Amióta Saffie és én együtt voltunk, nyilvánvalóan sokat beszéltünk üzenetben. Úgy, hogy csak pár közös óránk volt a minorja miatt, nem tudtunk mindennap összefutni pár percre, mert más épületben töltöttük az időnket, annak pedig nem sok értelme volt, hogy átrohangáljunk egymáshoz a fél órás szünetekben. Ha egybevágtak lyukas időpontok, akkor nyilván közösen ebédeltünk, ha nem, akkor ő megoldotta a barátnőivel, engem pedig valaki mindig elszórakoztatott. Vagy a tesómhoz ugrottam át, akire amúgy se jellemző az, hogy normálisan étkezzen, vagy Henry akart mindenképpen velem ebédelni, mert hallott valami olyan sztorit, amit meg kellett osztania velem. Egyáltalán nem zavart az a fiú annak ellenére sem, hogy néha pont úgy viselkedtem, mintha a hátam közepére se kívánnám. Ez nem az ő hibája volt, szimplán csak ő és én nagyon durván mások voltunk, emiatt pedig nekem baromi nehéz volt elengednem magam a társaságában úgy, hogy a videojátékokon kívül semmi se érdekelt, ami mondjuk őt. Nem kosárlabdáztam, annak idején fociztam a gimiben, ami Amerikában nyilván nem opció, mert megvan nekik a saját futballjuk. Biztos izgalmas lehet azt tolni, nem arról van szó, szimplán engem csak túlzottan nem érdekelt a sport, mert egyáltalán nem szívesen törtem volna össze magam csak azért, hogy egy labdát a-ból b pontba elvigyem. A campus többi csapatához pedig szimplán nem sok közöm volt, az én habitusomban pedig nincs benne az, hogy beállok valahova sportolni, mert azt kitaláltam magamnak. Ezzel ellentétben Henry a legélénkebb ember, ami durva, mert annak idején pont ugyanezt gondoltam Shinről is. Sajnáltam, hogy nem tudott sokáig itt maradni, emiatt pedig kicsit ijesztő, hogy magam mellé kaptam Henryt. Amióta nem beszélek annyit Sunwooval, érdekes módon egyre többet futok össze Braylennel is, akivel kicsit se kedveltük egymást, szóval baromira nem tett boldoggá ez. Valószínűleg a sors úgy hozta, hogy hasonló emberek vegyenek körül, mint amit megszoktam, ezt pedig összességében nem bántam. Rendben voltam vele, mert így kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam és könnyebb volt szembenézni az egész életemmel, ami összességében nem volt már annyira szar, mint amikor megérkeztem. És ebben komoly szerepe volt a kettő közül egy fiúnak biztosan.
Most gyakorlatilag magamra maradtam az ebédemmel és az ötletemmel, hogy mit ennék szívesen, mert senki se ért rá. Talán opció lenne Braylent keresni, ugyanakkor ő egyrészt bassza meg magát, másrészt tényleg durva lenne a Columbiára rohanni csak azért, hogy ne legyek egyedül. Főleg annak fényében, hogy nem sokkal korábban baromi jól megvoltam bárki társasága nélkül. Most sokkal inkább nyomasztott a tény, hogy mennyire félénk vagyok és tudok nehezen beilleszkedni az emberek közé. Talán emiatt is ráncoltam vagy fél perce a szemöldököm a srácra, aki ott téblábolt az épület előtt. Durva lenne azt állítani, hogy pontosan tudom mit csinál vagy ki ő még akkor is, ha már egy ideje itt töltöttem az időmet. Azért elég sokan voltunk az NYU-n ahhoz, hogy minden héten rácsodálkozzak az előadóikban egy-egy új arcra. Ja. Talán jobb hatással van rám az, hogy becsajoztam, mint gondoltam, mivel az utóbbi időben bejárok az órákra ahelyett, hogy otthon csinálnám a semmit.
Némi gondolkodás után a srác mellé léptem és először a kezében tartott mobilra, majd az arcára pillantottam.
- Hali. Elhagytál valamit? – ha egy fokkal több humorérzékem lenne annál, mint amivel megáldott a sors, akkor valószínűleg most a földön keresném a kontaktlencséjét. Nem tudom eldönteni, hogy legnagyobb bánatára, vagy örömére, de a dolog határozottan nem így állt, szóval csak álltam és próbáltam beazonosítani, hogy ki lehet ő, mert korábban sosem láttam.
- Ide járok, talán tudok segíteni – a hüvelykujjammal az épületre böktem, de egyáltalán nem mozdultam vagy próbáltam meg ténylegesen segítséget nyújtani neki. Ha kell majd elmondja, hogy mit akar. Én jelenleg éhen halok, szóval örültem volna neki, hogy ha ténylegesen ezt az épületet keresi és nem kell kísérgetnem jobbra balra.

609 szó ⁝ öltözék ⁝ keresgélünk, keresgélünk?  ⁝ Maneskin - Gossip ⁝ K.