Valahogy sosem voltam az a pasi, aki eljárt, hogy mindenféle csajokat szedjek fel, ez mindig csak úgy kialakult és nem érdekelt a miértje, de sosem használtam ki ezt az egészet. Szerettem mindenkit akivel voltam, mégis annyira eltörpül az egész és nem érzem, hogy nekem most arra lenne szükségem, ami régebben a boldogságot adta. Jelenleg a kávém mellett azon tudok agyalni, hogy hogyan tovább, mire van szükségem, hiszen nem temezkethetek a munkába, nem alakíthatom át az egész életem, mert volt egy baki, ami mindent megváltoztatott. Élnem kellene, a lehetőségekkel, azzal, ami elém tárul, mégis a tanácstalanság először jelenik meg ennyire kétségbeesetten a fejemben, és nem tudom elűzni, nincs mivel és ez kicsit mintha kétségbe ejtene. - Igen Landon. - felelek neki mosolyogva, miközben elmondom mit szeretnék kérni, majdnem amit minden nap, mégis kicsit többet, mert ott a mosoly, amire most tudtomon kívül is nagyon nagy szükségem volt. - Köszönöm! - amikor megkapom a rendelésem, belekortyolok a kávéba, forró, pont ahogy szeretem, de az ételhez nem nyúlok, talán már éhes sem vagyok, de a szemem kívánja. Manapság nem csinálok mást ha nagyon ráérek, mint futok, vagy edzek, az étkezés is fontos, a minap az edzőm is kioktatott róla, de nem mindig esik jól, a sok stressz, ami felgyülemlik és lehet nem megfelelően adom le, vagy tényleg az egész életem fenekestül feldorsulása okozza. De megszokom, hogy már minden más, sokkal másabb és belesimulok, idővel. - Keresem az új dolgokat az életben, amik mások, mint régen, és mégis olyanok, mint előző héten. Lehet kicsit még a fiatalabb korom ellenére is a megszokások rabja vagyok. - mondom neki mosolyogva és közben egy falatot tűzök a villámra. - Amúgy tényleg nem rossz, nem olyan, mint anyué, de határozottan finom. - mondom neki félig még kajával a számban, így gyorsan lenyelem, hogy ne legyek udvariatlan. - Jó a társaságom miért mennék máshova amúgy is. Neked nem a vendégek megtartása lenne a cél. Azt mondani mennyire jó a kaja és nagyon örülsz, hogy minden reggel látsz. - kérdezem kicsit heccelve őt. - Az én marketingesem ilyen dumákkal szokta a vásárlóimat megtartani vagy éppen becsalogatni, nyálas, de eskü beválik. - magyarázom neki lelkesen, bár én is lehetnék a saját marketingesem, hiszen tudom, hogy lehet eladni a legkönnyebben egy olyan kocsit, ami drágább, mint az a hely, ahol éppen ülök.
Another world! With an endless past, memories, unknown feelings.
Mostanában egyre több műszakot kell elvállalnom a kávézóban, mert a főbérlő feljebb emelte a lakbért ami amúgy sem volt egy olcsó dolog, de így...kb tényleg csak aludni járok haza. Egyetlen jó dolog ebben a kávézóban az, hogy nagyon rendesek a kollégák, a főnök is jó fej, szóval szerencsére jól szoktam magamat érezni amikor itt dolgozok. Lényegében ők a második családom tekintve, hogy mennyi időt töltök itt. Szerintem egyetem után itt vagyok a legtöbbet. Épp a kávégépet pucolom ki és töltöm fel újra a szemes kávéval amikor az ajtó felé pillantok és meglátom azt a srácot aki már két hete idejár. Egy ismerős idegen. Kávét szokott kérni és egy szendvicset. Mindig itt eszi meg, általában szokott borravalót is adni, nem is keveset, utána pedig megy tovább a dolgára. Gondolom én. Igazából kedves srácnak tűnik. Aranyos, mindig mosolyogni látom, így hirtelen nem is tudom hol van itt a csapda. Az én életemben semmi sem egyszerű, ha még is annak tünne valami akkor arról kiderül, hogy hoppá, még se jó. Pont ezért van az, hogy nagyon nehezen vagyok képes megbízni az új emberekben. Világéletemben olyan voltam, hogy nehezen engedtem közel magamhoz másokat, nehezen bízok meg az emberekben. Ne érts félre, tudok és szeretek is barátkozni, de ahhoz, hogy valakit a bizalmamba engedjek ahhoz több idő kell. Nem tudom rögtön megengedni, hogy a bizalmi körömbe férkőzzenek. Szerintem pont ezért sincsen sok barátom, mert miután felfogja az adott illető, hogy nálam tényleg meg kell dolgozni a bizalomért, feladja inkább. - Szia. – köszönök kedvesen a srácnak miután odaért a pulthoz ahol foglalatoskodok. - Landon vagy igaz, ha jól emlékszem. – mondom kedves hangcsengéssel, miközben befejezem a kávégép tisztítását és feltöltését. Elismerően bólintok mikor elmondja mit szeretne. Megint a szokásos, mint mindennap, persze ez engem cseppet sem zavar, szeretem, ha az életemben vannak állandó dolgok, mint például, hogy mindennap készíthetek ilyet ennek a srácnak. - Persze, már is készítem. – mondom, majd bekapcsolom a kávégépet, a szendvicset és az omlettet pedig egy porcelán tányérra rakom, mellé szalvéta és evőeszköz. A kávé is hamar elkészül, így azt is Landon elé teszem. - Tudom, hogy jók a kaják itt, na de ennyire, hogy mindennap ezt edd? Nem gondoltam volna. – hencegek kicsit vele. Szeretek beszélgetni vele miközben eszik, jó társaság, van humora, jókat szoktunk beszélgetni miközben természetesen kiszolgálom a többi vendéget is a kávézóban, meg leszedem az asztalokat is.
I have not even thanked you (...).
Thank you for giving me everything I wanted,
love that consumes me, passion and adventure.
There is nothing I want more than for this to last forever. But I can't.
This is the last time I can see you,
we must say goodbye, I love you, but I must let you go.
★ foglalkozás ★ :
student
★ play by ★ :
tristin mays
★ hozzászólások száma ★ :
9
★ :
the first of many // Elena and Landon
Hétf. Szept. 02 2024, 19:47
Lena &Lan
Az új szokások jók, amik még nem is sorolhatóak oda hiszen az életben annyira újként hatnak, mégis egy harmadik, negyedik ugyanolyan pillanat után, már annak hívja az ember. Kellett a változatosság, a fejem mindig ugyanott pörgött, tudtam, hogy ha a régi életem mozzanatai, a berögződések maradnak meg akkor elkerülhetetlen lesz, hogy eszembe jusson Kie és az ami most köztünk van, vagy ami éppen nincs. Nem jutottunk sokra, beszélünk és ez remek, már jobban érzem magam, de tudva, hogy van valakije megőrjít és ezt nem mondom neki, hiszen nem tehetem. Mellette kell lennem, fejben és mosolyognom, amikor ott van, mert jól akarom érezni magam,d e igazából csak mást akarok, továbblépni és úgy lenni vele kettesben, mint bármikor. Nem akarom, hogy nehezemre essen hallgatni, amikor a barátjáról beszél, élvezni akarom azokat a szavakat, amikor örömmel ejt ki. Ma is, mint már a második hete folyamatosan a reggeli kávém, egy eddig számomra ismeretlen kávézóban kezdem. Ez az az új szokás, ami mostanában berögzült és őszintén szólva jól esik ezeket kialakítani. Nem akarok mindent átszervezni az életemben, de ez éppen annyira elég, hogy új arcokat lássak és ismerjek meg új embereket. Reggel nem volt semmi sürgős dolgom, a kereskedésbe sem kellett bemennem, ma kocsikázni akartam, kiszellőztetni a fejem, futni egyet, de leültem a kávézóban és a reggelimet is itt terveztem eltölteni. - Szia, jó reggelt, Elena ugye? - mosolygok rá helyet foglalva az egyik lányra, akinek a neve a mellkasán pihen, mint az ilyen helyeken általában. Már sokszor láttam, és mindig felkelti a figyelmem, kedves pillantása van és jól bánik a vendégekkel, akik mindig mosolyogva mennek ki innen, még egy nehezebb nap előtt is, ami még rájuk vár a munkában. Én nem tudnám csinálni, a magam ura szeretek lenni és ebből nehezen másznék ki bármikor is, én felépítettem valamit, amiben én vagyok a főnök és nem kell senkinek megfelelni, de sosem becsülöm le azoknak a munkáját, akik valakinek dolgoznak, hiszen én is igyekszem kialakítani a legjobb munkahelyet az alkalmazottaimnak. - Kérhetek egy kávét és egy omlettet, sonkás szendviccsel? - nézem végig gyorsan a menüt, és kikérem magamnak a reggelit. Van bennem egy furcsa érzés, talán csak egy löket kell, hogy most adjak magamnak egy újabb esélyt, de még nem tudom, hogy mire.
Kezdőlap
