Sejtelmes mosollyal az arcomon sandítok Cherryre, tekintetemmel azt sugallva: nem tudsz te még mindent, kisanyám! Csináltam én már olyasmit, ami miatt elítélne - ebben biztos vagyok-, csak épp nem reklámozom, mert nem vagyok rá büszke. Ezt persze az embereim és mások előtt nem mutatom ki, mert az gyengeségre utána és az egyenes út lenne a halálomhoz. -Ne abból indulj ki, ahogy veled bántam és bánok. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel, aki tartozik nekem, ilyen jó fej szoktam lenni. Mint mondtam, az apádra való tekintettel kaptál te lehetőséget arra, hogy ledolgozd a sarad. Ennyi.- na meg azért is, mert igen csak kedvemre való a hölgyemény, de ezt tuti kurva Isten, hogy sosem fogom az orrára kötni. Ezen tényezők nélkül biztos, hogy már nem is élne, mert rábíztam volna a dolgot valamelyik emberemre, aki gond nélkül elvégezte volna a munkáját. Mondjuk örülök, hogy nem így történt, mert megkedveltem ezt a lökött fruskát. Na ezt se fogom elárulni neki... -Nincs se időm, se energiám ilyesmire, Cherry. Egy bűnszervezet vezetője vagyok. Nem az igaz szerelmet keresem, csupán testi élvezetet, így felesleges lenne annyi energiát belefeccölnöm. -vonok vállat nemtörődöm módon, holott egykor még terveim közt szerepelt a családalapítás is. Mára azonban már letettem róla. Cherry finoman tovább érdeklődik, én pedig próbálom hárítani a kérdését, mert nem sok kedvem van a családomról beszélni, mivel nem akkora már manapság, mint régen. Amúgy sem egy boldog história, ami a közös kádban pancsoláshoz passzolna. -Meg néha egy kicsit veszélyesen, nem? Ennyire szereted a veszélyes dolgokat vagy, csak mindig belesodródsz az ilyen helyzetekbe? -mondjuk én a sodródásra tippelnék, hiszen mellettem lenni sem épp veszélytelen és ide is csak úgy sodródott. A tettei következményeinek köszönhető, hogy ma itt ücsörög velem a kádamban a lakásomon. Ráadásul épp olyasmiről beszélek neki, amiről amúgy nem szoktam. Mi az Isten ütött belém? Cherry jobb, mint egy KGB ügynök. Észre sem veszem és már be is vallottam neki mindent, csak épp nem ver össze, mert anélkül is jár a szám. -Ez van sajnos. -vonok vállat, mert bár nem a kellemes emlékeim közé tartozik az az este, mára már ezzel is megbékéltem. Mi mást tudnék tenni? -Az öregem pár éve halt meg. Akkor lettem én a főnök.- válaszolok készségesen, miközben figyelem, ahogy kecses ujjaival különféle mintákat rajzolgat a mellkasomra. Őrület, milyen nyugisan el van az ölemben és, hogy mennyi mindent mondtam el ma neki. De valamiért azt érzem, hogy ez nem baj. -Don Juan? - nevetem el magam őszintén, közben kezem szép lassan bebarangolja mindenhol, ahol csak érem, végül melleinél állapodok meg és a bimbóival kezdek szórakozni, ha már ő is borzongásokat okoz nekem a rajzolgatással. -Igazad lehet. Megmenekültek tőlem szegény állatok.- vigyorgok továbbra is és őszintén dijazom, hogy próbálja kicsit elviccelni a depis témát. Jobb is, ha nem a legyilkolt családomról beszélünk a továbbiakban. A következő kérdésére egy hatalmas sóhaj és egy "Jajj Cherry" az első reakcióm. Borzasztó és egyben vonzó is, hogy mennyire naiv. -A magamfajtáknak ez nem igazán adatik meg és nem is életcél, ráadásul könnyen járhatunk úgy, mint az apám. Támadási felület, ha úgy vesszük.- magyarázom őszintén, azt meg inkább már meg sem említem, hogy épp elég volt látni, mennyire megviselte az öregemet anyám elvesztése. Szerintem, ha valaha úgy szeretnék valakit, mint ő az édesanyámat, bele is őrülnék, ha valaki elvenné tőlem. - Na meg, ki a fene akarná egy ilyen emberrel összekötni az életét? Veszélyben élni? Ráadásul, ha valaha gyerekem lenne, annak már előre megpecsételem a sorsát, mert az lesz a feladata, hogy tovább vigye az üzletet. Nehéz lenne ezzel a tudattal élnem, de ez volt apám kívánsága, mikor meghalt. Ne hagyjam, hogy a birodalom, amit felépített idegen kézre kerüljön. -fűzöm még hozzá, bár már rá kell szóljak magamra, hogy fogjam be a pofámat. Már így is elég sokat beszéltem, ami nem vall rám, de valamiért az az érzésem, hogy Cherryt őszintén érdekli mindez, valóban tudni akarja, hogy miféle ember vagyok. -Mondjuk te sem tűnsz annak a komoly kapcsolatos típusnak... - sandítok rà szemtelen vigyorral, miközben eljátszok a gondolattal egy pillanatra, hogy Cherryvel most ez épp az, de gyorsan el is hessegetem a gondolatot. Isten őrizz, hogy célkeresztet rajzoljak a hátára, bár ezt már félig meddig elkezdtem. Francba. -Na és a te családod? Veletek mi a helyzet? -érdeklődök finoman, hiszen, ha már elmondtam egy csomó mindent, jó lenne, ha valamennyire én is tisztábban láthatnék. Például, hogy miért utálja ennyire az apját...
- Ilyen jó fej? - mosolyodom el a szóhasználatán, de a folytatás nem igazán tetszik, így csak égnek emelem a tekintetem. - Miért, ha nem Julian lenne az apám, mit tettél volna velem? Megölsz? - emelkedik meg a szemöldököm egy kis pimaszsággal a hangomban. Utálom, mikor az apám miatt jutok bármiféle előnyhöz. Komolyan mondom, néha már azon is elgondolkodom, hogy jobb lenne nevet változtatnom. Ha egyszer véletlenül férjhez mennék -bár ahhoz tényleg, kurva nagy véletlennek kell történnie-, akkor tuti, hogy az első dolgom lenne megváltoztatni a vezetéknevem. Elég volt már a Sullivanből és a hozzá tartozó “javakból”. - És egész életedben csak testi élvezetekből akarsz táplálkozni? - kíváncsiskodom tovább, mert hát azért ez elég meredek elképzelés. Az rendben van, hogy én huszonnégy évesen még nem gondolkodom a közeljövőben sem semmiféle tartósban, na de ő nár harminc felett van -vélhetőleg-, talán eszébe juthatott már valaha, hogy mi lenne, ha, nem? - Abban a kicsiben is, ami még hátra van? - szemtelenkedem kicsit, majd ha már itt tartunk, kendőzetlenül rákérdezek másra is. - Egyébként hány éves vagy, Marco? - biccentem oldalra a fejem, ahogy az arcát és az itt-ott megjelenő barázdákat figyelem az arcán, hátha be tudom lőni úgy nagyjából a korát. Tulajdonképp nem érdekel olyan szinten, hogy lefeküdtem vele, hiszen volt már, hogy egy negyvenes pasas ágyában kötöttem ki az éjszaka folyamán. Az apám lehetett volna. Igazából van valami vonzó a nálam idősebb pasikban. Már azokban, akik nem három-négy, hanem több, akár tíz évvel is többek. Tapasztaltak? Nem is igazán tudom megmagyarázni, de egy biztos, hogy némelyik nagyon, de nagyon ellenállhatatlan tud lenni. A kérdésére vállat vonok. - Is-is. Nem mondom, hogy legtöbbször önszántamból keveredek bele, de azért vannak izgalmas helyzetek - ismerem be, ugyanis tényleg volt jópárszor rá példa, hogy a józan eszem nemet mondott volna, de éppen nem volt a helyén, mikor kellett volna, és már csak azon kaptam magam, hogy merőben benne vagyok a szarban. Annak azért egészen örülök, hogy egy kicsit megnyílik nekem. Marco elég titokzatos tud lenni a maga módján, és ha valaki azt kérdezi, el tudom-e képzelni, hogy a múltjáról és magáról regéljen, hát biztos, hogy hezitálás nélkül rávágom, hogy nem. Most mégis itt vagyunk. A múltja pedig kicsit sem álomba illő. - És azelőtt mit csináltál? - kérdezem, mivel én még csak kis ideje ismerem, nem is igazán tudom elképzelni más pozícióban. A kissé ingatag témát inkább elpoénkodom kicsit, hogy ne kerüljünk teljesen letargikus állapotba. A figyelmem aztán kissé másfelé terelődik, ahogy a keze a testemen járkál és nem is lenne nehéz tovább gondolnom a mozdulatokat, csak éppen inkább most valami furcsa mód az eszemre hallgatok és tovább kezdek kérdezősködni. - Mi van? Sosem volt senki? - tárom szét a kezeim, mert nem hiszem el, hogy sosem volt szerelmes eddigi életében. - Vagy ez most újonnan jött elhatározás, mióta a tiéd a góré poszt? - kérdezem. Szerintem nem lehet ezt így eldönteni. Meg kitűzni nem életcélnak. Ez nem arról szól, hogy most tervezed-e vagy sem? Ez egyszer csak megtörténik és akkor aztán ott vagy és nem is tudsz máson gondolkodni. Aztán ahogy tovább beszél, lebiggyesztem a szám. - Hát ez tényleg jó nagy szívás szegény gyereknek. Nincs is választási lehetősége. De fennáll a kérdés, hogy mi van, ha nem lesz gyereked? Már csak azért, hogy ha nem életcélod összekötni az életed senkivel, akkor maximum egy félresikerült szexből lehet gyereked, arra a gyerekre meg csak nem hagysz egy egész BIRODALMAT? - kerekednek el a szemeim, és újra elmosolyodom. Hát ez így van, ez az elmélet megállja a helyét. - Tehát, ha nem lépsz kapcsolatba, akkor gyereked se lesz, az egész kóceráj akkor is idegen kézre kerül. Szóval hogy is van ez? - ráncolom össze a homlokom, mert ez az egész nekem úgy tűnik, hogy mindenhonnan falakba ütközik. - Jajj Marco, huszonévesen ez nekem még nem életcél - mosolyodom el, ahogy a szavaival élek. - Egyébként valóban nem, legalábbis most abszolút nem. Élni akarok, nem pedig egy férfi kívánságait lesni null-huszonnégyben - mondom őszintén. Eddig egy komolyabb kapcsolat van a hátam mögött, az is elég csúnyán végződött, szóval nem, nem vágyom erre. Egyelőre nem. - Óóó az nem egy érdekes történet. - Baszki, isten ments, hogy nekem a családomról kelljen mesélnem. - Jól vannak, köszönik - préselem össze az ajkam, próbálva kikerülni ezt a témát, habár ő mesélt az övéről, így egy kicsit úgy érzem, mégis mondanom kell neki valamit. - Nem igazán tartjuk a kapcsolatot egy ideje. Vagyis anyámmal néha-néha igen, de apámmal csak akkor beszélek, ha nagyon muszáj. - Például a múltkor, mikor ki kellett jönnöm a börtönből valahogy. Jó, az rendes volt tőle. Bár ez a dolga az apáknak, nem? Mondjuk belőle azt is kinéztem volna, hogy elsüllyeszti a cellám lakatjának a kulcsát valahová a Niagarába vagy nem is tudom. Kinyúlok egy eperért, amit az imént behozott és leharapom a végét, majd a szájába adom a másik felét. - Lehet, hogy mégis jól jönne egy kis pezsgő - állapítom meg, ha már ilyen témákat súrolunk, ezt valahogy nem egyszerű józanul elviselnem. Nem szeretek erről beszélni, meg úgy az egész családról sem. Érzékeny téma, mindig is az volt. Talán az sem véletlen, hogy sokszor idősebb pasikkal szűröm össze a levet…
Ahogy visszakérdez féloldalas mosoly jelenik meg az arcomon és úgy sandítok le rá. Ez most komoly? Mert nem voltam jó fej? Az agyam eldobom, de ettől függetlenül a sunyi mosoly az arcomon marad. Igazság szerint nem tudnám megmondani, mikor voltam legutóbb ilyen jókedvű és nyugodt. Nem szokásom a kádban ücsörögve cseverészni bárkivel is és ez már önmagában ijesztő, ugyanakkor izgalmas is. -Szerintem tök jó fej voltam veled elejétől kezdve.- vonok vállat némi tettetett sértődéssel, majd a kérdése hallatán elgondolkozok. Nem azon, hogy mit csináltam volna vele, ha nem Julian az apja, hanem azon, hogy érdemes-e mindezt megosztanom Cherryvel. Nem tudom, hogy miféle véleménnyel lenne rólam, ha tudna mindent, amiket csinálni szoktam. -Maradjunk annyiban, hogy most nem ücsörögnénk itt. Hidd el, Cherry, tudom... sőt, talán én tudom a legjobban, milyen az, ha valaki a szülei miatt kivételezett helyzetben van, de igazából, ez nem mindig rossz. Engem is zavart eleinte, hogy mindenki csak azért tisztel, mert az öreg Berlasconi fia vagyok, de rájöttem idő közben valamire.- állok meg egy pillanatra, miközben egy tincsét két ujjam közé fogom és csavargatni kezdem. Kicsit fura, hogy ilyesmikről beszélgetünk és, hogy épp készülök valami fontos élet tapasztalatot megosztani Vele, de nem élhet örökké úgy, hogy utálja az apját, mert aztán akkor fog csak észbe kapni már, mikor az örege elpatkolt. -A szülők mást se csinálnak, miután gyerekük lesz, csak azon ügyködnek, hogy kitapossanak valami biztonságos ösvényt a gyereküknek. Próbálják óva inteni, hogy melyik az a leágazás, amit el kell kerülni és persze minden eszközt biztosítani ahhoz, hogy végig tudjanak haladni azon az ösvényen. Igaz, mindenki igyekszik már, csak azért is tök másképp dönteni, hogy nehogy igaza legyen a szülőknek, de a végén úgyis rádöbbenünk, hogy ők csak meg akartak minket óvni és jót akartak nekünk.- hű de kibaszott bölcs tudok lenni néha. Nem sokon múlik, hogy kínomban elröhögjem magam, de úgy érzem, hogy ez most helyén van. Cherry olyan, mint egy sértett kis kamasz, de évekkel később rá fog jönni, hogy a szülei nem akartak neki rosszat.-Nagyon utáltam a tudatot, hogy egy nap az enyém lesz ez az egész és azt is, hogy az öregem tökre megváltozott, amikor elkezdett erre felkészíteni, de már tudom, hogy azért csinálta, hogy elég tökös legyek a feladathoz. Nem akarta, hogy elbukjak vagy, hogy kinyírjanak álmomban.- vonok vállat, miközben elengedem a tincset, amivel eddig szórakoztam és inkább lötykölök egy kis vizet Cherry hátára. Nem sok emberrel szoktam ilyen dolgokról beszélni és gőzöm nincs, miért épp ezzel a nőszeméllyel történik ez, de összességében jól esik most komoly dolgokról dumálni. Még akkor is, ha tök ciki. Ki az az állat, aki egy oltári szex után ilyen marhaságokról cseveg a fürdőkádban egy pucér nővel az ölében? -Igen, tök jól el vagyok a testi élvezetekkel. A lelkem már rég éhen döglött.- nevetem el magam, bár ezt ő is tudhatja, hogy nem így van és leginkább, csak elviccelem a dolgot. Mindegy is. Arról már végképp nem fogok vele cseverészni, hogy egykor én is akartam családot meg feleséget.-Harmincnégy éves vagyok, édeske. Azt hiszem, mondhatjuk úgy is, hogy meglehetősen öreg vagyok hozzád.- vigyorgok rá újra, meglehetősen felszabadultan és, amint ez tudatosul bennem, gyorsan rendbe szedem a pofámat és visszatérek a jó öreg Marco-archoz. Cherry egy múló dolog, ha úgy vesszük. Egy darabig itt lesz, aztán lelép, ha visszafizetett mindent. Isten ments, hogy megszokjam a jelenlétét, mert aztán nagyon szar lesz, ha nem lesz kivel a kádban cseverésznem. -Van különbség izgalmas és veszélyes helyzetek között, de téged ismerve el is hiszem, hogy mindig csak véletlenül sodródsz bele ilyenekbe.- csóválom a fejem aprócska mosollyal az arcomon, majd hátra hajtom a fejem, hogy még kényelmesebben helyezkedhessek el és pár pillanatra lehunyom a szemem. Felidézem magam előtt azokat az éveket, mikor még minden más volt. A sulit és azt, ahogy bőszen készültem az egyetemre vagy épp az akkori barátnőmet, akiről szentül hittem, hogy a feleségem lesz. Csak aztán el kellett hagynom a saját érdekében és eljönni ide. -Nincs időm ilyen baromságokra, mint a szerelem és társai és az is mindegy már, hogy mi volt ezelőtt. Kamasz voltam még. Egyetemre készültem és ennyi, de annak vége.- sóhajtok egyet, ahogy újfent kinyitom a szemem és Cherryre pillantok. El szoktam néha játszani a gondolattal, hogy mi lenne ha... csak épp ez tök felesleges, mert már ez van. Ez az életem és kész. Hiába akartam én állatorvos lenni, akinek van egy csodás felesége meg két-három gyereke. Az abban a pillanatban köddé vált, hogy az anyám és a bátyám meghalt. -Vagy felcsinálok valakit pusztán azért, hogy elvegyem tőle a gyereket és a saját kicsi énemet formáljam belőle, mint Dr. Genya.- dünnyögöm elgondolkodva, de a végén már én is elröhögöm magam és inkább lefröcskölöm Cherryt, hátha nem az én szarságaimon fog gondolkozni az este további részében. -Nem egyszerű ez Cherry. Sosem lesz az. Az is lehet, hogy átadom valaki olyannak a stafétát, akiben megbízok, aztán nyugodtan feldobhatom a talpam.- vonok vállat, mert már ez is eszembe jutott. Itt van például Pablo, akire az életemet is rábízom nap, mint nap. Simán ráhagynám az egészet, de ritka nagy geciség lenne ez tőlem, ha netán ő meg nem is erre vágyik. Egyszer le kell üljek majd vele megbeszélni ezt, mert sanszos, hogy nem lesz gyerekem. Nem is arra törekszem igazából, hogy legyen. Mikor szóba kerül az ő szerelmi élete, kissé meglep mindaz, amit mond. -Úgy véled, egy kapcsolatnak az a lényege, hogy azt lesd állandóan, mire vágyik a párod? Szerintem ez inkább ilyen kölcsönös dolog kellene legyen, nem?- vetem fel a kérdést, hiszen annak ellenére, hogy nem nagyon büszkélkedhetek komoly kapcsolatokkal, azért vannak róla elképzeléseim és talán, még emlékeim is. Mindezek után rátérek a szüleire, de azonnal meg is bánom, mert érezhetően megváltozik Cherry hangulata. Tudom, hogy nincsen felhőtlen kapcsolata velük, de azt azért nem gondoltam volna, hogy ennyire. -Oké. Szülők téma sztornó. Nem beszélünk róla.- rázom meg a fejem, ahogy sikerül pár szóval válaszolnia erre a szar kérdésre, majd inkább átkarolom és közelebb vonom magamhoz, hogy a vállára csókolhassak megint jó párszor. -Nem, nem. Nincsen alkohol, megegyeztünk. Ha bódító szerre vágysz, akkor itt vagyok én, szépségem.- duruzsolom mosolyogva a nyakába, de már előre tudom, hogy emiatt majd megint megkapom, hogy nagyképű vagyok, de nem érdekel. A szülő téma rontott a hangulaton és ezt most helyre kell hozni. -Tudod, azért elég meglepő, hogy annak ellenére, mennyire más az életünk ,mégis mennyire hasonló. Már-már nevetséges. Még a végén felajánlom, hogy legyünk egymás lelki szemetesládái.- kuncogok a nyakába halkan, de tényleg feltűnően hasonló dolgaink vannak. A szülők, akik elcseszték az életünket és a szarságaink, amelyekkel mi csesztük el a sajátunkat.
- Ühüm, szerintem is – hagyom rá a jófejséget mosolyogva, hisz tényleg, nem mondhatom, hogy nem volt az. Az rendben van, hogy megengedte, hogy ledolgozzam a tartozásom, lehetséges, hogyha máshol vásároltam volna az adagjaimat, mostanra már nem élnék. Rá is kérdezek, nem igazán szoktam köntörfalazni. Ahogy belekezd, már halkan felnevetek, merő cinizmussal. - Tehát valami olyasmi – jegyzem meg halkan, a szemöldököm pedig megemelkedik, ahogy tovább hallgatom, amit mond. Rájött valamire? Mégis mire? Én nem akarok rájönni semmire, az apám nélkül, tőle függetlenül szeretnék élni. Nem azért vinni valamire és nem azért kibújva a felelősség alól, mert ő az apám. Ez így sehogy sem jó. Azért megvárom, mit akar még mondani. Mire jött rá? A végére megint felnevetek, a fejemet pedig megingatom. - Ugyan Marco, engem egy kibaszott burokban neveltek. Mellesleg az apám nem is igazán törődött velem, nem mondom, hogy azért tértem rossz útra, de ki tudja, talán benne volt ez is a pakliban. Nem rossz védőbeszéd, de nem. Az én szüleim valahogy máshogy működnek. – Mellesleg az anyám is csak bólogat. Soha sem volt egyetlen szava sem semmiben. Az apám irányításmániás, nem is értem, hogy a picsába bírja még anya mellette mindig. Nem mellesleg szerintem van rajta kívül más is. Mindegy. - Na, hát ez igazán rendes tőle – préselem össze a szám, ahogy bólogatni kezdek, majd elpillantok a fürdő egyik sarkába. Most nem értem, miért mondja ezt, szerintem egy apának foglalkoznia kellene a gyerekével, nem pedig felkészíteni bármiféle olyan dologra, amit egyáltalán nem is akar. Ettől függetlenül azért örülök, hogy valamennyire megnyílik és egy kicsit lehull a lepel a titokzatosságáról. – Erre viszont nem igazán lehet felkészülni, nem? Mármint most is bármikor kinyírhatnak álmodban. Gondolom… - Csak tipp. Semmit sem tudok erről az egészről és nem is biztos, hogy bővebben tisztában szeretnék lenni vele. - Hát akkor ki tudja, lehet, hogy itt az ideje kicsit újra életet lehelni belé – csúsztatom a tekintetem az övébe, habár semmiféle célzást nem akarok ezzel tenni felé és azt is tudom, hogy csak viccel. Nem döglött az éhen. Akkor nem lennék itt, ugyebár. Ahogy elárulja a korát, önkénytelenül elmosolyodom. - Ja. Tényleg elég öreg vagy. Ezentúl tényleg csak Apunak hívlak majd – nevetem el magam, mert tudom, hogy erre ugrani fog. Aztán komolyra fordítom a szót. – Áh, sosem a kor számít… Már a szexben – teszem hozzá, mielőtt még ismét mást venne ki a szavaimból. Legalább már nincs gyerek gondolkodása. Talán. Bár a férfiak nagy része képtelen egyáltalán felnőni. Tapasztalataim szerint. Figyelem, ahogy végignyúlik a kádban, és én is megfordulok, hogy a hátamat a mellkasának vethessem. Szóval szerinte a szerelem baromság. Végül is, valóban van benne valami, de azért ezt így nem jelenteném ki teljes egészében. Azt viszont nem tudom, mi a szarért beszélek vele ilyesmikről?! Jobb is így, hogy nem vagyok vele szemben. - Hát, érdekes gondolkodás ez, de persze van érthető része is. Ha viszont valaki tényleg a szerelmével ostromolna, akkor nehéz válaszút előtt állnál – állapítom meg. Mit választana? ár igaz, ezt az egészet nem hagyhatja csak úgy ott, gondolom. Egy nő meg csak egy nő. Ahogy ő gondolja. A következő eszmefuttatására pedig csak egy „pf” hagyja el a számat, na meg egy hangos röhögés. - Pfú, már el is képzeltem a kis-Marcot. Azzal az átkozott vigyorral a fején, ami neked is van – vetem hátra a fejem a nevetés közben. Mire újra megszólal, elcsendesedem. Szóval azért mégis csak lenne másik megoldás is, ha úgy alakulna. Szerintem itt minden csak rajta múlik, nem máson. Ahogy ő akarja véghezvinni a dolgokat. A kérdésén elmélázom. Persze, erről is szól. - Hát kölcsönösen. De nagyon sok az önző ember, én pedig nem akarnám feladni az életformám, és azt sem tudom elviselni, ha valaki meg akar változtatni. Kölcsönösség ide vagy oda, az nekem nem fér bele – mondom őszintén. – Lemondásokkal jár. Minden szarral – teszem hozzá, majd oldalra dőlök ki kicsit, hogy felsandíthassak rá. – De jó hírem van: Ha mindketten ennyire óvakodunk az elköteleződéstől, akkor dughatunk még jó sok éven keresztül – húzódik a szám széles mosolyra. Mondjuk ezt sem kellene mondanom, mert attól, hogy egy menetet letoltunk, még közel sem biztos, hogy lesz következő –bár ezt erősen meg merem kockáztatni, hogy de, bizony lesz-. És igen, a szülők témát tök jól teszi, hogy sztornózza, így is többet tud már, mint kellene és egyébként sem vágyom elcseszni ezt az estét. Meglehetősen jól működik eddig, pedig még csak nem is ittunk semmit. Hm. Azért nem bánnék mégis egy kis pezsgőt az eperhez. - Meg mered kockáztatni, hogy egyenértékű vagy a pezsgővel? – kérdezem mosolyogva, ahogy a nyakamba csókol. A fejem automatikusan kissé oldalra dől, ezzel több teret engedve neki. Ahogy a meleg levegő súrolja a bőröm, bizsergés fut végig az egész testemen. A nevetése engem is arra késztet. - Na, még a végén kiderül, hogy egyébként szeretsz lelkizni, csak nincs, ki meghallgasson – mondom kicsit provokatívan. Ujjaim mindeközben a combjain járnak fel-alá, bal kezem pedig hátranyúl, hogy a tarkójára simítsam a tenyerem, ezzel közelebb húzva magam hozzá. Jó szorosan. Huh, azért ezt el tudnám viselni hosszabb távon is. Egy ilyen lakásban. Ilyen gondtalanul, mint per pillanat. És egy ilyen pasival a kádban. Persze ez csak a fejemben játszódik le, a valóságban napokon belül húzok is innen.
Kezdőlap
