Giovanni Palmieri a nagyapám, akitől az anyám szerint nagyon sok mindent örököltem. Mivel ő nevelt fel, később már nem volt kérdés kinek a szokásai maradtak meg bennem, kinek a rajongása ragadt rám és kinek a zsémbessége jelenik meg olykor a természetemben. Miután anyu meghalt szembesülnöm kellett azzal, hogy árva lettem, apámat sosem ismertem, anyu nagyon jó családból származott, de az igazi szerelme fiatalon halt meg, ennél fogva nem találta meg utána a szerelmet, de gyereket mindennél jobban szeretett volna. Az apám személyét homály fedi, talán örökre az is fogja. Anyu akkor halt meg, amikor én 12 éves voltam, autóbaleset, milyen ironikus nemde?
A nagypapám Forma 1-es pilóta volt, jelenleg az egyik csapat tanácsadója és a mérnőkök vezetője. Nagyon jó abban, amit csinál, sosem egyszerűen beleült a kocsiba, ő minden mögé szeretett volna látni, és ezt teljes mértékben átvettem tőle. Sokszor ültem be én is a gokartba már kiskorom óta, de sosem gondolkodtam azon a karrieren, amit anyu és ő is szánt volna nekem és biztosítottak mindent ha egyszer úgy döntök a nagyok közé lépek, akkor minden adva legyen.
Ambíciókkal teli ember vagyok, aki tudja mit szeretne és az egyelőre nem a versenyzés. A Forma 3 után közöltem a nagypapával, hogy hiába a szenvedély, hiába anyu nagy szerelme a sport felé és az övé én inkább másfelé kacsintgatnék, ami nincs olyan messze ettől, hiszen  gépek engem is megfogtak, de nem vezetni szeretem őket, inkább tervezni.
Sokáig azért csináltam, amit mert azt hittem ezt várják el tőlem, a barátaim, mind efelé vannak elhatárolódva, mindenük a sport, mindegyik oda akar feljutni, ahol hírnevet és világbajnoki címet szerezhet. Nem értik, hogy ha minden adva van, akkor vajon miért állok ellen?
Amit érdemes tudni rólam, hogy ha a fejembe veszek valamit, akkor általában végre is hajtom, legyen az bármi, ha valami extrém, akkor rajta vagyok akár évekig, de megvalósítom, talán nem mindenben lesz örömöm a végén, de a végére érek.
Sok barátom van, talán túl sok is, a kis közösség, aminek a része lehetek a nevem által, sok mindent adott nekem, egy családot, miután anyu meghalt, egy támogató közeget, akik mindig mellettem voltak, olyan ellenfeleket, akik csak addig voltak azok, amíg a kocsiban ültünk.
Az, hogy milyen vagyok mindenki döntse el maga, talán csalódást nem fogok okozni azzal ha azt mondom ismerj meg, veszteni valód nincs.

- Giovanni! Igaz, hogy az unokája kiszáll a versenyzésből, otthagyja az anyja álmát és más útra indul? - milyen fellengzős szavak, a nagypapa haja ketté áll már, de nem hinném, hogy ez fogja őt megakasztani. Tudja mit mondjon, túl régóta van ebben az egészben, hogy ne tudja megválaszolni az ilyen illetlen nagyon nem idevaló kérdéseket. Szemtelenek az újságírók és minden versenyhétvégén megtalálják. Ő mosolyog és általában én is ott vagyok, de ezt most csak az interneten látom utólag.
- Az unokám egy remek ember és mint a nagyapja azt kívánom neki, hogy azt csinálja az életben, amit igazán szeret. Ha ki szeretne szállni támogatni fogom, ha szünetet szeretne tartani akkor partener leszek és ha végleg abba szeretné hagyni a versenyzést, bár fájna a szívem érte, de ott lennék mellett és segíteném az útján. - olyan határozottan mondja, hogy szinte azt érzem, hogy az újságírók sem tudják hirtelen mit kellene kérdezniük. Hát csendben is maradnak és elengedik, hogy útjára menjen, hiszen a versenyhétvége legizgalmasab napján támadták le.


Az évet még végig versenyzem ez volt a megállapodás, utána egy év szünet és ha szeretném folytatni kapok ülést. Szerintem jó megállapodás, mégsem érzem, hogy annyira menetelni szeretnék majd előre ebben az egészben. Én a garázsban leltem magamra, az autó mellett és nem benne, jól érzem magam benne is, azt érzem, hogy van tehetségem hozzá, és mások is mondják. Mégis, ami nekem fekszik az az asztalra könyökölve való tervezés, az agyalás, hogy mivel lehetne gyorsabb, mivel lehetne jobb, és a kisebb kategóriákban ezt aligha tudom megtenni. Talán csak el kellene mondanom a nagypapának, és megértené, de azon kívül, hogy szünetet kérek nem sok mindent osztottam meg vele, és idény közepén nincs ideje ezzel foglalkozni. Majd a téli szünetben, akkor igazán kivessézzük és félek vissza fog beszélni rá, nem akarattal, csak a szavaival, mert remek beszélőkéje van.


- Jól vagy? - néz rám boci szemekkel, miközben a kezemet simogatja, amivel átkarolom az ágyban. Hazudnom kellene, hogy minden rendben, hogy nem érzem magam megrekedve. El kellene neki mondanom, hogy jelentkeztem egyetemre, hogy a következő 3 évet ott töltsem, hogy ne az a srác legyek aki Giovanni Palmieri unokája, aki tehetséges és nagy esélye van a királykategóriára, mert nem ez a vágyam, de ezt nehezen fogom érvényesíteni. - Elio? - bújik ki az ölelésemből és mellém könyökölve néz rám. Aggódik, látom rajta, túl sokáig maradtam csendben, de csak elmosolyodok és adok a homlokára egy puszit.
- Jól vagyok, csak elfáradtam, aludhatunk? - kérdezem és magamhoz húzom, hogy ne lássa az arcom, talán ha elmondanám valakinek akkor minden könnyebb lenne, a fusztrációt, amit érzek magamnak csinálom, az én hülyeségem, amiből könnyen kimászhatnék, mégis benne maradok, talán meg akarom tartani magamnak, talán még várok, hátha meggondolom magam.


- A jövő évben beadom a jelentkezésem az egyetemre, tudom, hogy talán hülyeség, de nem hiszem, hogy nekem is végig kell járnom, amit a nagypapának. Tudom, hogy ez volt az álmod, és sajnálom, hogy nem tudom végigvinni, de nem ez az én utam. Sokat gondolkodtam, és ez a legjobb döntés. Az idényben még végig nyomom, úgy, hogy büszke legyél rám, de utána szeretném ha ugyanolyan büszkén néznél, amikor átveszem a diplomám évek múlva és majd ott leszek, ahol szeretnéd, hogy legyek, csak más szerepben. - nem volt bátorságom eddig elmondani, pedig ez csak egy sírkő, anyu már régen nincs köztünk, de még mindig elmondok neki mindent, ami az életemmel kapcsolatos. Ezt most mertem, pedig már egy ideje nyomja a fejem ez a gondolat.
Ha most itt lenne, azt mondaná, hogy támogat, és megkérdezné, hogy boldog vagyok e? Már nem sírok ha rá gondolok, nem jó nélküle, de már elfogadtam, hogy már nem fogok vele többet beszélni, találkozni, és soha nem fogom neki bemutatni azt a lányt, akit egyszer majd választani fogok. Mindez szomorú, de mégsem a rossz részét fogom meg.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon szomorú, ha ilyen fiatalon valakit ekkora veszteség ér, pláne ha ilyen tragikus módon. Igazságtalanul elvették tőled a családod egy részét, de szerencsére a nagyapád magáénak tudta a felelősséget, hogy felneveljen, és egy tisztességes fiatalembert faragott belőled.
Mindig nagy a nyomás az emberen, amikor mások próbálják megtervezni az életét, mások által elképzelt utat kéne járnia. Egyrészt nem biztos, hogy azt akarja, másrészt nem szeretne csalódást okozni azoknak, akik mindenben támogatják, hogy sikeres legyen. Teljesen megértem a dilemmádat, nem nehéz meghozni egy ilyen döntést, de mégis a te életedről van szó. Ha te más utat szeretnél járni, minden jogod megvan hozzá. Biztosan anyukád is száz százalékosan támogatná, ha látna rajtad, mennyire a saját céljaidért szeretnél tanulni és dolgozni.  
Remélem, nagyapád nem csak a kamerák előtt szeretné a kapcsolatotokat jó fényben feltűntetni, hanem komolyan is gondolja, hogy melletted áll, segíteni fog, hogy sikeresen kiteljesedj. Ha bízol benne, ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba, elmondani neki mindent, mert ha már úgyis beadtad a jelentkezésed egyetemre, még netán föl is vesznek, akkor már nem lesz visszaút.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig is utadra engedlek.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!