Sietős léptekkel szelem át az előcsarnok és a tárgyaló közötti távot és jelenlegi idegrendszeremre jelzésértékűen csapom be magam mögött a tágas tér ajtaját.
- Mégis mit jelentsen az, hogy nyoma veszett?
Ujjaimmal meggyűröm nyúzott képemet és az asztalra teszem a szemüvegemet, mert feleslegesnek bizonyul a látásom javulásában, amikor az ideg elhomályosítja azt. Wendell a vonal túlsó végén értelmetlenül magyaráz, én pedig az asztalon támasztom meg két tenyeremmel magamat, miközben a telefont kihangosítóra teszem, mert félő, hogy teljes erőből a falhoz vágom azt. Márpedig nem lenne jó egy új után hajkurászni, mert egyszerűen nincs türelmem ahhoz, hogy ilyen-olyan díjcsomagokat meg ajánlatokat hallgassak végig, amikből a) aligha értek valamit, b) nem is különösebben érdekel.
- Kimentünk a megadott helyszínre, ahogyan azt reggel megkaptuk, Ryder, de a kölyök nem volt ott.
Élesebben szívom be a levegőt és a fejemben cikázó gondolatok közepette igyekszek rendet tenni, nehogy még a végén én magam induljak a nyomába a srácnak. Ez volt úgy érzem az utolsó alkalom, hogy bevállaltuk az ilyen taknyosok védelmét, apuci befolyása ide vagy oda. Nem vagyok vevő a komolytalan emberekre és arra meg főleg nem, hogy az időmet pazarolják, amikor legalább öt megbeszélés liheg a nyakamba és hárman már túl vagyok reggel fél 7 óta. Értem én apuka aggodalmát, bár nem teljes valójában. Nincs gyerekem és ebből kiindulva nem is nagyon fűlik rá a fogam, hogy bármikor is valakit csakis önmagam szórakoztatására pesztráljak. Elég nekem a cég meg a testőreim, akik kitesznek egy egész népes családot, de legalább annyi értelem szorult beléjük, hogy amikor mondok nekik valamit, akkor nem ellenkeznek, egyszerűen csak megteszik. Elvégre tudják, hogy nem a falnak és nem is a levegőbe beszélek és nem azért cincálom az idegrendszerüket vagy osztok ki rájuk feladatokat, mert az unalom éppen az irodám négy fala között próbál testi kapcsolatot létesíteni velem.
- Csak nem mehetett le a térképről. Ez egy gyerek, nem valami természetfeletti jelenség. Biztos van törzshelye, fatörzsön lévő háza vagy ki tudja mivel ütik el manapság a fiatalok az idejét, de valahol lennie kell. Az apját kérdezték már?
- Azt mondta nem ez az első alkalom. Épp ezért keresett fel minket.
Lenyűgözően elkápráztató segítőkészség, mondhatom.
- Pompás... - érkezik meg tőlem a szűkszavúságtól tengő riposzt, de csak azért nem folytatom tovább, mert a tárgyaló ajtajára mért kopogások kizökkentenek a telefonhívásból. Marie dugja be a fejét a résnyire nyílt ajtón és bocsánatkérő kék íriszeivel egyenesen az én tekintetemet keresi.
- Elnézést a zavarást Mr. Danforth, de a fél 11-es, Ms.Dankworth megérkezett. - hangja egy ijedt őzikéjére hasonlít, noha tisztában van azzal, hogy nem fogom leharapni a fejét csak azért, mert a munkáját végzi. Inkább értékelem. Manapság egyre nehezebb olyan munkaerőt is találni, aki tényleg csinálni is akar valamit és nem csak egy helyben ülni csillagászati árakért. Mintha valakit a létezéséért megfizetnének.
- Kísérje be az irodába és mondja neki, hogy 2 perc és én is csatlakozok, csak elintézek egy telefonhívást. - gyors röptében érkezik válaszom a lány felé, de még mielőtt kiléphetne egy bólintás után az ajtón, még utánaszólok.. - Ja és Marie..kínálja meg egy itallal. - csak a jó gesztus kedvéért, nem mellesleg egészen értékes és finom választékok sorakoznak fel az irodámban, ha éppen ügyfelem akad vagy egyszerűen csak jól esne az idegrendszeremnek valami ellazító. Az ajtó becsukódása után ismételten az asztalon heverő készülékre téved a tekintetem és miután egyedül maradok, már csak akkor szólalok meg újra.
- Wendell, itt vagy még? - a vonal végén lévő ismerős hang igen válaszát követően folytatom csak tovább. - Kérdezősködjenek körbe. Keressenek fel barátokat, nagyszülőket, bárkit akinek köze lehet a kis taknyoshoz. És Woods, ha megtaláltátok, véssétek abba a borsónyi agyába, hogy jó lenne ha betolná a képét hozzám vagy a következő én leszek, aki eltünteti, de akkor nehezebb lesz megtalálni őt.
Még várok a megértettem válasz bármelyik formájára, majd miután ezt megkapom, bontom a vonalat és a szemüvegemet felteszem. Egy pohár hideg vizet töltök magamnak a tárgyaló tálcájáról elemelve azt és már csak ezután hagyom el a termet.
Az irodám csak ritkán üres és ez is az ilyen alkalmak egyikét képezi a bent lévő nő jelenlétével. - Ms. Dankworth? - szólítom meg és a kezemet nyújtom neki a bemutatkozás előtt. - Ryder Danforth, mi személyesen még nem beszéltünk és nem is találkoztunk. Elnézést a megvárakoztatásáért, de tudja hogy megy ez; ha egy valaki betalál, utána sorba jön az összes többi és mindenki úgy érzi az ő mondandója fontosabb a másikénál. - szusszanok egyet és körültekintek az irodámban, de a tekintetem egyenesen a társaságomként értelmezhető hölgyeményen állapodik meg. - Miben segíthetek? Bár ez úgy gondolom inkább az önök szavajárása, mintsem az enyém. - egyszerű mosollyal ajándékozom meg őt, majd kihúzom a székemet és helyet foglalok vele szemben, hogy minden figyelmemet neki szenteljem. Nem mintha egyébként annyira nehezemre esni koncentrációt ezeknek a bájos vonásoknak szentelni.

.

Kelly Dankworth az a nő volt, aki az ideje nagy részében a szemüvege nélkül élt - olvasott, ült le a számítógép elé a munkahelyen és aki csak az esti órákban viselte a pápaszemeit. Nem azért, mert ne kölcsönzött volna neki komolyabb küllemet, de kényelmesebb volt és a lencsék sem karcolódtak meg. Akkor hagyott fel a viselésével, amikor gimnáziumban Danny szinte minden nap zaklatta, és elege lett. Hiába, hogy azóta már több, mint egy évtized eltelt, voltak olyan dolgok és történések az életében, amiken azóta sem tudott túljutni és nem tudta azokat feldolgozni, inkább csak betuszkolt mindent, az elméje egy elrejtett, távoli kis bugyrában őrizgetve azokat a pillanatokat, amiket maximum csak az álmaiban látott viszont.
Oliver Bridges autójának anyósülésén ülve figyelte a forgalomban mellettük elsuhanó zsúfolt épületegyütteseket, és ha hallotta is, hogy épp miről tartott kiselőadást Oliver, akkor sem túl sok figyelmet szentelt neki, mert az ujjai le és fel csúsztak a biztonsági öv anyagán a mellkasa előtt és még úgy is fázott, hogy az autóban a kérésére Bridges konkrét esőerdei hőséget varázsolt. A fejét nekidöntve a fejtámlának vette le a szemüvegét és fektette rá a combjaira, hogy a nyakát kiroppanthassa.
- ... Lucy szerintem megcsal - jutott át a férfi pár szavas kijelentése a tarkóján bizseregve végigfutó fájdalmon át, ami már napok óta újra és újra megkeserítette az ébren töltött óráit. Csak az efféle erős fájdalommal átitatott napokon hagyta a kontaktlencsét. Minden áldott nap felelevenedtek a bátyja telefonba recsegett szavai, és egy olyan lavinát szabadított el Kellyben, amivel nem tudott mit kezdeni, de leginkább csak nem akart volna foglalkozni azzal. Épp elég volt az, hogy konkrétan egy drogtanya kellős közepén bérelt albérletet, ahol még nem rabolták ki és nem erőszakolták meg. Ezt csak annak köszönhette, hogy a saját albérletének lépcsőházában úgy osont, mint egy macska és alig hordott magas sarkút, mert azzal bizonyára felhívta volna magára a figyelmet, amit valljuk be, nem okos döntés egy ennyire putri helyen megtenni. Kelly nem az az ember volt, aki visszafogta volna magát, ha volt véleménye, de nagyon igyekezett, hogy még csak meg se bántsa a főnökét/nem főnökét. Mert csak közvetlenül volt értük, mindannyiukért felelős Bridges. Az út során, egészen a parkolóházig évődő, szenvedő pro és kontra érvekkel sorakoztatta fel a feleség félrelépésének teóriáját. Pont szüksége volt Kellynek arra, hogy ennyire boncolgassák Oliver magánéletét, így amikor már a liftből kilépve egy letisztult környezet fogadta, szinte fellélegzett a nő, úgy szívta be a tüdejébe mélyen a levegőt, mintha addig víz alatt lett volna. Elég volt csak egy oldalpillantást vetnie a rájuk mosolygó nőre, amikor Bridges telefonja Nirvana csengőhanggal megszólalt, ő meg mint egy elmeroggyant mókus, úgy szelelt el, így Kellyre maradt az, hogy leadja a rendelését: a jöttének okát. Az alkalmazott bocsánatkérő pillantását követően perceken belül már egy iroda berendezését mérte fel lassú, lomha pillantással.
- Adhatok esetleg valamit önnek, Miss Dankworth? - állt meg mellette a biztonsági cég asszisztense, mire Kelly rámosolygott a nőre.
- Egy új fejet szívesen elfogadnék.. vagy egy golyót... - még azelőtt sikerült ezt kimondania, mielőtt meggondolhatta volna magát, a nő ijedt pillantására a kis fekete pedig megköszörülte a torkát. - Úgy értem köszönöm. Ha esetleg szükségem lenne bármire, mindenképp szólni fogok, vagy.. - itt arra a megszámlálhatatlanul sok üvegre és a benne lévő folyadékokra siklott a pillantása, amit neki legalább egy hónapig kellene innia, hogy előbb a detoxikálóban, aztán meg a saját sírjában feküdve heverne ki. - esetleg ki is szolgálom magam. Nagyon köszönöm - mosolyodott el szélesebben a kelleténél, ami be is jött. Marie bocsánatkérő kiskutyaszemekkel hátrált ki az irodából, így Kelly anélkül, hogy bármihez is hozzáért volna, inkább az asztal előtti, az ajtótól távolabbi székre huppant le, csak lassan kibontakozva a kabátjából, a sálat is kihúzta a nyakából, amit az ölébe hajtott, aminek a rojtjaival szórakozottan játszani kezdett, ameddig az ajtó ki nem nyílt.
Tekintetével végigkísérte a férfi mozgását, a kézfogásra pedig felemelkedett a székből, noha nem kellett volna.
- Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Danforth - mosolygott rá a férfire, mert miért is ne tette volna? Nem volt túl sokszor bunkó, és ha mégis, annak oka volt, indokolatlanul, még rossz kedvében sem nagyon gyúrt arra, hogy bárkit is vérig sértsen. - Ez a láncreakció csak a gondok és problémák esetén történik. Bárcsak a szerencsejáték is így működne! - döntötte oldalra a fejét szélesedő mosollyal, mint ahogy a kutyusok szokták, ha valami felkelti az érdeklődésüket. Kutyamosolygás nélkül. A pillantása akkor is a férfit követte, amikor ismét mozdult, el a szék irányában, de azzal, hogy leült, nem tűnt kevésbé határozottnak vagy talpig férfinak. Kelly kedvelte a férfias férfiakat. A kérdésre csupán egy szórakozott mosolyt engedett meg magának.
- Néha jól esik nem úgy kezdeni a beszélgetéseim, hogy ezt a frázist használom.. igazi felüdülés az - egy pillanat erejéig megnézte a combján csak alig félrecsúszó, pedánsat összehajtott sál anyagát. - A főnököm hamarosan érkezik, csak épp a feleségével próbálja megvitatni az életük nagy kérdését, házasságban lenni, vagy nem lenni. Tudja, Mr. Danforth, XXI. századi Shakespeare történet az övék... csak kevésbé gyilkolós-vérengzős - engedte meg magának ezt a parányi, talán egy kicsit szarkasztikus angol humort, még ha a lehető legtávolabb is állt az angol drámák világától. - De talán nem meglepő az, hogy.. egy új partneri kapcsolat miatt érkeztünk, ő inkább, én pedig csak mint egy pótkerék. Az előző biztonsági szolgálat, akivel leszerződtetünk.. vagyis ők, nem igazán tudták, hogy mi a munkaköri leírásuk, és talán nem ártana valaki olyat látni, aki komolyan is gondolja azt, ami a munkája - fejezte be hezitálva, mert nem akaródzott neki elmondania azt az apró malőrt, hogy tulajdonképpen nem csak rajtakapta az egyik őrt, hogy zaklatja Honey-t, de Harold volt annyira agyatlan tyúkeszű barom, hogy egy óhatatlan pillanatban Kelly alá is nyúlt, amit nem túl vidáman honorált az említett. Csak egy kicsit égette le a lány a fickó fél arcát egy épp leforrt bögrényi kávéval.
- Ön pedig nem olyannak tűnik, mint aki ovisokat foglalkoztat és varró tanfolyamot indítana - egyetlen gáláns mozdulattal nyújtotta ki Kelly a kezét, mintegy megmutatva, kire is gondolt... Ryderre. Nem, ő biztos, hogy a komolyabb férfiak közé tartozott. Volt egy kérdése, kérése, ami foglalkoztatta, de ameddig nem volt biztos a dolgában - az üzletben, addig nem tehette fel azt.

Mostanában úgy érzem az emberek többsége arra játszik, hogy az idegeim vékonyan húzódó kötelén játszadozzanak egészen addig, amíg egyszer az véglegesen meg nem elégeli és képen nem törli áldozatát. Sosem gondolkoztam gyerekvállaláson, egyszerűen nem az én stílusom volt. Nem mintha bárki is lekötötte volna annyira a figyelmemet, hogy a jövőt kezdjem el tervezgetni vele és az utolsó szikrák is valahol az egyetem és Alana Danvers környékén a semmibe foszlattak, de a telefonhívást végighallgatva megint csak amellett teszem le a voksomat, hogy nincs szükségem az életem ilyen szintű bonyolítására. A fiatalokkal általában csak a probléma van. Nem egyszer próbálkozott be nálunk egy magát valamire is tartó egyed majd bukott el csúfosan, amikor is a képe nagyobbnak bizonyult a tudásánál. Az ilyenek könnyen kihullanak és általában a visszafogottabbak érvényesülnek helyettük. Nálunk nem az kerül előnybe, aki éppenséggel több pofátlan megjegyzést tud elszórni a másik felé vagy azzal villog, hogy a konditermek jelentik számukra a második otthont. Nekem meg az olasz éttermek, de ettől függetlenül nem fogok díszgálába megjelenni egyiknek sem a konyháján, szolgálatra készen. Úgy gondolom, ez a srác sem különbözik azoktól, akiket az előbb megemlítettem, de ő belé szorult annyi ész, hogy megpróbál elkerülni, még ha nem is éppen a legjobb módszer szerint teszi. Elvégre, ha megtalálják őt, az első aki előtt meg kell jelennie, az én leszek és abban az esetben sok jót nem ígérhetek neki. Nagyon ritkán vállalunk el ilyen eseteket, pont az ilyen kockázatok miatt. Egyikünknek sincsen ideje, sem türelme tizenévesek után rohangálni az utcán, ugyanakkor az ügyfeleknek sem szeretnék csalódást okozni. Márpedig a feladat adott volt és el kellett végeznünk, ha fűlött hozzá a fogunk, ha nem.
Marie bejelentése után gyorsan lezárom a vonal túlsó végén megoldásra várakozó testőrrel a beszélgetést és egy higgadtabb ábrázatot kölcsönzök egyébként is kifejezéstelen vonásaimra. A szemüvegem a helyére kerül és mihelyst ezzel együtt a vérnyomásom sem ingadozóbb a kelleténél, átfáradok az irodába, hogy Ms. Dankworth megismerését követően rátérhessünk az üzletre - mely minden kétséget kizáróan az egyik kedvenc elfoglaltságom.
A fiatal hölgy első ránézésre udvariasnak tűnik és bizonyára ez a továbbiakban csak akkor fog változni, hogyha olyan témákat feszegetünk, melyek egyikünket sem töltik el boldogsággal. Ám rajtam ne múljon a dolog, meglehetősen kompromisszum kész és konfliktuskerülő is tudok lenni, ha olyanom van. Úgy érzem magyarázattal tartozok késésem okáról, de közben helyet is foglalok, hiszen ennél tovább tényleg nem akarnám húzni egyikünk idejét sem, mint amennyire már eddig is közreműködtem ebben.
- Ezzel nem tudok vitatkozni.
Magam is félszegen ugyan, de viszonozom mosolyát. Ezek után viszont rátérek kettőnk találkozásának okára és körülményeire.
- Ezért is döntöttem úgy, hogy elhappolom maga elől a lehetőséget és én teszem fel a kérdést. Bizonyított tény, hogy némi kizökkenés sosincs ártalmas hatással arra, aki meglépi. - jegyzem meg mellékesen, hiszen ott kezdődnek csak az igazi jövőképet boncolgató problémák, amikor is belefásulunk a munkakörnyezetbe. Olykor el kell szakadnunk tőle és távolságot kell tartanunk ahhoz, hogy jobban átláthatóbbá váljanak a felmerült kétségek.
Egy bólintás és mintha elismerésemet is fejezném ki valahol ezzel, hogy valaki még képes energiát pazarolni egy kapcsolatba és abba, hogy az működőképes legyen. Személy szerint én inkább az ellenkezőjével találkoztam eddig, az egyszerű és kötelékektől mentes légyottokkal, és valójában magam is egy hasonló körülményektől izzó és olykor felemésztő egyességben létezem manapság. Az említett verzió számomra szinte elképzelhetetlennek hat. - Pedig elmerengve ebben a gondolatban meglehetősen könnyebben lezárhatóak lennének a viták ezzel a megoldással.
Az én szökőévente egyszer megjelentő humorom enyhén morbid köntösbe bújik meg, ennek ellenére remélem a kisasszonyt ez egyáltalán nem éri majd kényelmetlenül. - Ami azt illeti néha már-már idegesítően is végtelen türelemmel rendelkezem, ezért úgy vélem pár percért még nem fognak fejek hullani. - maradok a régimódi módszernél beszélgetésünk közben, de akaratlanul is felrémlik bennem az utolsó kérés melyet Marie felé intéztem és ami úgy tűnik nem valósult meg. - Addig nem kér valamit inni? - fejemmel az iroda egyik végében elhelyezkedő tálcák felé biccentek, mintegy udvariasságból feltéve kérdésemet. Elvégre tárgyalás mellé sokszor jó ital is dukál - meglehet ez csak nálam bevett szokás. És szó se róla, hogy fogékonyabbá szeretném tenni a potenciális ügyfeleimet azzal, hogy leitatom őket, hiszen addig úgysem időzünk el egymás társaságában, hogy ez megtörténhessen.
Figyelemmel követem végig a mondandóját és még egy apró hümmögésre is futja tőlem, mellyel egyszerre fejezem ki valahol ellenérzésemet és rosszallásomat is a korábbi partnerükkel kapcsolatban.
- Én azzal a fajta természettel megáldott ember vagyok, aki még abban szeret csak hinni, amit lát. Márpedig én önt látom, a főnökét még egyelőre nem, igy úgy gondolom ez esetben a szerepek felcserélődtek. - ujjaimat összefűzöm magam előtt és enyhén előrébb hajolva helyezem őket az asztalra. - Igaza van abban, hogy komolyan veszem a munkámat és ha már egyszer létrejön valakivel a kapcsolat, az ő esetükben sem működik ez másképp. Csak akkor működhet két partner együtt, ha kölcsönösen figyelnek a másikra, én ezt vallom, hiszen a gördülékeny munkában jobbak az eredmények és gondolom mindannyiunknak valahol ez az érdeke. - avatom be meglátásaimba, azonban már csak ezek után térek rá mindarra, amit már korábban felvezettem, de mostanra jól átgondoltam.
- Maga Ms. Dankworth okos nőnek tűnik és olyannak, aki mélyebben is benne van a munkája körülményeibe, átlátja azokat. Mit szólna, hogyha megpróbálna meggyőzni a saját szavaival és a főnöke, ha csatlakozik még hozzáfűzne egy-két dolgot, amit szeretne?
Nem első alkalom, hogy ilyet kérek valakitől. Általában a vezetők azok, akik fényesre polírozzák a hírnevüket, míg a mellettük lévők csak nagyokat hallgatnak, jóllehet az arcuk sok mindent elárul. Én jobb szeretek őszintén játszani, ezért a kérésem ebből kiindulva nem is akkora nagy meglepetés. Mindkettőnknek jobb, ha tiszta lappal indulunk, ugyanakkor a viszonzás nem marad el. Ha ő is beszél, én is nyitottabb leszek. - Örülnék neki, ha a maga meglátásain keresztül ismerhetném meg az esélyes partneremet.
Persze, azt mondtam türelmes ember vagyok, de úgy gondolom akivel át kellene beszélnem a részleteket már egy ideje velem szemben foglal helyet, ennek érdekében pedig mégis mire kellene tovább várakoznom? Mellesleg ha a későbbiekben a főnöke is tiszteletét teszi, legalább kibuknak azok a részletek, melyek nem passzolnak egymáshoz.

.

Egy percig se higgye azt a kedves olvasó, hogy Kelly bármilyen részletet is akart volna hallani Oliver Bridges házasságából. Lehet, hogy szociális munkásként diplomázott alap- és mesterkurzuson is, és szinte hű mása volt egy pszichológusnak a beállítottsága; inkább hallgatott, mint beszélt, addig kérdezte a másikat, ameddig az a válaszokat meg nem kapta a saját szavai nyomán vagy a gondolataiban... Olvasottságának és érdeklődési körének köszönhetően úgy gondolta a kis fekete, hogy nem a buta és nem is az ostoba emberek kategóriáját erősítette, de talán a leggyengébb jellemvonása az volt, hogy ha valakit túlságosan közel engedett magához, azért bármit megtett volna. Nem csak Honey, de T-Rex is megegyezett mindenkivel, hogy Kellynek.. megértő feje volt. Noha az említettnek fogalma sem volt arról, hogy az milyen, mert az arcvonásait nem ő alakította, hanem a genetika.
O.B. - mintha csak egy tampon reklám volna, ugyanolyan diszkréten kezelte a házasságának szentségét, és az autóban történő kifakadásával Kelly alapvetően nem tudott mit kezdeni, talán ezért is volt óvatosabb a kelleténél a feltett kérdéseinél, és még csak nem is ellenkezett, amikor a félig-meddig főnöke dobbantott, hogy élete szerelmével - aminél kétségei támadtak Kellynek, de hát ki volt ő? - beszéljen meg igen fontos dolgokat. Miután Marie elhagyta a süllyedő hajót, a lány magára maradva vizslatta a letisztult vonalakat és formákat, azt a nem túl nőies, de kellemes színvilágot, amely az iroda falain és bútorain visszaköszönt. Habár Kelly szeretett egy kis színt belecsempészni abba a világba, amelyben élt, de elfogadta mások ízlését, és talán, de csak talán a biztonsági cégnek nem babarózsaszínben kellett tündökölnie. Mert hát úgy mégis ki venné komolyan őket? És mégis milyen unikornisoknak fenntartott világban biztonságiskodhatnának? Ha szerette is a színeket, most mégis csak egy fáradt barna, garbó nyakú, arányaiban vékony anyagú, combközépig érő ruha volt rajta a vastag és nagyon meleg kabátja alatt, a kicsivel térd fölé érő hasított bőr csizmája pedig csak egy kis csíkot engedett láttatni a combjából.
A férfi szavaira Kelly inkább csak helyeslő bólintással reagált. A túlmagyarázást a munkájából kifolyólag mindig le kellett csupaszítania, miközben a telefon másik felén lévőt egyszerre le is kellett nyugtatnia, így a lényegi részek nem kallódtak el az éterben. Hálás volt Mr. Danforth-nak? Talán egy picit igen, hogy a férfi úgy tűnt, odafigyel rá, és hát ezt melyik nő ne honorálná? Nos, lehet, hogy Lucy nem, ha valóban igaz volt a félrelépése, amit persze sikerült nem teljesen titokban tartania és csak úgy kicsúszott a száján, de mindenre számított, csak a középkori rendszer igenlésére nem. Ajkai közül kiszökött egy halk, visszafogott nevetés, szélesedő mosolyba fordulva szelídült az el végül.
- Nem biztos, hogy csak ott folyna vér, ahol szükséges is lenne. Talán jobb lenne nem azzal a módszerrel igazságot tenni - ellenkezett kíváncsi éllel a hangjában, bár sejtette, hogy nem itt és nem most fogják megvitatni az élet nagy kérdéseit. Nem csak azért, mert most találkoztak először, hanem mert nem is ez volt az ok, amiért Kelly itt, ebben az irodában ült. A következő gondolatokra csak egy picit rándult meg a szája széle ívbe, felfelé. - Jó, csak mert Oliver nem akarja, hogy én vezessem az autóját. Régimódi fickó - zárta le ennyivel, és még csak a roskadásig tele lévő polcra sem kellett néznie, hogy megint az italokra fókuszáljon. Egy jókora sóhajtással nézett le a sáljára, amely holt állatként borult rá a combjára. - A titkárnője volt olyan kedves, hogy felajánlja a segítségét, de nem szeretném kifosztani önt - mégis felállt, a fotel karfájára helyezte a puha anyagot, hogy néma léptekkel az üvegek elé járuljon. - Ön ihat munkaideje alatt? Csak mert egyedül nem túl vidám dolog inni. Mi a kedvence, Mr. Danforth? - a válla felett nézett hátra a férfire, aki talán még mindig az asztala mögött foglalt helyet. Önkéntesen nagyszerű csapos hírében állt, már ami az üvegből való folyadék kitöltést illette. Ha kapott választ, akkor az ujja lassú ritmusban csúszott végig az üveg nyakán, hogy lecsavarja a kupakját és a palackból kiszökő illatot a tüdejébe szívja. - Tölthetek önnek is? - fordított fel két poharat, hogy az egyikbe csobogva öntsön italt, és ha kértek, ha nem, attól függetlenül még a második pohárba is ugyanannyit töltött, két ujjnyit csupán, amikkel visszasétált az asztalhoz, miután visszatette a kupakot. A bal kezében lévőt a férfinek nyújtotta, ám ha nem vették el tőle, akkor azt letette az asztalra, hogy a saját adagjával üljön vissza oda, ahol az előbb pihent.
Kelly néma figyelemmel követte végig a férfi szavait, a gesztusait és azt, ahogy beszélt. Minden egyes szavát komolyan vette, és csak akkor bólintott, ha úgy gondolta, Ryder azt várja tőle. A figyelmet. Volt, hogy ellenkezni is tudott volna egyes kijelentésekkel, ám az úrnak igaza volt. Talán túlságosan is sok mindenben, így hogy távolabb kerüljön némileg a férfitől, meg úgy nagyjából a ki nem mondott, de valós problémáktól, a hátát a fotel háttámlájának tolta, a poharat pedig a combján egyensúlyozva tartotta meg, miközben csak lassú mozdulattal csúszott az ujjbegye végig annak falán. Pár centit csak előre és hátra. Mérlegelt, hogy mit, mennyit és csak azért, mert kérdeztek tőle valamit, mennyi joga volt ahhoz, hogy belső információval szolgáljon. Hezitált, egy kicsit biztosan. Pontosan ezért emelte az ajkához végül a poharat és kortyolt egyet abból, hagyva, hogy a folyadék szinte végigkaristolja a nyelőcsövét, annak útján lávafolyamot égetve a torkán.
- Nem biztos, hogy az én meglátásom objektív tud maradni egy olyan témában, aminek részese voltam és vagyok - kezdett bele, talán most először nem a férfi szemeit és arcvonásait figyelve. Már nem fájt neki a múlt, de még mindig az életének részét képezte. Nem vált depresszióssá, ha beszélnie kellett valamiről, ami felperzselte a nyugalmát, a biztonságérzetét. Lehet, hogy nem véletlenül lakott olyan helyen, ahol. - Volt részem családon belüli erőszakban, ha nem is fizikális jellegű volt az az én esetemben. Volt időm megfigyelni annak jeleit is, és nem egy vidám dolog azon túllendülni. Persze sokszor csak legyintenek arra, ha egy férfi attraktívnak gondol egy nőt és annak hangot is ad, de sok esetben az kényelmetlenséget szül a nőkben és ha ez tartósnak bizonyul, akkor az adott nő bezár.. Kevesebbet mosolyog, nem csacsog úgy, mint az előtt, nem mer olyan ruhákat hordani, amiben látják őket és ez még mind csak a szóbeli zaklatás ténye - itt, talán most először megint felpillantott Ryder Danforthra. - Ezek a nők legtöbbször nem mernek erről beszélni, és hiába dolgoznak call centerben, hiába az a dolguk, hogy mások pánikrohamát csitítsák, hogy tudjanak segíteni akár a telefon túloldalán történő újraélesztésben, vagy akár abban, hogy lőtt sebet kezeljenek a lehető legsterilebb körülmények közt.. - beharapta alsó ajkát Kelly, mert tudta, hogy így is többet mondott, mint kellett volna. Valóban nem tudott objektív maradni, de felidegesítette az a tény, hogy képtelen volt a Marconi utcabéli lányoknak segíteni. Akaratlanul is a nővéreiként, húgaiként tekintett a munkatársaira, akiket minden rigolyájukkal és hülyeségükkel elfogadott. Többé-kevésbé. Megengedett magának egy újabb kortyot az alkoholból, de az íz megkeseredett a szájában, és ezért inkább óvatosan előredőlve letette a poharat az asztal szélére.
- Van nálunk egy lány, akinek ha épp kedve támadt, akkor összejárt az egyik őrrel kefélni - nem véletlenül választotta ezt a nyers szót. - És nem vagyok abban biztos, hogy még mindig ugyanannyira élvezi a lány azt, ha együtt vannak, mint korábban. Az alapozó sem fed mindig eléggé.. sem pedig a hosszú ruhák. Munkahelyen pedig úgy kerüli azt az embert, mintha leprás lenne, képtelen megmaradni vele egy légtérben - voltak már bent ezzel Olivernél. Sokadik kör után, Bridges felbőszült állapotban hasraütésszerűen rábökött egy újabb biztonsági csoportra, ami tulajdonképpen a GR Global volt. Még csak utána sem nézett a cégnek!

Korábbi hangulatomat megpecsételődő idegességemnek már alig leledzik nyoma arcvonásaim mentén, ahogyan belépek az irodába az újabb potenciális partner köszöntésének érdekében, jóllehet bennem ösztönszerűen dolgozik a hívásnak kellemetlen utóhatása. Egy új ügyfélkör nyélbeütése már az első pillanatoktól kezdve elmagyarázhatatlan érzést kölcsönzött számomra és ez a mai napig sem változott. Volt abban a momentumban, ahogyan egy egyesség megköttetett valami, ami egy kívülálló számára pusztán egyszerű megegyezésnek történik, de a feleknek ez mindig sokkal többnek hatott. Egy közös munka ígérete, ami által a fejlődés garantáltan nem marad el, ugyanakkor képesek vagyunk általa együttes erővel valami olyat létrehozni, amit másoknak nyújthatunk a szükség esetén. Megmagyarázhatatlan, mégis magával ragadó. Kivéve azokban az esetekben, amikor semmi más nem jut számunkra csak a visszafejlődés és egy taknyos kölyök, akinek szórakoztató mások idegrendszerét strapálni. Énem egy része türelmetlenül várja az első találkozásunkat, a másik meg tiltakozik az ellen is, hogy a közelembe hozzák őt. Apuci áldása ide vagy oda, de a cégem nem egy játszótéri móka és bizonyára sem ő, sem pedig a neveletlen ivadéka se örülne neki, ha én világosítanám fel erről. Ezeket az ellenérzéseket viszont nem hozom be az irodába és egyáltalán nem is mutatom jelüket, ahogyan Ms. Dankworth szavait követem megtörhetetlen figyelemmel. Nem egyedül érkezett, mégis előre küldték, hogy egyfajta villámhárítóként funkcionáljon a felettese tragikomédiájában. Az én szerelmi életem nem egy olyan kizökkentő tevékenység, melynek komolyságát örömmel tárnám fel a nagyvilág számára, ellenben ha mégis úgy alakulna, miszerint Camile mélyebb jelentőséggel bírna az életemben, mintsem egy olyan nő, aki pusztán csak melegen tartja az ágyam üresen árválkodó helyét, akkor sem találnám logikusnak, hogy a munkám előterébe helyezzem. Elvégre ezek nem egy megbeszélés idejére és helyére tartoznak, hanem a felnőtt oldalakat telítik meg élettel vagy a könyvek fejezeteit színezik ki a maguk kuszaságával. Véleményem azonban többnyire szűkszavú, kívülállóként pedig többnyire érdektelen. Szinte azt éreztetem ezzel, hogy akkor sem áztatnám könnyesre a párnámat, ha a civakodó házaspár végül önmagát vonná ki a forgalomból.
- Szomorú igazság, de nem meglepő. Manapság egyszerűbb volt, ha mindenkit magukkal rántottak, amikor süllyedő szakaszra érkeztek. Ez viszont legyen az ő megvívott csatájuk, ne a miénk.
És hogy én melyik oldalon kaptam szerepet ebben az egészben? Akár az elhangzott szavak engem is tökéletesen leírhatták volna - bizonyos helyzetekben természetesen. Jobb szerettem ugyanis magam kimászni a gödörből, és megoldással előrukkolni, ha már voltam olyan figyelmetlen, hogy magam alatt ástam azt, de akadtak helyzetek mikor elkerülhetetlen volt, hogy mást is magammal húzzak a mélybe, ha én bukok, te is buksz elven.
Olyan embernek tartottam magamat, aki szerette, ha a szavai nem csak a levegőbe ragadnak, hanem értelmet is nyernek mások gondolatai között. Nem gondolnám, hogy Marie megfeledkezett volna a külön kérésemről, mindenesetre a pohár hiányának látszata mégis arra késztet, hogy most személyesen hozakodjak fel az asszisztensemmel is közvetített kérdéssel. Az igenlő válasz után azonban már csak a visszakérdezése lesz az indok, amiért újra szólásra nyitom számat. - Mondanám, hogy gyors értekezletet tartok erről a vezetőséggel, de akkor akár magamban is társaloghatnék. - egy mosoly szökik ajkaimra, melyet nyomban egy apró, egyben igen válaszként is értelmezhető bólintás követ. - Elfogadom, ha már felajánlotta. És hogy melyik lenne a kedvencem? - elgondolkozó hümmögésbe futnak át gondolataim, de a válaszom már csak ezután érkezik. Többnyire ködösen és nem konkretizálva ízlésemet. - Mindegyik valamilyen szinten értékes és kedvenc számomra. Lepjen meg!
Nem hazudtam, elvégre bármelyiket is emeli el az asztalról, azzal képtelen lesz csalódást okozni számomra. Az ő ízléséről azonban némileg egyértelműbb képet fest.
Az ital megköszönése után csak egy apró ízlelést engedek meg magamnak, véleményemet azonban megtartom magamat. Sokkal inkább azért, mert már egy másik gondolat formálódott meg bennem, melyet szavakban is kifejtek társaságom számára, valahol remélve azt, nem érzi tolakodónak vagy jár el elutasítóan nem túl hétköznapinak ható kérésemmel szemben. Bárhogy is nézem, csak ketten vagyunk ebben az irodában és akivel meg kellene kötnöm a partnerségünk láthatatlan csomóját, az jelenleg valahol a szerelmi dráma közepéből próbálja kiverekedni magát. Számomra azonban többre értékelődnek a pontos emberek, akik komolyan veszik a munkájukat és nem csak titulusként élnek vissza vele. Kelly bennem ezt fogalmazta meg. Időben a helyszínen volt és most is töretlenül elviseli társaságomat, amiből ugyan még a töredékét sem láthatta és talán pont ezért nem vett éles fordulatot, hogy elhagyja az épületet. Amíg viszont ez elkerülhetetlenné válik, kapok azon a bizonyos egyszeri alkalmon és az ő véleményét kérem, pontosabban azt, hogy meggyőzzön és beavasson abba, amibe készülök beinvesztálni.
- Csak bátran folytassa. - kezem intésével is jelzem ugyanezt és a szék támlájának hajtom hátamat, de eközben töretlenül is őt figyelem. A mai társadalmunk egy igazán fontos problémájával hozakodik elő és beavat életének egy olyan szakaszába, amiről korábban már figyelmeztetéssel is élt, mielőtt úgy igazán belekezdhetett volna.
- Másokon mindig is egyszerűbb volt segíteni, mint önmagunkat menteni, ez bizonyított tény és kevés esély van arra, hogy ez változni fog a közeljövőben akár. - összegzem egyszerűen, majd csak ezt követően folytatom. - Ez viszont rendkívül sajnálatos és egyben egyre többször problémaként felmerülő dolog, aminek nem kellene ismétlődő tendenciának lennie. Mindezen felül, köszönöm, hogy megosztotta ezt velem. - értem itt ezalatt az ő személyes részét is, elvégre ilyeneket felidézni nem a könnyű-kategória. - Gondolja közösen esélyünk lenne létrehozni valamit, hogy mindez esélyesebben elkerülhető legyen?
Mert az én fejemben cikáznak a gondolatok, de csak túlságosan kezdeti foszlányok ahhoz, hogy hangosan is kimondjam őket. Irtóztam a tehetetlenségtől és ha létezett megoldás egy problémára, addig nem szívesen fújtam visszavonulót, amíg rá nem leltem arra.  
Eléggé elfogadhatatlannak érzem a további szavait, amely egyenesen a munkahelyi körülményeket taglalta és el is mélyültek ennek hatására homokomon véleményem felszínre törő jelei. - Azt kétlem, hogy ezt ne jelentették volna, szóval térjünk a lényegre; alkalmazott a vezetőség bármiféle változást ennek irányába?
Újra magamhoz veszem az italomat, úgy érzem szükségem van rá azok után, hogy kezdek ismételten hevesebb reakcióval érezni a felvázolt probléma hatására.
- Tudja, leginkább az ilyen információk miatt kértem meg, hogy személyesen ismertesse velem a dolgokat, hiszen ezek olyan problémák, amelyek nem oldódnak meg, ha a szőnyeg alá söprik őket. - kezdek bele véleményem megformálásába, ám még közel sem végeztem. Az utolsó cseppek elfogyasztása után a poharamat az asztalra helyezem, kezeim újra összekulcsolt pozitúrát vesznek fel. - Mi itt a GR-nél fontosnak éreztük, hogy a lehető legtisztább képet kapjuk az ügyfelünkről..partnerünkről. Csak úgy teremthettük meg a teljes biztonságot, ha tudtunk minden egyes tényezőről, akár jó, akár rossz volt. Mi nekünk nem volt érdekünk egy másik vállalat tönkretétele és az információkkal sem szívesen éltünk vissza, ellenben jobb volt békésen játszani és ha bármi rossz is felmerült, ami a későbbiekben akadályozó tényezőként lett volna jelen, jobbnak láttuk még az elején megszüntetni azt. Elvégre mi értelme a jelenlétünknek, ha az emberek nem érzik magukat teljes biztonságban? - avatom be én is a mi részünkről, ha már ő is hasonlóképpen megtette. - Bizonyára a hölgy kellemetlenségei és annak meg nem szűnése, és javítson ki ha tévednék, azt jelentette, hogy az előző partnerük vagy nem volt tudatában a dolgoknak vagy nem érezte eléggé jelentőségteljesnek ahhoz, hogy lépéseket tegyen a változás irányába. Közel járok a megoldáshoz?

.

A magánéletet és az intimitást nem véletlenül ezekkel a szavakkal illették. Az alapvetően senki másra nem tartozik, csak arra a két emberre, ideálisan. Természetesen voltak olyanok, akiknek mást jelentett a boldogság és Kelly azt sem tagadta, ha valaki igazán fontossá vált számára, akkor azt felvállalta mindenki előtt. Javarészt a munkatársai még Parker nevét sem hallották kiejteni a lány szájából, mert nem érezte úgy, hogy részletekbe menően meg kellene osztania a szerelmi életét másokkal. Nem mintha lángolva, ezernyi fokon égett volna a szerelme a férfi iránt, inkább már csak hamvadó végstádiumú kötődés volt az övék, hiába is indult minden tökéletesen kezdetekben, több, mint másfél éve. A közbeiktatott szünetek egyre hosszabbak lettek köztük, és Kellyt már nem hatotta meg az sem, ha Parker nem hívta őt fel telefonon akár napokon keresztül. Már nem érezte a hiányát, már nem simított végig a lepedőn ott, ahol a férfinek kellett volna lennie éjszakánként, hogy hozzábújjon. Elfogadta mindezt, de talán egy aprócska reménysugár még mindig pislákolt benne, és talán ezért is engedett neki olykor, ezért nyitott neki ajtót és ezért ébredt a férfi rendszertelen időközönként mellette reggelente. Remény, hogy nem kell meggyűlölnie Parkert és normális kapcsolatot kialakítva engedheti majd el egyszer végleg őt.
Oliver hirtelen jött vallomása emiatt volt számára idegen, mégis Mr. Danforth szavai voltak azok, amire bólintással reagált és talán hálát is érzett a férfi irányában, amiért nem akart egy olyan érzelmi töltettel rendelkezni, amihez nem volt köze egyáltalán és nem akart egy tőle teljesen független témát boncolgatni. Ahogyan Kellynek sem. Habár nem szerepelt tervei közt, hogy az alkoholmentes véráramát a mai nap során beszennyezze bármiféle párlattal, a második alkalommal tett említésre elmosolyodott némileg, és betartva a Marienak tett ígéretét, az üvegek elé járult. A kérdésre kapott válaszra szórakozottan elmosolyodott, hogy az ujja előbb a gint tartalmazó üvegre csússzon, aztán mint a részeg méhecske, úgy ugráljon át a vodkára, majd a tequilára, hogy végül a whiskey-n álljon meg a mozdulatban. Kiszámítható lépés volt, és statisztikailag is az fogyott az Államok területén a leginkább, különösen a kalapos figurás üveg tartalma, de fejet hajtott a fogyasztói társadalom óhajának.
- Ha a választásommal megleptem esetleg, én kérek elnézést - ezt már csak akkor említette meg a férfinek, amikor a poharak már a jogos tulajdonosuk kezébe kerültek. - Ha lett volna citrom és só, akkor a tequilát választottam volna, de így, önmagában képtelen vagyok meginni. Ahogy a ginhez is kellene kísérő - aha, persze, mert ezekkel a szavakkal egészen józan gondolkodású nőnek állította be magát. Ritkán adta be a derkát az alkoholfogyasztásnak, és akkor is a legtöbb esetben borpárti volt, a whiskeyhez pedig két kocka jég dukált volna, de attól jelen pillanatban eltekintett. Nem úrinő volt, csak a szokásai rabja.
Az az egyetlen kérdés, amihez talán nem neki kellett volna hozzászólnia és megválaszolnia úgy tűnt, hogy egy gátat szakított át Kellyben, így hát az udvariassági lépcsőket megmászva Ryder is engedett a kísértésnek, hogy a nő hangját hallja, a kis fekete nem ellenkezett. A legtöbb esetben képes volt visszafogni magát, csak a lényegre koncentrálni és megoldani a felmerülő problémákat, mert a kesergéssel, a dekoncentráltsággal és az önváddal semmire sem ment volna.
Mint személyes tapasztalattal bíró nő és ember az erőszakot elszenvedők táborát erősítette, s csakugyan, a témát felvetve nem várt sem együttérzést, sem pedig sajnálkozást, mert a múltat senki nem tudta már meg nem történtté tenni. Amiatt volt olyan most, ahogyan a múlt formálta őt, és ezért, örökké hálás lesz, még ha egy egész akadálypályát is gördített elé a sors. És talán ezért volt ennyire törékeny és múló a bizalmas kapcsolatainak alapja.
- Megtörtént és mindez a múltban maradt. Itt nem lényegi információ az életem, az csak egyfajta adalékanyag volt - nézett egyenesen a lencsék mögé rejtett kék szemekbe, amik állandó figyelemmel követték. - De... köszönöm - Zavarba is jöhetett volna, hogy valaki képes volt ennyire odafigyelni rá és mintha tényleg látni akarta volna, de az segített Kellynek, hogy igazán nem ő volt a középpontban, hanem egy probléma, amit megint csak, meg kellett oldaniuk. Vagy így, vagy úgy.
- Ha nálunk megoldódnak ezek a problémák, akkor azzal már elkezdünk egy folyamatot. Tudom, hogy ettől függetlenül még sok ezer másik helyen fennmarad ez a gond, de a hívők is úgy gondolják, hogy Istennek is hat napjába került megteremteni az élhető létet. A többiek meg inkább a tudományoknak hisznek és abban, amit látnak, tapasztalnak - mosolygott könnyedén. A gondolatai és a véleménye az övé volt, amit csak azoknak engedte mindazt befolyásolni, akikhez a szíve húzott. Azon felül.. sem Ryder, sem pedig Kelly maga nem arrra törekedett jelen helyzetben, hogy vélemény különbségen legyenek. Adott volt a probléma, aminek a lány hangot is adott, talán jobban i belehelyezve önmagát a kialakult helyzetbe, mint kellett volna, de az őszinteséget értékelte, ahogy azt is, hogy a helyzet súlyosságát még csak gondolatban sem bagatellizálják el. Elég volt arra Oliver és Perry gondolatmenete, amivel nem tudtak mit kezdeni. Sajnos.
- Tudtak a folyamatos problémáról. A válasz sok esetben mégis az volt, hogy... nézzük meg a lány bejegyzéseit az online felületen. Hiányos öltözék, kihívó viselkedés.. mintha ő maga kérte volna, hogy.. - még az előtt fejezte be Kelly a gondolatmenetet, mielőtt rátérhetett volna az erőszak tényére. Vajon a megerőszakolás is ott lobogott a háttérben? Igen, úgy gondolta Kelly, és arra nem volt mentség az, hogy valaki nem szűzlányként vagy apácajelmezbe bújva tengeti mindennapjait. Azért, hogy nehogy több és több ítélkezés, információ vagy kételkedés csússzon ki a száján, inkább a férfit szemlélte csendbe burkolózva, akkor is, amikor eltüntette azt a pár korty alkoholt és akkor is, amikor beszélni kezdett Ryder. Nem szakította félbe, csak a pohártalan ujja csúszott ki oldalra a combjáról a korábban karfára pakolt puha sál anyagáért, aminek rojtját fűzte ujjai közé. Nem nyújtott neki biztonságot, egyszerűen csak egy pótcselekvés volt ez részéről. A pillantása továbbra is a férfit vette górcső alá, hogy aztán a kérdés és az egész vélemény kimondás után a kis fekete a szemüveget egyetlen mozdulattal levegye és a saját ölébe pakolja azt, felfordítva. Anélkül dőlt előre, kinyújtva a karját pedig a korábban lepakolt whiskeyért nyúlt, eltüntetve minden cseppjét, mielőtt beszélni kezdett volna.
- Nem volt célom nekem sem besározni egyetlen vállalatot sem, mert tisztában vagyok, hogy egy ember bűne nem mindenkié, így az egész biztonsági szolgálattal foglalkozó céget pellengérre állítani nem lehet. Szeretném, ha ön sem állítaná sarokba azért Olivert, mert néha agyatlan hímsoviniszta tud lenni. A probléma nem került ki felsővezetés szintjén tőlünk, így azt gondolom, hogy a másik, őröket szolgáltató cég tudatában sem volt annak, mi történt - köszörülte meg a torkát, még egy előrehajolással visszatéve az üres poharat az asztalra. - Persze nem minden őrünk viselkedett úgy, ahogy a már említett, és a többiekkel nem is volt olyan nagy gond, maximum csak az, hogy ők meg parasztok voltak sok esetben, egy cseppnyi kedvesség se szorult beléjük. Fogalmam sincs, hogy milyen casting volt náluk, de hogy minden őr legalább száznyolcvanöt centi és kopasz, az már túlzás! De legalább ők nem bántották a srácokat és emiatt mindig nyugodtabban teltek és telnek a napjaink, ha ők vannak és oldottabb is a hangulat. Elég nehéz úgy koncentrálni valakire a telefon másik végén, hogy valaki az ember nyakába liheg, csak mert figyelmet és fölényeskedést szeretne elérni - az ajtó túloldalán Oliver hangja szólt hangosabban, mire az ajtó felé kapva a pillantását sóhajtott fel. A következő másodpercben a szemüvege szára visszacsúszott Kelly füle fölé, hogy az orrnyergén üljön meg kényelmesen, ismerősen. Valószínűleg Marie-val próbált dűlőre jutni, de az azt követő két koppanás az ajtón egyértelmű jele volt a bebocsájtásnak. A gond csak ott volt, hogy nem várta meg a beengedést Bridges, hanem már nyitotta is az ajtót, hogy azon áttolva magát nézzen rá a lányra.
- Pompás! Bocsánat, itt is vagyok, elszólított.. némi ügy, amit nem halaszthattam el, elnézést. Oliver Bridges a nevem, örvendek - Kelly rezignált pillantással mérte végig a HR főnököt, ahogy kézfogásra emelve a kezét Ryder elé járult. - Velem beszélt korábban telefonon, köszönöm a gyors fogadást. Látom, megismerkedett már Kellyvel, remek ügyfélszolgálatos - még csak nem is nő, nem is munkatárs.. Kelly immár az asztal lapját figyelte Oliver szavainak pedig reakciót nem szentelt. Hiába dolgozott már több, mint három éve a 911-nél. Egyszer sem volt betegszabadságon azóta és havi szinten voltak túlórái amiatt, mert betegséget pótolt. És mivel hálálták meg? Ügyfélszolgálat. Hát persze.

Nem minden esetben ragaszkodtam a megszokásokhoz, mert sosem találtam őket túlságosan biztonságosnak. Egy ponton túl mások is felfigyelhettek rá és észrevétlenül is kihasználhatták ennek előnyeit, ezért ha tehettem, változtattam. Folyamatosan és váratlanul. Gondosan felépített útitervek vesztek a semmibe, mert az utolsó pillanatban újabbat raktam össze, ha netalántán valamilyen módon kitudódott volna. Sosem gondolnám, hogy bárki is kifelé kacsintgatna közülünk, de voltak olyan embereim, akik közelebb álltak hozzám és olyanok is, akiknek elismertem a tudását, de bizonyos részletekből kimaradtak. Meg kellett húznom egy határt feltétlen bizalom és az a fajta bizalom között, amit egy másik emberbe ölünk bele és a tudásába. Mert hittem az embereimben és tartottam a hátukat értük, de csak nagyon kevés volt az, akinek minden lépésemről beszámoltam. Ezen felbuzdulva beosztásokat szerveztem át, tárgyalásokat toltam el akár percekkel is, mert tudtam, hogy a kölcsönös szükség ellenére a leendő ügyfeleim alkalmazkodni fognak hozzám. Ellenben aki nem, azzal úgy gondolom a későbbiekben is akadtak volna problémák, mert nehezen tudott volna beleszokni a közös munkába és mindazzal ami azzal jár, hogy akkor és ott megkötöttünk egy egyességet. Talán pont ezért döntöttem úgy, miszerint a társaságomban lévő hölgyet faggatom ki előbb és hallgatom meg a véleményét, mielőtt a főnökétől is megkapnám a szükséges információkat. A naivitásom már rég nincs a birtokomban, mert lassan a nyolcadik évet taposva a cég berkein belül volt már szerencsém olyanokkal találkozni, akik erősen fényezték magukat csakhogy lenyűgözőnek találjam őket és azonnal rábólintsak a közös munkára. A probléma viszont abban leledzett, hogy ez könnyedén kitudódott már az elején és azt az esetet jobb volt nem megtapasztalni, ami akkor érte őket, mikor rájöttem a hazugságra. Én nem próbáltam volna sohasem bármiféle hazugságokkal megetetni a partnereimet, amikből egyet sem tudnék felmutatni, ha arra kerülne a sor. Jobb szerettem tisztán látni a dolgokat és ilyen módon is játszani, ellenben nem vetettem meg egy kis csavart belevinni partnerségünkbe abban az esetben, ha olyanon kaptam őket, amik a morális értékeimet elég csúnyán megkérdőjelezték. Nem féltem bemocskolni a kezeimet, ha tudtam, hogy szükséges, ennek hiányában viszont maradt az őszinteség és a közös munkájával járó előnyök hada.
Kelly italválasztása mosolyt csal ki belőlem, fejem enyhe ingatásával pedig bocsánatkérésének szükségtelenségét fejezem ki. - Mint mondtam, bármelyik ital a tálcáról megfelelt volna, de végtére is kellemesebb, hogy ennél maradt.
Olykor apránként megízlelve a poharamban lévő italt tekintek fel a lányra, akivel elég pár szót váltanom ahhoz, hogy meghozzam a döntésemet és az érdeklődésemet fejezzem ki irányába saját véleményével kapcsolatban, melyet első körben történő tiltakozás után végül meg is kapok. Ezek az információk pedig különösen nem fejtenek ki belőlem pozitívumot és ha tehetik, hát el is mélyítik a homlokomra kiülő érzelmeket. Nagyon ritkán futottam csak össze hozzánk hasonló cégekkel, mert általában ment a rivalizálás. Nem az én részemről természetesen, hiszen az én embereimnek nem kellett semmit sem bizonygatniuk ahhoz, hogy jobbnak tüntessék fel magukat. Egyszerűen feleslegesnek éreztem belemenni ebbe a kinek a nagyobb magamutogatásba, ők viszont örömmel kerültek el minket azzal az indokkal, miszerint nem értekeznek riválisokkal. Egészségükre. A működésük és az elveik viszont hatalmas kérdőjeleket ültettek el a fejembe, ám nem egyszer hangoztatták mennyire maximálisan odafigyelnek az ügyfeleikre és azok igényeire. Kelly szavaiból leszűrve viszont tisztán látszik, hogy a tettek beszédesebbnek bizonyulnak a szavaknál és bár bőszen magyarázkodik, miszerint nem mindenkinek nyúlt mélyebbre a keze, amennyi a hatáskörébe tartozott, én nem érzem magamat túlságosan meggyőzöttnek. Elvégre egy olyan cégnek, aki a biztonságra szakosodik több területet lefedve kell átvilágítania az ügyfelét és annak embereit, hogy a nap végén képes legyen azzal a tudattal tovább élni, miszerint bármit megtett a munkájának érdekében. Már önmagát a tudatot, hogy bárki is képes ilyenre dühítőnek találom, az pedig csak még inkább dob pár értéket a vérnyomásomon, amikor útközben kiderül még egy-két komolyabb vád az elhallgatott információk sokaságáról.
Mélyebb sóhajtással összegzem kimondatlan gondolatsoraimat és kékjeimet most Kellyre emelem fel, miután a saját véleményemet is sikerült anélkül elmondanom, hogy felálltam volna innen a helyemről és kiadtam volna bárkin is a dühömet útközben. Mint már mondtam, a dühös fellépésem zárt ajtók mögé tartozik és nem a leendő partnereket kell vele rémisztgetni, ezért most is higgadtabban próbálom kezelni a felmerülő nem is olyan kicsi problémát.
- A kezdet egy eléggé lényeges része a folyamatnak, de ha valamit létrehozunk és azzal eredményeket érünk el, akkor mások sem fognak elzárkózni tőle. - összekulcsolt ujjaimat az asztal lapjára fektetem, a fejemben lévő ezernyi szálon cikázó gondolatokat pedig félreteszem addig, amíg a beszélgetésünk tart. Már csak azért is, mert egészen vegyes érzelmekkel gazdagodok és közel sem nyeri el a szimpátiámat ez az Oliver, akit Kelly annyira hűen próbál védelmezni.
- Az én dolgom Ms. Dankworth, hogy ügyeljek a részletekre, márpedig a tény, miszerint bárki is tudott erről felsőbb körökben és tehetett volna ennek ügyében, mégsem tett, többnyire nem azon dolgok közé tartozik, amit csak úgy jószívűségből elengednék a fülem mellett.
Persze, világos. Egy ilyen eseménysorozat kiderülése nagy port kavarhat egy cég vagy bármilyen egyéb intézmény életében. A médiafelhajtást csak az idióták szeretik, akik nem tudnak anélkül egyik lépcsőfokról a másikra lépni, hogy annak ne adjanak bármilyen hírverést, de még mindig jobb az a fajta hír, ami fényezi egy adott cég platformját, mintsem az, ami földbe tiporja azt. Márpedig ez az égető probléma épp az utóbbi kategóriába tartozik és minél nagyobb dobra verik, annál nagyobbat fog szólni. Főleg, hogyha csak már akkor kapkodnak a tüzet oltani, amikor a fél ház már odaveszett. Ez a fajta megpróbáltuk, DE..aminél már csak a magyarázat fog számítani és nem az, amivel felvezették az egészet.
- Én is gyakran másznék bárki hátára, ha attól tartanék, hogy jártatja a száját.
A bizalmatlanságom újabb méreteket öltött és nem Kelly irányába. Ő korrekt nőnek tűnik, olyannak, akinek ha nagyobb hatalma lett volna a munkahelye életében, bármit megtett volna, hogy megállítsa a futótűzként terjedő problémát. Az ő szerepével viszont az a probléma, hogy mindig akadnak olyanok, akik nagyobb befolyással bírnak és több hallgatási joguk van. Márpedig ők hallgatni fognak és ha szükséges elhallgattatni is. Ez viszont úgy tűnik a végszó lesz kettőnk érdekes beszélgetésében, mert a korábban emlegetett Oliver lép be irodám ajtaján, nyomában pedig Marie kapkodó mozdulatsorai tűnnek fel és egy bocsánatkérő tekintet, amikor összetalálkozik az enyéimmel.
- Ryder Danforth. Szintúgy.
A kezemet nyújtom, de örömmel szorítanám azt ökölbe, hogy a velem szemben álló képével ismertessem meg azt. Szerencséjére a türelmem olykor győzedelmeskedni is képes felettem. A lányra aggatott jelző hatására viszont Kelly felé pillantok, aki jóval több annál, mint aminek most jellemezték. - Ezt el is tudom képzelni abból, hogy most itt lehet.
Mert azért valljuk be, csak olyanokat visznek magukat tárgyalásra, akik ki is érdemelték a helyüket, hogy ott legyenek.
- Egészen jól elbeszélgettünk a hölggyel az imént, de azért örülnék, ha maga is beavatna mit vár el tőlünk, hogy utána közös nevezőre tudjunk majd jutni. Ha pontosan elmondaná milyen területeket kellene lefednie a cégünknek. Tudja csak a szokásos formaságok. - én veszem át a beszéd kezdeményezésének jogát, végül pedig megkerülöm az asztalt és egyenesen Kelly felé intézem következő szavaimat.
- Ms. Dankworth, zavarná ha helyet cserélnénk? Szeretek egy tárgyalás során közelebb lenni a beszédpartneremhez. - egy mosolyt is megengedek magamnak, miközben fejemmel enyhén az én székem felé biccentek. Olivernek bizonyára ez úgy tűnhet, mintha csak most kezdődne a nagyok beszélgetése, én viszont egy okból teszem csupán: hogy minél távolabb tartsam Kellyt a főnökétől. És remélem, hogy korábbi beszélgetésünk fényében ő sem érti majd félre ezeket a jeleket.

.

Kelly életében az állandóság csak addig volt jelen, ameddig az apja a rendőri igazságszolgáltatás mellett tette le a voksát. Addig egy olyan szerető család egyetlen gyermeke volt, ahol az édesanyja egy hosszú, munkával teli nap után is szeretettel fordult a kislánya felé, és ha a kis fekete fürtökkel ellátott gyerkőc azt kérte az anyukájától, hogy fonja be a haját, miközben a Bambit éneklik, akkor az anyja nevetve tett eleget az egyetlen gyermeke óhajának. Ha Kelly azt szerette volna, hogy az édesapja ne csak egy, hanem három mesét olvasson, akkor a lány édesapja hosszú perceken át olvasott a kiságyra roskadva azzal a majd' százkilencven centijével, csak hogy olyan álomba ringassa a kislányát, amilyet megérdemelt.
A nő akkor ábrándult ki abból a miliőből, amiben tartották, amikor az apjánál megjelentek a viselkedésbeli különbségek. Kevesebbszer figyelt oda életének két nőjére és egyre többször vált züllötté, egyre többször nyúlt alkoholért és egyre többször hibáztatott mindenki mást, önmagán kívül. Kelly akkor határolódott el teljes mértékben az apjától, amikor az anyján először fedezte fel a családon belüli agresszió megjelenését. Az anyja hiába próbálta elrejteni a lánya elől az ütések és rúgások egyértelmű jeleit, Kelly tudta, hogy valami nagyon elromlott az apjában és ha tehette volna, önmagát áldozta volna fel csak azért, hogy az édesanyját még csak ne is lássa szenvedni. Hogy az arcán lecsorduló könnyek ne a fájdalom, a kín, a szenvedés jelei legyenek, hanem az örömé, ami már csak egy egészen fantasztikus utópia jelenései lettek már. Elporladtak már gondolatban, mielőtt még az öröm betapaszthatta volna a folyton vérző sebeket.
Talán ezek miatt a sérülések miatt nem bízott már teljesen senkiben sem és mindig óvatos volt, hogy kinek milyen információt ad át az érzéseiből, s ezzel önmagából is. De tisztában volt azzal a kis fekete, hogy ha most nem lesz őszinte, akkor esélye sem lesz megvédeni azokat, akik igazán szenvedtek, mellette. Egy olyan környezetben, ahol nem volt jelen az apja. Egy olyan helyen, ahol nem szabadott volna megtörténnie a zaklatásoknak, és egy olyan helyen, ahol egyszerre voltak szociális munkások, pszichológusok, ahol a hangjuk volt a nyugtató lövedéke, ahol a szavaik voltak a segítség bázisai... mégis csak jelen volt a bizonytalanság és a nők félelme. Talán pont az édesanyja miatt érzett egyszerre keserűséget, dühöt amiatt, hogy megint át kellett élnie azt, amit próbált olyan mélyre temetni magában, mint soha, semmi mást.
Talán a tehetetlenség tudata nyitott meg egy csapot benne, és hagyta, hogy minden gondolata a témával kapcsolatban kettejük közé csússzon, néhol egy kissé elvetve a sulykot, de mindig volt a lányban egy fék, ami miatt kénytelen volt megállni, kénytelen volt visszavenni, mert nem volt ő sem hisztis, és a figyelemre sem vágyott. Kelly a harmincas éveinek elején járva néha már túlságosan is öregnek érezte magát ahhoz, hogy bizonyos dolgok érdekeljék, ám ez, a Ryderrel történő beszélgetése nem ilyen volt.
A férfi azokat a kérdéseket tette fel, amik fontosak voltak és helyesek. Azok a kérdések hangzottak el tőle, ami irányította a beszélgetést, ami a megfelelő mederben tartotta Kelly olykor csapongó gondolatait, indulatait. Meg akarta neki köszönni ezt, de nem voltak olyan viszonyban még. Ezért is hallgatott el és gondolkodott el mélyebben a feltett kérdések előtt, mert valahogy a zsigereiben sejtette, hogy ez a találkozás jót tesz neki. Hitt abban, hogy talán ő lehet az az egyetlen cseszett fecske, aki talán egy kicsi változást is elérhet.
Mr. Danforth szavaira odafigyelt és egyszer sem állt szándékában megzavarni a férfit az ügyes-bajos megjegyzéseivel. De néha azért úgy érezte, hogy lenne mit mondania, és akkor nem is fogta vissza magát.
- Félreért - tényként közölt egyetlen szó volt csupán, ami elhagyta a száját. - Nem azt kérem, hogy a hallottakat a gondolataiban egy iratmegsemmisítőbe téve dobja ki, mert akkor feleslegesen avattam be a részletekbe, abba, ahogy én látom és láttam mindazt, ami történik. Rettenetesen rossz lenne, ha ön is abba a sorba állna be - a szavai megint csak őszinték voltak, és nem kertelt. - Hiába a problémák, szeretem a munkám, és ha esetleg Bridges - lehet, hogy szándékosan hagyta el a Mr. megszólítást. - ..támadásnak véli a szavaimat, nem szeretnék földönfutóvá válni, akinek azt kell számolgatnia, hogy ugyan meddig tudja a számlákat kifizetni és a bérelt lakását kifizetni - túlzott, mert volt tartaléka, de nem szeretett volna munkanélküli segéllyel szemezni egyetlen egy nap sem, és egy újabb munka csak még több feszültséggel járt volna számára, kezdve az állásinterjúval, a fizetés meghatározásával, egy összeszokott munkatársi viszonyhálóba bekerülni pedig tudta, hogy milyen nehézségekkel járhat, még ha egyébként simulékony természettel is áldotta meg az élet. - Természetesen az ön döntése, hogy mennyit és mit oszt meg vagy kérdez meg a főnökömtől, befolyásolni nem szeretném önt és nem is fogom - egyébként sem tűnt Ryder olyannak, aki önmagán kívül bárkinek is fejet hajtott volna, ha ő maga nem akarta azt megtenni. És talán ez volt a legszimpatikusabb vonás, amit Kelly el tudott jelenleg képzelni a férfiről. Ezért is maradt csendben az újabb szavakra és pillantott el a kék szemekről, valahogy.. óvatosan megnézve a sarkot is, hogy esetleg akad-e valahol, de tényleg valahol olyan részlete az irodának, ami nem tökéletes, ami nem katonás rendben várja Mr. Danforth véleményét. Nem talált ilyet. Szerencsére.
Oliver olyan volt, mint egy hurrikán, szó szerint, mert a hirtelen mozdulatára az ajtóvasak megadták magukat, és a lendülettel úgy nyílt majd csapódott vissza az ajtó, hogy arra még a téli álmát alvó medve is összefosta volna a bokáját. Előszedte a nyájas, de fontos vagyok énjét, ám a beszéde kifinomult volt, hiába is feszegette azokat a bizonyos határokat. Nem mondott valótlant, csak a fokozatbeli különbségeket erőteljesen kihangsúlyozta, amire Kelly nem reagált, sem szóban, de még arcának vonásai sem rezdültek meg. És vele még aránylag normálisan is beszélt Oliver. Ryder pillantását Kelly érzelemmentesen viszonozta, ám egy pillanatra felfelé kunkorodott ajkának sarka, jelezve, hogy az alapvető kedélyes énje még mindig jelen volt ebben a szenthármasban is.
- Igen! Akkor térjünk is rá az üzletre, köszönöm, Mr. Danforth - biccentett rá a saját szavaira Oliver, miközben nem csak ő, de Kelly is végigkövette Ryder mozdulatait, ahogy a lány előtt nem messze állt meg az asztal lány felőli oldalán a férfi. A szavaira Kelly csak óvatosan vonta fel a szemöldökét, de ellenkezés nélkül emelkedett meg a kényelmes fotelből és pakolta el az útból a kabátját és a sálat is, hogy elegendő helye legyen Rydernek, és ameddig nem ült le a férfi, addig mellette megállva nyúlt át a férfi korábbi poharáért, megtámaszkodva egyik kezével az asztalon. Oliver csak alig észrevehetően nézett végig Kelly hátának ívén és csípőjén, hiszen a nő neki háttal állt.
- Tölthetek önnek újra? - érdeklődött, kezében a pohárral - Szüksége lesz rá - ezt már csak egészen halkan közölte, hogy csak Ryder hallja. Ha a férfi biccentett, vagy akár hanggal is beleegyezett a lány javaslatába, úgy csak egyetlen pohárral lépett el a GR biztonsági főnöke mellől, hogy újra az italokkal megrakott asztalhoz lépjen, csendes mozdulattal letekerve a már korábban kiválasztott alkoholos üveg kupakját, és most nem két, hanem három ujjnyi folyadék csobogott víg hullámokat verve a pohárba.
- Kelly, töltesz nekem vodkát, ha megkérhetlek? - hatásszünet, pillanatnyi - Tisztán! - dörzsölte össze a HR-es a kezeit, mintha fázott volna. Csak két másodpercébe telt lezuhanni a szabad fotelbe, maga mellé téve azt a kifejezetten fontos aktatáskáját, amiben szerződések, azok feltételei és felmondási feltételek sorakoztak. Határidőkkel, órabérekkel, statisztikai adatok megszámlálhatatlan sorával. Kelly a főnöke/nem főnöke kérésére nem rá, hanem Ryder felé pillantott el, hiszen az ő készlete volt, ő adott és ő is kínálta fel. Elvenni egy olyan embertől valamit, amihez másoknak nem volt joga vagy engedélye... elég bátor és felettébb hülye ötlet volt. Mégsem tett semmit, ameddig Ryder meg nem szólalt ismét, vagy bele nem ment ebbe az önkényeskedésbe. Kelly a maga részéről ki nem állhatta a vodkát. Rossz emlékei fűződtek hozzá, és már csak a gondolatától is rosszul volt, hogy igyon belőle. Az alig ismert férfi döntésétől függően vagy a vodkával és whiskey-vel, vagy csak a barna párlattal tért vissza az asztalhoz, hogy a megfelelő italokat a megfelelő urak elé pakolja, hogy aztán a hatalmas íróasztal mögé lépve elhelyezkedjen abban az irtó kényelmes székben, amiben legszívesebben körbefordult volna.
- Az előző partnerünkkel határozott idejű szerződésünk volt, ami lassan a végéhez közeledik és emiatt néztünk utána a piacon szereplő biztonsági szolgálattal rendelkező cégeknek, és az Önök bemutatkozása nagyon is tetszett. Emiatt gondoltuk úgy mi ott a központban, hogy szeretnénk kérni egy árajánlatot és egy lehetőséget arra, hogy elbeszélgessek önnel, abban bízva, hogy partnerek leszünk és lehetünk a jövőben. - Kelly munkahelyén nem főnök-székek voltak, így ki akarta élvezni minden egyes másodpercét az itt tartózkodásának, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve a combjai mellett végigsimított a bőr puha, meleg felületén, de aztán nyugton maradt, és a karfákra pakolva a kezeit pillantott hol az egyik, hol a másik férfire. Mint egy puha ágy, olyan volt a szék. Még mindig kísértést érzett arra, hogy centiket mozduljon el előbb balra, aztán jobbra, de a sarkát megvetve a padlóban nem mozdult el a székkel. Sem jobbra, sem balra, miközben Oliver Bridgest hallgatta. Hazugság! Legalább egy része.
- Mellesleg nem lenne rossz egy kis vérfrissítés sem, és akadtak némi gondjaink az előző őrökkel is - itt Oliver Kelly felé pillantott, ám ezzel nem azt akarta jelezni, hogy a lány lenne a gond, inkább azt, hogy a nő jelenlétében lehetőleg nem menne bele a felmerülő problémák számtalan pontjába. Igaz, azzal már elkésett, hiszen Kelly előrébb járt már az ügy fontosságát tekintve. - A vezetőkkel úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk szerződést hosszabbítani az előző céggel, viszont őrök nélkül Bronxban nem védhetjük meg a dolgozóinkat. Még akkor sem, ha ők a lakók védelmét és segítését szolgálják - fejezte be összegzésként. Kelly Dankworth szabadon, érdeklődve figyelte csak és kizárólag Rydert, leginkább az arcvonásait, hogy elárul-e bármit is az a gondolataiból. Na jó, talán néha az öltönyére is jutott némi idő, hogy annak vonalait tanulmányozza, mert amikor nem beszélt, akkor figyelt és tanult.

Kezdetben csak hallgatom a lány mondandóját és nem érzem szükségesnek, hogy bármiben is megakasszam őt véleményem beiktatásával. Nem mintha ne formálódna meg így is valami olyan, melyet a dühöm táplált és alkotott meg, de még tartom magamat. Egy ideig, pár percig biztosan, mert utána úgy érzem, ha nem adom ki magamból, annak valaki számára nem lesz jó vége. Miközben Kellyt hallgatom és figyelem, beleiszok az italomba és hagyom, hogy a benne lévő alkohol stimulálja valamennyire idegeimet. Minél több időt tölt el az ember ezen a nyamvadt bolygón, annál inkább válik valóságossá számára, miszerint elcseszett egy társadalomnak vagyunk a részesei és bármennyire is próbálkozok azzal, hogy megértsem egyesek szándékait, mindig arra a következtetésre jutok, miszerint teljesen felesleges. Próbálok a magam módján jó emberként teljesiteni és nem átlépni bizonyos határvonalakat, de az ilyen esetek mindig is ráébresztenek az ellenkezőjének megtételére és csak ösztönöznek abban, hogy ezután se álljak le, ha már eddig nem tettem. A tény pedig, hogy egy ilyesfajta belső megmozdulást bárki is a szőnyeg alá söpör olyan szinten marja végig gondolataimat és ivódik bele sejtjeimbe, mintha valaki másodpercenként fecskendezné belém azt. Nem kételkedek abban, hogy akadtak olyanok, akiknek nem volt tudomása erről az egészről, de épp elég embernek igen és ez az ami egyre inkább késztet arra, hogy végig se hallgassam Kelly főnökének mondanivalóját, egyszerűen csak képen töröljem és magam tessékeljem ki az irodámból. Mégis ha elérkezik találkozásunk pillanata, mégsem teszem meg, mert bár tudom jól, hogy csak a körítést fogom hallgatni mézesmázos csomagolásba tekerve, ennek ellenére kíváncsi vagyok a hazugságaira. Legalább utána határozott indokom is lesz.
- Nem fogom veszélybe sodorni a munkáját, Ms. Dankworth, ha ettől tartana. Képes vagyok felmérni a károkat, amiket okozhatnék vele.
És ennyinek úgy gondolom bőven elegendőnek kell lennie, mert ha valami jellemző volt rám, az az, hogy tartom az adott szavamat. Azzal kapcsolatban viszont nem tehetek ígéretet, hogy nem fogom a tetteseket egyenként előszedni ezek után.
Oliver megérkezését úgy próbálja előadni, mintha hatásos belépőre vágyna, ellenben bennem csak az ő iránta érzett un-szimpátiát erősíti. Ennek bármi jelét kívülre ugyan kevésbé mutatom, bennem viszont annál inkább gyűlik az ellenszenv. Ugyanakkor az is megfordul a fejemben, hogyha még egyszer ilyen módon lép be az irodámba, a fejére fogom rácsapni az ajtót. Abban az egyben már most biztos vagyok, hogy nem miatta fogok rábólintani az üzletre, hanem amiatt, hogy az ő fajtájától megszabadítsam azokat az embereket, akik már így is elég rossznak lettek kitéve. Mielőtt viszont az üzleti szöveg mélyére evezhetnénk, megkérem Kellyt, hogy foglaljon helyet az asztal másik felén és bár nem indoklom meg, remélhetőleg ennyi is elég lesz ahhoz, hogy teljesítse kérésemet. Nem akarom a közelében tudni, ellenben én tökéletes helyen leszek ahhoz, hogy gyorsabb reagálással éljek Bridges iránt, amit úgy látszik elég könnyen ki is fog harcolni magának.
- A korábbi tökéletesen megfelel. - pillantok a lány felé az itallal kapcsolatos kérdésére, és bár szólásra nyitnám a számat a vodkával és a nem is olyan jótékony hatásával kapcsolatban, mégsem teszem. Sosem állt közel hozzám az az ital, ellenben úgy vettem észre, hogy az ügyfelek, akiknek vaj van a füle mögött rendkívül ragaszkodnak ehhez a párlathoz. Ezért egy idő után felturbóztam egy kicsit. Noha nem annyira, hogy helyszínelőket kelljen kihívni az irodába, de számomra szórakoztató volt nézni miképpen válnak először kótyagossá majd végül vesznek el a tudatlanságban anélkül, hogy az üzletet megkötöttük volna. Persze volt, aki tovább bírta, elvégre minden egyes pohár emeli csak a tétet, de akiket nem, azok általában egy testőröm segítségével keveredtek haza, majd másnap kaptak egy telefonhívást tőlem, miszerint az üzlet füstbe ment vagy éppen bizonyos feltételek szerint melyeket úgy gondolta átbeszéltünk, megköttetett. Oliver esetében a szavai kevésbé érdekelnek, hiszen amit tudni akartam, azt az információt Kelly már korábban átadta. Egyáltalán nem bízom abban, hogy Bridges hozzáfűznivalója fog átlendíteni meghozott döntéseim korlátján.
Mivel Kelly az én beleegyezésemre vár, ezért csak fejemmel biccentek felé és ha összeakad a tekintetünk, nos ebben az esetben egy kacsintás sem marad el. Jóllehet nem avattam bele a részletekbe, de úgy negyed órán belül bizonyára már neki is világossá válik eme gesztusom indoklása az irányába.
- Semmi jónak nem vagyok az elrontója. - véleményezem az elhangzottakat a bevezetése után, amely abban a minutumban újabb információáradatot vonz magával és mikor tekintete az asztal másik felén és tisztes távolságban ülő lányra siklik, bennem is feléled a késztetés, hogy kövessem eme mozdulatsorokat. Le sem tudná tagadni, miszerint kényelmét lelte a székemben és bizonyára meg is értem őt emiatt. Nem véletlenül esett pont erre a darabra a választásom, mert ha már általában azon igyekeznek az emberek, hogy az idegeimre menjenek, legalább legyen valami, ami kellemeset hoz magával a sok ökörség mellett, ami eme négy fal között megfordult az évek során.
- Ezzel teljesen egyetértek, miszerint nem maradhatnak védelem nélkül. Manapság az embernek fogalma sincsen kiben lelhet bizalomra, ezért nem árt az elővigyázatosság.
Enyhén ugyan, de figyelmeztetés uralkodik el hangszínemen, végül pedig az üzleti vonalon maradva fejtem ki a saját meglátásaimat.  - Tudja Mr. Bridges a mi cégünk igazán komolyan veszi a rá kiszabott munkát és az embereink is eszerint épülnek fel. Számunkra az egyenes beszéd, az őszinteség a két fél között a meghatározó, mert csak ezáltal működhetünk partnerségben. - kezdek bele, de megválogatom a szavaimat, ahogyan azt Kellynek korábban megígértem. A sablon szöveg amúgy is ilyen módon épül fel és bizonyára ha megkérdezi bármelyik másik ügyfelemet, ők is hasonlót fognak mondani az első találkozásunk felépítéséról. Ez a formális beadandó. A követelmények, ami nélkül hallani sem akarok az egyességről, ellenben ha mégis valaki úgy dönt már az elején kijátssza a hazugság kártyáját és túlzottan is fényesre törölgeti bűnei előtt meghúzódó páncélját, az a későbbiekben nem árt ha számol a következményekkel, melyek az én lojalitásomból fakadnak, amit a munkám iránt érzek. Hiszen ha a cég után megy valaki, az engem is ugyanúgy támad. Nem létezik egyik a másik nélkül és erre idővel mindenki rájön. - Van egy megszokott ritmusunk, rendezettségünk, ahogyan mi tesszük a dolgunkat. Csapatban működünk, hogy minden egyes területet képesek legyünk lefedni, mert ha a teljes védelemre van szüksége, ez elengedhetetlen. Nem tudhatjuk előre, hogy egy veszély külső forrástól vagy belső embertől származik, ezért már a kezdetekben átvizsgálunk mindent és mindenkit, hogy a későbbiekben ne érjenek meglepetések. A részletek számomra, számunkra igenis fontosak, hogy tudjak a maguk ritmusáról, az embereikről és a közöttük lévő kapcsolatokról, egyszóval mindenről. Mi évek óta ezt az elvet követjük és természetesen akadnak olyanok, akik nem akarnak ezzel lépést tartani és visszatáncolnak az üzlettől, de tudatosíthatom magában Mr. Bridges, hogy nem fogunk csalódást okozni. Elvégre mi elérjük, hogy mindenki megkapja, ami jár neki.
Elhallgatok, mert úgy érzem a nagy részébe, abba amit tudnia kell, beavattam őt. A többi meg majd magától értetendően jön a megfelelő pillanatokba. - Ms. Dankworth, maga is egy fontos alappillére az egész létesítménynek. Maga mit gondol erről...rólunk? - tekintetemet a lányra vezetve teszem fel kérdésemet, előtte viszont még egy valamit hozzáfűzök. - Jelen pillanatban nem a másik őrökkel felmerülő probléma érdekel, hiszen nem tartozik különösebben rám, hanem az, hogy mitől éreznék magukat még nagyobb biztonságban. Hiszen nekünk ezt kell megteremtenünk.

.

Sosem tartozott az olyan nők közé, akiknek büdös lett volna a munka. Nem csak dolgozni szeretett, de az egyetemen sem, és a gimnáziumi évei során sem volt olyan tantárgy kifejezetten, ami ne nőtt volna a szívéhez valamilyen úton-módon. Mert mindenben meglelte a kellemeset, a logikus irányvonalat és mert úgy gondolta, hogy valahol, valahogy biztosan fel fogja használni a tanulmányai során megszerzett tapasztalatot és tudást. Mondjuk még várt arra, hogy az Ószövetség tanait hol fogja kamatoztatni, de az legyen a legkevesebb. És talán pontosan emiatt, mert szeretett bemenni egy ismerős helyre, mert szeretett segíteni és mert a munka által kapott fizetésből élt meg, Ryder szavai olyan nyugtatóként hatottak a mindig esélyes munkanélküliség gondolatára, mintha egy mázsás kő gurult volna le döcögve a szívéről.
- Köszönöm, és elnézést, hogy felhoztam ezt, csak sokan képtelenek felmérni a szavaik súlyát - hiába a pozitív benyomás, nem ismerte a férfit Kelly, emiatt pedig muszáj volt olyan dolgokat is kimondani, amiknek egyértelműnek kellett volna lennie a felek közt, és csupán egy apró rizikófaktora volt. Mégis, lezártnak tekintette a munkáját illető megbeszélést. Viszont a meghunyászkodás és az örökös hála nem jutott osztályrészéül, de képes volt kimondani a köszönöm, a kérem, a sajnálom és a szeretlek szavakat. Természetesen nem mindenki kapta meg az utolsó érzést teljes mélységében, de attól függően, hogy Kellyvel milyen viszonyt ápoltak, még képes volt a lány ezt kiejteni a száján. Sosem beszélt feleslegesen - nőből volt, ez a kijelentés talán sántít egy kicsit, de ha beszélt, minden szava őszinteségben fürdött.
Oliver Bridges önmagában is teljes esttanulmány volt. Mind a viselkedése, mind a reakciói és a megjelenései is teljesen megosztó volt. Sokszor még arra is képtelenül kelt fel, hogy az elfeküdt haját kifésülje reggel, kikelve az ágyból. Sokszor arra is képtelen volt, hogy normálisan megkösse a nyakkendőjét, csak hányavetin felmarva akasztotta azt a nyakába és Kelly hiába jelezte neki, hogy úgy a szétszórtság és nemtörődömség mintaképe, Oliver valóban, szétszórtan csak legyintett a jóindulatú észrevételekre. Mert Olivernek mindenről megvolt a maga ideája, eszmefuttatása is. Mindazt, amit képviselt, hűen tükrözte az irodában való viselkedése is.
Kelly nem időzött sokat az italokkal és nem véletlenül nem töltött magának egy újabb kört, de amint a két férfi megkapta a saját adagját, visszavonultan süppedt bele a királyi székbe, hogy a "nagyok" beszélgetését hallgassa. Valóban nem irodai munkát végzett a szó szoros értelmében, ám része volt egy olyan meg nem álló és le nem lassuló mókuskeréknek, amiben úgy gondolta, neki is megvolt a maga része, egy volt a puzzle darabok közül, ám Oliver szavai.. nem teljesen azt tükrözték, amit várt volna. Pontosabban olyan sablon szöveg volt, aminél Bridges úgy gondolhatta, hogy megütötte a főnyereményt, ám ez közelről sem volt igaz. Kelly a maga részéről talán mégis engedve a kísértésnek egészen pontosan két centit mozdult balra a székkel a feneke alatt, miközben a szót már Ryder véve át fejtette ki a cégénél lévő előírásokat és elemzési stratégiákat.
- Igen, igen. Lakva ismerszik meg az ember sajnos. Csak azt használhatjuk, akit kiküldenek hozzánk, nem küldhetjük vissza a kiküldetésben lévő őröket - bólogatott a biztonsági főnök szavaiba vágva Bridges, miközben Kelly inkább arra volt kíváncsi, hogy Mr. Danforth miről beszélt. Olyan belső monitoring volt az, ami az egész szervezetük alapját képezte és egyben volt ez biztosíték arra, hogy a cégük gördülékenyen is, folytonos megújulással is képes dolgozni. A kis feketének a csendes pillanatai közepette egy nevetséges gondolat jutott eszébe a szemüveges férfit nézve, amin ő maga csak egy kicsit mosolyodott el, de aztán rendezve az arcvonásait összepontosított a további szavakra, mielőtt még teljesen elkanyarodott volna a tényleges téma fontosságáról. Ahogy ő is, Oliver is a teljes figyelmét szentelte a GR Global vezetőjének, csakhogy Bridges, mint a jóllakkott kisovis, eltehénkedve ült a fotelben, ám a vodkát tartalmazó pohár már a kezébe csúszva figyelt, várakozott arra, mikor emelik fel és mikor isznak belőle. Úgy egy kortyra minden cseppjét kiürítve. A férfi bal bokája már a jobb térdén nyugodott, miközben a könyökeit a fotel két karfáján nyugtatta, szétterült és teljesen befedve a fotelt.
- Ezt azt jelenti, hogy nem csak a saját emberei körmére néz, hanem az enyéimmel is ugyanezt tenné meg? - érdeklődött Oliver, még mielőtt Ryder Kelly felé fordult volna, aki a hirtelen jött, ismételt figyelem kellős közepén találta magát, és ahogy elhaltak Mr. Danforth utolsó szavai is, egy olyan csendet zúdított vele a hármasra, amiben Kelly azon gondolkodott, hogy mikor fogja aláírni a felmondását, mert amit kapott pillantást Bridgestől az őröket illető említésnél, azt nem tette zsebre. És nem is fogja. Oliver szeme alatti idegek csak enyhén rángtak meg, ami az idegességének jele volt, ahogy a poharat tartó keze is ösztönösen rezzent meg, amit az követett, hogy lehúzta a benne lévő vodkát egy nyeletre.
A kis fekete próbált ellenállni annak, hogy csak a főnökét figyelje és úgy válogassa meg a szavait, hogy az kielégítő legyen a HR-esnek, de aztán letett erről a tervéről. Nem egyszer és nem kétszer állt már meg a főnöke ajtajában, hogy beszéljenek. Nem félt a saját véleményének kimondásától, ahogy az igazságtól sem, ha kérték, vagy ha túl fájdalmas is volt. Ki kellett mondania, mert az elhallgatott problémák a mélyben vertek volna gyökeret, egyre dagadó, egyre ocsmányabb részleteket magukba rejtve.
- Talán olyasvalakikre lenne szükségünk, akivel lehet is beszélgetni, ha éppen egy légtérben vagyunk velük - találta meg a saját hangját. - A legnagyobb probléma az, hogy az őrök többsége azt lesi, hogy mikor akarnak mások lopni, rátámadni a másikra, vagy éppen mikor törik a fejüket illegális dolgokon, és emiatt az emberek zöme fél nyitni, fél még csak megszólalni is. Ez valószínűleg nem az őrök alap viselkedése, de a kapott képzéseken úgy sejtem, sok helyen ez az elvárt - nyújtotta ki a lábait az asztal alatt, hogy a csizmájának sarka érjen a padlóhoz, de a háta, a feneke még mindig teljes mértékben a kényelmes szék bőrrel fedett részein nyugodott. Kényelmes volt, meleg, puha és biztonságos. - Rengeteg feszültséggel jár a munkánk és sok esetben nem biztos, hogy meg tudjuk hallgatni egymás kifakadását, vagy azt, ha éppen megrázó eset történik. Nem egyszer kellett ott hagynom az asztalomat, hogy elvonjam a munkájából azt a kollégát, aki képtelen volt megbirkózni azzal, ha pisztoly dördült el a vonal túloldalát, de ez, Mr Danforth, nem is az Önök munkája lenne, hanem egy munkáját jól végző pszichológusé. Az viszont nem segít rajtunk, ha azt látjuk, hogy az őr csak azért van ott, mert muszáj és épp a Nihilben járva próbál nem gondolkodni, csak létezni - pillantott át Kelly egyetlen pillanatra Oliverre, mert eddig minden figyelmét Ryderre irányította. - Ha egy nő bizonytalan, akkor alapvetően egy férfihez próbál meg közeledni biztonságért, mert ösztönösen bennük van az, hogy a férfiak erősebbek fizikálisan mindenképp, mentálisan is sok esetben - megmozdult a székben, előrébb dőlt, de csak azért, hogy a combjai mellett a szék ülőkéjének végébe marjon, megtámasztva ezzel magát is. - Néhány lány úgy gondolja, hogy jobb lenne egy meleg őrrel, mert ő biztosan nem mászna rájuk, és mindig is vágytak egy meleg legjobb barátra, én viszont nem így gondolom.. mert szexualitástól függetlenül a munkára kellene koncentrálni minden esetben - függetlenül attól, hogy Kelly rendelkezett egy legjobb meleg baráttal. De ő, már a legjobb meleg barát Austinban maradt, akivel minden héten beszélnek és aki minden hónapban pontosan három éjszakát tölt Kelly lakásában Bronxban. Mert sem az idő, sem a távolság nem csorbított a barátságukon.
Oliver, ha nem is szólt bele Kelly kifejtésébe, nagyon is látszott rajta, hogy nem tetszett neki mindaz, amit hallott. Minden rezdülése merev volt, elhatárolódó és tagadó. Hogy csináljon is valamit, önkényesen fogva magát felállt, hogy egy újabb adag alkoholt töltsön magának, miközben a nyakkendőjén sietve végigsimított. Az ugyanolyan gyűrött volt, mint az inge, és azt a látszatot keltette, mintha a szennyes ruhák közül kaparta volna elő reggel.
- Miss Dankworth-nek elég élénk a fantáziája, úgy gondolom. Sokszor megesik a nőkkel ez, elnézést kérek emiatt - szólalt meg végül mégis Oliver szórakozottan menet közben, szinte nevetve, mielőtt leült volna a fotelbe. Nem hitt a téma súlyosságában, Kelly pedig csak most nézett vissza a főnökére. Ingerültté vált egy kissé, mert nem hitte el, hogy tényleg létezik ekkora nőellenes ember a világon, vagy legalábbis az ismerősei közt.

Nem vagyok az ellen, hogy az első benyomás akár még kedvezőbb vizekre is evezheti két ember kapcsolatát, ellenben a végtelenségig sem hiszek ebben, hiszen megtörténhet, hogy valaki egyszerűen csak egy mocsok alak és a harmadik nekifutásra is az marad. Kelly főnöke már az első bemutatkozó mozdulatsoraival bebizonyította ezt és minél tovább vagyok a társaságában, annál nehezebben vagyok hajlandó csak gátat szabni őszinte gondolataimnak. A korábban hallottak akaratlanul is megalapozták azt, hogy a férfi miképpen áll hozzá a dolgokhoz és minél több mindenbe megyünk bele téma ügyileg, annál inkább nyernek bizonyosságra ezek a szavak. Olyan ember vagyok, aki tartja a száját és csak akkor nyitja ki, ha éppen a muszáj megkívánja. Mindenkinek megadom a kellő szabadságot, ezzel együtt pedig az esélyt is, hogy kibontakozzon és Bridgest sem fogom vissza azon időszak alatt, amíg úgy kell tennem érdekelnek a hozzáfűzött gondolatai, holott már rég nem így van. Amiről akartam tudni, azt már korábban megtudtam, ellenben amit még kívánok megfejteni, azt biztos nem az ő irányából fog válaszként megérkezni. Vagy ha mégis, egy betűje sem fog őszinte lenni. Sok esetben a problémákat a főnökök háttérügyei között kell keresni. Hatalmukat kihasználva örömmel kényszerítenek másokat hazugságra és olyan dolgok elfelejtésére, amit csak nehezen lehet félretenni. Magam is olykor más utakon evezek, ellenben minden egyes testőrömnek megadtam a döntési jogot, hogy mennyire akar mindabba részt venni, amit felvázoltam nekik. Egyenlő felekként kezeltem őket mindvégig és soha nem éreztettem velük, hogy különbek lennének nálam, mert az elejétől kezdve megvolt közöttünk az a fajta tisztelet, amelyben mindannyian tudjuk hol van pontosan a helyünk. Bridges viszont nem ilyen és ez már abból is könnyen lejön, ahogyan Kellyt mutatja be számomra. Ő szereti kihasználni a főnöki titulussal járó előnyöket és megmutatni ki a dominánsabb fél, noha számomra még mindig szánalmasnak és egyben erőltetettnek hatnak próbálkozásai, ennek a véleményemnek viszont nem különösen adom jelét.
Az itallal töltött poharak megkapása után én csak a székem karfájára helyezem sajátomat és azt azt átfogó ujjaimmal dobolgatok néha végig rajta. Jobban leköt ugyanis, hogy beleigyon abba a nyamvadt vodkába és túl legyünk mindezen az unalmas sablon dumán, amit annyira igyekszik lenyomni a torkomon. Kedvem lenne az egész őrök-történetbe jobban belemenni, részleteiben körüljárni azt, de ígéretet tettem a tőlünk nem messze ülő lánynak, hogy nem fogom a munkáját kockára tenni, ezért tartom is magamat ehhez, ameddig azt csak lehetőségem engedi. Mindezek ellenére magamnak feljegyeztem, hogy bizonyos információkat örömmel hallgat el, amit a közös munka során nem lesz lehetősége megtenni. Főleg akkor nem, ha az egy biztonsági rést alakít ki munkánk peremén.
A bizalmi kérdésre térünk rá, pontosabban a belülről felemésztő munka okaira és bár örömmel mutatnék a velem szemben ülőre, hogy igen, te vagy a legnagyobb probléma a gépezetben, mégsem teszem. Helyette egy bólintással összegzem az egyetértésemet és úgy döntök nem megyek bele mélyebben ebbe, mielőtt bármi olyat mondanék, amit magam is megbánhatok.
- Talán ez gondot okozna?
Visszadobom ugyanazzal a lendülettel a kérdést, ahogyan én kaptam, elvégre nehezen tudom csak elképzelni azt a teljes bizalommal összerakott csapatot, ahol minden egyes fél a maga kénye-kedve szerinti külön utakat jár. - Egyszerű felderítő munka, semmi több. Pár kérdés, amelyek könnyen megválaszolhatóak, csak hogy tudjuk kivel hányadán is állunk. Én úgy gondolom ez olyan feltétel egy jól működő csapathoz, ami elkerülhetetlen. Ellenben nincsen tudomásom arról, hogy elődjeink miképpen végezték a munkájukat, de mivel a váltást fontolgatják, nem gondolnám, hogy minden stimmelt a módszereikben. - összefűzöm az ujjaimat magam előtt és többnyire Bridges arcát figyelem. A reakcióját erre, hogy mennyire válik szűkösebbé a légtér számára vagy fojtogatóvá az a bénán elhelyezkedő nyakkendője, ami éppen a nyaka köré ívelődik és amit örömmel csavarnék kezem köré, hogy egy kicsit magam felé húzzam vele őt, ha még egyszer pofátlanul a képembe mer hazudni.
Bridges úgy tűnik egy másodperc erejéig még fontolgatja a válaszadást, ezt az alkalmat kihasználván viszont én újabb kérdést teszek fel, mégpedig Kelly irányába. Érezhetően feszélyezettebben csapódik le közöttünk a levegő és nem feltétlenül az én irányomból értetődően. Talán Olivernek lett túl szorongató a helyzet vagy csak én kapom el mozdulatai során azt a megmoccanást, ami felváltja lazább, összeszedettebbnek feltüntetett megjelenését? Nem különösen érdekel, mert tekintem egyből a lányra siklik és meg is ragad arcának vonásain arra a pillanatnyi kizökkenésre, amit az ő véleményére szánok rá. Elvégre ők alkotják annak a gépezetnek a legnagyobb részeit, ami miatt működőképessé és egyben hatalmas segítséggé válik a munkájuk. Elsősorban az ő kényelmük a fontos, mert nélkülük a vezetőjük sem az többé és bizonyára idő előtt összeroppanna a hirtelen rá nehezedő nyomás alatt. Ezért is tartom fontosnak, hogy egy olyan véleményt halljak döntésem előtt, amiből építkezhetek és amivel elindulhatok. Ennek a véleménynek viszont minden egyes mondatát és lényegét figyelemmel követem végig, ha nem éppen annak irányába terelődik el tekintetem, hogy Oliver kínjában egy újabb pohár vodka után megy, amit örömmel fogyaszt el, hátha könnyebben képes lesz kezelni indulatait.
Tekintetem mindvégig a lány mozdulataira koncentrál, a szavait értelmezi és jegyzi fel magának, ellenben mikor azok elhalnak, helyüket egy olyanféle megnyilvánulás váltja fel, aminek hatására ha nem is feltűnően ugyan, de kezem ökölbe szorul.
- Mr. Bridges, pontosan az előbb állította azt, hogy akadtak némi gondjaik az őrökkel, viszont mikor ez indoklásra kerül akkor csak egy egyszerű fantáziakép marad?
Úgy gondolom tanúnak akadunk rá elegen, miszerint ez elhangzott az ő szájából korábban, ha még tagadni is akarná az egészet. - Tudja én olyasfajta embernek vallom magamat, aki igenis pártolja az őszinteséget, márpedig a közös munkából ez nem hiányozhat, ezzel gondolom maga is hasonlóképpen egyetért. - nem várom meg a válaszát, már csak azért sem, mert látom rajta mennyire kezdi elveszíteni a kontrollját a gondolatai felett. Noha nem feltétlenül azért, mert ne tudna csípőből egy újabb hazugsággal szédíteni - vagyis próbálna, - hanem mert a második vodka az első adagját követően kezdi megtenni jótékony hatását. Ezért, hogy elhúzzam beszédre alkalmas reakciójának idejét, magam vállalom a folytatást. - Túl sok ilyen alakkal találkoztam már, szóval erős kételkedésem van azzal kapcsolatban, hogy akár egy cseppet is meglódult volna a kisasszony fantáziája. Elvégre ha történt is ilyen, maga egy mozzanatát sem tapasztalhatta ebből, elvégre a főnökre jobb esetben nem mozdulnak rá. Nem kellene esetleg ennek komolyabban is utánajárni?
Nem úgy vezetem rá, mint aki biztos lenne az elhangzottakban, inkább csak azt a verziót festem le elé, amit én tennék hasonló helyzetben. Hiszen ha ilyesféle panasz jutna a fülembe, nem elhessegetném az illetőt, hanem minimum utánajárnék az ügynek. De hála a jó égnek, egyáltalán nem hasonlítunk semmiben a férfivel.
Egy újabb késéssel indító másodperc és a szer még inkább dolgozni kezd Bridges szervezetében. Kezével jobban kapaszkodik az asztal szélében, én pedig még tudatánál van, tartom magamat a szerephez.
- Jól van, Mr. Bridges? Esetleg kér egy pohár vizet? - felállok a helyemről és közelebb lépve tartom meg őt, mielőtt a földre zuhanna. Ehelyett viszont az eszméletvesztés a székben éri utol, feje pedig az asztalra hanyatlik, minek következtében már nem látom értelmét további támogatásomnak.
- Nem halt meg. Megnézi? - érzékeltetve szavaimat tapintom ki a pulzusát két ujjammal, hogy bizonyosságot nyerjenek szavaim és egyben eloszlassam a nőben a kételyeket, majd ellépek Bridgestől, italomat pedig az üvegek mellé a tálcára helyezem és így fordulok végül Kelly felé. - Tudja hol lakik? Mert az irodámban biztos, hogy nem maradhat, de még a cégen belül sem. Főleg úgy, hogy biztos vagyok benne, másnap lesznek egyéb más kellemetlen következményei is, annak pedig az ő érdekében nem szeretnék tanúja lenni.
A vodkás poharat emelem fel jelzésértékűen, hogy érzékeltessem a probléma forrását, ezután viszont kezeimmel átfogom a szék támláját, hogy a következő lépést a kisasszonyra bízzam. Ugyan, ha nemleges választ kapok a kérdésemre, akkor megoldom másképpen ezt a kicsinek nem nevezhető problémát, de jobban örülnék, ha minél előbb eltűnne Bridges a szemeim elől.  

.

Oliver viselkedése és reakciói nem kifejezetten a pozíciójának hatásai. Már korábban sem volt neki mindegy, kivel és hogy beszélt és mindig is különbnek tartotta magát mindenki másnál. Azonban a magasabb, több felelősséggel járó poszthoz tartozó extra jövedelemmel a sznobizmus határait súrolta, mert még egy egyszerű salátát is képes volt megkérdőjelezni, mert nem volt neki mindegy, hogy honnan származott az a tengeri só, amit használtak és a sült húst csak egy bizonyos módon volt képes megenni. Kelly nem egyszer nézte végig már ezt a rituálét és nem egyszer gondolkodott már el azon, hogy teljes szívéből a legnagyobb nyugalommal a férfi fejére borítaná azt az átkozott ételt, amit úgy evett, hogy azt még a harmadik világban élők is szánakozva figyelték volna. Bridges viselkedése nem csak az étkezés során volt ennyire idegesítő, hanem úgy nagyjából az ébren létének 90%-ában. A maradékban olyan intim dolgokat hivatott elvégezni, amire senki nem volt kíváncsi. De tényleg, még a felesége sem.
Kelly addig nem tartotta fontosnak azt, hogy beszéljen, ameddig nem kérdezték. Jelen helyzetben ő volt talán a legegyszerűbb ember ebben a trióban, még ha képes is volt felmérni a vele szemben ülőkben rejlő lehetőségeket és a képességeiket is, és így, mint egyfajta külső megítélőként szórakoztatónak találta azt, hogy Mr. Danforth, még ha semmit nem is tett, konkrétan megszorongatta Oliver nyakát, és a szoruló hurok hatására a HR-es egyre idegesebb reakciókkal élt, amit tükröztek a szavai. Kelly tudta, hogy az idegességének jelei az apró hatásszünetek a szavai közt, vagy az állandó pozícióváltás, mert a feneke alatt lávává vált a fotel. A dolgozók átvilágításával kapcsolatos ötletnél azonban Kelly már ismételten Rydert nézte, azon gondolkodva, hogy melyik munkatársa hogyan fogja kezelni majd ezt a hirtelen jött érdeklődést.
- Mintha egy második állásinterjún lennének a dolgozóim. Csak itt a magánéletükről fogják őket faggatni - ráncolta a homlokát Oliver. - Szükséges a jelenlétem, elvégre én felelek értük - és mert Oliver mindent tudni akart, mindenkit a legcsekélyebb részletekig kiismerni, hogy aztán azt az információt majd valaha, valamikor felhasználhassa. Önös érdekek is fűzték ehhez a munkához, mert ezzel a rengeteg információval olyan fölényt szerezhetett volna, ami miatt még szinte kirúgni sem lehetett volna. - Jó ötlet, Danforth, ez tetszik - biccentett rá végül kegyesen Mr. Danforth ajánlatára elhagyva a tiszteletet jelző Mr. megnevezést. Apró malőr volt ez, de emlékezetes. Kelly ha nem is szólt a témához hozzá, csak megforgatta a szemeit, mert az nem volt annyira feltűnő, mintha a fejét rázta volna nem tetszően.
Kezdetben óvatosabban fogalmazott, úgy, hogy azzal ne haragítsa magára Olivert, de minden egyes szava a lánynak újabb bátorságmasszában fürdött meg, míg végre elérkezett addig a pontig, amikor itt is ki kellett mondania azt a gondolatot, ami foglalkoztatta. Nem maga miatt, mert sok esetben teljes mértékben hidegen hagyta, ha bárki is megpróbált vele kikezdeni. Fontos volt számára legalább az, hogy valakinek a fogai rendezettek legyenek. Vagy ne legyen érezhető az az átható alkohol szag az áporodott testszaggal párosulva. És ha már a tizedik leírt szóban legalább három nyelvtani hiba volt, elmormolt egy imát azoknak a férfiaknak a lelki üdvéért. Már ha hitt volna ebben az imádságos-sztoriban, de inkább a tudományok és a józan ész kötötte le a figyelmét, és az is tett számára valakit vonzóvá. Kelly Rydernek címzett szavaiból tisztán érződött továbbá az is, hogy lett volna még hova fejlődnie az előző őr-klánnak, akiket csak úgy varázslattal odapöttyintettek a Marconi utcába és útjára engedték őket, bármiféle tudással a hátuk mögött. Oliver természetesen megint buta fruskának állította be, ahogy a legtöbb esetben szokta is a nőkkel kapcsolatban, aminek hatására a kis fekete csak alig maradt nyugodt. Lemondó sóhaj hagyta el ajkait, miközben Ryder vette át a szót ismételten.
Bridges szólni próbált. Többször is, miután a vodka már a gyomrában landolt, az üvegpohár peremén már szinte az utolsó ujjbegyei is elfehéredve martak rá a felületre, de Ryder mindig megelőzte őt, mielőtt még összeszedhette volna magát egy ékesen szóló reakcióra. Képes volt órákon át beszélni, de most képtelen volt egy összetett mondatra is akár. Próbálta megfogalmazni, miért is nincs igaza sem Kellynek, sem pedig Rydernek, de a szája nem úgy mozdult, ahogy az agya akarta volna.
- Dehogyis! Mi utána jártunk, ebben ne kételkedjen! - vágott Mr. Danforth szavába emelt hangon, hogy túlharsogja az igazával a férfit, amire Kelly nem volt felkészülve, és talán arra sem, hogy végignézze azt, ahogy a főnöke egyre görcsösebbé válik, a légzése pedig szaggatottá, Ryder felemelkedésével párhuzamosan Kelly is felállt az addig nagyon is kényelmes székből, mielőtt még Oliver ténylegesen is padlót fogott volna, de a még nem ismert férfi sokkal gyorsabb volt nála, biztosította Bridgest arról, hogy egy - ne boruljon le a szőnyegre és ezzel ne üsse be a fejét, és kettő - a reakcióival elhitette Kellyvel, hogy őt is ugyanúgy megrémisztette Oliver rosszul léte. A kis fekete az asztal sarka mellől nézett rá Ryderre, a kérdésre pedig csak bőszen bólogatva lépett közelebb. Nem értette, hogy mi történt, de ahelyett, hogy a nyaki ütőérért nyúlt volna, Oliver kezéért nyúlva kitapintotta a csuklóján a megfelelő eret, ujjai közé szorítva a pulzáló vérfolyamot a bőr alatt. Megkönnyebbült, habár.. Ryder szavai ezzel ellentétben felizgatták, és nem jó értelemben. Elengedte Oliver kezét is, de a pillantása még mindig Bridges-t vizslatta.
- Fogalmam sincs, hogy merre lakik, nem igazán az az ember, aki a dolgozóit meghívja egy karácsonyi partira vagy hálaadásra - pillantott fel futtában a kék szemekbe, sebtében megköszörülte a torkát. - De - akadt el, és az ismeretlenről Bridgesre pillantott, majd vissza, fel. Még így, támaszkodva is szinte magasabb volt nála Ryder. - A pénztárcája nélkül sehova sem hajlandó menni, abban talán van valami adat arról, hogy hol lakhat - megint lepillantott, a még lélegző emberre, akinél fogalma sem volt pontosan, mi is történt. Elharapta még idejében a nem létező bocsánatkérést, ahogy belekapaszkodott Oliverbe és próbált kedves lenni, gyengéd, de ahogy megtolta a férfit a vállainál fogva, hogy a támlának dőljön, szinte felborította őt a fotellel együtt. - Bocsi - egy pillanatnyi ijedtség uralkodott el Kelly-n, de még az előtt megállta, hogy a téli álmát alvó medve után nyúljon, mert úgy túl közel került volna, azt pedig most ebben a helyzetben inkább elvetette. Inkább összefűzte a karjait a mellkasa előtt, úgy bámult le, majd fel.
- A zsebében tartja - újabb információ. - Mindig turkál ott, szóval ha nem probléma, inkább átengedném a lehetőséget, hogy ön nyúljon be oda, ahova én nem akarok. Nem zavarna amúgy a dolog, ha más lenne, mondjuk olyan, aki érdekel is, csak ő nagyon nem. Meg a főnököm is, ráadásul házas, szóval ő ott tiltótáblás. Meg egyébként is.. - borzongott meg, miközben a szavait Rydernek intézte, és hol őt nézte, hol pedig az alvó Bridgest. Remélte, hogy tényleg csak aludt. A motozást egyértelműsítette a kinyújtott karjával, ami Oliver ülepe felé mutatott. - Jobb oldalon - biztos, hogy nem fog hozzányúlni, így is sikerült talán több információt is megszellőztetnie Ryder előtt, mint kellett volna, de hát stresszelt. És még nem is kérdezett meg mindent! Apropó!
- Mi lett volna, ha én is a vodkáért nyúlok? - bökte ki, talán csak egy kicsit bizonytalan hangon. Na jó, inkább nagyon. - Ez már nem az első alkalom volt önnek - a feltételezést igaznak gondolta, de a kijelentését némi kérdő éllel itatta át. Hogy Ryder odaférjen Oliver zsebéhez az öle környékén, Kelly félreállt, ha arra volt szüksége, de végig a férfit figyelte. Nem a főnökét, mert őt már látta elégszer.

Mindig is jobban kedveltem azokat a megbeszéléseket, melyeket az én szabályaim szerint vittem véghez az ügyfeleimmel. Általában végighallgattam mindenkit és megadtam nekik az esélyt arra, hogy érvényesüljenek, elvégre nem utasítottam el élből mások ötleteit. Olykor még megesett, miszerint megleptek és olyankor igenis hajlandó voltam egy-két kompromisszumot megkötni a közös munka simulékonyságának érdekében. Oliver esetében viszont ez egy másodpercig sem ötlik fel bennem és minél több információ kerül birtokomba arról a világképről, melyet az ő tévesen informált agya kreált maga köré, annál nehezebben vagyok csak hajlandó elviselni személyiségének kellemetlen változóit. Ezen szempontból közel sem kellene meglepetést okoznia számára, hogy ha már elhúzta magával Ms. Dankworthot is a megbeszélésre akkor őt sem hagyom ki a beszélgetés menetéből és igenis érdeklődőbb leszek egy másik meglátás felmérésének érdekében. Elvégre én sem fogom magammal húzni egy fontos tárgyalásra az egész családomat, ha nem számolnék azzal az eshetőséggel, miszerint valakinek csak szemet szúr mindez és fel is tesz olyan kérdést, amelyre talán nem akarna az illető válaszolni. Bridges ezt magának vivta ki, én csak elősegitettem az elkerülhetetlent.
Eleinte csak a személyes meglátásaimmal teszem őt próbára és közben egy másodpercre sem hanyagolom el az arcán átvillanó reakciók hadát. Nem repes az örömtől amiatt annak érzem szükségét, hogy mélyebben is belemerüljek az emberei életébe az átláthatóság érdekében, de vagyok olyan fajta ember, aki ha eltervez valamit, ahhoz minden áron ragaszkodik. És Bridges nem az a külső tényező, aki bármikor is képes lenne befolyásolni elképzeléseim ellenkezőjét illetően. Ennek ellenére próbál higgadtabb maradni és mindezt úgy előadni, mintha egy másodpercig sem érezné a nyaka körül a feszülő hurkot, ami egyre szorosabbra fűződik beszélgetésünk menetének párhuzamával.
- Így is mondhatjuk.
Túl sokat nem fűzök ehhez, hiszen még csak emésztgeti a hallotokat és próbál valami kiskaput keresni, amelyen sunyi módon átbújhat, míg a többieket veszni hagyja, bármilyen felelősségvállalás nélkül. Mert a gyáva ember ilyen; elhagyja a süllyedő hajót, mihelyst úgy érzi az menthetetlenné válik. Bizonyára személyesen száműzném magamat a pokol legsötétebb bugyraiba, ha egy pillanatra is megfordulna ennek megtétele a fejemben. Akárcsak a cég, úgy az évek óta töretlenül hű partnerem és az embereim is hasonlóképp elsőbbséget élveznek az életemben. Nélkülük nem lennék ott ahol és lennék az, akit ma önmagamként címkézhetek fel. A semmivel válnék egyenlővé, ezért tudom értékelni mindazt, ami körülvesz, ellenben Bridges az első adandó alkalommal képes lenne megfutamodni.
- Mr. Danforth. - köszörülöm meg a torkomat kijavítva őt, de mindezt egy bólintással együttvéve teszem meg. Nem vagyunk puszipajtások, sem közeli ismerősök és ha rajtam múlik, nem is leszünk. - Ellenben ez pozitív. Meglátja mennyire könnyedebben fog hátradőlni a székében, ha megbizonyosodik arról, hogy nincs mitől tartania.
És mennyire egyszerűen fognak fellélegezni a környezetében dolgozók, ha végül belefullad a hazugságai által megrekedt mocsárba, ami már igy is eléggé kezd mélyre nyúlni, minél több minden kerül napvilágra Kelly által. Különös elégedettség keveréke lesz rajtam úrrá és őszintén kedvem lenne még egy mosolyt is kölcsönözni ennek kifejezéseként, mégsem teszem. Ellenben tekintetem hol a lányon, hol pedig a főnökén állapodik meg, aki úgy áhítozik a vodkás üveg után, mintha mentőkötélként szolgálna az számára. Jobban belegondolva így is vehetjük a különleges extrákkal megspékelt italt.
Érzek némi ellentétet kettejük történetében és ennek magamhoz híven hangot is adok. Nem szeretem a féligazságokat, főleg akkor nem, ha az szemtől-szembe kerül kimondásra. Nincs is annál undorítóbb, mint amikor valaki szemrebbenés nélkül állít valótlant és annyira berögződik a tudat a fejébe, hogy szinte már ő maga is hisz annak igazságtartalmába.
Apró hümmögésként reagálok kifejezve, hogy ugyan felfogtam a szavaimat, noha még elszórtan léteznek bennem kételyeket, melyek a figyelmemre továbbra is igényt tartanak. Mégpedig nem is keveset. - Mindenki hibázhat Bridges, emiatt ne ostorozza magát. Annyira egyszerű elnézni a dolgokat és bizonyára maguknál is hasonlóan történt, elvégre ha tényleg megtörtént volna ez az átvizsgálás, már korábban kibukott volna a probléma. Ne aggódjon, mi teszünk arról, hogy több ellenőrzés is legyen és senki ne essen át úgy a rostán, hogy az ne lenne jogos.
Direkt hagyom el a jelzőt, ahogyan ő is az imént tette, elvégre inkább ez olyan a partnerségünk megkötésén kívüli jó tanácsként is értelmezhető. Mint amikor a narrátor megszólal egy film vagy egy sorozat közepén, hogy hozzáfűzzön valamit az adott szituációhoz. Én is valahogy ezt teszem és közben erősen biztatom arra, hogy nem ártana őszintének lennie, elvégre nagyobb problémák adódhatnak az ellenkezőjénél.
Bridges viszont nagyokat hallgat és a szavakat keresgéli, ezzel is bizonyítékot szolgáltatva afelől, hogy a vodka megtette jótékony hatását. Aprót mozdulok a székben a kényelmem érdekében, de könnyen veszik oda ez a pozíció abban a pillanatban, amikor úgy döntök jótétlélekként megtartom Kelly emberszámba se vehető főnökét és visszaigazgatom a székbe, nehogy a földről kelljen őt felkaparnunk. Én nem tenném meg és gondolom a lány sincs ezzel másképp.
Könnyedén hallgat el és bukik az asztalra, ami számomra a nyugalmat hozza el, ellenben társaságomnak egy egészen más érzéskört jutalmaz. Ahhoz viszont, hogy eltereljem erről az apró kellemetlenségről a figyelmét, inkább Bridges címére kérdezek rá, de a nemleges válasz hosszabb kifejtésének hatására viszont csak szusszanok egyet. - Nem mintha bárkinek lenne affinitása arra, hogy megjelenjen nála.
Egyszerű megjegyzés ez a részemről mielőtt elhallgatnék addig a pillanatig, amig Kelly beavat mégis honnan és hogyan kellene megszereznem kérdésemre a választ. Enyhén oldalra biccentem a fejemet, felmérem az esélyeimet és ugyan heves tiltakozásomként a fejemet ráznám, hogy én márpedig nem nyúlok ehhez az emberhez, de a piszkos munkát el kell végeznie valakinek és mivel nincs kedvem még másokat is belekeverni ebbe, ezért közelebb lépek a székéhez.
- Ezek után úgy érzem az összes étkezésemet három napig hanyagolni fogom.
Mérgelődök egy sort és lelkiekben felkészülök erre az egészre. Nem feltétlenül azért, mert ne lennék eléggé elszánt, hogy mindent megtegyek a jó ügy érdekében, hanem azért, mert félek kihasználom kábultságát és csak úgy hálámat kifejtve megfojtom őt. Amíg viszont én életem nagy döntéseit latolgatom fejben, Kelly egy olyan témára tereli el jelenlegi problémánkat, melynek hatására akaratom ellenére is felvezetem rá tekintetemet.
- Természetesen figyelmeztettem volna előre. Mégis milyen embernek tart engem? - kérdésem elhangzása után a lány útmutatóját követve halászom elő a mocsok pénztárcáját és azon nyomban el is lépek mellőle, hogy az elkerülhetetlent megelőzzük. - És bizonyára nem is az utolsó, amíg ilyen alakok léteznek. - dobom le a tárcát az asztalra és csak ezután nyitom szét, hogy felkutassam a megfelelő kártyát, de helyette más akad kezeim ügyébe.
- Ez izgalmas. Tudja mihez tartozik ez a kártya?
A fekete téglalap önmagában sokat nem sejtet, hiszen egy betű sincsen rajta. Lehetne, hogy a birtoklója fantáziájára bízza a továbbiakat, de ez ennél sokkal primitívebb megoldásért kiált. Megkerülve az asztalt húzom ki a fiókot és kisebb kutakodások után egy UV lámpát halászok elő, hogy bevezessem a lányt is a most szerzett információkba. A kártyát megvilágítva fel is rejlik egy cicomás logó, ez pedig éppen elég ahhoz, hogy a magam ismeretét előszedve folytassam tovább rögtönzött varázslat-órámat. - A logó egy eléggé nívós sztriptízbár jelzése, ami nem mellesleg a főnökéhez hasonló mocskok melegágya is. Nem jártam ott, csak hallottam.
Gyorsan fűzöm hozzá az utolsó sorokat, noha nem mintha magyarázkodnom kellene bárkinek is mivel töltöm a szabadidőmet. Az én hobbijaim viszont ennél sokkalta letisztultabbak. Engem a futás és a pókerjátszmák éltetnek meg a munka. Az ember ilyet a tv-be se követne szívesen, nemhogy a valóságba időt szánjon rá. - Erről jut eszembe, hogy nem gondolkozott el még azon, miszerint enyhe mazochista hajlamai vannak? Mármint ilyen emberrel csak akkor dolgoznék együtt, hogyha szándékosan kínozni akarnám magamat.
Egyszerű érdeklődés ez részemről, mielőtt visszamerülhetnék a kutatómunkába és rálelhetnék a megfelelő kártyára. - Ez nincs annyira messze. Tudja Ms. Dankworth jobb is így. Legalább tudom, hogyha megkötjük egymással az üzletet, az legalább tiszta alapokon nyugszik és nem hazugságokon. Már ha nem gondolta meg magát velünk kapcsolatban.
Sajátos módszereim vannak, de rendkívül hasznosak, még ha elsőre egészen másképp is csapódnak le a másik félben. Én csak nekik akarok jót, ahhoz pedig ez az ember meg a sületlenségi nélkülözhetőek.

.

Abban a székben, ahová javarészt áttessékelték, nagyon is jól szórakozott azon, ahogy Oliveren kifogott valaki és elégedetten figyelte azt, hogy végre volt valaki, akinek a szavaira Bridges nem tudott hárítani és nem tudta magát teljesen kimagyarázni. Kelly alapvetően szerette, ha vitába - és nem veszekedésbe - torkollt egy beszélgetés, mert szerette felfedezni mások gondolatmenetét, a pro és kontra érveket, hogy az adott témát egy másik szemszögből is képes legyen megvizsgálni. Ha kellett, fejet is hajtott mások véleményének és nem gondolta úgy, hogy csak mert elfogadta mások érvelését, még kevesebb lett volna.
Rettentően kellett uralkodnia az arcvonásain akkor, amikor a vele szemben ülő férfi kijavította a főnökét a megszólítás miatt, egy pillanatra talán még a pillantását is lesütötte, hogy jól megnézze magának az előtte lévő asztal lapját. Nem volt rajta semmi különös, de legalább nem beszélt, amire Kellynek oda kellett figyelnie.
Habár nem szólt bele abba sem, hogy kit és hogyan kellene ellenőrizniük, tartott kicsit tőle. Nem a saját maga kis szennyesei miatt, hiszen a lány családja dagonyázott főként abban a mocsokban, amit önmaguknak kreáltak, ő csak az elszenvedő fél volt. Mindig is, az apja, és a bátyja esetén is. Keserédes volt belegondolnia abba, hogy pont az a két férfi gyengítette meg, akiket a legjobban kellett volna szeretnie. Vagy legalábbis vakon bízni bennük. Ám T-Rex múltja nagyon is élénken élt a gondolataiban, mert órákon keresztül képes volt beszélgetni a munkatársával, börtönviselt emberként vajon mennyire képes az ember megváltozni? Kelly nem egy kollégájáról tudta, hogy feláldozták magukat a 4:20 oltárán. Ha jótékony megjegyzésként próbált volna arról is szólni, hogy Ryderék vigyenek elegendő papírt, ha jegyzetelni akarnak, vagy legyen megnyitva bármilyen alkalmazás, amin alapvetően összeírhatják, ki mit tett és miről ismerszik meg, mégsem tette. Ez Mr. Danforth munkája volt, Kelly pedig hagyta, hogy hadd dolgozzon úgy, ahogy a férfi jónak látta.
Hiába, hogy egy férfi mögött mindig egy nő állt - fals mondás volt. Egy férfinak nem egy nő miatt kellett azzá válnia, aki volt.
Oliver Bridges sosem volt beteg. Mióta Kelly a Marconi utcai központban dolgozott, hétfőtől péntekig jelen volt a férfi is. Reggel nyolctól délután fél hatig, hogy aztán eltűnjön mindenki szeme elől és máskor ne is lehessen utolérni. Honey-val Kellyék fogadást kötöttek, mit csinálhat a férfi szabadidejében és egészen kreatív ötletekkel rukkoltak elő. Talán ezért is érte váratlanul a kis feketét, hogy ha nem is egyik pillanatról a másikra, de olyan mozdulatlanná vált, mintha meghalt volna. Ezt kivételesen a folyamatosan emelkedő és süllyedő mellkasa cáfolta meg, de Kelly abban a pillanatban megmozdult, hogy látta, valami nincs rendben. A munkájának köszönhetően képzett elsősegély nyújtó volt, de Ryder túlságosan is nyugodtan konstatálta az eseményeket, ami nem csak hogy különös, hanem furcsa is volt. Nagyon fura.
Mielőtt még végiggondolhatott volna mindent, Mr. Danforth elterelte a figyelmét a lakcímmel, amire Kelly nem tudott nem beszélni, szinte úgy robbantak ki belőle a szavak, mintha épp túl sokat beszélne, pedig csak pontos akart lenni. Jó, néha talán túl sokat is tépte a száját, de legalább képes volt relatíve nyugodtan válaszolni és nem akadt ki túlságosan. Nem hisztizett és nem akart már az első pillanatban elmenekülni.
- Nem azt javasoltam, hogy motozza meg, csak hogy ön vegye ki a pénztárcát - bökte ki ajkát beharapva arra, hogy Ryder nem fog étkezni hetvenkét órán keresztül. - A börtönökben tényleg van szappancsúszós jelenet? Azt tudja esetleg? - teljesen más téma. - Csak érdekel - vont vállat, ha elképedve néztek rá. Lehet, hogy egy kicsit zaklatottá vált. Nem várt ugyan választ a kérdésére, de ha választ kapott rá, azt hosszú ideig megjegyezte. És ha már kérdezett, akkor továbbra sem hallgatott el, egyetlen kérdés csúszott csak ki a száján az igazságért áhítozva. Vajon ő is kapott volna ebből a nyugi-dózisból? És egyáltalán mi volt az alkoholban? De a legjobb kérdés - miért volt benne? Ryder válasza nem nyugtatta meg száz százalékosan.
- Egy kissé elbizonytalanított magát illetően. Sajnálom - valóban, tényleg nem tudott választ adni, hogy Rydert jelenleg hogyan ítélte meg. Egészen eddig úgy gondolta, hogy tökéletesen helytáll minden helyzetben és erre tessék, elkábítgat embereket. A fenébe is! Hogy ki lesz a következő áldozat, nem reagálta le, csak élesen szívta tüdejébe a levegőt, reszketegen kifújva aztán azt, hogy csendben végigasszisztálja a fosztogatást. A tárca az asztalra került, Kelly pedig egy negyedet fordulva követte Rydert és a mozdulatait, ahogy feltárta a bizonyítékot. Tisztes távolságban maradt egyelőre, kartávolságon kívül. És nem is akart teljesen hátat fordítani a békésen szunyókáló Olivernek, mert nem tudta, mikor támad fel hirtelen Jézusként és nem volt kedve ijedtében sikoltani.
- Nem igazán vagyok kompetens fekete lapokban - rázta meg a fejét, és ahogy Ryder eltávolodott mellőle, az asztal túloldalára, Kelly bátrabban lépett közelebb a túlsó oldalról a bútorhoz, fölé is hajolva, amikor az UV fény megvilágította a kis névjegyet. Semmit sem tudott a bárról, a szex shopokról már annál többet. Vakon fel tudta idézni mindegyik cégértábláját és kirakatában elhelyezett termékeiket, hiszen mindig mellettük sétált el, amikor munkába ment. Csak tizenöt ilyen helyet tudott azon az útvonalon, amelyen haladt oda és vissza is. - Hmmm.. - megköszörülte a torkát és sikerült észrevennie magát, hogy talán egészen leplezetlenül bámulta a férfit, ahogy a sztriptízbárról vélekedett. - Az ember sok mindent hall - kunkorodott mosolyba az ajka, csak röviden, de aztán elvonta a férfiről a pillantását, ám megtámaszkodott az asztalon a tenyereivel, miközben azt figyelte, ahogy Ryder könnyedén kutatja át a tárcát, újabb kártyákat húzva ki és nézve meg, hogy melyikkel jutnak előrébb. A férfi kérdése váratlanul érte, ezért el is húzódott, hogy már csak az ujjbegyével cirógasson végig az asztal lapján. Nem gondolta úgy, hogy ismernék már egymást annyira, hogy ilyen témákat feszegessenek, de igazságérzete nagyobb volt annál, mintsem elutasítsa ezt a kérdést.
- Nem Oliver az oka a munkámnak és a hivatásomnak, Mr. Danforth. Ha mindenki csak azzal szeretne dolgozni akit kedvel is, az ellentéteket szülne. Szeretem azt, amit csinálok, mert ha már egy embernek segítek azzal, hogy megnyugtatom, hogy értesíthetem nekik a mentőket balesethez vagy sikerül lebeszélnem valakit arról, hogy felvágja az ereit és meghaljon, akkor már sikeresek a napjaim. Korábban egy idősek otthonában dolgoztam és ott nem csak mosolyogtam az életüket hallgatva - osztott meg csak ennyit, elvezetve a férfiről a pillantását. Vegyes érzésekkel hagyta maga mögött hátra Austint és az öregeket, akik közt Esther és Will bácsi volt a kedvence. - Nem minden fájdalmat viselek jól - tett még ennyit hozzá a biztonság kedvéért, ám amint meglett az a kártya, amelyre szükségük is volt, a férfi újbóli szavaira Kelly hátranézett a válla felett Oliverre. Csak a biztonság kedvéért, mert még mindig nem tudta, hogy ténylegesen mi is történt vele. A végeredményt látta, csak az oda vezető út volt homályos. A biztonság kedvéért megint mellé lépett, leguggolt és úgy figyelte azt, ahogy egyenletesen lélegzik, miközben az ujjai a csuklóra simultak finoman, óvatos mozdulattal. Megesküdött volna, hogy inkább az a nyugalmas kábulat már szunyókálásba hajlott át.
- És mi a terve a továbbiakban? Vele? - nézett át az asztal felett a férfire, felegyenesedve Bridges mellől, lesimítva a ruháján a mozgás következtében képződő ráncokat. Inkább ezt kérdezte, mint hogy a saját igényeiről beszéljen. Kinyújtotta a karját, hogy azzal jelezze, szeretné ő is látni a lakcímet igazoló kártyát, és ha megkapta, akkor egy pillantást vetve rá pakolta azt el vissza a helyére, ahogy minden mást is. - Kis hal vagyok a gépezetben, Mr. Danforth - elnéző mosollyal nézett rá a férfire és nyújtotta ismét a tárcát, hogy esetleg az visszakerüljön oda, ahova való - a főnöke zsebébe. Kelly eltökélten hitt abban, hogy nőként semmi keresnivalója egy férfi zsebében - már ha ő maga nem akart ott kutakodni, vagy visszarejteni bármit is.
- Azt hiszem, hogy önnek nagyobb szava van abban, hogy szeretnének-e védelmet nyújtani nekünk, mert hiába is, hogy a főnökeim fogják utalni havi szinten az összeget, ha hárítanak vagy hazudnak is, csak rosszabb választásuk lehet. - ellépett, ha arra volt szüksége Rydernek és próbált nem útban lenni a tárca-visszatevős varázslatnál sem. - Ha már ön is kérdezett, akkor én is megtenném. Nem tűnik olyannak, aki játszik az emberekkel, és mégis ilyen eszközökhöz kell nyúlnia. Miért? Miért nem mond nemet azoknak, akikkel nincs kedve beszélni, ahelyett, hogy elkábítaná őket? - kíváncsi volt. Benne volt a késztetés, a kíváncsiság, hogy megértse Ryder motivációját. - Mi történne akkor, ha mondjuk bárki allergiás lenne bármelyik összetevőre? Nem tudhatja, hogy ki mire hajlamos - tényleg tudnia kellett ezt. Nem érezte, hogy itt bárki fenyegette volna, és biztonságban is érezte magát. Hogy bízott-e a férfiben? Egy kicsit igen is, meg nem is. Győzködte magát, hogy az igen rész erőteljesebben lobogjon a gondolataiban, mert nem akart Oliverrel lepacsizni álom-földén. A legfélelmetesebb az egészben pedig az volt, hogy tényleg semmi kedve nem volt a hisztériát előkapni és azzal arcon csapni Mr. Danfortht. Felesleges lett volna.

Elég sok erkölcsi kérdés merül fel bennem azon percek leforgása alatt, amit kettesben töltök Ms. Dankworthal, ugyanakkor ezek csak még többé alakulnak át Bridges csatlakozása után. Nem nyeri el a tetszésemet egyetlen kimondott szava sem, elvégre jól ismertem már a fajtáját. Kellynek nem lett volna szükséges akár egy szót sem említenie róla, akkor is könnyedén kibuktak volna azok a félreismerhetetlen jelek Oliveren, amiktől jómagam képes lettem volna a falra mászni. Elég lett volna csak végignézni az ülésében felvett pozícióját, a reakcióját egy-egy nehezebben emészthető témára vagy kérdésre, esetünkben pedig a nyugtalanság sem volt túlságosan elrejthető nála, amit már csak tetézett az, hogy egy nyamvadt nyakkendőt sem volt képes úgy eligazítani a nyakában, ahogyan azt az illem megkövetelte. Mégis úgy döntök adok neki egy esélyt, mint minden embernek általában és bár sokan elérnek ahhoz a ponthoz ahol megbánom korábban meghozott döntésemet, azonban akadnak olyanok is, akik rájönnek hol és mit vétettek, majd eszerint járnak a kedvemben. Bridges viszont nem ilyen fajta. Ő minél tovább beszél, annál inkább érzed úgy, hogy örömmel vennéd elő a fegyveredet, amiből egy jól irányzott lövést adnál le vagy a saját fejedbe vagy pedig az övébe, csakhogy egyszer s mindenkorra megszabadulj tőle és az összehordott hazugságaitól. Egyébként sem viseltem el azt, ha valaki ilyen módon próbálta eladni a saját cégét, elvégre én sem jártam el így sosem. Ha ezt kéred, ezt kapod a magam elvárásaival és terveivel együttvéve. Ha tetszik elfogadod, ellenben ha nem, akkor sem fogom könnyesre sírni a párnámat esténként, amiért egy ügyfél elúszott. Mi igyekeztünk a legjobb biztonságot nyújtani mindenki számára. Azt, ahol a hibák nem rúghattak labdába, de voltak olyanok, akik jobban szerették, ha az a szennyes, amit minden egyes nap olyan gondosan dédelgetnek, sosem kerül a közönség elé. Ilyen esetekben éreztem kötelességet arra, hogy jobban beleássam magamat a vállalat életébe és nem feltétlenül azért, mert képtelen voltam elfogadni a nemleges választ. Egyszerűen tudtam jól, hogy aki visszautasítóan élt egy olyan ajánlattal, amit mi adtunk volna számára, annak bizonyára rengeteg olyan rejtegetnivalója is akad, amit egy tüzetesebb átvilágítás során nem lett volna nehéz előkaparni még ha olyan mélyre is ásták volna el. Oliveren is ez látszik amikor megemlítem neki a dolgozók átnézését, hiszen habozik ezzel kapcsolatban. A hangszíne bizonytalanná válik, abban a pozícióban pedig amit eddig oly otthonosnak vélt, kényelmetlenségbe kezd. Ez pedig még inkább meglátszik rajta, amikor úgy döntök, azzal sem könnyítem meg a dolgát, hogy kihagyom Kelly véleményét az egészből, amire sokkal inkább kíváncsi vagyok, mintsem az övére. Sokat kérek azzal, ha egy olyan tiszta és nem kertelésekből teli magyarázatot akarok kapni egy leendő partnerrel kapcsolatban, amit nem szennyez be egy hatalommániás paraszt elnyomása vagy titkainak őrizgetése?
Magam már biztos vagyok a döntésemben, de úgy érzem Bridges és a vodka ismeretségi szintjét tekintve magyarázattal nem igazán kell majd szolgálnom a továbbiakban. Jómagam sosem kedveltem azt az italt, de az Oliver féle evolúciós zsákutcákat úgy vonzotta az a nyamvadt üveg, mint méheket a méz, én pedig hülye lettem volna nem kihasználni ennek jótékony hatásait. Gyorsabban letudtuk az egészet és én is megkíméltem magamat még plusz fél óra baromságtól, amivel próbáltak és minden egyes nyamvadt alkalommal próbálnak megetetni. Mintha hülyének néznének és azzal, hogy szépen bólogatnak, megválogatják a szavaikat ne jönnék rá arra mikor próbálnak éppen olyan csapdába csalni, ami többnyire az ő érdeküket szolgálná, az enyémet kevésbé. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy évek óta ennek a részese vagyok és ahhoz, hogy bárki is képes legyen túljárni az eszemen, ahhoz ezek a módszerek már túlságosan is kevésnek bizonyulnak.
Oliver a második pohara után gyorsabban dől el mint amire számíthattam volna, Kelly reakciója azonban közel sem okoz meglepetést, azonban a kérdése annál inkább. Bizonyára most vágtam el minden egyes kezdeti véleményét, amit rólam alkotott, de az indokaimat is idővel megfogja érteni. Most viszont egyáltalán nem várom el ezt tőle, ennek ellenére próbálok valami érdemi válasszal szolgálni neki. - Nem gondolkoztam még ezen, de ha ragaszkodik hozzá, beküldhetjük a főnökét kutatás céljából. Biztos vagyok benne, hogy jó pár bizonyítékot elő tudnék szedni róla ahhoz, hogy az ébredés már odabent érje őt. - pillantok le az eszméletlen alakra, mielőtt tudatán kívül megszerezhetném tőle a Kelly által javasolt tárcát. Jómagam részéről viszont inkább elkerülném a börtönlét kellemetlenségeit, elvégre nem sok rajongóm akad odabent és úgy gondolom még azelőtt eltennének láb alól, mielőtt eljuthatnék a viszonylag szórakoztatóbb részekig.
Bridges tárcája meglepő titkokat fed fel, de egy kártyán különösképp megakad a tekintetem, aminek mélyebb rejtelmébe be is avatom Kellyt, azonban még sikerül elkapnom a kételkedés apró szikráját is, ami megjelenik akárcsak arcának vonásaiban, akár pedig hangszínének hordozásában, amikor azt állítom, hogy pusztán csak pletykák útján ismerem ezt a helyet. Viszont úgy érzem bővebben felesleges lenne bevezetnem őt, elvégre nem állunk olyan viszonyban, hogy az önmagam szórakoztatására alkalmas helyek részleteivel untassam őt.
- Világos. Ez esetben ez a taplót nevezhetjük a szükséges rossznak is akár. Még szerencse, hogy van ami egyensúlyba tartja mindezt.
Értem itt ezalatt azt a munkát, ami ő csinál. Életeket ment, még ha telefonon keresztül is teszi és ez egy olyan, ami egyszerre öl ki egy darabot az emberből, ha éppenséggel nem ér el eredményeket, de látja el olyan plusszal is, amit más aligha képes nyújtani. Így már az én szememben is más megvilágításba helyeződött a történet, de inkább hogy a véleményem továbbra is ezen a szinten maradjon, nem nézek le a főnöknek csúfolt férfire. Kelly kérdésének hatására viszont akaratlanul is odaterelődik tekintetem és egy mélyebb levegővétel után folytatom. - Sok ötletem lenne. Kirakhatjuk akár az út szélén is, de az év ebben a szakaszában meglehetősen hidegnek bizonyul, ezért úgy gondoltam egyszerűen csak hazavisszük őt. A másnap történetében viszont a maga segítségére is szükségem lesz..
Ennél tovább nem fejtegetem a témát, viszont mielőtt visszatehetném a pénztárcát a helyére, a fekete kártyát egy egyszerű mozdulattal Bridges zakójának zsebébe csúsztatom és már csak ezután lépek el a tagtól, hogy végül felelhessek Kelly feltett kérdésére. - Egyszerű az indok, prioritások. - mondandóm közben megkerülöm az asztalt és a kocsikulcsomat szedem elő a fiókból. - Tévedés ne essék, tudok nemet mondani, ahhoz viszont tényleg arra van szükség, hogy az égvilágon semmi se legyen, ami meggyőzhetne az ellenkezőjéről. A maguk esetében én az egészet nézem. A munkájuk körülményeit, az egységet amibe dolgoznak és a benne lévő embereket. Nekem nem ő.. - fejemmel Bridges felé biccentek. - ...a fő a történetben, ő teljesen lényegtelen, hanem maguk és abból, amit ma hallottam, igenis szükségük van védelemre, amit tudom, hogy képes vagyok nyújtani a csapatommal együtt úgy ahogyan azt már elődjeinknek is kellett volna. A főnöke egy idő után elbizonytalanodott volna és olyan alkuval rukkolt volna elő, ami megint csak az emberei ellen ment volna, azt pedig nekem nem érdekem végighallgatni. Nem mellesleg untam, hogy hazudozik, de a vodka viszont már csak az ő választása volt, az én ösztönzésem nem kellett hozzá.
Egyszerűen vállat vonok és kihúzom azt a széket melybe Bridges ül, hogy odaférhessek hozzá. - Nyitna nekem ajtót, ha kérhetem? - tekintetem Kellyre siklik és ha ezt megteszi, egy hirtelen mozdulattal a vállamra kapom a férfit, majd elindulok kifelé vele az irodából annak reményében, hogy beszélgetőpartnerem is hasonlóképp követni fog ebben.
- Szegény pára, ő is rosszul lett? Én mindig mondom, hogy aki nem bírja a vodkát, az ne is igyon belőle. - időközben Marie az, aki megakaszt minket a továbbiakban pultja mögül bámészkodása közben, én viszont csak enyhén félrebiccentem a fejemet és így szólok neki vissza.
- Sosem hallgatnak rád, pedig jobban járnának.
A lány erre csak elmosolyodik, de többet nem kérdez. Tudja, hogy nálam mindennek oka van, ahogyan azt is, hogy nem lenne szerencsés olyan ügyekbe belemenni mélyebben, amik a hatáskörén kívülre esnek. Ezt viszont őszintén pártolom benne.
- Arra megyünk. - fejemmel egy kerülő út felé biccentek, ami egyenesen a garázsokhoz vezet majd, útközben viszont megválaszolom a másik kérdését is. - Nem volt rá még példa, hogy bárkinél is ezt tapasztalhattam volna, de ha mégis bekövetkezne, ne gondolja, hogy hagynám őt meghalni. Azért ennyi együttérzés bennem is van és a cégnek sem tenne jót. - magyarázom el, de már csak akkor állok meg, amikor elérünk az autómhoz. Ott Bridgest a hátsó ülésekre fektetem és miután becsukom rá az ajtót, Kellyre nézek ismét. - Hozták önöket vagy Oliver saját autóval jött? - teszem fel a belőlem érdeklődést kiváltó kérdést, de végül más témára térek rá. - Bárhogyan is vélekedik rólam most, ön is ugyanúgy megérdemeltnek gondolja ezt, csak még nehezére esik bevallania. Bridges nem jó ember, ahogyan valahol én sem, de bennem még él a segítőszándék anélkül, hogy bárkit aki ártatlan, eltipornék általa. Ez pedig abban a világban, amit én tapasztalok, igenis lényeges különbség.

.

Eszébe sem jutott volna, hogy Ryder valóban megválaszolja a feltett kérdését. Talán ez a tény jobban meglepte, mint a válasz maga, és csak egyetlen pillanatra csúszott mosoly ajkának szegletébe. Nem, Oliver Bridges lehet, hogy egy konkrét esettanulmány lehetett volna a pszichológia oltárán, de Kelly sejtette, hogy a rácsok mögött az első napon felakasztaná magát. Képtelen volt szembenézni a saját döntéseinek súlyával és a sekélyes gondolataival, amik felvértezték azzal a tulajdonosát, hogy eszébe se jusson lealacsonyodni a pór nép közé, vagyis a call center dolgozóinak világába.
- Nem biztos, hogy túl jó ötlet lenne oda juttatni őt - egy pillantást megengedett magának Oliver felé, ahogy a börtön lehetőségét fontolgatta. Olvasta Philip Zimbardo börtönkísérletét a Stanfordi Egyetem épületében. Megnézte a róla szóló dokumentum filmet és a fellelhető képi anyagokat is már az alapképzése során. Nem volt túl vidám téma egyáltalán. Lehet, hogy akadtak problémák köztük, eltussolt ügyek a főnöke részéről, de Kelly nem gondolta úgy, hogy Bridges, csak azért, mert néhány problémával képtelen volt megbirkózni vagy egyáltalán felnyitni a szemeit, még nem volt olyan, mint az apja, akit bármikor, szemrebbenés nélkül ítéltetett volna magánzárkába, és ha tehette volna, ha lett volna akkora hatalma, akkor minden alapszükségleti tényezőt megvont volna attól, akit egykor feltételek nélkül imádott, aki a példaképe volt, a jövőképe. Mennyit képes változni egy ember, nem igaz?! Oliver bűne talán csak annyi volt, hogy a szüleitől nem kapott normális neveltetést gyermekként és a környezeti tényezők hatására az amúgy is romokban heverő képzetei által csak még elcseszettebb felnőtt lett. Hogy a felesége mit is látott benne igazán, arra a kis fekete nem tudott volna választ adni, mert a két ember ég és föld volt - és annyira a szex sem lehetett földöntúli élmény ezzel az emberrel itt, hogy valaki csak azért legyen valakivel.
A magyarázkodással sosem jutott előrébb, ám voltak helyzetek, amikor képtelen volt elhallgatni a véleményét, amikor úgy érezte, hogy muszáj megvédenie az igazát. A mazochista jellemvonások inkább az anyjának jutottak, aki képtelen volt szembenézni az apjával. Talán, de csak talán egy kicsit sértőnek is gondolta még a feltételezést is Ryder részéről, ezért is vallott, mintha már most elkezdődött volna az emberek átvilágítása, amit Mr. Danforth vetített elő. A tapló jelen esetben teljes mértékben lefedte azt, amit a főnöke megtestesített, így Kelly csak bólintással válaszolt, igazat is adva a vele szemben lévő úrnak. Szükségtelen volt további negatív jelzőkkel illetni a korántsem kisdedként alvó főnökét.
A kérdésére kapott válaszra felsóhajtott egészen halkan. Már másodjára említette a férfi a másnapot és igazán kíváncsi lett volna, hogy mi fog történni. Hányás, hasmenés, fejfájás.. és azzal sem volt tisztában, hogy Oliver mire fog emlékezni. Nem tudta, ha kérdőre fogják vonni - amiben száz százalékosan biztos volt -, akkor mivel fogja kivédeni a támadást.
- Megpróbálhatjuk. De hazudni nem szeretnék - a falazással, vagy bármivel, amiben Rydernek kellene segítenie. - Maximum csak füllenteni és egy kicsit ferdíteni - csak nem állhat oda Bridges elé, hogy egy tapló seggfej, pedig szíve szerint megtette volna. De Oliver világában Kelly csak egy nő volt. Csak egy dolgozó az ezer közül és épp elégszer hallotta már azt, hogy mindenki pótolható, amiben hitt, de attól még nem biztos, hogy elfogadta. Kelly a feltett kérdésére olyan választ kapott, amibe még csak belekötni sem tudott volna. A pillantását végig Ryderen tartotta, és nem azért, mert attól tartott volna, hogy a férfi egy szempillantás alatt kámforrá vált volna. Értékelte, hogy egy ilyen értelmes és korrekt emberrel volt érkezése beszélni, aki képes is volt megfogalmazni a gondolatait és volt mögöttes tartalma a beszédének.
- Szeretném, ha nem úgy gondolna erre az egészre velünk kapcsolatban, mintha elnyomásban éltünk volna, mert nem az volt a célom, hogy megessen rajtunk a szíve és amiatt fontolja meg azt, hogy partnerséget vállalnak velünk. Pontosabban vele, velük - utalt a segélyhívó központra felsővezetői rétegére. Kelly a maga részéről nem fogadta el, ha megesett rajta mások szíve és pontosan ezért nem is beszélt sokat és sűrűn a magánéletéről. Arról, hogy mi történt a színfalak mögött évekkel ezelőtt, hogy a mai napig az anyja születésnapján, névnapján gyertyát gyújtott, hogy képes volt egy ismeretlen temetőbe kimenni egy ismeretlen sírhoz, ahol annak a bizonyos sírba tett ismeretlen embernek beszéljen az anyukájáról. Már túlesett a gyász időszakon, már nem törte meg őt a szülője elvesztése akkor sem, ha beszélnie kellett róla, de emlékezett. - Ám ha a döntését egy kicsit is befolyásolni tudtam, hogy szükségünk van segítségre, akkor azért nem fogok bocsánatot kérni, mert a biztonságunk fontosabb bármi másnál - nem magára gondolt, hanem a lányokra, akiket féltett, és akiket szeretett. Sosem vette volna magát előrébb a többieknél, és pontosan ezért beszélt mindig többesszámban. Róluk, a munkatársairól. Tudta, hogy mi segíthet abban a helyzetben, és ezért minden tőle telhetőt megpróbált megtenni. Ha ahhoz az kellett, hogy mások magánéletéről, az atrocitásokról beszéljen, hát megtette és nem érzett bűntudatot miatta. A kicsit rossz még mindig százszor jobb, mint a nagyon rossz.
A férfi kérdésére bólintással reagált, ellépett a két úrtól, hogy az ujja a kilincsre fonódva tárja ki az ajtót egyetlen szó nélkül. Rezzenéstelenül nézte végig, ahogy a mozdulatlan test egy zsák krumpliként kerül Mr. Danforth vállára, hogy aztán visszalépjen a kabátjáért, a saját, és Oliver táskájáért. Ahogy kifordult az irodából, behúzta maga mögött az ajtót, miközben végighallgatta Marie szavait, és még csak gondolni sem akart arra, hogy a nő milyen események szem- és fültanúja volt. Volt egy sejtése, de hogy beigazolódott-e, azt nem tudta. A helyzet komikussága végett rámosolygott ő is a titkárnőre, és szavak nélkül követte a két férfit. Pontosabban csak Rydert, nem túlságosan lemaradva a férfiak mögött. Miközben a biztonsági főnök szavait figyelte, Oliver testét bámulta a férfi hátán, ahogy a karjai ernyedten himbálóztak Ryder combjai síkjában, hogy a nyakkendője még így is csálén állt, és látnia sem kellett ahhoz, hogy tudja, az inge még gyűröttebbé vált a cipelés következtében. Remélte, hogy a rázkódás hatására nem fogja elhányni magát a férfi, miután észhez tér, de persze az már nem az ő dolguk volt.
- Nem gondolnám, hogy gyilkos lenne. Azt összeférhetetlennek tartom a munkájával, Mr. Danforth - csak ennyit mondott a férfi önismereti vallomására és a motivációjára, már akkor, amikor egy autó mellett megálltak. Kockázatot vállalt, és szentül hitt abban, hogy biztonsági főnökként nem egy hidegvérű gyilkossal volt dolga, mert akkor alapvetően magát köpte volna szembe. Azt el tudta képzelni, hogy esetleg bárki nyakát megszorongatta, ha arra volt szükség, de Rydert olyan férfinak tartotta, akinek a becsület létszükséglet volt. Olyan férfinak, aki ha kellett, minden munkára megtalálta a segítséget és az eszközt, de ő képes volt megálljt parancsolni saját magának is, bármilyen helyzetben. Ha szüksége volt segítségre, akkor a pittyenés után szívesen nyitott még egy ajtót, és figyelte, hogy az a hatalmas test mennyire könnyedén csúszott be a hátsó ülésre, hogy a kocsi faránál megállva nézzen fel megint Mr. Danforthra. - Az övével jöttünk. Alighanem a kulcsok vagy valamelyik zsebében vannak, vagy pedig a táskájába dobta bele, amikor telefonálni ment a feleségével. Ford Mondeo, acélszürke, galambmágnes autója van - utalt arra, hogy igen, jól sejthető, a kocsiját se sűrűbben takarította, mint a ruházatát. - A kesztyűtartó rész felett egy ocsmány billegő kis Hawaii-t idéző szuvenírrel, nem lesz nehéz rátalálni - ha kellett, akkor a rendszámtáblát is fel tudta volna idézni, de úgy gondolta, hogy egészen pontos leírást adott meg, el sem lehet téveszteni. Egy szinttel lejjebb állította le az autót Bridges, egészen közel a lépcsőházhoz vezető bejárathoz, mert megszállottan imádott keveset sétálni. Még a sarki boltba is képes volt benzint fogyasztani és autóval elgurulni.
Mielőtt azonban megkerülhette volna az autó farát, hogy beüljön az anyósülésre, Ryder szavai állították meg, felpillantva a férfi szemeibe hallgatta végig minden szavát. Végül a tekintete Mr. Danforth öltözékére siklott, a széles vállak vonalát követve, fogást váltva és megigazítva a karján átvetett kabátján.
- Ha tartanék öntől, akkor nem lennék itt - sietve nyalta meg alsó ajkát. - Nem ismerem önt, nem tudom, hogy még mit képes megtenni és meddig képes elmenni, ez igaz. Ha bántani akart volna engem is, akkor azt megtette volna már úgy vélem és nem várna addig, ameddig megkedvelem a gondolkodásmódját. Mert azzal nem csak bántana, hanem meg is bántana - egy negyedet fordulva indult volna meg ténylegesen, de valami még ott motoszkált benne, azért csak egy sóhajtással torpant meg egyetlen szóra ismét.
- Létezik valóban jó ember a mai világban még, Mr. Danforth? - direkt nem nézett rá a férfira, hanem valahol a fekete Range Rover és a fekete pickup közt állapodott meg a tekintete. Sivár színvilág volt ez, de olyan férfiaknak, akik mások biztonságáért feleltek, nem tudta elképzelni Kelly, hogy esetleg egy narancsszínű Smarttal közlekedtek volna. Férfias szakmához férfias tárgyak is tartoztak. Anélkül, hogy megvárta volna, hogy Ryder választ adott volna erre a teoretikus kérdésre, csendes léptekkel kerülte meg végre a kocsit, és nyitotta magának ki az ajtót, hogy becsusszanjon az első ülésre, ölébe pakolva a kabátját és a két táskát. A sajátját hagyta, helyette a már jól ismert fosztogatással élve egyszerűen csak kinyitotta Oliver aktatáskáját, hogy felkutassa azt a kulcsok után. Remélte, hogy ott volt, és nem kellett megint taperolnia Mr. Danforthnak sem Bridgest még egyszer.
- Miért számít önnek az, hogy jó véleményem legyen önről? - tette fel a kérdést futólag átnézve a kormány mögött ülőre, és már akkor bekötötte magát, mielőtt még kifaroltak volna. Nem volt kedve meghalni. Még véletlenül sem. Esze ágában sem volt beleszólni a vezetésbe, mert Kelly a maga részéről sem tolerálta túl jól, ha az ő vezetési stílusába beleszóltak. Vagy abba, ha esetleg zenét hallgatott közben. Nem szerette, ha a vezetett autó műszerfalát birizgálták. Már a forgalomba kikanyarodva szólalt meg ismét. - Tudom, hogy a negatív dolgok futótűzként terjednek és a pozitívumok pedig kevésbé, de az, hogy én hogy ítélem meg önt, nem feltétlenül lesz azonos azzal, hogy mások mit gondolnak. Nem kell attól tartania, hogy elítélem azért, amit most tett. Ahhoz még nem ismerem és ennyi még nem elég ahhoz, hogy kiábránduljak bárkiből is vagy elutasítsam - nem érdekelték a papírlapok, a szerződések, a feltételekről való megállapodások sem Oliver táskájában, az ujjai gyorsan pörgették végig azokat, de aztán elhúzott egy cipzárt, ahonnan kihúzott két kotonnal teli csomagot. Az ajka lebiggyedt és a szájában megkeseredett az íz is. Erre nagyon nem volt kíváncsi. Inkább visszapakolta anélkül, hogy bármit is hozzáfűzött volna, hogy végül a harmadik zsebben ráleljen a kulcscsomóra, amire a kocsikulcs, a lakáskulcs, az irodakulcs is rá volt fűzve. Ha elveszett volna, csak a teljes életét hagyta volna maga mögött Bridges. - Bingó! - gyűrte markába a kulcsokat, visszacsattintva a helyére a táska felső pántját. Reménykedett abban, hogy nem fogják őket rutin ellenőrzés miatt megállítani rendőrök, mert Ryder és ő maga is ivott alkoholt. Ráadásul volt velük egy elkábított férfi is, akiben meg még több szeszes ital munkált. Az még egy szép kör lett volna.

Tagadhatatlanul széles spektrumon mozognak az elveim, melyekkel bizonyára nem mindenki értene egyet, ha úgy érezném tartozok azzal mások számára, hogy megosszam velük pontos elképzeléseimet. A cég megalakulása egy fontos mérföldkő volt a számomra. Chad és a kettőnk baráti, szinte már testvéri kapcsolata miatt voltunk már olyan bizalmi szinten, ahol úgy éreztük nem leszünk bajban, ha belevágunk ebbe és a mai napig sem bántam meg egyetlen percét sem kettőnk akkori döntésének. Ugyan az évek mindkettőnket más emberré formáltak és személyemet nem feltétlenül a jó irányba vitték el. Amíg ő az alapoknál ragadt le, engem jobban elragadtak a mellékutak, a lehetőségek melyeket a testőreim és az ügyfeleim közötti kapocsban láttam meg. A jelentések, a megannyi titok, amely az ő életüket ötvözte és sodorta ezáltal veszélybe egy olyan kihasználási alapot nyújtott számomra, amit a mai napig bántam volna, ha nem használok ki. Sosem áltatnám magamat azzal, hogy jó ember vagyok, inkább egy olyan személyként írnám le az egész lényemet, akit jobban érdekelnek az elvek, az emberek biztonsága, mint az önmaga lelkének megmentése. Mert mit ér az számomra, hogyha birtokomban voltak bizonyos információk és mindvégig hallgattam volna róluk? Ezzel szemben nem éreztem szükségét, hogy üzlettársamat is hasonlóképp beavassam szinte már hobbiként űzött tevékenységeimbe, hiszen ő egészen más szabályrendszert követett. A tisztességes út volt számára a járható, én viszont olykor engedtem a kísértésnek és olyan ösvényekre is tévedtem ezáltal, ahol a határok könnyedén mosódtak el és csak az számított, amit következő lépésként tettél.
Oliver nem váltott ki belőlem szimpátiát és ennek egyetlen apró jelét sem próbáltam elrejteni magamban. Az egész hozzáállása a dolgokhoz, a vezetői képességei mind olyan emberre utaltak, akire ha időt szántam egy röpke gondolatmenet erejéig, mindig a rosszullét kerülgetett tőlük. Mert bár én sem mondhatom magamat tisztességesnek azzal, hogy kihasználom az ügyfeleimről szóló információkat és mikor úgy érzem egy bizonyos határon túl már veszélyt jelentenek az emberiségre, ellenük fordítom, de nem hallgatok el olyan dolgokat, amelyeket a nagyvilág elé kellene tárni, legyen bármennyire is nehezen emészthető vagy éppen okozzon olyan törést egy intézmény életében, amiből csak nehezen mászik vissza előző állapotának szintjére. Egy bizonyos határon túl már nem csak a saját büszkeségünk az, ami számít, elvégre felelősséggel tartozunk az embereink iránt is. Talán pont ezért nem veszem a szívemre, hogy a vodka az, ami megteszi nála jótékony hatását, ennek ellenére megválogatom a szavaimat, hiszen Kelly - aki mindvégig egy biztos pont volt tárgyalásunk közepette -is a helyszínen van és eszem ágában sincs a frászt hozni rá azzal, amit művelek. Legyen ez nekem bármennyire hétköznapi tevékenység, másnak ez közel sem lenne az.
A börtönnel kapcsolatos kérdésére eljátszom a gondolattal. Megtehetném, hogy jobban utánanézek ennek az alaknak. Ahogyan azt is, hogy az előkeresett információkkal addig játszom, amíg a végén rácsok mögé nem juttatom a gyáva seggét, mégsem teszem. Nem azért, mert megkértek rá, hanem azért, mert még maradt hátra egy esélye ahhoz, hogy bizonyítsa az ellene felhozott vádak ellenkezőjét. Minden csak azon múlik, hogy hogyan játsszuk ezek után. Ha továbbra is a titkok lesznek a főszereplői kudarcos élete menetének, magam fogok személyesen intézkedni a sorsáról és nem biztos, hogy akkor már kétszer is meggondolom azt, ami még egyelőre csak egy képzelet kettőnk beszélgetésének eseményei közepette. Ettől függetlenül, hogy bármilyen reakciót is kicsaljak magamból, Kelly szavaira egy egyszerű bólintást engedek meg, ezzel is jelezve, hogy - rendben, ezt most annyiban hagyjuk. Bármennyire is örömömre szolgálna végignézni az alkotását az odabent lévő körülményekre.
A rögtönzés sosem jelentett számomra gondot. Alkalmazkodni egy hirtelen jött szituációhoz, ám bizonyára nekem is kell még pár perc, hogy összeszedjem gondolataimat és csak azután cselekedjek. A továbbiakkal kapcsolatban pedig számítok arra, hogy a hölgyemény is segítségemre lesz, bővebben viszont nem fejtem ki mire is gondoltam pontosan. Ezt úgy gondolom elég lesz a későbbiekben is tisztázni, ha már biztosra megyek vele kapcsolatban. - Akkor csak annyit fog ferdíteni a sztorin, amennyi kényelmes.
Egy kacsintás a hozzáfűzött reakció a részemről, de közben nem állok le a készülődéssel, hogy minél előbb eltüntessük az eszméletlen tagot még az irodám közeléből is. Sokat jelentett számomra ez a hely. A legtöbb döntés amit életemben meghoztam - akár a munkára vonatkozóan, akár pedig a magánéletemre - itt történt meg és általában szerencsés végkimenetele volt. Itt tudom, hogy aligha zavartak, ha nem kellett tárgyalásokat lebonyolítanom vagy ügyfelekkel foglalkoznom, erről pedig Marie lelkesen gondoskodott is. Azt vallom mindenkinek szüksége van egy helyre, ahol lehorgonyozhat és kikapcsolhat egy kis időre az őt körülvevő problémák kusza halmazából.
Oliver összeszedése egy külön mutatványt igényel, de eközben sem hagyom figyelmen kívül társaságomat és ha úgy érzem szükség van rá, hát még a kérdésére is választ adok. - Sajnálatból nem teszek dolgokat, nem szokásom. Abban az esetben küldenék egy empátiától csöpögő képeslapot és lezárnám ennyivel az ügyet. - fejtem ki a saját meglátásomat és egy másodperc erejéig felnézek a tőlem nem messze álló hölgyre. - Ami maguknál megy az ő felügyelete alatt, túl rizikóssá kezd válni és minél inkább várnak vele, annál inkább fog elfajulni. Ismerem Bridges fajtáját már jól. Elég csak egyszer rákapnia az izére annak milyen is, amikor a problémát fogja és félresöpri és többször is megfogja tenni. Legyen az kevésbé rosszabb vagy még ennél is nehezebben feldolgozható. Nem szánalomból döntök maguk mellett, hanem mert elejét akarom venni ennek az egésznek és ha rajtam múlik, ezt is fogom tenni.
Bővebb kifejtéssel élek a számára, hogy némileg jobban megértse a szándékaimat, ezzel egy időben viszont a hátamra kapom a kiütött szerencsétlent és bevárva Kellyt indulunk meg a garázs felé, ahol még kitérek aggodalmai eloszlatására is, miszerint a vodkába kevert kis plusz bárkit is a túlvilágra száműzne. - Egy filmbéli gonosztevőnél azért biztos megállna a helyét, de a valóságban sokkal macerásabb lenne kivitelezni ezt.
Valójában nem vagyok gyilkos, ellenben örömmel lökök személyeket olyanok karjába, akik szeretnének már egy ideje eljátszadozni velük. Ami viszont utána történik már nem az én felelősségem, elvégre a való életben mindenki saját magára van utalva, hiába is áltatják magukat az ellenkezőjével.
Ahhoz, hogy a későbbiekben bejussunk Bridges lakására, nem ártana valamilyen kulcsot is szereznünk, ezt a feladatot viszont átadom Kellynek, hiszen jobban ismeri - szerencsére - a főnökét, mint én. Előtte viszont úgy tűnik mielőtt bármerre is indulhatnánk, nem ártana, ha letisztáznánk egy-két félreértésnek is betudható mozdulatot, ami az elmúlt időszakban felszínre kerülhetett. - Nem minden egy gonosz terv része és a továbbiakban sem szándékozom ezen változtatni. - értem itt ezalatt, hogy bármilyen formában is megkísérelném, hogy az életére törjek. - A vissza nem térő pillanatok híve vagyok és igaza van, ha már megakartam volna lépni, nem sok minden lett volna képes megállítani.
Sosem voltam igazán jó az emberek megnyugtatásában, a felzaklatásukban viszont annál inkább. Bár az én gondolkozásom olyan formában közvetítette ezeket a szavakat, mintha azok pozitívan csengenének, de rá kellett jönnöm egy idő után, hogy nem minden ember gondolkozik egy és ugyanazon szinten. Bármennyire is szerettem volna megértetni velük a sajátos gondolkozásmódomat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Bridges eszméletlen, Kelly pedig teljesen józan. Ezt akár még be lehet tudni annak is, hogy a társaságom többnyire szimpatikus egy személynek tudható be és nem olyan, akinek a létezését is semmibe venném.
A kérdésére nem adok konkrét választ, elvégre nem hinném, hogy túlságosan jól hangzana ez az én számból. Én kétlem, hogy léteznek teljesen jó emberek, ellenben akadnak olyanok, akikben még megvan a jóságra való hajlam. A kettő között viszont azért lakozik némi különbség, de még mindig eredményesebb ez, ami maradt és amivel úgy tűnik be is kell érnünk a mostani felhozatalhoz képest. Ezért bármennyire is érdekes lenne ezt a témát komolyabban is körüljárni, mégsem gondolnám, hogy ez lenne rá a megfelelő alkalom.
Indulás előtt még beütemezem Bridges címét a GPS-be, amit szokásomhoz híven mihelyst megérkeztünk, ki is fogok törölni onnan, de ezután leginkább az út, amire próbálok figyelni, azonban félig a társaságom felé is szentelem koncentrációmat. Már csak a feltett kérdésének érdekében is. - Mert számít. - érkezik a nem túl kifejtett riposzt a részemről, de aztán egy sóhajtást követően folytatom is tovább. - Mint mondtam korábban, segíteni akarok maguknak. Ellenben ha már most úgy érezné csak még több problémát akasztanak a nyakukba az én meglátásommal, azt nem ártana még így első körben megtudnom. Mellesleg úgy gondolom simulékonyabban mennek a dolgok, ha nem kényszer vagy feszültség itatja át a partneri megegyezést. - egy pillanatra rávezetem a tekintetemet, de aztán újra az útra koncentrálok. Úgy tűnik időközben a kulcs is előkerült, ezt viszont ugyan nem jelzem arcom vonásainak változásában, de belül elégedettségként konstatálom. - Úgy vettem észre, hogy maga képes hatni másokra és ez bizonyára a munkáján belül sincsen másképp, szóval igenis sokat ad a piaci értékemhez a maga véleménye. - fűzöm hozzá a saját meglátásaimat, de ugyanazzal a lendülettel tovább is folytatom. - Vegyük át logikusan. Maga volt az, aki Bridgessel idejött és nem a többiek, emiatt bizonyára úgy fogják hinni, hogy tisztában van a megegyezésünk minden egyes körülményével, szóval adnak majd a véleményére, még ha most nem is így gondolja. Nem gondolnám, hogy a többieknek kevésbé lenne fontos a saját biztonságuk és ők is megnyugodnának, ha jó kezekbe kerülnének. Esetleg rosszul látom a helyzetet?
Még csak most ismerkedek az ő egységükkel, ezért sok mindent nem tudok hozzáfűzni, pusztán csak azokat, amik az én gondolataimban megformálódtak. Kérdés, hogy ezek helytállóak vagy túlzóan is távol állnak a valóságtól?

.

Mindaddig nem volt problémája a hazugságokkal, ameddig az illetőt tetten nem érte. Nem kellett ahhoz sok nála, hogy eljátsszák a bizalmát és az apja megtanította arra, hogy bárkit is szeressen bármilyen mélyen, a határok ott húzódtak a háttérben, amivel nem akart és nem is szeretett volna kísérletezni. Nem szeretett szenvedni, nem szerette, ha tartósan rossz kedve volt, mert annak lenyomata volt a munkamoráljában is, és gyűlölte, ha nem a maximumot tudta nyújtani egy olyan fontos területen, ami a szívügye volt végtére is. Megszokta már azt, hogy a munkahelyen a tényleges műszakjai előtt és sokszor után is leült egy-egy beszélgetésre a kedvelt munkatársaival, hogy megkérdezze, milyen napjuk volt, mi történt, és ha kellett, akkor még hozzájuk is ért. Rettentő nagy ereje volt az érintésnek, mert sokan attól törtek meg, az vértezte fel őket arra, hogy megnyíljanak. Néha talán túlságosan is, amivel Kelly az adott pillanatban mintha nem tudott volna mit kezdeni, de megpróbálta a tőle telhető legtöbbet. Egyetlen jó szóval képes volt megnyugtatni embereket, de a legtöbbször talán újabb és újabb kérdéseket tett fel, hogy azzal rávilágítson a megoldásra. Hogy az adott illetőt elvezetve a helyes úton olyan végkimenetelt mondjon ki a mellette ülő, ami a saját életének fontos döntéseiben pozitív végkicsengésű volt.
Hogy ő maga mennyit osztott meg másokkal? Nem mindenkinek ugyanazt és nem mindenkinek ugyanolyan mélységeiben beszélt önmagáról, az érzéseiről, és ha azt vesszük, talán egyetlen egy olyan ember volt, akiért tűzbe ment volna, de ő is Austinban lakott. Itt, New Yorkban csak ismerősei voltak, olyan bizalmasai, akiket soha nem hívott volna fel a lakásába. Azt ugyan nem szégyellte, mert saját pénzéből, saját erőfeszítéséből alkotta olyanra, amilyen volt, ami az ő kis szentélye volt, egy olyan elszeparált környezet, amit még nem rontottak el. Kelly azért nem vitt fel senkit sem a lakásába, mert tartott attól, hogy az épületben lakók céltábláivá válnak és nem akart volna nehézséget okozni senkinek. Ha Parkerrel éppen azt az időszakot élték, hogy megpróbálták az együttlétet, akkor mindig Kelly volt az, aki átugrott a férfihez, de az esetek kilencven százalékában már a reggeli előtt lelépett az ott töltött éjszakák után.
Talán a lány is tehetett arról, hogy nem működtek ők ketten sokáig. Talán - igazából tudta is. huszonnyolc napja nem is látta a férfit már és egyáltalán nem is hiányzott neki.
És talán pontosan ezen tulajdonságai miatt akarta volna tudni Ryder motivációját is, hogy valóban ő is akarta azt, hogy partneri kapcsolatba kerüljön a segélyközpont és a biztonsági cég. Olyan egyezség részeként, ahol a férfit nem lehetett befolyásolni, ahol megvolt a maga döntése és a mögötte rejlő lehetőség. Nem mintha Kelly munkáltatója a pénzen kívül bármit képes lett volna nyújtani a védelemért cserébe, de talán annyi is bőven elég volt Mr. Danforth-nak, ha időben kapta meg a pénzt a nyújtott szolgáltatásért. Csendes várakozással hallgatta végig a férfi szavait, és bizony hatott a kis feketére a meggyőző szavak ereje.
- Több ilyen gondolkodású ember kellene Bronxba. Talán akkor nem lenne ennyi visszaélés és borzalom ott - fűzött csak hozzá ennyit, mielőtt újabb és újabb köröket jártak volna végig és Rydernek bizonygatnia kellett volna azt, hogy miért van már meg a döntése anélkül, hogy Kelly felé ki is mondta volna. Mert valljuk be, a lány maga nem volt a felsővezetés része, neki tényleges beleszólási joga úgysem lesz, csak véleményt formálhat a hallottakról. Bridges ötlete volt ugyan, hogy a központ mindkét oldalát képviseljék, ám ő is volt az, aki csak félvállról vette ezt az egész problémakört. Mindenesetre Kelly megjegyezte azt, amit hallott, és idő előtt bizonyára nem is fogja másokkal megosztani majd ezeket.
A lány a maga részéről elmosolyodott a filmre utalásnál. Inkább tartotta magát könyvmolynak, mert a lakása minden szegletében volt egy regény, a könyvespolcai pedig roskadoztak már azok súlyától, de ahelyett, hogy csak az újabb nyomtatványokat vette volna a kezébe, imádott antikváriumokba járni, és csakugyan, sok krimi alapja a gyilkosság volt.
- Néha jobb nem elgondolkodni néhány lehetőségen, hogy mit hogyan tennénk és kivel - a mosolya kitartott, valódi jókedvvel felvértezve az arcát. Nem akart Ryder önérzetébe belegyalogolni, de megnyugtatta a tény, hogy a férfi nem mocskolta be ilyen szinten a kezeit. Mr. Danforth kérdésére őszintén elgondolkodott, de nem talált önmagában félelmet a férfi irányában, és ennek hangot is adott. Nem félt, egyetlen ízeltlábú sem tudta kihozni a sodrából és a bohócoktól sem rettegett, de bizonyos dolgoktól, eseményektől és emberektől tartott, akiktől a lehető legtávolabb akart volna kerülni. Azzal, hogy most felhúzta volna a nyúlcipőt, valószínűleg a visszájára fordult volna az alakulóban lévő megállapodás, ami nem csak önmagával szemben, hanem a munkatársaival szemben is kitolás lett volna. Kellyről sok mindent elmondhattunk, de azt, hogy szembe köpje magát, soha. Oliver Bridges-zel a hátsó ülésen csak bólintani tudott az újabb szavakra, de talán még egy beletörődő sóhaj is belefért, ám szavakkal nem reagálta le azt, hogy Ryder bánthatta volna őt is, ha az célja lett volna. Míg a kocsiba beült, addig sem rágódott ezen, mert felesleges lett volna.
Odabent, a csecsemők álmát imitáló férfival a háttérben kezdett bele a kutakodásba, de ismerve a lányt nem sokáig volt képes csendben maradni, és ahelyett, hogy az esetleges haláláról elmélkedett volna, inkább egy olyan kérdést tett fel, ami érdekelte, ami befészkelte magát a gondolataiba, mert eddig kettőnél járt. Két olyan megjegyzésnél, ami talán már nem lehetett véletlen a férfi részéről, és Kelly mindig is jobban szerette a kimondott tényeket, mint az elhallgatott spekulációkat. Talán ezért is vette a bátorságot, hogy rákérdezzen arra a kormány mögött ülőnél, miért annyira fontos az, hogy ő maga kedvelje a férfit. Vagy legalábbis a gondolatmenetét, a világlátását. Bármit, amit Ryder képviselt. Immár a kulccsal a kezében jelezte örömét, de a figyelme már a másik éber emberre vetült. Egyetlen egyszer sem akasztotta meg a beszédet, csupán félig-meddig felé fordult ültében, hogy lássa a másik profilját, a szemüvegkeret által hagyott vékony árnyékot a férfi arcbőrén, és miután elhaltak a szavak, helyét csak a motorzúgás vette át.
Legalábbis pár másodpercig biztosan, ameddig Kelly gondolkodott, de végül ő is az úttestet figyelte, a mellettük elhaladó, vagy inkább az álló autók melletti elsuhanásukat figyelve.
- Nem, nem látja rosszul - húzta a mellkasához Oliver táskáját, mert az nagyobb volt, kényelmesebben átfoghatta, miközben ujjai jobbra, majd balra csúsztak annak anyagát. - Az én vétkem csak annyi, hogy nem igazán szeretem az igazságtalanságot vagy azt, ha a gyengébbeket bántják és van akkora szám, hogy ki is merjem mondani, az már más kérdés, hogy vannak, akiknek fáj az igazság - a két ülés közt hátrapillantott, hogy egyben volt-e még a főnöke. - Ő volt az, aki engem választott ki arra, hogy elkísérjem ide. Cserébe ezért a kis túráért a holnapi fél napos műszak után csak tizenegy órát fogok kapni pihenésre, ami semmire sem lesz elég. Másfél óra az utam oda és másfél vissza is, úgyhogy az már nyolc óra. Ha azt vesszük számításba, hogy kellene még fürdenem, ennem, öltöznöm, akkor összesen 7 órám marad az alvásra - kényszeredett mosoly ülte meg az arcát. Ő meg az alvás!? Képtelen lett volna megmondani, hogy mikor aludt hét óránál többet utoljára és hogy mikor volt éber a reggeli rutinját képező kávé előtt. Hetente kétszer nyúlt altatóért, de ha nehezebb időszakon ment keresztül, ez a szám négyre is emelkedett. - Honey-val nem ment volna sokra, higgyen nekem. Ő olyan, mint egy apáca, a saját árnyékától is megijed szinte, ráadásul úgy néz ki, mintha éppen a Mennyországból szalajtották volna, tökéletesen idealizált szőke jelenés - hagyta abba egyetlen pillanatra a beszédet, ahogy a piros lámpa megakasztotta az útjukat. A fejét nekidöntötte a háttámlának, hogy levegye a saját szemüvegét és az ujjai az orrnyergét masszírozták meg óvatosan, lágy mozdulatokkal. - Nem mindegyikünk képes úgy kifejezni az igazat, hogy az pártatlan legyen. Sokan képtelenek megbirkózni a nehézségekkel, ráadásul amennyien vagyunk, annyiféle jelleműek is vagyunk és nem lehet egy általános igazságot levonni. Lehet, hogy én jöttem ide, de amit én képes vagyok átadni önnek, az nem kiszínezett történet. Nekem nem az a fontos, hogy minél többen meghalljanak, hanem az, hogy a problémáknak végre elejét vegyük és megoldjuk. A folyamatos toporgással nem jutunk előrébb és nem mindenki gondolkodik így - összegzett a végére már egészen csendesen, ahogy idő közben a forgalom megindult, vele pedig ők is Ryder kocsijával.
- Van arra bármilyen esélyem, hogy esetleg tart itt fájdalomcsillapítót? És ha véletlenül van, akkor lehetek olyan pofátlan, hogy kérhetek? - nézett el megint oldalra, Ryderre. - Vagy előbb fogok találni golyót, és használjam inkább azt fejfájásra? - szélesedő mosolyát el sem akarta rejteni. Biztos, hogy utóbbihoz nem nyúlt volna hozzá. Nő volt, ez igaz, de Kelly táskája nem feneketlen kútként olvasztott magába mindent. Csak a szükséges dolgok foglaltak helyet benne - kulcsok, bankkártya, iratok, telefon, legalább hatszáz toll és talán három hajgumi. Meg talán egy kis keksz. Zsebkendő? Talán az is volt ott. De egyetlen szerencsétlen bogyó sem volt a készletében. Oliver ezt a pillanatot választotta arra, hogy felhorkanva tudtukra adja, ő is ott volt. Kelly csak egy kicsit rezzent meg, hátrapillantva a testre.
- Meddig marad ilyen, Mr. Danforth? Nem ön, hanem ő itt hátul - csúszott ki egy újabb kérdés, remélve, hogy a forgalom miatt nem fognak sokáig így hármasban randizni, mert nem volt kedve a magyarázkodáshoz. Még nem.

Évek óta a saját fejem után megyek és nehezen megy csak, hogy elvonatkoztassak tőle. Ezen szokások rabjaként élni az életemet mindig is sokkal biztosabbá tette azt az összképet, ami a maga nemében bizonytalan és sokszor kiszámíthatatlanná vált. Az elveimet nagy mértékben az emberek viselkedése is befolyásolta és voltak olyan pillanatok, amikor a tűréshatárom végleg meghúzott egy határt, onnantól pedig bármennyire is bizonygatta a másik fél elképzeléseim ellenkezőjét, többé már csak egyet állt az én szemeimben - mondhatott vagy tehetett bármit. Bridges ugyanennek a mocsok közegnek a fajtája volt. Eleget tudtam meg róla ahhoz, hogy ne is legyek kíváncsi a folytatásra, ellenben ha közös munkára adnám a fejemet, nem ő értük tenném. Kelly szavai elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy betekintést nyerjek egy olyan világba, ahol a biztonság csak a második opcióként létezik és a problémákat elszenvedő felek próbálkozásai hasztalanoknak bizonyulnak a főnökük beszűkült elképzeléseivel szemben. Sosem tűrtem el az ilyet és most, hogy esélyem nyílik ez ellen tenni csak még nagyobb bennem a vágy, hogy belülről irtsam ki az olyanokat, mint amilyen Oliver is valójában.
Kelly szavait első körben nem reagálom le. Nem azért, mert ne szeretném, egyszerűen csak túlságosan is megfontolandó jövőképre adnak bizonyosságot az elhangzott szavak. - Tudomásom szerint a tiltott gyümölcs még mindig édesebb és mindannyian könnyebben esünk kísértésbe iránta. Némelyikünk felismeri a vele járó veszélyeket és még időben elkerüli - tekintetem itt célzó jelleggel a nőre siklik, - de vannak a hozzá hasonlók, akik mohón magukhoz veszik az egészet. - nézek le Bridgesre szavaim hatására. - És vannak olyanok is, akik csak megízlelik, de tudják mikor kell leállniuk, mielőtt túllőnének a célon. Nincs ez az elveink, a tetteink mérlegelésével és a határainkkal sem másképp.
Magamat direkt nem sorolom bele nyíltan egyik kategóriába sem, a döntést ez esetben rábízom az eddig megszerzett ismeretei során, hogyha úgy érzi érdeklődőbbé válna eme téma irányába, akkor nyugodtan éljen csak vele.
Bridges eltüntetése nem okoz problémát, ellenben a módszer amit kiviteleznék jó pár gondolatmenetet igenis felszínre hoz, de csak a hazajuttatása mellett maradok. Ahogyan nekem is, úgy rögtönzött társaságomnak is jobbat fog tenni, ha minél kevesebbet látunk a kellemetlen harmadik félből, aki még ha most beszédre különösen nem is képes, de attól még a jelenléte ugyanúgy ontja magából mindazt a negatívumot, ami első körben csak frusztráltabbá tesz, majd elviselhetetlenné válik számára. És nem szívesen jutnék el az utóbbi verzióig. Nem mellesleg a mellettem ülőnek elegendő alkalommal van része elidőzni a főnöke társaságában ahhoz, hogy a muszáj-alkalmaktól ne kelljen többet.
Némely kételkedést vélek felfedezni Kelly arcvonásaiban és szavaiban egyaránt, amelyeket a magam módján próbálok eloszlatni afelől milyen ember vagyok is valójában. Ez viszont egyenlő azzal, hogy a sajátos módú elmagyarázásomat alkalmazom, ami sok esetben mások számára még mélyebbre tereli akkori gyanúját és csak ritkán állnak meg egy percre, hogy végiggondolják az elhangzottakat. Olykor a felszín mögött több rejlik, mint amennyit első ránézésre mutat magából és ez az én szavaimmal sincsen másképp. - Néha viszont elkerülhetetlen, én úgy gondolom. De amíg csak eszme marad, addig problémává sem válik.
Annyi módszer, annyi nem megragadott lehetőség és megannyi olyan ember, aki bizonyára hasznosabb lenne jó mélyen a föld alatt, mégis a három feltétel csak ritkán olvad egybe és tesz ki egy komplett tervet valaki kiiktatására. És úgy gondolom amíg ez az egyensúly megmarad, addig magunk is méltóak vagyunk önkontrollra, hiszen nem feltétlenül egyezik a kettő abban az esetben, hogy mire vagyunk képesek és mi az, amit meg is valósítunk belőle. Ezt a fajta nézőpontot viszont úgy tűnik Kellynek is sikerült elmagyaráznom, ami az én döntéseimet illeti és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy még mindig nem döntött úgy hátat fordít közös utunknak.
Rettenetesen nehéz kikerülni egy olyan ketrecből, amit a mások által alkotott vélemények formáltak és tettek erősebbé, minél tovább vágták azt kegyetlenül az illető fejéhez. Minél tovább időzök Ms. Dankworth társaságában, annál inkább válik nyilvánvalóvá számomra, hogy Bridges hozzáállása miatt képesek még önmaguk tehetségét is megkérdőjelezni. Pedig ha mélyebben elmerengünk gondolataink kusza menetébe, érzékelhető az a bizonyos szakadék, amely egy főnököt az embereitől választ el, ha az kevésbé bízik bennük. Ugyanakkor amíg az egyik csak bezsebeli az elismeréseket, a másik keményen megdolgozik érte és tagadhatatlanul Kelly és a kollégái azok, akik az oroszlán részre szakosodtak az egészben. Ki is fejtem miért érzem szükségesnek véleményét vagy azt, hogy szimpátiát váltsak ki belőle, ami miatt mellettünk teszik le a voksukat. Nem feltétlenül vallanám magamat olyan embernek, akit az emberi kapcsolatok éltetnek és akinek szüksége van arra, hogy mások kedveljék. De egy eset kiemelkedik mind közül: az pedig a partnerekkel való kapcsolat. Az ő velük folytatott viszony meghatározó a későbbi munka során és ha odavész a bizalom, a kezdetleges szimpátia, melynek során a két fél inkább kerüli a másikat, mintsem segíti, akkor hiábavalók lesznek az erőfeszítések, hiszen ugyanabba a gödörbe jutnak vissza, ahonnan nagy nehezen kimásztak már korábban. Ezért, hogy megbizonyosodjak arról mégis hányadán állunk egymással, kevesebb beszédet alkalmazok és több ízben válok jó hallgatósággá, ami egyébként is egyszerűbben kivitelezhető számomra, mint elődje. Ugyan minden figyelmemet a vezetés mellett neki szentelem, de arcomon nem sok kifejezés tükröződik vissza arról, ami valójában bennem is tombol.
- Felettébb nagylelkű tőle.
Ennyit szúrok be csupán Kelly ittléte indokolására kiterjedő szavai közé, célozva itt a hátul fekvő férfire, akibe örömmel rúgnék bele egy embereset most. Pusztán feszültségem levezetéseként, hogy nekem jobb legyen. További véleményt viszont már csak akkor fűzök hozzá, amikor a nő elhallgat, én pedig tudom, hogy nem fogom kizökkenteni őt gondolatmenetéből.
- Egy csapatban egyáltalán nem ártalmas, ha van olyan, aki kiáll értük és akkor is megmondja a véleményét, amikor a többiek hallgatnak. - kezemmel a kormányon dobolgatok, de ez a melléktevékenység nem tart vissza a folytatástól. - Nem vártam volna el, hogy egy olyan sztorival álljon elő, ami miatt jobb fényben tünteti fel a munkahelyét és annak körülményeit. Ha kampányszövegre vágytam volna, leültem volna a tv elé agybutító reklámok sorát nézni, de nekem az igazságra volt szükségem, mert csak abból tudok építkezni. A hazugság csak még több problémát hordoz magával és minél több halmozódik fel rá, annál instabilabbá válik. Gondoljon erre úgy, mint dobozokra, amelyekbe különböző dolgokat pakolnak súlytól függetlenül. Az egyikben könnyű dolgok sorakoznak, a másikban nehéz. A hazugságok érthetőek itt a könnyűre, amire hiába próbálunk a nehezebb, igazabb dolgokat rátenni, a legalsó végül összeroskad a többi súlya alatt és kezdhetjük elölről az egészet. Én logikusan, tisztán látva és okosan eljárva akarok építkezni a maguk védelmében, ahhoz pedig elengedhetetlen az őszinteség.
Ha Bridges és az eltusolt szarságai csak később derültek volna ki, akkor már nehezen tudtunk volna visszavonulót fújni és szétrombolni mindazt, amit a közös munka eredményei takarnak. Ezért örülök, hogy még az elején tisztáztuk mindezt. - És abban igaza van, miszerint nem várhatnak el úgy változást, hogyha nem lépnek. Még ha közel sem lesznek kellemes velejárói, de az igazán nagy tetteknek sosincs. Ezt jobb, ha az eszébe vési. - félpillantást vetek Kellyre, majd a kérésnek hatására csak oldalra nyúlok és a kesztyűtartó gombját lenyitom. - Valahol a legmélyén talál majd egy-kettővel. - navigálom őt a megfelelő irányba, de végül még egy gyors magyarázatot hozzáadok. - Mármint fájdalomcsillapítót. Az utóbbit ha lehetőség engedi kerüljük el. Nemrég tisztítottam újra a kocsit és amúgy sincs ínyemre gyilkossági ügyben gyanúsított lenni. - egyszerű mosolyra futja a részemről, de a szavaimat ettől függetlenül komolyan gondolom.
A navigációs rendszer még egy három perces utat ír elénk, de a tekintetem egy pillanatra a visszapillantó tükörre siklik, hogy szemügyre vegyem Bridgest, aki újfent témává válik közöttünk. - Eleget, hogy csak másnap eszméljen fel. Ha tovább húzná, az már viszont probléma lenne. - adok választ a kérdésére, egyben elmerengve a rosszabb lehetőségeken is. - Azonban nem fogja. Annyit azért nem ivott belőle. - teszem még hozzá mellékesen, viszont most egészen más kérdés fogalmazódik bennem.
- Akartam már korábban is érdeklődni a működésükről. Gondolom a lelket rendkívül megcincáló mindennapok vannak maguk mögött, de van olyan, akivel ezt képesek átbeszélni? Biztosított Bridges maguknak egy ilyen embert?

.

Munkájából adódóan rengeteg típusú emberrel sodorta össze már az élet. Voltak olyanok, akikből képtelenség volt kihúzni információkat, és még akkor is megmakacsolták magukat, ha szükséges lett volna beszélniük. Voltak azok, akik minden másról beszéltek, csak arról nem, amiről kellett volna, és talán velük volt a legtöbb gond. Úgy viselkedtek, mintha a gondolataik hulláma épp az óceán kellős közepén háborgott volna egy-egy vihar és hurrikán következtében. És voltak azok az emberek, akik még túl sok információt is osztottak meg a nagyérdeművel. Ott, a legtöbb esetben Kellynek szemet kellett hunynia a megtudott apróságok felett, ha nem akart volna visszaélni a tudott részletekkel. Volt ugyan, hogy finoman mégis csak jelzett róla, de többségében a kezébe adott tudást az agya egy rejtett zugában tárolta. Nem kellett, hogy mindent mindenki tudjon.
Ryder kifejtésére eleinte nem akart volna reagálni. Pontosan értette, hogy a férfi mikor kire célzott a kimondott szavakkal, ugyanakkor túl magas labda lett volna, ha lecsapna arra, hogy rá is kérdezzen nyíltan, hogy Mr. Danforth ugyan a kígyó, a kísértés, avagy a megtagadás szenthármasából melyik csoport tagjának vallja magát. Mégsem gondolta volna Kelly, hogy valójában csupán ez a három, élesen elkülönülő embertípus létezett, hanem ezek árnyaltabban is részesei voltak az emberi gondolkodásnak. Attól függetlenül, hogy nem érdeklődött, még megjegyezte a hallottakat, és talán egy kicsivel több ideig is nézte a jelenlegi sofőrszolgálatának kitüntetett alakját. A férfi képes volt arra, hogy a kis fekete őt hallgatva kizárja a frusztráló kinti zajokat, hogy azok már csak egy fura dallamú halk, tompa morajlássá váljanak. A férfi szavai elgondolkodtatták, ám hangot nem adott már a felvetődő kérdéseinek, mert akkor soha az életben nem szálltak volna ki a kocsiból, vagy pedig Ryder élete végéig beszélhetett volna a motivációiról.
Kelly a maga részéről sosem volt az erőszak híve. Nem csak amiatt, mert képtelen lett volna bárkit is bántani, hanem azért, mert ha része is volt az agresszivitás a jellemének, igyekezte azt csírájában elfojtani. Ha a szavak ereje nem segített másokon, akkor ott nem feltétlenül volt már dolga. Természetesen elképzelni sem tudta, hogy hogyan és mint reagálna egy-egy veszélyesebb esetben, ahol emberek élete és biztonsága lett volna a tét, mert ezek a próbatételek még nem fenyegették eddig őt, nem kellett azon gondolkodnia, kit mentene meg előbb. A munkája miatt részt vett ugyan olyan képzéseken, ahol morális kérdések elé állították, de az megint csak más. Nagyon más.
- Igaza van. Csak nem mindenki képes visszafognia magát a kellő időben - előfordulhat, hogy negatívan hatottak a lány szavai és Ryder úgy vehette, hogy Kelly megkérdőjelezi a szavait - szinte mindig, de ez nem így volt. Sajnos a saját tapasztalatai azt mutatták, hogy az apja egykori énjét szembeköpte a ma ismert és minden elvet, amit egykor vallott, azt szétmarcangolta az önutálat, az önsajnálat és az addigi elnyomott agresszív én. Ám talán ez is egy olyan beszélgetés lett volna, ami örökös pro és kontra érveket sorakoztathatott fel, így nem látta értelmét Kelly, hogy ezt a továbbiakban boncolgassák. Normális értékrenddel bíró személyek úgysem tettek meggondolatlan dolgokat, sosem kerültek kínos és elszámolni való helyzetekbe.
Elgondolkodhatott volna azon is, hogy miért beszélt ennyire nyíltan a jelenlévő problémákról. Hogy csak azért, mert a potenciálisan és kimutatott egyenrangúság miért oldotta fel a féket a nyelvén? Vajon ha nem Ryder Danforth lett volna ott az irodában, hanem egy teljesen más ember, akkor Kelly neki is ugyanezeket a szavakat mondta volna? Ugyanígy? Nem tudott választ adni a saját kérdéseire, és amikor épp hallgatott, próbált nem arra gondolni, hogy a fájdalom újra és újra lelkes kínzással nyaldosta az érzékeit és képtelen volt azt teljes mértékben kizárni. Habár az arcvonásain nem látszódott meg, a háttérben megbújva jelezte, hogy nincs minden rendben. Inkább beszélt, mert úgy a gondolatait egy kicsit elterelhette és legalább addig sem kellett magával foglalkoznia.
Az a hosszasan kifejtett panaszáradat sem volt a tervei közt, és amikor meghallotta a rövid replikát, már késő volt. Lehunyta egy pillanattal hosszabb időre a szemeit, de már nem visszakozhatott, csak terelhette egy kicsit a beszélgetés fonalát egy másik mederbe, amivel élt is.
- Igyekszem nem bocsánatot kérni a továbbiakban azért, amit kimondok - tűnődött el hirtelen, csak kósza oldalpillantást vetve a férfire. - Úgy érzem a szavaiból, Mr. Danforth, hogy már megszületett a döntése velünk kapcsolatban. Mert az, aki nem hajlik a közös munkára, nem beszélne róla ennyit - talán várt megerősítést a feltételezésre. A tudásra és a kikövetkeztetésre. - Hiába is én jöttem el ide és volt alkalmam önnel beszélni a munkahelyi körülményeinkről, nem vagyok jogosult arra, hogy beharangozzam a mai nap következményeit, ha holnap bemegyek dolgozni. Remélem nem túl nagy probléma, mert valójában szeretném elkerülni azt, hogy esetleg vészmadár lennék, ha Oliver mégis csak képes lenne még jobban elbaltázni mindazt, amiért már most kőkeményen megküzdött - kertelt? A fenéket. Előfordulhat, hogy éppen most vallotta be ténylegesen is az ellenérzéseit a főnökével kapcsolatban, de egy kicsit jól is esett neki megszabadulni ettől a tehertől. Nem akarta Rydert felhasználni arra, hogy minden butasággal elé járuljon, mert egy - még nem is ismerte a férfit, és kettő - még csak köze sem lesz a férfihez, ha össze is jön ez az üzlet. Mint a GR Global vezetője, nem ő fog grasszálni a call center kellős közepén és leülni a lányokat meghallgatni, leülni egy fánkot megenni és párkapcsolati tanácsokban részesíteni  lányokat. Nem. Ryder Danforth csak őröket fog biztosítani a munkára, a megfelelőeket, akikben megbízhat Kelly és a kollégái is egyaránt. A jó tanácsra minden lelkesedést mellőzve mosolyodott el.
- Nem gondolnám, hogy felnőtt fejjel ma létezik olyan ember, aki hisz a tündérmesékben és a könnyen jött elemi változásokban. Az viszont igaz, hogy nem mindenki képes ugyanolyan higgadtan kezelni a felmerülő nehézségeket, de csak-csak sikerül.. megoldanunk valahogy majd mindent előbb-utóbb - ebben az egyben hitt. Hiába, hogy nem minden munkatárssal voltak puszipajtások, még együtt döcögtek a mindennapok nehézségeiben, egymást segítve, ha arra volt szüksége az embereknek. Csak egyetlen közbeékelt kérdést vetett fel, de a reakcióra nem számított. Na jó, lehet, hogy egy kicsit igen, kelletlenül elnevette magát Kelly.
- Csak vicceltem. Nem kell komolyan vennie mindent. Nem célom idő előtt meghalni - csak akkor dőlt előre a kesztyűtartóban is kutakodni, amikor Ryder már ismét a vezetésre volt képes koncentrálni. A gyógyszert rejtő lappal dőlt vissza az ülés támlájáig, és pattintott ki egyetlen bogyót. - Egyébként sem mutatna jól idebent némi rászáradt vér meg agycafat... a ruhatisztítóban sem preferálnák szerintem ezt a látványt - meglehet, hogy kicsit oldani próbálta a komoly beszélgetés témáját mindezzel, az arcán szélesedő mosoly legalábbis ezt jelezte. Elképzelni sem tudta, hogy milyen lehetett Ryder nevetése, és volt egy sejtése, hogy nem is most fogja megtudni. De Kelly számára alig volt olyan téma, amiről ne tudott volna beszélni, vagy hozzászólni. Szerette, ha nevetett és szeretett meg is nevettetni másokat. - Köszönöm a gyógyszert - életmentő volt ez, és miután visszacsukta a kesztyűtartó kis ajtaját, kihalászta a táskájából azt a két kortynyi vizet, ami még rá várt. A gyógyszer könnyedén csúszott le a torkán, miközben az Olivert illető választ hallgatta, és ezzel el is oszlatták a kételyeit. Nos, holnapi nap folyamán úgyis kiderül, eltalálták-e a dózist. Bízott benne, de úgy tűnt, nem is kellene neki kételkednie a mellette ülőben. Csak egy kicsit - és csak néha. De nem most.
- Amikor a városba költöztem és a call centerhez kerültem, Mr. Song segített minket. A kisöreg nyugdíjazás előtt állt, a praxisának utolsó évét vitte végig olyan lelkesedéssel, hogy mindenki megirigyelte tőle a napi tornáit, amit az irodájában végzett pontban reggel tízkor és délután négykor is. Nála rendesebb ázsiait soha nem ismertem. Mindenkihez volt egy jó szava és tippjei, hol érdemes enni egy jót - nosztalgikus mosoly jelent meg Kelly arcán a kínai férfit említve, de folytatta is aztán. - Őt követte Devyn, egy harmincas pszichológus, aki aztán másfél évvel később teherbe esett, most épp a kicsivel van otthon és minden nap legalább nyolcvan posztban osztja meg a gyerkőc életét, de tényleg mindent tudni róla. Már a gyerekről.. ha kérdezné, hogy hány szál haja van, esküszöm képes lennék megmondani azt önnek - nézett el Ryder irányába, hitetlen pillantással. Förtelmes volt, hogy ennyit tudott arról az idegen gyerekről. A szavai és a kifejtése alatt ugyan a GPS hölgy hangja jelezte, hogy megérkeztek a céljukhoz, Kelly a férfiről elpillantott a magas, tíz emeletes épület irányába, hagyva, hogy Ryder ott parkoljon le, ahol talált szabad helyet - akár a mélygarázsba legurulva is. Minél közelebb, mert ugye le kellett szállítani a csomagot, mintha csak a DHL humán részlegénél dolgoztak volna.
- Devnél feladták Oliverék és online kerestek három nevet, amit megadtak mindenkinek, hogy ki-ki menjen oda, ahova és  akihez akart. Mivel addig ugye ők fizették a pszichológus alkalmazását, így nekünk ingyenesek voltak a beszélgetések, ám ahogy kikerült a kezükből mindez, úgy nekünk kell, vagy éppen kellene az órákért is fizetni - ha az autó megállt, akkor csatolta ki csak a biztonsági övet Kelly, de máskülönben nem mozdult még meg. - Az egyértelmű, hogy a képzett emberek zöme is rosszul gondolkodik a pszichológiai segítségről, mai napig ítélkeznek, így sejtheti, hogy akinek viszont szükséges is lenne, de még fizetnie is kell érte, az aligha fog eljutni oda - újabb pillantás a férfi felé, aztán a liftakna ajtajára.
- Nem tervezi, hogy lépcsőzzön és ezzel egy konkrét edzésprogramot vállal be Oliverrel a karjaiban, ugye? - felvonta a szemöldökét kíváncsian, de már ki is csusszant az autóból, ha nem gondolta úgy Ryder, hogy maradnia kellene még. Beszélgetni, átbeszélni a hallottakat. Vagy hogy feldarabolják Bridgest és csak úgy kidobálják a maradványokat, mintha morbid rózsaszirmok lennének egy elfajzott esküvőn a garázs kövezetén.
Basszus!

Egy leendő partnerrel történő beszélgetésnek mindig megvannak a kellemes velejárói. Meglehet néhol mindegyik ugyanazon az alapon nyugszik, de attól függetlenül az újdonság varázsa sosem veszik ki belőle. Kellően érdekesnek hat megtudni milyen körülmények között dolgoznak mások, miből áll a munkájuk, mire van szükségem tőlem..tőlünk, amit csak mi adhatunk meg nekik. Sosem zárkózom el attól, hogy új dolgokat ismerjek meg és önmagam továbbfejlesztése mindig is prioritást élvezett az életemben. Akár könyvek, akár fizikailag is megterhelő történések formájában, de számomra egyszer sem szorult háttérbe az, hogy többé tegyem magam annál, mint amilyen valójában vagyok. Elvégre az ember akkor tud igazán meglepetéseket okozni mások számára, hogyha olyan helyzetben is kitűnően helytáll, amit a partnere éppenséggel gyengeségének könyvelt volna el. Abban a világban amelynek részese vagyok egy egészen más felfogással kell rendelkeznem az átlag embereknél. Sokkal nagyobb a kockázat és bár az a feladatom, hogy védelmet biztosítsak a hozzánk forduló embereknek, ezt leszámítva aki képes belátni a függönyök mögé és felfedezni a nagyobb képet, annak könnyedén feltűnhet, hogy a legnagyobb veszélyt talán én jelenteném rájuk. Ellenben mindig tettem arról, hogy a magánéletemben történő kaotikus elemek ne legyenek kihatással a munkámra és ez továbbra sem fog megakadályozni abban, amit már évek óta szinte az otthonomnak érzek. A cégünket, az elveinket és az eredményeket, amelyek az évek elteltével egyre csak beszédesebbek. Az embereinket, akik a legjobbat nyújtják és sosem panasszal fordulnak egy újabb kihíváshoz, hanem ösztönzi őket az ismeretlennel való harc megvívása. Ezek összessége elegendő erőt ad számomra ahhoz, hogy akár az életem árán is megvédjem a rám leselkedő külső hatásoktól.
Kelly munkahelyének megismerése is új kapukat, lehetőségeket nyitott meg előttem. Betekinthettem egy olyan világba, ami a lényemnek nem mindennapos sorozatát képzi, noha csak a felszínét kapargatjuk még annak, mint ami élesben történik. Hallottam már a munkájukról, ismerem annak fontosságát, de ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy ami a zárt ajtók mögött zajlik, az sok esetben ott is marad és ez nem csak Vegasra igaz. A mi cégünk sem mentes titkoktól, de ezzel csakis önmagunkat védjük. Ebben a titokban viszont egy emberként osztozkodunk és nem az embereink ellen játsszuk ki őket és ha rajtam múlik, ez továbbra sem fog változni majd. Nehezen tudom csak elfogadni az elhangzottakat, türtőztetni magamat és visszafogni véleményemet pedig még annyira sem megy. Jóllehet a sors fura fintorának tudható be az, hogy Bridgesnek pont a vodkára fájt a foga, ellenben mégsem bánom, hogy nem kell őt tovább hallgatnom, sem a cégéről kapott fals információk fényében, sem pedig a kocsiban történő utazásunk során. Egyébként is rettenetesen kevés embert viselek el magam körül, ezt a kört pedig pont nem az ilyen alakokkal próbálom szélesebbé nyújtani, akiknek nem az az előnyük, hogy korrektek legyenek a másikkal és olyan információkkal próbálják őket meggyőzni, amik még igaznak is bizonyulnak, hanem pofátlanul a másik képébe hazudnak. És bármennyire is próbálja visszafogni magát Kelly az őszinte véleményével kapcsolatban és nem kockára tenni a kemény munkával megszerzett helyét, ezt leszámítva tisztán meglátszik rajta, hogy ő sem helyeseli Bridges egyetlen tettét sem, még ha éppen a szavai olykor keverednek az ellene történő kampányolás és a védőbeszéd érdekes egyvelegével is.
- Az indulatok kellemetlen hátrányai. Idővel és odafigyeléssel kitapasztalhatóak a határai.
Értem itt ezalatt, hogy nehezen lehet csak megfékezni véleményünket, ha éppenséggel olyannyira ki akarjuk őket mondani. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy valami helytelen és azzal is, hogy képesek vagyunk ellene tenni, akkor ha akarjuk, ha nem, úgyis kibukik. - De még mindig jobb, mintha az öklével tudatosítaná a másikban gondolatait. - mosolyt formál ábrázatomra a gondolat, abba viszont nem megyek már bele, hogy időnként magam is szívesebben jutok el a feszültséglevezetés eme fajtájához.
Figyelmem nem kalandozik el a lány szavainak hatására, melyhez ugyan lenne mit hozzáfűznöm, mégis türelemmel és visszafogva magamat hallgatom végig őt, majd csak ezután hallatom meg. - Szóval úgy véli nem kellene esélyt adnunk neki arra, hogy elszúrja a dolgokat?
Tekintetem a visszapillantó tükörre siklik, de sokat nem láthatok a kidőlt Bridges alakjából - talán jobb is mindkettőnknek. Ennek ellenére szavaim azt a hatást tükrözik, ami korábban a morális kérdéseimmel kapcsolatban felmerült, noha a szavaimat kevesebb komolyság itatja át. - Számolok ezzel a lehetőséggel is. Egy olyan embertől, mint ő, muszáj ezeket az elvárásokat is felszínre hozni, de majd ha együttműködőbb lesz, a lelkére beszélünk. Elvégre az a célunk, hogy jól járjunk a partnerséggel.
Ugyanakkor kétlem, hogy sok mindenre fog emlékezni abból az időszakból, ami a beszélgetésünket foglalja össze, az utániból meg még annyira sem. A tervek meg azért vannak, hogy ezeket a réseket a lehető leggondosabb módon és feltétlenül a saját javunkra, de betöltsük.
Apró bólintással veszem tudomásul szavait, ellenben nem tartok különösebb motivációsnak ható monológot a számára arról mennyire bízom a képességeikben és ehhez hasonlók, ezt leszámítva úgy gondolom idővel mindenki képes kimozdulni a komfortzónájából, ha éppenséggel olyan helyzetbe kerül. Ebben az ő esetükben sem kételkedek egy percig sem.
- Egy percig sem gondoltam volna az ellenkezőjét. - fejem enyhe ingatásával biztosítom be szavaimat, de a további festői kép hatására miatt tekintetemet egy másodpercig a mellettem ülőre vezetem. - Emlékeztessen a későbbiekben, hogy a lakásom dekorálása terén egyáltalán ne magától kérjem a tanácsokat. - jómagam is elmosolyodok egy másodperc erejéig a morbid gondolat hatására, mielőtt a megfelelő utcába kanyarodhatnék be. A továbbiakban viszont hagyom, hogy ő jusson inkább szóhoz, hiszen érdekel a válasza, a működésükkel kapcsolatban. Az én lelkem problémái mondhatni hidegen hagytak és többnyire nem is cövekeltem le egy érzelmi kitörésnél annál többet, mint amennyi szükséges volt. Mások viszont ettől függetlenül igényelik ezt és bár az embereink maguk is olyanok, akik nem szeretnék az érzéseikről beszélni bizonyos időkorláton belül, ennek ellenére a lehetőség nyitott számukra a kötelező pszichológia értékelésen kivül, ami még a bekerülésük alkalmával vált kötelező procedúrává.
- Összefoglalva senki biztos, akinél nem kellene csillagászati összeget perkálni, hogy jobban érezzék magukat. - vonom le a saját következtetésemet az elhangzottakból, miközben a hátsó ülésről kiemelem a még mindig eszméletlen alakot és már csak ezután válaszok Kelly kérdésére. - Többnyire éltetnek a kihívások és egy pár napi edzésemet biztosan lefedné, de a lifttel könnyebb dolgunk lesz.
Az ajtót becsukom mögötte, vigyázva arra, hogy nehogy a szerencsétlen fejére csapjam rá a nagy fordulásban és végül ezután indulok fel a garázsból. - Visszatérve az előbbiekre és ismerve a kollégáit, gondolja jót tett nekik mikor volt egy állandó emberük ilyen esetre?
Nyíltan nem kérdezek rá, hogy ő mennyire vált együttműködővé az ilyen beszélgetésekre, inkább csak általánosságban hozom fel a témát, ezzel nem meghatározva egyetlen személyt sem a kényelmetlenségek elkerülése érdekében. A garázsból felvezető utunk vége felé közeledve azonban még egy pillantást vetek Ms. Dankworthra, és mielőtt az ajtó komótos voltában kinyitódhatna előttünk, pár instrukcióval ellátom a tervemmel kapcsolatban. - A recepciósnak gyanús lesz a hármasunk, főleg ezzel itt - fejemmel Bridges irányába biccentek, de tovább folytatom. - szóval nem árt majd előadnunk, hogy kissé jól sikerült a buli ahonnan jövünk. - nagyjából vázolom csak fel mire gondolok, mert mihelyst kinyílik az ajtó, egyből belelendülök és Kellynek intézem szavaimat.
- Mondtam neki, hogy az az ötödik ital már nem fog jót tenni, de neked akkor is biztatnod kellett őt. Mi a fenének? Tudod, hogy mennyire hallgat rád. - elkapom a recepciós tekintetét, aki egyből furán méregeti hármasunkat és a minden rendben? szokásos kérdéssel fordul irányunkba. - Csak egy kicsit túl sok volt neki az egész felhajtás. Mi csak egy meglepetés bulit terveztünk neki, erre nézzen rá. Menthetetlen.. - sóhajtok egyet, majd eligazítom a vállamon Bridgest, mert már kezd kényelmetlenné válni az egy helybe ácsorgás vele. - Gondoltuk épségben hazajuttatjuk őt, de ott is letehetjük, ha zavarja az ismeretlenségünk. - jelzésértékűen biccentek a folyosón lévő kanapé irányába. - Bár köztünk maradjon, nem hinném, hogy szép látvány lesz miután felébred és az itt lakók sem különösen lennének elégedettek.
Súgom oda csak úgy mellékesen, hatva a lelkére és arra az énjére, amelynek biztosan magyarázkodnia kellene egy sort a főnökének a rögtönzött felfordulás miatt.

.

Előfordulhat, hogy a munkája az egyfajta vezeklés amiatt, hogy az édesanyján képtelen volt segíteni annak idején. Habár még a problémás időszak előtt jelentkezett szociális munkára, de az otthon történtek kusza, erőszakos problémái csak megerősítették az elhatározásában: segíteni azokon, akik gyengék, akik képtelenek magukért tenni és akiknek kellett a segítség, de még önmaguknak sem voltak képesek azt bevallani. Utóbbi csoportba tartózók voltak azok, akikkel szemben a legkeményebben kellett felvállalni a véleményt, a kritikát, mert sose tudhatták, hogy a szavaik mit váltanak ki ezekből az emberekből. Ugyan Kelly tudott érvelni, és a legtöbbször el is érte a szavaival, amit kitűzött célként maga elé, ám előfordultak olyan esetek is, amikor hagyta, hogy a problémák a maguk lassú folyású medrében oldódjanak meg. Képes volt elfogadni azt, hogy voltak olyan ügyek, amit ha vért is izzadt volna, akkor sem tudta volna azokat megoldani. Ott a "csak hagyd, hogy megtörténjen" elvet vallotta, csendben az oldalvonalról nézve végig az esetleges szenvedést.
És talán pont a sok szenvedés elől menekült a könyvei lapjai közé ha éppen egyedül töltötte az estéit, vagy ásta bele magát újabb és újabb szakterületekbe, olyan információkat keresve, amik érdekelték. Legyen az akár csak egy egyszerűnek számító rutinműtét leírása, vagy egy tőle teljesen idegen téma, mint az afrikai kőzetek és azok bányászata. Persze ezek az apró információk szinte soha nem kerültek napvilágra a diskurzusai során, de talán ennyivel is többnek gondolta azt a tudást, amellyel rendelkezett. És talán élvezte is, hogy még mindig létezett olyan dolog, ami érdekelte.
Habár jóval kevesebb kérdést intézett Mr. Danforth felé, mint fordítva, annak is volt alapja. A férfi és a cége jelentette volna a Marconi utcai 911 call center védelmének biztosítását, ahol Kelly Dankworth nem volt más, csak egy egyszerű telefonkezelő. Neki nem kellett volna alapvetően tudnia Ryderék szervezeti egységéről, az ő cégük felépítéséről, sem pedig arról, hogy melyik biztonsági őr milyen tulajdonságokkal rendelkezett, esetleg hogy milyen kimutatásokat végeztek náluk, vagy hogy Marie mióta dolgozott a cégnél. Mégis élvezettel hallgatta, ahogy Ryder beszélt, mert tisztában volt azzal, hogy egy cég első embere nagyon is hatással bírt a beosztottakra, a vele dolgozókra, amennyiben karizmatikus emberről volt szó.
- Az csak pillanatnyi megnyugvást eredményez, de a frusztrációt nem fogja tudni levezetni teljesen - tett hozzá ennyit a tettlegességet illetően. Már csak az apjából is kiindulva gyűlölt mindent olyan tettet, ahol a gyengébbet vették elő és őt bántották fizikálisan, ám ha éppen akár egy gyilkossal, rablóval, bármilyen velejéig romlott emberrel szemben alkalmazták azt, képes volt szemet hunyni efelett. Igazság szerint egy kicsit még mindig hitt Hammurapi törvénykezésében. Nem kellett, hogy meggyőzzék bármiről is, az ő igazsága elég érdekes kanyarokat volt képes venni, ha a pro és kontra érveket vette alapul, és egyébként sem ellenkezett most Ryderrel. A férfi mindenképpen előnyt élvezett a témában Kellyvel szemben.
- Mindenkinek van egy véleménye és egy olyan igazsága, amit ő vall. Az eltérő lehet másokétól - vonta meg a vállát Bridges-t említve, mert ha most csendestársként is létezett a kocsi utasterében, Kelly biztosan tudta, hogy ha felébred, akkor a hangját mindenképpen hallatni akarja. Oliver nem volt ostoba ember, csak néha túlságosan is sokat jelentett neki a saját maga kényelme és az, hogy kevesebb munkával minél több pénzt szórjon rá a saját bankszámlájára. Nem kellett, hogy az EQ-ja az IQ értékeit megközelítse, és az emberség is teljesen mást jelentett az embereknek. A kis fekete nem tartott attól sem, hogy Ryder ne ülne le a HR-essel még egyszer átbeszélni mindent, egy újabb esélyt adva neki, mert azzal Mr. Danforth nem veszíthetett semmit, maximum csak az idejéből egy keveset. De mint látható, azt is könnyedén áthidalta a férfi.
Valószínűleg, és csak talán, a saját morbid kreativitásával túllőtt a célon, viszont Ryder szavaira széles mosollyal reagált, és ha nem is kellett volna, attól még nem bírta ki, hogy ne húzza kicsit Mr. Danforth agyát a következő szavakkal. Muszáj volt, hogy a komoly témát egy kicsit oldja. Leginkább csak maga miatt, mert a férfi megingathatatlannak tűnt.
- Pedig határozottan jól állhat önnek a rózsaszín. Kiemelné a szeme színét is. De ne aggódjon, csak a babarózsaszín és a magenta játszana, ezeket az árnyalatokat tudom fejből - szóval kíváncsi volt, hogy mi az a pont, amikor Ryder figyelmezteti és lerázza, hogy elég volt. Egyébként meg tényleg a legtöbb esetben a férfi-logikát követte. Színek tekintetében mindig. Nem érdekelte, hogy létezik mályva, vagy hogy valami okkersárga, mustársárga vagy bármilyen sárga. Kelly szerette az egységességet és azt, ha valami összhangban volt. A részletek egyes esetekben nem jelentettek neki túlságosan sokat. Mielőtt viszont leragadt volna a nem létező interiőr képességeinél, Ryder kérdésbe hajló kutatására felelt a pszichológusokkal, a náluk lévő állapotok kifejtésével kapcsolatban. Voltak bizonyos információk a kezében, amiről nem akart említést tenni, de az itt, ebben a légtérben nem is volt igazán fontos. A férfi összegzésére halvány bólintással felelt csak, és ahogy a vezető ülésről eltűnt a férfi alakja, úgy csúszott ki Kelly is, odabent hagyva a kabátját, ám a két táskát magánál tartotta. Mire Oliver megint sós zsákként Ryder vállán pihent, a lány megkerülte az autót, és segített az ajtóval is, ha szükséges volt.
- Mindenkinek jól esik, ha beszélhet az őt érintő nehézségekről. Ha munkahelyi stressz, ha otthonról behozott problémák azok. Az emberek zöme nem szereti a hirtelen változást, és a helyben lévő pszichológus állandónak volt mondható, olyan, akit rendszeresen láttak - fejtette ki nem túl hangos szavakkal a véleményét, ugyanakkor a maga részéről nem ment volna bele, hogy mire használta fel Songot vagy Devynt. Mindkettejükkel eltöltött jó pár órát, de legtöbbször sosem a saját problémáit emelte át abba az egy órába, amikor egy légtérben volt velük. Esettanulmányokat kért és kérdezett. Tünetekről, protokollról, megoldásokról.
Hagyta, hogy Ryder előremenjen Oliverrel, ha arra volt szüksége, ám a tervre csak bólintott egyet. Nem kellett még egyszer elmondania neki, ám ahogy végigkúszott a pillantása saját magán az ajtó visszatükröződő felületén, felsóhajtott mélyen, és ha már egy jól sikerült partiról tartottak vissza, a combközépig érő ruháját feljebb húzta a bőrén, hogy csak centikkel lejjebb érjen az anyag, mint a hátsója, és még az előtt húzta ki a hajából a gumit, hogy feltárult volna az épület előtere elüttök. A recepciós még elkapta azt a mozdulatát, ahogy a haját igazgatva túrt bele a hosszú tincseibe, viszont egy pillanatra megütközött Ryder szavaira. Nem teketóriázva lépett be utána, és ha már letorkollták, morcos pillantást vetett a GR Global főnökére.
- Az ötödik után már azt mondtam neki, hogy vizet igyon, nem azt, hogy vodkát. Most megint hallgathatom majd, hogy sose iszik és nekem kellene odafigyelnem rá - a szúrós pillantásból a recepciós is kapott, ő csak véletlenül, viszont a kérdésre Ryder válaszolt neki olyan természetességgel, hogy megkérdőjelezte volna azt is Kelly, hogy nem volt színjátszókör tagja. Úgy egészen régen, még általános iskolai tanulmányai során. Olivert nézte Mr. Danforth vállán, aztán közelebb lépett a recepciós pultjához, ujjai végigfutottak annak felületén. Remélte, hogy nem fogja észrevenni az átvezetést a férfi, hogy ugyan ki is a táncos és ki szervezett neki meglepetés partit.
- Elég konzervatív, és sose volt odáig a sztriptíz táncosnőkért.. A fiúk pedig mégiscsak szereztek neki egyet - oldalra döntötte a fejét Kelly kíváncsian, végignézve a recepcióson, aki most szerencsére férfi volt. Nővel biztos, hogy nem tette volna ezt. - Az én hibámnak érzem, hogy kissé többet ivott, mint kellett volna, de csak így volt képes elengednie magát. Kérem.. Anton - pillantott a névtáblára. - Hadd tegyem jóvá. Ódákat zengett az ágyáról is.. Biztosan puha és kényelmes - harapta be az ajkát is Kelly, és nagyon remélte, hogy Ryder és az ő szavai a fickót meggyőzték. Amikor a recepciós szeme majd' kiesett a helyéről, ádámcsutkája ugrott egyet a bőre alatt.
- Úgysem jön össze a hármas, szóval csak felmegyünk és már jövünk is - emelte fel a kezében tartott kulcscsomót, kiválasztva egyet csak úgy hirtelen, hogy felmutassa, tudja melyik lesz az, ami a lakást nyitja. Fogalma sem volt.
- Ömm ha visszajönnek, elkérhetem a nevét? - A kis fekete összevonta a szemöldökét, miközben az ujjai Ryder alkarját érték a zakón keresztül, jelezve, hogy indulhatna, mielőtt még ide kotlanának mindketten. - Csak a bejelentő lap miatt, hogy tudjuk, kik önök - aha, egy kicsit sem volt Anton izgatott. Lehet, hogy a sztriptíz tett be, esetleg a hármas, de Kelly szándékosan nem felelt semmit, csak ellépett onnan, és a lifthez lépve a gombot megnyomva várta, hogy végre kitáruljon annak ajtaja. Egyetlen szó nélkül csúszott be anélkül, hogy Ryderre vezette volna a pillantását. Nos, ez nála első volt. Több szempontból is. A hátát nekivetette a lift falának, de a tükörből sikerült megnéznie Rydert és Oliver Bridges hátsó felét is, ami még mindig égnek meredt.
- Egy szót se... - nézett Bridges fenekéről Ryder szemeibe, hogy eszébe se jusson pontoznia az ötletét. Nem túl diszkréten igazította el magán a ruhát, visszahúzva a combjain is a térde felé az anyagot, és hiába döcögtek a hatodikig, a harmadikon előbb megállt a lift, hogy aztán az ajtó is kitáruljon, Ryderre és Kellyre pedig egy hatvanas, ősz hajú nénike nézett a tupírozott szőrű pudlival. A két füle között rózsaszín masnival összekötve három szál szőrrel. - Szép jó napot. Azt hiszem, hogy... - köhintett Kelly, és a nő a jelenetre nem hogy kihátrált volna, hanem egyenesen Ryder és Kelly közé lépett be, előbb jobbra, aztán balra elnézve.
- Önök is most költöztek ide? Meglátják, szeretni fogják a lakást, nagyon kis kedves mindenki - Kelly megrökönyödve bámulta az idős nénit, azon gondolkodva, hogy vagy vak, és ez a kis fehér akármi az ő vakvezetője, vagy itt, Manhattanben teljesen természetes, hogy öltönyös fickók cipelnek másik öltönyös fickókat. Utóbbiban kételkedett. Kérdőn pillantott el Ryder felé, mert szüksége volt jelen pillanatban a támogatásra.

Annak az embernek vallom magamat, akinek szüksége van arra, hogy megtervezze a következő lépéseit, akár részletről-részletre átjárva azokat. Az a fajta őrület rabja vagyok, aki ragaszkodik az elképzeléseihez és aki ezáltal képtelen úgy belevágni bármibe is, hogy előtte ne készüljön fel minden eshetőségre. Több területen is eszerint működök, amelyek lefedik az életemet, kivéve a leendő ügyfelekkel folytatott tárgyalásaimat. Egy sablont természetesen követek, amihez hozzászoktam. A cégünk, önmagam ismertetését és azokat az eseménysorozatokat, amelyekre számíthatnak tőlünk a közös munka során. Nem árulok zsákbamacskát és az sem én vagyok, aki állandóan meglepetésekkel bombázza az ügyfeleit azáltal kiforgatva őket a világukból. Szeretek tisztán játszani és már az elején lefektetni egy alapot, amiből az együttes munkával egy erősebb folytatást építhetünk és ez most sem történt másképp, ám az élet úgy döntött fordít egyet az események menetén azzal, hogy Bridgest a vodka elfogyasztása felé vezérelte és ami által most a hátsó ülés pontján ő egy édesebb álom felé evezik, melybe remélhetőleg soha az életbe nem fog beavatni, sem engem, sem pedig a mellettem ülő nőt, aki bizonyára már a plafonon járna ha tehetné attól, amit a főnöke a saját titulusát hangoztatva megenged magának. Ugyan ha csak rajtam múlik, már nem sokáig.
Kezdetben bizonyára némi kételkedés felüthette fejét benne a tetteim miatt, de ez a közös autókázásunk során mintha a semmibe veszett volna el és már egyetlen jelét sem látom rajta, ami azt éreztetné velem, hogy tartana tőlem. Gondolom ő is lassan rájött, hogy a céljaim annál sokkal összetettebbek, mintsem az emberek életben hagyása és ellenkező esetben kiiktatása szerű egyszerű halmaz, ami szerint akár működhetnék is. Elvégre a dolgokat leegyszerűsítené, de amíg az emberekben léteznek elvek, a körülmények által pedig szabályok, melyek nélkül felborulna a gondosan felépített rendszer, addig én magam sem leszek ennyire sablonos és kiszámítható. Bridges jelenlegi állapota csak a véletlenek furán űzött játékának tudható be, semmi többnek. Az ő rossz döntései miatt került ebbe a helyzetbe, hiszen egyikünk sem kényszerítette arra, hogy válassza az irodámban azt az egyetlen italt, amellyel nem lenne pofám senkit sem még megkínálni sem. A testesebb, minőségibb italok híve vagyok, jóllehet csak egy-két pohárral engedek meg magamnak és azokat is bizonyos alkalmanként elfogyasztva. Egyébiránt sosem érdekelt az alkohol vagy éppen a mellé csapódott, manapság már elengedhetetlennek ható szórakozási fajta. Én egyenesen megvetem ezt, mások ebben élik ki büszkeségüket. Szerencsére kaptunk annyi előnyt az élettől, aminek során nem engedte, hogy bárkivel is teljes mértékben egyezzünk és ez úgy gondolom olyasfajta ajándék, amelyet nem mindenki képes maximálisan kihasználni.
A közös munka ígérete az én érdeklődésemet továbbra is felszínen tartja és bár több oldalról is igyekeztem magyarázatot adni számára, mindazonáltal nem felejtettem el, hogy a hátsó ülésen lévő, egyben sokat nem segítő alakkal is számolnunk kell a későbbiek során. Vérnyomásomat mindig kiakasztotta, ha igazságtalanságnak vagy hazugságnak váltam tanújává és most mindkettőnek részese lehettem, ellenben tudom jól, hogyha ezt a lehetőséget most hagyom egyszerűen csak kicsúszni a kezeim közül, akkor nem sok esélyem lesz változást hozni az olyan emberek számára, mint Kelly, akik nap, mint nap ennek a korrupt elmebeteg felfogásnak az elszenvedői. Szívem szerint már útközben kidobtam volna a főnökét az út szélére, nem érdekelve, hogy hazatalál onnan vagy sem, de az túl sok magyarázattal jár. Nekünk viszont a másnap érdekében csak egy egyszerűre, de annál hihetőbb kifogásra van szükségünk, ami ugyan az én fejemben már erősen ott él, társaságomnak a magyarázatot azonban csak a későbbiekre tartogatom. Először is juttassuk haza őt épségben anélkül, hogy úgy döntenék megvalósítom a fejemben megfordult gondolatokat és beintek annak a higgadtságnak, ami eddig igyekezett visszatartani attól, amit én elkerülhetetlennek éreztem már az első találkozásunk óta.
Úgy gondolom abban az esetben mindketten egyetérthetünk, hogy nem lenne jó ötlet egy rögtönzött átfestés a kocsi belső terét illetően, ellenben ahhoz sem ragaszkodom, hogy a későbbiekben bármilyen átalakításokat is végezzen, hogyha ehhez hasonló gondolatok ihletnék meg őt ebben. A kapott válasz pedig némiképp mosolyt formál arcomra és egy másodperc erejéig az anyósülésen ücsörgő hölgyeményre terelem tekintetemet. - Egy ilyen biztató jövőkép után meglehetősen kedvem lett magamon alkalmazni a korábban felvázolt módszerét. Tegyen egy szívességet az emberiségnek és ne hozzon rózsaszín dolgokat a közelembe, csak ártanánk vele másoknak.
Ugyan sok dolgot megtudhattam Kelly által, de egy valami továbbra is ott keringett gondolatsoraim között, amelyre mihelyst lehetőségem nyílt, egyből rá is kérdeztem. Egy olyan munka, mint amit ők végeznek, lelkileg kihatással van az emberekre és vannak alap követelmények, amelyek felett nem kellene szemet hunyni az egyszerűség érdekében, itt pedig az ő nekik szükségesnek előírt segítségre gondoltam. A válaszon már meg sem lepődök, ellenben nyugodtabbá sem válok általa. Bridges egy vadparaszt, akik pedig követik őt, maguk sem különbek nála, de az a helyzet az ilyen seggfejekkel, akik nem tudnak létezni mások utasításai nélkül, hogy mihelyst jelenlegi példaképük csillaga leáldozik, ők azonnal az újabb hasonlóhoz futnak. Ha nincs kit követniük, a saját kis zavarodott világukban ide-oda csaponganak és ekkor válnak leginkább befolyásolhatóvá. Bárki is érezte szükségét annak, hogy Bridges hátsó felébe pihentesse a fejét és csak annak az egy véleménynek éljen ami az ő szájából hangzik el, nélküle ezek az emberek bárkihez odacsapódnak, aki célt ad nekik a folytatásra. Ez pedig jól fog jönni abban az esetben, amikor belülről irtjuk ki ezt a fajta mocskot, ami kényelmesen beágyazta magát már a munkahelyükre megkeserítve ezzel még azt a pár apró jó dolgot is, ami néha hozzáadódik a napjukhoz a sok rossz mellett, minek az esetek többségében részesévé válnak.
- Bizalmatlan körülmények között az állandóság egy fontos kapaszkodó lehet bárki számára. Ha lehetőségeim úgy engedik, szeretném, ha a későbbiekben nem szenvednének ebben hiányt, ahogyan eddig tették.
Véleményemet gondolataimban elmerengésem közben fűzöm hozzá, ám ennél többet úgy gondolom nem igazán kell hozzáfűznöm. Amit tudni akartam, azt megtudtam, a szavaimhoz pedig ahogyan máskor is, most is tartani fogom magamat. Változást vágyom hozni számukra, nem visszalépéseket. Azt, hogy megtapasztalják a fizikai és a lelki biztonság fogalmát minden részletében.
Sokat nem időzünk el a kocsiban ülve, ahhoz viszont bőven elegendőek voltak ezek a percek, hogy a késztetés még erősebbé váljon bennem a főnökétől való megszabadulás iránt. Az azonban egy külön tervezést igényel, hogy miképpen fogjuk észrevétlenül eljuttatni őt a szobájáig - naivitás lenne azt elgondolni, hogy ez lehetséges -, ezért még mielőtt kiléphetnénk az előcsarnokba, fel is vázolok egy-két lehetséges alternatívát Ms. Dankworth számára, akit úgy tűnik nem kell noszogatni a későbbiekben emiatt, hiszen egészen belesimul a szerepébe. A vállamon bárányokat számolgató Bridges kezd kényelmetlen társasággá válni, de még győzködni kell a recepcióst, hogy tovább engedjen, ennek elejét pedig én veszem át a folytatást azonban Kelly biztosítja.
- Mert egyértelműen neked kellett volna. Akkor nem lennénk ebben a helyzetben. - mérgelődve fűzöm hozzá plusz véleményemet és még rájátszásként türelmetlenül ki is fújom az eddig gondosan bent tartott levegőt. Ám úgy érzem ez közel sem annyira megjátszott, mint ahogyan azt éreztetni kívántam volna. Ms. Dankworth viszont úgy tűnik feltalálja magát és kihasználja adottságait a recepcióssal szemben, akinek unalmas munkaköre közben egy ilyesfajta ártatlan mozzanat is felér egy könnyed felnőtt műsorral, még ha ez a valóságban sokkal diszkrétebben zajlott is le. Noha elég csak a fickó bamba képét látni ahhoz, hogy a hülyének is lejöjjön: ő már rég valahol tovább gondolta az egészet. Tekintetemet égnek emelem ennek hatására, de szerencsére Antont túlságosan is leköti partnerem műsorszáma ahhoz, hogy még a létezésemről is megfeledkezzen, aminek most különösképpen, de örülök. Annak pedig főleg, hogy ezek után aligha habozik a tovább engedésünkkel kapcsolatban, amire Kelly belém kapaszkodva még inkább noszogat. Őszintén nem kell kétszer kérnie, ebben teljesen biztos lehet.
A liftben egy kis ideig újra a hármas felállás szerint maradunk, aminek átmeneti csendes mivoltából Kelly zökkent ki szavaival. Viszonozom tekintetét és bár eleinte ugyan nem szólalok meg, egy elismerő grimasszal viszont nem tehetek róla, de kifejezem magamat. - Meg se szólaltam.
A fejemet csóválom enyhén magamat védelmezően adva a tudtára, hogy bár bizonyára lennének kérdéseim, nem áll módomban feltenni őket. Pont most, pont itt biztosan nem. Ehhez pedig bőven elég az újabb utasunk érkezése, aki biztosan nem lenne vevő a témára, de az újonnan felmerülő pletykákra már annál inkább. Kelly akár figyelmeztetőnek is betudható tekintete után most viszont én válok kezdeményezővé a megszólalás érdekében.
- Csak látogatóban vagyunk, de emiatt az információ miatt átgondolandó a költözés gondolata.
A néni motyog valamit az orra alatt, amit nem értek - és talán nem is akarok - majd a következő gondolatait velünk is megossza. - Most költöznek majd ide? Kedvesek errefelé az emberek. - szinte előbbi szavait ismétli meg csak más megfogalmazással, én pedig kényszeredetten ugyan, de egy aha-szerű vélemény kiszűrése után még egy mosolyt is megengedek magamnak. Szerencsére azonban az úticélunkhoz megérkezünk, ezért nem kell tovább ugyanarra a kérdésre válaszolnunk, mert az idegzetem azt már biztos nem tűrte volna el. - Megvan melyik kulcs lesz az?
Kérdésemet Kelly felé szegezem a 218-as szoba előtt lelassítva, ahol már lassan a vállaimat aligha érzem a ránehezedő súly miatt. A cél előtt sosem volt szokásom feladni. Egyébiránt sok minden közrejátszhat a helyes kulcs megtalálásához, ám ha egyik sem jön be, még akár fel is törhetem a zárat. Azt viszont a kamerák nem díjaznák, amiket mint önmagamnak megjegyzésként másnap el kell tüntetnem és ehhez általában a váratlan meghibásodások kapóra is jönnek. Erre viszont nem kerül sor, mert úgy a hatodik próbálkozásra a saccolásra is tizenötös kulcscsomóból végül a zár megadja magát és elénk tárul Oliver lakosztályának minden engem teljesen hidegen hagyó pompája. Kapok is az alkalmon, hogy megkeressem a hálót és azzal a lendülettel az ágyra is dobjam a férfit, melynek hatására a férfi felhorkant egyet. - Roppant bájos.
Önmagam igazolásaként még felmérem az életjeleit, majd csak ezután sétálok vissza Kellyhez, minél távolabb kerülve végre a gyanútlan alaktól. - Életben marad és tovább boldogít majd mindenkit, ahogyan eddig is tette. Viszont ahhoz, hogy a mi alibink is ilyen sorsra jusson, nem árt majd hamarosan egyeztetni a sztorijainkat. Ne aggódjon, nem kell hazudnia. - ugyan részletesebben még nem megyek bele, én azonban már fejben tudom mit szeretnék közölni a nővel a későbbiekben. - Most viszont ideje indulni, mielőtt Csipkerózsika felébred az álmából és kellemetlen meglepetésként könyvel el minket. Nem tudom hogy van vele, de a fináléra én már nem szeretnék maradni, ha már egyszer végigszenvedtük vele a többit.
Noszogatva a lányt hagyjuk el Oliver lakhelyét, majd mihelyst az ajtó becsukódik mögöttünk, a lift irányába fordulunk át. - És átgondolta, hogy a kedvére tesz Antonnak? Eléggé kedves és olyan tipikus hűséges srácnak tűnt így első ránézésre. Manapság úgy hallottam nehéz rátalálni ilyenre.  
Ugyan egy szavát sem gondolom komolyan kérdésemnek, hogyha bármilyen sértésként is könyvelné el ezt Kelly, de azért úgy gondolom az érdeklődés sosem egy ártó dolog. - Nagyon úgy tűnt, hogy lenyűgözte őt korábban. Tudja, ez akár betudható az érzelmi manipuláció első lépcsőfokának is, ami sok esetben akár még hasznos is lehet. Innentől pedig már általában simábban mennek a különböző szintek, ha az ember ráérez annak pikantériájára.

.

Valóban létezett olyan ember, akinek teljesen átadhattuk magunkat? Kelly az a nő volt, aki ha érdemesnek és érdekesnek találta az adott témát, elcsemegézett rajta és nem bánta, ha elnyúlik a diskurzus, ám ha éppen nem szeretett volna beszélni, akkor képtelenség lett volna belőle kihúzni bármit is. Az utóbbi időszakban, leginkább azóta, hogy az apja viselkedése megváltozott, Kelly Dankworth sem tehetett másként. Kényszerítette magát, hogy érzelmileg elszakítsa magát az apjától, hogy ne az ő kislánya legyen, hanem egy olyan ember, aki objektíven képes megítélni az apjának tetteit. És elítélni is azt, amit elvileg előbb a szeretet miatt tett, aztán pedig végső elkeseredésében.
Kelly pontosan ott, a biztonságos menedékben vesztette el a feltétlen bizalmát másokkal szemben és ma már, ha nem is kellett megküzdeni azért, hogy Kelly valakit egészen közel engedjen magához, hosszú út vezetett el addig. Igen, képes volt nevetni, képes volt arra, hogy kedves és törődő legyen, képes volt figyelni a másikra és ha érdekelte is a másik fél, nem pedig csak a szavai, a lányt be lehetett törni és meg lehetett hódítani is, ami nem feltétlenül csak szexuális felhanggal átitatott kapcsolatot jelentett az esetében.
A Ryderrel töltött idő rávilágított arra, hogy a férfi módszerei, ha el is tértek az átlagostól, a hétköznapi gondolatmenettől, nem volt végleges és szörnyű kimenetelű. A nő egyfajta logikai rendet és katonás szabálykövetést vélt felfedezni benne, ami morbid módon megnyugtatónak hatott nála, mert ismerős közeggé vált az neki, ahova könnyedén be tudott illeszkedni. Pontosan ezek miatt nem is ellenkezett igazán a férfivel, a módszerekkel, a szavaival. Elmosolyodhatott volna azon, hogy Mr. Danforthnak mindenre megvolt a válasza és Kelly úgy érezte, hogy a férfinak szüksége van arra, hogy az utolsó szó joga őt illesse meg, ám mindezzel mégsem vált fölényessé, birtoklóvá és egocentrikussá, ami azt jelezte, hogy nyugodt emberként tisztában volt a képességeivel és a jellemvonásaival is. Ezzel szemben a hátul fekvő férfi nem túl jó benyomást kelthetett a most sofőrt játszó férfiben, ennek ellenkezőjét a nő nem is akarta túlzó mértékben bizonygatni. Túljutott már azon az időszakon és korszakon, hogy minden rosszat benyeljen és hogy vakon kövesse a főnökei utasításait és egyes esetben akár meg is tagadhatta volna a neki szánt kéréseket, mert munkavállalóként joga volt ahhoz, hogy nemet mondjon. Mégis, talán lehetőséget akart volna biztosítani arra, hogy Ryder ne teljesen negatív gondolatokkal adózzon Bridges felé, ám egy idő után talán magának is bevallotta, hogy szükségtelen volt erőlködnie, mert mindenkinek a saját maga portáján kellett söprögetnie elsősorban.
A könnyedebb témát illető apró replikák megmosolyogtatták, és mielőtt újfent elnevette volna magát a férfi válaszán, csak egy szélesedő, tervezgető mosollyal nézett el a férfi profilja felé. - Ahogy kívánja és óhajtja - nem, nem akarta, hogy golyót röpítsen a saját fejébe, vagy hogy a pink mánia következtében Ryder mindent megtegyen, csak hogy elkerülje a jövőbeni találkozásukat, ha éppen egy időben lesznek majd a Marconi utca épületében. Nem kellett kétszer mondania, hogy Kelly megértse azt, hogy annyira nem volt modern, hogy kövesse a mai trendeket az öltözködést illetően. Különben sem tudta volna elképzelni a mellette ülőt még egy hawaii mintás ingben sem. Nem, az nem az ő stílusa volt, és ezt biztos gondolatmenetnek vélte.
Tudta, hogy nem maradhatnak meg a mondvacsinált témáknál, és Ryder tett is arról, hogy visszakormányozza a beszélgetést olyan témákra, ami őt érdekelte, ami meghatározta a későbbi munkáját és a kíváncsiságának most sem tudott gátat szabni, Kelly pedig gondolkodás nélkül avatta be a férfit a pszichológiai témába, ami jelenleg aligha volt jelen az életükben a munkahelyen. Félreértés ne essék, Kelly a maga részéről is kivette a pszichológusok segítségét, mert szüksége volt rá. Mióta azonban megvonták tőlük ezt a "szolgáltatást", a nő hetente egyszer a tetőre ki kellett, hogy menjen gondolkodni, létezni és megnyugodni. Figyelni, hogy rajta kívül azok a kis fényes pöttyök megannyi életet szimbolizáltak. Mialatt nézte az alant elterülő város nappali vagy éjjeli fényeit, milliméterenként szedett szét egyetlen szál cigarettát, a dohányt kieresztve annak papírbörtönéből. Természetesen nem szemetelt, maga után mindig eltakarított - Lacey volt az ő embere, mindig tőle kért kölcsön egy szálat, öngyújtó nélkül. Eleinte még a lány furcsállta Kelly hóbortját, de hetekkel később már rá sem kérdezett nála a miértekre. Sem a dohány, sem pedig az alkohol megszállottja nem volt a kis fekete ugyan, viszont utóbbit olykor fogyasztott, de sosem vitte túlzásba.
- Köszönöm - akadt el, felnézve a lencsék mögötti kék szemekbe. - Ha megengedi, akkor lenne javaslatom arra, hogy ki is lenne oda ideális - szürreális ötlettel állhatott volna elő, ami nem feltétlenül lett volna jó lépés ugyan neki, mert egy ismerős, aki a magánélete részleteiről nagyon sokat tudott, nem biztos, hogy teljes mértékben képes lett volna elhatárolódva attól egy érzelemmentes diagnózist felállítani Kelly lelkéről. Mégsem akarta még idő előtt elárulni, kire is gondolt, és a körülmények nem is engedték, mert a drámatagozat kellős közepén találta magát, olyan szerepet kényszerítve magára, amitől talán a lehető legtávolabb állt. Antont könnyű volt megvezetni, valószínűleg egy tapasztalatlanabb férfi lehetett, akinek a külsőségek sokkal többet jelentettek, mint kellett volna. Kelly nem hibáztatta érte, az előtte álló évek még formálhatták a férfit.
Ryder szavaira morcossá vált, még ha ez szükséges is volt ahhoz, hogy tovább jussanak és végre megszabaduljanak Oliver testétől. Fizikálisan persze, mert nem lehetett kényelmes egy ekkora testet ennyi ideig tartani, Kelly pedig kihagyva a ziccert és a csábító ötletet egyelőre szó nélkül hagyta a név kérdést, azzal pedig nem is igen akart foglalkozni, hogy inkább szkafandert kellett volna húznia, a csinosságot feláldozva a mai napon. A liftbe szinte úgy menekült be és fellélegzett akkor, amikor a ruha visszakerült az őt illető jogos helyre, lejjebb, a térde felé. Az apró figyelmeztetésre Ryder reakcióján azért csak-csak elmosolyodott, és tudta, hogy a hazugság, amit korábban nem akart vállalni, épp most csúszott ki ajkai közül. Olyan célt szolgáltak a szavai, amik nekik kedveztek, de mégis csak hazugság volt. Talán füllentés. Már maga sem tudta igazán. A lift sercenő hangja lenyugtatta, a néni jelenléte viszont felzaklatta, mert nem volt arra felkészülve, hogy akár újra is élessze az idős nőt, ha sokkot kapna a látványra. Szerencséjükre - valóban?! - nem volt erről szó, helyette pedig Ryder volt az, aki megint csak kételkedés és megakasztott gondolatok nélkül reagálta le a hirtelen bekövetkező változásokat.
- Valóban, kedvesek - fűzött csak ennyit hozzá, mert nem bízott magában, kicsúszva a lift ajtaján, minden további szót nélkülözve a megfelelő lakásig érve. Ryder szavaira a kulcscsomót felemelte, hogy a férfi is láthassa azt a rengeteg lehetőséget.
- Létezik Indiana Jones képzés valahol? - az első kulcs próba volt, a másodikat követte a harmadik, de még azzal sem voltak előrébb. - Basszus már! - elkínzottan dőlt neki a falnak és csúsztatta be a megfelelő kulcsot sokadik próbálkozásra, hogy az ajtó gombját elfordítva előre engedhesse a két férfit. Maguk után behúzta az ajtót, és ha Ryder már el is tűnt az háló irányában Oliverrel, Kelly az előteret nézte meg, kiszúrva egy aktatáskányi helyet a cipőtartó szekrény tetején, amitől azonnal meg is szabadult. A konyháig lépett el, a kulcsok kusza halmazát pedig annak a pultjára pakolta le, hogy onnan ne is mozduljon már el, mert nem akart semmit sem leverni esetleg, megmozdítani - egyáltalán jelét adni annak, hogy a helyszínen tartózkodott. Ryder ebben a helyzetben inkább volt egy profi betörő, mint ő.
A pillantása az említett férfire csúszott, ahogy újra megjelent, magára hagyva a nő főnökét, a szavakra egy kósza mosoly rendezte át arcvonásait.
- Értékelem, hogy ennyire óvja a feddhetetlenségemet, de épp most szúrtam magam hátba odalent - vont vállat egyszerű közönnyel, és nem csak a férfi, de ő maga sem akarta volna azt megvárni, hogy Oliver Jézusként magához térjen. Nem igazán volt kedve a magyarázkodáshoz, és a tollát sem akarta volna elővenni, hogy aláírja a halálos ítéletét, a kirúgatását. Még ha volt is felmondási ideje, hiszen immár három éve már ugyanott dolgozott.
Mielőtt őt is felkapta volna Mr. Danforth, Kelly a férfi előtt lépett ki a lakásból, nem többet elidőzve a kisded álmát őrizve, és érdekesebb programot is el tudott magának képzelni, mint hogy itt töltse a szabadnapját, ebben az épületben. Csak Ryder szavaira nem számított a folyosón, kíváncsi pillantással fel is mérte ismét a férfi arcvonásait.
- Arra gondol, hogy megadom-e a valós nevem neki? Vagy arra, hogy elgondolkodom azon, hogy őt bevonjam-e egy hármasba, vagy talán arra, hogy egy privát öltánccal szórakoztassam őt? - nem, nem sértődött meg, de szórakoztatta ez a tapogatózó kérdés. A liftnél megnyomva a hívógombot érdeklődve figyelte a férfit, ahogy megint beszélni kezdett, Kelly pedig csak egy sóhajtást eresztett ki a tüdejéből, átölelve magát a két karjával, amíg várakoztak ők ketten.
- Neki az tetszett, amit látott és hallott - kezdett bele, a lift ajtaja pedig újra egy fényben úszó kockává vált. Téglatest. Négyzet alapú hasáb, oly mindegy. Ryder mellett belépve a liftbe fordult úgy, hogy a férfit lássa, és talán egy pillanatnyi ideig habozott is a válasszal. - Ha emlékszik még arra, hogy a családon belüli erőszakban részem volt, akkor talán nem árulok el vele nagy titkot, hogy az érzelmi terror is részét képezte annak - már nem a férfi arcvonásait figyelte, helyette a tükörrel nem fedett falfelületet. - Nem szeretem az ilyen jellegű játékokat, ami pedig Antont illeti, ő kisfiú. Szeretem ha a férfi valóban férfi és tudja, hogy mit akar. Ha nem ájul el két lábtól és két melltől - mosolyodott el végre ismét, újra felnézve a férfire, mert alapvetően nem tudta hova tenni ezt a fajta érdeklődést Ryder részéről. Talán többet is elárult arról, hogy mi foglalkoztatta, de ezen a ponton mindezt még nem lehetett ellene fordítani.
- De ha nagyon szeretné, akkor elcsevegek szívesen Antonnal, talán még ingyen taxit is tudna nekem intézni - megköszörülte a torkát, azonban ezt csak viccnek szánta. Nem igazán akarta Ryder kocsijában hagyni a kabátját csak azért, hogy egy értelmetlen flörtbe belemenjen, így amikor a lift ajtaja kitárult, könnyed léptekkel indult meg, mire Anton a pult mögött hirtelen mozdulatokkal szinte lesöpörte a felületet, kihúzott háttal meredten figyelte a nőt. - Ne már - motyogta maga elé csak ezt, megvárva Rydert, hogy ne előtte, hanem mellette kelljen lépnie. Valahogy a férfi biztonságos volt. Annak tűnt.
- Ah, tényleg gyorsak voltak! - a szék megnyikordult a férfi teste alatt, ahogy hátralökte azt, amikor felállt, hogy a papírt rápakolja a pult tetejére. - Szóval a nevére statisztika és nyilvántartás miatt tényleg szükségem lenne - amikor látta, hogy Kelly Ryder felé nézett, Anton folytatta. - Az önére, hölgyem - magabiztosan csengett a hangja, Kelly pedig lelassította a lépteit.
- Egy pillanat, Mr.. - nem, ha ismerték egymást, közelebbről, akkor nem hívhatta a vezetéknevén. - Ryd... - ez sem volt jobb, nem adhatta ki a férfi valódi nevét. Inkább legyintett egyet, és megadva Antonnak a kívánságát, odalépett a pult elé.
- Szóval a neve... - kérdő élt rejtett Anton hangja.
- Mary.. Mary Stuart - ledermedt, amikor a férfi a biztonság kedvéért a betűzést is kérte tőle, Kelly pedig csak enyhe sokkal élte meg azt, hogy egyrészt ezt meg kellett tennie, másrészt hogy Anton ennyire nem használta az agyát. A további kérdéseken gyorsan túljutottak, és mielőtt még randevúra hívta volna a huszonéves KEDVES és HŰSÉGES férfi őt, Kelly elpillantott a háta mögé Ryder felé.
- Anton, mennünk kell, zsúfolt a napunk és azt hiszem nem ártana ennünk is még az úrral - sóhajtott fel, negyedet fordulva pedig menekülőre fogta. - Szép napot! - hátra sem nézve szaporázta meg a lépteit, hogy Mr. Danforth társaságában elhagyja a süllyedő hajót, amire nem volt kedve jegyet váltani. - Strigulázni is elkezdhet akár - kényelmetlen mosollyal nézett a férfire, megvárva, hogy az ajtó csiga lassúsággal táruljon ki előttük. - Kezdem magam rosszul érezni, de most már tényleg - a hangja csak annyira volt hangos, hogy Ryder hallhassa.

Nem zárkózom el attól, hogy egy tárgyalás ne hordozzon magában más lehetőségeket azon kívül, hogy csak az iroda négy fala között ülünk és miután megbeszéltük a mindkét félnek optimális terveket, elválnak az útjaink. Nem egyszer esett meg, hogy egy rögtönzött bemutatót kaptam az adott ügyfél életéből és az is olykor-olykor megengedhető volt számomra, miszerint megigyak egy-két pohárral a sikeres megbeszélés fényében. Ez viszont Kellyvel megint egy olyan eset, amit ugyan fejben nem így terveztem el elsőre, de egy részem talán még örül is, hogy így alakult. Nem tudom meddig lettem volna még képes összezárva lenni Oliverrel anélkül, hogy ne tegyek olyat, amit a későbbiekben úgyis megbántam volna. Persze csak azért, mert ártott volna a cégnek és az én további karrieremnek is, elvégre nem üzemeltethetek biztonsági céget, ha éppen a rácsok mögött ülök emberölésért. Belegondolva ott se töltenék sok időt, mert Remi emberei lennének olyan kedvesek, hogy egy percig se engedjék a hirtelen környezetváltással járó kellemesebb funkciókat megszokni. Ezért mindig is ügyeltem arra, hogy egy bizonyos határon túl ne menjek és bár a fegyver mindig is ott volt nálam, mint egy fontos kelléke a munkámnak, ellenben sosem öltem még embert. Ehhez az egyhez pedig ameddig a körülmények és velük együtt a lehetőségeim engedték, tartottam is magamat.
Bridges lakásához eljutni gyerekjátéknak is bizonyulhatott volna, de az épületben már a liftnél tovább nem jutunk anélkül, hogy ne kelljen megmagyaráznunk hármasunk helyzetét, ami egy kívülálló számára bizonyára furának és egyben gyanúsnak is tűnhet. Egy rögtönzött sztorival állunk elő, Kelly pedig simulékonyan idomul a szerepéhez, miközben Antont teljesen az ujja köré csavarja a szövegével. Ám némi hozzáfűznivalóm lenne ehhez a módszerhez, mégis tartom magamat a szűkszavú véleményem kinyilvánításához, ellenben a pillanatnyi mosolyom érezteti, hogy elismerésemet fejeztem ki a tervét illetően. Különösen kedvemre van, ha valaki feltalálja magát egy adott helyzetben és nem kell őt lépten-nyomon noszogatni annak érdekében, hogy tegyen is valamit a pozitívabb fejlemények érdekében. Természetesen ez abban az esetben működik, ha nem ellenem dolgozik az illető.
Már meg sem lep, hogy egy akkora szarházi esetében, mint Bridges az ajtó kinyitása sem működik elsőre. Azon sem csodálkoznék, hogyha annak a csomónak a fele hamis kulcsokból állna, elvégre akik sokszor tettek rossz fát a tűzre, azoknak a nyugodt alvás sem tartozik a funkcióik közé. Bedobhatnak jó pár altatót, nézhetik meg a zárat ötvenszer, cserélhetik azt két havonta, nem fog segíteni. A bűntudat egy olyan mocsok, ami az ajtó alatt is könnyedén bekúszik, hogy viselőjét maximálisan éberen tartsa. Bár elnézve a vállamon relaxáló Oliver korábbi képét és reakcióit, ő még bizonyára abban az áldásos fázisban tart, ahol úgy érzi nem érhetik őt bántódások és pár eligazító szőnyeg alá söprő mozdulat bőven elég lesz, hogy a tettei a homályba vesszenek. Egy részem örömmel nézné végig az első sorból, amikor rájön, hogy amíg ő békésen hitt az ártatlanságában, addig valami nála sokkal nagyobb már készenlétben várta, hogy lecsapjon rá.
- Bizonyára valamilyen fanatikus banda már előállt ilyesmivel. Nem árt rákeresni.
Játszok el Kelly felvetésének gondolatával, de úgy tűnik képzés nélkül és sikerül rálelnie a megfelelő darabra és mihelyst bejutunk, azonnal megszabadulok a felesleges tehertől, hogy aztán megnyújtóztatva igénybe vett végtagjaimat magam mögött hagyjam Bridgest meg a másnapi kellemetlenségeit egyaránt.
- Elhiheti, nem nagyon fog a főnöke dicsekedni senkinek sem a kis kósza délutánjáról. Bárhol is töltötte azt. Ez a fajta csodája az emberiségnek szereti, ha makulátlan marad a hírneve, így kétlem, hogy még egy kósza összenézést is megkockáztatna a recepcióssal odalent.
Fejtem ki véleményemet és Kellyt követően én magam is elhagyom Bridges lakását. Magam sem tudom, hogy a bútorok elrendezésében, a színekben, de van valami benne, amitől még inkább feszültebbnek érzem magamat és nem szeretnék még tovább maradni, hogy rájöjjek a miértjére. Ugyan korábban kósza ígéretet tettem, hogy nem, egyáltalán nem akarok mélyebben belemenni abba a témába, de aztán egy kérdést megfogalmazok, még ha a választ már önmagamtól is kitaláltam rég.
- Anton fejével gondolkozva úgy látom az öltánc kedvezőbb lett volna neki. Bizonyára saját maga is tisztában van azzal, hogy ennél több esélye nem lesz úgysem a találkozásra.
Vállat vonok, a továbbiakban azonban hagyom társaságomat érvényesülni a beszélgetést illetően és csak a jó hallgatóság szerepét öltöm magamra. - Nem feledkeztem meg róla. - fűzöm hozzá ezzel is jelezve, hogy nem csak testben voltam jelen beszélgetésünk során, hanem igenis érdekelt korábban a mondanivalója. - Sok mindenki nem mondhatja el magáról, hogy élvezi mások gyengeségeinek kijátszását. Valakinek nem fogadja be ezt a gyomra és nem is kell, hogy ez másképp legyen. Általában véve azok, akik ezzel élnek, ők nem a jó szándék híveként teszik azt. - elmerengek egy másodperc erejéig, mielőtt Anton kerülhetne újfent a témánk középpontjába és az őt ért jellemezés kezdetben csak egy semleges bólintásra késztet.
- Gondolom a recepciós élet is megviselheti őt, hiszen egész nap azt bámulni ki jön meg ki nem sem olyan, ami beindítaná jobb esetben az ember fantáziáját. Határozottan a napjának fénypontja lehetett, amit művelt vele. - egy pillantást vetek csak a liftben Kelly felé, karjaimat pedig összefűzöm mellkasom előtt, hogy derekammal a kapaszkodónak dőlhessek neki. - A mi esetünkben azért lássuk be, kapóra jött, hogy még mindig valami egészen más vezérli őt. Gondolja el mekkora problémába kerültünk volna, ha velem együtt a gondolkodásmódját részesíti előnyben, amivel kimagyarázott minket a szorult helyzetből.
Eljátszom egy másodperc erejéig ennek gondolatával, ami erősebb akadályt képezett volna elénk. Noha ebben a helyzetben bizonyára másképp történtek volna az események, de szerencsére ez nem következett be. - Szükségtelen újra kitennie magát ennek. Annyit még az ingyen fuvar sem érne. - fűzöm hozzá mellékesen, noha valahol sejthető volt, hogy még így sem maradhatunk ki egy újabb adag Anton-féle érdeklődési hullámból. Egy bólintást követően két kezemet nadrágom zsebeibe csúsztatom és így figyelem a recepciós ismételt próbálkozását Kelly felé, amit már határozottan én érzek kínosnak, ezért nem bírom ki, hogy ne szóljak közbe. - Ideje lenne indulnunk. - sürgetem meg végül kettejük pillanatát, ami egészen érdekessé alakul, ahogyan a kisasszony bemutatkozik Antonnak és nem is akármilyen névvel. Elég erősen kell koncentrálnom, hogy ne rohanjak falnak eme hiszékenységtől, de tartom magamat és még azután is, amikor végre elszabadulunk a sötét lovag társaságából.
- Ha már a gondolkozás nehezére esik neki, valamivel muszáj kitöltenie ezt a végtelen űrt.
Vállat vonok találgatásomat kifejezve, ellenben csak egy gyors pillantást vetek Kellyre a megjegyzése kapcsán. - Továbbá is a korábbi kellemetlenségek miatt, amit említett az autóban vagy a bent történtek zaklatták fel? Az utóbbi esetében tehetek egy-két lépést hátra közös barátunk felé, ha gondolja. Örömmel elbeszélgetek vele. - most már valahogy kellemesebbnek hat a kocsihoz vezető séta úgy, hogy nem telepszik a vállamra plusz egy ember, ezért mikor odaérünk, megkerülöm az autót és ajtót nyitok társaságomnak. - A címére viszont szükségem lesz, hogy hazavihessem, feltéve ha hazamegy ezek után. Egyébként is úgy gondolom, mai nap után ennyivel tartozom, ha már a fuvarját éppenséggel saját akaratomon kívül ugyan, de kiütöttem. Közben pedig átbeszélhetnénk egy-két dolgot a továbbiakat illetően, mert ahogyan ígértem, nem fogom az állását kockáztatni. Ahhoz viszont nem árt, ha a sztorink megegyezik. - futólag nézek csak a nőre szavaim közben, kezemet az anyósülés oldalán lévő nyitott ajtóra támasztva, majd elrugaszkodva onnan sétálok át az én felemre és szállok be mellé az autóba, egyben gondolataimat is összefoglalom közben, hogy a későbbiekben ez számára ne okozzon majd túl nagy felfordulást.