i learned this the hard way; you either say how you feel and fuck it up, or say nothing and let it fuck you up instead.
A szokásos nyári vakációmból térek vissza másodmagammal. A párizsi egyetemen eltöltött egy évem alatt ismertem meg Pierre-t, az egyik szemináriumi társam fél évvel fiatalabb öccsét és azóta minden évben két hetet a marseille-i házukban töltök. (Távol az itthoni konstans drámától.) Ő most először jön DC-be, hat napra. Az angolja pocsék, a nyári időbeosztása sűrű, az ősei erőltetik, hogy hagyjon fel a sportszerű vívással, mert valakinek át kell vennie a szőlőföldek felügyeletét, velük együtt az apjuk vezetői helyét a pezsgő manufaktúrában. Nem akarja, de nincs választása és állítólag egy alku részeként engedték el idén, utoljára finanszírozva mellette az év hátralevő részében edzéseivel. Utána abbahagyja. Ő tudja, az ő dolga hogyan akarja elbaszni az életét, hogy hagyja magát belekényszeríteni valamibe, amit egyetlen porcikájával sem akar. Csak egy vállvonást és terelést kaptam válasz gyanánt, amikor elmondtam róla a véleményem. Repkedtek előtte a de nincs választásom […] valakinek muszáj […] nem tudom úgy elmagyarázni nekik megértsék jellegű kifogások. Oké, hajrá. Ez a nyár még a miénk, ebbe a hat napba csak az én családom fog beleormótlankodni. Mint például a húgom, akiről biztos vagyok nem fogom tudni levakarni magunkról, ha akárcsak Pierre egyszer is leáll vele beszélgetni. Ezt szívesen kihagynám. Lógjon a saját barátaival, szerezzen újakat, mert az a rohadt idióta úgysem fog visszatérni. (Remélem megrohad ott ahol van.) Anyám azt mondta a leszállásunkat megelőző napon kiviszi a reptéri melletti mélygarázsba az autót, aminek a kulcsát leadja a portán dolgozónak, hogy ne kelljen a taxival vagy transzferrel szórakoznunk. Ehelyett ahogy kifelé tartottunk a terminálról, a tömegben kiszúrtam a nyakát nyújtogató, fejét jobbra s balra idiótán forgató BJ-t, amire automatikusan csattantam fel – enculé de ta mere. Komolyan azt hiszik egy ilyen lépéssel fogja megkedveltetni magát, amikor az ajándékba kapott SUV is hidegen hagyott? Csodálatos hangulatban telt tehát a hazaút, nyugodt kedélyállapotban csaptam be a szedán ajtaját és csak intettem a vendégbe érkezőnek, hogy jöjjön, majd Byron Junior úriasan becipeli a bőröndjeinket, mint jó házigazda. Hátra se néztem hozzá ez valóban így történt-e, milyen fejet vágott hozzá a férfi. Ha kijött értünk, ez már nem fog megkottyanni nekem, ha ennyire az elfogadásáért gürizik. Fair, nem fair, nem érdekel. Ők nem értenek abból hagyjanak békén, ők fojtanak meg szabályosan a lélegzethez nem juttató jelenlétükkel és ezért haladok célirányosan az emelet felé, hogy elkerüljem az azonnali találkozást a família maradékával. Biztos vagyok benne anyám tudott az érkezésünk idejéről, BJ szólt neki vagy Dee látott minket az ablakból és egyikük rögtön szólt a másiknak, jól működő pletykahálózat révén. Viszont csak haladnánk az emeletre, a szobám, a vendégszoba irányába, amiről jeleztem, hogy megcsinálom, amint ideérünk; anyám kanyarodik be az előszobába, szinte egy időbe azzal behajtottam mögöttünk a bejárati ajtót, arcán egy Pierre-t vendégszeretően üdvözlő mosollyal. A háta mögül közeledő léptek neszéből ítélve, pedig tudom, hogy nem egy be-nem-szerzett kutya tart az irányunkba, hanem Dee csatlakozik hozzánk rövidesen. Legszívesebben az arcomat kaparnám. - Anya, ő Pierre. Pierre, ő az anyám. – Igyekszem minél gyorsabban letudni a kötelező kört, hátha sikerül az utolsó pillanatban felslisszolnunk a szöszke elől. Hátha. Jó vicc. Én is tudom, hogy az nem fog menni.
Sisters and brothers are the truest, purest forms of love, family and friendship, knowing when to hold you and when to challenge you, but always being a part of you.
- Na, megkóstolod, Dee? Hasonló gondolattal pislogok fel rá, mint amilyennel az asztallapon lévő ételre nézek. Semmit sem szeretnék kevésbé, mint anya aktuális újdonságát, a tormás padlizsánkrémmel töltött mini kosárkát megkóstolni, de mint általában, most sem ad rá sok lehetőséget, hogy magam döntsem el igennel vagy nemmel válaszolok-e neki. Helyette már a harmadik darabot tartja elém, én pedig igyekszem minél jobban visszatartani a hányingert, ami eluralkodik rajtam, amikor megízlelem a kellőképpen érdekes desszertet. - Amúgy, Byron nemrég telefonált. Nagy a forgalom, de negyed óra és megérkeznek a bátyáddal - emeli fel, majd kezdi el felém nyújtani a negyedik adag süteményt, de én ugyanabban a pillanatban pattanok fel a konyhapult elől, mintha hirtelen felettébb fontos dolgom akadt volna. - Akkor megyek és rendbe szedem kicsit magam - és mielőtt anya isméltelten utánam szólhatna, már kettesével veszem a lépcsőfokokat az emelet felé. Nem tagadom, hogy az elmúlt napok-hetek nem életem legjobb nyarához tartoztak. Pascal Franciaországban, nélkülem töltötte a szabadidejét, pedig most az egyszer igazán értékeltem volna, ha engem is magával hív, visz - de ugyan, kit is szeretnék áltatni, minden évben szívesen vele tartottam volna, viszont a mostani időszak miatt hatványozottabban igaz ez a kijelentés. Ehhez az az érzés is jócskán hozzájárult, hogy manapság egyre jobban hiányzott apa, Marseille pedig bizonyára olyan hangulattal fogadott volna engem, ami alapján méltón emlékezhettem volna rá... De - bár rendkívül nehezemre esett - azért tiszteletben tartottam Pascal intimszféráját és nem tekeredtem mindkét karommal a nyaka köré ragaszkodó kishúgként és igyekeztem lefoglalni magam, egyedül. Normális esetben Augusttal lettem volna szinte a nap huszonnégy órájában, pláne, mert Mr. Ledger hirtelen halála óta csak még nagyobb késztetést éreztem arra vonatkozóan, hogy a legjobb barátom mellett legyek - ha szeretné, ha nem -, de amikor pár héttel ezelőtt Gus egyetlen egy szó nélkül felszívódott, az egész kapcsolat, ami egészen addig köztünk volt, egyszerűen megkérdőjeleződött bennem. Azt hittem, hogy az eltelt évek alatt voltunk már olyan viszonyban, hogy szó szerint minden helyzetben egymás támogatva tudjunk a másik mellett állni, de amikor egy délelőtt felfedeztem, hogy a szomszéd ház mennyire üresen áll már napok óta - szerettem volna egy-két nap szabadságot adni Augustnak, hogy ne érezze úgy, hogy a lelki egészsége miatt nem hagyom már szinte soha sem magára - és rá kellett jönnöm, hogy már senki sem tartózkodik az épületben, akkor a bizalom, amit a barátság egészen könnyedén felépített bennem, apró darabokra hullott szét. El sem tudtam hinni, hogy Gus képes volt eltűnni a városból anélkül, hogy legalább elköszönt volna tőlem... de talán, mint olyan sokszor máskor, ha más emberről volt szó, most is túlságosan sokat gondoltam a kapcsolatba, amit vele ápoltam. Nemhogy a legnagyobb bizalmasom, de a barátom se volt - a távozása alapján legalábbis. Éppen a vattacukor illatú parfümöt fújom a csuklómra, amikor meghallok a földszintről egy megérkeztek kiáltást, én pedig még egyszer, erősítés gyanánt belenézek a tükörbe, hogy minimálisan lejjebb húzzam az amúgy is rendkívül rövid egyberuha alját, mielőtt anya után én is a testvérem üdvözlésére sietnék. Bár tisztában vagyok vele, hogy Pascal általában nem szereti az őszinte érzelemkifejezést, mégis szinte a nyakába ugrok, amikor anya ellép előlem és két teljes hét után végre ismételten magamhoz ölelhetem őt - na, nem mintha olyan sokszor engedné, de most vagyok olyan érzelmi állapotban, hogy ne engedjem eltaszítani magam tőle. - Ideje volt már, hogy hazatold azt a nagy arcodat - kaján mosollyal az arcomon nevetek rá, majd mikor elszakadok tőle, a mellette álló fiú felé fordulok, szintén mosolyogva. - Szóval, jól értettem, Pierre? Yolande vagyok, ennek a mamlasznak az egyetlen testvére - nyújtom felé bemutatkozásképpen a kézfejemet, miután az előbbi mutatványnak köszönhetően kissé felcsúszott ruha alját ismételten lentebb rángatom magamon.
i learned this the hard way; you either say how you feel and fuck it up, or say nothing and let it fuck you up instead.
Anyám egy fokkal elviselhetőbben kezeli Pierre-t, mint amire számítottam, de az agyam hátsó felében ott kapar a jelen pillanatban sem elfeledett húzása BJ elénk küldésével ahelyett, hogy a megbeszélteknél maradt volna. Több ellenérzésem van az üggyel kapcsolatban, mint egy szimpla irritáltság, mert nagyon is zavar nem veszi észre mennyire minimalizálni akarom a kontaktot a férjével. Lehet jól bánik vele, velünk sem egy komplett baromarc, de ez nem változtat azon mióta és amilyen korán belépett az életünkbe, helyettesíteni akarja az apánkat. Ezt így, ezt úgy, büszke így, büszke úgy, gratulál, dicsér, fegyelmez, elbaszott az egész a bepucsító stílusával, amikor visszaszólok. A bőröndöket is hozni fogja, mégha pár percig pampog is miatta, nevetséges. A kérdésre, mi szerint jelenleg hol van éppen ezért felelek első ízben egy keserű mosollyal és legszívesebben csak annyit mondanék neki; nem mindegy pár perc erejéig hol van? Konkrétan csak annyit kellene várnia, de a kedvéért megerőltetem magam, könnyebb, hogy szó szerint házon kívül tartózkodik a szóban forgó. - Nagylelkűen felajánlotta a segítségét a poggyászok behozásával. – A hátunk mögé bökök, amíg klasszikus kézfogást kezdeményez a vendégünk, hogy közvetlenebb módon folytassa le a bemutatkozását, mint egy harmadik személyen keresztül. A háttérben visszhangzó kopogásból ítélve, pedig ebbe a jelenetbe csatlakozik be Dee – egy, kettő, három. A rövidre szabott ruháját látva felemásan moccan a szemöldökvonalam, amit ha akarna se tudna nem észrevenni szerintem és ha nem lendülettel közeledne, vetődési szándékkal még a fejénél fogva állítottam volna meg, hogy megjegyzést tegyek róla ollóval esett-e neki vagy elhagyta róla a maradék anyagot a ház valamelyik részében. Megtartom a súlyánál fogva, miközben belefúlok a gejl illatába. Igyekszem úgy, hogy ne csússzon fel rajta a szövet ahogy a derekát átölelve tartom, mert értem én emlékezetes beugrót akar hagyni, maradandó első benyomást a nyaralótársamban, de örülnék, ha nem a fenekének mutogatásával tenné ezt. Rohadtul örülnék neki, amit azt illeti. Egy oldalt pillantást küldök is anyám felé szerinte rendben van-e tizenötéves létére, de nem úgy néz ki, mint aki veszi az adást. - Ja, te is hiányoztál, mint egy jó migrén az ember életéből. – Hátradőlök olyannyira, hogy rálátása legyen a neki villantott szarkasztikus vigyorra és az elengedésekor nem ússza meg ennyivel a kommentárját, a balommal nyúlok a fejbúbja felé. Ha hárítaná, akkor a jobbal, az esélye minden esetre kevés, hogy kivédje a hajának alapos összeborzolását. Az új fiú nyújtja felé a kezét az övét látva, a jelenet ideje alatt, pedig végig igyekezett magában tartani azt jót szórakozik a kettőnk közti szócsatározáson. A képére odaragadt, prince charming-os mosolyból ez egyértelmű. - Emlékszel, amikor a hajtépős storykat meséltem? Igen, ő a főszereplője mindegyiknek. – Fordulok a megszólított, majd a húgom felé. - Hova csípted ki magad ennyire amúgy? A boltba? – Oldalra döntött fejjel dobom meg a szemöldökömet, a célzást neki is vennie kell, nem vagyok hülye és Pierre alkalmazkodik a teátrális belépőhöz, kézcsókkal illeti a hercegnőt. (Megfojtom.) Szemforgatással lépek el mellőlük anyám irányába, onnan könnyebben fogom tudni hátba verni, ha túl hosszúra nyújtja. - Igen, jól értetted. Örülök a találkozásnak kedves Yolande. – Visszaegyenesedik, rám néz. - Nem értem miről beszélsz, hajtépő storyk? Egy szöszke angyalt látok csak, tuti nem róla meséltél akkor. – Direkt csinálja, az átlátszó viselkedéssel együtt, ami annyira nem egyértelműen gúnyos, hogy leessen Dee-nek csak az én vérem szívása miatt történik meg. Pierre jó színész, kedves pofájú, sokan sok mindent elhisznek tőle. Pont Dee ne tenné? Pont ő? Legyintek. Hagyjuk a témát, húzzunk már innen. - És mik a terveitek az estére? Csatlakoztok vacsorára? - Nem, bemegyünk a városba. Tartok egy gyors körbe vezetést, utána programunk van. – Ugrok a dolgok elébe, mielőtt esetleg fontolóra venné Pierre, hogy bevallja valójában semmi ilyen tervet nem rögzítettünk. Itt alkalmazkodik a helyzethez, asszisztálóan bólogat. - Nekünk. Neked nem. – Vezetem a tekintetem Dee-re, hogy ismételten megelőzzek egy felesleges kört. Eszébe se jusson felvetni ő csatlakozni akar, halva született ötlet. - Holnap viszont örömmel csatlakozom Ms. Lewis, mielőtt távoznának. Jól hallottam üzleti útra mennek? Te is mész? – Csak egy csipetnyi seggnyalás, hogy jobb színben tűnjön fel, csak egy csipetnyi és vele együtt a megbeszéltekhez tartottan az ártatlan érdeklődés, mert a legutóbbi értesüléseim szerint, akkor még arról volt szó velük tart a húgom is. Hadd lásson világot a felügyeletük mellett, blabla. Jót fog tenni kimozdul itthonról, nem igazán tette meg, mióta az a seggfej szó nélkül lelécelt a szomszédból.
Sisters and brothers are the truest, purest forms of love, family and friendship, knowing when to hold you and when to challenge you, but always being a part of you.
Mielőtt még megrohamoznám a testvéremet és a nyakában kötnék ki, látom az arckifejezését, a szemöldökrándulását, amivel végigköveti az általam éppen viselt ruha vonalát. Tudom, hogy Pascal nincs megelégedve a stílussal, ami általánosságban jellemez engem, megannyiszor hallottam már tőle, hogy tizenévesen nem kellene ilyen testhez simuló, jócskán rövid ruhadarabokat felvennem, mégsem érzem azt, hogy hallgatnom kellene rá, mi több, változtatnom a véleménye miatt az öltözékemen. Anya sem szól meg érte, a mostohaapánk sem tesz megjegyzést rá, hogy hogyan, miben indulok el az éppen aktuális dolgomra, éppen ezért Pascal szavait sem tekintem annyira mérvadónak, mint hiszi, hogy kellene. Most sem reagálok a grimaszra, ami az arca két oldalára költözik, amikor meglát, inkább erőteljes lendülettel a karjaiba vetem magam, mintha nem pár hete, hanem már évek óta nem láttam volna. - Aha, hiába magyarázol, tudom nagyon jól, hogy azért tényleg hiányoztam neked - a mosoly ugyanolyan széles marad, pláne, mert mind a ketten tisztában vagyunk vele, hogy hiába ironizálunk egymással minden lehetséges alkalommal és helyzetben, mégiscsak testvérek vagyunk, akik egymás nélkül nem nagyon lennének képesek élni, bármennyire is tagadjuk ezt a tényt hivatalosan. Mondjuk, talán pont én vagyok az a fél ebben a kapcsolatban, aki kevésbé tartja ehhez a látszathoz magát, amihez a jelenlegi mozdulatommal ismételten hozzá is járulok. - Naaa - kezdek el - a testvérem szerint legalábbis - nyavalyogni, amikor Pascal a hajamba túrva borzolja fel a tincseimet, majd hátrálva kicsit tőle, igyekszem minél előbb az eddigi, normális helyzetbe visszarendezni a szálakat, miközben a szemeimet forgatva hallgatom a barátnak szánt bemutatást. - Nem mintha nem lennél vele tisztában, de mindig ilyen darabokat hordok, - dobom át a jobb vállam felett pár éppen előrebukó hajtincsemet - a smink meg csak még jobban öltözteti az embert - utalok az éjfekete szempillaspirálra, a halványrózsaszín szemhéjpúderre és a színben hozzáillő szájfényre, amit a ruha mellé ma délelőtt viselek. De, amint a francia fiú viszonozza a köszönésemet és egy csókot nyom a kézfejemre, már el is felejtkezek Pascalról és a megszokott szurkálódásairól. - Ó, én is nagyon örülök neki - pirulok el kicsit a gesztustól és a szép szavaktól, majd először csendben, utána pedig apró nevetéssel hallgatom az angyalhoz való hasonlítást tőle. - Azt hiszem ezzel a kedves barát nem feltétlen ért egyet - és vetek egy pillantást a testvéremre, akinek az arcán pontosan azt vélem felfedezni, amit minden egyes alkalommal látok, ha egy hímnemű egyed a közvetlen társaságomat kezdi el élvezni. Hát, kellemetlen egy ügy, de Pierre-t ő hozta haza, hozzánk. Miért ne lennék hát vele kedves? Anya jelenléte egészen addig fel sem tűnik nekem a két fiú között állva, amíg meg nem szólal és fel nem teszi a vacsorával kapcsolatos kérdést, majd, amikor Pascal az esti terveiket kezdi el ecsetelni, már nyitnám is a számat kifelé, de még mielőtt bármit is mondhatnék, jelzésértékűen rám pillant és azelőtt leráz magukról, hogy megkérdezhetném tőle, esetleg velük tarthatnék-e. - Látom, nem sokat változtatott rajtad a két hetes kikapcsolódás, ugyanolyan bunkó vagy, mint voltál - fonom össze a melleim alatt a kezeimet és az orromat felhúzva dőlök neki a falnak, mialatt Pierre anyával kezd el csevegni. A kérdésére viszont erőt veszek magamon és egy halvány mosollyal válaszolok neki. - Nem, mégsem megyek. Egy ideig úgy volt, de aztán - August eltűnt, nekem pedig semmi kedvem nincs kimozdulni a négy fal közül még mindig. - A lényeg, hogy Pascal nagy bánatára sokat kell majd velem találkoznotok. - És ezt nekem is bánnom kellene? Szerintem már most egészen jól megtaláltuk a közös hangot, szóval nem lesz ebből egyáltalán probléma - jelenti ki, én pedig majdnem helyben elolvadok attól a kedves kis mosolytól, ami megjelenik az arcán. Eddig is ennyire helyes volt a gyerek vagy csak most kezdem el annak látni? Végül engedelmesen hagyom, hogy Pascal elrángassa előlem és anya elől Pierre-t, megmutassa neki a házat meg a vendégszobát, ahol lakni fog az elkövetkezendő egy hétben, én pedig azon kezdek el rágódni, hogy mit is csináljak este, amíg a testvéremék majd valahol szórakozni fognak.
- Anya, akkor én elmentem - az elkéredzkedés már jó egy órája megtörtént és szerencsére nem is ütközött akadályba, most is csak egy vigyázz magadra és hívj, hogyha valami van, kell mondatot kapok meg köszönésként, úgyhogy utoljára a tükörképemet vizslatva megigazítom magamon a kicsit fojtogató pánt nélkül, rózsaszín hologramos ruhát, végigsimítok a szögegyenesre kivasalt hajamon, majd kilépve a bejárati ajtón, az előre megrendelt taxival a városközpont felé távozok. Negyed órával később már a mobiltelefonom képernyőjén matatva, egy vattacukor felhőnek hívott koktélt kavargatva ülök egy karaoke bárban és somolyogva emelem a mutatóujjamat a küldés gombra. P, vagy inkább dupla P! Egy kis éneklés? Most ment le a kedvenc Backstreet Boys zeneszámod, arról már sajnos lemaradtál. Viszont ez a koktél... nem semmi. Mondjuk, a pultos sem az. Na, mindegy. Arra számítok, hogy Pascal úgy ismer már, mint a tenyerét és előbb kap szívinfarktust, minthogy figyelmen kívül hagyja az üzenetemet, szóval valószínűleg kevesebb, mint tíz perc alatt úgyis meglátom, amint berongyol a bejárati ajtón a legjobb barátjával egyetemben. Addig megfogom magam és helyet foglalok a három fiú mellett, akikkel egy iskolába járok.
i learned this the hard way; you either say how you feel and fuck it up, or say nothing and let it fuck you up instead.
Szóbeli válasz nélkül hagyom a kommentárját és már a földre lerakása közben a szőke tincseinek összeborzolásával foglalkozok az egyik kezemmel (a másikkal tartom, mégse dobom le), hogy bosszúságában megfeledkezzen az annyiban hagyott témáról. A nyivákolása nem hat meg, évődő mosollyal asszisztálom végig a jelenetet az öltözködésére terelve a figyelmet, ami bőven hagy kivetnivalót maga után és a szemem sarkában várnám anyánk felől a megerősítést, naivan, hátha ezúttal tér észhez, ami meglepetés helyett csak bosszúságot szül ahogy elmarad. Az ilyen pillanatokban fohászkodom egy másik családért egy Istenhez, akiben nem is hiszek.. - Tisztában vagyok vele feltűnési viszketegségben szenvedsz, ne aggódj. – Relatíve moderálom magam, nem teszek szúrósabb megjegyzést arra mire hasonlít a megjelenésével és mennyire nevetséges az önkelletése, teperése, hogy akár ezer ember közül egyből is ezzel váltson ki számára tetsző reakciót. Pierre nyájassága ezért húz fel a következő pillanatban, adja alá a lovat, amire rohadtul nem lenne szükség. A szememet rajta tartom, a tarkóját szuggerálom és miután felegyenesedik a színházi komédia eljátszásának végezetével, tudni fogja miért teszem. Tudnia kéne, mert van egy határ és ha Dee pironkodása, az, ahogy játssza magát nem váltana ki egy fájdalmas szemforgatást belőlem, biztosan hátba verném ezen a ponton. A tenyerembe temetem az arcomat, nem kívánok többet látni belőlük és igyekszem a hallásomat is szelektív üzemmódba kapcsolni, mielőtt felfordul a gyomrom. - Lehetne annyi eszed leessen miért. - Ne légy ilyen gonosz a húgoddal. – Persze, hogy azelőtt szólal meg a szöszkének megsértődésre lehetne ideje, de leginkább; mielőtt gondolkodásra. Külsős szemmel átlátszó mennyire el akarja nyerni a szimpátiáját, de fogalmam sincs csak én idegesítésem áll-e a munkálkodásának a hátterében. (Ezt a célját minden esetre hamar elérte. Ezt is.) A társaság negyedik, kilógó tagja joviálisan mosolyog az egészen, a közbeszólását hanyagolja és a társalgás hevében beálló pauzát kihasználva ragadja magához a szót. Nem, nincs kedvem egyikük jelenlétéhez sem és az előbbi jelenetet követően csak még jobban megerősödik bennem ez az érzés. Látom a sértődést körvonalazódni a testvérem arcán, amikor közlöm vele kimarad a programból és még jó nem vágott közbe, mert csitító mozdulattal tartottam volna fel a kezemet, hogy idejében felejtse el. A bunkónak titulására csak egy széles, dicséretként fogadó mosolyt kap és ezer örömmel bizonyítom az igazát. - Már ketten vagyunk, te se táraztál be azóta józan észből. Gus magával vitte a meglévőt is? – Puffogjon csak amennyit akar, ingyen van és amíg Pierre nem dobja be a csalit, szívesebben maradtam volna ennél, minthogy azt halljam változnak az eredeti tervek. Egy ideig úgy volt […] és automatikusan veszem a levegőt a hárításához. - Nem, biztos nem foglak megint bébiszittelni. – Éles a kijelentésem, benne egy ezt nem hiszem el tónussal, ami egészen mássá alakult volna, ha nem kettejük összejátszós párbeszéde előtt történt volna meg. Az eddig húzódó hátba baszásnak ekkor jött el az ideje, anyám rosszalló tekintete fog a legkevésbé meghatni érte. Lehet a kedves jelző nem aggatható rá a húgommal való viselkedésemre a hallban, ellenben nagyon is böki a csőröm a nyílt hülyítése Pierre-től, akiben az emeletre felérve tudatosítom, hogy kurvára álljon le vele. Az ártatlan, önmegadó kézfeltartás, a kínos nevetés, a mellébeszélés nem igazán győz meg, ha ideiglenesen el is fogadom csak az én agyamat akarta húzni, de tudja túllőtt vele a célon és ez lesz az utolsó. Hogyne. Az utolsó.
Pont egy újabb pohár bor kerül elém, amikor felvillan a telefonom képernyője. Dee. A neve láttán sóhajtok, de a következő pár másodpercre még ignorálom, hogy előbb egy kortyot igyak, ami remélhetőleg simít egyet az idegeimen, mielőtt elolvasnám az azokon taposó üzenetét és kevésbé fogja így kevésbé fogja lerombolni a hangulatomat. Tévedtem. Feszült állkapoccsal, körítést mellőzve írok vissza; hol vagy? A zenekar állandó felemlegetése, hogy talán egyszer elevenembe talál vele annyira unalmas már, reagálni sincs kedvem rá, viszont se a koktélról nem akarok többet hallani, se az őt kiszolgáló személyzetről. A cabernetből alig ittam, van még bőven a pohárban és akad Pierrében is a gejl koktéljából, de a karjánál fogva húzom magammal a kijárat irányába. Konkrét magyarázat nélkül, az arckifejezésemből leveheti az okát, amíg megnyitom az Uber applikációt és várom beérkezzen a húgomtól a cím. Rohadtul ajánlom neki ne húzza halassza a megosztását. A fuvar hamar megérkezett, szerencsére a két hely sem volt távol egymástól, így hamar odaérünk. Belépve azaz első dolgom Dee után kutakodok a tekintetemmel és remélem nem kell ismét egy nőt megkérnem, hogy kép alapján nézze meg a mosdóban tartózkodik-e, majd arra várnom hajlandóvá váljon kijönni a helyiségből. Nincs ehhez türelmem. Pierre-t a szórakozóhely másik oldalára küldöm, hogy szétválva hamarabb találjuk meg és kisvártatva meglátom a szőke üstökét egy boxban. A vele egy asztalnál helyet foglalók, mintha ismerősök lennének, de sose vettem a fáradtságot a lézengő társaságának tagjait megjegyezzem, egyik sem esik a megbízható kategóriába. Az asztal végében állok meg, kezemmel a lapjára támaszkodva. - Rajta, állj fel, megyünk. – Se egy helló, se egy szia, hogy telik az este, üdv a többi kis talpnyalónak, akikről megvagyok győződve szintén ne töltötték be a huszonegyet, tehát hamis személyigazolvánnyal jutottak hozzá az előttük lévő alkoholhoz. Ha Dee jót akar nem fog ellenkezni, pontosan tudnia kell nem fogom visszafogni magam és ha kell kihívom a rendőröket, hogy ellenőrizzék hány kiskorút szolgált ki a hely, amit mindenki neki fog utólag megköszönni.
Sisters and brothers are the truest, purest forms of love, family and friendship, knowing when to hold you and when to challenge you, but always being a part of you.
- Menj a - - Yolande! Viselkedj - konkrétan, mint egy kutyára, úgy szól rám anya, mielőtt a kedvesség halvány jele nélkül elküldhetném Pascalt a francba. Nemcsak a hanglejtésért és a szavakért vagyok mérges - mostmár nemcsak - a testvéremre, de az, hogy egy idegen, Pierre előtt is képesek mind a ketten lejáratni... Hihetetlen! Mondjuk, nem tudom, hogy mit is vártam tőlük. Még anya a kisebb rossz ilyenkor, a bátyám viszont, ha alkalma adódik rá, szinte azonnal képes olyan szinten leégetni más emberek előtt, hogy csak hebegni-habogni tudok válaszként. Most viszont szívesen engedtem volna ki magamból a mérget, ami a mondata miatt kezdett el burjánzani bennem, de az egyetlen vérszerinti szülőnk máris csírájában fojtja el bennem a próbálkozást. Pedig Pascal valószínűleg nagyon is tisztában van vele, hogy miért érint meg ennyire a kijelentése, éppen ezért nem is értem, hogy hogyan is képes ezt így az arcomba vágni. Mindig is, már gyermekkorom óta felettébb rossz viszonyban álltam a testemmel és az sem segített túlságosan sokat a helyzeten, hogy már az általános iskolában ezzel kapcsolatban ért a legtöbb sértés. Erre most még a testvérem is a nekem legfájóbb ponttal támad. Szép! És felettébb kedves... Végül nagy levegőt veszek és igyekszem - kicsit - elfelejteni az előbbi megjegyzését, amiben sokat segít az, hogy már inkább a barátja kezdi el lefoglalni a gondolataimat. A bemutatkozás Pierre és köztem kimondottan aranyosra sikerül, aminek Pascal megint csak hangot is ad, ha nem lenne elég az a grimasz, ami az arcára is jelzésértékűen kiül. - Csak nem megártott Franciaország? Egy kérdés. Mindösszesen csak ennyit válaszolok neki a következő mondatára, ahelyett, hogy szívem szerint megint nekiesnék, mert nagyon is jól értem, hogy miért fogalmaz úgy, ahogy. Szerinte ugyanis minden, amit mondok és teszek, illetve az éppen aktuális öltözködési stílusom csak egyetlen egy célt szolgál: hogy végre felfigyeljen rám az erősebbik nem. Ami, részben köszönhetően Pascalnak, meg is történik - bár egyelőre nem teljesen úgy, ahogyan azt én szeretném -, amikor Pierre az én oldalamra állva igyekszik lehűteni a kedélyeket - leginkább a testvéremét -, én pedig a lehető legkedvesebb mosolyomat villantom meg felé cserébe. Ami egészen addig ki is tart, amíg Pascal megint nem kezd el görényt játszani velem. - Néha komolyan nem értem, hogy lehetsz ekkora érzéketlen idióta - rázom meg a fejemet a válaszára és akaratlanul is kirajzolódik a szomorúság az arcomon, amint August említésre kerül. Tényleg nem értem a testvéremet, hogy miért jó neki, ha nem is általánosságokkal, hanem személyes traumákkal igyekszik az idegeimre menni. Lehet, hogy szerinte nincs semmi rossz ebben a szemétkedésben, de engem nagyon megvisel... A bébiszitterkedés emlegetésére éppen ezért nem is reagálok érdemben, helyette egészen addig csendben maradok és csak a vendéget illetem vérszegény mosollyal, amíg el nem érkezik a pillanata annak, hogy véget érjen a bemutatkozás és üdvözlés folyamata, majd mindenki a saját szobájába vonuljon.
A délután történtek ismeretében gondolom úgy, hogy Pascal megérdemel egy kis büntetést azokért a dolgokért, amiket a fejemhez vágott, éppen ezért nem tart sokáig, amíg ráveszem magam, hogy az otthonmaradás helyett a város egy bárjában kössek ki. Egy olyan helyen, ahol az ismerőseim elmondása alapján már jól tudom, hogy nem veszik véresen komolyan az ember személyi igazolványának bemutatását, sem pedig azt, hogy huszonegy éves elmúlt-e már az adott illető vagy sem. - Kérsz még egyet, Dee? Az igazság az, hogy a nevét sem tudom annak a gyereknek, aki felajánlja a második koktélt, csak láttam már az iskola folyosóján egyszer-kétszer, de egészen kedvesnek tűnik, ahogy a barátai is, ezért még csak eszembe se jut, hogy nemet mondjak az ajánlatra, ahogy a percekkel ezelőtti, az egyik hátizsákból titokban előhúzott tömény miatt sem ellenkeztem, holott tudom, hogy a bátyám hamarosan megérkezik ide és kérdés nélkül fog elrángatni magával, valószínűleg egyenesen haza. De pontosan ez miatt a jövőkép miatt érzem úgy, hogy addig kell kihasználnom a jelenlegi helyzetet, amíg csak lehet. Szóval, amíg - talán - Timothy a pult felé veszi az irányt, addig én csacsogni kezdek a maradék két emberrel. Aztán Pascal szó szerint beront a helyre, én pedig elbűvölő, a számára márm-már gyanúsan idegesítő mosollyal nézek fel rá oldalról. - Ugyan, legyél már egy kicsit jobb fej, mint általában, P - még egy kicsit sóhajtok is hozzá, mielőtt a többiekhez fordulok. - Ne haragudjatok srácok, de a bátyám mindig kicsit instabil érzelmileg. Talán ráférne egy kicsi abból a - a szemeimmel a jobb szélső melletti táskára pillantok, de tudom, hogy a testvérem még azelőtt fog robbanni, hogy az üveg egyáltalán kikandikálna az anyagból. És pontosan akkor érkezik majd meg Tim is az újabb adag koktéllal, aki a döbbenettől véletlenül a nyakába borítja majd a színes italt, csakhogy fokozza ezt a csodálatos estét. - Na, ha kitomboltad magad drága testvérem, talán megkereshetjük a felettébb helyes kis barátodat és - és pontosan ebben a pillanatban bukkan fel mellette Pierre, aki értetlenül néz az asztalnál ülőkre-állókra. - Hát itt meg mi történt? - Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben, csak P-nek egy kicsit melege volt. Viszont én kicsit kezdek fázni, - még egy kis libabőrt is varázsolok magamra - nincs kedved esetleg kicsit táncolni?
i learned this the hard way; you either say how you feel and fuck it up, or say nothing and let it fuck you up instead.
Kihívó tekintetet kap, hogy befejezze a mondatát a rászólás ellenére, de nem, tudom anyánkkal szemben nem lépne fel, nehogy a tökéletes kép darabjaira hulljon és kiessen a kegyeiből. Hová is lenne a világa a róla kialakult kép nélkül? Ha más is számítana, mint mondjuk az egyéniségének fejlesztése, ugye? Önelégült fejjel nézem ahogy kénytelen magába fojtani a mérgét, ami ritkán törne ki belőle. - Igen, Dee, mit gondolsz az ilyen viselkedés hogy illik egy hercegnőhöz? – Rajtam a sor, hogy a nevemet anyánk szájából halljam egy szigorú tekintet kíséretében, de megadón teszem fel a kezeimet, már, már ártatlan arckifejezéssel párosítva a puhításának érdekében. Technikailag semmi rosszat nem mondtam, csak neki adtam igazat és kicsit jobban kifejtettem mit gondolt a figyelmeztetése mögött. Ha a húgom ennyire azért dolgozik a külseje, az első benyomás alapján ítéljék meg, vehetné építő kritikának is ahelyett megsértődik, mert vannak bajok a színészi képességével és a hitelességével. A nyálas jelenet ezért okoz szinte fizikai fájdalmat, annyira mű, annyira megjátszott, annyira rossz irányba tereli a húgomat, akinek ez a figyeleméhségét tápláló gesztus azt a pozitív megerősítést fogja az agyába vésni, hogy semmi baj nincs az egésszel. A falatka ruhája jó, a hangjának megmásítása, ami Pierre hatására öntudatlanul is magasabbá vált, mégha ő maga észre sem veszi, a hajlibbentés, a kiló smink a képén, a negédes stílusa, amivel már most megfojtaná a vendéget, ha tehetné. Megfojtaná az hadd játsszon vele. Igen, mindjárt behányok. A kérdésére egy legyintéssel válaszolok, elhallgattató intéssel, ha úgy tetszik, mert válaszra sem méltatom azzal együtt, hogy ne legyek ennyire lelketlen a testvéremmel. Törődjön a saját dolgával, ne a miénkkel. Szándékosan szúrok oda, marok a fájó pontra. Tisztában vagyok vele érzékenyen fogja érinteni és pontosan az a célom vele, hogy a következményeként visszavegyen magából, talán elgondolkodjon rajta mire célzok ismételten, de a kettőnk közül nem én vagyok a naiv, így erről hamar lemondok. Mindegy mit mondok neki, mást se csinál csak lázong, ha megjegyzést teszek a dolgaira, lényegtelen, hogy adott esetben a javát akarnám és mindenki mástól csak az igenlést, a kibaszott dicséretet kapja mindenért. A faszom kivan azzal beálljak a sorba azért, mert lélegzik és tudja a szempilláit rebegtetni. Ha viszont úgy kezelik állandóan, mint aki porcukorból van, abból is lesz, épp evégre örömmel húzok el a hallból, pont elkerülve BJ-t a bőröndökkel.
Felbőszülten érkezek a megadott címre, miután Dee szimpla bosszúból keresztbe tett az esténknek a húzásával. Pierre-t az autóban figyelmeztetem, hogy eszébe se jusson a hecc kedvéért a húgom oldalára állni és olajat önteni a tűzre. Elég sok szennyeséről tudok, amit bármikor szétküldhetek az otthoni haverjai között, akiknek csak az idővonalat kell felgöngyölíteniük ahhoz, hogy eldöntsék kitaláció-e vagy igaz az üzenet tartalma. Nem mellesleg nem csak hátba fogom verni, ha beleszól a dologba, aminek következményeként segítőkészen indul meg a hely másik felébe a szöszke kobakút keresni. Az asztalnál ülő két srácra nem nézek rá, a tekintetem a magát játszó Dee-n pihen és a türelmemmel játszó mosolyán. Kettőt koppintok a falapon, mielőtt megismételném az ukázt és reakció nélkül hagyom a kommentárját. - Azt mondtam megyünk, állj fel. – Nem vagyok jó kedvemben, pontosan tudja, ezen dolgozott már az üzenet elküldése előtt és dolgozik nagyjából évek óta a szokásos módszerével; direkt necces helyzetekbe keveri magát, ahol nem ignorálhatom. Érzékelem a célzást, látom a kékjei a táskája felé terelődnek és azelőtt, hogy újból elszajkóznám a korábbit vagy követhetném a szempárjának az útját, belezúdul a jeges koktél a nyakamba. Ha nem lennék feszült fizikai értelemben is, a hideg folyadék kellemetlenül érintene, de mély levegőt véve, befeszített állkapoccsal és az asztal szélébe maró kézzel gördülök túl a baleseten, amiről sejtem mennyire lehetett a véletlen műve. Elsőként az arcélemre fröccsenő cseppeket törlöm le, utána nézek rá a kis nyikhaj seggfejre és kurvára remélem olvasni tud a nonverbális jelekből, magától elhúz a közelemből. - Ne alázd meg magad jobban azzal totális idiótának tetteted magad, aki nem hallotta mit mondtam az előbb. A ribanckodásoddal már így is tettél eleget a hírnevedért. – Leszartam a költött kifogását, amikor a drága haverjaitól kért elnézést és leszarom most ahogy a tombolásomra tesz megjegyzést, legfőképp, kurvára egyik fülemen be, másikon ki ahogy nyíltan rávetné magát a közben befutó Pierre, akinek a kérdése a vállam mögül kúszik a fülembe. - Fogd be Dee. – Rárivallok a mondatának közepén, amiből érezheti, hogy ténylegesen mérges vagyok és nem ez túl van a poén kategórián, amit művel. - Ha nem fejezed be az egész bár tudni fogja miattad jönnek ki a rendőrök, mert egy kiskorú tinipicsa nem bírt magával és a bátyja személyesen jelentette fel a helyet. Imádni fognak érte. Anya meg megkapja az üzenetet, lássa milyen édes, ártatlan lánya van. – Nem jut odáig bárkit is táncra kérjen fel és szempárommal jelzem a közvetlen mellette ülő srácnak, hogy húzzon az útból, ha jót akar. A kijárat felé fogunk tartani rövidesen, hacsak nem makacskodik tovább Dee. Pierre sem viccelődik azzal ne vegyem ennyire komolyan a szituációt vagy arról tényleg melegem lehetett, arról persze fogalmam sincs sajnálóan húzza el a száját a hátam mögött és apró bólogatásokkal igyekszik elkommunikálni a húgom irányába, hogy ezúttal bölcsebb lenne nem kihúzni a gyufát. Némán, remélve tud olvasni a szájáról még azt is eltátogja; menjünk, jobb, ha lenyugszik.
Kezdőlap
