Az étvágyamat keresve tologattam a tányér egyik feléről a másikra az ételt a kötelező családi vacsora során, míg Byron halál unalmas beszámolóját kellett hallgatnunk a felpezsdülő üzleti életéről, amit teletűzdelt túlzó szavakkal. Az ötödikig bírtam ki hangosabb sóhaj hallatása nélkül. Az egyik fülemen be, a másikon ki. Az asztal alatt megkocogtattam Dee térdét a lábammal és némán, a tekintetemmel böktem a konyha irányába van-e kedve inkább kislisszanni desszertért. Akármilyen kis törpe is, tökéletesen tisztában van vele mit jelent az arcomra kiülő kifejezés.
- Pascal.. Figyelsz? – A kérdés célba ér, irritálóan kúszik a hallójáratomba a mostohánk hangja és negédes mosolyt kanyarítok a képemre, ahogy odafordulok felé. Próbálkozik, próbálkozik, de rohadtul hidegen hagy minden, ami kiesik a száján és ha tehetném betömném a porcelánon pihenő, véres steakjének maradékával, hogy eméssze meg a kétségbeesett igyekezetével együtt. Ez a szebbik végkimenetel. Szebb, mint ahogy most szinte átdöföm a tekintetemmel a koponyáját.
- Hogyne, csüngök a szavaidon. Folytasd nyugodtan. – Megérzem anyám rám szegeződő szempárját, látom, ahogy kérleléssel egybekötött figyelmeztetésként dönti meg a fejét, hogy viselkedjen kedvesebben az új férjével. A reakciója automatikusan kipréseli a maradék levegőt a tüdőmből, a sóhajjal együtt veszek lendületet ahhoz felálljak az asztaltól. Előbb felé, utána Junior felé fordulva, egy-egy elnézést kérő biccentéssel a szavaim előtt.
- Elnézést. – Szintén csöpög belőle a szarkazmus. - Nem zavarom jobban a hangulatot, további jóétvágyakat! Remélem a száraz szakzsargon nem akad meg senkinek a torkán. – A tányért, evőeszközt felkapva hagyom őket hátra a húgommal együtt és nem állok meg akkor sem, amikor hangot formálva kérnek meg arra ne csináljam ezt, maradjak. Megkímélek mindenkit attól frusztráltan ücsörögjek és a következő nevetségesnek tartott frázisánál, vélhetően egy percen belül, robbanjon ki belőlem egy csípősebb kommentár.
A maradékot a szemetesbe kaparom, a mosatlant öblítést követően a mosogatóba teszem és ellopok az üvegbúra alól egy szeletet a porcukorral hintett tetejű almatortából. A morzsákat összegyűjtöm a szabad kezemmel, amíg a szobámba megyek a fiókba rejtett cigarettáért. A hátsó kert helyett ismét a tetőt választom az eltűnéshez, nem hiányzik utánam jöjjenek és elsöpörjék a pillanatnyi nyugalmam esélyét. Csak egy fél órát hadd kapjak, mielőtt a rákényszerülök a szocializálódásra. A húgom nem zavarna, a leállíthatatlan beszélőkéje ellenére se, de a magával vonzott társaság annál jobban és a türelmem elfogyott Junior-hoz, anyám pedig.. Egyszerűen nem akarok a kérlelő tekintetébe nézni, hogy megint megtörjek, beadjam a derekam.
A nyújtott lépteknek köszönhetően hamar felérek, vakon húzom ki az íróasztali fiókot, miközben a morzsákat a szemetesbe ráznám le a balomról és értetlenül vonom össze a szemöldökeim, bosszús ráncok költöznek a homlokomra, ahogy nem találom a dobozt. Mindig ide teszem, kivétel nélkül és emlékszem ide tettem reggel is. Idegesen guggolok le, túrom át a cuccokat, hogy hova csúszhatott be és hasonló lendülettel, hangosan csapom be a tárolót, nyekken a huzal.
- DEE! – Elkiáltom magam annak ellenére legfeljebb halkan hallhatják lent a hibáztatásának első ízét, mert automatikusan őt teszem meg bűnbaknak. Ezerszer elmondtam neki engedély nélkül ne jöjjön be a szobámba, legfőképp, hogy ne vegyen el semmit, ne tegyen át, ne tegye rá az enyves kis kezeit a cuccaimra.
- Merde. – A káromkodást biztosan elnyomja a mögöttem bevágott ajtó csattanása. A padláson is van egy elrejtett doboz, ez az egyetlen szerencséje, hogy nem azonnal, a vacsora közepén fogom kérdőre vonni mégis mit képzel magáról és megvárom, hogy befejezzék.


A tükörre ragasztott cetli elkerülte a figyelmemet, amikor korábban bejöttem a szobámba, nem is néztem az irányába. A sárga post-it-on otrombán vezetett vonalakkal szerepel; nem mondták még neked, hogy a saját nadrágodban illik turkálni, nem mások szobájában? Elvigyorodtam a megfogalmazáson, ahogy egy másodperccel később realizáltam kihez tartozik és miért kaptam. Komolyan egy ilyen magas labdával akart válaszolni? A jegyzettömbhöz sétálok, hogy a fekete tollat megragadva kanyarítsam a papírra a revansomat, az övéhez képest sokkal elegánsabb vonalvezetéssel, tökéletesen olvasható formában; tudtam azt jobban élveznéd. Rövid, félreérthető, mindkét változatában kellően hatásos és kíváncsi vagyok melyiket választja, melyik érinti érzékenyebben. Az alászignózás után a tömb alá csúsztatom, legközelebb, amikor Dee átrángat az öreg Ledger-hez a szokásos olvasásaira beteszem a gardróbszekrényébe, ha csak nem akar makacs módon örökké a táskájába pakolni. Két hetet szavazok neki a tekintete alapján, baromira nem úgy nézett ki, mint akinek ínyére lenne az egész.
Helyére rakom a pennát és átdörzsölöm az arcomat a beismerés pillanatában. A semmiért basztam le a húgomat úgy, hogy a hangja is elcsuklott a végén, amikor megpróbálta megvédeni magát. Mélyet szusszanva hajolok az alsó fiókhoz, hogy egy A4-es papírt vegyek elő.


Valamivel több, mint húsz percbe telt az aprólékosan elkészített origami-forma elkészítése. Az utolsó hajtogatásokat, simításokat már a folyosón fejezem be, ahogy a kis szöszkét keresem vajon a háznak melyik zugában van aktuálisan elkenődve. A szobája volt az első állomásom, de nem találtam bent. Se az ágyon, se alatta. Könnyű lenne ennyire fogni miért nem engeszteltem ki, nem találtam, de anélkül, hogy a fejemben szinte szinkronban szólalna fel apám s anyám hangja is tisztában vagyok vele én voltam a seggfej. Az ajtaját résnyire hagytam nyitva, ahogy tovább haladok és fülelek, véletlenül se fussak bele a ház felnőtt tagjaiba. A lépcsőhöz közeledve üti meg a fülemet az egyre érthetőbbé váló beszéd, a kettejüké és látom a falon felfutó árnyékaikat miként felfelé szelik a fokokat. Ügyelek a kezemben tartott papírrókára, hogy ne nyomjam össze a falnál húzódó beugróhoz húzódva és óvatosan nyitok, majd oldalazok be a dolgozó szobába. A zsanérok nem nyikorognak, csak a padló nyekken halkan a súlyom alatt, de a társalgásuk hangereje mellett nem tűnik fel számukra és zavartalanul folytatják. Majd megbékél […] adj neki időt […] a lázadó korszakát éli, tudod milyen […] biztosan ő is kedvelni fog, a többit szerencsére nem hallom, addigra behajtom az ajtót és támasztékot lelek a hátammal a sötét színű fával borított felület formájában. Rohadtul nem értenek semmit, se anyám, se Junior. Főleg nem anyám, ami egyszerre húz fel és tépi fel ismét a sebtapaszt a feledni próbált emlékről a kórház falain belül.
Normál esetben nem teszem be a lábamat ebbe a szobába, lerí róla BJ-hez tartozik. Az ő kölnijének illata szivárog minden sarkából, az ő ízlése szerint van berendezve, az ő kedvenc itala pihen szekrényben, aminek pár hónappal ezelőtt megtaláltam a kulcsát és ha a gondolatmenet nem feledtetné el a felsorolás folytatását, valóban ízekre szedhetném miért, mennyire ki nem állhatom a helyiséget a férfivel egyetemben. Dee még tud várni öt percet, egyébként is biztosra kell mennem nem ragadnak le a lépcsősor tetején csevegni. A kulcsot leakasztom az egyik képkeret mögé rejtett helyéről és a szabadbejárásúvá változtatott bárból előveszek egy poharat, amit egyharmadáig megtöltök a drága whiskey-jével. A maradékba beleköpök, gondosan összelögybölöm a kristálytartójában. Nincs teljes sötétség a helyiségben, a nap még nem ment le odakint, de eléggé koherensnek tűnik a folyadék ahhoz visszategyem a kupakjával a helyére. Az alkoholt grimasszal a végén húzom le, az ízlelgetésével nem töltök időt, nem azért iszom, valójában nem is szeretem, de fűzök hozzá egy cseppnyi reményt elviselhetőbbé teszi a mai nap alakulását. A pohár szintén visszakerül, az elmosására teszek, mert magára vessen, ha nem veszi észre valaki már ivott belőle előzőleg és a korábbi alkalmak alapján ezt harmadjára tehetné meg. Futólag nézek körbe az asztalán milyen papírok hevernek, ímmel-ámmal fordítok figyelmet a banki adatokra és hamar megunom a tettetett érdeklődést, inkább ellenőrzöm merre hesszelnek anyámék.
Helyettük a jelenleg keresett kis Isten csapásának sziluettjét veszem észre a résen keresztül. Nem lépek ki azonnal, nem megyek elé, türelmesen kivárom, amíg elhalad az ajtó előtt és akkor megyek csak ki, csendesen, hogy ne vegye észre mögé kerülök. A meglepetés erejével termek mögötte, takarom el a jobb kezemmel a szemét és húzom közelebb, mielőtt ijedt nyúlugrásában, a híres ügyetlenségében saját maga alá esik. A halkabb sikkantásra végignézek a folyosón, de nem úgy fest bárki rohanna a megmentésére vagy a hang forrását beazonosítani.
- Nyugalom, én vagyok. – Mint a legutóbbi ki tudja hány alkalommal. - Tartsd előre a tenyered. Felfelé. – A sajátomat nem veszem el, a látóterét egészében lefoglalom mindaddig, amíg szabad felületet nem kapok ahhoz leültessem a fehér színű lapból hajtogatott emlőst. Apa kicsi hercegnője ezt követően nyeri vissza a szemvilágát. Apa valószínűleg rég lecseszett volna a korábbiakért..
- Végül megtaláltam a dobozt, máshova tettem. – Hazugság, de ez van. - Szóval.. Tessék. – Nyíltan nem mondom ki, egyébként is biztos vagyok benne magától rájön mit akarok az origami figurával és ha kihajtogatná a papírlap közepén olvasható lenne – je suis désolé.
Szerencsére pontosan tudom, hogy nem fogja megtenni. Most sem, csak odateszi a többi mellé a polcra.


Mióta ott hagytam a családi vacsorát időről időre ökölbe feszítem a kezemet, hogy valamiképpen levezessem a feszültséget és ne vessen teljesen szét az ideg a fejemben visszhangzó mondatoktól, részletektől. Bejelenteni valónk van […] megkértem a kezét […] közösen úgy döntöttünk […] nagyon gratulálok az eljegyzéshez […] gyönyörű a gyűrű […] sok boldogságot […] ez egy gyümölcsöző frigy lesz […] büszke vagyok rátok […] mondtam nem kell aggódni. Az asztalnál ülők arcain nem láttam meglepettséget vagy döbbenetet kirajzolódni a hír hallatán, pont ellenkezőleg. Visszafogott mosolyokat váltottak egymás között, öröm tükröződött róluk, elégedettség és hosszú másodperceken keresztül próbáltam rájönni ez most egy színi előadás vagy kandi kamerás műsor, mert nem akartam elhinni rajtam kívül senkinek sem tűnik fel pár száz évet visszafejlődtek az üzleti jellegű kiházasítás elfogadásával. Egységesen üdvözlik, mintha nem a huszonegyedik században élnének és a felvilágosodás korszaka teljesen kimaradt volna a mai felfogásuk kialakításából. Igaz, Junior önmagában nem adna okot a kiakadásomra, de az anyám és a húgom.. Velük ellentétben az én számon egyedül az csúszott ki; ugye ez egy rohadt vicc? Semmi gratuláció, semmi dicséret a lombik párnak, akik között még érzelmi kötődés sem alakulhatott ki a megbeszélés alatt. Aaron olyannak tűnik, mint egy serpenyővel pofán vágott lepényhal az elmondottak alapján. Néma, tátog és kurvára egysíkú. Ismerem annyira a húgomat, hogyha mindenki elé oda is veti magát, ez a típus nem vonzza.
Egy ponton egyszerűen fel kellett állnom az asztaltól és távoznom, mert olyan érzésem volt, mintha csak a falnak szövegeltem volna. Reménykedtem benne Dee bárminemű jelét adja annak nincs ínyére az irányába fektetett elvárás, de egyetlen eggyel nem találkoztam, ahogy a tekintetébe véstem a sajátomat. Egy pislogás, vállrándítás, kéztördelés, dupla szempilla rebegtetés, szájrágcsálás, hajpiszkálás, akármit elfogadtam volna és semmi. Beleegyezett, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog ezen a kurva Földön. A világ hülyéjének éreztem magam, elveszve az idióták közt, mint egyetlen józan paraszti ésszel rendelkező.
Félig töltöm meg a boros poharat a Chardonnay-val és szinte egyszerre iszom ki belőle a világos italt, hogy rögtön egy újabb adagot öntsek ki magamnak, amit az üveggel együtt viszek tovább a szobába. Muszáj mielőbb kikapcsolnom az agyamat és automatikusan Carmen jut az eszembe két nappal ezelőttről. A palackot letéve a telefonomért nyúlok, hogy üzenetet küldjek neki. A dohányzás lesz a következő, utána, ha a helyiségben lévő festék illata nem fog kellően lenyugtatni, hogy ecsetet tudjak ragadni, jó eséllyel hamar az előző után küldöm az alkoholt és anélkül, hogy megvárnám a tinder-partnerem, előveszem a cigaretta tekeréshez szükséges eszközöket. Két adagra való fűnek még lennie kell a mellette lévő zacskóban.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Úgy érzem benned olyan emberre találtam, aki már huszonöt évesen olyan karakteres és könnyedén szavakba önthető elvekkel rendelkezik, mint kevés másik korabeli ember. Sokan jóval elveszettebbek nálad és csak hagyják magukat sodródni az árral, aztán lesz, ami lesz. Ehelyett Te nem félsz kimondani, amit gondolsz, még egy-két olyan megjegyzés is belefér, amivel kapcsolatban mások talán fel sem fogják, hogy valójában piszkálódás volt és ne feledkezzünk meg a szemforgatásról. Ha egy érdektelen és unalmas családi vacsorán ragadnék, szerintem azt kívánnám, hogy Te is ott legyél és a megfelelő időpontban jelezd, hogy ideje lelépni. Cserébe valami sokkal szórakoztatóbbért - még ha olyan részletet nem is kaptunk tőled, ahol arról írtál, mit szeretsz igazán csinálni. Mert hogy a családi viszonyaitok Dee-vel úgy érzem nem olyasmi, ami a szíved csücske lenne.
Veled együtt lepődtem meg azon, hogy manapság vannak még, akik hisznek az elrendezett házasságokban - ami mint olyan a világ más pontjain talán nem is olyan meglepő, na de 'kicsiny' országunkban... Hacsak valaki nem túl kétségbeesett, azt hiszem józan ésszel nem feltétlenül menne bele a dologba. Talán több áll annak a hátterében, ahogyan a húgod reagál, mint ahogyan elsőre gondolod és idővel, amikor lesz lehetőségetek átbeszélni ezt az egészet, majd olyasmivel áll eléd, aminek köszönhetően jobban megérted őt. Ha mégsem, akkor pedig mindig ott lesz a lehetőség arra, hogy kitalálj valamit az esküvőig és egyszerűen elrabold őt.  
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!