06:00

Alig tértem magamhoz már az arcomon érzek egy pár kezecskét. Az apró ujjacskák paskolják az arcomat és az orromat. A szememet kinyitva a pici kislány néz rám, cumival a szájában. Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjam el és átkarolva húztam magamhoz és öleltem meg.
- Jó reggelt picur~ - simizem meg a kis fejét. Az én kőszívemet csak is a lányom tudta megdobogtatni. Nem is tudtam, hogy lesz gyermekem, amíg meg nem született. De nem bántam. Felfogom nevelni és jó életet kap tőlem. A jobb kezem és pár megbízható munkaerőm tud csak a létezéséről. Lehet, hogy több védelmet kapna, ha a szervezeten belül mindenki tudná kivel ne húzzanak ujjat. De akkor az ellenségeim és a konkurencia is tudomást szerezne róla és nagyobb bajba kerülne.
Miután felvettem egy szabadidő nadrágot és beletúrtam a hajamba felkaptam Mitsuki-t és a nappaliba mentem. A nappaliban a pitbull már várt minket, engedelmesen ülve a pokrócán és a farkát csóválva. Megállva az ajtóban meglátom a piros tappancsait.
- Hercegnő.... - sóhajtok, de nem rá vagyok mérges. Mitsuki-t letettem a kanapéra és bekapcsoltam neki egy kis mesét a tv-n. Csak akkor szoktam megengedni neki, hogy tévézzen, mikor nem tudom rajta tartani a szemem, például most, mikor reggelit kell csinálnom. Ahogy a történelemben, Hercegnő a bébiszitter és testőr Mitsuki-nak. Arra képeztem, ha valaki bántani meri a picimet akkor a tökére rontson. Persze egy arcot és végtagot lehet hiányolni. De a golyók...kétszer is meggondolod kihez menj oda.
Miután bekevertem a gofri tésztáját a víz fel is melegedett és egy nagyobb ládába beleöntöm a meleg vizet és betadine-t teszek bele, amíg tea színe nem lesz. Ezután felkaptam Hercegnőt és beletettem.  
- Marad. - mondom a pitbull-nak. Ez a kis “főzet”, majd megnyugtatja a tappancsait és nem lesz vörös. Míg Hercegnő a ládában áll Mitsuki-t nézve, addig én befejezem a gofrikat.
- Yue~ - szólok a picinek és megint felkapom - Kész a reggeli. - ültetem be a kisszékbe és egy műanyag tányérba kapott felszeletelt gofrit, alma szeleteket és egy kis lekvárt. Hercegnőnek is előkészítettem a tálját és ő is kapott reggelit. Míg ők esznek addig én felöltöztem. Ma be kell mennem a céghez és elintézni pár dolgot.


14:00

Az irodámban nézek át pár dokumentumot, míg kettő vezető ül velem szemben. Új kikötő nyílik New York-ban. Azaz csak felújítják a régit és új vezetőséget kap, már 2 éve nem volt használva a kikötő és mi is elhagytuk, mikor a régi igazgató nem tudta a helyet biztosítani nekünk és a biztonságot. Hátra dőlök a székemben.
- Szervezzetek egy megbeszélést az új igazgatóval. Ha tényleg felújítják a kikötőt akkor tudom kell nem csak egy gazdag kikötő lesz egy rakás elkényeztetett ficsúrnak, hogy apa yacht-ját elvigyék egy körre, miután berúgtak. Az a kikötő fontos volt nekünk a Kanadai útvonal miatt. Nem fogom ezt a lehetőséget elhalasztani. - nézek a két vezetőre szigorúan. A cégünk szállítja be az alapanyagokat más cégeknek. Kínából indult a cég, majd Amerikába és Európában is lett egy székhelyünk. Apámtól örököltem a céget, aki az ő apjától. Jól akarom csinálni a munkámat, nem csak azért, mert tisztelem azt az ember, aki befogadott és a sajátjaként nevelt. De így, ha történik is velem valami Yue-nek lesz valami, amiből építkezhet legálisan.
Nem is vettem észre, hogy elbambultam csak, mikor a titkárnőm benyitott hozzám. Kinyitottam a szemeimet és ránéztem.
- Uram, emlékeztetném, hogy holnap van a NASCAR verseny, amire vett jegyet. - igazította meg a szemüvegét Trisha.  
- Ah....Hát persze. Köszönöm Trisha. - dőlök vissza az asztalomhoz és ntom ki a kis jegyzetfüzetemet. Talán elvihetném Mitsuki-t. Eh....lehet megijedne a tömegtől...


22:30 (Erőszak)

A környék csendes volt és kihalt. Az emberek tudták, hogy ne mászkáljanak éjjel egy környéken, mint ez. Drogok, gyilkosság, szövetkezések. Egy város sem szent és sérthetetlen. Mindig lesznek olyanok, mint én.
A teámat szürcsölőm egy kedves idős asszony társaságában, aki eléggé finomra csinálta. A csésze kattog a kezében, ahogy remeg a jelenlétemre. Én csak ártatlanul mosolygok rá, dicsérve a teát, míg kettő gorilla áll mögöttem az asszonyt bámulva. Pár pillanat múlva be is lép a bejárati ajtón egy fiatal férfi, akit el is kap az egyik gorilla, mielőtt realizálná, hogy itt vagyok.  
- Antonio! - üdvözlöm és állok fel a székről, oda sétálva hozzá. Az állát megfogva felém fordítom arcát.
- Antonio, Antonio....elhanyagoltad a munkádat.... - mondom neki halkan. - Csalódtam benned....Azt hittem te vagy New York legjobb csempésze... - Antonio remeg az ujjaim közt nem merve egy szót sem ejteni.
- Szóval megkérdezem.... Hol. Van. Az áru?! - meredek rá megszorítva az állkapcsát. Közel hajolok hozzá. - Lehet, hogy a drága Abuela-dat nem fogom bántani, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok eljátszadozni veled. - ekkor a füléhez hajolok. - Nem akarod tudni hány ember lenne hajlandó kitágítani téged síkosító nélkül.
Antonio elkezdett bekönnyezni, majd hebegni össze-vissza kifogásokat keresni mi történt a drogommal. De tudtam mi történt, már az előtt, hogy itt lettem volna. Tudom, hogy a kis szarházi elcsórta a porom és eladta másoknak. Köztük egy másik csoportnak, akik már egy ideje próbálnak felém kerekedni. Mikor megunom a férfit az ajtó felé biccentek és a gorilla kirángatja Antonio-t az ajtón, ki a hátsó udvarra. Nem sokkal később lehetett hallani Antonio-t üvölteni és csonttörést. Csak sóhajtok és megrázom a fejem. A nénihez visszasétálok és egy kis pénzt teszek mellé, az asztalra.
- Gracias por el té. (Köszönöm a teát)

- Haruto...az én egyetlen napocskám... - ezek voltak az első szavak, amikre visszatudok emlékezni. Anyám erős nő volt. Mint ahogy a legtöbb Japán háztatásban, a család volt a legfontosabb és a becsület. Anyám becsülete el lett véve 9 hónappal azelőtt, hogy megszülettem volna, egy európai férfi által. Nagymamám könyörgött édes anyámnak, hogy hajítson el, titkolja el mi is történt, az ő érdekében. De nem tette és megszült. Sose értettem igazán miért is választott engem anyám a családja és a jövője helyett. Nem, addig míg én is szülő lettem.  
Anyám családja nem kedvelt. A legjobb esetben csak ignoráltak, hagyták, hogy egyedül anyám gondoskodjon rólam. A rosszabbik eset nagyapám volt, aki mindig szidott és becsmérelt, mikor meglátott. Nem érdekeltek szavai, hiszen nem is értettem őket. Nem értettem mit tettem, hogy ennyire gyűlölt. De amig anyám velem volt, nem voltam szomorú. Ő volt az én fényem és melegem. Mellette hajlandó voltam a világ ellen is kiállni. Érte.
Mikor nyolcéves voltam nagyapám leültette anyámat egy beszélgetésre. Nem kellett volna ott lennem, de az tolóajtón lévő kislyukon kukucskáltam be. Nagyapám felajánlotta anyámnak, hogy ha megszabadul tőlem megbocsájt neki és visszaveszi a családba. Egy rossz szó nem fog elhangzani rá és visszaveszi az örökségbe is. Anyám nem gondolkodott sokat és nemet mondott. Nagyapámnak ez nem tetszett és még egyszer elmondta Pesztrálni kezdte és akár hányszor ugyan azt a választ kapta, ideges lett. A végén kezet emelt anyámra. Amennyire ismételte magát anyám, nagyapám ütései olyan erősebbek lettek. Be kellett volna mennem. Nekem kellett volna türnöm a verést, nem neki. És mégis...kint maradtam.
Ezután az eset után, anyám nem maradt a családi birtokon. A kezemet fogva és egy táskával hagytuk el a várost.


Kínában kötöttünk ki egy kis albérletben. Én nem beszéltem a nyelvet, anyám is csak döcögősen. Arról nem is beszélve, hogy az ázsiai népek nem kedvelik egymást, így nem meglepő, hogy a kínaiak is megkeserítették a mindennapjainkat. Ezen nem segített, hogy csendes gyerek voltam és a többi gyerekek szerettek rángatni a felsőmnél fogva a pocsolyákba.
De egy nap valami megváltozott. Egy tehetős férfi látogatott meg engem és anyámat. Anyám ismerte őt, ami fura volt. Ekkor elgondolkodtam mivel is keresi anyám a pénzt. A férfi magához vett és feleségül vette anyámat, ami....fura volt. Egy számomra teljesen vad idegen csak megjelent, elvette az anyámat és a fia ként nevelt. Később kiderült, hogy nem lehetett saját gyereke és kedvelte anyámat. Így a házasságuk inkább üzleti alapú volt. Anyámat ellátta és ő kapott egy fiút, akit nevelhet. Persze ez rosszul hangzik, de nem volt rossz sorom. Főleg leginkább azért is a férfi egy cég igazgató volt, akinek voltak háttér “hobbijai”.


Tinédzserként egyértelművé vált, hogy én kapom meg nevelő apám cégét. De a hobbija....az kérdéses volt. Míg a cégét nem érdekelné, hogy nem vagyok a vérszerinti fia, addig amíg értem a dolgom és nem dobom a céget a kútba. De a többi személy az életében nem ismer el engem, nem mintha zavarna. Miért akarnék drogot árulni és kurvákat, bérgyilkosokat futtatni?  
Az Iskolából hazasétálva összefuttok 3 férfival, aki a nevelő apámnak dolgoznak. Persze nem fognak bántani, még ők sem ostobák ahhoz, hogy a főnök nevelő fiára kezet emeljenek, azt még ők sem ússzák meg. De ez még nem jelenti azt, hogy nem ócsárolhatnak. És ez is történt. Igazából nem érdekelt, nem volt szégyen érzetem. Miért is lenne? Miért kellene visszamennem a mocsokba csak azért, mert anyám ki lett használva? De egy dolgot nem voltam hajlandó elengedni. Az anyám nem volt egy kurva, vagy egy örömlány és nem is fogom senkinek megengedni, hogy annak hívja.
Így természetesen, mikor ezek az agyatlan izom szekrények a szájukra vették anyámat...ki kellett volna herélnem őket, de tizenéves énemnek be kellett érnie egy kis csonttöréssel. Nem, nem voltam egy verhetetlen kickbox bajnok, de nem is harcoltam tisztességesen. Tehát igen is a golyókra céloztam és a szemekre. Senki sem szokott arról beszélni mennyi feszültség és agresszió van tinédzserekben, amit szeretnek harc közben használni. Főleg azok, akik hozzászoktak, hogy nem mondanak semmit, mikor az egész világ gyűlöli csak, mert létezik. De természetesen, mivel csak egy tini voltam igen is én is bekaptam egy kis verést főleg három izom agy ellen. De, mint minden elkényeztetett ficsúr én is megúsztam a következményeket. Vagyis csak félig. Nevelő apám úgy volt vele: “Ha csinálsz valamit, csináld jól.” És mivel nem ez volt az első harcom, így beíratott néhány harc művészeti óra. Hogy volt rá időm suli mellett? Nem volt. De hé, legalább eltudom törni valaki csontjait miközben úgy nézek ki, mint egy model.


Két ével ezelőtt kaptam egy váratlan hívást. A kórház hívott, hogy egy nő szült egy kislányt és azt állítja az én gyerekem. Voltak kétségeim, de elnézve hány nőt húztam karóra volt egy kis valószínűsége, hiába védekeztem, voltak azért baklövéseim. A kórházban a nő kilétét nem voltak hajlandóak elárulni, nem mintha nem lettek volna meg a módszereim, hogy kiderítsem. De nem számított. Ha a picúr az enyém, felnevelem. Egy vérem sem fog úgy élni, ahogy nekem kellett a nevelő apám előtt. (Aki örökbe is fogadott és felvettem a nevét.) De, ha pici nem az enyém, mehet a rendszerbe. Nem, nem azért, mert szívtelen vagyok. De valljuk be, ha nem is a cég miatt, de a szintén átvett hobbi miatt igen is sokan akarnak holtan látni. Egy gyereknek sem lenne fair, ha egy férfi miatt, aki nem is a vérszerinti apja, lennének veszélyben napi húszon négy órában.
Az ablakon benézve a nővér rá mutatott a babára, aminek a céduláján nem volt semmi. Se néz, se anya név. Csak az, hogy egy lány és a születési idővel. Nos...voltak ázsiai vonásai a picúrnak. A biztonság kedvéért kértem egy apasági tesztet, amit meg is csináltak. Mivel alig pár órája született a kicsi, így a kórház állta, hogy az eredményekig vigyáznak rá, de utána el kell döntenem haza viszem, vagy a gyámügy viszi el.
Az eredmény...meglepett. A picúr igen is az enyém. A lányom. Apa lettem, és nem is tudtam róla... Mikor a kezembe nyomta a nővér a lányomat lefagytam. A mellkasom nehéz lett és nehéz volt lélegeznem. Azt se tudtam, hogy fogjam szegényt. Nem tudtam semmit a gyerek nevelésről. Mikor kell enniük, mennyit. Hogy tudnám egyáltalán megvédeni őt magamtól?
A jobb kezem látta a reakciómat és megpróbálta elvenni tőlem, de én elfordultam és magamhoz öleltem a lányom. Megfogom védeni.
A nővér megkérdezte mi lesz a neve, a papírmunkát a kezében tartva. A picire néztem és meg is csapott a neve.
- Mitsuki Yue Huang.... - mondtam halkan a lányomat nézve. - Az én Holdam.


A plafont bámulva gondolkodom az életemről. Mitsuki-nak kelleni fog egy anyai példa. Vagy egy apai. Nem lehetek mindkettő. Anélkül nem, hogy a másik szerepet elhanyagolnám. Főleg, hogy esténként nem is vagyok vele. A hobbim az nem csak egy hobbi. Mások abból élnek, nem hagyhatom abba. Kockázatok nélkül nem. Ez most úgy hangzott, mintha nem élvezném. Vannak pillanatok, amiket nem cserélnék el. De a lányomra kell gondolnom. És habár a munkám, a legális megengedi, hogy a nappalt vele töltsem és emlékeket adjak neki, félek. Félek, hogy elfogom hanyagolni és megbukom, mint apa...
Az órára nézve eszembe jut más valami is. A kicsi róka...de rég nem láttam már. Szinte már hiányzik. Persze meg tudnám nappal keresni és megkeseríteni az életét, de az más. Huang nem uszhatja meg, hogy Wang-ra kezet emelt. De a mafia főnöknek elnézik, ha a Kitsune-t megveri. Persze jól esik nézni, hogy Wang kellemetlenül érzi magát a közelségemmel és mikor fogdosni kezdem. Jó persze, persze van egy határ, amit nem lépek át, de akkor is. Vicces nézni a reakcióit. De bevallom...időnként a kicsi róka is hiányzik. Talán megint felkéne robbantanom valamit, hogy előcsalogassam. Vagy valami újat csinálnom...talán utalást tenni Wang-nak, hogy megint rossz fiú leszek? Hmhm.... Bár megegyeztünk még, ha nem is szóban, hogy a nappali műszakot és az éjszakait nem keverjük. Illetve nem zaklatjuk egymást este, ha valamelyikünk a cégnél van, vagy a kórházban. Ennyi emberség még bennünk is van.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem lehetett könnyű úgy felnőnöd, hogy közben láttad azt, hogy milyen sokan vannak, akik nem kedvelnek, kiközösítve lenni, ráadásul olyanokért, amiért nem vagyunk hibásak, nagyon kellemetlen érzés, főleg, ha a rossz élményeket magunkkal visszül a felnőtt korba is. Te viszont egy nagyon erős jellemmel vagy megáldva, ami azért is jó, mert ahelyett, hogy az önsajnálatot választottad volna, mindenkinek megmutattad azt, hogy mennyire lepereg rólad minden, amit mások gondolnak.    Mégis azt hiszem, hogy az igazi célod az életben akkor tudatosult benned, amikor először a kezedbe adták az apró törékeny kislányodat, aki úgy hiszem, hogy bearanyozza az egész világodat. Mindig is felnéztem az olyan férfiakra, akik egyedül, önerőből nevelik gyerekeiket, azt hiszem, hogy a te kislányod roppant szerencsésnek érezheti magát, amiért Te vagy neki. Ha az egész világ is ellened fordul, akkor sem leszel egyedül többet soha, mert van valaki, akinek a mindent jelented, és Ő apának hív.  
Nem is tartanálak fel tovább, mert ha jól sejtem már egy ideje valaki nagyon vár rád!
Színt és rangot majd egy admin ad neked, de addig is érezd magad nagyon jól!  Köszi az élményt!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!