Milyen is vagyok? Hát ez nagyban függ attól, hogy kit is kérdezel. Ha a daddymet, akkor egy humoros, de finom lány vagyok, aki szereti a pezsgőt és a vígjátékokat. Ha a fogadott bátyámat, Zaide-et kérdezed, akkor egy harsány, egérmániás idióta vagyok, de legalább jó a seggem. És szerintem? Hát, szerintem egészen oké vagyok. Nem mondanám, hogy kimondottan különleges vagyok, vagy tehetséges - bár zseniálisan tudok paprikát szeletelni, ezt is Zaide mondta -, de azért szerintem el lehet velem lenni.
Szeretek költeni. Leginkább azért, mert régen ezt sosem tehettem meg, most már viszont igen, szóval kiélem ezt az örömöt. És nem csak magamnak, de azoknak is, akiket szeretek. Állítólag nagyon jó vagyok az ajándékokkal, pedig igazából csak tisztában vagyok vele, hogy most nem magamnak vásárolok, és akkor már nyilván olyasmit veszek, aminek ők örülnek, nem pedig én.
Vannak olyanok is, akik szerint zárkózott vagyok. Ezt így nem mondanám azért, simán csak van olyan része az életemnek, amit nem reklámozok. Például azt, hogy mennyire csóró volt a családom. Nem akarom megkapni a csóró bélyeget, amúgy sem vagyok már az.
Azt még egyelőre nem tudom, hová is tartok. Szerintem még marha fiatal vagyok ahhoz, hogy ekkora döntéseket hozzak. A világot nem akarom megváltani úgysem, szóval akkor már ráérek ezen agyalni később is, mert nem vagyok vele elkésve. Azt tudom, hogy most jó így, és csak ez számít igazán.
Imádok futni. Gyerekként is borzasztó mozgékony voltam, de nem igazán engedhettük meg magunknak, hogy bármilyen szakkörre vagy edzésre járjak. Szóval futottam. Futottam, ha szomorú voltam, ha boldog voltam, ha nem akartam, hogy elkapjanak, miután elcsentem egy kis kenyeret. Ma már persze nem lopok kenyeret, viszont a futás megmaradt. Ahányszor felhúzom a futócipőimet és a nyakamba veszem a várost, elfelejtem minden bajomat. Csak én vagyok, meg a kilométerek.

Nem nagyon örülök ám, hogy ilyeneket kérdezel, mert nem szeretek a családomról meg a gyerekkoromtól mesélni. De legyen. És csak hogy tudd, megjegyeztelek magamnak, hogy erre kényszerítesz!
Amikor kicsi voltam, olyan szegények voltunk, mint a templom egere. Sőt, szerintem ők még gazdagabbak is nálunk. Anya persze próbált talpon maradni, annak ellenére, hogy nem voltam betervezve. Egy futó kaland eredménye vagyok, így az apámat sosem ismertem, anyának pedig… hát, akinek ennivalóra is alig futja, annak orvosi ellátásra még annyira sem. Szóval kénytelen volt megtartani. Persze, ezt sokáig nem kötötte egyébként az orromra, igyekezett azért a szerény lehetőségeihez képest jó gondot viselni rám. Extra műszakokat vállalt, amíg a szomszédok vigyáztak rám, hogy tudjon venni valamit enni legalább.
Állami iskolába jártam, ahová nejlonszatyorban vittem a tankönyveimet. Rohadt kínosan éreztem magam miatta. Szerintem az iskolás időkben elég sok fejfájást okoztam anyának, rengeteget veszekedtünk, mert rühelltem, hogy ennyire kilógok a sorból még a csórók között is.
Akkoriban lettem áruházi szarka. Persze, előtte is előfordult, hogy elcsentem ezt-azt, de az általában egy alma volt, vagy egy kis kenyér. De mivel lóvé nem volt, nekem pedig elegem volt a rohadt nejlonszatyrokból, ezért rászoktam a plázára. Persze, volt azért annyi eszem, hogy ne a legdrágább cuccokra repüljek rá, de a zacskók után igazából még a legolcsóbb fast fashion táska is előrelépés volt. Anya elől persze gondosan rejtegettem az összes vacakot. Nem akartam, hogy kérdezősködjön, mert nem voltak válaszaim. Meg nem is nagyon szerettem hazudni neki, még akkor sem, ha sokat veszekedtünk. Mert ezeket leszámítva általában mindent megbeszélhettem vele.
Azt is, amikor 12 éves koromban először tetszett meg valaki… csak hát az a valaki nem egy srác volt, én pedig marhára féltem, hogy megtudják a többiek és majd kicsúfolnak ezért (is). De anyának elmondhattam. Ő nem ítélkezett, noha akkoriban még egy kicsit korainak tartotta, hogy mindenféle kijelentéseket tegyek a beállítottságomról. De meghallgatott, és bár végül a beállítottságom nem változott, ez sosem lett probléma közöttünk.
De vannak más dolgok, amiket nem mondok el neki. Lehetőleg soha. Például azt, hogy mivel keresem a betevőt, amiből valamiért mindig jut neki is. Még gimis voltam, amikor először hallottam ilyesmiről. A barátnőim viccelődtek vele, hogy ők majd elmennek sugar babynek és akkor nem kell dolgozniuk egy napot sem. Nem igazán tudtam miről van szó, így csak később kerestem rá a neten. Nekem velük ellentétben nem voltak illúzióim, hogy nem kell majd dolgozni. Elvégre mégiscsak állandóan haptákban kell állni valami kapuzárási pánikos fickónak, akit aztán egész nap szórakoztatni kell. Eleinte nem is igazán érdekelt a dolog, elkönyveltem, hogy ezek a lányok egyszerűen csak… nagyon drága utcalányok. Engem egyébként sem érdekeltek a férfiak - se a pénzükért, se anélkül - így igazából eszembe sem jutott a dolog egészen a végzős évemig.
Mindenki gőzerővel készült: ilyen egyetem, olyan gyakornoki munka, amolyan utazás. Tőlem viszont ha bárki megkérdezte, mik a terveim, nem tudtam rá mit válaszolni. A jegyeim nem voltak rosszak, de nem is elég jók ahhoz, hogy bekerülhessek egy jó suliba, ráadásul továbbra sem jártam semmiféle szakkörre vagy bármire. Jobbára csak vonogattam a vállamat és azt feleltem, hogy dolgozni fogok. Nagyjából ez is volt a terv, csak épp ugyebár hol? Beállhattam volna a mekibe és akkor már ketten szenvedtünk volna a nyomorban. Akkor jutott eszembe újra, amiről a lányok beszélgettek. Még mindig nem tetszett a dolog kimondottan, viszont tudtam, hogy sok pénzt lehetne vele keresni. Szóval jobban beleástam magama  témába és mielőtt feleszmélhettem volna, már fel is regisztráltam egy oldalra, ahol ilyen daddykkel lehet ismerkedni.
Eleinte azért egy kicsit döcögősen ment. Találkozgattam többel is, és bár nem voltak szűkmarkúak, egyikük sem maradt hosszabb távon. Egy-két találkozó után nem igazán kértek belőlem többet.
Már egészen kezdtem feladni a reményt, amikor egy nap üzenet várt Dariotól. Érdekeltem őt és meghívott kávézni. Ő nem akart semmit eleinte. Még a harmadik találkozó alkalmával sem, amin meglepődtem. Később egyébként elmondta, hogy bár borzasztóan szívesen leszaggatta volna a ruháimat, olyan lányt keresett, akivel emellett szívesen tölti az idejét is. Ha csak szexelni akarna, akkor egyszerűen hívna egy hivatásost. Kedveltem őt a kezdetektől fogva, noha sohasem vonzott, mint férfi, bár ezt sosem kötöttem az orrára. Már csak azért sem, mert valójában vonzó pasas, csak épp nem olyasvalakinek, akinek nem tetszenek a férfiak. De szerettem vele tölteni az időmet és ez a mai napig sem változott, mert mindenről lehet vele beszélgetni. Na, jó, majdnem mindenről. Állati tájékozott és nem kezel le, csak azért mert az én problémáim apró-cseprők az övéihez képest. Mindig azt mondja, örül, hogy még ilyen fiatal vagyok és ez a legnagyobb bajom.
Mióta Dario sugar babyje vagyok, nem igazán találkozom senkivel ilyen célból. Nem is szorulok rá, mert alaposan kitöm lóvéval, és hát ha van pénz és van jó társaság, akkor szükségtelen, hogy máshova is kacsintgassak. Vannak barátaim, így nem vagyok magányos, ha utazik, ő pedig nem magányos, amikor éppen hazajön.
Az ő jóvoltából van egy szép albérletem gyönyörű kilátással az upper East Side-on és végre anyám sem rongyokban jár. Noha új kérót nem tudtam neki szerezni, azt megengedte, hogy segítsek felújítani a régit. Persze, ettől még kérdezget, hogy honnan van ennyi pénzem, elvégre egy iskolázatlan lánynak aligha lenne ekkora fizetése normál esetben. Ő csak úgy tudja, hogy egy borzasztó gazdag család két gyerekére vigyázok, és mivel biztosítanak szállást, így nekem több marad a zsebemben.
Joggal kérdeznéd ezen a ponton, hogy akkor vajon miféle szerelmi életem lehet nekem? Nem mondanám túl izgalmasnak. Persze, randizgatok, és néha még egész jónak is tűnik a dolog, de aztán néhány hét után vagy befuccsol vagy én szedem a sátorfámat, mert berezelek. Be bizony, mert nem igazán vagyok meggyőződve, hogy bárki is kimondottan repesne az örömtől, ha elmondanám, mivel is keresem a pénzt - és meg is tudom érteni igazából. Viszont eszem ágában sincs lepattintani Dariot, nem csak azért, mert rajta múlik a megélhetésem, de azért sem, mert mostanra már az életem szerves részévé vált és fontos nekem.
De egyelőre jó nekem ez így. Majd ha rossz lesz, akkor változtatok.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Sajnos az élet nem mindenkinek osztogat jó lapokat, nem is mindenki születhet bele egy tökéletes családba, te épp azok közé tartozol, aki látszólag megszívta ezt. Legalábbis a Te szemszögedből nézve, valami ilyesmit érezhetsz. Én mégis úgy vélem, hogy csak azért, mert nem élhettél olyan életet, amilyent a korodbeliek is, és amilyenről álmodoztál, mégis tökéletes gyerekkorod lehetett, hiszen van egy édesanyád, aki biztosan minden tőle telhetőt megtett, hogy amit éppen csak tudott biztosítson a számodra. Gondolj csak bele, hogy milyen lehet annak, akinek megvan mindene, amid neked nem volt, de édesanyja nem? Ugye, hogy nem a pénz az, ami a legfontosabb?  Örülök, hogy mostanra sikerült kitörnöd abból a nyomorból, annak még jobban, hogy az édesanyádat is támogatot, hiszen mindegy milyen okból, de Ő sem mondott le rólad, arra azonban nagyon vigyázz, hogy nehogy túlságosan be szippantson az a világ, amiben jelenleg élsz, mert hidd el, hogy az ilyen túl nagylelkű emberek, mint amilyen Dario is, nem biztos, hogy hosszú távon is megmaradnak olyannak, mint amilyennek mutatják magukat. Én szívből remélem, hogy megtalálod majd az igazi helyedet a világban, és nem ragadsz életed végéig egy gazdag ficsúr kezei között. Talán létezhez ennél tisztességesebb mód is arra, hogy megteremtsd magadnak mindazt, amit megérdemelsz, még annyira fiatal vagy, kár lenne elpazarolnod az életed, ami talán most jónak tűnik, de hosszú távon nem biztos, hogy az is marad.    
Amúgy meg bocsánat, hogy éppen úgy tűnhet, hogy én kényszerítettelek arra, hogy leírd az életed, de eskü ártatlan vagyok  Remélem engem nem azért jegyzel meg, hogy eladj valakinek, vagy valami hasonló
Színt és rangot majd egy admintól fogsz kapni, de addig is érezd jól magad  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!