Seraphine elnevette magát, amikor Jasper megint undok macskává változott, hiszen már kezdte megszokni, hogy pillanatok alatt képes erre, majd az utolsó megjegyzése miatt meglepetten pillantott a férfira és hümmögött egyet. – Köszi a tippet! Nem is rossz ötlet és talán teljesítem a kívánságodat, hogy véletlenül se aludj be, vagy csak a kaján kívül legyen még egy okod hazasietni. – ártatlanul csendült a hangja, hiszen Jasp a saját sírját ásta azzal, hogy ilyen ötleteket adott a lánynak. Esélyesen a férfi sejtette, hogy Sera fejében miféle gondolatok fordulhattak meg, még ha nem is adta jelét még a pillantásával és mosolyával se. Arcára kiülő mimika nem sugallta azt, hogy valami csínyre készülne, vagy arra, hogy megint őrületbe akarná kergetni Jaspert, pedig utóbbira eléggé nagy volt az esély.  
- Nem rémlik hogy ő kicsoda, de miért pont rá emlékeztetlek? – kicsit tanácstalanul csendült a hangja, kíváncsian pillantott a férfira játék közben. Amikor a kontroller rezegni kezdett a kezében sietve pillantott újra a tévé felé és egy hajszálon múlott, hogy nem halt meg, megint. - Maximum csak őrületbe akarlak kergetni, vagy a kettő ugyanaz? – úgy tett, mint aki nagyon elgondolkozik ezen, de valójában csak viccelt. Nem állt szándékában szellemé változtatni Jaspert, mert egyre jobban megszokta a közelségét és most már képes volt beismerni azt, hogy tényleg hiányozna neki a férfi, ha egyszer csak eltűnne az életéből.
- Ahhoz képest az ágyamhoz egész jól eltalálsz, hogy aztán az ölelésedbe vonj a holdfénynek játékában. – pimaszul csendült a hangja, de egymás ugratása már egészen megszokottá vált, de bőven volt igazság a lány szavaiban, hiszen kisebb bosszankodások közepette a sötétben is egészen jól odatalált már az ágyához Jasper. Néha megesett az, hogy neki ment valaminek, vagy rálépett valamire, mert korábban véletlen Sera leverte és elfelejtette felvenni, amikor még szarul volt, de nem dőlt össze a világ és úgy tűnt, hogy a különbségeik ellenére is szükségük van egymásra és tökéletesen kiegészítik egymást, ha nem így lenne, akkor biztosan nem töltöttek volna ennyi időt együtt az elmúlt napokban.
Játékot követően újra érdekes fordulatot vett a beszélgetés, annyira hogy a lány nem is sejtette, hogy hamarosan már nem ő lesz a kísértő, hanem a férfi fog azzá válni és megtapasztalhatja mindazt, amit netalán a férfi szokott érezni az édesen kínzó játszmák során. Seraphine próbálta a gondolatait rendezni a sötétségben, majd a fejét a férfi ölébe hajtotta minden hátsószándék nélkül. Meg se fordult a fejében, hogy ez egy újabb kínzás oszlopot erősítő tett volt. A fejében a szobájához hasonló káosz uralkodott és mire meglelte a szavakat, addigra már a sötétség se rejtette el arcára kiülő érzéseket, mert a szoba egyik pontjában lévő fényfűzér felkapcsolódott, mintha csak valami fura reflektor lett volna, hogy megvilágítsa őket és egyetlen egy rezdülés se kerülhesse el a másik figyelmét.
Csodálkozás ült ki a férfi válaszát követően az arcára, hiszen nem gondolta volna, hogy Jasper ott kereste volna az igazit. – A telefonod nem akart öngyilkos lenni? – persze, hogy a rengeteg értesítőre célzott, mert biztos volt abban, hogy sok nő húzhatta őt jobbra, de pontosan tudta azt, hogy ott az emberek inkább mást keresnek, ezért se vonzotta. A férfi vállrándítását követően kezét kinyújtotta és gyengéden megsimogatta az arcát, mert semmi gond nem volt ezzel. Mindenki próbálkozik a maga módján, de talán nekik az appok helyett egy lakást kellett kibérelni, hogy szembe jöjjön az igazi, ki tudja…
Egyértelmű volt Sera számára, hogy az újabb kibukott igazság meglepte a férfit, mire csak bólintott, hiszen Daisy tényleg a legjobb barátnője; olyanok, mint két testvér. Végül kicsit elmerült a gondolataiban, ami talán a férfinak is jól jött, hiszen legalább meg tudta emészteni az újabb információt és tekintve, hogy még egy kérdésre nem felelt, így kivételesen nem merült el Sera se az értelmetlen önmarcangolás tengerében. Nem kezdett el azon agyalni, hogy vajon Jaspert mennyire zavarhatja azt, hogy modellkedik, vagy éppen az, hogy néha milyen körökben is fordul meg.  
Választhatta volna az egyszerűbb utat is, de hű maradt önmagához és ahhoz, hogy kimerte mondani azt, amit gondolt és érzett. Egyszerűen csak azt érezte, hogy a szavak utat akarnak törni, mert fogalma sem volt arról, hogy miket kotyogott már ki akkor, amikor kába és lázas volt. Most nem lehetett a betegségre fogni, mert már szinte teljesen jól volt. Néha elveszett az őt fürkésző gesztenyebarna szempárban és próbálta megfejteni azt, hogy milyen érzéseket keltettek életre a szavai, már amikor nem a terasz felé pillantott, mintha csak a fényfűzéren túl látná a csillagos égboltot, de valójában nem látta. Egyszerűen csak picit tartott attól, hogy kivételesen még ő is zavarba jönne, vagy ajkára forrna minden szó még azelőtt, hogy kimondhatná őket, ha túlzottan elveszne a férfi szemében megbúvó érzésekben.
Az egyre elnyúló csendben, ami a lány vallomását követően rájuk telepedett, Sera kivételesen aggódni kezdett, hogy netalán rosszat mondott, túlzottan sokat árult el és most Jasper kiakadt? A kiejtett két „szó” se igazán nyugtatta meg, ahogy egyre inkább elveszett a kétségeit tápláló gondolatokban, úgy maradt szép lassan abba a férfi karjának cirógatása is. Fürkészte Jaspert és igyekezett nem pánikba esni, de egyre nehezebben ment neki. Ostobaságot tett volna, amiért ennyire őszinte volt és elárulta azt, hogy részben milyennek is látja?
Hamarosan Jasp kimászott és Sera feje a kanapén pihent meg, de a férfi minden rezdülését követte, a férfi lerakta a csészét és visszatelepedett mellé a kanapéra, addigra már elrejteni se tudta, hogy kétségek gyötrik, hogy tanácstalanná vált. Kicsit beljebb csúszott a kanapén, hogy a másik jobban elférjen. Pillantását továbbra is a másikon felejtette és némán kutatott válaszok után. Kisebb sóhaj bukott ki ajkai között, amikor Jasp megszólalt és ajkát becézgette. – Igen, te vagy. – hirtelen csak ennyire futotta, mintha Seraphine elveszítette volna a hangját és hamarosan tényleg így lett, amikor a férfi érzéki játékba kezdett, ami felért számára egy kínzással. A nyakára hintett leheletfinom csókok egyre inkább ingerelni kezdték, beleborzongott és a szíve repesni kezdett, aminek köszönhetően a mellkasa egyre hevesebben emelkedett és pár röpke másodpercre a lélegzete bennakadt. Öntudatlanul arrébb billentette a fejét, mintha csak önként és dalolva kínálná fel a nyakát Jaspernek, miközben a vágy ébredezni kezdett és jóleső bizsergés járta át az egész lényét. Alsó ajkába harapva igyekezett megakadályozni azt, hogy hangot adjon mennyire is élvezi az egészet, de az utolsó csókkal egy időben elveszítette a kontrollt és egy szenvedélyes sóhaj pergett le ajkairól.
Pillantásuk egymásba fonódott rövidke időre, majd a szemhéja lecsukódott, ahogy Jasper ajkaival újra cirógatni kezdte a bőrét, mintha csak most bosszút állna minden korábban elkövetett játszmáért és így akarná kínozni a lányt. Legalábbis Sera kezdte így érezni és nem értette, hogy lehet ennyire hatással rá a férfi pusztán már ennyivel is, de esélyesen ahhoz is köze volt, hogy egy ideje próbálták féken tartani a vágyaikat és ott volt még az is, hogy néha már majdnem átlépték a következő határt, de végül mindig visszatáncoltak.
Jasper vallomásának köszönhetően Sera szíve pár ütemet kihagyott, majd őrült tempóra kapcsolt, ha rajzfilmfigura lett volna, akkor most kiugrott volna a szíve, a szemei pedig szívecskét formáztak volna. Elolvadt és minden önuralmára szüksége volt, hogy ne húzza közelebb Jaspert és ne adja tudtára a csókjával azt, hogy mennyire őrülten vágyik rá, csakis rá. De ahogy a férfi pár nappal ezelőtt, úgy most ő igyekezett önuralmat gyakorolni, mert a nyakára hintett csókok közben megfogadta, hagyni fogja azt, hogy Jasper szabályai szerint játszanak és egyelőre ez ment is neki, viszont tagadhatatlanul egyre inkább a peremen táncolt és néha majdnem el is bukott, mert szíve szerint a mélybe zuhant volna. Így végül maradt annál, amiben szintén jó volt, még pedig a szavaknál. Hangja megtelt vágyódással.  – Első csókunk óta kísértesz ébren és álmaimban is, azóta más férfi nem létezik, csak te. – esélyesen merész kijelentés volt ez, de akkor is lappangott benne igazság. Igaz, már a csókjuk előtt is vonzotta valami a férfiban, de utána lett minden még zavarosabb és még kevésbé tudta kizárni a gondolatai közül. Annak ellenére is, hogy pontosan nem tudta azt se mi is ez közöttük, vagy miként is lesz pár nap múlva, vagy akár hét múlva. Nem gondolkodott ilyeneken, csak hagyta, hogy a szívében életre kelt dallam dalszövege részben életre keljen és ott lebegjen közöttük. Ha a pillantásuk találkozott, akkor Jasper a tengernyi érzésre bukkanhatott az őzike szempárban, többek között: vágyódás, szenvedély, remény, szükség, boldogság, türelmetlenség és legvégül gyötrődés, ami az önuralom miatt kelt életre. Érinteni akarta a másikat, elveszni a perzselő ajkak játékában, de még kitartott és hagyta, hogy a kígyó kísértse őt a saját szabályai szerint és már az se számított, ha a köztük életre kelt kötelék bűnnek számítana, mert kétséget kizárólag akkor bűnbe akarna esni.

credit

Seraphine angyalian elmosolyodott és ártatlanul megrántotta a vállait, amikor boszorkánynak nevezte őt Jasper, hiszen mind a ketten tudták jól, hogy igaza van a férfinak a jelzőket illetően is. Mosolyogva fürkészte a férfit, majd a bögrében lévő teát kicsit megfújta és óvatosan ivott, de már nem kezdett újabb játszmába. A korábbiakra pedig nem felelt semmit se, mármint szavakkal biztosan nem, az arckifejezései viszont egészen beszédesek voltak és le se tagadhatta volna, hogy élvezte az ehhez hasonló játékokat. Még ha olykor egészen veszélyesnek tűnt és nem lehet tudni azt, hogy a férfinál mikor fog betelni a pohár, vagy szakad el a húr, de azért Jaspert se kellett félteni, mert egyre nagyobb teret engedett a pimaszságainak, amit a lányt örömmel töltött el és élvezett is.
A játékot követően mosolyogva fürkészte a férfit, majd megcirógatta az arcát az újabb kedves szavak hallatán. Az érintés teljesen természetesen jött, mintha ezer éve megszokott lenne közöttük és nem csak az elmúlt napok alatt kúszott volna be az életükbe, a lopott csókokkal és ölelésekkel egyetemben. Ide lehetett volna sorolni azt is, hogy az elmúlt napokban is egymás mellett hajtották álomra a fejüket, mintha meg se fordult volna már egyikük fejében se, hogy amúgy akad még egy szoba és pár nappal ezelőtt még azt a másik szobát gyakran a másik magára is zárta, hogy véletlen se zavarhassa meg őt Sera. Ez még is annyira távolinak tűnt, főleg, ahogy Jasper is a játékot követően közelebb húzta őt, hogy puszival ajándékozza meg. Kicsit úgy hatottak, mint egy pár, akik nem teljesen tudnak meglenni a másik érintése nélkül, vagy csak szavak helyett inkább apró tettekkel fejezik ki azt, hogy valójában mi is éreznek a másik iránt vagy a másiknak köszönhetően. – Te lettél az én pomponfiúm? Vagy csak félsz attól, hogy a bénázásaim miatt nem lesz kedvem újra játszani? – kíváncsian szegezte neki a kérdést a puszit követően, hiszen ki tudja hogy mi fordult meg Jasper fejében. Sera alapból se az volt, aki megfutamodna az első nehézségek láttán, vagy csak azért, mert valami nem megy neki elsőre. A játék pedig ilyen volt, úgy gondolta, hogy gyakorlással jobbá válhat, meg esélyesen jobban rá fog érezni is és majd nem kell olyan gyakran a kontrollerre se pillantania, hogy mit is kellene nyomnia. Sera felvonta a szemöldökét és aranyosan elmosolyodott. – Tudod, imádom a kihívásokat és ez megint úgy hangzik, mintha keringőre hívnál. Ki tudja, talán majd titokban játszom, míg te beadandókat javítasz, vagy unalmas üléseken veszel részt a többi tanárral. – barátságosan csendült a hangja és mosollyal viszonozta Jasper önelégült vigyorát, hiszen arra már a férfi is rájöhetett, hogy nehéz eltántorítani a lányt attól, amit a fejébe vesz. Elég csak a kínzó játékaikra gondolni, vagy az elmúlt napokra is, amikor már ki akart kelni az ágyból, de Jasper még nem hagyta neki. Az is kisebb csata volt, - már amikor Jasper nem vetette be az ölelést úgy, mintha valami bilincs lenne -, hogy még maradjon és pihenjen. Vagy ott volt az is, hogy egy helyett két csontváz figura díszelgett a teraszukon, pedig még akad jó pár hét Halloweenig.
A lelkesedése eléggé kiérezhető volt a hangjából, hiába ügyetlenkedett sokat, amúgy se gondolta azt, hogy kapásból profi lesz, nem hitte hogy létezne ilyen téren rejtett képessége, így is sok téren már szerencsésnek volt mondható az életben. Kell néha olyan is, amit szeretünk, még ha bénák is vagyunk benne. Idővel remélte azért majd jobban fog menni neki is.
A játék mellett a beszélgetés is halad a saját medrében és Sera nem félt kérdezni, megosztani a gondolatait, még akkor se, amikor nem sok köze volt a játékhoz, de annál inkább köthető volt a mellette ülő férfihoz, mert tényleg érdekelte minden, ami Jasperhez köthető volt. Ez viszont esélyesen egyiküket se igazán lepte meg, hiszen az elmúlt napok eseményei és az együtt eltöltött percek eléggé felborították a megszokott dinamikát, ami eddig uralta a házat és helyette egy másabb fajta költözött be, amit esélyesen egyikük se bánt, legalábbis most még biztosan nem, mert még nem szakad a nyakukba a külvilág, a megannyi szabályával és előítéletével. Kicsit úgy hatott, mintha csak valami romantikus könyv lapjain ragadtak volna, ahol még megkapták a viharok előtti békésebb időt, hogy a kötelék kicsit kibontakozhasson és egyszerűbb, vagy talán épphogy majd nehezebb legyen kiállniuk a próbákat. Ki tudja, hiszen a jövő eléggé kifürkészhetetlen mindenki számára.
- Hmm, lehet egyszer, de nem mostanában. Nem igazán szoktam képregényeket olvasni, de akkor ezek szerint gyakran megfordulsz a könyvtárban miattuk, vagy csak egy-kettő olyan van ami vonz és azokat beszerzed? – úgy adogatták egymást között a labdát, mintha csak teniszeztek volna, mindig lecsapódott valahol a labda egy újabb információmorzsával egyetemben, egy újabb kérdéssel, de a válaszok is könnyedén érkeztek, mintha tényleg nem létezne többé egyetlen egy fal se és mind a ketten arra vágynának, hogy a másik kicsit jobban megismerje őt.
- Most igazából azt mondod, ha még is béna leszek, akkor még egy gyerek is ügyesebb nálam. Igazán megnyugtató és kedves. – tettetett felháborodással csendült a hangja és még drámaian egy „ouch” is elhagyta a száját, mintha a férfi szavai kicsit megbántották volna őt, de ha Jasper ránézett, akkor szembe találta magát Sera pimasz mosolyával, vagyis tudhatta, hogy ő se gondolta komolyan mindazt, amit mondott és nincs gond. A férfi szavai simogatták a lelkét és a kacsintását látva még inkább elmosolyodott. Játék közben rövid időre a férfi vállának döntötte a fejét és az amúgy csendesnek mondható lakást most a játékhangján kívül a nevetésük, szócsatáik és a játékkal kapcsolatos megjegyzéseik töltötte meg élettel. Le se lehetett tagadni azt, hogy nagyon is élvezik. Persze, ha véletlen valami nagyon menő dolgot sikerült Serának véghezvinni, akkor annak hangot is adott, mintha éppen vállveregetést várna cserébe és nem a véletlen műve lenne, de ez is hozzátartozott a bohóckodáshoz, a boldog örömteli pillanatokhoz, amikkel újabb emlékeket raktározhattak el a szívükben. Idővel kezdett ő is egyre inkább ráérezni, ahogy a játék is egyre inkább kezdte beszippantani őt.
Jasp kérdését hallva angyalian elmosolyodott és ártatlanul fürkészte a másikat, szemöldökét is felvonta.  – Lehetséges, vagy ennyire megszeretted a szobámat, hogy titokban már be is költöztél oda? – játékosság és pimaszság is kicsendült a hangjából, miközben a pillantásuk egymásba fonódott és pár másodpercre el is feledkeztek a játékról, aminek köszönhetően mind a ketten meghaltak és az utolsó mentéstől kellett folytatniuk. – Most nézd meg, miattad megint meghaltam. – homlokon bökte a férfit, de egyáltalán nem komoly volt a bosszankodása, viszont nem tudta kihagyni, tekintve hogy most a férfi terelte el a figyelmüket, nem pedig ő. Amikor homlokon puszilta őt Jasper, akkor édesen elmosolyodott és melegség járta át, de pillanatokon belül a szavai is melengették a lány szívét, hiszen még jól rémlett neki miként zárta magára az ajtót Jasp, hogy véletlen se mehessen a szobája közelébe. Most meg? Mintha csak a világ teljesen megváltozott volna és nem kizárt, hogy kicsit meg kellett volna ijedniük a hirtelen beállt változás miatt, de Sera inkább boldogságot és kíváncsiságot érzett, hogy még mit tartogathat számukra az élet. Arról nem is beszélve, hogy úgy érezte, hogy a boldogság tengerét hozta el a férfi és örömmel mártózott meg minden egyes kedves szó, bolondozás, lopott érintés vagy édes és szenvedély csóknak köszönhetően. – Rendben, de ezt már nem teheted semmisé. – közelebb hajolt a férfihoz, kicsit megcirógatta az arcát, majd puszit nyomott rá. Aztán újra kezébe vette a kontrollert, hogy folytassák a játékot.
Fogalma sem volt arról, hogy mennyi ideje játszhattak már, de teljesen besötétedett, amikor az utolsó küldetést is befejezték és Jasper úgy döntött, hogy ideje véget vetni mára a mókázásnak. Kicsit el is gémberedett, így átmozgatta magát, miután maga mellé ejtette a kontrollert. Sera arca sugárzott a boldogságtól.
- Máskor is játszhatnánk, szívesen kijátszanám és megismerném azt, hogy itt milyen történetet mesélnek el. - mosolyogva fürkészte Jaspert, majd elvette a bögréket, amiben a teák már teljesen kihűltek és a férfinak adta az övét, a sajátjába pedig belekortyolt. - Akár csinálhatnánk ugyanazt, mint a mesékkel. Lenne egy fix nap, amikor ezzel töltjük az esténket. Mit gondolsz? – persze azon kívül is játszhatnának, vagy az a nap se lenne kőbe vésve, de még egy közösprogram lenne legalább kilátásban, vagy csak Jasper játszana, ő meg figyelné.
A név hallatán Sera félrenyelte a teáját, így köhögözni kezdett és a zavarodottság könnyedén kiült az arcára. Hirtelen nem értette Jasper mire is gondol, vagy honnan tudja azt, hogy mi a chat neve, aztán szép lassan összeállt a fejében a kép és felderengett a korábban elhangzottak. Mielőtt viszont bármit mondhatott volna, Jasper újra megszólalt. Lerakta a teát és picit eltöprengett, majd eldőlt a kanapén és a fejét a férfi combjára fektette, onnan nézett fel rá. Remélte, hogy Jasp soha nem jön rá erre, de nem kezdett el pánikolni miatta és kétségbe se esett, hogy lebukott. Inkább csak próbálta a maga módján menteni a menthetőt, vagy valami olyasmi, hiszen tudta jól, hogy a férfi biztosan tudja, hogy ő nyerte meg ezt a nevet. Alig, hogy sikerült kicsit összeszednie a gondolatait, a teraszajtóhoz felrakott fényfűzér be is kapcsolt, hiszen időzítőre volt állítva és minden este ugyanakkor változtatta kicsit sejtelmessé a nappalit.
- Esélyesen ő jobban tudna arra felelni, hogy a pasim vagy nem. – higgadtan csendült a hangja, de a pillantása beszédes maradt, hogy miért is dobta vissza a labdát, mert igazán még ő se tudta azt, hogy mi is van kettőjük között. Csak azt tudta, hogy leírhatatlanul boldog és hogy van egy érzelmi kötelék is kettőjük között, még ha azt jelenleg nem is tudta kibogozni – Ahh szóval Tinderes csajnak gondolsz? – megforgatta a szemét. – Bocsi, hogy csalódást okozok, de soha nem voltam a felhasználója.– persze, hogy úgy hathatott, mintha ki akarná kerülni az első kérdésre a választ, de valójában picikét a másikat akarta ezzel is húzni. – Várj, te igen? – kicsit megdöbbent, vagy nem ezért ugrott be a férfinak pont az a felület? - Ha jól rémlik, kérdeztél a legjobb barátnőmmel, Daisyvel kapcsolatban is. – kérdőn fürkészte a férfit és továbbra is fejét Jasper ölében pihentette, ha csak a másik nem tessékelte arrébb. – Igen, ő az, akire gondolsz, az utánozhatatlan és angyali hangú Daisy Winterberg. – bár sejtette ezzel is sokkolja Jaspert, ahogy korábban is tette már.
Ha férfi esetleg a karját „köréfonta”, akkor Seraphine keze az övére siklott és kicsit cirógatni kezdte, ahogy továbbra is elveszett a gesztenye szempárban és töprengőfejet vágott. Ahogy máskor, úgy most se akarta megkönnyíteni a másik dolgát és pár szó helyett, inkább másként közelítette meg a témát.  
- Mielőtt még kilyukadna az oldalad megpróbálok válaszolni az első kérdésedre is. – egy aprót sóhajtott. – Nos, tudod ő az a személy, aki magára zárta az ajtaját, mint egy tinédzser, de esélyesen csak így akart távoltartani engem, vagy inkább magát tőlem? Ez talán örök rejtély marad. Néha olyan, mint egy pokróc vagy egy élő grumpy cat. Nagyon nincs tisztában azzal, hogy milyen hatással van a nőkre és igazán cuki, amikor zavarba jön, vagy csak számomra érthetetlen okokból fennakad bizonyos dolgokon, mint mondjuk egy köntösön. – pimaszul kacsintott a másikra, amikor az utolsó szót kiejtette. – De mindezek mellett nagyon gondoskodó és cuki, a mosolya és pillantása babonázó, könnyedén hozza el az ember életébe a boldogságot. Az utolsó pár napban pedig volt szerencsém ráébredni arra is, hogy az ölelésében minden békéssé válik és elcsendesedik. Olyan, mint egy biztonságot jelentő védőháló. – kivéve a szíve, mert az gyakran képes volt őrült ütemet járni. – Ahh és majdnem elfelejtettem, ő az, aki miatt néha aljas és megátalkodott boszorkánnyá változom. – elmosolyodott, hiszen Jasp szavait idézte fel. – A leglényegeseb dolgot csaknem elfelejtettem, vagyis azt, hogy esélyesen a főztömet jobban kedveli, mint engem. – persze csak ugratta másikat, de azért szomorúan sóhajtott egyet az összhatás kedvéért. Néha beszéd közben a pillantása a terasz felé vándorolt, de újra és újra visszasiklott a férfi arcára a pillantása. – Így esetleg már tudod kiről lehet szó, ha már a kép nem volt elég beszédes, vagy megsúgjam a nevét? – elbűvölő mosolyt villantott Jasperre.

credit

Egy pillanatra elgondolkozott Jasper kérdésén, majd megrántotta a vállát. – Lehetséges. – esélyesen mindegy volt, hogy ki is nyerte meg a másikat, mert tagadhatatlanul volt köztük valami, ami miatt nem tudtak elszakadni egymástól és végül egyszerűen hagyták, hogy leomoljanak a falak, amiket egy ideig igyekeztem fenntartani. Annak ellenére is így volt, hogy még igazán ők se értették meg a lelkükben életre kelt tornádót, amik a másik iránt érzések tömkelegéből született meg.  Ugyanakkor az elmúlt napok eléggé világossá tették azt is, hogy ez nem csak testi vonzalom, hanem több lappang ott, még ha képtelenek is voltak jelenleg szembe nézni vagy igazán megérteni azt, amit a szívük dallama súgott. – Örülök, hogy ízlik. – ő elvett egy virslis múmiát, mert eléggé éhes volt. Na meg addig is legalább egy kis nyugalmat hagyott Jaspernek, mert nem húzta őt és nem kergette az őrületbe se a megnyilvánulásaival. Éppen az utolsó falatot rágta meg, amikor Jasp a karrierjére vonatkozóan kérdezett vissza, mire csak bólintott, még ha továbbra is úgy gondolta, hogy tanárnak született a férfi. Ott tényleg kivirult és még inkább magára vonzotta a diákok figyelmét, mert igyekezett a száraznak és unalmasnak tűnő anyagot is kicsit érdekessé tenni, legalábbis Sera így gondolta. Jasp még nem fásult bele a tanításba, tele volt esélyesen ötletekkel és álmokkal ilyen téren, Sera pedig remélte, hogy a férfi sose fog csalódni és lehetősége lesz mindent megvalósítani. Még akkor is, ha pont a lány miatt lebegett egy láthatatlan bárd a fejük felett, hiszen azzal, hogy hagyták a falakat leomlani bizonyos téren nagyon is veszélyes területre eveztek. A külvilág számára ők nem csak egy nő és férfi voltak, hanem diák és tanár, de ez jelenleg egy másik nap problémájának ígérkezett.  
Sokat sejtetően rápillantott a férfira, miközben kicsit még a szemöldökét is felvonta, hiszen részben erre utalt. Mármint remélte, ha pikáns álmok kísértik a férfit, akkor annak főként ő a főszereplője és nem valamelyik színésznőről fantáziált, miközben mellette feküdt az ágyban. Ha Jasper nem értett volna a pillantásból, akkor igenlően bólintott, hogy valóban erre utalt. A labdák repkedtek és Seraphine egy pillanatra megtorpant, de a vére hajtotta őt és nem tudott megálljt parancsolni magának az újabb kérdést követően, pláne most nem, amikor egyre inkább felszabadultabbá kezdtek válni egymás társaságában. – Hanem kié? – először csak ennyit mondott, de mielőtt még Jasp abba ringathatta volna magát, hogy ennyivel megúszta, azelőtt megszólalt újra. - Talán akkor… - töprengően szólalt meg, ujjai a férfi combjára tévedtek és kacéran elmosolyodott, majd lassan elkezdte az ujjait egyre feljebb csúsztatni, miközben közelebb hajolt a férfihoz és suttogva megszólalt. – Lehet érdekelne, hogy miről fantáziálsz. Ki tudja, talán egyszer még valósággá is válhatna… - hangja érzékin csendült, lehelete a férfi bőrét cirógatta. Tagadni se tudta volna, hogy játszadozik a másikkal és nagyon is élvezi, még ha részben lappangott igazság is a kiejtett szavakban. Távolabb hajolt a férfitól, ha a másik nem akadályozta meg benne és kihívóan fürkészte egy ártatlan mosollyal egyetemben.
Jasp sóhaja kicsit beszédes volt, Sera picit oldalra billentette a fejét, kíváncsian fürkészte, ahogy az édesen kínzó játék egyre inkább kezdett kibontakozni. Meglepettségtől elkerekedett a szeme és ujját a saját ajkához érintette, mint aki nagyon elmerengett valamin. – Valóban, csak még azt nem közölted, hogy milyen büntetésre is gondoltál. -  Fogalma sem volt, hogy miként volt képes másodpecek alatt pimasszá válni a férfival szemben, mert egyértelmű volt, hogy ösztönösen jött a másik reakcióinak köszönhetően, de nem is bánta. Főleg az elmúlt napokban lelte egyre inkább kedvét benne, mert Jasper is egyre jobban kezdett azzá válni, ami azt sugallta számára, hogy a férfi jól érzi magát és képes elengedni magát. Ez pedig melengette a lány lelkét, ahogyan a most megmutatkozó sármos mosolya is, aminek köszönhetően Sera szinte elolvadt és a szíve pár ütemet félre is vert. A férfi mosolya részegítőbbnek hatott, mint bármelyik alkohol. Az ujját végighúzta a múmiaszerű sütemény résén.  – És egyszer szeretnéd megtudni? – ártatlanul szegezte a kérdést a férfinak, majd az ujjáról egyszerűen lenyalta a nutellát, miközben a férfit fürkészte. Tudta, hogy gonosz játékot űz a másikkal, de melyik nő ne imádná látni azt, hogy milyen hatással is van egy férfira, főleg, ha arról van szó, aki képes volt őt is megszédíteni. Sera pedig egyre bátrabban játszotta ezeket a játékokat, miután kezdett egyre inkább jobban lenni és lehullottak a falak, még akkor is, ha fogalma se volt arról, hogy mit is tartogat számukra a jövő. Jelennek élt, vagy valami olyasmi. Talán még se sikerült teljesen letérnie a tagadás ösvényéről, hiszen nem akart szembe nézni azzal, hogy hamarosan a valóság be fog kopogtatni az ajtón és vissza kell zökkenniük a hétköznapokba, ahol megannyi veszély és talán akadály les rájuk. Arról nem is beszélve, hogy nem kizárt Jasper még vissza fogja sírni a lázas időszakot, amikor a tornádó szunnyadt és nem játszadozott vele.
Megforgatta a szemeit, mert még a feltételezés is abszurdnak hatott és meg is ingatta a fejét, mert fogalma sem volt erről. Akkor talán lehet még időben lelépett volna, vagy be se költözött volna, mert nem akart még több bonyodalmat az életébe, de míg a többi kavalkád az életében nem túlzottan pozitív érzésekkel töltötte el, addig Jasper jelentéte nagyon is azzá vált. Örült annak, hogy így alakult, minden árnyoldal ellenére is. Az újabb megnyilvánulásra kicsit eltátotta a száját, majd miután visszakerült Jasper orrára a szemüveg összefonta a karját mellkasa előtt, mint aki bedurcizott és szomorúan lebiggyesztette az ajkát, amikor azzal ugratta a férfi, hogy már rég foghatott volna magának egy csinos diáklányt. Persze, ha Jasper nem ment bele a játékba és nem próbálta meg puszival, vagy öleléssel kiengesztelni őt, akkor egy kis ideig még durcizott, majd nyelvet öltött a másikra, hogy aztán elmenjen teát csinálni, utána pedig vidáman folytatódjon az estéjük és Jasp a játékok rejtelmébe beavassa.
- Ez kb. olyan volt, mintha azt mondtad volna „most kellett volna jobbra fordulni”, de már rég túlmentünk a kereszteződésen. – persze, hogy ugratta a másikat, hiszen esélyesen Jasp még simán kitért volna az oszlop elől, de neki nem ment. Szerencsétlen autó egészen új designt kapott a sok ütközésnek köszönhetően, de a lány nem adta fel. Újra és újra próbálkozott, a csipkelődések és kisebb játékos szócsatáik ellenére is, míg a telefonja rezgése el nem vonta a figyelmét, ami a kanapé mellett volt a földön, mert esélyesen odapottyant le, amikor bealudt a láztól, vagy amikor Jasp bevitte őt a szobába. Kész csoda, hogy még nem merült le, hanem még pár százalékon képes volt működni.
Hallotta Jasper kérdését, de nem igazán fogta fel egyből, mert túlzottan koncentrált és kezdte úgy érezni, hogy ugyan csigatempóban, de kezd ráérezni a játékra. Az újabb információk a korábbiakkal vegyültek, mire a lány megszólalt. – Aham. – nemhogy Jasper, de esélyesen bárki nehezen tudta volna dekódolni azt, hogy pontosan melyik megállapításra is vonatkozott a válasz, Daisyre, vagy a becenév megfejtésére, viszont a lány figyelmét túlzottan lekötötte a játék ahhoz, hogy bőlére eressze a választ. Miután vége lett a versenynek az ölébe ejtette a kontrollert és kicsit megmozgatta az ujjait.
Sera édesen elmosolyodott, amikor Jasp közelebb húzta és a puszit követően boldogságtól sugárzó tekintettel pillantott fel rá. – Mind ketten tudjuk, hogy borzalmas voltam, viszont nagyon imádnivaló vagy, hogy ezt mondod! – nyomott egy puszit Jasp arcára, a tévére siklott a pillantása. - Talán később is szívesen gyakorolnám még, hátha egyszer jobb eredményt sikerül elérnem, mint neked. –eléggé kicsi volt erre az esély, de így adta a férfi tudtára azt, hogy élvezi és szívesen játszana még máskor is, mármint ha ez Jasp számára nem jelent gondot.
Nem csak csendesen hallgatta a férfi szavait, hanem figyelte a kezét és a tévéképernyőjét is, hogy ellesse tőle, hogy mit kell nyomkodnia, ha netalán titokban akarna gyakorolni, hogy kicsit jobb legyen és még inkább élvezhetőbb legyen majd a közösjáték, mármint ha esetleg a jövőben lenne még ilyen alkalom. Nem akart véletlenül se bármi galibát okozni. – Hmm, akkor akadnak képregényeid, gyűjtöd is őket? – nagyon boldoggá tette Serát, hogy Jasper kicsit bepillantást engedett a dolgaiba és nem is kellett hozzá harapófogó, kicsit úgy hatott, mintha sose létezett volna a fal, vagy az undok macska stílus, vagy a néha megjelenő pokrócosság. Bár a lány is tudta, hogy az is a férfival együtt jár, de örült annak, hogy most ennyire jókedvű, boldog és közlékeny volt.
Közben el is készítették a karakterüket, ahol persze ki másra kellett volna várni, mint Serára, de meg akart nézni mindent is és létre akarta hozni a tökéletes karaktert. – Részemről rendben, majd jó padawanként követlek. – ugratta a férfit és ez a játék már jobban beszippantotta. – Izgalmasan hangzik, de ugye téged véletlenül se tudlak bátani? – Nem mintha erre készült volna, de a pillanat hevében és tekintve hogy részben azt se tudta eleinte mit csinált, simán történhetnek balesetek. – Amúgy csak azért bénázok ennyit, hogy eljátszhasd a hős lovagot. - játékosan a vállával kicsit meglökte a férfit, ahogy a kanapén ültek, majd rövid időre a fejét a vállának hajtotta és úgy játszott tovább. Igyekezett nem túlzottan ügyetlen lenni. Persze itt se maradtak el a hangosabb reakciók, néha egy-egy kisebb "sikoly", ahogy próbált beszállni a csatába is, de ez nem mindig tűnt jó ötletnek, tekintve hogy olykor a másiknak kellett megmentenie a fenekét. – Amúgy ha már lego, akkor egyszer megmutatod a gyűjteményedet? Meg már tudod mit szeretnél kirakni legközelebb? – kíváncsian csendült a hangja, aztán sietve szólalt meg, amikor kiszúrt valamit a játékban, pedig tutira nem kerülte el Jasperét se.  – Csubakkával, Leia hercegnővel vagy Han Soloval is fogunk találkozni, vagy ők nincsenek benne? – már egy ideje játszottak és tényleg érdekelte, hogy van-e erre lehetőség, vagy nincs. Szeretett volna minél többet megtudni, meg jó érzés volt beszélgetni, miközben teljesen elfeledkezett a telefonjával kapcsolatban felmerült kérdésekről. Nem szándékosan nem felelt rá, hanem a játékok túlzottan elvarázsolták.

credit

Sera soha nem hitte volna, hogy egyszer valaki ennyire fel fogja forgatni a világát, de még is megtörtént. Láthatatlanul és észrevétlenül, egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy talán a régi legendákban lappang igazság, hiszen más ésszerűnek mondható magyarázat nem létezett arra, ami közte és Jasper között kialakult. Tényleg úgy érezte, hogy a sors vörös fonala talán igaz lehet, még ha tudta is, hogy abszurdnak hat, ezért se osztotta meg ilyen téren a gondolatait Jasperrel. Végén még a férfi azt hinné, hogy még mindig lázas, pedig szerencsére már két napja hőemelkedése se volt és a köhögése is sokat javult. Tagadhatatlanul az első pillanattól kezdve volt valami a levegőben, ahogyan megpillantották egymást, s minél inkább próbáltak úgy tenni, mintha nem lenne semmi se és minél jobban igyekeztek a felépített falakat épségben tartani a kisebb játékok és játékból valóssággá váló pillanatokat követően, annál inkább elbuktak. Nem számított, hogy mit tettek, a felszín alatt morajló örvény nem csitult, inkább csak egyre inkább erősebbé vált, minél inkább próbálta elzárni magában és figyelmen kívül hagyni.
Nem tudta, hogy mi lesz akkor, ha újra maguk mögött hagyják a biztonságot jelentő otthont, de igazán nem is akart erre gondolni. Nem akart belegondolni abba, hogy pár nap múlva újra ki kell lépniük a világba és szembe kell nézniük mindazzal a káosszal, amit  a szívükben érzett érzés miatt kelt életre, hiszen a világ nem értené meg őket; hiába szól a legtöbb könyv, vagy éppen a film a szerelem erejéről, vagy arról, hogy a boldogságot válasszuk, de valójában ez ritkán valósulhatott meg az életben. A szabályok őket is kötötték volna, de még se bánta meg egyetlen másodpercét se az együtt töltött pillanatoknak és tudta jól, hogy harcolni fog azért, ami közte és a férfi között bontakozott ki. Egyáltalán nem értette, hogy válhatott ez ennyire különlegessé, de annak érezte, még ha rövid ideje is ismerték egymást és még annál is rövidebb ideje döntöttek úgy, hogy többé nem küzdenek a sorsuk ellen hanem hagyják azt, hogy a szívük dallama hasonló dalt játsszon, miközben többé már nem magányosan folytatják az útjukat, hanem a másik ott lesz és együtt néznek szembe mindazzal, ami rájuk vár. Most viszont nagyon nem akart ezen kattogni, inkább csak szerette volna kiélvezni mindazt, amiben Jaspernek köszönhetően része lehetett. Főleg, hogy most már egészen jól volt és már egyre hosszabb időre képes volt ébren maradni, felkelni az ágyból és az energia szintje is egészen visszatöltödött.
Ahogy a falnak dőlve fürkészte a férfit, hogy milyen átéléssel játszik, elmosolyodott és kicsit el is kalandozott a gondolataiban, miközben egy ásítást elnyomott. Pontosan úgy felejtette rajta a pillantását, mint az elmúlt napokban, amikor az ágyban egymás mellett ültek, vagy feküdtek. Ő olvasni próbált, de a gondolatait nem kötötte le egyetlen egy szívdöglesztőnek megírt tündér és vámpír se, vagy csak az egyszerű halandók alfahímjei, amik a könyvek lapjairól köszöntek vissza,  ahogyan az unalmas jogi szövegek a tankönyvek lapjairól se, mert helyette újra és újra Jasperre siklott a pillantása. Elég gyakran elmerengett a férfin, meg azon is, hogy vajon miként lehet annyira mázlista, hogy pont ő keltette fel a férfi figyelmét és minden bosszantás ellenére is képes így törődni vele és szeretni őt. Ilyenkor általában sose volt elég gyors és nem kapta el a pillantását abban a másodpercben, amikor Jasp a javítandó anyagok vagy csak a következő tanórára való készülés közben rajta kapta, hogy őt fürkészi. Vajon a férfi is néha elkalandozott? Elmerengett kettőjükön és próbálta megfejteni a megfejthetetlent? Nem tudta ezekre a választ, de még is amilyen természetességgel léteztek az elmúlt napokban egymás mellett, mennyire könnyedén váltottak csókokat és gyengéd érintéseket, vagy csak szenderültek álomba egymás mellett, az már egészen úgy hatott, mintha nem is új keletű lenne, pedig nagyon is az volt. Még is valahogy egészen könnyedén csiszolódtak össze ilyen téren és egyre több szokást kezdtek láthatatlanul is kialakítani.
Az újabb felháborodott megnyilvánulás zökkentette ki a gondolataiból, mire sietve lökte el magát, majd magához véve a kajákat indult el a nappaliba, hogy felfedje azt, hogy már felébredt és ne csak a távolból csodálja a férfit, akinek köszönhetően újra elkezdett a nap sütni és madarak is boldog dallamot csiripeltek a lelkében. Jaspernek köszönhetően elkezdett újra olyan dolgokban hinni, amikről azt hitte, hogy már soha nem fog a legutóbbi árulást követően, de most még is a félelem dallama egészen halkká vált, szinte meg is szűnt létezni és a bizalom köteléke úgy szövődött közöttük, mint egy láthatatlan fonál, ami remélhetőleg pontosan annyira elszakíthatatlan, mint a történetek szerint a vörös fonal.
Hagyta, hogy a férfi közelebb húzza őt, majd a túlfűtött csókot követően pillantásuk egymásba fonódott és mosolyogva fürkészték egymást. Újra érezhető volt, hogy picit pengeélen táncolnak, de ez már messze nem tűnt annyira veszélyesnek, mint a pár nappal korábbi, amikor végre teret engedtek a valódi érzéseiknek és hagyták azt, hogy egymás ölelésében a világ elcsendesedjen és minden békésnek hasson.
- Pedig az elmúlt percek kicsit másképpen hatottak és kezdtem aggódni, hogy netalán vetélytársam akad ilyen téren. – játékosan csendült a hangja, huncut mosollyal fürkészte a férfit és a vigyorát látva még inkább kiült arcára a boldogság. Felvonta a szemöldökét, ahogyan a férfi ajkára csókolta a szavakat, amibe kicsit beleborzongott és bizsergés járta át. Mielőtt Jasp még elfordulhatott volna, az ujja a férfi álla alá siklott és megfogta azt. – De talán pont ennek köszönhetően sikerült megnyernem téged, nem gondolod? – suttogta a férfi ajkaira, majd hosszú szempilláit kicsit megrebegtette és felpillantott rá egy édesen ártatlan mosollyal.  
Figyelte, hogy a férfi milyen jóízűen fogyasztja az általa készített ételt, ami mindig boldogsággal töltötte el, főleg, amikor még dicséretet is kapott érte, vagy az elmúlt napokban csókkal köszönte meg neki Jasper. A választ hallva hitetlenkedve megingatta a fejét és elnevette magát. – Talán még is inkább a tárgyalóteremben lenne a helyed, ügyesen bánsz a szavakkal. – boldogságtól csilingelő volt a hangja és már nyoma se volt a korábbi rekedtségnek. – Békés volt az álmod mellettem, vagy inkább pikánsnak mondható? – nem is ő lett volna, ha Jasper válaszát követően nem hozakodik elő valami ilyesmivel. S persze, ahogy sejthető volt angyali arccal szegezte a férfinak a kérdést. Mosolyogva hallgatta a másikat, majd közelebb hajolt hozzá, mintha puszit akarna adni neki, de valójában a férfi fülébe suttogott. – Hmm, ezt vegyem felhívásnak keringőre, hogy ne csak itthon, hanem az egyetem falain belül is rosszlánynak kéne lennem, hogy megbüntethess és beadandóval halmozzalak el? – extrán érzékin csendült a hangja, amikor azt a szót kiejtette, majd pedig nyomot egy puszit Jasp szájszegletére, mintha csak még inkább húzni szeretné őt.
Serát nagyon is boldoggá tette a férfi boldogsága és egyértelmű volt, hogy örömet okozott azzal, hogy belement a közösjátékba. Tényleg szerette volna kicsit jobban megismerni Jaspert, ez pedig úgy volt a legkönnyebb, ha nyitott azokra a dolgokra, amiket szeretett. A játék pedig ilyen volt. A puszit követően rövid időre magára hagyta, míg elkészítette a teákat, visszatérve lerakta az alátétre a két bögrét, aztán visszahuppant Jasper mellé és felhúzta a lábát.
- Hmm talán, de az se kizárt, hogy éppen a kamaszkori vágyálmaimat váltod valóra. – pimaszság megcsillant a lány szemében, de persze kicsit elkuncogta magát, még ha tényleg nem lehet tudni, hogy igazat mond vagy nem. Szeretett játszadozni a férfival, ehhez kétség se férhetett. - Pláne, amikor viseled a szemüveget. – odanyúlt és levette, úgy tett mint aki nagyon morfondírozik, aztán visszarakta rá. -  Nehéz eldönteni, hogy vele vagy nélküle vagy vonzóbb. Lehet kicsit még szexibbé tesz. – igazából nem számított, mert nagyon is vonzónak találta a férfit. Az elmúlt napok alatt pedig eléggé nyilvánvalóvá válhatott Jasper számára is, hogy nem a szemüvegen múlik bármi is.
Idővel visszaterelődött a téma a játékokra, mire csak bólintott és igyekezett mindent megjegyezni, amit a férfi mondott neki.  
- Szóval most mindent felsoroltál abból, amit el fogok követni, de tehetünk egy próbát, csak mond el melyik gombbal mit csinálok, meg segíthetsz is majd. – kérlelően csendült a lány hangja, és majdnem be is fészkelte magát Jasper ölébe, hogy könnyebben tudjon segíteni neki, de végül nem tette. Nem akarta tovább kínozni a férfit, hiszen így is már olyan önuralomról tett tanúbizonyságot pár nappal ezelőtt, hogy csodálta őt érte.- Becsszó, hogy nem fogok a kezedre csapni, ha nyúlkálni merészelsz. - és még a szívére is tette a kezét, mint aki tényleg megesküszik erre.  Ahogy várható volt Sera nem keveset bénázott, néha picit hangosabban is reagált a történésekre, mint talán kellett volna, de sokat nevetett, Jasper meg? Nem kizárt, hogy a fejét fogta és úgy gondolta talán jobb is, hogy a lánynak nincs autója. Serának az első rezgés fel se tűnt, de a másodikra felkapta a fejét, mert teljesen elfeledkezett az elmúlt napokban a telefonjáról, ami már alig pár százalékon próbált túlélni, de a lemerülés szinte elkerülhetetlen volt. Néha szeretett rajta lógni a pinterest, vagy reels videók miatt, meg ott kommunikált a barátaival is, de az elmúlt napokban nagyon nem hiányzott a készülék; mondhatná azt, hogy a betegség miatt, de valójában nem. Jasper miatt nem hiányzott neki a mobil, hiszen az elmúlt napokban a férfi lefoglalta őt és tekintve, hogy szinte folyamatosan együtt voltak, így nem is akart neki üzenetet írni, vagy hülye teszteket küldözgetni. – Megnéznéd ki hívott? Még talán utolsó előtti lehetek. – nem akarta pont most feladni, amikor pár kör után kezdett kicsit ráérezni és nem tűnt reménytelen esetnek. Meg se fordult a fejében, hogy az édesanyja hívhatta már többször is, hiszen mostanában nem igazán beszéltek, amióta az igazság kibukott, ahogyan elfeledkezett arról is, hogy Jaspertől is akadhat pár olvasatlan üzenete, így könnyedén kiszúrhatja azt, hogy milyen „becenevet” is adott neki azon az estén, amikor adták egymást. – Jól hangzanak azok is, és ott egy csapatban lennénk, vagy egymás ellen? – kíváncsian csendült a hangja, miközben igyekezett koncentrálni a tévére és javított még egy helyet. – Szeretem mind a kettőt, de azért nem az vagyok, aki az elsők között akarna jegyet venni bármelyikre is. Neked van kedvenced? – visszakérdezés közben nem pillantott a férfira, mert nagyon is koncentrált a játékra. Amikor végetért a  menet, akkor örömtelin megszólalt. – Harmadik lettem! - bolondozott csak. – Mármint hátulról, de az se rossz. – mosolyogva pillantott a férfira, hiszen egyértelmű volt, hogy élvezte, még ha egyelőre nem is szippantotta be őt a játékvilág, de jól esett új dolgot kipróbálnia.
- Kezdjük a LEGO Star Warssal, ha az neked megfelel. – lelkesen csendült a hangja és alig várta, hogy Jasper elindítsa a következő játékot.

credit

Még mindig kicsit hihetetlennek hatott Seraphine számára, hogy mennyire megváltozott minden pár nap leforgása alatt. Még mindig emlékezett arra, hogy milyen érzés volt felébrednie másnap, miután majdnem átlépték a határt, de a józanész még is győzedelmeskedett és nem hagyták, hogy a vágyak folyója magukkal sodorja őket, hiszen lehet jobban lett a fürdőnek köszönhetően és Jasper érintéseinek köszönhetően kicsit elevenebbé, élettel telibbé vált, de attól még tagadhatatlanul gyenge és rosszul volt a betegség miatt. Átkozhatta volna a betegséget, hogy megfosztotta őket attól a momentumtól, hogy tényleg egymás karjaiban összeforrjanak és az álom végre valósággá váljon, de nem tette, hiszen ki tudja, hogy mikor vagy miként jött volna el a beismerésük pillanata, ha nem betegszik le ennyire. Sőt, kicsit örült is annak, hogy minden így alakult, mert az elmúlt napok még inkább tanúsították azt, hogy ez nem csak hirtelen fellángolás volt köztük és ez nem csak arról szól.
Másnap reggel azt hitte, hogy csak az egészet álmodta, esetleg a láz tréfálta meg az elméjét és ezért tűnt annyira valóságosnak az, ami közte és Jasper között történt, de aztán megérezte a férfi közelségét, ölelését, ahogy mellette szuszogott és rá kellett ébrednie, hogy egyetlen egy érintés és csók se a képzelete szüleménye volt, hanem valóban megtörtént. Ez pedig békességet hozott a lelkébe és csak még szorosabban bújt a férfihoz, aki persze szintén lebetegedett, de szerencsére nem volt annyira vészes, mint Sera esetében. Ő jobban átvészelte, viszont éppen elegendő volt ahhoz, hogy ő is itthon maradjon pár napot, aminek köszönhetően az elmúlt pár napot tényleg kettesben tudtak tölteni, a káoszos és szabályokkal teli világtól rejtve. Csak ők voltak és más nem számított.
Megijeszthette volna Serát a hirtelen beállt változás vagy az, hogy mennyire hirtelen egész napra össze lettek zárva, de valójában szárnyalt, nevetett és boldogságtól sugárzó volt az arca, mert régóta nem érezte magát ennyire boldognak, mint Jasper bókjait hallgatva, vagy látva a férfi mosolyát és hallva a nevetését, ami a legkedvesebb dallammá vált számára. Beszélgettek, filmeztek, flörtöltek, csókcsatákat vívtak, azt is mondhatnánk: egyszerűen hagyták, hogy a szívük dallama közelebb sodorja őket, nem akarták már elrejteni az érzéseiket, még akkor se, ha a jövő részben roppant ingoványos maradt, de ott az ágyban erre nem igazán gondoltak, csak élvezték a boldog pillanatokat, ami megannyi hét után kijutott nekik. Végre igazán boldogok és felszabadultak voltak, mert már nem próbáltak a tagadás ösvényét tovább járni. Volt amikor Jasp dolgozott, addig Sera olvasott, vagy pedig tanult ő is, amikor már annyira jól volt. Természetesen amint kicsit jobban lett, igyekezett azon lenni, hogy a férfi minél hamarabb jól legyen, vagyis gondoskodott róla és visszatért a normális étel is a napjaikba, mert a lány újra sütni és főzni kezdett. Tagadhatatlan, hogy talán tényleg kicsit elvarázsolt volt, mert a levese picit sós lett, Jasp pedig ugratta is miatta.
A keze automatikusan nyúlt a másik oldal felé, de most csak hűlt helyét találta Jaspernek. Aprót sóhajtott, mert szeretett ébredést követően hozzábújni, csókot váltani vele, vagy csak érezni a gyengéd cirógatást, amivel megajándékozták egymást, hiszen az ilyenkor szokásos varázs őket se kerülte el. S a vágy se hagyott alább, ott lobogott legtöbbször a pillantásukban, amikor fürkészték egymást, de egyelőre féken tartották és hagyták, hogy minden a maguk medrében haladjon tovább.
Kezdett sötétedni, amikor magához tért, kicsit még kómásan pillantott körbe a szobájában, elmerengett az elmúlt napok történésein, miközben szíve boldog dallamot járt és melegség járta át. Az ajtóra siklott a pillantása, amikor is beszűrődött a férfi bosszankodó moraja és abban a pillanatban elmosolyodott. Kicsit kómásan mászott ki az ágyból, öltözködéssel nem kellett törődnie, mert a reggel magára öltött ruhában nyomta el az álom, így csak belebújt a kardigánjába és mezítláb elindult, hogy megkeresse Jaspert a lakásukban. Egészen hamar kiszúrta a kanapén, mire neki dőlt a falnak és mosolyogva fürkészte, hallgatta a felcsattanásait, amit a játék váltott ki belőle. Néha kicsit kuncogott is, majd a konyhába menet magához vette a kaját és a nasit, amit reggel készített maguknak Halloween stílusban, de imádja azt az ünnepet, így nem volt meglepő.  
Ha Jasper hátra fordult a közeledő léptek hangjára, akkor mosolyogva pillantott felé és hamarosan kikerülve a kanapét lerakta a tányérokat a kisasztalra, majd lehuppant közvetlenül a férfi mellé és nem pedig a kanapé szélére, mint pár héttel korábban tette.
- Nem, ne aggódj, vagyis… - játékosan elhallgatott és elmosolyodott. – Talán még is picit, a hiányod eléggé ébresztő hatású volt. – s részben így is volt, hiszen hiába csak pár nap telt el, attól még ahogy lenni szokott a jót könnyedén megszokta és a férfi ölelő karjai, közelsége pontosan ilyen volt. A világ legjobb dolgai közé sorolta. Szenvedélyesen viszonozta a férfi csókját. Gyengéden megcirogatta a másik arcát, miközben a szemében a korábbi láz helyett a boldogság szikrái ragyogtak. – Sose hittem volna, hogy létezhet olyan dolog, ami még nálam jobban is fel tud bosszantani. – játékosan és picit pimaszul csendült a lány hangja és mosolya is elárulta, hogy részben ugratja a másikat. Sietve nyomott még egy puszit a férfi ajkára. Végre igazán érezte a férfi illatát is, nem kellett az emlékeivel megidéznie, hiszen most már kapott levegőt az orrán át, még ha kicsit továbbra is piros volt a korábbi sok orrfújásnak köszönhetően. – A karjaid között mindig jól alszom, te? – dobta vissza a labdát, majd kiszúrta a férfi laptopját az asztalon. – Régóta fent vagy? Sok a munka?– egyértelmű volt, hogy dolgozott. – Hozzak teát vagy valamit kérsz? – ő szomjas volt, így mindenképpen vissza akart menni a konyhába a bögréjéért, de a kisebb hezitálást követően elhangzó kérdés megállította benne. Elmosolyodott és a képernyőre siklott a pillantása. Hiába nem tudta mivel játszott a férfi, nem sokat töprengett a válaszon. – Persze, szívesen. Legalább kiderül, hogy mennyire jó tanár vagy az élet más területén. – puszit nyomott a férfi arcára, majd kócos haját a füle mögé simította. Le se tagadhatta volna, hogy most kelt ki az ágyból, hiszen nem fésülködött meg. – Mármint én nem értek ehhez, egyáltalán nem. Sose játszottam, ez valahogy kimaradt az életemből. – nem szégyellte ezt bevallani, de jobbnak látta előre tisztázni, hogy tudja Jasp mire is vállalkozik. – Szóval ha ez nem riaszt el, akkor szívesen játszom és megismerem a hobbidat. – mosolyogva fürkészte a másikat, majd ha Jasp nem akadályozta meg, akkor rövid időre még eltűnt a konyhában, hogy szerezzen innivalót magának / maguknak, aztán kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. Kicsit közelebb hajolt, csábos mosolyt varázsolt az arcára és hangja is hasonlóan csendült, mert picit húzni akarta a másikat, még ha nem is élete beszólása hangzott el tőle. - Taníts mester, formálj kedvedre! - Aztán várakozóan a férfira emelte a pillantását ártatlanná változott mosollyal az arcán, hogy beavassa a rejtélyekbe és kezdetét vehesse az újabb móka, vagyis remélte, hogy az lesz és nem pedig esetleg összekapnak miatta.

credit