Szeretek dolgozni, sosem volt vele problémám. A mai fiatalok nagy részével ellentétben nekem nem piszkos a kétkezi munka. Sajnos vagy nem sajnos, de nem születtem bele gazdag családba így nekem kell megkeresnem mindenre a pénzemet. Persze nyilván örülnék egy jobban fizető munkának vagy ahol a főnök jobban megbecsüli a dolgozóit és kedvesen tud velük beszélni, de sajnos nem mi választjuk ki a legtöbb esetben azt, hogy hol dolgozzunk. Ott dolgozunk ahol lehetőségünk van rá.
Jó látni Landont, ő tipikusan az a vendég aki jó kedvre deríti az embert, pusztán már csak a jelenlétével is. Nem szoktunk valami nagyon magas eszmecseréket folytatni, de az a pár mondat amit tudok vele váltani munka közben az épp elég ahhoz, hogy tudjam, jó ember. Szinte nem tudok róla semmit. Sőt, nem tudok. Nem tudom, hogy mit dolgozik vagy tanul-e esetleg még valahol, ha dolgozik akkor miylen munkája van, de jó ember ismerő vagyok és az látszik rajta, hogy jó ember. Megbízható, bár én a múltamat tekintve nehezen tudok megbízni másokban. Nem tudok egykönnyen közel engedni magamhoz senkit sem, hisz mindig csak elveszítettem az embereket, új helyre kellett mennem lakni, így inkább azt a taktikát vallottam, hogy ha nem engedek közel magamhoz senkit akkor az elvesztésük se fog fájni.
Nézem ahogy eszik és hallgatom közben a mondandóját, de azért a többi vendégre is figyelek. Idő közben készítek még pár reggeli kávét miközben beszélgetünk Landonnal és hátra küldöm a reggeli rendeléseket a konyhába. Még csak az kéne, hogy kirúgjanak amiért nem dolgozok csak cseverészek.
- Ne érts félre, örülök, hogy itt vagy. – mondom nevetve. Eszem ágában sincs elküldeni őt vagy azt mondani, hogy ne járjon ide reggelente. - Csak meglep, hogy minden reggel idejársz, de nem bánom, mert legalább jó társaságom van reggelente. – mondom mosolyogva, és letörlöm közben kicsit arrébb a pultot, majd kimegyek összeszedni az üres kávés poharakat és tányérokat. Amikor visszatérek hozzá, rátámaszkodok a pultra két kézzel és mosolyogva pillantok rá.
- Számomra nincs valami jól menő munkád? – kérdezem vigyorogva. Nem az, hogy nem szeretek itt dolgozni, mert de, csak a főnököt utálom.

Mostanában egyre több műszakot kell elvállalnom a kávézóban, mert a főbérlő feljebb emelte a lakbért ami amúgy sem volt egy olcsó dolog, de így...kb tényleg csak aludni járok haza. Egyetlen jó dolog ebben a kávézóban az, hogy nagyon rendesek a kollégák, a főnök is jó fej, szóval szerencsére jól szoktam magamat érezni amikor itt dolgozok. Lényegében ők a második családom tekintve, hogy mennyi időt töltök itt. Szerintem egyetem után itt vagyok a legtöbbet.
Épp a kávégépet pucolom ki és töltöm fel újra a szemes kávéval amikor az ajtó felé pillantok és meglátom azt a srácot aki már két hete idejár. Egy ismerős idegen. Kávét szokott kérni és egy szendvicset. Mindig itt eszi meg, általában szokott borravalót is adni, nem is keveset, utána pedig megy tovább a dolgára. Gondolom én. Igazából kedves srácnak tűnik. Aranyos, mindig mosolyogni látom, így hirtelen nem is tudom hol van itt a csapda. Az én életemben semmi sem egyszerű, ha még is annak tünne valami akkor arról kiderül, hogy hoppá, még se jó. Pont ezért van az, hogy nagyon nehezen vagyok képes megbízni az új emberekben. Világéletemben olyan voltam, hogy nehezen engedtem közel magamhoz másokat, nehezen bízok meg az emberekben. Ne érts félre, tudok és szeretek is barátkozni, de ahhoz, hogy valakit a bizalmamba engedjek ahhoz több idő kell. Nem tudom rögtön megengedni, hogy a bizalmi körömbe férkőzzenek. Szerintem pont ezért sincsen sok barátom, mert miután felfogja az adott illető, hogy nálam tényleg meg kell dolgozni a bizalomért, feladja inkább.
- Szia. – köszönök kedvesen a srácnak miután odaért a pulthoz ahol foglalatoskodok. - Landon vagy igaz, ha jól emlékszem. – mondom kedves hangcsengéssel, miközben befejezem a kávégép tisztítását és feltöltését.
Elismerően bólintok mikor elmondja mit szeretne. Megint a szokásos, mint mindennap, persze ez engem cseppet sem zavar, szeretem, ha az életemben vannak állandó dolgok, mint például, hogy mindennap készíthetek ilyet ennek a srácnak.
- Persze, már is készítem. – mondom, majd bekapcsolom a kávégépet, a szendvicset és az omlettet pedig egy porcelán tányérra rakom, mellé szalvéta és evőeszköz. A kávé is hamar elkészül, így azt is Landon elé teszem.
- Tudom, hogy jók a kaják itt, na de ennyire, hogy mindennap ezt edd? Nem gondoltam volna. – hencegek kicsit vele. Szeretek beszélgetni vele miközben eszik, jó társaság, van humora, jókat szoktunk beszélgetni miközben természetesen kiszolgálom a többi vendéget is a kávézóban, meg leszedem az asztalokat is.