elaine&&pavel

Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.

Magam sem tudtam, hogy pontosan miért kértek fel annak idején arra, hogy tiszteletbeli HÖK tag legyek. Néha napján amikor besétálok az egyetemre, vannak hát ismerős srácok akik üdvözölnek, de ettől függetlenül nem mondhatom azt, hogy teljes mértékben aktív részese lennék a közösségnek. Viszont talán pont a partikban való, szerves részvétel volt az, ami miatt a drága HÖK-ösök úgy gondolták, hogy tökéletes lennék animátornak... Mert amúgy is olyan tökéletesen simulékony és kedves természetem van – se – szóval... Miért is ne?
Én magam ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor be kell ismernem, hogy bizony önös érdekek vezéreltek ahhoz, hogy elfogadjam ezt a rendkívül nagyvonalú ajánlatot. Ha nem említették volna a partikon és a gólyatáborban való, ingyenes részvételt, akkor minden bizonnyal ajánlottam volna nekik Polinát, de így lényegében rájöttem, hogy valamivel több pénzem marad... Azaz én magam többet tudok elinni, de ez már részletkérdés, igazából csak apám nehezményezte néha azt, hogy „túl sokat költesz, fiam”. Persze ezt általában nem így mondta, hanem a fejemhez vágta, hogy lényegében semmit sem változtam, és ha nem viselkedek, akkor bizony haza fognak vinni.
Mindezt pedig el akartam kerülni, mert bár tökéletesen tudnám lopni a napot Moszkvában is, ettől függetlenül jól éreztem magam anélkül, hogy minden pillanatban figyelne valaki. Örültem az egyedüllétnek, hogy a családom által kapott béklyóktól egy kicsit megszabadulhatok.
És valahol pont ezért is volt számomra megnyugtató maga a tény, hogy felkértek a HÖK-be. Mint animátor, sok feladatom nem lesz, mondhatni a gólyatáborban kell a csapatomat irányítgatni és leitatni, ergo pont annyi feladatot kapnék, amivel maximálisan elbírok. Így már viszonylag logikusnak is tűnt a választása a drága elnöknek, mert hát partit csinálni azt mindig tudtam, és talán jobb, hogy ha a komolyabb programszervezésbe nem szólok bele. Az már teljesen más kérdés, hogy amúgy lennének épeszű ötleteim. Igazából mivel sosem az intelligenciámmal villogtam, meg sem lepődnék azon, ha egy vezérbaromnak gondolna a fél suli.
Mindenesetre végül igazából örültem a feladatnak, mert ezt otthon is betudtam úgy adni, mintha sulis elfoglaltság lenne, amitől apám lenyugodott és nem zargatott többé, közben pedig nyugodt szívvel bulizhattam szét az agyam, és ismerkedhettem emberekkel. Nem mintha annyira szociális lélek lennék, de legalább nem éreztem magam annyira... elbaszottnak, és ez sokat segített a saját megítélésemen is.
Pont ezen okok miatt voltam ott a gólyatáborban, és tartottam egy rövid csapatéptítőt a lelkivilágomhoz igentcsak passzoló, fekete színt viselő gólyáknak. Nem mondom, én magam választottam ezt a pólószínt, mert igazából lányoknak fiúknak elviselhető a dolog, és így megúsztam a felesleges nyavalygást azzal kapcsolatban, hogy „ez nem illik a szemem színéhez”. Szóval mondhatni egész jó fej kis társaságot fogtam ki, akiket lassan össze is kéne szednem, mert mindjárt ébresztőt fújunk nekik, de még én magam is azzal voltam elfoglalva, hogy a tegnap este elhagyott, fél pár cipőmet összeszedjem.
Szóval ezért másztam éppen az egyik asztal alá, cigivel a számban úgy, hogy kihalászhassam alóla a lábbelimet. Halkan imádkoztam azért, hogy ne legyen telehányva, mert attól teljesen kiégtem volna... De szerencsére csak egy kicsit sáros volt, amikor megtaláltam. Miközben a lábamra húztam, megpillantottam az egyik szőke lánykát, aki a csapatom tagja volt, és próbáltam a legderűsebb pillantásomat elővenni. A vigyorgást nem kockáztattam volna meg, mert akkor instant elhagyom a számból a cigimet.
- Oh szia – köszöntem neki, szándékosan kerülve a nevét, mert én magam is tisztában voltam a korlátaimmal és azzal, hogy képtelen vagyok orosz létemre ennyi amcsi nevet megjegyezni. Igazából az első évem után örültem, hogy egyáltalán megértik azt, amit mondtam nekik – Ennyire korai vagy? Ezek szerint vagy jobban bírod a piát, mint hittem, vagy nem ütötted ki eléggé magad.
Mert pont elég picinek és vékonynak tűnt ahhoz, hogy a jelenléte most még enyhén szólva is irreálisnak hasson, de... Végülis Polly is ilyen volt. Az ember azt hitte, hogy egy ártatlan kisangyal, aztán a haverjaimat itta anno Moszkvában az asztal alá.
Amint fel applikáltam a lábamra a cipőmet, felpattantam a földről, nem törődve a hajamba tapadt fűszálakkal. Na én példának okáért nem voltam olyan szerencsés, hogy a szállásomig eljussak az éjszaka, pusztán kiütöttem magamat a helyen, és reggel az egyik padon keresztbe fekve ébredtem fel. Még mielőtt folytattam volna a társalgást, felé nyújtottam a cigisdobozom, hogy legalább azzal megkínálhassam őt, ha már mással egyelőre nem tudtam szolgálni.
- Túlságosan jól állnak a szemeid, Lányom – hajoltam egy kicsit lejjebb, ahogy szemügyre vettem a vonásait – Mondd csak, nem akarsz még inni egy kicsit? Mert arra gondoltam, hogy az ébresztő előtt akár csinálhatnánk egy... Alapozást? Ha már mind a ketten fent vagyunk.
Mert lényegében nincs is jobb dolog, mint a másnaposságra inni egy keveset... Legalábbis általában megtapasztaltam, hogy az sokszor többet tesz az emberért, mintha lassítana a tempón. Most amúgy is egy olyan eseményről van szó, ami erről szól, szóval... Miért ne vihetném rögtön a rosszba őket?


775 || ruha || csak összejött végre

elaine&&pavel

Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.

Magam sem voltam teljesen biztos a sok bulin kívül miféle indíttatásom volt arra, hogy ezt az egész gólyatábor dolgot bevállaljam, mert pont nem én voltam az, aki példát mutatott volna a „kicsiknek”, de ettől függetlenül több szempontból király alibinek tűnt ez az egész dolog. Én magam legalább kijöttem a gólyákkal, ők is kedveltek, szóval lényegében bajom a dologgal nem volt. Mert én magam szórakozni szeretek, csak valahogy ez az egész... Mégsem nekem való.
Igazából titkon biztosan csak az zavart, hogy Polly nincs itt, nekem pedig előbb vissza kellett jönni a nyáriszünetből. Persze apámnak igen büszkén csillogtak a szemei, amikor megtudta, hogy én bizony iskolai elfoglaltság miatt térek vissza hamarabb az Államokba, a tervezettnél. Azt már nem magyaráztam meg neki, hogy egy gólyatábor pont arról szól, amitől ő annyira tiltja a kisfiát, mert lényegében elég volt neki ez a tudat. A szüleim sosem tanultak egyetemen, és megérteni sem akarták a működését a dolognak, de lehetett flexelni a ténnyel, hogy na, az egyik fiúgyerekünk balettáncos, a másik meg az értelmiségi réteget fogja erősíteni... Nekem pedig fordult fel ettől az egésztől a gyomrom, de ezek csak a sajátos érzéseim.
Mindenesetre elég jól sikerült a tegnap esti buli a gólyáimmal, akik elég durván kiütötték magukat. Én meg amúgy elég jól bírom az alkoholt, de ettől függetlenül azért nem lehet elmenni a tény mellett, hogy sikerült nekem is annyi mennyiséget a szervezetembe tuszkolni, amitől lényegében teljes mértékben elveszítettem a magam feletti kontrollt.
Ettől függetlenül nekem némi példát kellett mutatnom a csapatomnak, szóval mondhatni nagyon más választásom nem maradt, mint összekapni magam, hogy este tovább tudjam folytatni majd az ivászatot. A gólyatábor mondhatni csak alapozás az egyetemi életre, szóval lényegébe nem mutathattam ki azt, hogy mennyire megviselt most ez engem is.
Végül előbb össze is jött ez az egész dolog, mert lényegében az egyik gólyám korábban megtalált, mint ahogyan én azt szerettem volna. Igazából annyira nem zavart a tény, hogy ennyire szétcsapva lát, mert valószínűleg nem ez lesz az első alkalom. Sokkal inkább volt jellemző az, hogy enyhén összeszedetlenül indultam el az egyetemre, minthogy mintadiák módjára, felkészülve léptem volna át a suli kapuit. Mindenesetre a szőke angyalka miatt pillanatok alatt kellett összeszednem magam és valamennyire vállalható fejjel rávigyorognom, ami nos... Én magam is tudtam, hogy inkább hasonlított vicsorra, mint bármi másra.
- Hmmm – hunyorogtam rá, miután végre sikerült a lábamra erőltetni azt a bizonyos lábbelit, majd egy pillanattal később inkább a fűzőkkel kezdtem el bíbelődni – Akkor még jó kislány vagy.
Azt már nem tettem hozzá, hogy ez valószínűleg változni fog, mert alapvetően az a szabadság, amit az egyetem során tapasztalunk meg, elég erős hatással van az emberre. Legalábbis én a saját szakomon leginkább ezt tapasztaltam. Az első napokon még mindenki kis aranyosan nézelődött, félénk volt, de egy hónappal később már a legédesebb lánykák is úgy vedelték a piát a bulikon, hogy teljes ledöbbenéssel kellett tudomásul vennem azt, ami körülöttem történik. Pont ennek köszönhetően esett meg velem nem egyszer, hogy lényegében részeg negyvenkilós egyedeket könyörögtem el a partikból... Mert én egy ilyen kibaszottul nagy úriember vagyok ugyebár.
- Viszont megmutathatnád, hogy azt honnan szedted össze – intettem a fejemmel a kezében tartott kis pohárka felé, amivel szemeztem én magam is. Ha valami, akkor most egy erős fekete helyre tudott volna rakni, még én magam is éreztem, hogy azért... Nem vagyok teljes mértékben önmagam.
- Szerencsés vagy, amiért nem születtél kancsalnak, akkor kevésbé lenne ilyen kis helyes arcod – eresztettem meg egy félmosolyt, miközben igyekeztem valamennyire felvenni a fonalát. Mivel még nem éreztem a tűréshatárát, egyelőre igyekeztem a lehető legkevésbé átlépni a tűréshatárát, mert pár napig még össze leszünk zárva itt én meg... Nem szeretnék keresztapává avanzsálódni idő előtt.
- Van egy kis vodkám még a szobámban. Apámék pincéjéből származik – vigyorogva tettem hozzá mindezt, mintha alapvetően annyira rejtélyes és veszélyes hely lenne az a bizonyos pince. Igazából lényegében csak vodka van ott és... És ennyi. Annak idején oda pakoltam be a többi könnyebb alkoholt is, ami szilveszterről maradt, aztán év közben igazából azt is elfogyaszottuk... Vagy már másnap.
- Cuki vagy – mosolyodtam el végül, miközben bólintottam a felezésre – És ha össze tudom szedni magam, meg is leshetnénk, hogy milyen ebéddel tudnak kínálni nekünk.
Attól függetlenül, hogy reggel hét körül lehet, én magam eléggé éreztem, hogy szükségem lenne valami olyasmi kajára, amitől a gyomrom helyre is tud rázódni. Ilyenkor a szénhidrát azért jót szokott tenni valamennyire nekem legalábbis. Inkább le is foglaltam magam a cigimmel, hogy legalább a reggeli rutinom fele meglegyen ezzel.
- És eddig egyébként hogy tetszik a tábor? – pillantottam rá. Reménykedtem azért abban, hogy valamennyire jól végzem a munkámat animátorként. A leszarom stílusom ellenére igyekeztem ténylegesen jól a gondjukat viselni az ittenieknek, mert én magam is voltam elsőéves, ráadásul elég messzi országból jöttem.. Épp ezért is akartam, hogy jó legyen a gólyatáboros élményük.


785 || ruha || csak összejött végre

elaine&&pavel

Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.

Mivel a professzoraim alapvetően mind idősebbek, és besavanyodott pöcsök, nem egyszer kaptam meg azt, hogy a gólyatáborban animátornak lenni komoly feladat. Hogy a HÖK tagjainak felelősségteljes embereknek kéne lenniük, nem pedig hozzám hasonló, csélcsap személyeknek. Gondolom azt mondanom sem kell, hogy ezek a tanárok mind azért mentek el szabadbölcsésznek, mert nagy valószínűséggel érdekesnek találták a szakot, azaz abba a 20%-ba tartoznak, akik kezdeni is akartak az egésszel valamit.
Mondanom sem kell, hogy az alacsony ponthatárok miatt, a legtöbben azért vannak itt, hogy elüssék az időt, mert nem akarnak még munkába állni. Húzni akarják az időt, meg szeretnék élni a fiatalságukat, és hozzám hasonlóan sokan biztosan a „majd lesz valahogy” féle mentalitást követve kötnek majd ki egy gyorsétteremben, hogy aztán egész nap kérdezgessék a következőket: elvitelre adhatom, vagy itt fogyasztja a menüt?
Mindenesetre ha így is alakul az életünk, legalább pár jó emléket gyűjthetünk, és lényegében ez az én egyik motivációm azzal kapcsolatban, hogy itt vagyok. Nem korlátozom le a gólyáimat, nem mondom nekik azt, hogy figyeljenek oda magukra, mert lényegében az itt gyűjtött emlékeik fogják meghatározni a mindennapjaikat. Ha nem jól alakul az életük, akkor is legalább lesz egy kapaszkodójuk, hogy fiatalon egy kicsit élhettek, és idővel majd... Úgyis minden elrendeződik, nem? Nyilvánvalóan mondjuk vannak dolgok, amiket nem néznék el jó szemmel, például, ha egy szerencsétlen lányt valaki megerőszakolna, de mivel viszonylag normális volt az évfolyam, ilyenektől az első éjszaka során még nem kellett tartani.
- Értem, értem, Ms. Ismerem Önmagam – bólintottam neki egyet vigyorogva, majd végül egy tökéletes masnit kötöttem a fűzőimből, szigorúan a nyuszifüles technikával. A hurkolósra hugyos koromban sosem állt rá a kezem, és lényegében így maradt a dolog, mert ezt szoktam meg.
- Akkor esetleg van kedved visszanézni oda velem is? – ejtettem meg felé egy kedves vigyort, miután előszedtem a cigisdobozomat is – Persze csak ez után... A reggeli rutinom része mind a kettő.
Illetve egy jó hideg zuhany, de tartok tőle, hogy arra csak a nap közepén lesz esélyem, ha ilyen tempóban haladok a napom beindításával... Bár mondjuk kb. öt percbe telne leveretni magam, de az is már egy másik kérdés... Ha másnapos vagyok, mindig egy kicsit tovább kell állnom a hideg zuhany alatt, és mivel tegnap este sikerült megejtenem egy fürdőt, a helyzet annyira nem gáz velem kapcsolatban... Viszont ettől függetlenül is jól esne a dolog. Mindegy, lényegében teljesen felesleges volt ezen járatni az agyam, mert én magam is tudtam, hogy az egészből nem lesz semmi.
- Kifejezetten jó lenne az – vigyorodtam el arra, amit a lány mondott – Nem nagyon akarom lelőni, hogy miféle meglepetést találtunk ki nektek, de talán az első estés lazításod jót fog tenni a dolognak.
Egy kis kacsintás és egy cinkos vigyor kíséretében mondtam mindezt. Lényegében levághatta azt, hogy valamiféle ivós játékot találtunk ki nekik, ahol nem árt ha az ember még nem undorodik az alkoholtól. Mondjuk ahogyan én vettem észre, egy-két hardcore figura azért megbújik a társaságunkban, szóval biztos vagyok benne, hogy valaki a hazavonatozás során is alkoholt fog fogyasztani. És itt nem akartam ujjal mutogatni – khm magamra – de első körben lett volna pár tippem az ilyen jelöltekre.
- Igazából semmi ördöngősség – vontam meg a vállam – Fogsz valami gabonafélét, cefrét csinálsz belőle, elvégzed a lepárlást, leszűröd, aztán higítod. Az egyik barátom papája csinál minden évben, és ezért könnyedén le tudom üzletelni vele azt, hogy adjon valamennyit, amennyit az egyetemen el tudok sózni némi részesedés fejében.
Mert az öreg és én magam is nagy kereskedők vagyunk... Bár nekem a pénz annyira nem számít, sokkal inkább attól hízik a májam, hogy mennyit tudtam ráverni az összegre. Mivel házi és eredeti orosz cikkről van szó, képesek elég durván sokat adni érte az egyetemen, én pedig képes lennék lepasszolni az egészet az öregnek anélkül, hogy bármiféle hiányt szenvednék az anyagiak miatt. Igazából ő ragaszkodik ahhoz, hogy kapjak belőle mondván, hogy azért én is részt vállaltam a munkából.
- Elvileg megvan igen, de én a magam részéről nem néztem át, hogy mi lesz a kaja – ismét vigyorogva vontam meg a vállam. Ahhoz képest, hogy kifejezetten pénzes lett az utóbbi időben a családunk, ez nem mindig volt így, szóval kifejezetten válogatósnak nem vallanám magam. Illetve bár megtehettük volna Pollyval azt, hogy az óraközti szünetekben egy kifejezetten fancy helyet nézünk ki magunknak az ebédet illetően, mégis inkább úgy voltunk vele, hogy a sarki gyrosos jobb lesz nekünk. Pont emiatt az utóbbi időben elhagytam a kényszeremet a válogatásra és lényegében bármit megeszek.
Egy utolsó slukkot még szívtam a cigimből, majd beleharaptam a fánkba amit kaptam. Igazából nem volt rossz, sőt ha lehet mondani, akkor jóval finomabb volt, mint sok minden, amit az eddigi életem folyamán készítettem mondjuk magamnak, de hát alapvetően tipikusan abba a férficsoportba tartozom, akik egy rántottáig talán képesek eljutni a konyhában, ha éppenséggel szerencsések.
- Ez kialakul majd – próbáltam megnyugtatni a lányt annak ellenére is, hogy kifejezetten diplomatikus választ kaptam és kiegyensúlyozottnak tűnt – Anno, amikor tavaly idejöttem én a magam részéről kommunikálni is nehezen tudtam, mert borzalmas volt az angolom. Értettem mindenkit, de annyira recsegtem az akcentusommal, hogy ők nem tudtak velem beszélni, így a gólyatáboros élményeim nem túl jók. Most meg animátor vagyok, szóval az év során még sok minden fog veled történni, ami megkönnyíti a dolgodat.
Még egy kis bátorító mosolyt is megejtettem felé. Részben valahol az is a feladataim közé tartozott, hogy terelgessem azokat, akik talán egy kicsit eltévelyedtek az útjukon. Nem mintha félteném a lányt, hiszen annyira még nem volt lehetőségem kiismerni őt, hogy konkrétabban tudomást szerezzek arról, ami az ő életében folyik, de ettől függetlenül kedvesnek tűnt. Biztos voltam benne, hogy nem fog barátok nélkül maradni.
- Enyém a legjobb csapat – jelentettem ki határozottan, büszke mosollyal az arcomon – És persze, hogy megnyerjük ez nem kérdés. Csak össze kell szednem magam. Ha nem vagy kondiban, akkor majd csinálunk egy rögtönzött reggeli tornát annak érdekében, hogy kicsit összekaparjunk, mert szükség lesz az erőre. Utána pedig lesz egy csapatfeladatunk az erdőben, amiről nem árulhatok el többet. Az esti dolog is meglepetés sajnos, de majd megpróbálok olyan utalásokat tenni, amivel nem koppinthatnak az orromra.
Tetszett a lányka stílusa lényegében, kifejezetten aranyosnak találtam. Főleg azért is, mert egy volt azon lányok közül, akik nem nyomultak rám az elmúlt időben. És bár talán butaság a dolog, de kifejezetten megcsalásnak érezném ha bármi közöm lenne itt bárkihez, holott nem voltunk együtt Pollyval... Még.
- Öhm csókolom – ejtettem meg egy viszonylag udvariasnak szánt köszöntést a néninek – Csak azt szeretném kérdezni, hogy kaphatnék-e esetleg egy presszót?
Talán kicsit határozatlannak tűnt a hangom, de nem igazán próbáltam volna ki azt, hogy milyen pofont tud leosztani a kezével.
- Ahogy elnézlek Aranyifjam, egy dupla is kevés lesz neked – jelentette ki, mire csak a vállamat vonogatva fordultam a lányhoz magam mellett, hogy odamotyoghassam neki a szavakat: - Tényleg ennyire szarul néznék ki?


1 110 || ruha || csak összejött végre