Az újév nekem egyenlő egy új határidőnapló kezdetével. Sosem szűnök meg tervezni, ebből áll az életem. Szeretem, ha tudom, hogy mi következik, mi foglalja keretbe a napomat, és mitől válok elégedetté az éjszaka beköszöntével. Sokan hangyásnak tartanak amiatt, hogy megrögzötten követem a szabályaimat, de nélkülük egy nagy, és kifogásolható káosz lennék. A szüleim elvárásai már egy egész évszázadra nyúlnak vissza. Ki gondolta volna, ha az ember lánya egy orvosi dinasztia leszármazottja, akkor ez lesz a sorsa? Már fiatalon kikövezték az utamat, révén, ha a biológia, és a kémia megy, akkor nem kell attól tartanom, hogy nem vesznek fel a Harvardra. Nem volt más opció, se Yale, se a Stanford, vagy a Columbia. Szentségtörésnek könyvelték volna el, ha nem odamegyek, és járom végig az őseim útját. Mi tagadás akadtak otthon kellemetlen szituációk, mikor kitűztem a szakirányt is. „Cait, szívem…nem vagy te elég erős ahhoz, hogy az onkológiát válaszd, de ha mégis, akkor miért éppen a gyerekek?” „Ki fogsz égni, kedvesem, tudod, hogy a legjobbat akarjuk neked.” Számtalan visszatartással a hátam mögött mégis ezt választottam hivatásul. Nem kell, hogy kemény legyek, vagy sebész módjára gondolkodjak. A gyerekek lelkivilága nem így épül fel.

Miért éppen ez lettem? Minden egyes napom azzal telik, hogy haldoklókkal veszem körbe magam. A halál itt nem lehet tabu téma, nem mondhatom a hatéves kislánynak, hogy életben marad, ha ez nem igaz. Az összes napom egy csata, mely emberségessé tesz. Megvisel, olykor a mélybe ránt, de ne higgyék, hogy máshol nem történhet ez meg. A daganatos megbetegedések 70%-a még így is gyógyítható, a gyermekkorban átélt traumák nem véglegesek. Remek csapat áll a hátam mögött, szóval amíg lélegzem, nekem itt a helyem.

A szabadidőmet minőségi időként könyvelem el a kórházon kívül, azonban ragaszkodó típus vagyok, így előfordul, hogy alvás helyett is a kórlapokat bújom. Menthetetlen munkamánia, ez lenne a diagnosztika. Aiden tesz róla, hogy ne merüljek le annyira a mocsár aljára, hogy ne tudjon felhúzni. Ki ő? A pisiskorom másik kiemelkedő alakja, a lelkem másik fele, a rossz ördög a vállamon, az élő lelkiismeretem. Egy szóban a legjobb barátom. Vele önmagam lehetek. Nem csoda, ha elviseli a panda mániámat (több száz plüss tulajdonosa vagyok…de lehet ez már ezer), az alvási szokásaimat.

Plusz infók:

• Mindig zokniban alszok, nincs kivétel, ha nyár van, ha ősz, ha tél.
  

• Nem szeretem a kávét, inkább energiaitalokon élek.
  

• Félek a magasban, a mélyben, nem szeretem a vad dolgokat.
  

• Rajongok a Szerelmünk lapjaiért, legalább hetvenszer láttam.
  

• Nagy álmom, hogy örökbe fogadjak egy pandát.
  

• Utálom, ha valaki csámcsog, vagy rágja a körmét. (Ugye Aiden?)
  

• Hiszek az igaz szerelemben, egyszer voltam szerelmes eddig.
  

• Utálok egyedül aludni, Szivar állandóan mellettem fekszik, ha nincs Aiden (hároméves francia buldog).
  

• A régi filmek nagy szerelmes vagyok, éljenek a művész mozik!
  

Újabb megoldhatatlan nap a hátam mögött. A fagy már kicsipkézte az arcomat, úgy érzem, hogy a végtagjaim megadták magukat, és le fognak törni, ha perceken belül nem jutok be a lakásba. Az ajtó másik oldalán ugató hangok jelzik, hogy valaki nagyon éhes, és alig várja, hogy átlépjem a küszöböt. A kulcszörgést egy nyüszítés követi, és amint lenyomom a kilincset, már szökken is a semmiből az a nedves orrocska, hogy a harisnyámba dörgölőzzön.
- Szivar egy pillanat. Nem hiszem el, hogy nem bírsz a véreddel. – fáradtan lököm odébb, nem erőszakosan, de a tudtára adom, hogy még én vagyok a fő, és nem ő diktálja a szabályokat. Az előtérben hagyom a két szatyrot, nem volt ínyemre ennyi mindent vásárolni, de igencsak megváltoztak az étkezési szokásaim, és a gyomrom nem vesz be mindent mostanság. Igyekszem egészségesen táplálkozni, de a kórházban már az is fél siker, ha nem egy szendvicset fogyasztok el, hanem menüt vásárolok Aiden társaságában. Az üzenetrögzítőhöz sietek, és a kettes szám villogása láttán be is nyomom a készüléket, hogy lehallgassam, miközben vetkőzöm.
- Kincsem itt az apád. Holly nem bírt várni azzal, hogy ne támadjon le, és útban van hozzád. Nem értem, hogy minek kell rajtad csüngnie, de kérlek szállásold el pár napra, amíg nem találunk anyáddal egy elfogadható ingatlant neki Manhattanben. Szeretünk, és reméljük, hogy hamarosan ellátogatsz hozzánk. – nem hinné el nekem senki ez alapján, hogy alig két órára lakom tőlük, de ilyenfajta lenyomatok várnak minden egyes este, ha időben érek haza. Szivar nem hagy békén, már bűvészmutatványokkal kápráztat el, ezért fél lábon ugrálva egyensúlyozok el a konyháig, és öntök neki a tálba egy kevés szárazat. A minőségi kaját ki nem állhatja, ezt a szomszédos szupermarketben szereztem be egy ittas éjszakán, amikor Aiden nem bírt magával, és sört akart előkeríteni a föld alól is. New Yorkban nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember. A nyugalom még így sem szállt meg, szóval folytatom az esti rutinomat, és a második üzenet lejátszására kattintok.
- Helló baby…ma átmegyek…viszek bort is. Lora azt mondta, hogy már elmentél haza, de igazán megvárhattál volna. Kerülsz ma? Olyan fura vagy Cait… - megszakítom Aiden viccelődő hangját, és a táskámmal együtt huppanok le a kis kanapémra. Kicsit már kopott, és le kellene cserélnem, de én imádom, és semmi áron nem fogok lemondani róla. A fejemet hátradöntöm, és egy párnát igazítok mögém. A térdeimet felhúzva támasztékot biztosítok, és előhúzom a féltve őrzött borítékot. Eleinte nem figyeltem a tünetekre, csak gyengeségnek véltem, hogy szédülök, és olykor rám tör a hányinger. Ma is majdnem elaludtam rendelés közben, és ez nem járja. Sara az egyik legjobb nővér az osztályon, egyből kiszúrta, hogy baj van, és már nem először. Nem kérdezett, hanem berángatott az egyik ügyeletes szobába, és csúnyán számon kért. Nem akartam elmondani senkinek sem, de ő meggyőzött róla, hogy ez még bármi lehet, ne kerítsünk neki nagy feneket. A vérvétel majd helyre tesz, és abból sok minden kiolvasható. Remeg a kezem, első próbálkozásomra nem sikerül felbontanom, így veszek egy mély levegőt, és nekiveselkedem újra. A papír csak úgy kibukik belőle, én meg falom a sorokat. Az első értékek még a normális tartományba esnek, de a fehérvérsejtek száma…nem hiszem el. A többi csak részletkérdés ezután, nem kell egyből a legrosszabbra gondolnom. A fejemben össze-vissza cirkál minden emlék…és előjön egy nagyon régi.


Fázom, és kétségbe vagyok esve. Életemben először csináltam, és pont akkor kell kiszakadnia a guminak? Ez nem történhet meg velem. A műanyagszéken himbálózom, jóformán fel sem fogom, hogy amit csináltam, annak milyen végkimenetele lehet. Az első, hogy csak túlreagálom, ezt mondta Aiden is, aki feszülten áll a falnak vetve a hátát, és olyan erősen rág, hogy nekem is belesajdul az állkapcsom. A második, hogy…teherbe esek. El sem akarom kezdeni ezt a forgatókönyvet, mert nem lesz jó vége. A szüleim kitagadnak, búcsút mondhatok az egyetemnek, és sosem lesz belőlem orvos.
- Aiden…én félek. – harapom be az alsó ajkam peremét, és a hideg ráz, de még tartom magam, mert ki nem állhatja, ha bőgöm. Szótlanul pislant kettőt, kifújja a levegőt, és elrugaszkodva a függőleges felülettől most odajön hozzám, és lehuppan mellém.
- Tudom. – nem ringat álomvilágba, ennek most ő is érzi a súlyát. Elterveztük, hogy közösen veszünk ki egy lakást még két másik társunkkal. Nem bírnám elviselni, ha kollégiumban kellene lennem, és megígérte, hogy ott lesz velem.
- Mi van…ha? – végig sem merem mondani, már jönnek is azok a fránya könnyek. Szélsebesen kap utánam, és az ölelésébe zár.
- Akkor terhes leszel. Eldöntheted, hogy megszülöd, vagy elveteted, de akkor sem leszel egyedül. – a jövőm egy hajszálcsíkon múlik, hozzábújok, és eláztatom a legújabb bőrdzsekijét.
- Cait…ott leszek. Nem kell aggódnod….előbb kibelezem Trevort, de nem hagylak magadra. – a sírásba egy kis nevetés is vegyül, amint kiejti a másik fiú nevét. Örökre barátok maradunk. Hinnem kell benne, hogy mellettem lesz.

Az emlék révén elmosolyodom. Mennyire fiatalok, és esetlenek voltunk. Ki tudja már, hogy mennyi idő telt el azóta. Aiden…mindjárt itt van. El kell rejtenem ezt előle. Nem tudhatja meg, hogy lehet…majd megbirkózom vele. Immár nagylány lettem, és vár azaz üveg bor. Felpattanok, és mosolyt fakasztva várom a legjobb barátomat. Már itt is van…