Talpraesett, határozott, makacs, kitartó és céltudatos. Általában pontosan tudja, hogy mit akar és mit is gondol, az ellenkezőjéről meggyőzni olykor pedig felér egy olyan kísérlettel, mintha csak egy vadlovat szeretnél két pillanat alatt megszelídíteni, így ha nincs több időd, akkor ne is igazán várd el, hogy meggondolja magát. Na jó, azért nem teljesen reménytelen eset, néha lehet szerencséd, mert képes beismerni azt, ha tévedett vagy hibázott. Szerinte a hibáinktól leszünk igazán esendők és szerethetők is, mivel senki se tökéletes és a hibáink által megmutatkozik az, hogy milyenek is vagyunk valójában.
Őszinte, még ha néha fájdalmas is az igazság, akkor is jobban preferálja azt. Nem szereti a hazugságot, de ennek ellenére is remekül tud titkot őrizni. Nem kell attól tartani, hogy továbbadja azt, amit elmeséltek neki. Remek hallgatóság, de véleménye általában mindennel kapcsolatban van, amit legtöbb esetben nem is rejt véka alá. Ennek köszönhetően eléggé szókimondó. Ha valaki a szemébe hazudik, akkor nehezen felejt, és ha megbocsájt, akkor is óvatosabbá válik a másikkal szemben, hiszen aki egyszer csalárd lett, az újra azzá válhat.
Precíz és maximalista. Mindig igyekszik maximálisan teljesíteni, legyen szó csak egy sütemény elkészítéséről, vagy egy új fotósorozatról, vagy éppen a tanulmányairól. Nem szeret félmunkát kiadni a kezei közül, ezért néha az utolsó pillanatig hallogatja a beadandóit, ami miatt néhányan kicsit léhának gondolják, mert azt hiszik az utolsó pillanatban csapta össze és csak mázlija volt, amiért esetleg kiváló jegyet kapott rá.
Akadnak olyanok, akik törtetőnek és beképzeltnek tartják, de nem igazán foglalkozik velük. Lehet egy picit az, de nincs elszállva magától, azt pedig hamar megtanulta, hogy semmi sincs ingyen, és ha egyszer a legjobb szeretne lenni a szakmájában, akkor az áldozatokkal jár. Egyébként is a jogi pályán az emberek gyakran egymást tapossák, hogy a legjobb helyekre bekerüljenek miután megszerezték a diplomát. Aki pedig nem igazán bírja ezt megérteni, annak talán nincs helye a tárgyalóteremben se, ahol az igazi harcok folynak.
Nem csak eszes, hanem hatalmas szíve is van, mert mindennek ellenére is kedves és segítőkész. Habozás nélkül segít a diáktársainak a tanulásban, vagy a jegyzetei megosztásában. Mindig akad egy kedves szava mindenkihez. Alapjáraton viszonylag közvetlen és barátságos teremtés, de nem jelenti azt, hogy pár pillanat alatt megbízik a másikban, ahhoz időre van szüksége. Ő az, aki a környék kóborállatait és hajléktalanait is eteti, akik néha nagyon is jól járnak, mert ha túlzottan felhúzza az agyát a lakótársa, akkor az összes süteményt megnyerik más finomságokkal együtt. A másik meg egyen, amit akar.
Egyáltalán nem szégyellős, gyakran hord kihívó ruhákat, vagy éppen otthon is képes lenge öltözetben, fehérneműben lófrálni, főleg reggelente, amikor még alig lát ki a fejéből. Az első kávéja előtt nem célszerű hozzászólni, mert egy-két morgáson kívül nem nagyon lehet kihúzni belőle egyetlen épkézláb mondatot se.
Egyáltalán nem rendmániás, ami gyakran vezet bonyodalmakhoz, mert a lakótársa viszont az. Könnyedén ott felejti a tárgyakat, ahol éppen valami más az eszébe jutott, amit azonnal meg kell csinálnia. Ennek köszönhetően "kicsit" káoszos lenne a lakás, de szerencséjére a másik rendmániás, így a káosz sose tud elburjánzani, maximum a konyhában és a szobájában. Szeret főzni és sütni, csak utána ne neki kelljen összetakarítani, gyakran nem is teszi meg, mert jól tudja, hogy a másik előbb vagy utóbb feladja a harcot és meg fogja csinálni.
Kicsit babonás, bár ezt nem veri nagy dobra. Mindig elolvassa a horoszkópot is, még ha nem is vesz mindent szó szerint belőle, de érdekli. Néha szokott jósnőhöz is járni kártyavetés miatt.
Imádja az édesanyját, de amióta kiderült az igazság, azóta kicsit hadilábon áll vele és kerüli őt. Ennek köszönhetően költözött albérletbe is, ami egy újabb bonyodalmat és fura helyzetet hozott az életébe. Nem igazán tudja, hogy miként is kellene reagálni az anyja megváltozott viselkedésére és a titokra, amiket egészen eddig őrzött a múltjáról. Miután megtudta, hogy van egy nővére, egy féltestvére, azóta feltúrta a lány miatt az internetet, de még maga se tudja igazán, hogy mi tévő is legyen és mit is kellene gondolnia. Kíváncsi rá, de mi van ha a másik nem? Az apja már elutasította őt, amikor megpróbálta megtalálni, mi van ha a nővére is hasonlóan cselekedne? Plusz jelenleg ott van az is, hogy együtt kell élnie egy idegen férfival, pedig azt hitte, hogy ő lesz az egyedüli bérlő, bár ezzel mind a ketten így voltak, viszont a szerződés köti őket és bárki is futamodna meg a helyzetből, annak a pénztárcája nem kicsit bánná, mert a főbérlő nagyon is gondosan állította össze a szerződésüket.
Rengeteg színű cetlije van, amikre néha csak egy-egy idézetet ír, vagy pedig közeli, vagy távolabbi terveit vési fel. A cetlik többségét képes a lakás különféle pontjaiban elhagyni, mert kiesik a füzetéből, könyvéből, táskájából, vagy csak hozzáragadt a talpához, mert hirtelen felpattan, mivel eszébe jutott valami és fel se tűnt neki. Ugyanakkor az se ritka, hogy a lakás különféle felületeire felragasztja, mert így üzen a lakótársának, amivel esélyesen olykor bosszantáson kívül mosolyt is képes csalni a férfi arcára.

Fáradtan és nyúzottan lépek be a lakásunkba, a táskámat leejtem a földre és a cipőm levétele közben megszólalok.
- Szia anya, megjöttem! – nem mintha nem tudná, hiszen apa sose élt velünk, váratlan rokonlátogatásokra meg pláne nem kellett számítani, hiszen anya senkivel se tartja a kapcsolatot. Néha a szomszéd ugrott be, ha főzésközben rájött, hogy valamiből kifogyott és szüksége lenne rá, vagy anya barátnői, meg néha az én barátaim, de mi sose időztünk sokáig itt, mert jobb szeretünk kimozdulni. Napszemüvegemet lerakom a szekrény tetejére és kezembe veszem a táskámat, hogy a szobámba vigyem és kipakoljak belőle a fesztiválról hazatérve, ahol az elmúlt napokban voltam barátaimmal. Fura, hogy nem viszonozta a köszönésemet, mert úgy tudtam itthon lesz és ma nem dolgozik. A szobája előtt elhaladva szipogásra és motyogásra leszek figyelmes, aminek köszönhetően megtorpanok, és lassan belököm az ajtót, pillantásommal őt kutatom. Hamarosan meg is lelem az ágy mellett, a földön ücsörögve megannyi szétdobált fénykép, levél és újságcikk között.
- Anya? – meglepetten csendül a hangom, mert nem igazán értem, hogy mi történt. Amikor pár nappal ezelőtt leléptem bulizni, akkor még semmi baja se volt és sose láttam még ennyire kikészülve, összezuhanva, mint abban a pillanatban. Óvatosan lépek közelebb, miközben újra megszólítom, mire legalább végre rám emeli a pillantását. – Baj van? – kutatom arcának vonásait, figyelem a kisírt szemeit, majd a földön heverő dolgokra siklik a pillantásom. Lassan leguggolok és éppen az egyik fényképért nyúlnék, hogy megnézzem mi folyik itt, amikor is ő is lecsap rá, de én gyorsabbnak bizonyulok. Kíváncsian veszem szemügyre a fényképet és döbbentem emelem rá a pillantásomat.
- Ez te vagy? – felé fordítom a fényképet, hiszen tagadhatatlanul ő szerepel a fényképen egy férfival és egy kislánnyal, csak jóval fiatalabb, mint most. – Kik ezek melletted? – hirtelen nem értek semmit se.
- Sera, add vissza a fényképet! – dühösen csendül a hangja, mire megingatom a fejemet. Válaszokat akarok, most! A fényképért nyúl, én viszont megpróbálom elrántani a kezemet, aminek az lesz a vége, hogy a képen szakadás keletkezik, anyám pedig újra zokogásban tör ki. – Nézd meg mit tettél! – rám üvölt, mire meglepetten hátrálok meg és fenékre is ülök, mert megbotlom az egyik dobozban. Összezavarodom és ijedten fürkészem őt, mert sose viselkedett még így velem. Mindig is ketten voltunk a világ ellen, hiszen a rokonai nem élnek, apám pedig sose volt részese az életünknek, mert amint megtudta, hogy anya terhes, egyszerűen megfutamodott. Emlékszem, hogy gyerekként mennyiszer álmodoztam arról, hogy egyszer még is hazatér és azt mondja, hogy hiányoztunk neki, bánja azt, hogy nem volt velünk, de ez szertefoszlott abban a pillanatban, amikor 16 évesen elhatároztam, hogy felkutatom. Bár ne tettem volna, mert akkor nem kellett volna azzal szembe néznem, hogy egyáltalán nem kíváncsi rám, ránk.
- Anya kik ezek és miért vagy ott te is?! Miért néztek ki úgy, mint egy család? – hangom megremeg és egy másik fényképet sietve kapok fel, hogy a képébe nyomjam. Dühösen pillant rám.
- Hogy vehette el azt a tramplit! Meg kellett volna várnia! – nem ismerek rá, a hangja annyira másként csendül, az arckifejezése megrémiszt, ahogyan a hangszíne is. Mi történt az anyámmal, a kedves és imádnivaló nővel, aki általában csupa derű és megértés? Sietve pattan fel miután megszerzi a kezemből a fényképet és dühösen tépi szét. Figyelem miként hullanak a darabok a földre, mire elviharzik az újabb kérdéseim kereszttűzében, de felelet nem érkezik, csak a fürdőajtó becsapódását hallani.
Kisebb sokkba kerülök, mintha egy idegen lakásba tértem volna haza, ahol egy számomra ismeretlen nő várt haza. Figyelem a hűlthelyét, remegő kézzel kezdek el kutakodni, miközben az agyam lázasan kattog, mert az nem lehet. Tényleg lett volna már egyszer egy családja? Volt egy kislánya, akit elhagyott úgy, mint engem apa? Nem, az nem lehet! Ő sose tenne ilyet, hiszen annyira gondoskodó és kedves teremtés. Sose lenne képes ilyen szörnyűségre, de minél több kép, dokumentum kerül a kezemben földre kiszórt halomból, annál inkább kezdem úgy érezni, hogy egy fikarcnyit se ismerem.
Sietve pattanok fel, hamarosan a fürdőszobaajtót kezdem el ütögetni, hogy végre kinyissa.
- Van egy testvérem?! – most már én is megemelem a hangomat, ahogyan ő tette korábban. – Nyisd ki az ajtót!!! – újra lecsapok az ajtóra, mire egy fájdalmas nyögés kiszalad ajkaim között, mert túlzott erővel ütöttem az ajtóra. Megtapogatom a sajgó csuklómat, visszarohanok a szobájába, hogy többet tudjak meg a lányról. Az egyik kivágásnál meglátom a nevét, sietve vésem fel a fénykép hátuljára, amikor is megjelenik anya.
- Mit csinálsz?  Add azt vissza! Az nem a tiéd! Most azonnal add vissza a fényképet Seraphine Destiny Murphy! Nincs közöd hozzájuk! – anya sietve kap a kezemben lévő kép után, de sikerül kitérnem előle, a szobámba rohanok és sietve csapom be magam mögött az ajtót. A zár hangosan kattan, majd egyszerűen az ablakon át, az ereszen lemászva távozom, mint tinikoromban megannyiszor, amikor buliba lógtam ki a többiekkel és ő nem engedte, mert másnap nehéz napom volt a suliban. Amúgy igaza volt, mindig megbántam a dolgozatok előtti bulizást.


Hiába hívott nem feleltem a hívásokra, megesett hogy kinyomtam a hívást, de az is, hogy nem tettem semmit se, mintha csak azt akartam volna, hogy szenvedjen ő is kicsit, mint én. Tényleg lenne egy testvérem, akiről eddig fogalmam sem volt? Újra és újra a képre siklik a pillantásom és visszagondolok a kivágott cikkekre, meg dokumentumokra, amikre néhány pillantást vetettem, míg ő a fürdőbe zárkózott. Biztos voltam abban, hogy Sarah anyja már rég beszélt Alyssa-val, hogy megnyugtassa itt vagyok náluk és nincs bajom.  
- Azt mondod, hogy anyádnak volt már korábban egy családja, akiről soha nem is beszélt? – Sarah kíváncsian pillant rám az ablakban ülve, miközben én az ágyán heverészem. Lassan bólintok, mint aki tényleg azt hiszi, hogy ez nem lehet igaz és csak egy másik univerzumba csöppent. – És most mit fogsz tenni? – lelkesen csendül a hangja, mintha fel se fogná azt, hogy egy világ tört össze bennem, mert ha ezt eltitkolta előlem anya, akkor vajon még mi mindent nem mondott el? Vajon egyáltalán ismerem őt, vagy minden hazugság volt?
- Elköltözöm! – határozottan bukik ki ajkaim között ez az egy szó, mire ő csak megforgatja a szemét és legyint is egyet, mintha azt hinné, hogy viccelek. Nem akarok vele beszélni, nem akarok újabb hazugságot hallani. Szükségem van egy kis magányra, hogy átgondoljam az egészet és eldöntsem mihez is akarok kezdeni ezzel az információval.
- Tényleg ezt akarod? – mind a ketten tudjuk, hogy nem így értette az előbbi kérdését, de még se faggat tovább. Pontosan tudja, ha valamiről nem akarok beszélni, akkor nem fogok. Határozottan bólintok. Még egy utolsó pillantást vetek a fényképre, majd lerakom az éjjeliszekrényre, hiszen az elmúlt napokban kutakodtunk kicsit és azt hiszem sikerült megtalálnom a féltestvéremet, de most nem akarok rágondolni, ahogyan anyára se, mert a jövőmre kell összpontosítanom. Sokat küzdöttem azért, hogy helyem legyen a jogi karon, nem fogom veszni hagyni anyám hazugsága miatt, viszont szükségem van egy nyugodt helyre, ahol tudok majd tanulni és átgondolni mindazt, ami a tudomásomra jutott napokkal ezelőtt.


A beköltözés napján beszéltem anyával, de az új címemet egyelőre nem árultam el. Szükségem van még egy kis időre, hogy mindent rendezni tudjak magamban és átgondoljam azt, hogy vajon miért is hazudott. Pár dolgot végül elárult, de tudtam jól, hogy a teljes igazság messzemenőleg nem ennyi, mint amivel megpróbált kicsit enyhíteni a köztünk beálló feszültséget. Azt mondta időre van szüksége, amit jelenleg nem tudtam megérteni, hiszen 25 éve lett volna arra, hogy elárulja azt, hogy van egy másik lánya, akit elhagyott.
Azóta újra, meg újra visszatértem a feltételezett testvérem instagram fiókjához, viszont ma este nem akartam újra azt bámulni, miközben próbálok rájönni, hogy mit is kellene tennem. Szükségem van arra, hogy kicsit kiengedjem a feszültséget és valamennyire tiszta fejjel tudjak majd belevágni az újabb tanévbe.  Kinyitok egy üvegbort, hogy megünnepeljem azt, hogy a világ egyik legjobb lakásába sikerült beköltöznöm. Gyönyörű innen a kilátás, hatalmas erkélye van, amit még majd be kell rendeznem és közel van az egyetem is. Úgy éreztem, hogy az elmúlt hetek zűrzavara után újra valami jó is történik velem. A zene hangosan szólt, én pedig hamarosan táncra perdültem egy szál fehérneműben. Együtt énekeltem a zenekarral, miközben egyre inkább magával rántott a zene és fel se tűnt az, hogy kattan a zár, nyílik a bejáratiajtó. Nem csak az időérzékemet vesztettem el, hanem egyszerűen megszűnt létezni a külvilág és egy pillanatra csak azt éreztem, hogy kicsit talán kezd megint sínre kerülni az életem. Az egyik pörgés közben kicsit megcsúsztam a parkettán, mire a földre kerültem, de úgy tettem, mintha ez is a produkcióhoz tartozna, a csípőm a zene ütemére mozgott, ahogyan a kezem is, miközben újra felálltam. Kicsit talán úgy hatott, mintha tényleg valakinek műsort adnék, ami nem is volt tévedés, mert hamarosan először egy lábra lettem figyelmes, amihez tartozott egy felsőtest, majd pedig egy döbbent arc. A döbbenet pedig csak még nagyobbá vált, amikor egy hatalmas sikoly szaladt ki ajkaim között és ijedten hátraugrottam egyet, mert nem értettem mit is keres valaki a lakásomban. Még ha kés helyett táska és kulcs is volt a kezében, ami miatt nehéz lenne azt gondolni, hogy gyilkos engedte be magát, de akkor se értettem ki is ez a fickó.
- Ki vagy és mit keresel a lakásomban? – ijedten szólaltam meg, miközben a szívem hevesen vert. Sietve nyúltam a telefonomért, hogy kikapcsoljam a zenét és egy pillanatra megfordult a fejemben az is, hogy hozzávágom, ha nem felel rögtön, vagy újra sikítok, hátha valamelyik szomszéd meghallja és a segítségemre siet. Vagy lenne esélyem rendőrt hívni, vagy hamarabb rám vetné magát, mert valójában még is egy gyilkos?
- Ez az én lakásom. Inkább az a kérdés, hogy te mit keresel itt… - hangja mélyen és higgadtan csendült, miközben sikerült a pillantását elszakítani az elé táruló látványról és az arcomon állapodott meg. Álltam a pillantását, összefontam a karomat magam előtt és hitetlenkedve elnevettem magam. Ez most ugye csak valami vicc? Remélem, hogy valami fura oknál fogva csak egyezik a zárunk és valójában ő az egyik szomszéd, aki tévesen rossz ajtón engedte be magát, még ha erre jómagam is tudtam, hogy semmi esély nincs.
- Tévedsz! Ez az én lakásom, ma költöztem be és szerződésem is van!  – próbáltam határozottnak tűnni, mint aki nem kapott túlzottan frászt, bár esélyesen az őt fürkésző riadt őzike szempár nem segített abban, hogy bátornak hassak abban a pillanatban. Válaszul csak megemelte a kulcsot tartó kezét és megrázta azt.
Sietve rohantam vissza a szobámba, bele se gondolva abba, hogy talán ideje lenne felkapnom valamit, mert a lilaköd teljesen elvakított. Felkaptam a szerződésemet, amin alig száradt meg a tinta és visszatérve hozzá a képébe nyomtam, hogy végre felfogja, ez az én otthonom, így jobb lenne, ha távozna.  
Elvette tőlem és átfutotta, néha hümmögött egy sort, a fejét ingatta. Újra összefontam a karomat magam előtt, miközben arra vártam, hogy végre rájöjjön nekem van igazam, de hiába vártam nem adott nekem igazat. Hamarosan kiderült, hogy neki is van egy ilyen szép szerződése és övé a másik szoba, amire a tulajdonos azt mondta, hogy még tele van a cuccaival, de majd idővel elviszi és utána az enyém lehet az a szoba is, vagy esetleg lakótárs is megengedett, ha egyeztetek róla. Úgy tűnik, ő már gondoskodott róla…  
- Költözz el! – hangom határozottan csendült, mire csak elnevette magát, majd ahogy oldalra pillantva megláttam az egyik tükröződő felületen, hogy miként is feszitek előtte, sietve hagytam magára, hogy végre tényleg magamra kapjak valamit. Az este persze kisebb vitával folytatódott, hogy melyikünknek is kéne távoznia, ennek már több hete és talán titkon megfogadtuk mind a ketten azt, hogy megpróbáljuk a másikat elüldözni. Néha legalábbis ilyen érzésem támad a kisebb húzások miatt, amiket egymás ellen követtünk el.


A váratlan csavarok, akkor igazán jók, ha nem egyedül érkeznek, hanem párban és hamarosan jött az újabb csavar, amikor az egyik órán bemutatták az új tanársegédet. Éppen azon gondolkodtam, hogy talán felkeresem a féltestvéremet, az egyik kávézóban elég gyakran megfordul, még ha továbbra is tele voltam megannyi kétellyel, hogy vajon milyen is lehet, hiszen gyakran a médiában mutatott arca az embereknek nem fedi a valóságot. Az alapján sikeresnek, kedvesnek és aranyosnak tűnt, meg boldognak. Kicsit olyannak hatott, mint valami Disney hercegnő, aki a valóságban éli a tökéletes életét. A telefonom hangosan koppant a földön, ahogy megpillantottam Jaspert, miután bemutatkozott. A koppanáshangjára automatikusan ő is odanézett másokkal egyetemben és a döbbenet pillanatok alatt kiült az arcára, ahogyan az enyémre is. Meg nem tudnám mondani azt, hogy most vagy az első találkozásunk alkalmával döbbent meg jobban. Sietve hajoltam le, hogy felvegyem a telefonomat és ennyit arról, hogy kevesebbet kell majd látnom az egyetem indulásával.

Francba. Francba.
S én még azt hittem, hogy az új tanév lesz a legnagyobb problémám az életemben.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon tetszett, hogy ennyire részletesen írtad meg a jellemedet, hisz így betekintést nyerhettünk kicsoda Seraphine is valójában. Az olykor szétszórt lány, aki amíg az élete egyes területein megbarátkozik a káosszal, addig a másik felén szereti, ha minden az elképzelései szerint halad. A jogi pálya meg is követel egyfajta fegyelmezettséget és benned az ugyanúgy ott lakozik. Mert bár egy rendkívül segítőkész lánynak tűnsz, viszont képes vagy bizonyos határokat felállítani és azokhoz ragaszkodni. Ezekbe nem fér bele a hazugság vagy azok amik a bizalmadat taposnák meg. És ha mégis ez megtörténik, onnantól kezdve az óvatosság jellemez az elkövetővel szemben. Így történt édesanyáddal szemben is, aki nem kicsi titkot őrizgetett magában eddig és úgy tűnt nem is készült azt elmondani. Felfogni annak tényét ennyi idő után, hogy van egy testvéred valahol a világban annyira szürreálisnak hat és nem kevés kérdést hagy hátra benned. Hogyan is kezelhetnél megfelelően egy ilyen helyzetet? Vajon jó ötlet keresni olyan válaszokat amik után nem tudsz visszatérni az eddigi életedhez?
És ha még ez nem lenne elég, úgy tűnik a költözésed sem lett zökkenőmentes. Ha engem kérdezel eddig nagyszerűen alakul minden, de ha valaki képes ebből megtalálni a kiutat az te vagy!
Igazán kedveltem a sztorid és várom a folytatást. Örülök, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!