Azt mondják, az iskolában felkapott mintázatokat és sémákat mindig cipelni fogjuk. Csak reménykedhetünk, hogy ez nem így van. Egyébként is ezt inkább a baráti társaságok határozzák meg. Abban azonban hihetünk, hogy senki nem tud kibújni a bőréből, maximum ideig-óráig megjátszani magát. Nos, én igyekeztem magam mögött hagyni azt a közeget, amiben felnőttem. Nem azért, mert annyira a mocsokban lett volna, de valami mást akartam. Mást, mint a szüleim. Mint a régi barátaim.
De nem hagytam el önmagamat, csak újjáépítettem. Az első férjem elmondása alapján érzékeny, gyengéd, törékeny, de humorban gazdag vagyok, akinek szüksége van megerősítésre, bátorításra és törődésre. 21 éves voltam. Mosolyogtatott ez a jellemzés, mert mindennek gondoltam magam, csak ilyesminek nem. Mindig én segítettem másoknak korábban. Sőt, szerettem a társaság középpontja lenni, kedveltem a kalandokat. Mi változott? Minden és semmi.
Ki vagyok ma? Az, aki talán akartam lenni. Akire nem is gondoltam soha. Egyszerre a régi Allie és az új, aki vágyja a rendezettséget, a békét, akiben ott él a felszín alatt a másik, aki otthon volt. Aki sosem volt elégedett, de mindenben megtalálta a jót. Kedvenc ifjú felfedezettünk szerint mániákus vagyok. Az lennék?

Átázott tornacipőben ülök és már a pulóverem is teljesen átázott. Nem akartam ma éjjel otthon maradni. Anyám már megint nem önmaga. Talán segítene, ha kevesebb ital lenne a háznál. Néha nem tudom, hogy miért vannak együtt apámmal. Mégis mi tartja őket össze, ha egyébként állandó jelleggel csak a botrány megy? A bátyám lelépett egy hete. Talán ő is azt érezte, amit én szoktam. Hogy ránk omlanak az élet névre keresztelt falak lassan abban a házban. Századjára is eldöntöm, hogy nem akarok ilyen életet élni. Nem akarok itt maradni. Persze, ma még megy a botrány, talán 1-2 napig mosolyszünet lesz, aztán pedig minden visszatér a régi kerékvágásba. Még egy évem van a végzésig, addig talán...nem lesz semmi kibírhatatlan. Másabb sem, mint ami eddig volt. Vigasztalom magam most is. Próbálok arra gondolni, hogy mi lesz, ha egyszer kellő távolság lesz majd a családom és köztem. Ha majd meglesz a saját életem.
Tovább görgetem az egyébként nem működő öngyújtót a kezemben. Megérkeznek a többiek, és csak egy könnyed vállrándítással intézem el az ázott kinézetem. A barátaimmal otthonos, velük minden könnyebb. A világ egészen más színezetet kap. De sosem beszélek az otthoni dolgokról, pedig nekik sem könnyű. Problémás a problémást mindig bevonzza. Mintha a pajzsunkon ütött réseink kapcsolódnának össze, és ezáltal együtt leszünk egy új valami, ami biztonságot és békét ad. Még a céltalan napok is kerekebbek, egészebbek. Ma sem fogok már hazamenni, és ez a legkevésbé sem érdekel.

Diplomaosztó és esküvő egymás után. Regina - a legjobb barátnőm - azt mondja irigyel, hisz nekem már a férjem a családom. És, hogy voltaképpen lényegtelen, hogy végeztem-e sulit vagy nem, mert hamarosan úgyis anya leszek, aztán meg ki tudja? Talán lesz tíz gyerekem. Valamiért a hajam is égnek áll ettől. Én, mint anya? Mint otthonülő feleség, aki csak várja haza a férjét? Az ki van zárva. Hiába mondtam ki 2 hónapja az igent Mike-nak, egyszerűen nem tudom magunkat elképzelni így. Nem megy. Az agyam is blokkolja a kérdéskört. Ilyenkor a gyűrű is nehéznek érződik az ujjamon. Ez normális két hónap után? Érdekes, hogy gimiben olyan...egyértelmű volt elképzelni egy bizonyos valakivel a jövőt. Beszélni arról, hogy mi lesz majd, ha..És végül nem lett belőle semmi. Mike mellett nem terveztem semmit, talán pillanatnyi elmezavar volt igent mondani arra a lánykérésre is. Mindenesetre Mrs. Halstead lettem. De nem akarom megbánni...

3 év és egy csendes válás. Talán nem kellett volna hazaköltöznünk, sem felülnöm az ostoba szövegnek, hogy minden kisvárosnak van egy bája. Valójában egymás agyára mentünk otthon, és nem segített a dolgon, hogy szinte elvárták tőlünk a családalapítást, két szintes házat, kutyát, benti macskát, jelzáloghitelt, családi kocsit. Én elképzeltem egy életet, de pont valami ellenkező pólus felé tartottam robogva. Nem mentegetőzöm, az én hibám is, hogy megint egy bőrönd mellett várakozom a buszra. New Yorkba megyek, de bárhová mennék, csak kijuthassak az államból. Apám szerint olyan vagyok, mint ő. Amíg nem találom meg a helyem, nem tudok megnyugodni. Olyan nehéz kitalálni, hogy mit akarunk az élettől, miben találjuk meg magunkat. A barátaim hiányozni fognak, de tudom, hogy mennem kell. Ha maradok, le fogok ragadni és az megint nem vezet sehová.

New York maga az őrület. Rengeteg ember, örökös rohanás, soha meg nem állás. Feltöltődtem az elmúlt években, mintha egy új ajtó nyílt volna ki előttem, amiről azt sem tudtam, hogy létezik. Minden új és varázslatos, legfőképpen a kötetlen-állandó-mégis-nem kapcsolatom. Ha jól rémlik, sosem jöttek be a zenészek, de Bret...megláttam és meg akartam nyalni. Ragadós és mocskos vele minden. Azt mondja, járt a Vénuszon, és én elhiszem ezt neki. Olyan részeit látom a városnak, amiket magukhoz ölelnek az írók, költők, zenészek, hippik, lázadók, egyszóval mindenki, aki nem a tipikus gályán evez a többiekkel a számlák, albérletek, törlesztők égisze alatt. Nekik valahogy mintha minden mindegy lenne. Sok mindent tanulok, megértek, de kibukik, hogy nem tudok annyira nyitott lenni, hogy a sok csajt benyeljem. Elfogadjam, vagy mi. Mert így mi értelme az egésznek? Ha a kapcsolatok elméleti természetéről folytatunk vitát minden második hónapban, akkor mi értelme van? Ne nevezzük rózsának, ha egyszer liliom. Nem? NEM?!

Átázott tornacipőben ülök és már a pulóverem is teljesen átázott. Nem akartam ma éjjel otthon maradni. Nem is tehetem meg, helyette csendesen állok mögötte. Istentelen nagy tehetség, aki már az első novelláival megvett azon a buta fórumon. Ügynökként ugyanis nem csak annyi a munkám, hogy segítsem az írót, de meg is kell találnom az új tehetségeket. Ő ilyen. Hatalmas lélek, aki olyan mélységekbe képes levinni minket, egyszerű halandókat, hogy minden írása után a darabjainkat szedegetjük. De pont ezért, iszonyatosan nehéz eset. 4 éve dolgozunk együtt, és minden alkalommal ugyanezt játsszuk. Ő tesz a határidőkre, én a nyakára járok, elküld, nem megyek, csúnyán beszél velem, megiszunk egy italt, meghallgat és újra megegyezünk. Szüksége van rám, nekem is rá. - Ne csináld ezt, csak kíváncsiak rád. - szólalok meg végül. Mindig is ő tudott jobban hallgatni. Megkapom, hogy elárultam. Persze, mindig elárulom, ha egyszer valamit leszervezek neki. - Csak egy interjú, nem kell a lelked eladnod. - szerinte bizonyos újságok csak kiszipolyozzák a könyvét. Ebben talán van valami, az elemzések legtöbbször csak feltételezések mentén születnek, amiket aztán megannyi korábbi témával igyekeznek alátámasztani. Végre rám néz azokkal a szomorú, kék szemeivel és mintha realizálná a világot maga körül. Engem is beenged, az eső hideg, komor cseppjeivel együtt. - Semmi baj. Jól vagyok, de beszélj hozzám. Kérlek! - kedves a hangom és végre beleegyezik, hogy hazamenjünk hozzá. Remélem, nem jutunk el ismét a mélypontig, az a rehab nem volt még neki olyan régen. És igen, ezért is én felelek.
Hogy szeretem-e ezt az életet? Igen. Nagyon. Nagyon-nagyon.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nagyon adom édesapád azon elszólását, hogy addig amíg nem találod a helyed, nem tudsz megnyugodni. Szerintem ezzel a mondattal foglaltad össze a legjobban a karaktered jellemét és egyben egész életét. Egyetlen mondatba foglalható minden, de olyan módon, hogy ez gyönyörűen bemutat és meg is ismertet téged, a karaktered, a mindened! Néha bizony nehezen találják meg az emberek a helyüket, sokunk egy egész életen át keressük azt, köztük én is, ebben semmi rossz nincs. Semmi rossz nincs abban sem, hogy megpróbálsz ezt-azt, kipróbálsz új dolgokat, férjhez mész, aztán egy teljesen új és másik helyen kötsz ki. Talán a te "helyed" a szabadság, szabad emberek között, egyszerűen csak lazán venni az életet és nem tervezni semmit, csupán hagyni hogy vigyen az ár amerre visz.
Mindenesetre nem szaporítom itt tovább a szót, sok szerencsét kívánok neked a továbbiakban, New York immáron a tied is! Nagyon remélem, hogy sikerül megtalálnod az életben azt ami - vagy aki - majd boldoggá tesz és csak... élvezd az életet!  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!