Az anyja és a nevelőapja gyakran elcsodálkoznak, hogy hogy sikerült egy ilyen gyereket nevelni, mikor a családban mindenki más olyan normális, Emmo meg olyan... hát olyan. Biztosan New York a hibás, ahova tizenhárom évesen elkerült.

Egyébként kedves fiú, csak nem nagyon látszik, mert nagy a szája és enyhén nyers a stílusa a médiával szemben. Tanulni nem szeret—szerencsére ennyi arany után nem is várják el tőle—az abszolút minimumot nyújtja, hogy bent maradhasson az egyetemen. Pedig az eszével nincs baj; lehet, hogy inkább jogra kellett volna mennie, mert észrevétlen ügyességgel játsza ki a közvéleményt ahhoz, hogy felpumpálja a szponzori bevételeit. Bár a bevételével nem különösebben kell bajlódnia a párizsi olimpiát követően. A megnyilvánulásaival sem, mert nincs hozzáférése a social media felületeihez—sebaj, van egy burner accountja, amit imád. És mit imád még?

Imádja a forrócsokit. Az almafröccsöt. A lóbalzsam illatát. Vonattal utazni repülők helyett. Autókat előzni, buszokat előzni, gyalog gyalogosokat előzni. A kedvenc édessége a gumimacik. A kedvenc mesélje a Shrek. A kedvenc személye Conrad… és próbálja róla elterelni a figyelmét; gumimacikkal, amikor megteheti és úszással, amikor nem. Akkor egy pillanatra, csak egy pillanatra megfeledkezik róla, de a kulcscsontja esése és az anyajegyek a hasfalán mindig visszajönnek. És ezek elől nem tud elmenekülni, mert ugyanúgy az elméjébe égtek, mint a Shrek képkockái.

De ha a kedvessége túlzottan nem is látszik, a szívóssága igen—és nem csak az olimpiai sikerek és világrekordok miatt. Közepes fokú halláskárosodása van, genetika. Az úszásban találta meg magát, még ha bullyingból ki is jutott.

– Ez. Meg. Mi? – Susie erővel csapja az asztalra az USA Today Sports aznapi számát. Emmo a menedzsere bézs színű székében ülve várja, hogy befejeződjön a jelenet, de Susie nem egyenesedik ki, és nem fonja össze a karjait. Ott marad, az asztal fölé hajolva, a burgundi színű körmei az újságpapírt érik; Emmo meg sem próbálja kihúzni a tenyere alól az újságot, hogy jobban szemügyre vegye. A saját pixeles arcképét és az óriásbetűkkel nyomtatott főcímet így is látja. Majdnem elneveti magát.

– Kiforgatták a szavaimat, – Emmo úgy érzi, hogy abban a pillanatban bármi, amit mond, felhasználható ellene, ezért inkább nem mond semmit.

– Ó, nem, nem. Velem ezt nem játszod, – Susie folytatja. – Ez már nem Corning.

– Cortland.

– Mi? – Susie nem értékeli a közbeszólást.

– Cortlandban születtem. Corning másfél óra délnyugatra tőle.

– Mindegy. Az Olimpiára készülsz. Nem mondhatsz ilyen szarságokat. Amikor valaki olyan nevetségesen egyszerű kérdést tesz fel, hogy mit élvezel a legjobban az úszásban, nem mondhatod azt, hogy – Susie egy másodpercre elhallgat, hogy a címlapra pillantva pontosan idézhesse vissza Emmo szavait. Bár ne tenné, mert ettől felemeli és újra lecsapja a napilapot az asztalra. – a Marchand homlokából dudorodó ér, amikor hét századdal jobbat úszol nála. Ha ilyet kérdeznek, hogy mit élvezel a legjobban, te azt válaszolod, hogy a vizet. Azt válaszolod, hogy a nemzeted és minden amerikai képviseletét. Azt mondod, hogy… bármilyen politikailag korrekt szarságot, amit a nemzetközi sajtó elvár. De nem. Említed. Külföldi. Úszók. Nevét. Érted?

Emmo a monológ közben a körmét kezdi rágni. Undorító szokás, amire az utóbbi években szokott rá. Véletlenül leharap egy kisdarabot, ami a nyelvére ragad. Nem akarja kiköpni, inkább lefejti az ujjával, és az asztal alatt a rózsaszín TwoJeys pólója aljába keni. Kell az a néhány másodperc, hogy a menedzsere levegőt vegyen a monológja után. Emersonnak nincs kedve még vele is vitatkozni. Elég volt reggel az anyjával.

– Figyu, – a mobiljáért nyúl, amit három koppintás után az újságpapírra tesz Susie felé fordítva, – ma tettem ki egy szponzorált posztot. Nézd meg az elérést. Ez mennyi pénz? – felhúzza a szemöldökét. Már két éve, hogy nem a Professzorral edz, de ez a tulajdonság lemoshatatlanul ráragadt; megvárja, amíg a menedzsere választ ad a keresztkérdésre.

– Nagyon sok.

– Könnyű pénz. – Emmo logikájában mindig van valami zseniális… vagy abszurd, nézőpont kérdése. De nincs kedve még egy fejmosáshoz, ezért hátradőlve folytatja – Nincs gáz, nem léptem át semmilyen határt; Conradék most tettek ki egy szponzorált posztot, én meg behúztam egy bazinagy elérést hozzá. Látod? Könnyűpénz. Nem ezt akarod te is?

– NEM, Emerson! Egy normális sportolót akarok, aki tudja, hogy kell viselkedni! – Emmo mosolyog, mert a válogatott szavak ellenére, Susie hangja kezdi elveszíteni az élt. Tudja ő, mi baja a menedzserének; Emmo tökéletesen médiaképzett, csak magasról leszarja. Tudja, hogy kell ezt játszani a medencében és a medencén kívül is—és sosem fogja a sajtónak hagyni, hogy még egyszer olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, mint amikor kamaszként outolták egy paparazzi felvétellel.

– Emerson – Susie helyet foglal a vendégszéken és miközben leül, kifújja a levegőt, – egy márka vagy. Olimpiára készülsz és baromi jó esélyed van egy-két aranyra. Nem viselkedhetsz úgy, mint egy gyerek.

– Ki mondja, hogy nem?

– Emmo, ez egy komoly téma.

– Susie, ez egy szarság.

Susie megmaszírozza a halántékát. Emmo menedzsere egy későharmincas nő, mert azt gondolták, hogy egy nő jobban tudná kezelni a sajátosságait. Hát, ez a jobban kezelés.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Bár a sportokhoz nem értek, az olimpiához sem épp és a médiához sem, szóval tulajdonképpen semmihez, mégis engem kifejezetten megfogott Emmo stílusa. Nyers, de sokkal jobban értékelem a nyers és őszinte beszédet, olyasmit ami biztosan szívből jön, mint a nem egyenes embereket, akik mindent megtesznek azért, hogy kedveljék őket. Tehát bár nem nagy vígasz ez Emmonak (vagy épp Susienak), de nekem kifejezetten tetszik az uraság jelleme és karaktere.   Arról nem is beszélve, hogy jól tudom, nem lehet egyszerű az egész világ szeme és füle láttára és hallatára felnőni, szinte bármilyen magánszféra nélkül. Ennek ellenére mégis egy bár nem kifejezetten jómodorú, de mindenképpen csodálatos fiatal férfi vált Emmoból, amire viszont nagyon is büszke lehet, mondjon ki mit akar!
Na de nem szaporítom tovább itt a szót, már így is meg lettél várakoztatva, elfogadlak gyorsan, hogy aztán belevethesd magad New York körforgásába, a város immáron a tied is! Sok szerencsét a továbbiakban!  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!