A horoszkóp rajongók igazi tanulmányként tekintenének a nőre, hiszen fordulónapon született, november 22-én, egy igen csak borongós keddi napon, 23:54 perckor. Még hivatalos állásfoglalás sincs arra vonatkozóan, hogy a Skoprió, vagy a Nyilas jegyhez tartozik, hiszen ahány könyv, annyi különféle leírás. Zhavia nem hisz az ilyesfajta spirituális tudományoknak csúfolt mendemondákban, de ettől függetlenül fellelhető benne a fent említett csillagjegyek tulajdonságai.

kiváló kritikai érzékkel rendelkezik nem hisz a babonákban makacs független megveti a gyengeséget szereti a művészeteket kitartó nincs szüksége mások tanácsára, a saját impulzusai szerint cselekszik bosszúálló közvetlen és szókimondó a hamis embereket nem tűri kedveli az erős színeket, mint a vérvörös, méregzöld, fekete és fehér

Zhavia exhibicionista. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy az exhibicionizmus nem pszichiátriai kórkép. Sokkal inkább egyfajta személyiségjegy. Az exhibicionizmus magamutogatási vágyat, szereplési vágyat jelent. A társadalom előszeretettel használja negatív értelemben, de a kifejezésnek ilyen vonatkozása nincs. A színészek, művészek valamilyen szinten mind exhibicionisták, ez része hivatásuknak. Zhavia is tulajdonképpen színész, és művészi hajlamokkal rendelkezik, csak éppen a szakma amiben dolgozik, megbélyegzett, így nem gondolnak rá valódi előadóként. Persze mondhatnánk azt is, hogy nárcisztikus vágyai vannak - ami valamilyen szinten mindenkiben fellelhető, hisz mindenki szeretné ha szeretnék, elfogadnák, valamilyen képességéért rajongjanak -, de az exhibicionistáknál ez a vágy felfokozott, ők az átlagnál jobban szeretnék magukat megmutatni, elismeréseket szerezni, visszaigazolást kapni. Az emögött lévő személyiség jellemzően extrovertált személyiség. Az extrovertáltságból kifolyólag Zhavia akkor érzi igazán jól magát, ha minél több inger éri. Jellemző rá, hogy több dologgal foglalkozik egyszerre. Aktív, impulzív személyiség. Elmondható róla az is, hogy kifejezetten társasági ember. Azt viszont nehezen tűri, ha irányítják. Nehezebben tanul, és hajlamos gyorsabban felejteni.

Mindezen információkból kiderülhetett már a számodra, hogy Zhavia nem egy csendes, visszafogott, halkszavú nő, aki kerülné a feltűntést. Ez utóbbi nehezen lenne kivitelezhető nála. Azon felül, hogy kifejezetten karizmatikus, az elmúlt években igen ismert lett a saját szakmája által. Az Ő esetében nem igen beszélhetünk magánéletről, elvégre az arca - és egyéb testrészei - ott virít számtalan hirdetés mellett, nem csak a saját webshopjában (ahol a saját maga által tervezett, vagy éppen róla mintázott szexuális segédeszközöket árul), hanem erotikus újságokban, és egyéb olyan weboldalakon, amelyet csak a privátböngészőn keresztül nézegetsz. (Vagy minden alkalommal törlöd a böngésződ előzményeit : ) ) Ezenfelül természetesen számtalan ingyenesen elérhető, és fizetős felnőtt filmben is találkozhatsz vele, illetve rendszeres résztvevői a különféle erotika kiállításoknak is. Ott van mindenhol, amiből pénzt lehet csinálni. Elvégre erről szól az egész.
Instagram profilja egyelőre nincs. Megunta, hogy folyton cenzúrázzák, és tiltják a tartalmait, mondván nem felel meg a közösségi irányelveknek.

Két évvel ezelőtt érezte azt, hogy ideje megtenni az első lépést. Így elköltözött New Yorkba, maga mögött hagyva Los Angelest. Nem üldözték paparazzik, és a zaklatók száma sem haladta meg a tűréshatárát, mégis úgy érezte, el kell távolodnia attól a közegtől, ahol az elmúlt tízévben élt. Egyre kevesebb munkát vállal a kiadónál, így az ingázások száma sem kiugróan magas.
Nincs üldözési mániája sem, és a legtöbb esetben nem érdekli, ha feltűnően bámulják. De ahogy mindenkinek, úgy neki is vannak rosszabb napjai. Olyankor nem érdemes ujjat húzni vele. Már csak azért sem, mert több önvédelmi tanfolyamot is elvégzett már, és járt kick boxra is, még LA-ban. Szükségszerű volt, miután több alkalommal is átlépték azt a bizonyos határt vele szemben az úgynevezett rajongói. Harcias típus, és kész megvédeni magát. Nem várja mástól, hogy megmentsék.
Így ha késztetést érzel arra, hogy egy étteremláncnál, sorbaálláskor alányúlj, valószínűleg törött orral végzed majd. Megtörtént eset.

A külcsínt tekintve kifejezetten hiú nőről beszélünk. Ad a megjelenésére, mind ruházkodás mind pedig ápoltság tekintetében. Ez az Ő szakmájában egyébként is elengedhetetlen. Nem kevés idő és pénz, de ez kell ahhoz, hogy kifogástalan legyen a megjelenése. A ruhatárában széles választékban találhatsz a kihívó ruhadaraboktól kezdve, az elegáns ruhákon át az egészen visszafogott szettig szinte mindent. Előszeretettel hord dekoltált felsőket. Sokat fizetett azokért a cicikért. Miért is takargatná? Szereti a magassarkú, és platformos cipőket, melyekből szintén lapul nem kevés példány a gardróbjában, ahogyan a parókagyűjteménye is igen széles skálán mozog. Egyszerűen imádja őket, hiszen kedvére váltogathatja a hajszínét anélkül, hogy roncsolná a saját, fekete tincseit. A parókák alatt természetesen nem az amazonról rendelt olcsó, és igénytelen darabokat értem. Még biztosítást is kötött ezen ingóságaira.
Az évek alatt átesett pár szépészeti beavatkozáson is, mint mellnagyobbítás, szájfeltöltés, orrplasztika, illetve nem veti meg a botoxot sem.



Rémes gyermekkor, elnyomó szülők, molesztáló nagybácsi, zaklatás, bántalmazás, szexuális deviancia. Gyanítom ezen felsorolásból minimum egyre - ha nem az összesre, ebben a sorrendben – számítasz, hogy megtalálod a történetemben. Elvégre kell valami nyomós oka legyen annak, hogy azzá váltam, aki. Pornószínésznővé. Normális lelkületű ember nem vállalkozna ilyesmire. Feltétlenül történnie kellett valaminek ahhoz, hogy ezt az utat válasszam. Sokan elítélnek, lenéznek, megvetnek. De akadnak olyanok is, akik sajnálnak.
Engem nem kell sajnálni, köszönöm szépen. Sokkal inkább én kérek elnézést, amiért szerény személyemmel nem támaszthatom alá a gondosan megalapozott előítéleteidet.
Teljességgel átlagos családból származom. Van egy édesanyám és egy édesapám, akik remek emberek, és mindent megtettek, és mai napig megtesznek azért, hogy megadjanak mindent a gyermekeiknek. Négyen vagyunk testvérek. Én vagyok a második a sorban. Van egy bátyám, és van két húgom. Egypetéjű ikrek. Csodálatosak, és szeretem őket. Szeretem a családom, és ők is engem, még akkor is, ha nem értenek egyet a pályaválasztásommal.
Sosem vetett fel minket a pénz, de nem éltünk a létminimum alatt. Édesapám tanárként dolgozott, és pár éve már iskolaigazgató a helyi középiskolában. Édesanyám szakmáját tekintve varrónő, de az ikrek születését követően háztartásbelivé vált. Egy ilyen nagylétszámú család mellett nem tudott visszamenni főállásban dolgozni, így otthon az alagsorban alakítottak ki neki egy saját kis varrósarkot, ahol a környéken élők kisebb-nagyobb megrendeléseit eltudta készíteni. Egyrészt kikapcsolódás volt a számára, másrészt szükség volt arra a kis pénzre is. Mai napig ezt csinálja, és már saját webshopot is üzemeltet, ahol zerowastel kapcsolatos darabokat árul. Aprócska vállalkozás ez, melyet addig csinál, amíg bírja.
Tehát adott volt a szerető közeg, a stabil otthon, a meleg étel az asztalon, és a saját szoba, és a tanulás lehetősége is. Mindezek tudatában biztos nem tudsz másra, gondolni, hogy akkor mégis mi mehetett félre ennyire az életemben?


- Most pedig vedd le a melltartót. - hangzik el a mondat, én pedig megdermedek.
- Tessék? - kérdezek vissza, mintha nem értettem volna, amit az imént mondott a fotós. Holott kristálytisztán hallottam mindent, amit mondott.
- Vedd le a melltartót. - utasított másodjára, ezúttal nem volt semmi türelem a hangjában, sokkal inkább hangzott sürgetésnek. Értetlenkedve pillantottam körbe a stábon. Nem voltak túl sokan, lévén alacsony költségvetésű projectről volt szó. Egy középkorú nő volt, aki egy személyben volt a fodrász és sminkes. Ő éppen érdektelenül olvasgatta az újságot, és még azt sem vette észre, hogyan próbál vele flörtölni a világításért felelős srác. Kettejükön kívül ott volt még a türelmetlen fotós és a menedzserem, Jack. - Mi az kiscsillag? Nem hallod, amit mondok? Vedd le a melltartót. Jack, azt mondtad amerikai a csaj, és beszéli a nyelvünket. -
Fordult oda a fotós a  férfihoz, aki egy legyintéssel lerendezte a dolgot.
- Tedd, amit kérnek baby. - nézett rám, én pedig továbbra is ledöbbenve álltam a reflektor fényében.
- Azt mondtad, ez fehérneműs fotózás. - találtam meg végül a hangom, és intéztem szavaim Jackhez.
- Igen, az. – érkezik a szenvtelen válasz.
- Nem volt vetkőzésről szó. -
- Miért, aranyom, mit gondoltál? Ki fizet egy sima fehérneműs sorozatért ötszáz dollárt? Kinek képzeled te Magad, Claudia Schiffernek? – csattan fel idegesen a fotós. - Jó, ha nem akarod csinálni, hagyjuk az egészet! Rajtad kívül még van száz lány, aki megcsinálja ezt a munkát, és nem picsognak miatta! -
És nem áll le, dühösen kezd el csapkodni, és szitkozódni.
- Kidobott idő, és pénz.. lehet pakolni, srácok. - adja ki az utasítást, én pedig kétségbeesetten nézek Jackre, aki tehetetlenséget mímelve tárja szét a karjait.
- Várj! Megcsinálom. - kiáltok az elforduló fotós után, aki megáll, majd lassan visszafordul felém. Hátra nyúlok a melltartó kapcsáért, majd végzi a földön a drága darab.
- Ezt már szeretem. – mosolyodik el, és ugyan így tett Jack is.


Sosem voltam igazán jó tanuló, a reál tárgyak egyáltalán nem érdekeltek, és éppen csak átmentem belőlük, a többiből sem voltam éppen kiemelkedő. Ami az órán rám ragadt, azzal evickéltem végig az éveket, és érettségiztem le a végén. Tinédzserként sokkal jobban érdekelt a bandázás, fiúzás, és a bulizás, mintsem órákat töltsek a könyvek fölött. Pedig a szüleim mindent megtettek azért, hogy jobb belátásra bírjanak, de még így sem bírtak velem. Nem fogadtam szót, visszafeleseltem, és ha szobafogságra ítéltek, kimásztam a szobám ablakán. Az sem akadályozott meg benne, hogy az emeleten volt. A kissé zűrös éveknek pedig az lett az eredménye, hogy nem vettek fel egyetemre. Pontosabban államilag finanszírozottra, a fizetősről pedig nem lehetett szó. A szüleim nem engedhették meg maguknak. Elkellett mennem dolgozni, és képzettség nélkül nem akadt túl sok lehetőség. Több gyorsétteremben is megfordultam, és egyik helyen sem bírtam sokáig. Gyűlöltem, hogy a nap végére bűzlök az olajtól, és egésznap csak talpalok, alig pár dolláros órabérért. Aztán apa szerzett nekem egy pincérnői állást az egyik helyi étteremben. Egy fokkal volt jobb, mint a sültkrumplit sütni, de ott is alig kerestem valamit. Monotonná váltak a mindennapok, és hiába töltöttem be a tizennyolcat, még mindig otthon laktam, a barátaim pedig elhúztak otthonról, elmentek továbbtanulni. Utáltam az egészet. Nem tudtam másra sem gondolni, mint arra, hogy el kell mennem innen, ki kell törjek ebből az egészből, mielőtt teljesen becsavarodnék. Így találtam rá Jackre, a craiglisten, a tv shows fül alatt. Egy bemutatkozó emailt kellett küldenem, és képeket magamról. Jack átvállalta a repülőjegyeim árát, és szállást is biztosított nekem. Így történt az, hogy egyik napról a másikra Miamiba költöztem. A szüleim teljesen értetlenül álltak a helyzet előtt, de nem tudták megakadályozni, hogy elmenjek. Apa vitt ki a reptérre, és megígértette velem, hogy mindennap adok magamról hírt. Akkor láttam másodjára sírni életemben. Első alkalommal a mama temetésén engedte, hogy az érzelmei utat törjenek maguknak. Pár könnycsepp volt csupán, de abban minden benne volt.
Ez volt tehát a „hiba” az én élettörténetemben. Kerestem, és megtaláltam a leggyorsabb utat ahhoz, hogy leléphessek otthonról. Jack pedig tálcán kínálta ennek a lehetőségét. Az már egy egészen más kérdés, hogy ennek a döntésemnek lehettek volna sokkal rosszabb következményei is, hiszen egy vadidegenhez költözni két és félóra repülőgépnyi útra a családomhoz nem éppen egy életbiztosítás.


- Tedd a kezeid az arcára. Nem.. ne olyan kedveskedőn, durván. Fogd be egy kicsit az orrát, meg a száját. - a minimál stílussal berendezett tágas szobában szinte visszhangzott a rendező hangja, miközben az utasításait adta ki. A szürke kanapén térdelve, a karfában kapaszkodva igyekeztem megőrizni az egyensúlyom, mögöttem pedig a társam - a forgatás erejéig - tétova mozdulatokkal nyúlt előre, és próbálta végrehajtani a kérést. Új volt még a szakmában, ez volt a hatodik forgatása, és nem igazán találta meg a helyét. - Felvétel, állj! -
Szólalt meg ismét a rendező, és lépett hozzánk közelebb.
- Matt, ez így nem lesz jó. Azt kértem, hogy nyomd bele Tiff arcát a kanapéba. Terítsd be az arcát, hogy úgy tűnjön, nem kap levegőt. Te vagy a domináns férfi! Ezt el kell hitetned a nézőkkel! Tiff sem bánja, ez megszokott. Igaz Tiff? -
- Persze, nyugodtan csináld. Ha gáz, szólok. Hidd el, minden oké. - pillantottam hátra a srác felé, aki csak biccentett egyet, és miután ismét elindult a forgatás, azt tette, amit kértek tőle.
Alapvetően egy férfi sem szeret nőket fojtogatni - itt most nem térek ki a személyes preferenciákra -, és a nők sem vágynak erre, hiába mutatják pont az ellenkezőjét a pornófilmek. Én tudom, mi az a szerep, amit el kell játszanom, és nem lepett meg Matt hezitálása, aki ódzkodott attól, hogy fojtogasson. De a rendező ezt kérte, és mi azt tesszük, amit a kamera mögött lévő ember mond. Ő az összeköttetés a megrendelővel, és a megrendelőtől jön a pénz, ez ilyen egyszerű.


Jacknek volt egy saját vállalkozása. Pornófilmekhez kölcsönzött lányokat. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy katalógust, ahová feltöltenek mint egy terméket, és azt a megrendelők megvásárolják. A termék - azaz a lányok - is kapott ezért pénzt, és Jacknek is megvolt a maga részesedése ebből. Mindamellett, hogy munkákat szervezett nekünk, egy négyszobás házat is bérelt a lányainak, minden szobában volt három ágy, és emellé volt egy nappali, konyha étkezővel, két fürdőszoba, és egy terasz. Mint egy lánykollégium. Sofőrként is funkcionált, hozott és vitt minket bárhova, ahová csak kellett. Reptérre, forgatásra, bevásárolni vagy esetleg orvoshoz. Jack az interneten keresztül feladott hirdetésével szervezte be a fiatal lányokat, és arra mindig ügyelt, hogy ne legyen két hasonló. Szerették a megrendelők a változatosságot. Jack nem volt egy rossz ember, de előszeretettel ferdített, főleg a hirdetéseiben. Viszont nem kényszerített senkit, hogy maradjon, és dolgozzon neki. Jómagam is saját akaratomból maradtam. Átverve éreztem magam, de mindeközben élveztem a szabadságot, és Miami is teljesen magával ragadott. Maradni akartam. Ehhez pedig nem volt elég pár akt fotó sem, így kezdtem el felnőtt filmeket forgatni. Jól kerestem vele, igen. De nem volt igaz, hogy kevés munkáért sok pénz jár. A munka sokkal megerőltetőbb volt, mint amire számítottam. Az amit kész filmként megnézel, köszönőviszonyban sincs azzal, amit a forgatáson tapasztal az ember. Persze megkaptam másoktól is, hogy „ugyan, hiszen jó pasikkal kell szexelned, és még pénzt is kapsz érte”, de korántsem erről volt szó. Amíg nem vagy befutott név a szakmában, egyáltalán nincs beleszólásod abba, hogy kivel raknak össze, és a legtöbb esetben már csak a szerződés aláírását követően tudod meg, kivel forgatsz majd. Senkit nem érdekel, szimpatikus e az adott személy, avagy sem. El kell játszanod a szereped, mindezt úgy, hogy közben egy tucat ember néz benneteket. Ez nem az élvezetről szól, és amit a pornófilmekben látsz, semmi köze nincs a szexhez. A valódi szexhez. A szakma, és az elvárások pedig csak nőttek az elmúlt években, és sajnos azt a tendenciát látom, hogy egyre durvább, és hajmeresztőbb alkotásokra van igény. Ezekhez a filmekhez pedig bárki, korlátlanul hozzáférhet az internet által, és emiatt a fiatalabb generáció követendő példaként tekint a pornófilmekre. Ez elkeserítő, és én, aki benne vagyok, sem látom, hol van ennek a vége. Mindennap akad egy lány, aki betölti a tizennyolcadik életévét, és mindennap akad valaki, aki ebben a szakmában akar elhelyezkedni. Az igény pedig egyre csak nő, és mindig akad valaki, akivel meglehet csinálni azokat a filmeket. Ez a rendszer régen sem volt túl kíméletes, de mostanra igencsak brutálissá vált. Egyszerűen bedarál, megcsócsál, és kiköp. Nagyon kevesen bírják 3-6 hónapnál tovább.

Én egyike vagyok azoknak, aki még mindig itt van. A Jackkel való együttműködésem nem tartott tovább egy évnél. Találtam egy sokkal jobb menedzsert magamnak, mostanra pedig már én magam vagyok az, aki a saját dolgait intézi. Ismert lettem, és jobban megválogathatom azt, mit vállalok el is mit nem. Ez nem mindig volt így, sőt. És hiába próbálják sokan a felnőtt szakmát romantizálni, egyáltalán semmi szép nincs benne. Nekem is voltak olyan munkáim a múltban, melyek mind lelkileg, mind fizikailag próbára tettek. Mindezek mellé ott a társadalom általi megítélés, ami sokkal inkább megbélyegzés. Borzasztó erős akarat és lelkület kell ehhez.
Hogy az életem kisiklott volna? Én nem gondolom így. Sajnálnia kellene engem bárkinek is? Határozottan nem. Ez a szakma az, aminek köszönhetően megteremthettem magamnak a saját egzisztenciám, támogatom a családom, kitudom fizetni a tanulmányaim, hogy egy új szakmával a kezemben kiléphessek a felnőtt iparból. Soha nem fogom tudni magam mögött hagyni, de remélhetőleg hamarosan lezárul az életem ezen fejezete is. Egész egyszerűen azért, mert szeretnék továbblépni.

Tudom, hogy tárgyként tekintenek rám - és ez mindig is így lesz -, de ez még nem jelenti azt, hogy nem határozhatom meg, miként használjanak engem.
Elértem azt, amit akartam, és ami minden nőnek jár, szakmától függetlenül.
Én diktálom a szabályokat. Én irányítok.