Amit a sztárlexikonban nem találnál meg róla:
◗ Van egy unokaöccse, aki a Milo névre hallgat.
◗ Ha nem színész lenne, akkor pszichológusnak tanult volna.
◗ Egy ideig Eliza Bowen-nel járt, de megcsalta őt a barátnőjével és ezért szakított vele, viszont fura mód még mindig szereti olvasni a lány irományait s, néhány képet mai napik tetszik-el.
◗ Kedvenc színe a kék, még akkor is ha mindenki úgy hiszi, hogy a piros az.
◗ Csak a véletlen műve, hogy eddig "vörös" hajú barátnői voltak, nem pedig azért mert vörös mániás lenne, ahogy az újságokban írják.
◗ Imád főzni, de ezt soha senkinek se árulná el, mert az illető azt hinné ez azért van, mert nem akar magának egy normális feleséget találni aki elvégzi helyette a konyha körüli munkát.
◗ Gyerekként szerepelt egy "Kinder csokoládé" reklámban.
◗ Ha választhatna, hogy milyen misztikus lény gazdája legyen – ha azok léteznének a valóságban is – akkor az a főnix lenne.
◗ Sokan úgy hiszik, hogy a fejére hallgat, mert néha nagyon okos döntéseket hozz, de ez pusztán a véletlen műve, na meg az, hogy a szívére hallgat és aszerint ítéli meg mi a jó és mi nem.
◗ Új barátnője van, – vagy valami hasonló – akinek a neve még titok, mivel még egyikük sem akar a paparazzik céltáblája lenni.

Amiről még a kulisszák mögött se beszélnek:
Pascal bébiszitterkedős napja


Csak egy gyerek. Bizonyára téged is illethettek ezzel a kifejezéssel, amikor a felnőttek úgy gondolták, hogy nem tudnád megérteni az ők világukat, mert túl fiatal vagy még az élet nagy dolgaihoz és ami valójában foglalkoztat téged, azt rajtad kívül senki mást nem. Szinte így telik el az egész gyerekkorod, a felnőttek nem értenek meg, te próbálod megérteni őket de amikor rájössz, hogy mennyire kiszámíthatóak akkor elhatározod, te egyáltalán nem kérsz belőlük. Vagy legalábbis próbálsz így tenni, kiállni a saját elveid mellett és senki kedvéért se teszel olyat, ami távol áll tőled. Ha azt hiszed, hogy könnyű felnőttnek lenni, akkor javaslom éld ki a gyerekkorod békés napjait amíg még megteheted, mert felnőttnek lenni nem egy tündérmese. Én már csak tudom. Szeretnél többet tudni ugye? Legalább egy halvány szilánkot kapni abból a tudásból ami nekem is van? Letehetsz róla. Ma nem vagyok beszédes kedvemben és jobban tennéd ha nem is kérdezősködnél. Ha megmakacsolom magam akkor tényleg nem fogok válaszolni neked semmire. Igen, igen, igen. Most éppen az unokatestvéremet próbálom mentálisan befolyásolni, de mint kiderült ez lehetetlen. Ő továbbra is kérdez én meg továbbra is hallgatok. 
– Hogyan születnek a zombik? Miért csinálnak úgy, hogy árgh? Nem léteznek a valóságban ugye? Holnap átjössz hozzánk? Játszunk! Te leszel a zombi! – azzal ugrándozni kezdett. Ha lehet egy javaslatom, akkor soha az életbe ne engedjétek el a tiszta lelkű gyerekeiteket a mozi közelébe akkor amikor nem nekik való rémisztő zombi filmet vetítenek. Sőt, egyáltalán ne is szoktassátok rá a gyerekeiteket a zombikra idejekorán, mert ilyen elviselhetetlenül kíváncsi kis kelta tündérmanókká válnak és megkeserítik az életeteket, amíg nem válaszoltok nekik. Hallgatni arany, ezt sosem szabad elfelejteni s, ha egy olyan kíváncsi gyerekkel kell szembe néznetek, mint amilyen az én unokaöcsém, ne féljetek. Hamar kifárad, az örökkévalóságig ő sem kérdez, egyszer csak abba fogja hagyni. Tényleg. Akkor azonban semmit sem tehettek ellene ha nektek kell vigyáznotok rá, mert a szülei rád bízták. Együtt tudok érezni veletek, őszintén, teljes szívemből és lelkemből. Ezekben a kínkeserves pillanatokban meg pláne. 
– Hová mész? – de fel is adhatjátok és hagyhatjátok, hogy kitombolja magát, éppen úgy ahogy én teszem. Ha ugyanolyan pocsék bébiszitternek érzitek magatokat akkor nem a ti hibátok, ez csak azért van márt rájöttetek, hogyha legközelebb gyerekre kell vigyáznotok, az inkább a sajátotok legyen, mintsem bárki másé. 
– Zombira vadászni. Nagyon éhes vagyok. Te nem? – tökéletes mentő ötlet, kár nagy kár, hogy cserébe csak egy felvont szemöldököt kaptam és kihívást fogócskára. De nem, most tényleg éhes vagyok és hamarosan ő is az lesz. Tehát nincs más választásom, mint készíteni nekünk valami harapnivalót, aztán lesz ami lesz estig. Remélem az egész házat nem akarja felforgatni a zombik után. Az nagyon, de nagyon nevetséges volna. 
– Nem tudom. Csak ne együnk agyat jó!? – felpattant, egyelőre nem a hátamra, csak a padlóról elrugaszkodott egy kicsit és a labdát kezdte utánozni az ugrándozásával. Követett. Nem trappolva, hanem szépen és látszólag nyugodtan.
– Eszemben sincs. Az anyukád azt mondta, hogy szereted a spagettit és a sült krumplit. Meg persze a zöldséglevest, amit majd otthon fogsz enni, mert nem volt időm…
– Spagettit akarok! Finom spagettit! Bolognai szósszal! – mint egy kis elmebeteg nekem ugrott, volt mersze és még belém is kapaszkodott. Persze felkészültem rá. Elkaptam és felvettem. Azt szereti. Magasban lenni és menőzni. Tagadhatatlan, ez a kis pöttöm George tényleg a rokonom. Látszik.
– Kapsz a Pascal-féle bolognai szószból, jó? Mert arra most nincs időnk, hogy leugorjunk vásárolni. – megsimogatom a haját, észre vettem, hogy ha ilyesmit teszek akkor sokkal meggyőzhetőbb, keveset követelőzik.
– Megyünk a boltba? – kivéve ha vásárlásról van szó, a nagynéném mindenhová elrángatja őt és szegénynek a mániájává vált a vásárlás. Pedig még kis tökmag, de máris boltkoros.
– Később. Ha nagyon jó leszel. Előtte viszont enned kell valamit és persze aludni. A rossz gyerekek nem mennek vásárolni. – próbáltam nagyon komoly és szigorú arcot vágni. Viszont mindketten tudjuk, hogy a kis kölyök azért szeret velem lenni, mert képes vagyok lesüllyedni az ő szintjére. Kedvelem őt. Csak azt bánom, hogy ekkora a korkülönbség közöttünk. Akár a fiam is lehetne, ha mondjuk tizennyolc évesen apa lett volna belőlem. Viszont tudtommal nem lett.
– De én jó vagyok! – szólalt meg határozottan, kihangsúlyozva a jó szót. Mintha nem tudnám, hogy Milo milyen. Fenyegetőzni kell azzal, hogy esetleg rossz és ő ezzel jön. Pedig sokkal inkább mi felnőttek vagyunk a rosszak s, ők a gyerekek a javíthatóak.