Cher & Ben

We should be a little bit more official

Még mindig abban a státuszban vagyok, hogy szoknom kell a magázást a Generalban. Többször is beleestem abba a hibába, hogy lazán letegeztem Bent, és volt, hogy nem négyszemközt történt ez meg, hanem természetesen nagyközönség előtt. Utána persze magyarázhattam mindent, mikor megkérdezték, mégis mi a büdös francért tegeztem le őt. És egyáltalán hogy történhetett ez meg?! Nem csoda, hogy mostanra már olyan pletykák terjengenek a cégnél, hogy kikezdett velem, amibe azért belegondolni elég vicces. Jó ég, ha kiderülne, hogy csak az unokabátyám…
Tulajdonképp én dobtam be az ötletet, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy ilyen iszogatós estét. Persze kicsit nehezített pályán: magázódva. Hátha az este végére sikerül belevésnem az agyamba, hogy hétköznaponként, nyolctól ötig Ben nekem nem más, mint a főnököm.
A helyzet az, hogy most ez így a két legyet egy csapásra helyzet lesz, ugyanis már amúgy is jó lenne egy kicsit beszélgetni csak úgy kötetlenül.
Az órámra pillantok, és azon kapom magam, hogy már fél órája itt ücsörgök a bárban. Nem emlékszem, hogy csak kilencet beszéltünk-e meg, vagy csak Ben ilyen rohadt pofátlan, hogy nem annyira érdekli, hogy elkésik a találkozónkról. Szerintem csak rohadt feledékeny vagyok, de aztán a másodikon se csodálkoznék. Vagy ő feledékeny.
A telefonomat nyomkodva lesek végig a közösségi oldalon, miközben szépen lassan elkortyolom az első koktélom. Körbenézek, hátha látok valaki ismerőst, de igazából mindent csinálok unalmamban, csak hogy ne tűnjek úgy, mint egy magányos ribi egy bárban.
- Szabad ez a hely? – Mire oldalra kapom a fejem, már egy régi ismerősöm áll az asztal mellett. Halvány mosoly ül ki az arcomra, hiszen már tényleg régen láttam Lucast.
- Szia. Hát, ami azt illeti a… főnökömmel van találkozóm – vigyorodok el a kijelentésre, ugyanis már most készítem magam erre az estét magázódásra és próbálom tudatosítani magamban, hogy Ben most a főnököm lesz.
- Ilyenkor? – vonja fel a szemöldökét, és látszik az arcán, hogy kicsit kételkedik ebben az egész alibiben, ami igazából nem is az. – Mi van veled, rég nem láttalak. El vagy tűnve. Csinos vagy – mondja én pedig bólogatok csak.
- Aha, ez most egy ilyen… meeting – mondom, ami először az eszembe jut. Meeting. – Köszönöm, megvagyok. – Lucas körülbelül a gimi végzős éveiben láthatott utoljára, amikor is feltett célja volt meghódítani engem, de sosem sikerült neki. Nem tudom, miért nem, mert különben nem is néz ki olyan rosszul, de valahogy mindig leráztam. És most is kicsit ezt érzem, hogy csak púp a hátamon, így újra az órámra nézek, és azon imádkozom, hogy érjen már ide Ben, és indítsuk el az estét, mert ez eddig így elég laposka. Mire elpillantok Luke válla felett, már meg is látom, mint valami isten adta égből pottyant menekülő utat.
- Áh, már itt is van – célzok ezzel arra, hogy jobb lenne, ha most lelépne. - Üdv, Mr. Henson – húzódik a szám széles mosolyra, mikor odaér, és már mozdulnék is egy puszira, de aztán fejbe kólint a felismerés, hogy most ennek épp ez a lényege. Jó hamar elbuktam volna a kis kihíváson.
Lucas viszont nem igazán veszi észre magát, áll csak ott Ben mellett, én pedig várom, hogy mozduljon.
- Ő itt Benjamin Henson, a General Motors Chevrolet márkavezetője – mutatom be hivatalosan is a posztjával együtt, bár fogalmam sincs, minek teszem ezt oda. – Ő pedig Lucas Stevenson… - mondom, de így már kicsit kellemetlenebb a helyzet, hogy ide nem teszek semmiféle kötést. - … aaa gimiből ismerem – mosolyodom el a kis szerencsétlenkedésemen, és remélem, ha már megtörtént a bemutatás, akkor Luke fogja magát és le is lép.

Cherry & Ben

 Cherry és a kiváló ötletei. Általában elég hajmeresztőek, és nagyon sokszor nem úgy végződnek, ahogy ideális lenne, de azért el kell ismerni, mindig rejlik bennük némi kreativitás. Bizonyára abban is rejlett, amikor néhány éve az éjszaka közepén bedrogozva, hulla részegen odaállítottak a lakásomra egy csapat rossz külsejű haverjával, bármiféle bejelentés nélkül, csak én nem találtam annyira a viccet a dologban.
De ez a mostani egész szórakoztatónak ígérkezik.  Nagyon rég mozdultunk ki együtt, ilyen kötetlenül. Ez a magázódós hülyeség meg… elfojtok egy halvány félmosolyt, ahogy belépek a megbeszélt bárba. Időben annyira nem állhatok jól, de becsületemre legyen mondva: ideértem. Pedig ma este ez annyira nem volt egyszerű hadművelet. A taxiban, idefelé jövet, már úgy-ahogy túltettem magam az eseményeken, de azért még mindig arra járnak a gondolataim.
Körbepillantok, a tekintetemmel Cherryt keresem, és ki is szúrom az egyik ablak melletti asztalnál. Közelebb érve már azt is látom, hogy egy férfi ácsorog vele szemben, nem tudom eldönteni, hogy leülni szeretne, vagy éppenséggel már indulóban van.
Cherry széles, üdvözlő vigyorát látva, egy kicsit kételkedni kezdek, hogy ezt a Mr. Hensonozást tényleg komolyan gondolta, de mikor mégis ilyen megszólítást kapok, rájövök, hogy a kitörő örömnek talán más lehet az oka. Kábé két pillanat alatt levágom az arcáról, hogy mi is a szitu.
- Üdv, Mrs. Preston – biccentek felé egy visszafogott mosollyal. Eredetileg csak egy lájtos kis szívatásnak szántam, de így még talán kapóra is jön. A srácon látszik is a néma döbbenet. Vastagon.
- Mrs. Preston? Nahát. Nem is tudtam, hogy férjhez mentél – mered még mindig Cherryre, kíváncsian, a meglepettséget a legkevésbé sem rejtegetve. És mintha egy szikrányi szemrehányás is érződne a szavaiban. Hoppá. Remélem, semmibe sem kavartam nagyon be. Lehet, le kéne szoknom az ennyire random ötletekről.
- És önt is üdvözlöm, Mr. Stevenson. A hölgy már sokat mesélt a… gimis éveiről – teszem hozzá csak úgy, mert hát protokoll, hogy kézfogás közben mindig hozzátegyek valami ehhez hasonlót, ami a legkevésbé sem igaz.
- Igazán? Ez remek. És miket? – néz először rám, majd miután tőlem nem kap választ, átnéz Cherryre is. Lehet, ezt sem kellett volna? Vagy csak furcsállja, hogy a kicsi lány épp a General Motors Chevrolet márkavezetőjének anekdotázik ilyesmiről? Ki tudja, mit művetek ezek ketten. Kezd gyanús lenni a dolog.
De bármennyire is érdekes ez a társalgás, azért most már lassan leülnék.
- Valami sürgős megbeszélnivalójuk akadt? – érdeklődöm Lucasnál. – Mert addig akkor rendelek egy italt, nem szívesen zavarok – ajánlom fel, hogy kaphat még pár percet, ha akar, de igazából inkább észhez térítésnek szántam.
- Kérhetek oda is valamit? – pillantok át Cherryre, és a félig elszopogatott koktéljára. – Sajnálom a késést, inkább el sem mesélem, hogy mi történt, mert úgysem hinné el – vázolom röviden a mostanra valószínűleg több mint fél órás távolmaradásom okát, de számítok rá, hogy úgysem hagyja annyiban. Elvégre Cherryről van szó.



Cher & Ben

We should be a little bit more official

Nem, most valahogy abszolút nincs kedvem Lucashoz, így igencsak hálás lennék Bennek, ha sietne egy kicsit, mert nem sokáig fogom kibírni a társaságában. Könyörgöm Hensooooon, ments már meg! Légyszi-légyszi-légyszi!
- Ühüm – hümmögöm valamire, amiről nem is igazán tudom, hogy micsoda, ugyanis hallom, hogy duruzsol valamit, de már rég nem oda figyelek, hanem a háta mögé, hátha meglátom végre Bent… és igen! Hála a magasságosnak!
Mikor viszont megszólal, nemhogy Lucas arcán, de még az enyémen is látszódik a döbbenet egy pár pillanatig, de aztán veszem a lapot, és kihúzom magam.
- Igen, egy éve. És Mr. Preston elég dühös lenne, ha most meglátna itt engem két férfival, szóval jobb, ha most el is köszönünk, Mr. Hensonnal lezavarom a kis meetinget és megyek is haza főzni – magyarázom, akár egy jól nevelt „asszonyka” is tenné. Én meg a házasság, haha, jó vicc. Azért azt értékelném, ha Ben nem marasztalná drága Lucasunkat, főleg nem ilyen dumával. Lucas most biztos azt hiszi, hogy azt mesélhettem Bennek, hogy én leráztam a gimiben megannyiszor.
- Áh, semmi különöset. Csak a felszínes dolgokat – mosolyodom el kicsit, aztán szúrós tekintetet küldök az unokabátyám felé. Direkt szívat, ezer százalék. Feltűnően az órámra pillantok, hátha erre majd veszi a lapot a régi ismerős, hogy le kellene lécelnie, de még mindig érdekfeszítő tekintettel mered rám, várva, hátha elmesélem, tényleg mit mondhattam Bennek. – Azt nem mondtam el, hogy szerelmes voltál belém – mosolyodok el kicsit, mert tudom, hogy ez a szúrás pont elég lesz arra, hogy lelépjen. Ha már máshogy nem vette a lapot, hát sajnálom, hogy így kellett közölnöm, hogy most nagyon nincs itt helye.
- Látom, nem sokat változott a modorod – jegyzi meg, de azért egy halvány mosoly ott fityeg az arcán, de mikor Ben kérdez, egy pillanatnyi hatásszünet nélkül reagálok.
- Nem, nincs időm sajnos. Vár a férjem, úgyhogy essünk túl a meetingen – nézek rá, aztán visszapillantok Lucasra, aki mőár nyújtja is a kezét Ben felé, az irányomba pedig csak biccent egyet.
- Örültem – mondja, aztán a pult felé veszi az irányt. Visszahuppanok a kanapéra, és a tekintetemben Ben láthatja a szikráki ötven árnyalatát.
- Mrs. Preston? – vonom fel a szemöldököm és elröhögöm magam. – Basszus, holnapra a fél volt baráti társaságom arról fog pletykálni, hogy férjhez mentem. Ebben biztos lehetsz… lehet, Mr. Henson – javítom ki magam felemelt ujjal jelezve, hogy időben kapcsoltam. – Nehogy aztán a Generalsnál is ezt a nevet használja, még a végén elijeszti mellőlem a hódolókat – figyelmeztetem, aztán újból széles mosolyra húzódik a szám, de nem csak ezen a tényen, hanem azon is, hogy mennyire poén így ketten lenni és magázni őt.
- Már azt hittem, sosem ér ide. Pedig egy meetingről nem illendő késni hát nem tudja? – iszom ki az utolsó kortyot az italomból, mikor aztán pont elhalad mellettünk a pincér és megáll, így kérünk nekem egy újabbat, Bennek pedig egy első kört. – Szóval, mi az, amit nem fogok elhinni? - kíváncsiskodom, hiszen sosem voltam az a típus, aki annyiban hagyja a dolgokat, és ez már fel is keltette az érdeklődésem.  – Remélem, nem a fantáziáját fogja most használni azért, amiért késett, hanem nyomós oka van arra, hogy nem ért ide – figyelmeztetem, mert ha kamuzik, úgyis megérzem, mert nem tud olyan hihető sztorit kitalálni, hogy elhiggyem.
- Azt hitted csak viccelek a magázódással, mi? – érdeklődöm, mert habár szoktak lenni hajmeresztő ötleteim, de én most tényleg arra gondoltam, hogy kössük össze a kellemest a hasznossal. Így talán majd elkerülhetem, hogy legközelebb lazán letegezzem a melóban.

Cherry & Ben

 Cherry viszonylag hamar veszi a lapot. Bár azért azon az arcon, amit legelőször vágott, kis híján elröhögtem magam. Szinte sütött róla, hogy három másodperc alatt leperegtek a szeme előtt a házasélet gyönyörei. Az arcomra költöző halvány mosoly a válasza alatt is kitart.
- Ezt én is tanúsítom. Mr. Preston nagyon féltékeny típus. Még nekem is alig engedi, hogy a kis felesége körül legyeskedjek. Pedig Cherry példás feleség. Látná, milyen habos kávét tud csinálni, egyszer nézzen be a szalonunkba – küldök Lucas felé egy sokatmondó pillantást, és ki is veszek a zsebemből egy névjegykártyát, hogy átadjam neki. Ám ahogy elpillant rólam, most már szélesebben is elmosolyodom, emésztgetve egy kicsit, mit is művelek.
Cherry szúrós pillantása sem kerüli el a figyelmem. Remélem, nem gondolta komolyan, hogy nem lovagolom meg a helyzetet. Az nem is én lennék. Az ő megjegyzésére viszont majdhogynem én szisszenek fel. Szegény pasas, mindjárt megsajnálom. Kezet fogok vele, és biztosítom róla, mennyire sajnálom, hogy ilyen rövidre sikeredett ez a találkozó, de sajnos dolgunk van. Aztán le is ülök végre, és kifújom magam.
- Nagyon kegyetlen voltál vele – jegyzem meg még mindig a vérét szívva, az arcomon settenkedő mosoly egyértelműen elárulja.
- Újabb érv, miért is jobb, hogy csak „volt” baráti társaságról beszélünk – somolygok még mindig rá az asztal mögül, hiába néz ilyen szúrósan, tudom, hogy élvezte. Ha tévednék, én mindenesetre helyette is jól szórakoztam. Rám is fért ez a hülye kígyós história után.
- Nem csorbítanám a saját hírnevem, ne aggódjon – utalok arra, hogy jelenleg keresztül-kasul, General-szerte velem pletykálnak róla. Én pedig nem tiltakozom ellene olyan nagy erőfeszítéssel, mert így legalább nem arrafelé szimatolnak, hogy a rokonom lehet.
- A példás feleségek nem szoktak türelmetlenkedni, hát nem tudta? – vágok vissza az előbbi szöveggel, ahogy a késésemet hozza szóba, és rendelek is egy jó nagy korsó sört magamnak, meg mindkettőnknek valami ütős rövidet. Ha már úgyis taxizom ma, nincs miért visszafogni magam, bár úgy rémlik, mintha amúgy is valami ivászatszerűség lett volna a terv mára.
- A fantáziám sajnos már jócskán kimerült mára, a maradékot pedig szeretném elinni, remélem, felkészült a programra – mosolyodok el, ahogy sebtében végiggondolom a napot, és közben azt latolgatom, hogyan is adjam elő ezt a kis történetet. – Szerintem inkább várjuk meg vele a piát. – Minél több idő telik el, annál szórakoztatóbbnak találom így utólag.
- Bevallom, voltak kétségeim. De nem is olyan rossz, mint gondoltam. Lehet, tényleg be kellene vezetnünk. – A végén még ő is belejönne, és nem tegezne le lépten nyomon a GM-ben is. Az italok viszont rekordsebességgel megjönnek, így nem sok választásom maradt.
- Akkor az irigylésre méltó románcunkra – csípem nyakon az elém pakolt üvegcsét, és koccintásra emelem felé. Amint lehúztuk, pedig bele is kezdek.
- Mielőtt bármit is mondanék, szögezzük le, nem szívtam semmit, és kivételesen nem is viccelek – konferálom fel a sztorit. – Motorcsónakozni voltunk néhány kollégámmal. Időben végeztünk is, ezzel nem volt gond, megyek az autóhoz, nyitom az ajtót, és mielőtt még beszállhattam volna, beesett egy kígyó a kocsiba. A fáról – röhögöm el magam, de úgy istenigazából, nem is tudom folytatni hirtelen. Eddig annyira ideges voltam, hogy nem is volt időm átérezni, hogy ez az egész hogy hangzik elsőre.



Cher & Ben

We should be a little bit more official

Kezdem leszűrni, hogy Ben direkt szívat itt engem a régi gimis társam előtt, bár ez azt hiszem, nem is volt kérdés. Nem is értem, minek kellett ilyen hülyeséget állítania róla, mintsem hogy férjnél vagyok. Akinek egy csepp esze is van rájön, hogy ez kamu. Én meg a házasság, hah. Kurva jó poén!
- Jaj, azért nem kel túlzásokba esni – nézek Benre jelentőségteljes pillantással, mikor aztán konkrétan felajánlja a mellettünk ácsorgónak, hogy ugorjon be a szalonba. Az kéne még! Mit játszik ez az ember, kerítőnőt? Jézusom.
- Kegyetlen? Te voltál kegyetlen velem! – ráncolom a homlokom, ahogy aztán kikortyolom az utolsó cseppet is a maradék koktélomból. Ezt még mindig nem hiszem el. Na mindegy, igazából egyébként is leszarom magasról, hogy ki mit gondol rólam, meg mit dumál a hátam mögött, de azért ez kicsit erős állítás volt, hogy férjnél vagyok.
- Hát talán már azzal csorbítja, hogy nem tagadja le, hogy bármi közünk lenne egymáshoz. Nem is tudom, hogy az a jobb, hogyha azt hiszik hajtod nekem a szelet vagy hogy a rokonod vagyok – beszélek már össze-vissza magázódva meg tegeződve is, de egy biztos, hogy az egész General Motors rólunk beszél, én pedig úgy csinálok, mint aki észre se veszi. Pedig elég nyilvánvaló, de így talán megmenekülök attól, hogy belefolyjak ebbe az egészbe és esetlegesen lebuktassam az igazságot.
- Ha feleség lennék, akkor sem lennék példás – nevetek fel, mert ezt mindketten tudhatjuk. Nem véletlen nem vagyok az, mondjuk így huszonnégy évesen még meg sem fordult a fejemben, és azt hiszem, még legalább tíz évig meg sem fog.
Ahogy felkészít a sztorira, már előre röhögök, hogy mégis mi a franc történhetett, mert tudom, hogy Bennel azért szoktak igencsak érdekes és hihetetlen dolgok megtörténni. Nem túl szerencsés egy ember, be kell vallani. Olyasmik fordulnak vele elő, ami éppen egy mesébe is beleillene.
- Jó partnerre akadt, csak nehogy aztán beletörjön a bicskája. – Ha valaki, én biztos fogom tudni tartani a tempót, sőt, nagy valószínűséggel le is körözöm simán. Szükségem van az alkoholra, hogy legalább egy kicsit enyhítse a sóvárgásomat a másik szenvedélyem irányába. Megígértettem magammal, hogy ma tiszta maradok. Csak tudjam is tartani magam ehhez a tervhez. Ben a fejemet is leszedi, ha nem így lesz, szóval igyekezni fogok majd. Valahogy.
- Huh, ez akkor ígéretesnek hangzik – válaszolok kíváncsi tekintettel arra, hogy úgy gondolja, jobban járunk, ha megvárjuk a piát vele. – Remélem nem kell csalódnom – nevetgélek tovább főleg azon, hogy azt mondja, be kellene vezetnünk a magázódást.
- Na, nem mintha olyan sűrűn találkoznánk mostanában a munkahelyen kívül. Ami elég sajnálatos – mormogom a végén, aztán a pincér felé lesek, aki le is teszi a négy poharat elénk. Már-már a nyálam folyik azért a rövidért, így olyan gyorsan fel is kapom, mint a villám. Összekoccintjuk a poharunkat, és már le is húztam a tartalmát.
- Pedig adhatott volna belőle, ha így történt volna, Mr. Henson – bökök oda egy apró „poént”, ami annyira nem is az. Tudom, hogy Ben maximum füvet szokott szívni, ami meg nekem sajnos már gyengének minősül. Elvagyok vele, de csak ideig-óráig enyhíti a tüneteimet, és nem is mindet. Nagyon ráfüggtem az erősebbekre, amikről már kurva nehéz lesz lejönni, ha egyszer oda jutok.
Kíváncsian hallgatom a sztorit, ami elég unalmasnak indul. Motorcsónakozás, kocsi, igen?! Aztán ahogy röhögni kezd, először azon kezdek el nevetni, ahogy ő röhög, majd ahogy eljut az agyamig a sztori lényege is, még inkább nevetek, de már úgy, hogy a könnyem is kicsordul.
- Nee! Komolyan? – meredek rá, mert ez tényleg tök hihetetlenül hangzik. – És hol a kígyó? – kérdezem érdeklődve, mikor már rendesen szóhoz tudok jutni. – Remélem megtartod… vagyis megtartja. A kígyók királyak! – csillan fel a szemem, ugyanis én tökre csípem őket. Egyszer majdnem vettem is egyet magamnak, de anyám megtiltotta, hogy bevigyem a házba, így el kellett vetnem az ötletet. – Akár nekem is adhatod, ha neked nem kell. Mutasd! – Teljesen belelkesedem és alig várom, hogy szemrevételezzem, de abban már kételkedem, hogy Ben beült-e abba a kocsiba, amiben a kígyó is tartózkodott.
- Kiszedted gondolom, ugye? – Feladom a magázódást, annyira be vagyok zsongva. – Remélem nem dobtad el valahova, mert nekem kell az a kígyó!

Cherry & Ben

 Kevés hiányzik, hogy elröhögjem magam Cherry reakcióján. De szerencsére az alak előbb arrébb megy, mint hogy ez megtörténne. Akkor lőttek volna a csodás alakításomnak.
- Én? Dehogyis. Én csak az üzletet gyarapítom. Ha benéz a szalonba, hátha egy Chevihez is megjön a kedve, nem csak a kávédhoz – vágok ártatlan arcot, miszerint távol álljon tőlem bármi egyéb hátsószándék.
- Miért is tagadnám le? – vonom fel a szemöldököm mosolyogva, ahogy a GM-es hírünket hozza fel. – Függetlenül attól, hogy igaz, vagy sem, szerintem inkább az lenne a gyanús. – Továbbra sem vágyom rá, hogy kiderüljön, Cher a rokonom, hiszen nem is olyan rég épp én terjesztettem fel David elé egy ilyen szabályt, amit el is fogadott. Nincs rokonsági gyűjtemény, teljesítmény alapján vesszük fel az embereket. Erre tessék. Én szegtem meg legelőször a saját rendszeremet, a két szép szeméért.
- Ebben egy pillanatra sem kételkedtem – vigyorgok vele én is, de a mosoly marad is az arcomon, ahogy a feleség-témáról az én alakításom felé evickélünk. De a piát azért még megvárom.
- Ha nem pezsgőről van szó, tartom a tétet. – Nem vagyok rossz ivó, tényleg csak ez az egy szarság van, amitől öt korty után képes vagyok szédelegni.
- Sajnálatos, de nem kőbe vésett szabály – jegyzem meg, ahogy a találkozásainkat hozza szóba. Rég volt már, hogy túlfeszítette a húrt, talán meg is bántam, hogy azóta nem kerestem. De nekem is volt jócskán szar a palacsintámban, nem csak neki. Épp csak velem ellentétben, neki halvány fogalma sincs az életemről. Szerencsére.
Erre akár koccinthatunk is. Én is felkapom a saját poharam, és egy hajtásra leküldöm a tartalmát. Az apó poénjára inkább nem reagálok, nekem sincs jó véleményem arról, amit művel, kevés dolog van, amiben képes lennék egyetérteni az apjával, de ez eléggé súrolja a határt. Firtatni viszont nem áll szándékomban, főleg nem ma este, úgy látom, most nem durrantotta el az agyát, amiért kifejezetten hálás vagyok.
- Meg bizony – állok meg a röhögésben, tudtam, hogy utólag már sokkal viccesebbnek fogom találni ezt a kígyó-sztorit. – Ha már meglátta bennem a papát, nem volt szívem csak úgy otthagyni – somolygok a mondataira. Vicces ez a lelkesedés. Teljesen őrült ez a lány, de kedvelem.
- Sosem mondtad, hogy ennyire odavagy a kígyókért. Ha tudtam volna… hm-hm. – Inkább be se fejezem a mondandómat. – Legalább most már lett motivációd, hogy néha meglátogass.
Azzal az újabb pohár felé nyúlok. Itatja magát ez a kis lötty.
- Ha akarod, elpostázom Julianéknek – emelem koccintásra, mielőtt kiinnám. – Mi legyen a kísérő szöveg?   - Nem ivott még olyn sokat, de igazából reménykedem benne, hogy ma este azért elkottyint ezt-azt arról is, hogy mi a helyzet most nála, családilag, mert nem annyira vágom a fejleményeket. Ő pedig józanon túlságosan szűkszavú ezzel kapcsolatban. Az már fel se tűnik, hogy ezen a szinten már én is elbasztam a magázódást.



Cher & Ben

We should be a little bit more official

- Dehogy jön meg a kedve egy Chevihez, hamarabb vesz egy BMX-et, mint egy kocsit – nevetek fel. Bár nem láttam jó ideje, amíg ismertük egymást, addig csakis biciklivel közlekedett. Még metrora sem volt hajlandó szállni, annyira környezettudatos, hogy ha kétszer vagy háromszor annyi időbe is telt eljutni a város egyik pontjából a másikba, ő akkor is nyeregbe pattant. Hülyéknek áll a világ, szokták mondani.
- Igaz, a tagadás az már gyanakvásra ad okot – vonok vállat, hiszen tényleg így van. – De így erősen csorbítod az esélyeimet a cégnél – teszem hozzá, ugyanis a múltkor is odajött az egyik márkavezető a pulthoz, elbeszélgettem vele úgy tíz-tizenöt percet, aztán a következő alkalommal, mikor beszélni kezdtem hozzá, akkor közel sem úgy viselkedett, mint előtte. Gyanítom, kapott egy fülest, és nem akar Ben ellensége lenni. Kurva jó.
- Ezt már szeretem – mosolyodom el, ahogy közli, ma nem veti meg a piát ő sem. Na, nem mintha egyébként antialkoholista lenne, vagy hasonlók.
A sztorija pedig, hogy miért késett, elég hihetetlennek hangzik, de olyan röhögőgörcs jön rám, hogy alig bírom abbahagyni. Jó isten. Elképzelem, ahogy áll ott a kocsijánál és fogalma sincs, mit kezdjen vele. Szerintem még a pánikroham is a közelébe került, hiába tagadja, hogy nem.
- Komolyan megtartod? – kérdezem meglepetten? – De várj… fogtad és kiszedted onnan? Egyedül? – lesek rá gyanakodva, mert én szeretem a kígyókat, de talán józanon még én sem lennék olyan tökös, hogy anélkül, hogy tudnám, milyen kígyó, csak úgy megfognám.
- Pedig egyszer akartam is egyet. Tényleg nem tudtad? – kérdezem, mert Ben és én azért jól ismertük egymást régebben, míg el nem basztam a dolgot. Most viszont éppen azon vagyok, hogy javítsak rajta, és habár kezdek kikészülni az elvonási tünetektől, próbálom türtőztetni magam, mert azért mégiscsak ki kellene bírnom a jelenlétében cucc nélkül.
A megjegyzésén felröhögök.
- Biztos nagyon boldogok lennének – mondom. A kérdésre csak megcsóválom a fejem. – Jobban járnak, ha inkább te írsz hozzá kísérőszöveget, mintsem én mondom, mit kellene. – A helyzet változatlan. Nem kommunikálok velük, nem akarok. Anyával azért szoktam megejteni néha egy-egy telefonhívást, apa viszont nem érdekel. Egyáltalán. Én se érdeklem őt, miért kéne fordítva bármiféle érdeklődést mutatnom felé? Ennek hatására le is húzom a poharam tartalmát és rögtön utána még egyet felkapok, hogy aztán Ben poharához koccintsam és megigyam azt is. El kell terelnem valahogy a figyelmemet arról, hogy hirtelen milyen erős elvonási tünetek törtek rám. A helyzet az, hogy mostanában azt csinálom, hogy amíg dolgozom, nem használok semmiféle tudatmódosítót, viszont nap végére úgy spurizok haza, mint akit rakétából lőttek ki, hogy aztán enyhítsek a tüneteken. Most megint nem vettem be semmit a találkozó miatt és ez így már sok egy kicsit egyszerre.
Megőrülök! A kezeim remegni kezdenek, a végtagjaim, mintha ólomsúllyal nehezednének el, és ha Ben mond is valamit, azt már csak messziről hallom, alig reagálok rá.
- Bocs. Ki kell mennem a mosdóba, mindjárt jövök – mondom neki egy halvány mosollyal, majd felmarkolva a táskámat pár pillanaton belül már ott sem vagyok. Ha most ezt megteszem, több, mint valószínű, hogy Bent is magamra haragítom. Megint. Még az is lehet, hogy kirúg.
Majd csak keveset használok, alig lesz észrevehető, hogy bármit is használtam. Muszáj. Képtelen vagyok így fejben itt lenni.
A mosdóba érve szinte pánikszerűen kezdek kutatni a táskámban, míg végre kezembe akad a kis zacskó por. Mélyet sóhajtok, majd az egyik vécébe zárkózom és kiszórom a kívánt adagot a kéznél lévő bankkártyára. Még egy kicsit. Csíkba rendezem a port, majd egy mély szippantással fel is szívom. Habár még nem hat, de már most nyugodtabb vagyok egy fokkal, hogy tudom, nem kell sok neki.
Kifelé menet a tükörben még megtörlöm az orrom és vissza is iramodok Benhez.
- Na, még egy kör? – kérdezem egy ártatlan mosollyal az arcomon, majd ha benne van, akkor a mellettünk elhaladó pincért le is intem és rendelek még egyet magunknak.
- Eddig nem haladunk olyan jól a magázódással. Minden beosztottaddal magázódsz a cégen belül? Nem lehetne csak úgy, tegeződnünk? – kérdezem, hátha van egyszerűbb módja is ennek.

Cherry & Ben

- Ejnye, Cherry, hagyd kibontakozni a férfiakat – vigyorgok, ahogy hallgatom, miket mond erről a szerencsétlen flótásról. – Sosem lehet tudni, kire mikor csap le a hódítási vágy. – És itt most leginkább magamról beszélek. Vagyis arról, hogy én milyen voltam. Mostanában már egy kicsit megnyugodtam, megkomolyodtam, de van is némi hiányérzetem. – Még a legreménytelenebbekből is egészen meglepő dolgokat képes kihozni.
De persze még mindig csak szórakozok. Ez a téma túlságosan tetszik ahhoz, hogy csak úgy elengedjem. Viszonylag ritkán lehet ilyen égő helyzetben rajta kapni, szóval jól ki kell élvezni a lehetőséget.
- Én csak munkát ajánlottam, azt nem ígértem, hogy társkereső programra is regisztrállak – jegyzem meg, mikor megemlíti, hogy a velem való pletykák rontanak az esélyein. És azt se bánnám, ha nem csavarná el minden kollégám fejét. Most elég jó a csapat. – Különben is, mikor felvételek, még volt valakid. Vele mi van? – kezdem el kutatni a nevét az emlékeim között. Egy ideig még megvolt. – Valami Aa.. vagy E… - kezdek találgatni, hogy ne tudja csak úgy elpasszolni a témát.
A kígyós sztori nála is nagyot üt. Ezt nem hinném, hogy fogom tudni überelni az évben. Az biztos, hogy még sokszor vissza fogom hallani a megjegyzéseket, de ez nem gátol meg abban, hogy elmeséljem. Legalábbis neki nem, a cégnél nem bánnám, ha nem kapna szárnyra, de mint ahogy lenni szokott, szerintem ennek vajmi kicsi az esélye.
- Majd meglátom még – vonok vállat a kérdésre, miszerint megtartom-e háziállatnak az új szerzeményemet.  Mivel már rég kiszedték a kocsiból, ez az opció természetesen nem áll fenn, de nincs kedvem bevallani Cherrynek. Ez így sokkal viccesebb. A szemében ülő meglepetés és csodálkozás miatt már most megérte.
- Naná. Különben még most is ott ácsorognék a parton, és az órámat nézegetném, hogy lekéstem-e már a találkozónkat. Te pedig bánatodban, hogy ilyen csúnyán felültettek, már be is lőtted volna magad. – Viccelődök, mert ezúttal nem látom rajta, hogy bármi probléma lenne. És ennek azért örülök. Még az is lehet, hogy újra jóban leszünk. Nem lenne rossz.
- Nem én. De talán jobb is, mert a végén még kaptál volna egyet, aztán engem is kitagadnak – vigyorgok, és utólag jövök rá, hogy nem biztos, hogy kéne ezzel viccelődni. Franc tudja, hogy áll ezzel jelenleg. Sosem volt egy érzelgős csaj, de azért megbántani sem áll szándékomban. A megjegyzéséből azt szűröm le, hogy családi frontom még mindig nincs semmi változás.
- Menj csak – bólintok, mikor bejelenti, hogy a mosdóba készül. Így telefon nélkül már egészen kezdem magam elunni, mire visszakullog. A nők és a mosdó még mindig nem a legnyerőbb kombináció.
- Jöhet – egyezek bele gondolkodás nélkül a második körbe. Még fiatal az este. Ahogy a befuccsolt magázódásunkat hozza fel, el is nevetem magam.
- Én már feladtam. A cégnél megy, de itt nem. Neked meg sehol. Ez a tanulság – nézek rá hunyorogva. Szemtelen mosollyal. – Ha iszol velem egy pertut, hívhatsz Benjaminnak. De akkor már végképp nem fogja elhinni senki, hogy semmi közöd hozzám – emlékeztetem, hogy az előbb még neki voltak olyan igényei, hogy ne pletykáljanak rólunk.
Meghozzák az újabb piákat, és az egyiket nyakon is csípem.  
- Rég iszogattunk már együtt. Nem is ismerjük már egymást. Nincs kedved ezen változtatni egy kicsit? – dobom be ezúttal ezt a kérdést, tószt helyett. És épp úgy nézek rá, mint amiből már lehet sejteni, hogy készülök valamire.
- Mielőtt lehúznánk, kérdezz valamit. De nem valami sablonos faszságot. Valamit, ami igazán érdekel, és józanon nem mernéd megkérdezni. Vagy csak attól tartanál, hogy nem fogok rá válaszolni – mosolyodom el a végére. Lehet, hogy máris megütött valamennyire az ital, máskülönben nem biztos, hogy feldobnék egy ilyen játékot, de tényleg zavar ez a borzasztó nagy fal közöttünk, amit az utóbbi évek alatt növesztettünk. Ezzel talán ki tudunk rúgni belőle jó néhány téglát.



Cher & Ben

We should be a little bit more official

- Hát, engem csak ne akarjon meghódítani – forgatom meg a szemeim. Éppen elég jól tudom, hogy mekkora egy balfácán ez az ember. Kétlem, hogy olyan szinten megváltozott volna, hogy a hódításai sikerrel járnának.
- Ez rendben is van. Azért valljuk be, van egy-két igencsak jó seggel rendelkező pasi a cégnél, de így rám se hederítenek. Azt persze gondolom minden nő magasról leszarná, hogy ha közöm lenne hozzád. Tőled biztos félnek az emberek ott a cégnél – nevetek fel, ahogy a koktélomba kortyolok. A kérdésére pedig csak megingatom a fejem.

- Nem, akkor sem volt senkim. Nem voltunk együtt, csak… szórakoztunk néha. Vagyis leginkább én próbáltam szórakoztatni őt, ő meg próbált hárítani, csak egy idő után már képtelen volt rá. Mindegy, végül is, nem volt semmi komoly és valószínűleg nem is lehetett volna, mert Wyatt bátyja – magyarázom neki, és ebből tudnia kell, hogy ez igencsak tabutéma kellett volna, hogy legyen, ahogy mi is tudtuk, hogy az. 
A kígyós sztorit nem egészen hiszem el, bár ha belegondolok, Ben milyen istentelenül szerencsétlen tud lenni néha, akkor máris megállja a helyét a dolog. Elképedek, amikor azt mondja, hogy lehet, hogy megtartja a kígyót.

- Azért a kaméleonod mellé ne tedd be, lehet, hogy nem csípnék egymást – jegyzem meg, bár fogalmam sincs, milyen viszonyban lehetnek egymással a kígyók és a kaméleonok. Na meg az is kérdéses lenne persze, hogy mégis milyen fajta egyedről van szó, lévén, azért itt Amerikában él néhány példány.

- Egyedül? – kérdezek rá még egyszer. Valahogy ez elég hihetetlennek tűnik számomra, de azért elismerően biccentek felé. – Igen, ez lehet, hogy tényleg így történt volna – vonok vállat és az italomba kortyolok. Most, hogy mondja, tényleg így lett volna és az a nagy probléma, hogy egyre inkább kezdenek eluralkodni rajtam az elvonási tünetek, amit ha nem enyhítek valahogy, akkor elég hamar rosszul leszek itt a végére.

- Legalább megalapíthatnánk a család szégyenei klubot – viccelődök én is. Nem vicces, mert engem tényleg valahogy így kategorizáltak be, de mostanra már kezdem magasról leszarni az egészet. Nem fogok ezen rágódni minden egyes hülye nap, mert a végére bele is őrülnék teljesen. Elég volt mások elvárásai szerint élni. 
Ezen a ponton érzem, hogy muszáj lesz kimennem, mert már a pohár sem nagyon akar megmaradni a kezemben, úgy érzem. El is slisszolok Ben mellett és ahogy magamba toltam a kellő adagot, vissza is megyek hozzá. Ahogy beleegyezik a második körbe, rögtön el is kapom a pincért és az hamar hozza is a kért italokat.

- Benjamin – ízlelgetem a nevet. – Még ez is kurva hivatalos, de majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében. Hogy javítsam az esélyeimet, még az is lehet, hogy valahogy megregulázom magam és holnaputántól királyul fogok magázódni – vonok vállat. Bármi megtörténhet, ha rendesen elhatározom magam, csak jól kell mantráznom a fejemben. 

- Hát dehogynem. Pont ezért dobtam fel ezt a ma estét – helyeslek. Tényleg jó lenne újra olyan jól ismerni a másikat, mint régebben, de sajnos azóta elég nagyot fordult körülöttem a világ. Hogy körülötte mi történt, azt nem tudom, és ez a baj. 
A felvetésére egyre szélesebbre húzódik az arcomon a mosoly. 

- Kevés olyan dolog van, ami nálam tabunak számít. – Ezt ő is jól tudja. Eléggé közvetlen tudok lenni, ami azt illeti. Néha még a kelleténél is jobban. – Na, de hagyj egy percet gondolkodni – mondom és agyalni kezdek valami olyasmin, amit tudni szeretnék róla és más keretek között tényleg nem biztos, hogy megkérdezném. 

- Mi az, amit úgy érzel, nagyon elcsesztél az életben és most máshogy csinálnád? – teszem fel a kérdést és le is húzom a kezemben lévő felest. Ben már a harminchoz közelít, kíváncsi vagyok, mi lesz a válasz. – Van egyáltalán ilyesmi? – ráncolom össze a homlokom. Érdekel, tényleg. Én fiatalabb fejjel már most tudnék mit mondani, és attól félek, nem is egyet. Ő viszont ahogy észrevettem, kurva sikeres abban, amit csinál, szerintem ennyi idős koromra én is örülnék, ha hasonló életem lenne, mint neki, de mint tudjuk, már nem ismerem annyira, mint régebben…

Cherry & Ben

Elnevetem magam a reakcióján. Jól van. Jó kis este lesz ez.
- Nem tudom, nem szoktam férfi seggeket stírölni – bocsátom előre, mielőtt még folytatná. – Nálunk ez máshogy van. – A nők tudom, hogy nem csak a pasikat, de egymást is folyamatosan leltározni szokták. Ha én méregetném a férfi kollégák seggét, az már bőven nagyon rosszat jelentene.
- De azért köszönöm, hogy beavattál. Büszkébb is vagyok a teljesítményemre – fejezem be somolyogva a mondatot. A legtöbb női kollégát tény, hogy velem hozzák hírbe, akár van valóságlapja, akár nincs. A Marilyn utáni időben azért el kell ismernem, sokszor volt.
- Naná, hogy félnek. Tökre ijesztő vagyok – fűzöm hozzá egy újabb mosollyal. Nem is leplezem, hogy szórakoztat a téma. – Sajnálom, úgy látszik, ez akkor egy peches szituáció. – Változtatni sajnos nem tudok rajta. Az biztos, hogy nem akarom szétkürtölni, hogy rokonok vagyunk, mert akkor kénytelen lennék megválni tőle. Azt pedig egyiken sem akarjuk. Vezetőként muszáj önazonos képet közvetítenem, nem szeghetem meg a saját szabályaimat. Látványosan.
- Á – sűrítem össze a reakcióm egyetlen hangba, mikor a végén kiböki, hogy a faszi, akinél hajdanán lakott, Wyatt bátyja volt. Mégis, a mimikámmal együtt szerintem többet mond, bármilyen mondatnál. Hát az úgy valóban szép szituáció lehetett. Ahogy elképzelek néhány jelenetet, nem tudom megállni mosolygás nélkül, bár nem tudom, mennyire van még mélyen nála ez a Wyatt-téma. Végül is minden jelenlegi problémája azzal a sráccal került az életébe, leszámítva, hogy az apja kábé az enyémmel egyenértékű sznob és seggfej, de ezt most inkább hagyjuk ki a képletből. Szóval azóta lett drogfüggő, akkor került rossz társaságba, akkortájt szakadt el tőlem is, ha jól tudom, és az ő balesetük miatt tagadták ki otthon. Persze, az más kérdés, hogy Cher önként és dalolva döntött így, de ettől függetlenül, még ha gonoszság is tőlem, és ezt így nem mondanám ki, örülök, hogy nincs már az életében az a kis lúzer. És tegyük hozzá gyorsan, a bátyja sem.
- És akkor most kinél laksz?– teszem fel az evidens kérdést, de nem is tudom, újra kezd formálódni az ajkaimon egy halvány kis mosoly. – Újabb áldozat, akit próbálsz szórakoztatni, ő pedig azon túl, hogy megosztja veled a kecóját, a hárítással van elfoglalva? – Élek az ő szavaival, és bár ez ck irónia a részemről, azért ahogy elképzelem a helyzetet, nem is tudom, ki lehet akkora balfasz, hogy visszakozni akar, ha egyértelmű jeleket kap egy Cher kaliberű nőtől. Jó, Wyatt bátyját még talán megértem. Az egy elve elcseszett szituáció volt.
- Ki tudja, lehet, nagy spanok lesznek. Láttam már kutya-macska barátságot. – De persze ez eleve tárgytalan kérdés, mert nem tartottam meg a kígyót, csak Chernek adagoltam be.
- Miért, talán nem nézed ki belőlem? – teszem fel az egymillió dolláros kérdést, és közben úgy nézek rá, hogy jól gondold meg, mit mondasz, mert előttünk van még az éjszaka. De úgyse tudom sokáig fenntartani a szigorú ábrázatot. – Nana. Azért nem gondoltam ezt ilyen konkrétan – pillantok fel rá az italok fölött egy halvány mosollyal. Csak semmi belövés. Elvégre itt vagyok.
- Ó, lassan nem is vágyom megtisztelőbb címre – vágom rá, ahogy a család szégyenei klubot említi. Legalábbis, ami a famíliát illeti. Eléggé tele van velük a hócipőm. Különösen apámmal. De a húgaim sem azzal vannak elfoglalva, hogy nyugodtan hátradőljek a székben. Mire kimondom, rájövök, hogy ez talán túlságosan is őszintére sikerült.
Ahogy visszér, rendeljük is a második kört. Jól bírom a piát, de azért magamban jegyzem, hogy egy hangyányit már az elsőt is érzem magamon. A Benjaminozásán elnevetem magam.
- Látod, csak a megfelelő motiváció hiányzik. Lehet a droggal kapcsolatban is – dobom rá csak úgy, nem akarok papolni neki ezzel kapcsolatban, ezt ő is tudja jól, de kerülni sem fogom a témát, ha úgy adódik, és azt sem rejtem véka alá, hogy számíthatna rám, ha egyszer elhatározná magát. De fogalmam sincs, mi játszódik le egy drogosban, nem értek hozzá, ettől többet nem tudok tenni érte. Csak azt tudom, hogy mit nem szabad. Az pedig a basztatás, vagy az erőltetés. Legalábbis lehet, lenne olyan személy, akitől hatásos lenne, de az nem én vagyok az életében.
Azt mondja, ő se lenne ellene, ha megpróbálnánk újra közeledni egymáshoz. De nem annyira tudom, mit lehet nála komolyan venni, és mit nem. Magától nem fog menni. Ő pedig mindig híresebb volt arról, hogy inkább meglóg a dolgok melósabb része elől. De a törekvést azért tényleg látom.
- Máris felcsigázott, mademoiselle – villantok rá egy mosolyt, ahogy kilátásba helyezi, hogy rázós kérdések következnek. – Csak nyugodtan – hagyom töprengeni, és közben én is agyalni kezdek, mit kérdezzek, ha majd rám kerül a sor. Mikor pedig meghallom a kérdést, azonnal egy mosollyal vegyes grimaszba futnak az ajkaim. Mi az, amit elcsesztem, és megváltoztatnék?
- Választani sem tudok – bocsátom előre egy vigyorral. – Van egy lányom, akit hat éve titkolok – mondom ki végül, majd az arcára pillantok. Minden bizonnyal meglepetéssel találkozok. Erre azért ő sem számított, szóval el is nevetem magam. – Na jó, csak vicceltem. De a magánéletem tényleg elég zűrös. Talán ez az, amit megpróbálnék jobban csinálni. Nem mondom, hogy mostanra szívesen házas lennék. Mert isten őrizz. De néha egy kaméleonnál kicsit nagyobb életet is el tudnék képzelni a lakásban, ha munka után hazaállítok. – Hiányzik a kapcsolat, de kötődni meg úgysem tudnék normálisan, szóval úgyis megette a fene. Azért így sem olyan rossz. Én jövök.
- Miért szoktál rá a drogokra? Nem a sablonválasz érdekel. Hogy a társaság miatt, vagy mert egyszer kipróbáltam, és utána már kellett a következő. Ettől te sokkal jobban végiggondoltad. Mi volt az ok, ami miatt nem érdekelt? – lehet rizikós kérdés, de ez már nagyon régóta érdekel. És azt mondta nincsenek tabuk. A kérdés után le is húzom a piámat. 


Cher & Ben

We should be a little bit more official

- Hát ez öreg hiba, pedig elég jó hobbi – vonok vállat szélesen elvigyorodva. – Ha eddig nem tudtad, hát most közlöm, igenis jó seggek vannak a General Motorsnál. – Ami tény, az tény. Én már tuti az összest végigpásztáztam az elmúlt napok unalmasabb óráiban.
- Jó hát mindegy, majd valahogy csak túlteszem rajta, hogy esélyem sincs a pasiknál. De… csak vannak rosszakaróid a cégnél, nem? Remélhetőleg helyes rosszakaróid. Na, majd őket szépen becserkészem – vezetem végig a gondolatmenetet, hisz ez egész fel is bolygatta a fantáziám. Olyan biztos nincs, hogy nem létezik egyetlen olyan ember sem a cégnél, aki rosszat akarna Benjamin Hensonnak, nemde? Azért ennyire még ő sem lehet jó fej!
Ahogy elmagyarázom neki az akkori felállást és figyelem az arcát, a reakción majdhogynem hangos nevetésbe kezdek. Nem mond ugyan sokat, de ez az arckifejezés mindent elárul. Inkább nem is szólok semmit, csak iszok egy kortyot az italomból.
- Hát. Amúgy nem is mondasz olyan nagy hülyeséget – bólogatok elkerekedett szemekkel, ugyanis majdhogynem ugyanaz a helyzet áll fent most Marcoval, mint anno Aaronnel. Attól eltekintve, hogy az ő öccse nem volt a pasim –legalábbis nem tudok róla, szóval remélem- és éppenséggel a főnököm. – Lehet, hogy velem van a probléma, el kellene ezen gondolkodnom – forgatom meg a szemem. – Amúgy egy pasinál, de csak ideiglenesen, míg nem találok másik lakást. Eszemben sincs lekötni magam – préselem össze az ajkaim. Egy pasival együtt lakni már félig a házasság felé tendál, én pedig közel sem állok úgy, hogy közelednem kellene afelé. Na meg Marco se hinném, hogy el lenne ájulva az ötlettől, arról nem is beszélve, hogy az adósságom csak tovább nőne az irányába, ha ez így lenne.
Nem mondom, igencsak kételkedem benne, hogy ő, hősként, egyedül emelte ki a kocsiból a kígyót.
- Őszintén? Nem annyira – nevetek, majd a megjegyzésére fel is vonom a szemöldököm. Hogy nem is vágyik elismerőbb címre?
- Talán valami gondod akadt a családdal? – érdeklődöm egy kicsit vicceskedve, habár kicsit sem lennék meglepve, ha ez valóban így lenne. Az egész családunk kész kabaré, ezt meg kell hagyni. Mindig történik valami, amiről mostanában igen lemaradok, lévén nincs kitől informálódnom. De ha tehetném sem tenném, büszkeségből.
A droggal kapcsolatos felszólalására pedig csak mélyen beszívom a levegőt, ezzel is próbálva kicsit a jelen helyzetre koncentrálni és nem arra, hogy konkrétan mindjárt megőrülök itt ültömben. Jó lesz, ha lassan elkezd hatni végre a cucc.
Persze én is örülnék, ha minden a régi lenne, de a helyzet már közel sem olyan egyszerű, mint anno volt. Jól tudom, hogy nem sok mindent lehet tőlem komolyan venni, egyik nap ezt mondom, másik nap amazt. Foghatom a drogra persze, de lenne választási lehetőségem. Viszont annak tényleg örülnék, ha Bent visszakapnám a hozzám közel álló személyek sorába.
A játékra rögtön rá is bólintok és fel is teszem a kérdést, amire hirtelen jön a válasz, én pedig majdnem kiköpöm még az italt is. Enyhe fulladozásba kezdek az állítása hallatán.
- Hogy mid van? – vonom fel a szemöldököm érdeklődőn. Hat éves lánya? – Mr. és Mrs. Henson kedvelik ezt – motyogom, de aztán persze be is mondja, hogy csak szívatott. Pedig fejben már el is kezdtem számolgatni. Hogy ha lenne egy hat éves lánya, az bizonyára akkor Marilyntől lenne, akinek tudtommal… nem van egy lánya? Szerintem én már berúgtam egy kicsit.
- Hát igen, elhiszem, hogy egy kaméleon baromi unalmas tud lenni – helyeselek, de persze értem, hogy mit akar ezzel mondani. – Nos, a helyzet az, hogy nehéz olyan nőt találni, aki eltűri, ha mellette más is van. Vagy nem ez a probléma? Ha nem, akkor miért nem szedsz össze valakit? – Mert hát azért ilyen kinézettel valljuk be, elég könnyű megdobogtatni a női szíveket és ezt Ben is tudja magáról.
Az ő kérdésére megköszörülöm a torkomat és aztán visszapillantva Benre egy kaméleont látok a fején. – Hah, a keméleonod – kezdek el nevetgélni és a levegőt is, igaz alig észrevehetően, de szaporábban kezdem venni. A kokain hatása lassan eluralkodik a testemen, de még egyelőre tudok uralkodni magamon.
- Nehéz kérdés – mondom, mintha az előbb nem is mondtam volna semmit. – Valószínűleg azért az is hozzátett ehhez, hogy burokban voltam nevelve gyerekkoromtól. Esküszöm, kinyílt velem a világ, mikor anno Wyatt belépett az életembe, és igen, aztán elragadott a dolog, de szerintem mindig is bennem szunnyadt ez az énem. Aztán még az is elképzelhető, hogy azt hittem, így végre kicsit kivívom az apám figyelmét – vonok vállat a végén és hátravetem magam a kanapé háttámlájának.
Laposakat pislogok, az oxigén mintha kezdene elfogyni körülöttem.
- Nem megyünk ki kicsit, itt rohadtul nincs semmi levegő?! – vetem fel az ötletet, de a választ nem is igazán várom meg, hirtelen pattanok fel és kicsit ingatag lábakon, de sebtében indulok el a kijárat felé, mert úgy érzem, mindjárt megfulladok. Kiérve a levegőre mélyet szippantok és jólesően árad szét a levegő a tüdőmben, de ezt követően minden erőm el is hagy, a lábaim összecsuklanak alattam és akár egy színész is megirigyelhetné az ájulásom, viszont a testemben szétáradó izomgörcsöt biztos nem. Eszméletem vesztem, de azt még érzékelem, hogy a testem egésze remegésbe kezd.
Mint egy eltévedt búvár.
Lelkesen süllyedek.

Cherry & Ben

- Ó, dehogy nem tudtam – az azonnali reakcióm tagadhatatlanul mélységes ismeretekről árulkodik. – Bár férfi ágon csak egyre esküszöm – teszem hozzá végül, egy vigyorral. Egek. Nőkkel valahogy nem szoktam ilyesmiről beszélgetni, de Cher azért más műfaj. Ezt eddig is tudtam.
- Rossz hírem van. A rosszakaróim főleg nőből vannak – vált az arcom egy nagyképű rókamosolyra.  Azt már nem kell hozzátennem, hogy kettőt találhat, mi ennek az oka.
- Mindenesetre, azért vigyázz, kit rúgatsz ki. A segge miatt – nyúlok egy újabb pohár pia után. Így jobban belegondolva, lehet, sokkal többen utálnak, mint amennyire foglalkozom vele. Az én posztomnak általában ez a sorsa, a felsővezetői döntéseket ugyanis nekem kell letuszkolni minden csinos torkon, de hiába utálnak, ezen ezen a helyen csak egy ember van, akinek a szava többet nyom a latban az enyémnél, az pedig David. Szóval a felszínen azért mindenki igyekszik tartani az áldott jó viszonyt.
A következő néhány percre szükségem van, hogy megemésztgessem az imént hallottakat. Kivételesen inkább csendben vállalkozom rá. De ez a Wyatt-Aaron sztori elég meredek. Ettől már csak az lenne durvább, ha az egyik exemről kiderülne, hogy biszex, és a következő családi vacsin Joy oldalán pillantanám meg. Vagyis, nem is tudom, meghalni azért nem szándékszom közben. Ki is ráz a hideg. Az újabb mondatára, miszerint nem beszélek hülyeséget, játékosan felvonom a szemöldököm.
- Lehet, hogy neked ez újdonságnak számít, mások már hozzá vannak szokva – de inkább csak ki akarom szedni belőle, hogy mire is döbbent rá – ennyire – a jóvoltamból.
- Ez a módszer meglepően sokszor beválik – dobom rá gonosz mosollyal, mikor felveti: netalántán gondolkodni készül.
- Szóval egy pasinál – hangsúlyozom a tényt, ezzel aztán sokat szűkített. – Vagy másik pasast – egészítem ki önkényesen a „ de csak, amíg nem találok másik lakást” intervallumot. De hát, ez így is van rendjén. Én sem vártam volna Cherry Sullivantől, hogy majd az egyik barátnőjénél húzza meg magát, annak meg kifejezetten örülök, hogy nem nálam kopogtatott elsőként. Nem arról van szó, hogy nem akartam volna befogadni, de mint már kiderült, a kettőnk életstílusa nem annyira fedi egymást. És őszintén szólva, én már feladtam egy ideje, hogy valaha is meg fog változni.
- Szépen vagyunk – vigyorodok el, egy kis bűntudatkeltő éllel a hangomban, mikor nem is próbálja titkolni: nem tart ígéretes kígyóidomárnak. Se túlságosan szavahihetőnek. De tulajdonképpen mindkettőben igaza van.
- Ez most komoly kérdés akar lenni? – hunyorítok rá a homlokomat is kissé összeráncolva, mikor arról kérdez, gondom akadt-e a családdal. Mióta élek kábé csak gondom van velük. De a hangsúlyából kiérzem, hogy ő is inkább csak viccelt vele. Ha jobb viszonyban lennénk, akár még az újdonsült féltestvérünkről is beszélhetnék neki. Végül is, miért ne avathatnám be? Ja igen, mert abból holnapra már nem lenne titok. Ha nem is szándékosan, de egy drogmámoros hangulatban simán kinézem belőle, hogy botrányt csinál belőle. Sajnálom, Cher, utálom, hogy így van, de ennyire nem tudok megbízni benned.
A játékot elkezdve, az első válaszom hallatán majdhogynem fulladozni kezd, én pedig el is nevetem magam, ha esetleg maradt volna benne bármi kétely is afelől, hogy csak egy jól irányzott, parádés poén akart lenni. És az utóbbi hat évben magam is azt kívántam, bárcsak az lenne. De erre most nem akarok gondolni. Mosolyogva szemlélem az ocsúdási folyamatot.
A következő mondata halvány fogalmam sincs, hogy mire vonatkozik: „Mr. és Mrs. Henson kedvelik ezt”. Mit kedvelnek? Lehet, megint be van szívva, csak én nem vettem észre? Vagy csak nem tudom követni az asszociációs fonalat.
Hogy miért nem szedek össze valakit? Erre mit is válaszolhatnék. Bonyolult. A helyzet nagyon is bonyolult.
- Mert egyiknek sincs hamuban sült pogácsája – pillantok át rá, titokzatos tekintettel, és nézem, ahogy töprengeni kezd a mondatomon, pedig ennek aztán az ég-világon semmi értelme.
- Mi van vele? – kérdezek rá, mikor újra a kaméleonomról beszél. De igazából – reméltem, hogy erre nem kerül sor ma este, de… - most már elég gyanús, hogy van benne anyag. Ez eszembe is juttatja a kérdést, ami viszont engem érdekel. A drog. Hogy miért is választotta néhány éve ezt az utat. Amitől mindig is sokkal okosabbnak hittem. Úgy voltam vele, kell hogy legyen egy magyarázat, a lelke mélyén, amiről nem tudok, és ami majd érthetővé teszi a dolgokat, vagy legalábbis azt mondom majd, hogy innen nézve nem is olyan nagy csoda.  Mikor aztán elmeséli, nem is tudom… nem erre a válaszra számítottam. Az apja tudom, hogy fájó pontja, csak úgy, mint nekem, erről sosem beszéltünk, de aki hasonló cipőben jár, észreveszi a másikon. Ez a burok is igaz, de… máshogyan is kinyílhatott volna. De hát most már úgyis mindegy, nem igaz?
- Cher, épp egy teraszon ücsörgünk – említem meg a tényt, hogy ha levegőhiány kínozza, abban nagy valószínűséggel nem a bár a hibás, de még mielőtt bármi konkrétabb tipp is elhagyhatná a számat, hirtelen felpattan, és… beviharzik, hogy aztán megkeresse a kijáratot. Persze utána megyek. Mikor utolérem, viszont már csak az ájult testét látom a földön, annyira nem értek hozzá, de a látványból még a hülye is rájönne: valószínűleg túllőtte magát.
- Ó, baszd meg – mondom ki hangosan, és mellé térdelek, hogy megkeressem a pulzusát. Jól van, az legalább ver. Majd nyúlnék is a telefonom után, de ekkor rájövök, hogy az bizony nincs velem.
- Hogy a jó kurva élet bassza meg – káromkodom most már egy fokkal jobban pánikba esve. Felugrom mellőle, és odalépek az első párocskához, akik elandalognak mellettünk, és megragadom a nő karját.
- Elnézést, a barátnőm rosszul lett. Hívja, kérem, a mentőket. Most azonnal – szólok rá egy kicsit erélyesebben, hogy nyomatékosítsam: siessen, majd visszatelepedek Cherhez, és a tenyereim előbb a homlokára, majd az arcára illesztem.
- Gyerünk, Cher. Ébredj fel – szólongatom a nevén, pofozgatom, hátha reagál valamire. A remegő testét az ölembe veszem, drogok ellen valószínűleg vajmi keveset ér, de az izmok remegésén egy hangyányit általában segít a meleg. Remélem, kurva gyorsan itt lesznek, mert ha itt hal meg a kezeim között…
Mélyet sóhajtok, amit több adagban sikerül csak kieresztenem.