem a képen szereplőket, amikor Fable elforgatja a készüléket és egy elismerésemet kifejező hümmögést engedélyezek magamnak.
- Apuci biztos büszke lehet a lányára. Elvégre majdnem hasonló fotókat látok itt, mint amilyen az előbb készült magáról, Roger. Úgy tűnik családi vonás ennyire kivetkőzni magukból. - ciccegek párat a fejemet csóválva közben és ellépek a hölgyeménytől, hogy most ismételten megközelítsem Rogert. Persze a féreg egyből veszi a lapot és már iszkol is tőlem távolabb, noha igazából még a közelébe se értem - és személy szerint nem is akarok.
- Ezzel tudják mekkora slamasztikába kevertek? - elfojtott hangon közli velünk kérdését és tekintete közöttünk cikázik.
- Pont, hogy hidegen hagy. - felelem kifejezéstelenül és az ablakhoz sétálok. A kinti udvart csak néhány díszvilágítás teszi hangulatossá, de a vendégek mind bent csoportosulnak az arra kinevezett terembe.
- Ha megtudják, hogy információkat adtam ki, kicsinálnak. - próbál a lelkünkre hatni ezzel, én viszont egy sóhajtás következtében veszek egy félfordulatot és csak ezután vezetem rá kékjeimet Presleyre.
- És maga tisztában van vele mennyi ember fog meghalni, ha Hector German szabadlábra kerül? Képes lesz elszámolni annak a sok embernek az életével, akiknek a vére a maga kezéhez tapad majd csak mert közreműködött velük?
Minden mérgemet kérdéseimbe ölöm bele, de itt még nem végeztem. - Ezzel szemben a maga aggályai nem is tűnnek annyira vészesnek.
Presley magában mormog valamit és remélhetőleg semmi olyat, ami kettőnkre vonatkozik, mert esküszöm szájba verem. Kezemet az államra vezetem és simító mozdulattal vezetem végig annak vonulatát, miközben arra várok, hogy történjen valami. Meglehetősen könnyítene az életemen, ha eldöntené melyik oldalon játszik, bár amekkora gyáva idióta, még mindig azzal van elfoglalva, hogy mentse a nyamvadt életét.
- Ígérjék meg, hogy megvédenek és a családomat is, én pedig átadok minden információt, amit tudok. - alkudozik, ami már némileg kezdi felkelteni az érdeklődésemet. A ma este folyamán most először érzem úgy, hogy haladunk is valamerre.
- Feltéve, ha bármi hasznosat mond.
Nem bólintok rá, hiszen nem fogom olyan helyzetbe a szavamat adni, amiről a végén kiderült, hogy csak egy felesleges süketelés volt. Presley elhelyezkedik, végül belekezd.
- Egy Susan Frost nevű nő adta a kezembe az ügyet és addig a pontig amíg végig nem olvastam az aktát, igazából azt se tudtam, hogy ki az a Hector German. Nekem azt mondták, hogy csak egyszerű ügy lesz az egész, de akárhányszor valami hibázott a képletbe és felhoztam nekik, ők egyszerűen elhajtottak mindenféle magyarázat nélkül. - értetlenkedve vezet be minket a történtekbe. Elmondja, hogy nem engedték kérdéseket feltenni és a munkájába került volna, ha nem működik közre. Mire a szövegelésének a végére ér, már átfogóbb képet kapok arról, amivel eddig is tisztában voltam, hogy Hectort nem a két szép szeme miatt engednék ki.
- Elmondom, hogy fogjuk ezt végigjátszani. Maga együttműködik velük Roger, teszi a szépet és úgy viselkedik, ahogyan eddig is tette. A lényeg, hogy ne kezdjenek el gyanakodni, hiszen úgy gondolom az már egyértelmű, miszerint magát piszkosul átcseszték. - vagyis reméltem, mert ha ennyiből nem esett le neki, akkor az már régen rossz jel. - Ha előbb adja át az ügyet, magának lőttek, lebukik, ezt a luxust pedig nem engedhetjük meg.
Milyen hasznunk lenne abból, ha még idő előtt kiiktatnák az egyetlen embert, akivel még lenne esélyünk megállítani ezt a kitörni készülő katasztrófát? - Szándékosan elfogja szúrni az ügyet, Presley, az utolsókig reményt adva Hectornak, mi pedig ha teljesíti a kérésünket, teljes védelmet adunk cserébe.
- Mi a bizonyíték arra, hogy bízhatok magukban és nem tesznek ugyanúgy lóvá? - futtatja rám értetlen tekintetét.
- Éppen magát nézzük rúzsnyomos felsőtesttel. Gondolja feleslegesen szenvednénk ennyit, ha nem lenne az egész ügy fontos? Egyszerű képlet, ha maga tartja a szavát, mi is fogjuk. A képeket viszont megőrizzük biztosítéknak, hátha időközben úgy döntene, hogy ellenünk szegül. - Fable mellé sétálok, tenyeremet pedig a szőkeség hátára simítom. - Én a maga helyében 10 percen belül elkészülnék, hogy még időben odaérjen a beszédére. Indulhatunk? - pillantok női társaságomra és ha igennel felel, megindulok az ajtó irányába, hogy kinyitva előtte azt minél előbb elhagyjuk a szobát, ám még előtte visszaszólok. - Jelentkezni fogunk, Presley!

.

fable&Ryder

Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside

“ Az élet olyan, hogy az események sohasem vágnak, nem is vághatnak egybe a várakozásunkkal.”Hogy miért épp egy Charlotte Bronte idézet jár a fejemben, miközben épp lelkileg, és fizikailag is talán a végső esélyeibe lökdösünk valakit Ryderrel. Halványlila gőzöm sincs . Talán az elmémnek túl sok volt ez a mai napra, és ha már Presleyhez hasonló szerencsétlenek vergődését kell néznem, akkor elvárható lenne egy pattogatott kukorica, vagy valami, ha már a figyelmemet nem köti le, legalább a napi boldogsághormon bevitelem legyen meg. De nem, nekünk itt kell néznünk, ahogy ez a balfasz fossa a szót, de abból egy sem használható. Drámai túlzásokkal is túlhajszolja a szerepét, és hát azért ennyit nem ér, hogy tényleg ennyire fontos legyen. Ezt a kibaszott balladai homályt, kezdtem megunni, és a sürgősen kellett valami ami lehiggaszt mielőtt tényleg az éjjeli lámpával fogom fejbe kólintani. Mintha Ryder ráérzett volna, a bennem áramló feszültségre, és próbál megnyugtatni. Finoman megcirógatom az arcát, ahogy a vállam mélyedésébe helyezi az állát. Közben pedig közös új programot találunk magunknak, ami még rosszabb, mint az előző. Elgondolkodom, hogy vajon tényleg Rómeó farában való turkálás a rosszabb, vagy a Presley família alantas szokásainak felkutatása. De az is lehet, hogy egyenértékű . Bár ebből a nézetből, inkább nyúltam volna fel egy póni seggébe, azzal többet érünk el. Lehetetlen volt az egész helyzet, az abszurditás a tetőfokára hágott, Ryder agyvize pedig épp úgy kezdett felmenni ahogy az enyém is. Összevetve mindent, nem volt egy túl kedvező kombó Roger számára, de ha már kiharcolta magának, én aztán többet nem fogom megállítani a dolgok természetes menetét. Ha úgy akarja leélni a hátralévő élettét, hogy megkeserítjük minden egyes lépését, hát legyen.
Ryder add neki, egy utolsó esélyt, egy kérdésbe csomagolva, hogy esetleg jártassa a száját, és ne csak arról, amit már eddig is hallottunk tőle. Most vagy ennyire idióta, és nem érti, hogy ebből csak szarul tud kijönni. De kétségeim támadtak afelől, hogy a pasas tényleg olyan nagy zseni lenne a szakmájában. Ha már az sem tudja kilogikázni, hogy ha most itt nem vall színt, akkor akár fel is akaszthatja magát valahova. Persze az is lehet, hogy velünk van a baj, és nem vagyunk elég egyértelműek, így Ryder megint csak nekilendül a dolognak, csodálom, hogy még van türelme, és velősebben kifejteni a mi szenvedő alanyunknak a dolgot.
- Sokkal nagyobb bajban lesz, ha most nem beszél.- szúrom közbe, mint egy elcseszett ígéretet, mert hát így is volt. Csak úgy tűnt a felfogásával akadtak gondok, vagy olyan volt, mint azok a lányok, akik a “ nem olyan lány vagyok” közt és az “itt helyben leszoplak” közt táncolnak. Nem tudom, de elég volt mára az előjátékból, és azt hiszem nem csak nekem.
Nem mondanám gyors lefolyásúnak, míg az emberünk végre kinyög valamit, leginkább olyan érzésem van, mintha évezredek óta itt sátraznánk. De ezt leginkább annak tudható be, hogy már jó ideje arra próbájuk “ösztönözni”, hogy tálaljon ki.
- Persley, nem olyan kurva nehéz, maga egy gerinctelen féreg. Az ilyeneknek ez igazán nem okozhat gondot.- rázom meg a fejemet rosszallón, Ryder elcsendesült, ami azt jelentette, hogy most már itt nem a i türelmünk a lényeg. Hanem Rogeré, hogy meddig hajlandó makacsul ragaszkodni az elképzeléseihez, és ahhoz, hogy ebből ki tud mászni, úgy ahogy azt ő elképzelte. Aztán végre olybá tűnik, hogy megtörik a jég. Innentől már nyert ügyünk volt. Persze hogy féltette a családját, és úgy tűnt attól jobban tartott, mint amit mi nyújthatunk számára, ha nem működik együtt velünk.
- Amint vége lenne az ügynek, valószínűleg magát, egy “véletlen” baleset érné. Higgye el, eddig a túl sok tudás, nem sok mindenkinek vált a hasznára, így még mi vagyunk a jobb variáció a számára. - teszem hozzá, jól tudtam hogy működnek az ilyen, és ehhez hasonló esetek. Maureen is hasonló módszerekkel próbált rendet tartani, ha esetleg valami fenyegette. Annyit nem bíbelődött vele, hisz nem szerette azt a játékot, hogy egy emberen áll, vagy bukik minden, így könnyű szerrel eltüntette a föld színéről. És ha a sejtéseim helyesek, akkor Presley-re is ez várható. A rendőrség nem fog utána menni a dolognak, csak annyira, hogy halott aktává tudják nyilvánítani, és kihűlnek a nyomok. Már pedig, egy olyan ember, aki több mocsadékot segített ki a börtönből, mint a hűvösre tett, nem hinném, hogy túlzott erőfeszítéseket tennének az ügy érdekében. Innentől már nem is szólalok meg,Ryder levezényeli az ügyet, én pedig figyelem, ahogy Presleyt a markában szorongatja.
Amikor mellém ér, belesimulok az érintésébe.- Igen, lehetőleg minél gyorsabban induljunk, hogy ne kelljen ezt tovább néznem.- bökök a fejemmel Roger felé, majd egy halk kuncogást hallattok , amikor kiérünk végre, felsóhajtok. Nem is igazán értettem, hogy pár pillanatra odabent mi történt velem, de most már igyekszem magamról levetkőzni az érzetet, ami olyan undort váltott ki belőlem, amit még a kezdetek kezdetén éreztem, amikor egy idegen hozzám ért. Kiestem abból a monotonitásból , amit magaménak tudtam, csak tudnám mi a franc történt...
- Merre tovább? Esetleg maradunk Presley beszédjén?- teszem fel nevetve a kérdést, majd foltatom.- Vagy esetleg maradunk az összeruccanás azon részén, amikor ezek szét esnek a kellően elfogyasztott piától? Esetleg meglátogatjuk Rómeót?- vonom fel kihívóan a szemöldökömet.

Kezd a vérnyomásom rovására menni ez a macska-egér játék, amit Presleyvel játszunk ki, aki úgy tűnik előszeretettel játssza el a hülyét, csak hogy mentse magát. Nem vagyok a békés tárgyalások ellen és valahol hiszek abban is, hogy két ember szemtől-szemben, értelmes felnőttek módjára képes megoldani egy mindkettőjüket érintő problémát. Rogert viszont megzsarolták. Remi valamelyik idiótája egészen biztosan a markában tartja őt és olyan ajánlatokkal meg a jövőjét megkérdőjelező képekkel tömte tele a védőügyvéd fejét, ami miatt bármelyik más normális ember is berezelt volna. Presley azonban nincs tisztában azzal, amivel én. Sejtelme sincs arról milyen közreműködést játszik egy olyan bűnöző esetében, aki mihelyst megkapja a férfitől amit akart, az lesz az első dolga, hogy eltegye őt láb alól. Ismertem már jól Diazt és ha még egyszer jó embernek is mutatta magát, mélyen belül ugyanúgy romlott volt már ismeretségünk alatt. Csak kellett egy bizonyos szikra, hogy mindezt kihozza belőle. Nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy egy olyan erőt és előnyt adjunk egy börtönben lévő ember kezébe, amivel ki tudja hány embernek árthat, aki keresztbe tett neki. És nem, egyáltalán nem a saját hátsómat féltem, sokkal inkább azokat, akik az életem részesei és akiknek még fogalmuk sincsen arról milyen céltáblát is festettek azzal a hátukra, hogy akkoriban kikezdtek Remivel és hozzájárultak az ügyéhez. Presley csak az első lépcsőfok és minél tovább hallgatom őt, annál inkább fordul meg a fejemben, hogy elengedhetetlen sorsára való tekintettel én magam taszítom le őt a lépcsőn, ha tovább táncol az idegeimen.
Fable tökéletes szárnysegédnek bizonyul, ám észrevehetően valami felkavarta őt a beszélgetésünk során. Néma gesztusokkal igyekszem elterelni erről a figyelmét, hiszen sem az időt, sem pedig a helyet nem találom arra megfelelőnek, hogy megbeszéljük mi okozhatta a hangulatában a változásokat. Ennek ellenére odafigyelek rá, még akkor is, ha néha több időt is fecsérelek Presleyre, akinek a kinézete miatt a rosszullét kerülget már. Magam sem tudom mi játszódhatott le a fejemben, amikor úgy gondoltam egy ilyesfajta életre szóló trauma mindkettőnknek kedvez majd.
Roger első körben csak süketel össze-vissza és többször hozakodik elő azzal, hogy mennyire félti az életét, semmint hasznos információkkal lásson el minket. Egy kis ráhatással azonban úgy tűnik megtörik a jég és mihelyst beavatom őt mire számíthat majd a tárgyalás lezajlása után, mintha együttműködőbbé válna. Gondolom egyszerűen csak rájött, hogyha még egy szavunkat se hiszi el, talán mi vagyunk a kisebbik rossz a történetében.
- A balesetet tekintse a szó szoros értelmében. El se tudja képzelni mennyire leleményesek tudnak lenni a bűnözők egy ilyen előadás során. Van, hogy a nyomozók hetekig járják körbe és körbe az ügyet, mire egyáltalán lesz bármilyen bizonyíték az ellenkezőjére, ha pedig nem, egyszerűen elveszik a süllyesztőbe anélkül, hogy bárkit is érdekelne mi történt magával. Szomorú vég, ha engem kérdez. - elhúzom a számat, de miután az ügyvéd tekintete végül megállapodik egyikünkön, csak-csak belemegy a kisebbik rossz elfogadásába, ami a mi ajánlatunkat helyezi előtérbe. Öt perccel és megannyi felesleges szövegeléssel később már egy belsős emberrel és olyan információkkal vagyunk gazdagabbak, amiken elindulhatunk, hogy German továbbra is a sitten hűsöljön a puszipajtásaival együtt. Még egy-két jó tanácsot hozzáfűzök a fickónak, mielőtt elhagyhatnánk bájos segítőmmel a szobát, ám mihelyst becsukódik mögöttünk az ajtó, minden figyelmemet Fablenek szentelem.
- Eleget hallottam ahhoz, hogy ne legyek kíváncsi a folytatására, szóval minél előbb elmegyünk innen. - a lépcső irányába terelem őt, de már lefelé menet a zsebemből halászom elő a kocsikulcsomat. - Tudom, hogy élveznéd Rómeó feltérképezését, de ha ez az ügy lezárult, visszajövünk érte. Fabes, ezek vannak annyira arrogánsak, hogy hetekig üljenek a megszerzett zsákmányukon, gondolván, már senki nem veheti el tőlük. Ha Rómeó olyan fontos, később is ott lesz, ezt garantálhatom neked.
Az elitek krémje már zsúfolásig telítette a kijelölt termet, ahol mi is várakoztunk korábban, így egy kis manőverezésre van szükségünk ahhoz, hogy átverekedjük magunkat a kellemetlen társaságon. Fablet magam mellé vezetem kezemmel és úgy irányítom magunkat ki innen, hogy közben még véletlenül se essen bármi bántódása a lánynak. A megszokás hatalma, azt hiszem, valamikor túlságosan is az.
- Szállj be, jobb helyre megyünk ennél. - az ajtót kinyitva neki paskolom meg autóm tetejét mihelyst elérünk a parkolóig, és miután beülök mellé, már nem sokat szórakozok azzal, hogy kiállva onnan a főútra kanyarodjak a kocsival.
- Valamin nagyon őrlődtél odabent korábban, és gondoltam mindkettőnknek elkél egy kis feszültség levezetés. - elhallgatok egy pillanatra, de mielőtt kétértelművé válna a mondandóm, egyből rátérek a folytatásra. - Nem túlságosan szokásom ilyen helyekre járkálni, de bent a srácoktól kaptam ajándékba még azt hiszem a legutóbbi szülinapomra. Kinyitnád a kesztyűtartót? - kérem meg őt, mert közelebb van hozzá és vezetés közben nem nagyon akarok mindenféle irányba tapogatózni. - Ott megtalálod az ajándék jegyeket a helyről.
Félig odakoncentrálva csak magyarázom el Fablenek a dolgot, de másképpen most nem igazán megy, ám ha kiszedi onnan, részletesebben megtudhatja hova is megyünk most pontosan. Odabent a cégnél úgy gondolták, ha már másképpen nem megy, ezért elküldenek egy olyan helyre, ahol bármilyen egyéb büntetés nélkül szétverhetek egy egész szobát és még a felújítással sem kell bajlódnom. Én viszont sosem éltem vele, bár a gesztus igazán kedves volt. Megvoltak ugyanis a magam módszerei, amik eddig egyszer sem okoztak csalódást. Szerencsére még sosem kellett emelni a téteteket, most viszont úgy vélem, nem árt valami egészen másban is kipróbálni magunkat és van egy sejtésem, hogy Fablenek is jót fog tenni. Ugyan nyíltan nem kérdezek rá mi miatt változott meg a hangulata, a lehetőséget megadom neki, hogyha úgy érzi, beavatna, akkor igyekszem őt meghallgatni. A bölcs megfogalmazásokkal viszont bajban leszek. - Jártál már ott korábban? - érdeklődéssel fordulok egy pillanatra a szőkeség felé, miközben a piros lámpa váltására várva ujjaimat a kormányon jártatom doboló mozdulatok kíséretében.

.

ryder&fable

Love is a shield, to hide behind, love is a field to grow inside

Kétségem sem volt afelől, hogy ez a mi kis ügyünk Ryderrel, hasonlítani fog, egy elcseszett randihoz. Amin úgy igazán senki nem akart részt venni, de valamiért mégis közös érdekekhez fűződtek a szálak. Persze az kérdéses, hogy Presleynek milyen érdekei vannak, ebben a kis édes hármasban. De őszintén, nem is annyira érdekelt. Szívem szerint, főbe lőttem volna. Olyan mértékű erőszakosságot éreztem irányába, amit csak Maureen személye tudott belőlem kiváltani. Voltaképp ha jobban belegondoltam, hasonlítanak . A fenntartott álca, az hogy ő tart kézben mindent, mindenkit ki tud játszani. Az ilyen mértékű önhittség, olyan emberekre vallott, akiknek valójában semmi se volt a háta mögött, csak egy szemétdomb, amin  kakas módjára kukorékolt, míg  nem a telekről a szomszéd jól fejbe nem lövi, és főzz belőle egy kiadós vacsorát. Felejthető személyek, akik senkinek nem fognak hiányozni, és éppoly hamar eltüntethető a földszínéről, mint amilyen hamar oda ette a fene. Ez volt az, ami igazán veszélyessé tette számára ezt a játékot. Az ember azt hisz, ha úgy szerezz magának nevet, hogy nem tartozik hozzá arc, akkor az valami kiváltság. Persze, annak a kiváltsága, hogy mivel az arcodat nem ismerték, csak a neveddel voltak tisztában, így senkinek nem fogsz hiányozni. Presley-hez ugyan tartozott arc, de senki nem nehezményezné, ha az undorító pofáját, nem kéne minden tárgyalás alkalmával nézni. Undor, gyűlölet, és a félelemhez hasonló dolgok kezdeknek bennem olyan mértékre ölteni, amivel már nem nagyon tudtam megbirkózni. De ez talán annak is a hibája, hogy mostanában túl messzire kezdek menni, és kevésbé érdekel már, hogy mi lesz a vége. Mint egy futam, ami tudod, hogy halálos lehet, ennek ellenére, olyan erővel nyomod a gázt, mintha csak a becsapódást várnád, egy egyenes úton.  Meddő gondolat, ami magában hordozz egy fajta rezignált hangulatot is. Lemondtam volna mindenről? Legkevésbé sem, de úgy éreztem, hogy a vesztem, itt loholt folyamatosan a nyakamba, és éreztem, hogy ennek tudatában is, hirtelen fog érni.
Ahogy messzebb kerülünk a tett színhelyétől, kicsit azzal együtt engedd a feszélyezett hangulatom is, és egy lágy mosoly szökik az arcomra, ahogy Ryder belemegy a játékba.
- Hidd el nekem, az a póni tud valamit. Láttam a szemében, igaz csak távcsövön keresztül, de a tekintette még messziről is sokatmondó volt. Ekkora csapott meg a felismerés, hogy az a póni, fontos. Hacsak nem tényleg Presley mániája dicsekedni, egy pónival. Ennek fényében, annyira nem is lenne furcsa, ha azt kedveli, hogy paripának hívják. - elmélkedem szórakozottan,  sóhajtva mérem végig a tömeget. Ezek tényleg a lehető legpofátlanabb módon ajnározták körbe magukat, mintha legalábbis a jól megérdemelt jutalmukat kapnák meg, minden olyan mocskosságért, amit elkövettek. Épphogy nem díjat is kiosztanak érte. Ryder körültekintő figyelmességgel, és túlzott védelmező navigálása, újra mosolyt csal az arcomra. Talán ő volt az egyetlen, olyan ember a közvetlen közelemből, aki nem csak egy szajhát látott bennem, és nem ítélt el. Önmagában annak is köszönhető , hogy még ha nem is vér szerint, de betöltöttem valami űrt az életében, ahogy az ő az enyémben. Persze ez magában, egy elég elcseszett kötődés volt a maga részéről. Rokon, avagy nem rokon imázs lévén.  Meg persze a közös pontok sem voltak elhanyagolhatók, a kapcsolatunk alakulása szempontjából, mert mindkettőnknek  kiosztották a rossz gyerekkor kártyát, amiből saját döntésünk jogán építkezhetünk, vagy rombolhattuk magunkat tovább. Jó “anyáink” szempontjából az utóbbi, nem lett volna túl nyereséges, így talán erős  túlzás azt állítani, hogy bármi is  szabad volt számunkra. Persze a válaszút látszatát, mindkettőnk számára meg volt, ahol minden bizonnyal várt egy csapda is.
- Közös program?- kuncogok halkan, a mi közös programjaink általában furcsán végződtek. Már csak abból a szempontból is, mert ami nekünk szórakoztató volt, az lehet kívülről szemlélőnek kevésbé volt az.  Könnyedén siklok az anyós ülésre, miközben a támlának vetem a fejemet, és úgy irányítom felé a tekintetemet. Akaratlanul is kihívón a magasba szökik a szemöldököm a mondat végén, amit igyekszik gyorsan palástolni.
- Most már kíváncsi vagyok, hova is nem szokásod járkálni.- így kíváncsiságtól furdalva, kezdek el a kesztyűtartóban matatni, amíg a kezeim közé nem akadnak a jegyek. Halkan kuncogás hallatok, amikor részletesebben elolvasom a hely által nyújtott szolgáltatások lényegét.
- Ha nem ismernélek, megkérdeném, miért vesznek neked ilyen ajándékokat.- nevetem el magamat, de nem volt szükség magyarázatra. Ryder bájos személyiségének alappillérei közé tartozott, az is, hogy bár higgadtnak, megfontoltnak tűnt, de fejben már vér fürdött rendezett.  Azok a fajta emberek voltunk, akik másra erőszak nélkül próbáltak hatást gyakorolni. De ez néha járt némi lemondással, például hiába akarod a padlót telibe fejeltetni Presley-vel. Nem teheted meg, mert nem haladsz vele semerre.
- Úgy tűnik, mostanában én sem  vagyok a régi, és egyre többször megakasztanak olyan dolgok, amik régebben nem. Semmi különös, igazából, de mintha a 26 évem alatt, most kezdeném érezni, erőteljesebben a súlyát Maureen "nevelésének”. Tetteinek, amik engem formáltak, az a nő tett azzá aki most vagyok. Hiába próbálom, magam elvonatkoztatni tőle, azt hiszem mindig is csak az maradok, amit Maureen akart.  A Presleyhez hasonlók pedig, tökéletes emlékeztetők, ilyen téren. De mostanában túl sokat gondolkodom, lehet túl sok időt hagyok magamnak rá.- mosolyodom el játékosan, és kinézek az ablakon. Magam sem tudnám megmondani, hogy azért, hogy egy pillanatra rendezni tudjam a vonásaimat, vagy csak egyszerűen reflex. De a kérdésre, már újra felé nézek.
- Nem, de ha előbb tudomást szerzek, hogy létezik ilyen hely. Nem járkálnék úgy néha, mint egy pontosan időzített bomba. De azt hiszem tényleg rám fér, még mielőtt az egyik kuncsaftom agyveleje kötne ki, Maureen kibaszott márványpadlóján.- ami esélyes volt, ha a mostani helyzetemet néztem, amibe beletáncoltam, vagyis csak belekészülök táncolni. De erről igyekszem nem is beszélni, sem mutatni Ryder felé, nem tudom, hogy reagálna. Ráadásul esélyes volt, hogy már hallotta, annak a bizonyos embernek a nevét

Sokkal gyorsabban ugranak vissza a normális tartományba az értékeim, amikor végre magunk mögött hagyhatjuk Roger Presley közel sem kedvelhető pofáját. Eleget tudtam meg róla az elmúlt pár napban ahhoz, hogy lejöjjön mekkora sunyi dög valójában, ahogyan ahhoz sem kellett kutakodni, miszerint jobban félti az életét és a családját bárminél. Nem vagyok az ilyen módszereknek a híve, jobban szeretem a két ember közötti értelmes beszélgetést, de Presley nem az a fajta, akivel ez ennyire könnyedén működhet. Ő abban a pillanatban, hogy megérezte volna a másik gyengeségét, azt, hogy mennyire szüksége is van az illetőnek valamire, azonnal rákapott volna arra, hogy dróton rángassa beszédpartnerét. De ahogyan Presleynek is megvoltak a maga elvei és módszerei, úgy én sem voltam az a fajta, aki eltűrte, hogy megmondják neki mit tegyen. Ahhoz pedig, hogy Hectort továbbra is a börtönben maradjon tudtam jól, hogy nem lesz elég a két szép szememet meg az udvariasabb énemet bevetni. Mindenesetre egyszerűen még most sem fér a fejembe, hogy egy olyan múlttal rendelkező embert mint Hectort melyik elmeháborodott gondolta úgy, miszerint teljesen ésszerű döntés jó magaviselet miatt kiengedni. Ugyan én nem ástam bele magamat Hector ügyébe annyira, mint akkoriban Tanner, mikor Diaz szervezetét vette górcső alá, de még személy szerint én is feltudnék sorolni legalább vagy hat olyan érdemi pontot, ami rádob plusz egy-két évet még German bent töltött napjaira. Ezek után felmerül a kérdés, miért is kellene tisztán eljárnunk, ha mások örömmel hemperegnek meg a célravezető mocsokban?
A gondolataimba veszek el egy röpke percig, de közben a társaságomat sem hanyagolom el. Fable jelenléte sokat segített még ha ezt nyíltan képtelen lennék szavakba is megformálni. Nélküle bizonyára már megfojtottam volna Presleyt még akkor is, ha elég tiszta gondolkozással rendelkeztem ahhoz, hogy tudjam kezelni a dühömet. Megvolt a magam elvrendszere, az a kimondatlan szabályzat, amihez tartottam magamat. Abba pedig nem fért bele egy emberi élet kioltása csak mint egy végső esetben történő megoldás, amikor a helyzet már szimplán olyan reménytelenné és provokatívvá válik, ahol ez marad az egyetlen lehetőség a lezárásra. Amúgy sem értem volna semmit sem, ha kitekerem az ügyvéd nyakát, mert fontos alapja volt annak a tervnek, ami már napok óta csak egyre erősebben körvonalazódott a fejemben. Általában sikerült elkerülnöm a kudarcot és nagyon reméltem, hogy ez most lesz másképp Hector esetében.
- Ha fontos, pont ezért nem fogja rejtegetni őt. Presley a maga módján okos, tudja jól, hogy senki sem vizsgálgatna át tüzetesebben olyat a titkaiért, ami pont szem előtt van. Elvégre emberi butaság, hogy sokszor azt nem vesszük észre, ami kiszúrja a szemünket. - osztom meg még vele a saját véleményemet, mindenesetre még mielőtt úgy döntenénk Rogert ezen az állati módon környékezzük meg, utána fogok nézni mennyire is éri meg pontosan.
Szinte már csak akkor lélegzek fel igazán, amikor a saját kocsim ülésén kényelmesedhetek el. A GR miatt jó pár gálán meg jótékonysági rendezvényen túl vagyok már, de ettől függetlenül sosem tudtam igazán kibékülni velük meg talán soha nem is fogok. Ezért is érzem, hogy nagyon jó döntés lesz meglépni azt, amit kezdetben csak finoman vázolok fel Fablenek, de határozottan úgy tűnik a folytatásban mindkettőnknek nagyon nagy szüksége lesz rá. A csapat általában tudta jól azt, amit én magamnak nem akartam nyíltan bevallani és eszerint választottak ajándékokat is. Fable megjegyzése ezzel kapcsolatban azonban mosolyra késztet.
- Talán azért, mert ők is túlságosan jól ismernek.
Az évek alatt kétségkívül láthatták minden egyes oldalamat; legyen az jó vagy rossz, esetleg elviselhetetlen. Ők azok, akik az első sorból nézhetik végig milyen az, amikor az idegességet legyűrve már csak a megoldáson pörög az agyam és addig nem nyugszom, amíg fel nem forgatva mindent rá nem lelek. Ezért én már jó ideje nem is fitogtatom a miértjét a kapott ajándékoknak, egyszerűen csak elfogadom, hogy sikerült kiismerniük. Az pedig valahol jó pont, hogy ennek ellenére egyikük sem lépett még le.
Nem vagyok én sem hülye és észrevehető is a változás Fable hangulatában. És bár Presley előtt nem akartam ezzel felhozakodni már csak azért sem, mert semmi köze a görénynek egyikünk magánéletéhez sem, most hogy kettesben maradtunk mégis finoman megközelítem a témát. Nem erőltetve, sem kikényszerítve a folytatást ezzel megadva neki az esélyt, hogy csak akkor vallja be nekem hangulatváltozásának miértjét, ha azt ő is helyesnek érzi. Baljósló ráncok jelennek meg homlokomon, melyek már Maureen nevének említésére is jól látható jelüket adják, egyelőre viszont nem vágok közbe, helyette végighallgatom Fable gondolatainak menetét.
- Mint egy olyan, akit egy hasonló mániákus nevelt mint Lynette, tapasztalatból állíthatom, hogy bármennyire is akarsz más lenni, a nevelésed hűségesen lohol majd a nyakadba.
Lynette a maga nemében sosem volt jó anya. Nem átlagos felfogásra, életre készített fel minket sohasem. Benne megvolt az a tulajdonság, hogy a gyerekeit a saját megálmodott képére formálja, ahogyan Maureen sem állt ettől messzebb. Családi vonás vagy mi a fene. - Ettől nem menekülhetsz Fable csak elfogadhatod. Addig pedig úgy gondolom megleszel, amíg nem engeded, hogy elnyomja a saját elveidet.
Nem könnyű azt a leheletnyi vékony határvonalat megtalálni, amin egyensúlyozok én is, ha Lynette felfogását kell az enyémmel kereszteznem. Neki is megvoltak a defektjei, engem sem kerültek el ezek. Vivienne ellenállóbb volt ebből a szempontból és apánk személyiségét örökölte. Én viszont többet kaptam anyánk modorából és hűségtudatából, mint amit egészséges lett volna. Ugyanakkor megvannak a magam elvei, a saját akaratom és jövőképem. Lynette sosem rajongott a cég ötletéért, engem pedig hidegen hagyott már egy jó ideje milyen eszement jövőt akart rám erőltetni, amely csak neki kedvezett volna, nekem sohasem. Maureen sem különbözött ebből sokban, szóval ha valaki jól megérti Fable álláspontját és félelmeit ezzel kapcsolatban az leginkább én lehetek.
A megfogalmazás nem tehetek róla, de majdnem mosolyra fakaszt, mindenesetre elfojtom ezt a gesztust. Helyette szavakban fejezem ki véleményemet, mintsem arckifejezésem megváltoztatásával. - Biztosan nem lenne kedvére egy olyan dekoráció, de szerencsére léteznek más helyek is, amik kevesebb mocsokkal járnak. - az autómat már csak az úti célunk végén állítom be, miután bekanyarodunk az épülethez tartozó parkolóba, ezt követően pedig a mellettem ülőre fordítom tekintetemet. - Sosem leszel olyan teljesen, mint Maureen, ezt jobb ha tőlem tudod. Ő egy eszelős, de egy nagy különbség pluszban még mindig ott van közöttetek. Maureennek nem voltam én, aki visszafogja őt, de neked igen. Na gyere! - paskolom meg a térdét finoman, majd kiszállok a kocsiból és bevárom őt, hogy befoglaljunk magunknak egy termet, ahol leadhatjuk a felesleges ideget, melyek az elcseszett családi kötelékeinkből maradtak nekünk hátra.
- Kitaláltad már milyen fegyvert fogsz használni? Én a kalapácsra esküszöm. - érdeklődök tőle befelé menet közben, mielőtt még magunkra kellene húzni a védőfelszerelést és átmeneti kíséretet nem kapnánk.

.