Összébb húzom magamon a bari színű kabátot, mert hiába nincs még tél, a napok egyre csípősebbek, én meg néha hajlamos vagyok nem megfelelően felöltözni. Magam sem tudom, hogy jutott eszembe mára hasvillantós felsőt felvenni, de valószínűleg túlságosan keveset aludtam éjjel, és nem voltam teljesen magamnál reggel, mikor felébredtem. Otthon se szólt érte senki… nem mintha annyira foglalkozna velem bárki, hogy mit veszek fel, meg amúgy is olyan ritkán találkozom a szüleimmel, hogy nagyjából olyan érzés, mintha kísértet lennék otthon. De nagyon okos ötlet volt részemről legalább kabátból a vastagabbat felvenni, hiszen így akkor nem fagyok halálra, és mivel gyalogolok mindenhová is, így eléggé jól jártam vele. Bemegyek a plázába – biztos ami tuti, addig is legalább melegben vagyok -, és elnézek az írószeres boltba, hátha jöttek új cuccok, hiszen már egy hét eltelt, mióta legutóbb voltam és azóta biztosan rengeteg új dolog érkezett. Mivel már Halloween után vagyunk, nyilvánvalóan minden is tele van karácsonyi dekorokkal, a boltokban karácsonyfák meg izzósorok mindenfelé, arról nem is beszélve, hogy a pláza közepén annál a kis házikónál bele lehet ülni a télapó ölébe – perverz gondolat. Grimaszolok is egyet, ahogy megpillantom a jelenetet, amikor épp egy lány ikerpár készül a télapó ölébe ülni és megbeszélni vele, hogy Barbie-t kérnek karira. Küldök néhány bíztató mosolyt a sorakozó gyerekek irányába, aztán megyek is arrébb, nehogy még valaki azt higgye, én is sorban akarok állni. Régen volt, hogy a szüleimmel eljöttünk ide, azonban sosem élveztem ezeket a mű dolgokat. Meg hát az egész télapó-dolog olyan, amilyen. Lövök azért egy szelfiet az insta sztoriba, mert a dekoráció egyébként irtó cuki. Nekem amúgy még egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom, úgyhogy megpillantok a Butlers kirakatában egy hatalmas „sale” táblát és bemegyek. Tele van még Halloween-i dolgokkal. Megpillantok egy óriási jack-o-lantern bögrét, amibe tökéletes pumpkin spice lattét lehetne csinálni, úgyhogy hezitálás nélkül el is indulok a pénztárhoz és kifizetem. Persze, nincs akkora táskám, hogy el tudjam tenni, így csak fogom a kezemben – nem, annyi eszem nem volt, hogy kérjek hozzá szatyrot. Nem baj. De ha már úgyis eszembe jutott a sütőtökös latte, akkor miért ne…? Fordulok egyet, hirtelen – pedig most még a mappám sincs nálam, hogy bárki könnyedén fellökhessen -, majd egy kétméteres arc nekem jön, és prímán kiüti a kezemből a bögrét, amivel még össze sem ismerkedtünk rendesen, erre tessék… Bízom benne, hogy nem fog senki összetaposni, úgyhogy mivel nem tört ripityára, könnyedén össze lehet szedni a cserépdarabokat. Gondolom, csak ezer szempár szegeződik rá épp, hogy mi a frászt csinálhatok a földön, na mindegy.
Kezdőlap
