Leslie & Josh

'Healing is messy'

- Beviszlek. - Max közömbös hangját egyszerűen képtelen voltam komolyan venni. A tegnap este után nem hittem el, hogy komolyan gondolja. Sose szokott bejönni velem, csak a legvégén jön el értem, hogy hazafuvarozzon. Nehezen kaptam levegőt, összegörnyedve ültem a széken, egyik kezemmel az oldalamat fogva. Egy kicsit oldalra dőltem, hogy a homlokomat az asztalra támasszam, de a kocsikulcs zörgése és Max magánakciója visszarántottak a valóságba, megakadályozva a pihenésemet.
- Ne, Max, várj! - szóltam erőtlen hangon. Pár másodperc alatt talpra állított, miközben én a fájdalomtól nyüszögtem. Egész este nem aludtam, annyira fájt a fejem, na meg a bordáim. Ennek ellenére nem akartam bemenni a kórházba.
- Alig élsz, gyere már. - Nem akartam veszekedni, utálja ha ellenkezem. Ezt csinálja, miután túl messzire ment. Átvált kedvesbe, és ezt addig csinálja, amíg ő belőle lesz az áldozat, akire gonosz módon haragudtam. Pedig nem haragszom, csak....annyira fáj, inkább itthon maradnék.
Még mindig nem tudtam kiegyenesedni, és ha nem tartana, akkor már rég seggre estem volna. A harmadikon lakunk, de ez a liftezés éveknek tűnt. Néha felnéztem Max-re, aki halványan mosolygott, de látszott rajta, hogy legszívesebben valahol máshol lenne. Érthető, unalmas feladat lehet mások kórházba kísérése. Ez a felfele bámulás rossz ötletnek bizonyult, mert szédülni kezdtem. Eközben szerencsére megérkeztünk a földszintre, és Max támogatásának köszönhetően hamarosan eljutottunk az autóig. Ha nem fájna ennyire mindenem, akkor elnevetném magam, annyira abszurd ez az egész. Még a biztonsági övemet is bekapcsolta.
- Szeretlek. - Valahol éreztem, hogy ez csak hazugság, mégis hinni akartam neki. Felszisszenve viszonoztam a csókot, mert ehhez is meg kellett mozdulnom.
- Én is téged. - Ezután elindultunk, párszor megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mire csak biccentettem egyet. Semmi kedvem se volt beszélgetni, főleg nem vele. Helyette a mellettünk elsuhanó épületeket néztem, és magamat hibáztattam, amiért megint itt tartunk. Gondoltam rá, hogy bocsánatot kérek, de akkor ő sajnáltatná magát, amire most végképp nincs szükségem.
- Ugye tudod, hogy mit kell majd mondanod? - Erre legszívesebben azt feleltem volna, hogy már rutinos vagyok a hazudozásban. De jobb, ha nem dühítem fel. Nála sose lehet tudni, hogy mikor, vagy mitől kattan be.
- Igen, baleset volt...az étteremben. - zártam rövidre. A lábaim egyre nehezebben engedelmeskedtek, s ezért Max már két kézzel tartott, hogy ne essek össze. A pulthoz érve megakartam szólalni, hogy elmondjam miért jöttünk, azonban a fájdalom ekkorra már túl erős volt. Ezt a nővér is látta, de nem zavart, hogy Max magyarázza el a balesetet. A külvilágot csak tompán érzékeltem, majd az egész egybefolyt.
- Értem. - reagáltam tömören az orvos szavaira. Agyrázkódás, törött bordák. Ez a kórházi ágy elég kényelmes. Igen, ez sokkal jobban leköt, mint a sérüléseim. A bordákkal nem lehet sok mindent kezdeni, de az agyrázkódás miatt bent tartanak ellenőrzésre. Remélem, hogy Max behoz pár cuccot, bár erre elég kevés az esély. A doki parancsára elfeküdtem, amitől a szédülés is enyhült valamelyest. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne aludjak el, habár az lenne a legjobb. Nem egyedül vagyok a szobában, és ez a bezártság, több ember kombó nem a kedvencem.

joshua & leslie

to find who's right

- Uram, véget ért a látogatási idő! Jöjjön vissza holnap!
Logan jelentőségteljes pillantást vet rám az ajtóból, kezében egy bögre szemkápráztató forrócsokoládéval - az én forrócsokoládémmal, melynek hiánya sokkal nagyobb fenyegetést jelentene számomra, mint a vakbélgyulladásom, vagy annak kezelése. Hogy várhatnám el a holnapi napomtól, hogy tökéletesen alakuljon, ha nem zárom kellőképp a mait? Mintha józanul állítanék be egy bulira.
- Semmi gond, Miss Edwards, csak jön és megy - mosolygok bűbájosan az ápolónőre, aki láthatólag nem elég régi csont ahhoz, hogy kész legyen az öcsém orrára csapni az ajtót. Helyette rosszalló fejcsóválással fordul a soron következő pácienshez, egy fiatal sráchoz, aki - ha jól hallottam - agyrázkódással került be a kórházba.
- Ugye, holnap este is benézel? - kérdezem suttogva, amint Logan az ágyamhoz ér.
- Innen is remekül hallom magát, Miss Hewson. - Naná, hogy hall. Olyan ez a nő, mint az egykori kémia tanárnőm fiatal mása; nem véletlen, hogy Logan a hangtalan bólintás mellett dönt. Miután letette a bögrét az éjjeli szekrényemre, odahúzom magamhoz, hogy nyomjak egy gyors puszit a pofijára, ő pedig beletörődve lapogatja meg a hátamat.
Sosem volt még műtétem. Ami azt illeti, a vírusok is csak kétévente találnak rám, végkimerüléskor, így hát nem csoda, hogy egy idióta vakbélgyulladás is aggodalmat ébreszt a családomban. Annál is inkább bennem, de nincs az a pénz, amiért bárkinek is beismerném.
Ahogy Logan kilép az ajtón, magamhoz veszem a forrócsokit, hogy fújni kezdjem. Máskor simán lehúznám úgy, ahogy van, a napokban viszont érthető okokból gyengélkedett a gyomrom, nem szeretném megterhelni a tűzforró itallal.
Időközben Miss Edwards is továbbáll, ezért elérkezettnek látom az alkalmat, hogy szóba elegyedjek a szomszédos ágyban fekvő sráccal. Úgy saccolom, pár napig még biztosan el kell viselnünk egymás társaságát, nem árt, ha barátokként tesszük.
- Ébren vagy? - szólítom meg halkan. - Ha bármiben tudok segíteni, szólj nyugodtan.

Leslie & Josh

'Healing is messy'

Akárhogy feküdtem, egyik póz sem volt kényelmes. Unalmamban a plafonon lévő apró repedéseket vizslattam, mintha csak egy filmet néztem volna. A szobában van TV, de most egyáltalán nem vágyom a villódzó képek látványára. Már nem is tudom, hogy miért, de a legutóbbi látogatásomnál infúzióra kötöttek, aminek köszönhetően még jobban lekorlátozódott a mozgásterem. A percek ólomlábakon vánszorognak, istenem, annyira utálok itt lenni. Megfeledkeztem a külvilágról, és ezért kissé meglepődtem, amikor valaki hozzám szólt. Lassan oldalra fordítottam a fejem, miközben mosolyogni próbáltam. Lehet, hogy inkább hasonlított egy fintorra, de a szándék a lényeg. Az agyrázkódás nagyon rossz, de a bordatörés az egy igazi rémálom.
- Hmm? Ja, igen. Nem tudok aludni, de majd holnap bepótolom. - feleltem kedvesen. Nem szándékozom túl sokáig itt időzni, és erőszakkal nem tarthatnak bent. Tudom, hogy az lenne a legjobb ha aludnék, de félek, hogy amint lehunyom a szemem, akkor Max hirtelen felbukkan a semmiből. - Köszi, de jól vagyok, már amennyire egy kórházban jól lehet az ember. - Kellemetlenül éreztem magam, mert szegény lányt észre se vettem, ez mekkora bunkóság már.
- Régóta vagy itt? - Nem akartam illetlen lenni, azt nem kérdezhettem meg, hogy miért hozták be. Semmi közöm hozzá. Csak egy ilyen helyen nem lehet túl sok mindenről érdeklődni, és csak ez a két opció lehetett aktuális. - Szerintem ebben a kórházban a legjobb a kaja, ami ugye nagy szó. - Most nem kívánom az ételt, de a legtöbb ember szeret az evésről beszélni, jó téma. Igazából bármiről szívesen beszélek, ha ezzel elkerülhetem a felesleges kérdéseket, mint például azt, hogy mi történt velem.