------------------------------------------------------ hello there ---------------------------
Nem lenne számomra túl nagy érvágás, hogyha saját lakást kellene vennem és abba költözni. Pénzem bőven van, viszont nem tudom, milyen hosszú ideig fogok New Yorkban tartózkodni, ezért nem akarok hosszú távon semmibe sem befektetni se bizonyos összegeket, se plusz energiát. Tény és való, attól kicsit félek, hogyha rájönnek a főbérlők az első találkozásnál, hogy ki vagyok, akkor mi lesz. Nem tartom kizártnak, hogy egyesek vagy kihátrálnak az egészből, vagy váratlanul megemelik az árat egy nullással. Nem tervezek sokáig albérletben lakni, viszont egyelőre nem igazán látok más alternatívát magam előtt, a kocsim pedig sajnos nem elég tágas, hogy ott tengessem az éjszakákat. Pár napja beszélgetek már az egyik főbérlővel, hogy mikor tudom megnézni a lakását. Arthur Mortimer néven jelentkeztem be nála és csak remélni merem, hogy nem fog kiakadni, amint kiderül a valódi személyazonosságom. Szerencsére még csak pár éve vagyok a filmes szakmában, és sokan mind a mai napig nem ismerik az arcomat, csak a nevemet. Így tehát, ha Vossként írtam volna neki, nem kizárt, hogy akkor sem ismerne fel. A rendezőket, írókat, producereket egyébként is ki szokta felismerni, akik csak nézői szemmel érdeklődik a filmek iránt? Délután 3-ra beszéltük le a találkozót, de reggel 8-kor bejelentette, hogy sajnos nem fog ráérni, viszont próbál találni valakit, aki körbe tudja mutatni a helyet és később visszahív. Egy órával később már megvolt, hogy kit kell keressek. Nevet nem mondott, csak nagy vonalakban leírta a lányt, és hogy ott fog várni a lépcsőház előtt. 3 előtt 2 perccel már látom a háztömböt, és meggyorsítom a lépteimet. Nem akarok rossz benyomást kelteni, merthogy a neves hollywoodi alak még időre sem képes megjelenni. Tudom, túlzok, de találkoztam már ilyenekkel. Ismerős arcot pillantok meg a távolban. Pár pillanatig nem veszem le az arcáról a tekintetem, míg meggyőződöm arról, hogy tényleg nem csalnak-e a szemeim. Ezt követően viszont széles mosolyra húzódnak az ajkaim és közelebb érve hozzá egyből megszólalok. - Kit látnak szemeim! Kicsi a világ, hát szia, Rosa! - lépteimet fokozatosan lassítom, míg meg nem állok a lány előtt, akire továbbra is jó kedvvel pillantok le.
A tegnap este hosszúra nyúlt és kivételesen nem a naplopóságom miatt, épp ellenkezőleg. Felléptem az egyik kis pubban pár utcára a kikötőtől és olyan jól sikerült az este, hogy egy csapat legénybúcsús férfi megkért, énekeljek nekik tovább még a hajójukon, ugyanis az a terv, hogy ott folytatják a bulit a pub zárása után. Nyilván nem ellenkeztem, jó fejeknek tűntek és a végén kiderült, hogy elég nagyvonalúak is. Igaz, akik a saját hajójukon ünnepelnek, azok nem is lehetnek egy magamfajta utcazenész, csóró banda. Olyan hajnali hat körül értem haza és este be az ágyba, majd nyomtam ki a főnök hívásait. Megígértem, hogy ma bemegyek, de hát...mentem volna oda egy háromszoros műszak után egyből? Szükségem volt a pihenésre és csak az ébresztőmre keltem. Először azt sem tudtam, melyik bolygón keringek, nem hogy emlékezzek, hova kell mennem. A zuhany jót tett, rájöttem, mit ígértem Pablonak. Néhány szálért cserébe nekem kellene megmutatnom a lakást, amit kiad valami idegennek. Aztán arra is rájöttem, hogy késésben vagyok. Ezt az alkut pedig nem akartam elcseszni, smink és fésülködés nélkül kapkodtam magamra a ruhákat, majd a földszintről még visszafutottam a mappákért, amelyek a bérleti szerződést és ilyesmiket tartalmaznak. Rekordsebességgel futottam a metróra, ahol a három megálló alatt kifújtam magam rendesen és így egy icipicit rendezettebben állhattam meg a megbeszélt helyen a bejárat előtt. Majdnem tíz perc, ennyit nyertem, úgyhogy iszonyatosan büszke mosollyal nézek végig az utcán és állapítom meg, milyen jó ez a környék. Korábban jártam itt már, de éjszaka volt és az egészen más. Még ránézek a telefonomra, mit is írt Pablo, és az ismerős hangra kapom fel a fejem. Ezer közül is megismerném Arthurt, de nagy meglepetésként ér, hogy itt futunk egymásba. - Arthur! Csak nem te költözöl ide? - mutatok a házra és tovább pislogok rá meglepetten. Eltelik egy pár másodperc, míg összeszedem magam és átölelem fél kézzel üdvözlésképp. Eltelt majdnem két év azóta, hogy Kubában megismerkedtünk, nem hittem volna, hogy egyszer még látni fogom. - Gyere, megmutatom a lakást - egy kicsit elbénázok a kulccsal, de sikerül bevezetnem a házba és onnan egyenesen a harmadik emeleten található lakásba. Szép, modern és szinte teljesen új a berendezés. Pablonak rengeteg pénze van és nem csak egy ilyen lakása...
------------------------------------------------------ hello there ---------------------------
Álmomban sem gondoltam volna, hogy a leírás egy számomra ilyen kedves személyre vonatkozik. Volt nekem több kapcsolatom is az életemben, de szerintem egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akikkel jó viszonyban váltunk el. Legalábbis Rosával úgy rémlik, hogy nem volt semmi túllőtt veszekedés, csak egész egyszerűen kisétáltunk egymás életéből, aztán egy szép nyári emléknek tudtuk be az egészet. Vagy talán mi is tudtuk már akkor, hogy annál a pár hónapnál valószínűleg sehogy sem fog több lenni belőlünk és aszerint éltük meg. Még nem tudom, hogy lakótársra akarok-e feladni hirdetést. Nem vagyok paranoiás, csak sajnos ismerem az embereket, hogy ebből is mennyire hasznot próbálnának húzni. Lássuk be, nem minden hozzám hasonló rendező lakik albérletben, főleg nem New Yorkban. Talán jobb is lenne, ha inkább egyedül maradnék. Lenne egy tágas lakásom, ahol nem kell senkihez sem igazodnom. A lakbért pedig bőségesen tudom állni egymagam is. Kérdésére bólintok, majd viszonzom az ölelését, csak én már két kezemmel. [color=white]- Jó látni téged, Rosa! [/b]- szólalok meg az interakció közben. New York elég nagy város (sőt!), így örülök neki, hogy végre van egy ismerős arc ezen a helyen, leszámítva persze a kollégáimat. - Rendben, menjünk! - felelem és figyelem az ügyetlenkedését, amin halkan nevetek egyet. Akár lépcsőn, akár lifttel megyünk, nem maradok le tőle. - Szerinted mennyire lesz kiakadva a barátod, hogy amúgy nem Arthur Mortimer vagyok, hanem Voss? - érdeklődöm tőle őszinte kíváncsisággal. Szerintem meg tudja érteni, hogy miért nem akartam az eredeti nevemet használni, ugyanakkor késő bánatként már én is rájövök, hogy abból sem lett volna semmi, ha a sajátommal veszem fel vele a kapcsolatot. Él még a világon szerintem elég Arthur Voss. Bár tény és való, az én nevem jelent már meg egy-két helyen, hogy itt forgatok. - Bár anno te se ismertél fel, szóval valamit biztosan jól csinálok - nevetem el magam. - Na és mi a helyzet veled, Rosa? Csak nem tán te is Brooklyn környékén élsz? - egyszerű feltételezés, nem hinném, hogy a város másik feléből küldte volna el az egyik ismerősét a főbérlőm, hanem valahonnan a közelből.
Ha tudtam volna, hogy Ő az az Arthur, akinek ma meg kell mutatnom a lakást, nem ennyire csöves kinézettel jelentem volna itt meg. Igaz, az együtt töltött két hónap alatt látott már több reggel is, de az akkor volt. Kubában. Egy másik világban, amihez képest szürreális épp itt találkozni. Azért megfésülködhettem volna...vagy egy pici korrektor, hogy ne látszódjon, hol töltöttem az éjszakát. - Ne nevess ki - öltök nyelvet rá a bénázásom közepette, de a végén csak sikerül kinyitni az ajtót és a lift sem fog ki rajtunk. Valahogy nem érzem kellemetlennek a felbukkanását, eltekintve az aprócska ténytől, hogy a fejem inkább egy felizgatott wc keféhez hasonlít. - Leszarja - vonom meg egyszerűen a vállam. - Pablonak van egy pár ilyen lakása, az a lényeg, hogy lakjon benne valaki és egy állandó pénzmosója legyen - felelek őszintén, elvigyorodva. A foglalkozását nem fogom firtatni. - Viszont soha nem fog a nyakadra járni, a lakbért utalhatod is, ha akarod. Olyan infót is próbálok belecsempészni a válaszba, ami ráveszi, hogy maradjon. Ez egyszerre egy barát érdeke is, és a sajátom is. Ha Brooklynban maradna, talán többször látnám azt a szép fejét, meg a kiskutya tekintetét, amivel akkor is levett a lábamról. Önzőség lenne? Na és? - Én azelőtt a nevedet sem hallottam, hogy visszajöttem New Yorkba - tisztázom le vele, hogy nem a nem felismeréséről volt szó, hanem arról, hogy nem mozgok jól ilyen körökben, inkább a zenészek érdekelnek és nem a filmesek. Aztán egyik nap szembejött velem a címlapon és szembesültem vele, ki is Arthur. - Három megállóra innen - bólintva felelek, majd beljebb lépve megérzem azt a fullasztó meleget, ami a lakásban uralkodik. Fújtatva dobom le az előszobaasztalra a mappát és minden mást, amire nincs szükségem, majd a termosztáthoz lépek. Valaki huszonöt fokot tartott ideálisnak ebben a csodás időben... - Hát legalább már tudjuk, hogy a fűtés jól működik - nevetek fel, aztán gyorsan lekapcsolom a fűtést és azonnal megszabadulok a dzsekimtől. - Nézz körül, én kinyitom az ablakokat - szinte szaladok egyik nagy ablaktól a másikig, hogy némi huzattal ki lehessen szellőztetni ezt a forróságot. Esküszöm, mintha visszarepültünk volna Havannára egy perc alatt. Szerencse, hogy van valamennyi levegőmozgás és nem kell megfulladnunk idebent. Nem szeretnék még eltávozni az élők világából. Miután az ablakokat kinyitottam, odasétálok Arthurhoz és a háta mögött megállva ujjaimat végigfuttatom a hátán. Nehéz visszafognom magam úgy, hogy kirajzolódnak az izmai és tudom, mi rejtőzik a póló alatt. Aprót sóhajtok. - Na és te hogy kerülsz ide? Azt gondolnám, ha New Yorkba költözöl, Manhattant választod inkább. Az a te világod.
Mosolyogva imitálva húzok cipzárt a számra a nyelvnyújtogatását követően. El sem tudok képzelni jobb forgatókönyvet ennél. Ismerős arc, akiről merem remélni, hogy nem fog eltitkolni semmit sem a lakással kapcsolatban, nem úgy mint sokan tennék. Legalábbis nem hinném, hogy rosszat akarna nekem, nem úgy rémlik, hogy haragban váltunk volna el. - Hah… mit ne mondjak, ez már egy szép kezdőlöket. Jól megy neked a lakáseladás - a pénzmosó és a "számos egyéb lakás" dologra már nem szólok semmit. Amint én jogilag be vagyok biztosítva egy írott szerződéssel, felőlem mindenki azt csinál, amit akar, csak ne hozza el ide. Így viszont mindenképpen alapos leszek a szerződés áttekintésében. - Na és utána mit gondoltál? „Az a francos hollywoodi ficsúr! Megfektetett, de az italomat túl savanyú volt fizetni?” - élek elég durva költői túlzásokkal. Az arcomról, ha akarnám sem tudnám letörölni a vigyort. Nem én álltam minden italát, de tény, hogy én mindig felajánlottam neki. Nem szoktam visszaélni általában se a pozíciómmal, se a pénzemmel. Én csak próbálok a lehető leghétköznapibb módon élni, vagy ahogy a mi esetünkben volt pár éve, udvarolni. - Hasznos információ. Majd körbevezethetnél, mit-merre találok - jegyzem meg, ezzel arra is próbálva utalni, hogy kezd megvenni. - Nem is értem, miért dzsekiben mászkálsz. Így sokkal jobb - szólok utána, még pár pillanatig elidőzve a hátán és kicsit lentebb is. Mit tehetnék? Nem véletlenül kezdtem el anno közeledni hozzá, mindig is különleges szépségnek tartottam. Az előszobából belesek a két hálószobába, majd tovább sétálok a folyosó legvégéig, ahol a konyhát pillantom meg. Belépek, hogy kövessem Rosa példáját, majd aztán kitekintek az ablakon. Elég szép a látvány. Felvont szemöldökkel feszesítem az érzékeimet, mikor a hátammal kezd játszani, és ugyanezzel a tekintettel fordulok meg, karba font kezekkel, fenekemet az ablakpárkánynak nyomva. - Az én világom? Ez mégis mit jelentsen? - kérdezem tőle, de arcomon ott csücsül a féloldalas mosoly. - Számomra igazából teljesen mindegy, hogy hol vagyok. Valahol mindenképpen meg kell szállnom, és azt még nem tudom, hogy mennyi ideig maradok a városban. A csicsa meg a flanc nem az én világom, ez a hely meg pont kellemesen jó árban volt, a megfelelő kényelmi extrákkal - vonok vállat, majd megindulok egy másik helyiségbe. Mellette elhaladva még lágyan megérintem az alkarját és a tenyerét, de minden további nélkül folytatom a felfedezésemet. - És mi jó történt veled az elmúlt mennyi… másfél évben, míg nem találkoztunk, szépségem? - érdeklődöm, ahogy a következő szobához érek. Benyitok, és elém tárul egy elég terjedelmes zuhanyzó. Nagyobbnak tűnik, mint a képen - nem mintha ezzel bármi bajom lenne. Többet kapok a pénzemért, mint amire számítottam az idejövetelem előtt. Nekidőlve az ajtófélfának elmosolyodom, és hátrafordulok Rosához. - Most eszembe jutottak, milyen disznóságokat csináltunk anno a fürdőkben. Repetázzunk? - kérdezem mosolyogva, csak olyan… tizedrészt gondolva komolyan.
Megforgatom a szemem és a fejem ingatom. Valójában nem éreztem semmi különöset. Lehet, hogy el kellett volna ájulnom tőle, hogy néhány hétig enyém volt egy híresség? Talán. - Nem, a rajongód lettem és vagy száz levelet írtam, de válasz nem jött - lebiggyesztem ajkam, pár másodpercig még én is elhiszem, hogy ez így volt. Aztán elmosolyodom. Ami volt, az elmúlt, de a mai napig eszembe jut a férfi és az esték, amiket a parton, vagy a klubban töltöttünk. Akkor is pultosként dolgoztam, jól fizettek azon a környéken és persze egymás kerülgetése randiba, majd rengeteg szexbe torkollott. Szép idők voltak. - Nem olyan nagy ez a lakás, hogy eltévedj benne - nevetek fel, de szívesen körbevezetem és akár az össze bögrét bemutatom neki, ha azt szeretné. Most már jobban is érzem magam, de egy kávé még jól esne. - Tudom, tudom, te jobban szereted, ha a nők bikiniben mászkálnak, de olyat csak az utcasarkon találsz. Adhatok tippeket, ha esetleg... - nem fejezem be a mondatot, szerintem érti így is, mire gondolok. Nagy ez a város és sokan keresik lenge öltözetben a pénzt, hát istenem, ez van. Nem ítélem el egyik felet sem. Közben próbálok elvonatkoztatni az aprócska ténytől, hogy az évek alatt talán csak még szexibb lett és igyekszem a legjobb ingatlanos képét mutatni. Hát...kisebb-nagyobb sikerrel. - Igaz, te nem olyan vagy, mint ők - ezt veheti akár bóknak is, ha akarja. Engem egészen irritálnak a nagy manhattani arcok, akik a gazdagságukat szeretik mutogatni és mindig a legtöbb, legjobb és legnagyobb kell. Jó, hát én sem futnék el, ha hozzám vágnának egy ezerdolláros ruhát, vagy egy fullos kocsit, de ez nem az én világom. Ahogy Athur, úgy én is felfedezem a lakást és a részleteit és megállapítom magamban, hogy itt én is szívesen eléldegélnék. Végig is simítok néhány bútoron, majd hümmögve gondolkodok, mit is mondjak. Mi volt velem? - Nem változott semmi, csak most itt pincérkedek egy étteremben és próbálok zenélni - vállat vonok, gondolataim pedig elszállnak a tény felé, miszerint semmit nem tudok felmutatni. Ebből a gondolatmenetből szavai rángatnak ki. Szemöldökömet felvonom és néhány hosszú másodpercig az arcát figyelem, hogy most ezt komolyan gondolja-e. - Ha aláírtad a szerződést, felőlem annyit repetázhatunk, amennyit szeretnél - vigyorodok el miközben le sem veszem róla a szemeimet.
- Nem is a lakásra gondoltam, te! Brooklynra, ha már három megállóra laksz innen - mosolyogva válaszolok a félreértésre. A lakásról volt elég kép fent az oldalon, és csak azért jöttem el, hogy a hirdetés valóságalapjáról meggyőzödjek. De nem állt szándékomban tovább keresgélni, ha mindent rendben találtam, mert ez tökéletesen kielégítette minden igényemet. - Aranyos vagy az ajánlatoddal. Bár én inkább téged néznélek meg bikiniben újra, ha a kettő közötti választásról van szó. Vannak dolgok, amiknél jó a nosztalgia is. Sőt! - szerencsére odáig még nem süllyedtem, hogy éljek a felvetésével. Tény és való, nincs túlzottan nagy szerencsém a nőkkel hosszabb távon, de ettől még nem fogok elkeseredésemben fizetni más társaságáért. Vannak azért nekem is elveim – meg ha más oldalról nézem, szakmai szempontból sem lenne a legjobb ötlet. - Majd egyszer szívesen meghallgatnálak, ha van rá kapacitásod. Mindig is imádtam a hangod - mosolyogva pillantok vissza rá, mielőtt betérnék a fürdőszobába. Megtámadnak az emlékek, és talán egy kicsit bánom is, hogy nem adtunk anno több időt magunknak. Jól kijöttünk egymással, a szex is fergeteges volt, csak nekem akkoriban még túl sok változó volt az életemben. Ahogy vége lett a nyárnak, már mennem is kellett forgatni, ráadásul abban az időszakban 3-4 ország között ingáztam. Azt pedig már megtapasztaltam, hogy a távkapcsolat nem működik, főleg nem ilyen rövid, két hónapos ismertséggel. - Hm… elgondolkodtató. Mindenképpen elgondolkodtató - felelem neki, és most már azon kezdek gondolkozni, hogy magyarázzam meg azt, hogy egyébként is ki akartam venni, nem az ő ajánlata segített rá a döntésemre. Visszatekintek a fürdőszobába, majd közelebb sétálok a csaphoz, hogy megnyithassam a meleg vizet, kíváncsian figyelve, vajon tényleg rendeltetésszerűen működik-e. Miután szinte azon nyomban melegség járja át a tenyeremet, elzárom. Vissza pillantok Rosára, majd kisétálok a fürdőből, bezárva magam mögött az ajtót. - Na hol is van az a szerződés? - pillantok le rá mosolyogva. – Bár előtte még azért átolvasom, ha nem gond. Ha gond, akkor is - nevetem el magam halkan. Nem szeretek zsákbamacskát venni, azaz jelen esetben bérelni. - És miféle terveid vannak mára, kedves Rosám? Így, hogy már a szerződés is a kezemben van, főként érdekel - kérdezem tőle mosolyogva, miután már a kezembe kerültek a papírok és elkezdhetem őket gyorsan átfutni. Nem akarok túl sok időt vesztegetni vele, csak azt akarom megnézni, hogy minden rendben van-e vele. Ettől függetlenül a figyelmem azonnal a nőre irányul, amint megszólal.
- Ó! Vagy úgy, azt bármikor - mosolyogva vágom rá. Nem érzem kellemetlennek, hogy máris lebeszéljük a körbevezetést, inkább teljesen természetesnek hat. Békében váltunk el, mindkettőnknek véget ért a nyár és új fejezet kezdődött az életünkben más-más helyeken, de most, hogy megint összeértek az útjaink, miért is ne kezdhetnénk újra barátkozni? - Akkor majd leviszlek a strandra - még rá is kacsintok, ha már itt a lakásban nem vetkőztem neki eléggé, majd ott. Arra viszont várhat, egyelőre nekem szükségem van a dzsekire és pulóverre, ha kint vagyunk, szóval pár hétig, hónapig még nem fogom süttetni a hasam egy szál bikiniben. Szóval ez a lakás szép, sokkal szebb, mint ahol mi lakunk, oda nem szívesen vinném fel magammal Arthurt. Annál is szebb, mint ahol el voltam szállásolva Kubában. Na, azt látta, épp ezért ha tehettük, kerültük azt a kis egérlyukat. Bólintok a felvetésre, én csak örülök, ha ismerősök is ülnek a helyen, ahol éppen sikerül kapnom egy kis rivaldafényt. Néhány barátom el szokott jönni, de nagyrészt ismeretlenek vesznek körül. Szeretem, ha van kinek a tekintetébe kapaszkodni. - Ha te nem veszed ki, én fogom - nevetek fel. Képtelenség lenne, egyedül ki sem bírnám fizetni, vagy ha igen, akkor nem kellene másra költenem, mert nem lenne mit. Ő viszont jól mutat a lakásban, kuncognom kell rajta, mennyire alapos és átgondolt, nem olyan, hogy ránéz és azonnal dönt. Így is ismertem meg, úgy tűnik, ez nem változott. Valamiért fellelkesülök tőle, hogy igent mond. Olyan, mintha tényleg ingatlanos lennék és rádumáltam volna, pedig mit is mondtam el? Nagyjából annyit, hogy jó a fűtés. Apropó fűtés, miközben kimegyek a mappáért, útközben becsukom az ablakokat, kellően átszellőzött már a hely, aztán elkapva Arthur kezét a nappaliba húzom magammal. - Olvass nyugodtan, Pablo azt mondta, ha van valami, ami nem tetszik benne, vagy hiányolsz belőle, lehet vele beszélni - ismétlem el a barátom szavait, majd lerakom Arthur elé a papírokat és egy tollat. Én meg mint aki jól végezte dolgát, ledobom a cipőm és kényelembe helyezem magam a kanapén. - Hááát, lehet, hogy itt maradok, hogy boldogítsalak. Vagy bemegyek dolgozni. De ki is ülhetek a parkba zenélni... - vonok vállat. Nincsenek nagy terveim, általában ez vonatkozik mindenre, ami az életemet illeti.
- Mi az, lakáson belül már nem is játszik? Szégyenletes! - ciccegek pár sort, tettetett felháborodással és rosszallóan ingatva jobbra-balra a fejemet. Nem mintha nem láttam volna már több, ugyanennyi, vagy kevesebb szerelésben a hetek folyamán. De mindig is fontosnak tartottam, hogy egy kicsit húzzuk a másik agyát, mielőtt bármi is történne. Valahogy úgy sokkal élvezetesebb utána minden. - Jónak tűnik benne minden, ahogy nézegetem. Nem hinném, hogy túlzott problémába ütköznénk - teljesen átlagos bérleti szerződésnek tűnik, nem igazán látok benne semmilyen kivetnivalót. Írtam én már alá az életem során pár ilyet, így az egyező részeket csak gyorsan futom át a szemeimmel, míg az újabb dolgokra több időt fordítok. De aligha tudnék olyasmit mondani, amibe bele lehetne kötni. Egyébként is viszonylag kedves embernek tűnt ez a Pablo, főleg amiért reggel egyik első dolga volt szólni, amire máris megoldást keresett rá alig egy órára. Az külön plusz pont a szememben, hogy a nagy véletlenek sorozatában pont egy ismerős arccal sikerült a sorsnak összehoznia. Nem hinném, hogy más esetben egykönnyen találkoztunk volna Rosával. A zenei részről még talán, de a pincérkedés tekintetében aligha – nem vagyok éppen egy nagy étterembe járó típus. - Ó, maradj csak! Még lehet jól is fogunk szórakozni - mosolyodom el, míg lassan a végére érek a papíroknak. - De akár zenélhetsz itt is nekem. Ha hoztál kalapot, még megdoblak pár apróval is - viccelődök tovább vele. - Van tollad? - kérdezem, és amint megkapom, gyorsan az asztalra dőlve firkantom alá a szerződést, majd mindkettőt felé nyújtom. - Hm… ez gyorsabb volt, mint gondoltam. Nincs nálam még minden cuccom, csak vagy két táskányi. Megvársz itt, míg azokat gyorsan felhozom, vagy addig gyorsan elszöksz? Akár a zuhanyt is készítheted a repetára addig. Vagy csak körbenézel a házban. Most már van még egy helyed, ahol megszállhatsz, ha este a közelben elkapna egy vihar - mosolyodom el, ahogy felállok és még kap tőlem egy apró puszit a feje búbjára. Mielőtt az ajtó bezáródna, akkor jövök csak rá. - Ó! Kulcsot azért elkérhetem? - fordulok vissza felé, hogy a bejárati ajtók nyitjával tudjam az utamat folytatni. Pár perccel később két sporttáskával az oldalamon térek vissza, amit a korábban elfoglalt kanapéra dobok le. - Merre járkálsz, Rosa? - szólalok meg kicsit hangosabban, mert egy valami fix, nem bírt megülni a fenekén ez alatt a szűk tíz perc alatt.
Mosolyogva figyelem Arthurt miközben olvassa a szerződés részleteit. Válasz helyett a mappa alól kihúzom a tollat, amit már odakészítettem és a kezébe adom. Miközben ő ledátumozza és aláírja, én pötyögök Pablonak egy üzenetet azzal, hogy kivették a lakást. Ennyi elég is, egy like jelet küld vissza, semmi több. - Egy, nincs nálam a gitárom. Kettő, ne dobálj nekem semmit - érzékeny téma számomra ez és kellemetlen, bár ezt tudja. Nem csináltam titkot belőle, hogy honnan jöttem, milyen családból és hogy nem vagyunk eleresztve anyagilag, de ennek ellenére nem élősködnék senkin. Szeretem, hogy a saját lábamon állok és nem a kalapozás az elsődleges bevételi forrásom. Ráadásul ez a lakásban zenélgetős, apródobálós dolog már-már prostisnak hangzik, amitől borsódzik a hátam. - De maradok, mert be kell hajtanom a repetát - elvigyorodom miközben magamhoz veszem a papírokat és mint tanú, én is gyorsan aláfirkantom. - Még meggondolom - és azon nyomban elpirulok, amikor puszit nyom a fejemre. Nem számítottam a hirtelen közelségére és arra sem, hogy ennyire bizalmas lesz a viszony köztünk annak ellenére, hogy másfél éve nem találkoztunk. Hitetlenkedve pillantok utána, nekem sem jut eszembe, hogy kulcs nélkül nehéz lesz bejutnia. Amint viszont kilép, én utánakiabálok, hogy zárja be az ajtót. Nem vagyok egy félős lány, de ez New York, itt sosem lehet tudni, kimászkál a folyosón. Amikor Arthur magamra hagy, alig egy perc alatt döntöm el, hogy fogom várni. Nem malmozok a kanapén, hanem átsétálok a konyhába. Pablot ismerve mindig van behűtve pezsgő és ez most sincs másképp. Az üveget kinyitom, majd két pohárral a fürdőszobába megyek. A kádat kezdem megtölteni habos vízzel, én pedig megszabadulok néhány ruhadarabtól. Az ingemet a kilincsre akasztom kívülről és becsukom magam mögött az ajtót. Fehérneműben ülök a kád szélére, mellettem a pezsgő. Egy kicsit izgulok, mert elég ciki lenne, ha csak viccelt volna ezzel az egésszel, én meg várok rá, mint egy rossz ribanc... Mikor meghallom a hangját összerezzenek, s lábaimat keresztbe vetve csendben ülök ott tovább. Belekortyolok a pezsgőbe és ha észreveszi, hogy itt vagyok, meg be is nyit, mosolyogva nézek rá. - Azt hiszem, nem ugrottam ki az ablakon.
- Bocsánat. Csak viccelődni próbáltam - szólalok meg, miután a mosoly is lesimul az arcomról. Látszólag érzékeny témát érintettem, és nem akarom elvenni a kedvét se tőlem, se az ittléttől. Szabad a napom, illetve a hétvégém, és szívesen tölteném el vele, ha neki sincs ellenére. Viszont legalább tudom, hogy mivel ne próbáljak szórakozni. - Nem tudom, hogy erre mit feleljek. Kérdezzek rá, hogy féljek-e ettől? Vagy mondjam azt, hogy alig várom már? Valahol a kettő közötti megfelel? - mosolyodom el újra, miután láthatóan fátylat borítottunk az előbbi kis félreértésre. Már körülbelül két-három hete vagyok a hotelben, szóval mindenképpen valami kevésbé drága alternatívát kellett választanom. Nem véletlen tehát, hogy optimistán jöttem ide, két sporttáskányi cuccal, remélvén, hogy nem kell visszacipelnem őket a hotelba. Nem látom sehol a barna szépségemet, és pár pillanatig erősen elgondolkozom rajta, hogy tényleg elment egy szó vagy üzenet nélkül - aztán megpillantom a mappát ugyanazon a helyen hagyva, ahol a távozásom előtt volt. Az ajtót bezárom magam mögött és elindulok a felkeresésére, bár nem kell hosszú utat megtennem. Elmosolyodva veszem le a kilincsről az ingjét és dobom a vállamra, miközben benyitok a fürdőbe. A tizedrész máris kilenctized részre ugrik – na jó, egy egészre -, ahogy meglátom a kád szélén üldögélni egy szál fehérneműben, mellette pezsgővel. - Igen, azt én is látom. És milyen jól tetted! - becsukom magam mögött az ajtót, majd az ingét kicserélem a tartón lévő törölközőre. Megszagolom, és azt veszem észre, hogy ez is frissen volt mosva. - Komolyan mondom, Rosa. Még extrát is fizetek ennek a srácnak, tényleg mindenre gondolt - nem sokan szoktak ennyire felkészültek lenni. - Szóval akkor… repeta? Szeretnél segíteni, vagy oldjam meg én magam? - kérdezem tőle, miközben fentebb húzom a pólóm alját pár centire, hogy a hasamat éppen megvillanthassam, de a reakciójától függően engedem el vagy szedem le magamról. - Szabad megjegyeznem, hogy még mindig milyen gyönyörű vagy? - szólalok meg, akár a segítsége, akár a saját vetkőzésem közepette. Annyira szerintem megismerhetett már Rosa, hogy tudja, nem azért mondok ilyeneket, mert meg akarom fektetni. Ha csak fürdés és pezsgőzés lenne ebből az egészből, azzal is teljesen ki tudnék egyezni.
- Teljesen - bólintással jelzem, hogy a köztes megoldás teljesen megfelelő. Nem akarom, hogy túlgondoljuk, vagy azon kattogjon, félnie kell-e, vagy inkább már a folyosón vetkőzni. Még én magam sem tudom, egyelőre összezavart a puszijával és a hirtelen felbukkanásával. Nem vagyok az a túlgondolós típus, épp ezért hamarabb cselekszem, mint hogy belegondolnék a következményekbe. Nézzük csak, mik is lehetnek ezek. Vissza sem jön, itt hagy a lakásban, aztán várhatom Pablot, vagy a rendőrséget. Lelép a kulccsal. Felhozza a nőit. Kiröhög, mert bevettem, hogy még mindig belemenne. Vagy éppenséggel ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Addig a pillanatig vagyok csak bizonytalan, amíg beljebb nem lép és ugyanazzal a tekintettel néz rám, mint azon a nyáron. Emlékszem még, hogy simultunk össze tánc, na meg szex közben és hogy egy pillantásával is képes volt feltüzelni. - Mondtam, Pabloval nem baszol rá - felvonom a vállaim miközben bólintok is párat. Még jó, hogy vannak kapcsolataim és ilyen barátaim. Meg ilyen pasik körülöttem, mint Arthur. Kérdésére elmosolyodom és közelebb lépek hozzá. Megfogom kétoldalt a pólóját és szép lassan segítek kibújni belőle. A pólót a szekrényre dobom, ujjaimmal pedig bejárom a férfi hasán a vonalakat. Minden kockát alaposan megnézek és megsimogatok. - Mindig tudtad, hogy udvarolj - mosolyogva ölelem át a nyakát és lábujjhegyre állok. Arcom már egészen közel van az övéhez, ajkaim súrolják az övéit, amikor eszembe jut, hogy másfél év alatt sok víz lefolyhatott a folyón. - Mondd, hogy nincs senki, aki miatt ezt nem szabadna. Kivárok és ha a válasza nem, akkor hezitálás nélkül csókolom meg. Csak egy rövid, üdvözlő csók ez, ami után elengedem és a pezsgőhöz lépek. Töltök a két pohárba mielőtt még visszafordulnék Arthurhoz. - Azért ugye a többit is leveszed? - szemtelen mosollyal nézek végig rajta deréktól lefelé.
Vele együtt mosolygok, mikor szinte azonnal ugrik is a lehetőségre. Emelem a karjaimat a segítése céljából és hamarosan már félmeztelenül állok előtte. Az érintésébe kicsit belebizsergek és érzem, már most egyre nehezebb visszafognom magamat. Egek… idejét sem tudom már, hogy utoljára mikor voltam nővel. Főleg nem egy ilyen szépséggel, mint amilyen Rosa. Az emlékek azonnal megrohamoznak és hamar előjönnek a megbánásaim is azzal kapcsolatban, hogy ilyen hamar ért véget köztünk az egész. Felvonom a szemöldökömet a kérdésére. Meglep, bár fogalmam sincs, hogy melyik része. Az, hogy ilyesmire rákérdez, vagy hogy esetleg azt feltételezi rólam, hogy az általa félt helyzetben bármi ilyenbe kezdenék. Pár pillanatig nem reagálok semmit, majd halvány mosolyt villantva rázom meg a fejemet. - Nincs senki, Rosa. Nem kell emiatt aggódnod. Nem én vagyok a nők bálványa - kár lenne ezt tagadnom. Remélem nem firtatjuk tovább ezt a kérdést és rátérhetünk a továbbiakra. Reményeim hamar beigazolódnak, mikor megcsókol. Nem túl rövid, nem túl hosszú, ugyanakkor a végeztével nagy sóhajjal fogadom a távozása tényét. Ennyi, kész, vége. Újra a hatáskörébe kerültem. - Szóval azokban már nem akarsz segíteni? Hát legyen - szólalok meg engedően, és már bontom is ki az övemet. Tolnám le a nadrágot, mikor megállok. - Várjunk csak! Előtte neked sem ártana megszabadulni valamitől, nem gondolod? Vagy mindent a maga idejében? Tudod mit? Mindent a maga idejében - pillantok rá felvont szemöldökkel, majd folytatom a vetkőzésemet. Először kilépek a nadrágból és zoknijaimból, majd közelebb lépek Rosához, hogy az előbbi rövid csókra most hosszabbítást kérhessek. Tenyeremmel a hajába túrok, a másikkal pedig megfogom a csuklóját, hogy a boxerem széléhez vezethessem azt. Tegyen belátása szerint. Talán, de csak talán egy kicsit középirányba vezetem a kezét, mikor elengedem. A hátára simítok, egészen addig, míg meg nem találom a melltartója nyitját. Ha nem érzek felőle ellenkezést, akkor kibontom belőle és a többi ruha közé dobom. - Hm... Segítsek esetleg az utolsóban is? - szólalok meg a csók és a melltartója levételét követően. Hajában pihenő kezemet levezetem a nyakán, oldalán, egészen a combjáig. Ha megkapom tőle az engedélyt, akkor nyomok pár csókot a vállára, kulcscsontjára, taktikusan kikerülöm a melleit, folytatom a puszikat a hasára, csípőcsontjára, végül a combjára. Ujjaim a bugyija két széle alá csúsznak, miközben rácsókolok a legérzékenyebb pontjára a fehérnemű anyagán keresztül. De aztán kérdőn felpillantok rá, mosolyogva várva a további engedélyt vagy elutasítást.
Remélni tudom csak, hogy nem most nyögi be, hogy épp velem készül megcsalni a feleségét. Olvasni mindenfélét, bár róla keveset szoktak, de hát ki tudja, mit szabad elhinni és mit nem. Aztán elmosolyodom, amikor biztosít róla, hogy nincs senki. Ez most nem az a pillanat, amikor arról akarom győzködni, hogy rengeteg nő szívesen lenne most a helyemben, vagy legalábbis nem szóban. A csók legjobb része a várakozás, de azért belemerülni is elég kellemes. Most nem nyújtom el, inkább a pezsgőt készítem elő, azt hiszem, lesz még bőven időnk egymásra, az ital viszont felmelegszik és ez nem olyan, mint a szex, hogy forrón jó. Figyelem a mozdulatait miközben a hajamba túrok. Itt-ott elidőzik a tekintetem, végül kíváncsian nézek fel a szemébe. Elég hamar megbeszéli magával, hogyan haladjunk, ezért csak egy nevetéssel reagálok. - Még mindig egész nap el tudnálak nézegetni - harapom be ajkam miközben lassan minden testrészének látványát magamba iszom. Az emlékek már egyébként is kezdtek halványulni... Aztán elakad a lélegzetem mikor közelebb lép. Úgy csókol meg, hogy abba beleremeg a lábam is és ajkaiba sóhajtva, követelőzőn csókolok vissza. Irányítása alatt belekapaszkodok alsónadrágjának szélébe és kezem be is csusszan az anyag alá. Éppen csak egy kicsit, egy finom érintés, mielőtt a másik kezemmel is megfognám az alsónadrágot. Néhány mozdulattal sikerül is lehúznom róla, lassacskán pedig a szemem elé tárul a látványa. Véget vet a csóknak és én csak állok ott, földbe gyökerezett lábakkal, rózsaszín ködfelhővel a fejem körül. Azt sem tudom, a melltartóm hogy kerül a többi közé, Arthur elveszi az eszem és minden rezdülésére bizseregni kezd a bőröm. Végigsimítok a karján, elmerülök a tekintetében. - Azt hiszem, egyedül már nem menne - bólintok, majd a vállában kapaszkodom meg, mielőtt elesnék. Jól esnek a puszik és minden egyes érintése, végül egy sóhaj is kiszalad ajkaimon. Végig figyelem az arcát és ajkait, hüvelykujjamat végig is húzom mosolyán. Bólintok, majd engedelmesen lépek ki az utolsó fehérneműből is. Most hálás vagyok magamnak, amiért szépet vettem fel és nem valami otthonit. - Hiányoztál - furcsa ezt kimondani, mert nem volt a mi kapcsolatunk olyan hosszú, de érezhetően megvan még köztünk minden, ami kell. Ha felegyenesedik, bemászok a kádba és megvárom, míg követ. Az egyik poharat a kezébe adom, majd a sajátommal együtt közelebb araszolok hozzá. Nem jó kifejezés, konkrétan annyira közel, hogy az ölébe ülök. Ez a kád biztosan két személyre lett tervezve, mert kényelmesen tudok elhelyezkedni rajta és egy cseppet sem zavartatom magam. - Igyunk arra, hogy aláírtad a szerződést és Brooklynba költöztél - vigyorgok rá.
- Ezt örömmel hallom. Akkor megéri edzeni minden nap - válaszolom neki vigyorogva. A minden nap enyhe túlzás, mert néha táplálkozni sincs erőm egy forgatási nap végére, nemhogy felemelni a súlyzókat. De ettől függetlenül megpróbálok odafigyelni magamra mind étkezés, mind edzés szempontjából. És ha már a partnerem meg van elégedve velem, akkor nem számít elvesztegetett időnek, sem energiának. Egy rövid hú kiszalad a számon, mikor az alsóm alá nyúl a hideg kezével és végigsimít rajtam. Reflexesen mozdulok az érintése elöl, de ez csak a hirtelen fagynak köszönhető, semmi másnak. Mosolyogva tolom vissza a csípőmet, hogy még egy kicsit érezhessem a tenyerének érintését, mielőtt megszabadítana a boxeremtől. Meglepően jól esik ez a csupaszság, teszem hozzá. Nem pillantok még végig rajta, így is kellően érzem a mellkasomnak feszülni a melleit. Szavain széles mosolyra húzódik a szám széle és néhány pillanattal később már ott guggolok előtte. Hasonlóan látom a vágyakozást az ő szemében, mint az a saját tekintetemben is fellelhető. Lassan, gondosan húzom le róla az utolsó ruhadarabot, a szépen ápolt nőiességét pedig azért pár pillanatig még megcsodálom. Attól függetlenül, hogy egy ideje már nincs kapcsolatom, én is próbálom a magam részéről rendben tartani ezt a zónát. Nyomok még két-három csókot az érzékenyebb területekre, mielőtt felállnék. A lábaimra legalábbis. Máshol erre lassan nem igen lesz szükség. - Te is nekem, Rosa! - mosolyodom el, majd megvárom, míg a kádban valamelyest elhelyezkedik, és csak akkor követem őt jómagam is. Elfogadom a felém nyújtott poharat, és halkan nevetve fogadom a közeledését, ahogy szemérmetlenül ül az ölembe. Túlságosan is kényelmes ez a pozíció, hogy bármi rosszat szóljak ellene. Így is kellően érezzük egymás intimebb pontjait. - Egészségünkre! - mosolyodom el, ahogy egyik kezemet a fenekén pihentetem meg, másikkal pedig összekoccintom a poharamat az övével. Belekortyolok a pezsgőbe, és félrerakom egy biztos helyre, nehogy véletlenül lelökjem. A felszabaduló tenyeremet a másik farpofájára helyezem, ahogy kicsit feljebb ülök, hogy még közelebb lehessek hozzá. Lehunyt szemekkel dörgölöm az orromat az övének, kiélvezve ezt a kis romantikus helyzetet. Ő, én, habfürdő, pezsgő. Már csak a gyertya hiányzik, hogy tökéletes legyen az összkép. Lassan próbálok hozzá közeledni, hogy egy lágy, hosszú, szenvedélyes csókkal kóstolhassam meg az ajkait. El akarok veszni ebben az érzésben, és jobb partnert elképzelni sem tudnék nála. Legyen szó a szenvedélyes szeretkezésről, vagy a vad, durva szexről, Rosával mindkettőben tökéletes partnerre találtam, ami az intimitást illeti. De minden egyéb téren sem volt ez másképpen. - Őszinte leszek… Bánom már, hogy ilyen rövid időt tölthettünk csak el együtt. Annyira hiányzott már ez… és nem kevésbé te, teljes egészedben - sóhajtom az ajkaiba, mielőtt újra elhallgattatnám magamat egy csókkal. Addig szeretném ezt csinálni, míg szusszal bírjuk. Végül nekidöntöm a hátamat a kád falának és úgy tekintek fel a rajtam tornyosodó szépségre. Lassan, alsó ajkamba harapva iszom be az egész látványt magamba. - Kikészítesz! - nevetem el magam halkan, ahogy fenekéről az oldalára helyezem át a tenyereimet. Bár ezt aligha kellett mondanom, valószínűleg így is érzi már, hogy a vérkeringésem másfelé összpontosul. - Azt inkább már meg sem kérdezem, hogy habfürdő meg ilyesmik miért vannak itt. A végén már félni fogok, hogy mit írtam alá - teszem hozzá továbbra is nevetgélve. De mivel ilyen határozottan használta Rosa a kádvíz feldobására, nem igazán teszek rá további megjegyzéseket.
Egyáltalán nem érzem úgy, hogy most valami furcsa, vagy nem helyénvaló történne. Felavatjuk a lakást egy kis nosztalgiával, amivel nincsen semmi probléma. Rólam Arthur is tudja, hogy nincs ellenemre a meztelenkedés, hát így születtünk, az intimitás részén pedig már túl vagyunk. Ismerjük egymást, egymás testét, maximum egy picit változtunk, de semmi olyan, ami feltűnő lenne. Mintha csak tegnap búcsúztunk volna el és ma már itt ébredtünk volna együtt. Nem mondom, hogy beleszerettem, de az esély meg lett volna rá, ha több időnk marad együtt. Mosolyogva ülök az ölébe és kóstolok bele a pezsgőbe miután koccintottunk. Szabad kezemmel átölelem a nyakát és hátul a haját babrálom. Követem a példáját és biztonságba helyezem a poharat, így már két kézzel tudom átölelni. Jólesőn sóhajtok fel, mosolyom lankadatlan. Hozzádörgölöm orrom az övéhez és a szemem is lehunyom. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tud esni egy újratalálkozás. Minden érzékem kiélesedik és miközben az ő keze a fenekemen pihen, én finoman megmozdítom a csípőm, csak annyira, hogy ne hagyjam nyugodni a lenti dolgokat. A pezsgőt most ajkairól ízlelem meg, így még édesebb és finomabb. Elmerülök benne és hagyom, hogy irányítsa. Élvezem, hogy nem esünk egymásnak, hisz mindennek eljön a maga ideje, ahogy mondta. Jobban bújok hozzá, közben pedig a tarkóját simogatom. - Édes vagy - mosolygok ajkaiba. Mintha egy puha, rózsaszín ködfelhő ölelne körül, pedig csak a hab és Arthur az. Úgy érzem, sosem akarom, hogy ennek vége legyen. Ahogy mondja, én is érzem, hogy kevés volt az az idő, amit együtt töltöttünk. - Most majd lesz időnk folytatni, ha akarod. Csak három megálló - vetem fel amikor elhúzódik. Hát ez még nekem is elég hirtelen és durr bele, bumm, valahogy mégis kicsúszik a számon. Rosszat végülis nem mondtam. - Imádom, mikor ezt csinálod - vigyorodom el az arckifejezésén. Amikor beharapja az ajkát, az egyszerűen beindít. Meg is fogom az oldalamra átvándorolt kezeit és lassan a melleimre húzom őket. Rajta tartom a saját kezem is, ujjbegyeimmel simogatom kézfejét. - Mint egy hotel. Általában azonnal kiveszik a lakást, szóval tart itt ilyen kis üvegcséket és tiszta törölközőt, pezsgőt, némi csokit és gumit - sorolom fel a dolgokat, amikkel találkoztam, aztán elnevetem magam. Végül közelebb hajolok és csókot nyomok mellkasára. Feljebb haladva a vállára, végül a nyakára, amit talán egy kicsit el is túlzok és hosszabb ideig elidőzök ott, meg is szívom az érintett bőrfelületet. Nem tehetek róla, rajtam a keze, érzem az illatát, arról nem is beszélve, hogy alattam ágaskodik egy másik testrésze...
Olyan könnyen el tudnék veszni ebben a helyzetben. Mindig is szerettem, ha a hajammal játszanak és a fejemet masszírozzák, most pedig különösen jól esik. Hiányzott már az életemből az effajta érzéki gyengédség. Hálás vagyok Rosának, hogy nem arról szól ez a mostani fürdésnek nevezhető dolog, hogy azon nyomban egymásnak esünk, hanem kicsit felvezetjük az estét. Tény és való, minden porcikám kívánja őt, de most valahogy jobban esik ez a kölcsönös szeretgetés. Nem képzelek bele sok mindent – nem akarok pofára esni -, és csak úgy gondolom, hogy erre neki is hozzám hasonlóan szüksége van. Elmosolyodom a feleletén. Bólintok egyet, közben egy pillanatra sem véve le róla a tekintetem. - Ez remekül hangzik. Három megálló - adom meg az egyetértésem pecsétjét már szavakkal is. - Azért majd azt mondd el, hogy merre szálljak fel. Nehogy másnál kössek ki - nevetem el magamat. Ha csak ennyi megálló választja el a két lakást egymástól, akkor valószínűsíthetően tényleg a tömegközlekedést fogom választani. Valószínűleg gyorsabban megjárom, minthogy kiforduljak ebből az utcából az autómmal. - Én pedig mikor te ezt - felelem válaszként, mikor a kezeimet felhúzza a melleire és véletlenül se engedi, hogy elvegyem onnan. Nem is szándékozom. Enyhén masszírozni kezdem a formás halmokat a tenyerei alatt. - Gumi alatt gondolom nem a gumimacira gondolsz - szólalok meg a magyarázatát követően. Nem rossz taktika egyébként. Az első dolog, ami a figyelmemet felkeltette az érkezésemkor – a hőmérsékleten kívül – az volt, hogy mennyire letisztult minden. Mintha egy nagyobb hotelszobába jöttem volna be, aminek az ára szerencsére más kategóriát képvisel. Lehunyt szemmel sóhajtok fel, amint csókjaival áttér a vállamra, majd a nyakamra. Halkan felkuncogok a szívogatást érezvén, és máris elgondolkozok azon, van-e sálam. Meg hogy ez vajon hogy fog mutatni a kinti napsütéses húsz fokban. Egyik tenyeremet még mindig a mellén tartom, de a másikkal lassan végigsimítok a hasán, egészen lefelé tornáztatva az ujjaimat a sima bőrfelületen. Ha nem érzek ellenkezést a részéről, akkor becsúsztatom a kezemet kettőnk közé, hogy legérzékenyebb pontját lassan megérinthessem. Sóhajtozom a csókjai miatt, és ha továbbra sem kapok elutasítást, akkor lassan elkezdem mozgatni az ujjaimat a csiklóján, miközben kicsit átveszem az irányítást más téren is. Előtte még megszólalok. - Nem bírok magammal, bocsánat - nevetek halkan, miközben elhúzódok tőle, hogy most én részesíthessem hasonló élvezetekben. Füle tövére nyomok egy apró csókot, és kicsit megkaristolom a fülcimpáját a fogaimmal, mielőtt az állkapcsa vonalát puszilgatnám végig. Odaérek az ajkaihoz, amit most már sokkal szenvedélyesebben veszek birtokba, mint korábban. Az ujjaim mindeközben szüntelenül szántják mind a legérzékenyebb pontját, mind a mellét, gyakorlott, Rosa számára ismerős mozdulatokkal ingerelve őt.
Megmosolygom az elképzelést, hogy beállít hozzám és szembe találja magát a testvéreimmel. Nem nagyon szoktam felhordani férfiakat, de ez most nem a legjobb időpont arra, hogy ezt megbeszéljük. Azt viszont el tudom fogadni, hogy Arthur így gondolkodik. Tudom, hogy azt mondta, nem tudja még, meddig marad a városban, de remélem kihasználhatjuk azt az időt, bármennyi legyen is. Ha egy hónap, akkor egy hónap, ha egy év, akkor egy év. Nem vagyok semmi jó elrontója. Halkan sóhajtok, egy pillanatra lehunyom a szemem is. Emlékeztem, hogy jó volt vele minden, na de ennyire? Mintha csak a kezét oda teremtették volna, ahol most van. Az enyém alatt, a mellemen, amíg közelebb nem hajolok. Akarom őt, de minden porcikáját és ki akarom élvezni, hogy az enyém, ha csak egy rövid időre is. - Extra vékony, síkosított tízes pakk - osztom meg vele a részleteket, de szerintem mindketten tudjuk, hogy vele nincs nagy szükség plusz síkosításra. Egy kissé jobban hozzápréselődök miközben a nyakának csókolásával vagyok elfoglalva. Nehezen bírok magammal és sóhajai csak még jobban beindítanak. - Hol jár a kezed? - mosolyodom el, majd valamelyest elhúzódok, szabad utat engedve neki. Beharapom ajkam, de az apró nyögést nem tudom elfojtani mikor hozzámér. Szerintem Arthur valami különleges tehetség, ő a legjobb mind közül, akikkel dolgom volt és nem is titkolom, hogy teljesen elvette az eszem. Körmeim egy kicsit a vállába vájnak, fejemet oldalra döntöm, hogy könnyebben hozzáférhessen a nyakamhoz. - Még mindig megőrjítesz - jegyzem meg halkan, sóhajtozva. Csípőm is mozdul érintései alatt, ujjaimmal pedig a hajával játszadozom. Engem nem érdekelnek a következmények, csak Arthur és az, mennyire kívánom őt. Hevesen kapok ajkai után, szabad kezemet pedig kettőnk közé vezetem le. Határozottan és nem finomkodva fogom meg férfiasságát, majd egy picit helyezkedek felette. Kiélvezve az újra találkozást levegőt is elfelejtek venni, aztán egy hosszabb sóhajjal szakadok el a férfi ajkaitól épp csak egy pillanatra. - Basszus... - ebbe most sok mindent gondolhat, de azt hiszem, leginkább úgy nyögök, mint egy pornós kurva. Na jó, azért annyira nem, de basszus! Hátrébb húzódva a szemébe nézek, s mozgatni kezdem a csípőm lassan, ráérősen.
- A megfelelő helyen, nem? - kérdezek vissza a kérdésére. Nem szükséges szavakkal válaszolnia, a teste rezdüléseiből is tudom a feleletét. Mosolyogva fogadom, mikor még szinte hozzá sem érek, máris felnyög és erősen megkapaszkodik a vállamban. A szavai és a víz ellenére is érzem rajta, hogy nem kell sokat ügyködnöm ebben a helyzetben, kellően készen áll már a folytatásra. Ettől függetlenül még kicsit tovább ingerlem, nem szeretnék elsietni semmit sem, ha nem szükséges. A lakás már az enyém, és nincs egyéb tervem a mai napra – illetve Rosa sem tűnt úgy, mint akinek mennie kell valahova. Kezébe veszi az irányítást – szó szerint -, ekkor én elengedem őt és lélegzetvisszafojtva várom a továbbiakat. Merem remélni, hogy még mindig szed valamit és azért ilyen határozott ebben a helyzetben, viszont nem sok időm van ezen gondolkozni, amint megérzem a férfiasságom köré záruló forróságot. Vele együtt sóhajtok és nyögök fel, mellén lévő kezemmel kicsit megmarkolva azt. Szavai csak egy fél perccel később jutnak el az agyamig és nem is érzem úgy, hogy bárminemű válaszra számítana. Mikor kicsit később találkozik a tekintetünk, amennyire az erőmből telik, elmosolyodom és tenyereimet a csípőjére helyezem, így követve a mozgását egy kis ideig. Sóhajaim nem hagynak alább a másodpercek múlásával, inkább csak sokasodnak. Felülök a fekvő helyzetemből, ezzel együtt fogva meg Rosa combjait, hogy kicsit átvehessem az irányítást és én is aktív részese lehessek ennek. Határozottan és ritmusosan mozgatom benne magamat, ahogy a nyakát és a füle mögötti részt csókolgatom. Ujjaim közben közénk csúszik és hogy kicsit rásegíthessek az élvezetére, már amennyire képes vagyok ebben a helyzetben a továbbiakra. - Annyira hiányoztál… Rosa… - sóhajtom fülébe szaggatottan, miközben visszadőlök a kád szélére és őt is húzom magammal, szabad kezem ujjait barna fürtjeibe túrva, így tartva minél közelebb magamhoz, ahogy újabb csókokkal halmozom el. Szeretem, mikor ennyire közel vagyunk egymáshoz. A helyzet azonban úgy gondolom, most sokkal jobban kedvez Rosának a mozgás tekintetében. Ezen a csúszós felületen nem igazán tudom miben megtámasztani magamat, így a stafétabotot visszaadom az ő kezébe.
Az élet egyik legjobb dolga a szex, a jó dolgokból pedig sosem elég. Én mondjuk megváltogatom, kivel élvezem, mert nem szeretnék rosszul kijönni a dolgokból, vagy akár megutálni az egyik legjobb szabadidős tevékenységet. Arthur a tökélete partner ehhez, az első pillanattól egymásra vagyunk hangolódva. Nem kell mondanom, merre és hogyan mozogjon, anélkül is tudja és én is érzem a hangjából, a sóhajaiból mikor élvezi legjobban. Egy pillanatra eszembe jut, a szomszédok élvezik-e a műsort, vagy jók a falak, de nem tulajdonítok ennek nagyobb jelentőséget. Amíg ez a férfi úgy ölel magához, hogy mentem meghalok, nem fogok ilyesmikkel foglalkozni. Mindig is tudta, mitől döglik a légy, esküszöm úgy használja a farkát és az ujjait, mintha pornószínész lenne. Az eszem már nem tudom, hol jár, de a testem lángol és lüktet, nem bírok magammal. Szavaira elmosolyodom és érzem, hogy fokozódik az élvezet. Szorosan ölelem magamhoz, majd amikor hátradől, nekem megadja a végső löketet. Megremegve dőlök a mellkasára és hajolok ajkaihoz, hogy egy gyengédebb csókot váltsunk. Nem is emlékeztem, hogy vele ez ilyen könnyen ment... Azt viszont nem szeretném, hogy félbe hagyjunk bármit is, egy rövid pihenő után újra mozgásba lendülök. Arthur mögött a fürdőkád szélében támaszkodom meg, majd figyelve a reakcióit előbb lassan, majd gyorsítva a tempón kezdek mozogni felette. Nyakát újra pár helyen megszívom, az sem érdekel, ha ezzel megjelölöm, hogy az enyém.
Fekszem mellette az ágyban pihegve, már csak a hajam nedves itt-ott egy kicsit. Mosolyogva fordulok felé, arcom a nyakába fúrom, belecsókolok. Fogaim közé veszem fülcimpáját és azzal is eljátszadozom, miközben gyengéden végigsimítok mellkasán és hasán. - Mit csinálsz a városban? - kérdezem suttogva. Erőm sincs hangosabban beszélni, és a helyzetbe is ez illik. Néhány percig úgy érzem magam, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna.
Még mindig emlékszem arra a szép kubai nyárra 2018-ban, mikor először megpillantottam Rosát. Már az első interakciónkat követően érdeklődni kezdtem iránta és nem telt bele sok időbe, míg a nyaralásom fő központjává őt neveztem ki. Egyszerre volt a mi kapcsolatunk gyengéd, és egyszerre szenvedélyes. A szabadidőnket szinte mindig együtt töltöttük, hol a lepedőt gyűrve, hol a naplementében, hol az éjszakában táncolva valami mulatságon. Bár ez utóbbi inkább az Ő érdeme volt, nekem nem osztottak olyan táncos lépteket, mint neki. De ettől függetlenül számtalanszor mulattunk át egész éjszakákat. Fájdalmas volt végül visszatérni az unalmas hétköznapokba. Mindezekre csak most döbbenek rá, mikor újra a karjaimban tarthatom őt.
Nagyjából fél-egy óra múlva és még egy kis nosztalgiázás után már az előre szépen, higiénikusan elrendezett ágyban feküdtünk. Nem sok főbérlő teszi ki magát annyira, mint ez a férfi, de úgy érzem, megütöttem a jackpotot. A lakással és Rosával egyaránt. A ruhák valahol a fürdőben maradtak, csak a lenge takaró pihen rajtunk, ahogy az alkaromat átfűztem a nyaka alatt és a vállát simogattam. Mosolyogva fogadom, ahogy szavak nélkül, csendben élvezzük a másik társaságát. Akármennyire is túl vagyunk két túlzottan kimerítő meneten, ahogy a mellkasomról egyre lentebb, a hasamig simul le a tenyere, újra rossz gondolatok férkőznek a fejembe. Szeretnék ismételni, ugyanakkor nem is. Most túlságosan élvezem ezt a meghitt, nyugalmas helyzetet. - Szeretem, mikor ezt csinálod - szólalok meg mosolyogva, mikor kezével a testemet simogatja, közben lágyan csókolgat, harapdál. A fürdőből kifele jövet is láttam már egy-két foltot a nyakamon, és akkor még nem jártuk meg a hálót. De neki is jutott belőle, csak jóval kevesebb. Mondjuk úgy, hogy míg én hárommal lettem gazdagabb, addig ő csak eggyel. Kérdésére lepillantok rá, és megköszörülöm a torkomat. - Munka miatt, szokás szerint. Felkértek az egyik kedvenc sorozatom alkotói, hogy szálljak be társrendezőként, majd később az ötleteim hatására íróként is. A forgatás még el fog tartani pár hónapig, szerintem legalább egy fél évig még nem megyek innen sehova - avatom be kicsit bővebben, mint ahogy kérdezte. Én magam is felé fordulok már teljes testemmel, s oldalamon fekve nyomok egy apró puszit a homlokára. Mosollyal az arcomon merülök el a szemeiben, mielőtt elkomolyodnék. - Bánom, hogy anno ilyen hirtelen ért véget minden köztünk. Nem csak a szex miatti eksztázis következtében mondtam, hogy hiányoztál, hanem ténylegesen úgy gondolom. Annyira örülök, hogy újra láthatlak - szavaim befejeztével már újra elmosolyodom és ha nem ellenkezik, akkor közelebb hajolok hozzá, hogy lassan, gyengéden megcsókolhassam.
Jelenleg el sem tudnék képzelni ennél szebbet és jobbat, mint ahogy itt fekszünk egymás mellett és az előzőekhez képest most gyengéden és óvatosan érintjük a másikat. Nem tudok betelni Arthurral. Az illata, a mosolya és a tekintete...nem is beszélve egyéb testrészeiről... Fel is sóhajtok miközben ujjaimat végigfuttatom izmos hasán. Nem az a kigyúrt izomagy, azok nem vonzanak, nem, ő az a fajta, aki fél kézzel az ölébe kap és én ott halok meg. - Szeretem csinálni - válaszolok mosolyogva. Hol a szemeit fürkészem, hol ujjaim vonalát követem a hasán. Furcsa alakzatok, megfejtetetlen minták, minden, ami elfér rajta. Órákig tudnám ezt csinálni. Kíváncsi vagyok, mi történt vele az elmúlt másfél évben és mi az, ami elhozta ide nekem őt. Bármi is legyen az, hálás vagyok érte. Hümmögök miközben mesél és nyomok még néhány csókot a vállára. - Akkor fél évig még élvezhetem a társaságod - kuncogva támaszkodok fel a könyökömre. - Szeretném ha mesélnél majd a munkádról, nagyon érdekes lehet - őszintén érdekel a foglalkozása és egy cseppet sem azért, mert bármi érdekeltséget látok benne. Ezt mondjuk ő is tudja szerintem, tekintve, hogy úgy voltunk együtt, hogy tudtam volna, ki ő és mennyi mindent ért már el. Visszamosolygok rá, kicsit zavarba is jövök a puszijától. Furcsa, szokatlan feküdni valaki mellett csak így. Rá kell jönnöm, minden, amit eddig hittem a kapcsolataimról, az hazugság volt. Drog, vagy zene, esetleg a szex miatt nyúztuk egymást, de semmi olyan, mint amit most mellette érzek. Hát még a szavai hallatán. Egy pillanatig sem ellenkezem, szemeimet lehunyva élvezem ki a csókot. Elnyújtom, amennyire csak lehet, ízlelem ajkait, hisz az a fél év nagyon gyorsan elrepül. Kettőt pislogunk és már újra búcsúzhatunk egymástól. - Ki fogsz nevetni és butaságnak fogod tartani, de ki kell, hogy mondjam, mert különben ha ma elüt a metró, mert elé löknek, vagy téged gyilkolnak meg az utcán, akkor majd itt fogunk kísérteni szellemként és sohasem fogunk átkelni a szivárványhídon a Valhallába... - na igen, szóval amikor fontos döntések elé kényszerülök, vagy zavarba ejtő a helyzet, akkor képes vagyok egy egész novellával köríteni a mondanivalómat -, szóval hiszem, hogy te elloptad a szívem és vissza kellett, hogy hozd nekem.
- Szívesen mesélek majd róla - mosolyodom el. Ez csak természetes. Nem félek attól, hogy Rosa kihasználna engem. Kevés ember van, akiben ilyen téren teljességgel meg tudok bízni, de ő ebbe a körbe tartozik. Anno se rezzent meg a tekintete, mikor bemutatkoztunk egymásnak, így teljességgel elhiszem neki, hogy csak a hazatérése után jött rá a valódi énemre. Nem beszéltünk túl sokat a munkáról, most viszont itt fogok maradni nagyon hosszú ideig, és szeretnék minél több napot eltölteni vele – ebben már most biztos vagyok. Őszinték a szavaim, sosem lennék képes hazudni. A hollywoodi világban néha elkerülhetetlen, de utána egy hétig csak jótékonykodok, hogy a lelkiismeretem tisztára mossam. A személyes életem viszont nyitott könyv azok számára, akiket szeretek. Érdeklődve pillantok Rosára, mikor elkezd mindenféléről hablatyolni. Néha elnevetem magam, néha csak szélesen vigyorgok, miközben az oldalát simogatom a kezemmel. Onnan tudom, hogy zavarban van, hogy be nem áll a szája. Legutoljára ilyet akkor tapasztaltam tőle, mikor virágot kapott tőlem még Kubában. Már régen is aranyosnak tartottam, most nem kevésbé. Szavai a lelkemig hatolnak. Látszik valószínűleg a tekintetemen, hogy elérzékenyülök ezek hallatán és mindenféle felelet nélkül hajolok hozzá közelebb, hogy újra megcsókolhassam. Hosszasan, gyengéden, minden gondolatomat és érzésemet megpróbálva átadni neki. Cselekedeteim közben átvetem rajta a lábamat és fölé tornyosulok, húzva egyszerre a takarót is magammal, majd megtámaszkodom mellette a karjaimon. - Hasonlóan érzek én is. Rég voltam már ilyen boldog, ilyen felüdült, mint most veled. Pedig alig két-három órája, hogy újra találkoztunk másfél év után, mégis olyan mintha el se hagytuk volna Kubát - adom végre a hangomat is a tetteim mellé. Rásimítok az arcára és mosolyogva pillantok le rá. Újra közelebb hajolok hozzá, és egy rövid szájrapuszit követően a nyakába csókolok egyet-kettőt. - Egyébként gondolkoztam már azon, hogy leteszem egy kicsit a lantom. Most mindezektől függetlenül. Nagyon érik már bennem, hogy egy ideig megpróbáljam rendbe tenni a magánéletemet. Elég sok sikert tudhatok már magam mögött és nem akarok sok rendező hibájába esni, hogy a fejébe száll az elismerés, aztán belebukik saját magába - szólalok meg kisvártatva, szavaimat néha-néha megszakítva egy-egy csókkal amellyel a nyakát és annak környékét halmozom el. - Csak azt akarom mondani, hogy lehet maradok még. Amint vége a forgatásnak, nem biztos, hogy visszamegyek dolgozni. Legalábbis nem főállásban fogok ezzel foglalkozni - fejezem be végül a gondolatmenetemet. Ahogy említettem, nem légből kapott ötlet ez. Fiatal vagyok még és ugyan szeretnék a filmes szakmában maradni, mindez túl sok stresszel és feszültséggel jár. Kicsit ki kell kapcsolnom, visszább kell vennem belőle, mert előbb-utóbb ki fogok égni.
Őrültség szerelmet vallani egy férfinak, akit szinte nem is ismerek? Lehet, de lehet, hogy a világ őrült. Vagy talán én. Mindez nem számít, hisz minden okkal történik. Ha most elutasít, akkor ő csak az az ember, akivel még egyszer felidézhettem szép emlékeket. Ha nem utasít el, márpedig nem teszi, akkor az azt jelenti, hogy nem volt hiábavaló ennyit jártatni a szám és ha ma meghalok, nem fogok céltalanul bolyongni a városban szellemként. Belemosolygok a csókba és helyezkedek alatta, kihúzom ujjai alól a hajam, aztán épp olyan figyelmesen hallgatom őt, mint ahogy Arthur tette az imént fordított esetben. Éreztette a csókkal, amit most kimond, mosolyom levakarhatatlan. - Most már nem fog bolyongani a lelkünk, ha ma meghalunk - nevetek fel. Nem tartom butaságnak azt, ami ilyen hirtelen alakult ki köztünk. Megvan az alapja, rengeteg időt töltöttünk együtt akkoriban. - Én nem bánom, hogy akkor ott vége lett. Újra kellett találkoznunk, hogy tudjuk, ez valami sokkal...komolyabb - és most, így huszonnégy évvel később megszületett A Bölcs, Rosa. Azért elmosolyodom, hogy ne vegye komolyan ezt a spirituális dolgot, nálam napról napra változik a hit és úgy az egész világ. Nem akarnék olyasvalaki lenni, aki beállít valaki életébe és fenekestől felforgatja azt. Épp ezért nem is tudom hirtelen hova tenni a maradási szándékot és a kevesebb munkát. Nem tudom, ők hogy csinálják, nagyon kezdő vagyok és ahhoz a szakmában, de azt hiszem, ahhoz, hogy sikeres legyen valaki és a hírnevét is megtartsa, ahhoz nem szabad megállnia, sem lassítania. - Arty...szerintem csak annyira tervezz előre, amennyire muszáj. Lehet, hogy pont akkor kapod meg életed munkáját, amikor ki akarnál szállni - nem lebeszélni akarom róla, az ő döntése lesz, de muszáj megjegyeznem, hogy szerintem nem szabad ennyire előre tervezni, úgysem fog az megvalósulni. Valami mindig közbejön. - És remélem tudod, hogy annak ellenére amit mondtam, jobban örülnék, ha egy hozzád jobban illő nővel terveznél hónapoknál tovább - keserű mosoly az, ami kiül arcomra. Nyilvánvaló, hogy egy rangban és elért életcélokban hozzá közelebb álló emberben kellene társra lelnie. Mutatóujjammal végigsimítok orrán, majd nyomok rá egy puszit, aztán egy kicsit lejjebb haladva meg is csókolom.
- Ne mondd már ezt állandóan! A végén még bevonzod a sorsot - nevetem el magam, ahogy megint a halált emlegeti. Nem érint érzékenyen a téma, de azért még nem szeretném, hogy egyikünkkel is történjen valami. De ha így folytatja, én fogok kimenni a metró elé, az is biztos. - Nem vagy te lázas, Rosa? Olyan bölcseleteket mondasz, hogy példabeszéd lehetne belőlük - játékosságomban még a tenyeremet is a homlokára teszem, majd megrázom a fejemet. Nem. Még csak hőemelkedés sem. Vagy csak doktorúr nincs éppen a toppon. - Aranyos vagy Rosa, hogy aggódsz emiatt, de ne tedd - felelem mosolyogva, majd nyomok egy puszit a homlokára. - Nem zárom ki ennek sem a lehetőségét. Ugyanakkor fárasztó ez a meló és még pár hónapnyi vagy akár egy-két évnyi pihenőbe senki nem rokkant bele. Nem nagyzolásból mondom, de így is van már annyi pénzem, amiből vígan meg tudnék élni még vagy húsz-harminc évig, ha meg sem mozdítanám egy izmomat sem. De akkor nem lenne mire csorgatnod a nyálad - nevetem el magamat. Aztán rájövök, hogy mennyire brutálisan félreérthető, és ki is hagy egy ütemet a szívem, mielőtt gyorsan hozzátenném. - Mármint az izmaim. Arra gondoltam - az apró sokk után újra kacagásban török ki. - Illetve te sem tudhatod, mit hoz neked a jövő. Lehet, hogy már a következő hónapban el kell költöznöd innen, mert olyan lehetőséget kapsz a zenélésedből. Aztán még híresebbé válsz, mint én - csupán azért mondom ezt, mert minden éremnek két oldala van. Ahogy ő mondta, még fél évig élvezheti a társaságomat, de ha kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, akkor hozzá hasonlóan én sem fogom visszatartani semmitől. Felvonom a szemöldökömet a következő megszólalására. Hát ez mégis mit jelentsen? - Rosa, szerintem elég felnőtt vagyok már ahhoz, hogy eldöntsem, kivel akarok lenni. És az nem holmi színésznő, vagy fejes Hollywoodból - felelem neki komolyan és talán kicsit komoran is. Csókját követően sóhajtva szólalok meg ismételten. - Mellesleg próbálkoztam már velük, de nem működünk, én és gazdagék. Nekem olyasvalakire van szükségem, aki nincs elszállva se a Földtől, se magától. Olyasvalakire, aki hozzám hasonló, akivel tudunk hétköznapi dolgokról is beszélni, nem csak a filmes szakmáról. Olyasvalakire, mint te - adom meg a végszót végül. Homlokomat az övének döntöm és mélyen beszívom az illatát. - Ezt olyan nehéz elfogadni? - teszem fel a csöppet sem költői kérdést, miután annyira távolodom el tőle, hogy a szemeibe tekinthessek.
Kezdőlap
