Wendy általában nehezen viselte, ha valami miatt úgy érezte segítségre szorul. Szeretett mindent egyedül megoldani, mert akkor nem érhette semmilyen szempontból csalódás. Valakire számítani, és közel engedni magadhoz a lány számára távólinak tűnt, sőt egyenesen ismeretlennek. Egy olyan embert nem tudott felmutatni az életében, akire igazán támaszkodhatna. Persze ez leginkább az ő hibája volt, mert a bizalmatlansága erősebb volt, mint maga a hite. Igyekezett a maga módján, de még akkor sem igazán tudott hinni, amikor jobbra fordult a sora. Ezért is keresett annyi embernél vígaszt. Mondjuk ezen emberek sorából, jobb lett volna, ha kihagyja két mostohatestvérét. Akik gondolkodás nélkül vágtak bele vele együtt, valami olyasmibe, amit mindenki más elítélt volna rajtuk kívül. Gyakorlatilag ezért is ácsorgott egy templom kapualjában, bámulva fel a boltívre ami díszes volt, egyenesen fenségesnek hatott. A lány szájából lazán lógott ki, egy nikotin szál, majd megrázta a fejét. Még maga sem hitte el, hogy itt van. Mélyet szívott a cigarettából, egy egészen kis pillanatra elárasztotta a nyugodtság, míg a tüdejét fojtogatta a füst, és a torkát erős szorításra késztette. Ez volt az egyetlen érzés, ami kissé éreztette vele, hogy igenis él. Nem kap levegőt..úgy érzi megfullad, majd miután kieregeti a füstöt az ajkain, újra felszabadul. Ajkai o betűt formázva fújja ki újra a füstöt. Mérlegelve nézegeti az ajtót. Habár a nyakában ott lógott egy medál, ami egy cikornyás keresztet formázott, még életében nem volt templomban. Az anyjától kapta, csak ezért hordta mindig. Az egyetlen ajándék, amit az anyja büszkén vett meg, zálogba adva a saját ékszereit. Erre a gondolatra a keresztre szorít. Végig nézett magán, nem túl alkalomhoz öltözött. Fekete szakadt farmer volt rajta, és egy kivágott felső, a bőrkabát ami rajta volt, pont jótékonyan eltakarta. De annyira nem, hogy ne keltse fel a kíváncsiságot, ha valakinek a tekintete elidőzik rajta. Elnyomva a csikket a kukába dobta, majd belépett a templomba, ahol különösen hideg volt. Arra gondolt ez a hely pont annyira távolságtartó, mint amennyire ő volt az életben. Kíváncsi tekintettel lépkedett beljebb. Majd amikor oldalra nézett megpillantotta a gyóntató fülkét. Nem volt a tervei közt, hogy beüljön oda, de a halk dörmögés, ahogy a pap válaszolt a bűnbocsánatért esedezőnek, egyre közelebb hívta magához. Hirtelen túl kíváncsi lett, hogy hogy nézhet ki a hang tulajdonosa, ha már szimplán a hangjával képes volt a bőre alá mászni. Hirtelen túl naggyá lett rajta a vágy, hogy kiugrassza a hang tulajdonosát a helyéről. Talán sikerülhet is, amilyen életet élt mostanában. Huncut mosollyal biccentett a nő felé, aki sírva hagyta el a fülkét, majd be ült a helyére. Türelmesen megvárta amíg a retesz, elhúzódik, ő pedig azonnal annak irányába fordult. Habár nem sokat látott, de kék szemeit összeszűkítve próbálta kivenni a másik oldalon ücsörgő pap alakját. Végül mélyet sóhajtott, mert amit mondani fog, az valóban nyomasztotta. - Atyám, vétkeztem…- kezd bele majd elgondolkodik egy pillanatra, hogy is fogalmazhatna finoman, végül rájött, hogy ha akarna se tudna. - Lefeküdtem a mostoha testvéreimmel, és sajnálatos módon élveztem is.- tettem végül hozzá, de ennek kimondása sem sokat segített rajta. Szíve szerint megint rágyújtott volna, még egy cigire.
Kezdőlap
