A - Anook a nevem, a kanadai származásom miatt. Büszke vagyok az északi gyökereimre, ahogy édesanyám is az volt.
M - Mázlista vagyok. Amihez nyúlok, azzal eddig még mindig szerencsém volt!
A - Akaratos. Ki se néznéd belőlem, de olyan szörnyen makacs tudok lenni, hogy ketté állnak tőle a füleid! Ha valamit a fejembe veszek, véghez is viszem, tűzön-vízen.
Z - Zenerajongó vagyok, és imádom a zongorát is. Gyakran ülök le elé, és játszok valamit, leginkább Chopint szeretem, de imádom a modern filmzenéket is eljátszani.
I - Idegen. Ennek érzem magam az új családomban, amibe épp csak belecsöppentem miután két hónapnyi bíróságra járkálás után az apám kénytelen volt velem találkozni.
N - Naivnak mondanak, mert hiszek az emberi jóságban, mindenkihez bizalommal, kedvesen és őszintén fordulok. Aztán a többség jól hátba szúr...
G - Gyönyörű, ezt szokta mondani az anyukám a lelkemre. Szerinte kívül belül szép vagyok, de szerintem nincs igaza, egy dagadt csúnya gonosz banya vagyok. Legalábbis az új családom szerint, gonosz vagyok.
E - Eminens. A középiskolában állandóan tanultam, még a hobbim is az, hogy mindig többet és újat szeretnék tudni a minket körülvevő világról és a csodáiról
L - Lelkes vagyok, amibe csak belefogok, azt teljes erőbedobással viszem tovább. Ilyen a környezet- és állatvédelem, a fotózás, építészet és… nos, igen. Minden.
A - Anorexia. Sajnos a betegségemről nem beszélek, és próbálom titkolni, pedig rohamosan romlik az állapotom. Amikor édesanyám megbetegedett, akkor kezdődött az egész, azóta pedig vagy nem eszek semmit, vagy azonnal ki is hányom. Nem tudom, meddig bírom még ezt így...
I - Intelligens. Pillanatok alatt látom át a helyzeteket, és remek a probléma megoldó képességem. Ne akard tudni, hogy mekkora az IQ-m, mert kiakad tőle a számláló is!
N - Noel, így hívják azt a plüssállatot ami születésemtől fogva velem van. Vele alszok, de persze csak titokban, mert ha bárki is megtudná, nagyon kinevetnének.
E - Elégedetlen vagyok önmagammal, én vagyok saját magam legnagyobb kritikusa. Bármilyen eredményt is érjek el, mindig többet várok magamtól.
A - Ártatlan. A szó több értelmében is ártatlan vagyok, bármit is mondjanak vagy gondoljanak rólam mások.
N-Nagyszájú, ha olyat mondasz ami nem tetszik, gondolkodás nélkül feleselek, amíg hiszek a saját igazamban.
O - Óvatos vagyok, sose lépek anélkül, hogy tudnám mi következik. Ha valaki ugrik a repülőből ernyő nélkül, az nem én leszek!
O - Objektív. Az embereket a tetteik alapján ítélem meg, nem a származásuk vagy helyzetük alapján. A problémákat is teljesen érzelmektől mentesen vizsgálom, így jutok megoldásra az esetek többségében.
K - Kedves vagyok, általában. Az új családommal ugyan állandóan konfliktusba kerülök, mert úgy érzem gyűlölnek engem, de remélem, hogy hamarosan megkedvelnek vagy legalábbis békén hagynak, hogy újra önmagam lehessek.
B - Becsületes vagyok. Nem azért jöttem, hogy pénzt szerezzek, hanem azért, hogy helyre igazítsam a múlt hibáit, és az apám kénytelen legyen felelősséget vállalni azért, amit tett. Felelősséggel tartozik értem, hiába is zavarta el az édesanyámat, amikor kiderült, hogy várandós.
E - Eper. Allergiás vagyok az eperre.
A - Angyal arc, baba pofi. Ezt az egyet még én is elismerem, hogy senki soha nem nézné ki belőlem, hogy milyen kemény koponyám van, emögött az arc mögött.
U - Udvarias vagyok, általában, és kifogástalan a modorom is, ha a kedvem úgy tartja. Ha meg nem, akkor… *@&*%!!
L - Lehetetleség, hogy szomorú maradj, ha én próbállak felvidítani! Sőt, lehetetlen nem velem nevetni, amikor hangosan kacagok.
I - Igazmondó. Ami a szívemen az a számon, ez logikus, nem?
E - Eltökélt vagyok, kitartok a végsőkig is ha kell, legyen szó akármilyen csatáról vagy gondról.
U - Utánozhatatlan az, ahogy táncolok, de ezt csak kevesen tudják rólam mert ritkán szoktam eljárni bulizni. Ja, és nem azért utánozhatatlan, mert olyan rossz!


Lullaby to my Mom
Az ujjaim szinte maguktól játsszák ezt a modern darabot. Nem tudnám megmondani, hogy hányszor ültem már ugyanígy a zongora előtt, és hányszor játszottam el pontosan ugyanígy, ugyanezt. Anya szereti. Minden nap, ebéd után a nappaliban eljátszottam neki, és minden áldott nap az elmúlt egy hónapban gombóc volt a torkomban, és fojtogattak a könnyek, mert rettegtem attól, hogy ha megfordulok, ő nem csak szenderegni fog, hanem soha többet nem ébred fel.
- Je t’aime maman. - adtam neki egy puszit, és ültem le ma is a zongorához. Furcsa zsibbadt érzés lett rajtam úrrá, tényleg nem is gondolkodtam már, csak játszottam ezt a csodálatos dallamot. Azon gondolkodtam, hogy mennyire gyönyörű volt a gyerekkorom, és milyen nagyon szerencsés vagyok, hogy anya velem volt végig. Hogy milyen volt a levegő illata még Kanadában, milyen mesések voltak az erdők ősszel, az a sok szín! Hogy milyen volt Houstonba költözni, és mennyire menőnek éreztem magam a suliban, amikor a barátaim megtudták, hogy anyukám a NASA-nak dolgozik. Egy zseniális asztrofizikus az édesanyám, akire mindig is büszke lehetek, hiszen tovább lát az orránál, a végtelenbe tekint, és megpróbálja megismerni. Mégis, a betegségét nem tudja legyőzni, látom, ahogy lassan diadalmaskodik fölötte.
Egy pillanatra összeakadnak az ujjaim, elveszítem a dallamot, talán túlságosan elkalandoztam. Újra kezdem, de előbb még megtörlöm az arcom, anya ne lássa, hogy sírok. Minden pillanat lehet az utolsó, nem akarom, hogy úgy váljunk el, hogy szomorúságot lát az arcomon. Befejezem hát a számot, majd a “napsugár” mosollyal az arcomon fordulok anya felé.
- Tetszett? - kérdezem halkan, mint mindig, de látom, hogy most is, mint az elmúlt napokban gyakran, elaludt. Mégis bennem a félsz, a rettegés, hogy mi van, ha nem csak alszik? Közelebb sietek hozzá, nehogy még meg is fázzon, betakargatom. Látom, hogy nem lélegzik, csak ott van a szája sarkában ez a különös, talányos félmosoly mint mindig.
Nem sírok. Nem ordítok. Felébredne tőle.
A telefonomhoz nyúlok, és tárcsázom az orvosát, tudom, hogy őt kell hívnom, ha “bekövetkezik” a dolog. Kicseng, ő pedig azonnal felveszi. Várta már napok óta a hívásomat.
- Elaludt. - suttogom, majd bontom is a vonalat. A kulcsot kiveszem a bejárati ajtó zárjából, a telefon tompán koppan a szőnyegen, én anya mellé ülök a kanapéra, betakargatom, mintha csak aludna… - Je t’aime maman. Je t’aime toujours. - motyogom, majd mellé kuporodok, hátammal a mellkasához bújok, átölelem a meleg kezét, mintha minden rendben lenne, mintha bármelyik pillanatban kiderülhetne, hogy ez csak egy rossz álom. Félálomban vagyok, elképzelem, milyen lett volna, ha anya látja az érettségi bizonyítvány osztóm, ha látja majd hogyan szerzek diplomát, ha látott volna férjhez menni, ha látta volna a gyerekeimet… olyan szép lett volna.
Fél óra kellett, míg ideért az orvos, és néhány segítője. Először megijedtek, azt hitték én is anyával mentem, hogy butaságot csináltam. Pedig csak együtt pihentünk, álmodtunk egyet utoljára. Nagyon szépen, óvatosan bántak anyával, amikor elvitték. Azt hiszem, megköszöntem a figyelmességüket, de nem vagyok benne biztos. A doktor velem maradt, míg el nem aludtam a belém diktált nyugtatótól, mert szerinte katatóniás voltam, és értesítette az ügyvédünket. Még hallottam, hogy hasonlóan hozzám, röviden, fél szóval tájékoztatta az eseményekről.
- Bekövetkezett. Kérem, tegye meg a szükséges lépéseket. - mondta halkan, hogy ne halljam.

- Hogy érti azt, Mr Anderton, hogy az édesanyám egy peres ügy közepén volt? - kérdezem újra, és újra, mert képtelen vagyok felfogni. - Hogy érti azt, hogy az édesapámmal pereskedik? Az apám meghalt már nyolc éve, balesetben! - csattanok fel idegesen. Elegem van az ügyvédekből, elegem van mindenkiből, meg a nevetséges históriáikból is! Apa meghalt, lezuhant a kisrepülője… nem értem, mégis kivel pereskedett volna az anyám? Szent Péterrel, vagy kivel?!
- Miss Beaulieu, az ön édesanyja négy hónapja felkeresett minket, amikor tudomást szerzett a betegségéről. Munkatársaink a leírása alapján felkeresték Mr Boswell-t New Yorkban, ő azonban megtagadta a kapcsolatfelvételt. Mrs Beaulieu többször tájékoztatta az állapotáról, és kérte, hogy gondoskodjon Önről, de ő ezt ismételten megtagadta. - mondja el most már szájbarágósan Mr Anderton az eseményeket. A zsebkendőmet gyűrögetem. Az egész életem egy hazugság volt. Minden kimondott szó, minden csak egy illúzió volt! Rohadt dühös vagyok! Anyára is, de leginkább arra a Boswell-re! Hallani se akar a gyerekéről? Milyen ember az ilyen?!
- Tehát, azt mondja, hogy anya azért akart beszélni vele, hogy megkérje, hogy gondoskodjon rólam, a saját vérszerinti gyermekéről? - és az ügyvéd bólint. - És az a faszfej meg se hallgatta? - és az ügyvéd zavartan vonja össze a szemöldökét, majd bólint. - Az a baromarcú tudta, hogy anya beteg, és meg se hallgatta? - Mr Anderton már komolyan kényelmetlenül érzi magát, de ismét bólint.
- Lényegében, igen. - sóhajt megadóan.
- Folytatjuk a pert. - hajolok előre, és elveszem a borítékot az asztalról, amit most kellett átadnia nekem a derék Mr J.P. Andertonnak, anya végakarata szerint. Gondolom ebben majd le lesz írva minden, amit tudnom kell. De ahhoz ügyvédeknek már semmi köze.
- Nade… - kezdené az úr, mire én előveszem a sosem volt szemétláda arcomat, és rá mosolygok.
- Beszélni fogok vele. Ha nem hajlandó rá önszántából, akkor majd a bíróság kötelezi rá. Mr Anderton, elég nagy a hagyatéka az édesanyámnak, és hajlandó vagyok komoly összeget fizetni Önnek azért, ha ezt az ügyet végig viszi. Ragaszkodom hozzá, hogy ez a Boswell vagy ki, nem is érdekel, hogy kicsoda, ismerje el, hogy a lánya vagyok. Pénz nem számít. - nézek rá eltökélten, ő meg köpni-nyelni nem tud. Tizennyolc éves vagyok. Felnőtt vagyok. Baromira elcseszte az a rohadt szemétláda, hogy semmibe vette az anyám kérését, még csak meg se akarta hallgatni. Hát majd engem meghallgat. A kocsiban elolvasom a levelet. A pasi ellökte magától, elzavarta anyát, amikor kiderült, hogy terhes lett velem. Megalázta, megfenyegette, tönkre akarta tenni. Anya azt szeretné, ha felvenném vele a kapcsolatot, hogy ne maradjak egyedül a világban, és lenne családom. Óh igen, anyám. Lesz családom… ha ez az utolsó kívánságod, akkor ha mind beledöglünk, akkor is jóvá fogja tenni Mr Boswell, hogy bántott téged.

Rettegek. Remeg a kezem, a lábam, mindenem. Egy hang se jön ki a torkomon, amióta az állítólagos apám első fokon pert veszített ellenem. Másodfokon DNS tesztre akar kötelezni. Én továbbra is megtagadom, bizonyíték van ezen kívül is épp elég, fényképek, levelek, régi-régi házi videók amik a nyaralásukon készültek. Viszonya volt az anyámmal, ezt már nem tudja tagadni tovább. De kételkedik, kétségbe vonja az igazunkat, és DNS tesztet akar, apasági vizsgálatot. Még mindig nem szólt hozzám egy árva szót sem. Pedig mától nála lakok, amíg az eljárás teljesen le nem zárul. Jogom van hozzá.
A repülő leszállt, én mákszem nagyságúra zsugorodott gyomorral szedem össze a holmimat. Amúgy is ebbe a városba költöztem volna az egyetem miatt… Az ügyvédem szerint az apám pokollá fogja tenni az életemet, a családja gyűlöl és tajtékzik mindenki, aranyásónak hívnak, és (ahogy ő fogalmazott) megsemmisítő vereséget készülnek mérni rám a következő tárgyaláson. Félek. Félek, hogy nem lesz erőm helyre állítani az anyám becsületét egy ilyen gazemberrel szemben. Félek, hogy felül kerekedik a sok pénz és a hatalom az igazság fölött. Nem akarom anyám emlékét bemocskolni egy apasági teszttel, mintha egy ócska lotyó lett volna. Tudom, hogy nem csalta meg azt a férfit, hogy szerette és hűséges volt hozzá. Nekik ez csak a pénzről szól. Nekem a becsületről.
Már a váróba értem, húzom magam mögött a két bőröndöt, ennyi maradt a régi életemből, meg egy zsák pénz. Persze, nem annyi mint amennyi a Boswelleknek van, de épp elég ez is. Évekig éldegélhetnék belőle vígan. Egy öltönyös, sofőr forma pasas áll, táblával a kezében “Beaulieu”. Jó nagy betűkkel. Átveszi a bőröndöket, és a kocsihoz kísér. Út közben tájékoztat, hogy a nagybátyám, Richard Boswell házába visz, ott fogok lakni, mivel az apám továbbra sem hajlandó beszélni velem. Még soha nem látott. Soha nem találkoztunk, mégis gyűlöljük egymást. Nem baj, csak gyűlöljön, nem érdekel. Addig a családjával fogok lakni, ameddig igazságot nem szolgáltatok az anyukámnak. Utána úgyis elmegyek, nem akarok én tőlük semmit… csak igazságot.