Ben && Janie

Úgy állok a kaszinó előtt, mintha egy teljesen idegen hely lenne. Valójában az is, legalábbis én annak érzem. Túlságosan új ez nekem, őszintén szólva fogalmam sincs, még mindig, hogy mit is kezdjek vele. Konkrétan a kezembe pottyant, egyáltalán nem készültem még fel arra, hogy bárminek is a vezetője legyek. Igaz, hogy egész életemben erre vágytam, de most, hogy megtörtént, legszívesebben menekülnék tőle. Valószínűleg erre az sem segít rá, hogy a maffia a nyakamban van emiatt és olyasmibe keveredhetek, amit egész életem során kerültem. Mondjuk máris nyakig benne vagyok, pedig alig két  hete, hogy tulajdonos lettem. Nem egyszer fordult már meg a fejemben, hogy eladjam a helyet és kezdjek bele valami másba, valamibe ami sokkal jobban illene hozzám, mint egy kávézó, vagy egy kisállatkereskedés. Sokkal jobban illenek hozzám az állatok, mint a szerencsejáték. Bár nem tagadom néha én is szeretek játszani, de nem így. Nem ilyen módon. Addig jobb szerettem ameddig a szüleim törődtek a fenntartással, még akkor is ha tudtam, hogy a háttérben piszkos ügyek folytak le. Most pedig itt állok és nekem kell mindent tovább vinnem. A piszkos ügyeiket is beleértve. Egyetlen porcikám sem vágyik erre, de mégsem adhatom csak úgy el a kaszinót. Egy ismert hely, az egyetlen dolog ami a szüleimből maradt nekem.
Még néhány másodperc erejéig figyelem a ki-be áramló embereket, még ha nem is szeretem ezt a kócerájt, öröm látni, hogy mennyi ember megfordul itt. Abba viszont szomorú belegondolnom, hogy mennyi ember veszít el itt milliókat és teszi tönkre saját családját a függősége miatt. Igazából igyekszem erre nem összpontosítani, igyekszem nem úgy felfogni a dolgot, hogy ez az én hibám lenne. Elvégre az ember saját maga dönti el, hogy mit kezd a pénzével, saját maga ül be a kocsijába és hajt el ide, hogy aztán mindent elveszítsen, mert hülye volt.
Fejet rázva indulok végül be, hogy elvégezzem a papírmunkát amit már napok óta tologatok, mert egyszerűen semmi kedvem hozzá. Mosolyogva biccentek oda a két biztonsági őrnek, akik az ajtó egy-egy oldalán állnak, hogy megőrízzék a rendet, majd az éppen megcsörrenő telefonom után kezdek kutakodni a táskámban. Ha valamit igazán utálok, akkor a keresgélés benne. Nem is értem, hogy mi a fenének hordozok magammal mindenhová ennyi kacatot. Mikor sikerül végre kikutatnom a kütyüt, a képernyőjére meredek, amit pedig látok, nem túlzottan dob fel. Már megint a nyomozó az, nem képes leszállni rólam. Meg van róla győződve, hogy többet tudok a szüleim haláláról, mint amennyit elárultam. Nos, igazság szerint nem áll messze az igazságtól, valóban többet tudok, de egyszerűen nem egy nyomozó lesz az akivel ezt megbeszélem. Mert nem tehetem, valószínűleg a nyakam bánná. Mielőtt még sikerülne a zöld gombocskához érnem, hogy aztán lerázzam a fickót valami hülye szöveggel, a figyelmetlenségem következménye az, hogy beleütközöm valakibe. A telefon kirepül a kezemből, ahogyan én is hátratántorodom, kis híján majdnem a földön találom magam.
- Francba! - Mormogom el az orrom alatt, miközben igyekszem megtartani az egyensúlyom, mielőtt még tényleg vízszintesbe kerülök. - Elnézést, figyelmetlen voltam. Remélem nem esett semmi baja? - Nézek fel a férfira, de csak egy pillanat erejéig, hiszen a következő pillanatban tekintetem már a földre pottyanó telefont kutatja.

Janine & Ben

' I’m here to rob you.'

Ha Lyn ezt megtudja, kitekeri a nyakam. Eddig is volt már néhány rizikós dolog az életemben, amit rejtélyes módon ki tudtam magyarázni, de ez most egészen biztos, hogy kiütné a biztosítékot. Szóval amellett, hogy igyekszem menteni a hátsóm egy kábé nyolc évvel ezelőtti hülyeség miatt, a másik legfontosabb cél az, hogy véletlenül se szerezzen tudomást róla. Ki is mentettem mára magam, azzal a szöveggel, hogy váratlanul el kell utaznom, valami sürgős üzleti ügyben, de holnap már érkezem is vissza.
Hogy valójában hol vagyok? A Silver Star Casino pompás vendégei között. Itt nem hinném, hogy bárki is felismerne, az egyetem alatt a poén kedvéért be-belógtunk néha a srácokkal, és még csak azt se mondanám, hogy nem tetszett. Talán túlságosan is. Épp ezért döntöttem úgy, hogy soha többé nem lépem át egyik játékbarlang kapuját sem. Sajnos az a típus vagyok, aki félő, hogy nem tudná megállni, hogy újra és újra visszatérjen, eleinte csak a kockáztatás izgalmáért, és ezért a különös, pezsgő légkörért, később viszont, ha bármi történik, már egyenesen ide veszi az irányt, és addig játszik, amíg van mit elszórnia, és csak ez után jön a szenvedélybetegség és az adósságok színes világa… Nem. Soha nem akartam még csak az esélyét sem megadni, hogy ez megtörténhessen, de a tény az tény, épp csak beléptem, és máris otthonosnak érzem a terepet. Akkor is, ha ezúttal nem a szórakozás miatt érkeztem. Baj van. Most még nem annyira nagy, de épp azért vagyok itt, hogy ne is lehessen.
Egyelőre csak szemlélődöm. Már túl vagyok az első italon, épp leteszem valahová az üres poharat, és megfordulok, mikor valaki belém ütközik.
- Semmi gond – illesztem a két kezem automatikusan a hölgy lapockája és a karja köré, az ujjaim csak a ruhája szélét súrolják, arra az esetre, ha annyira elvesztené az egyensúlyát, hogy meg kellene tartanom. De végül nincs rá szükség, hogy megérintsem, így le is engedem a karom.
- Nekem nem. De a telefonjáról sajnos ez nem biztos, hogy elmondható. – Jól láttam, hogy kirepült a kezéből, és le is pillantok utána a padlóra, csatlakozva a kereséshez. Nagyjából tudom, hogy merre repült, és olyan fényes jövőt valóban nem jósolok neki, egyre silányabbak ezek a kis szarságok. – Az enyém legutóbb attól vérzett el, hogy eldobtam egy labdát a kutyámnak, és csak kicsúszott a zsebemből.
Közben meg is pillantom az egyik asztal alatt, de épp többen is elsétálnak mellettünk, ráérősen beszélgetve, így egyelőre nem tudok lehajolni érte.
- Elnézést, hogy feltartom. Láttam, épp sietett valahová – fordulok vissza hozzá addig is. Nem felejtve el, hogy azért érkeztem, hogy minél több információt begyűjtsek. Bárkitől. Bármire vonatkozóan. Valahogy el kell jutnom az igazgatóig, mégpedig a lehető legfeltűnésmentesebben. És ez egy kaszinóban nem olyan egyszerű feladat. Pláne úgy, hogy azt sem tudom, kit keresek.
De közben az se árt, ha a többi vendégről is megtudok ezt-azt. Bármi a segítségemre lehet, mint amikor az ember a vaksötétben tapogatózik. Bizonyára kevesen vannak idebent, akik csak úgy ártatlanul betévedtek ma este, hogy valamivel elüssék az időt. Mindenki tudja, miről híresek ezek a helyek, de a legtöbbek számára ezek az alakok csak jólöltözött, pénzes fantomok maradnak, megspékelve egy-két rejtett stukkerrel. Vagy néhány rossz modorú gorillával. Én konkrétan dolgoztam már velük, nekik. Sajnos. Valamikor a múltam egy kevésbé hangoztatott, kivételesen agyalágyult időszakában.
- Úgy tűnik, jól ismeri a helyet. Gyakran jár ide? – érdeklődöm, mintha csak beszélgetni szeretnék. És még mielőtt furcsállhatná a kérdést… – Csak a kezdő lendület miatt – mosolyodom el egy kicsit, az előbbi ütközésünkre utalva. Olyan erővel jött nekem, mint egy kis orrszarvú. Ránézésre nem is nézném ki belőle, sokkal törékenyebbnek gondolná az ember. – Én még csak először vagyok itt.
Közben pedig végre arrébb mennek mellőlünk. Itt az idő, hogy bevessem magam.
- Ami a telefonját illeti, majdnem biztos vagyok benne, hogy abba az irányba repült. De hagyja csak, egy hölgynek nem illik az asztal alá bújni, hacsak nem valami merőben más dologra készül. – Egy kicsit merész, egy kicsit szemtelen, ahogy a bujkáló mosolyom is, de mellette láthatja az arcomon és a tekintetemen is, hogy csak egy ártatlan vicc volt.
- Elnézést – érintem meg a vállát az asztal mellett ácsorgó hölgynek, és – miután előadom neki, hogy bár káprázatosan gyönyörű, ne vegye zaklatásnak, de valamit sürgősen meg kellene találnom odalent –, le is guggolok a mobilért. Ahogy a kezembe fogom, az első, amit leszűrök, hogy a képernyője teljesen összetört, és a hangszóróval is történhetett valami, mert a befutó hívás ellenére teljesen néma. Kitartó lehet a fickó. Megpróbálom megjegyezni a nevét, a rövid távú memóriám egészen perfekt, csak ne kerüljön át idő előtt a hosszúba. Ám mielőtt még felegyenesednék vele, és visszaadnám a gazdájának, szétpattintom, és a zsebemben lévő rágós papírból letépek egy apró darabkát, majd egy gyors mozdulattal becsúsztatom az akku érintkezőjéhez. A legjobb a SIM-et lenne elhalászni, de arra nincs időm. Meg azt már nehezen is magyaráznám ki. Talán így megteszi. Mindössze néhány másodperc az egész, ami nem annyira feltűnő, tekintve hogy épp egy sűrűn körbeállt asztal alatt kotorászok, majd végül felállok, hogy visszasétálhassak vele a nőhöz. Mire átnyújtom, a képernyő már teljesen sötét.
- Úgy látszik, igazam volt. Sajnos tényleg megadta magát – adom a kezébe, úgy hogy közben be is nyomom a bekapcsoló gombot, de láthatóan semmi. – Fontos hívás volt? Az én hibám, engedje meg, hogy kölcsönadjam az enyém. – És azonnal elő is húzom a zsebemből. Arra játszok, hogy az efféle úri hölgyeknek eszébe sem jut maguktól szétszedni a készüléket, kevesebb miatt is rögtön szervizbe adják, vagy csak kidobják, és azonnal vesznek egy újat. Egy kicsit azért kockázatos, de hát a kaszinók világában ez az apró izgalom messze eltörpül. Közben pedig koncentrálok, mint az őrült, hogy el ne felejtsem azt a bizonyos nevet.

Ben && Janie

A tény megnyugtat, hogy nem kezd el a férfi őrjöngeni itt nekem, amiért voltam olyan szemtelen és nekirohantam, akaratomon kívül. Sajnos már bőven akadt rá példa, hogy nem mindenki tűri jól az ilyesmit. Én meg szokásomhoz híven, sűrűn lökök fel valakit, botlom meg, öntöm magamra a forró kávét, ez szinte már hozzám nőtt tehetség. A nevem lehetne akár Miss Ügyetlen is, bár ezt inkább nem híresztelném, a végén még túlságosan rám ragadna. Mindenesetre megnyugtat, hogy most nem kell magyarázkodnom, sűrű bocsánatkérések közepette. Ám abban is biztos vagyok, hogy ha a férfiból esetleg nemtetsző reakciót hozott volna ki a kis incidensem, a még mindig nem olyan távolban lévő biztonsági őrök, fognák is és hajítanák az utcára mint a macskát. Ez talán az egyetlen szerencsém ezen a helyen... Az őröknek rajtam az összes létező szemük, nem hagyják, hogy bajom essen, így aztán legalább félnem nem kell, hogy valaki megtámad egy bizonyos tartozás miatt, amit mellesleg az illető csak magának köszönhet. Talán még azt is ki merem jelenteni, hogy itt nagyobb biztonságban érzem magam, mint bárhol máshol. Nem tudnak fegyveres gorillák rám támadni azért, hogy elvigyenek, nem tudnak a közelembe férkőzni, esetleg kivinni innen, anélkül, hogy legalább tíz őr ne legyen az útban. Ugyan még mindig nem szeretem a helyet, de azért legyünk őszinték, ez egy piros pont a kaszinó javára.
- Hát remélem nem, a telefonomra még szükségem lesz ma este. - Azt mondjuk nem bánnám ha legalább a nyomozó nem tudna elérni az este további részében, viszont még szükségem lesz néhány hívásra, hiszen még mindig fogalmam sincs, hogyan oldjam meg a papírmunkát. Életemben nem csináltam ilyet, segítség kell és a telefonom nélkül azt hiszem, hogy elvesztem. - Örülhet, hogy nem a kutyája kapta el, az sem szép mikor fognyomok vannak a képernyőn. Tapasztalatból beszélek. - Nevetek fel, miközben már be is ugrik a néhány évvel ezelőtti emlékkép. Az én kis nőstényem sohasem volt oda a reggeli ébresztőmért, aztán egyik reggel meg is elégelte a dolgot. Elhihetitek, gyorsabban kipattantam az ágyból, mikor megláttam, hogy a kutya rohan a telefonnal, mint magától az ébresztőtől. Sajnos mire utolértem, a hercegnő már félig szétrágta a kütyüt. Azóta nem teszem elérhető magasságba a telefont. Tanultam a leckéből.
- Semmi gond... Tulajdonképpen az én hibám, én száguldoztam úgy, mint az eszeveszett. - Mondom félig rá pillantva, félig pedig még mindig a mobilomat kutatva. Hol van ez az átkozott? Lassan már ott tartok, hogy négykézlábra ereszkednék, bár nem hiszem, hogy ez okos ötlet lenne az aktuális ruhámban. Valószínűleg sokan veszítenének ma itt pénzt el. Nem mellesleg a férfi következő kérdése némiképp meg is ment ettől a frappáns ötlettől, hiszen újra feltekintek rá, hogy szenteljek neki némi figyelmet.
- Fogjuk rá, hogy igen. Mondhatni itt dolgozom. - Adok választ a kérdésére egy kedves mosoly kíséretében. Ha még nem ismer akkor jobbnak látom nem elárulni, hogy tulajdonképpen a tulajdonos vagyok. Részben mert elég nagyképűnek tűnik odaköpni neki, hogy "Igen, a főnök vagyok" részben pedig mert úgy látom jobbnak, ha minél kevesebb ember tud róla, legalábbis egyenlőre. - Nos, akkor üdv a Silver Star Casino-ban! Remélem, hogy ön szerencsésebb lesz, mint jómagam. Nem lennék jó szerencsejátékos. - Jegyzem meg némi viccként, bár szokás szerint az én vicceim sosem a viccességükről híresek. Minden másról, csak arról nem.  A következő szavai hallatán viszont felszalad a szemöldököm, hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak, csak igyekszem nem túlzottan magamra venni a dolgot. Kétség sem fér hozzá, hogy a fickónak megvan az önbizalma, ahogyan a pimaszsága is... Gazdag. A pénzes férfiak mind ilyenek, kivétel nélkül. Már volt alkalmam néhánnyal összefutni, nagy valószínűséggel a jövőben sokkal többhöz lesz itt szerencsém. Ehhez még hozzá kell majd szoknom.
- Azt hiszem engedélyt adok arra, hogy megszerezze nekem. Főleg ez a megjegyzés után. - Mosolyodom el ismét, igyekszem nem zavarba jönni már a gondolattól is, hogy bemásszak az asztal alá. - Mindenesetre köszönöm. - Mondom még mielőtt teljesen illetlen lennék, hiszen éppen most menti meg a maradék méltóságom. Végignézem ahogyan kimenekíti a telefonomat az asztalok fogsága közül, majd mikor vissza is tér szomorúan veszem tudomásul, hogy ez bizony tényleg meghalt. - A fenébe... - Szemforgatva jegyzem meg, nem a legszebb szót ami kijöhet ajkaim közül. - Már elnézést. - Kérek is bocsánatot szinte azonnal, hiszen hölgyeknek nem csak asztal alá nem illik bújnia, de csúnyán beszélni sem. A felajánlásán elgondolkodom, de végül csak megrázom a fejem, hiszen nem csak egy gyors telefonhívásra lenne szükségem, ráadásul számot sem tudok fejből, szóval valahogyan máshogy kell ezt megoldanom. Talán a céges telefonnal is majd ki tudok okoskodni valamit és el tudok majd valakit érni, aki még segíthet is.
- Nem, a hívás nem volt olyan fontos. Legalábbis a részemről nem, talán jobb is ha így nem tud egész éjszaka zaklatni. - Sóhajtok fel, igyekszem a dolog pozitív oldalára koncentrálni. - De azért köszönöm a felajánlást. Ha gondolja akkor vendégem egy kör valamire... - Intek a bárpultok felé. - Én ugyan dolgozni jöttem, így nem ihatok magával, de ha elárulja mit szeretne inni, már kapja is. - Ajánlom fel neki, hiszen egy ital engem sem fog padlóhoz verni és legalább meghálálhatom vele a kedvességét. Bár tény, hogy nem kellene túl sokáig időznöm itt vele, még nagyon sok munka vár rám.

Janine & Ben

' I’m here to rob you.'

- Reméljük, nem esett komoly baja – igyekszem biztató arcot vágni, de úgy, hogy közben halványan azt is lehessen látni: vannak azért kételyeim. A kutyás-fognyomos történetén elmosolyodom; mikor hozzáteszi, hogy tapasztalatból beszél, nem is tartom magamban a megjegyzést. – Ez lett volna az első kérdésem. Ezek szerint ön is olyan gazdi, aki semmiért sem tud haragudni, eltaláltam? Itt van valahol a kutyus? – pillantok körbe futólag a teremben, mintha csak őt keresném a tekintetemmel. Látom, hogy még mindig nagyon bele van merülve a keresésbe, de annyira nem zavartatom magam.
- Ugyan dehogy. Versenyutókkal foglalkozom, a száguldozáshoz elviekben hozzá vagyok szokva. Mellesleg jól áll, abba ne hagyja – említem meg mosolyogva, és ezzel nem a padló pásztázására gondolok. A munkámon azért sarkítottam egy picit, de ha nem nézzük túl szigorúan, tulajdonképpen nem is hazudok vele olyan nagyot. Eszemben sincs a saját nevemet és foglalkozásomat használni ezen a helyen, mikor épp azért vagyok itt, hogy a valódi kilétemet megóvjam az ilyen körökben mozgolódó alakoktól. Még ügyfél szinten is. A maffia, bár jól fizet, sosem kötnék velük üzletet. Vagyis soha többé.
Hogy itt dolgozik, azon nagyon is meglepődöm, és ez az apró információ máris változtat valamicskét a terveimen. De mégis mit jelent az, hogy…
- Mondhatni? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. – Azt meg hogy lehet? Ön az esztétikai karbantartó? – nyúlok szándékosan egy viccesnek ható alternatívához, hátha ki tudom csalogatni vele a választ. Vajon tényleg itt dolgozik? Lenne ilyen szerencsém? Vagy inkább úgy érti, hogy amilyen sokat megfordul itt, már-már második munkahelye is lehetne? Bár a hozzátoldása alapján ez utóbbit kétlem. Nem lenne jó szerencsejátékos. De ha nem játszik, akkor mit keres egy kaszinóban? Talán, a válaszából ezt is megtudom.
- Hálásan köszönöm – reagálok az engedélyadásra halvány mosollyal, és már fordulok is az említett asztal felé egy viszonylag gyors horgászat erejéig, ezekben az apró csalásokban elég gyakorlott vagyok, alig fél perc, és indulhat is a játszma.
Az eredménytől persze nincs elragadtatva, de nem a kicsúszott francba lep meg jobban, inkább az azonnali bocsánatkérése. Ezek szerint valóban nagyon előkelő családból származhat, és olyan hölgy, aki nem csak bebiflázta a kötelező illemleckéket, hanem előszeretettel is alkalmazza. Kíváncsi vagyok, hogy milyen halacskát fogtam. Vajon hová tudna elvezetni, ha rá tudnám venni, hogy ráharapjon a horogra?
De ez az egész éjjel zaklatós mondat is megüti a fülem, érdekel, ki lehetett az, aki ilyen kitartóan kereste.
- Köszönöm, elfogadom, de csak ha ön is csatlakozik – és mielőtt még kihúzná magát a dologból. – Egy apró kis szabályszegés még nem a világ, majd én falazok az igazgató előtt. Fogja csak rám, mondjuk hogy egyébként vérig sértődtem volna. Ami lehet, hogy nem is áll olyan távol a valóságtól – próbálok hatni rá, ha valóban itt dolgozik, nem engedhetem el anélkül, hogy megtudnék tőle ezt-azt, elvégre épp a főnökéhez próbálok eljutni. – Vagy egyszerűen csak azt hitte, hogy egy ártatlan kólára invitálom. Az első korty után már úgyis mindegy – bujkál ismét mosoly a vonásaim mögött.
- De még az is lehet, hogy meg tudom javítani magának azt a telefont. Dolgoztam már ilyen ördögi masinákkal, sejtem, mi lehet a problémája. Szabad? – nyújtom felé a tenyerem, hogy visszaadja egy próbára. – Csak két perc az egész, és ha sikerül, máris rengeteg időt és energiát nyert vele az est hátralevő részére. – Elvégre egy mobilt nehéz pótolni. Így viszont nem kell semmilyen kisegítő megoldás után kutakodnia. Arról nem is beszélve, hogy bizonyára egy rakás személyes adatot is szeretne megmenteni róla, amit a céges bizonyára nem tárol.
- Na? Áll az alku? – nézek a szemébe, mozgósítva a létező összes sármomat, amit egy pillantásba bele lehet sűríteni. Gyerünk, szépség, add vissza azt a telefont, és maradj még itt velem pár percig. - Mit szokott inni? Én általában csak whiskyzem, mutasson valami újat, most nincs hozzá kedvem.