A vártnál nagyobb csend fogad téged a kórház bűnügyi pszichiátriai osztályán. Olyan csend, ami alatt a cipőd koppanásai a hófehér padlón a leghangosabbak. Régóta vártad a pillanatot, hogy végre ide is beléphess, és most ím, elérted, hogy elismert munkáid és lelkes törekvéseid láttán a főkapitány is eleget tegyen kérésednek. Még szinte zöldfülű vagy a rendőrségen, jobbára alig volt terep munkád, de céltudatos és ambiciózus személyként tudod mit akarsz, ám, ahhoz, hogy kitűnhess, ez a látogatás is szükséges. Az én esetem még egyetemi éveid alatt - melyeket nem rég hagytál magad mögött - ismerted meg az ügyben is érintettek, Dr. Hayes egykori nyomozó és Dr. Grimwald korábbi profilozó előadásain, ugyanis mára mindketten visszavonultak, s inkább tanítanak. Fiatal és tudásvágytól hajtva érdeklődtél az eset iránt, bár belőlük személyesen szinte semmit sem tudtál kihúzni, mert egyikük sem szívesen beszélt az esetünkről. Pedig az ügy távolról sem volt lezárva azzal, hogy elítéltek és bezártak, hisz korábban éppen Horatioval történt mindez az én jóvoltamból.
Az volt benned a folyosón végig haladva, az üveg cellák mellett elsétálva, hogy ez a megoldandó ügy több, mint érdekes. Személyesen hallhatod a történeteket, ismerheted meg a személyeket és rakhatod össze idővel a puzzle darabkáit. Szeretnél igazságot tenni, főleg azért, mert mai napig sztrájkolnak a kórház előtt az igazságtalan döntés ügyében. Láttál már korábban felvételeken, képeken, olvastál rólam más aktákból, Killian "A Bábmester" című könyvéből, tudtad mire számíts, mégsem foglaltál helyet egyből a széken a cellám előtt, mely csak azért volt oda téve szigorúan egy vonal mögött, hogy kényelmesen dolgozhass majd. Valahogy mást vártál az ítéletek alapján. Hiába tudod, hogy a mumus az ágy alatt éppen szemtől szemben néz veled, a barátságos mosoly, a kedves szemek és az udvariasság egyvelege elbizonytalanít. Nem csoda, hiszen a szörnyeteg, akiről eddig olvastál, az, amiként azon képzelnek el, akik soha nem is láttak... nem létezik.
Ellentétes oldalon állunk, mégis, mikor először találkozik tekintetünk, ugyanaz azt látjuk a másikban: Lehetőséget.

(Hogy merre visz tovább minket a történet, azt bízzuk a jövő hullámaira, de semmi elől nem zárkózom el (szerelem, ellenség, örökös... barát?). Joseph továbbra is keresi azt a bizonyos "kapcsolatot", ami által megértetté válik, de kétségtelenül manipulatív személyiség. Ugyanakkor volt már rá példa - régen és végül sorompót is kapott bánatára -, hogy valaki nem ételként keltette fel figyelmét. De jó óvatosnak lenni, mert a viszonzatlanság végett bizony harap...)

Olcsón jutsz jó albérlethez egy szép környéken, jobbára tehetős és elviselhető, bár kissé sznob szomszédokkal. A tulaj nem is titkolja, hogy mi okán. Még a ház körbevezetése előtt, az utcán parkolva mesél neked a szomszéd üresen álló házáról, amit kiadni sem mertek tulajának sötét titkai miatt, s mely már nem sokáig maradt üresen. Kannibál szörnyetegnek megbélyegezve beszél rólam neked, mintha ő maga is személyesen lett volna fül- és szemtanúja annak, ami házon belül történt, és amire egyébként a rendőrség sem talált tényleges bizonyítékot, lévén, hogy alapos vagyok és nyom nélkül tüntettem el mindent, mielőtt Dr. Hayes rám uszította volna a nyomozó csapatát.
Elborzaszd, de lelked mélyén izgalmasnak találod, hogy egy kannibál gyilkos élt a szomszédodban, mert lássuk be, ilyesmit nem sokan mondhatnak el magukról. Aztán ahogy megy az idő, többször is megállsz az üres ház előtt, elgondolkodva egy s máson, óvatosan elképzelve magad az áldozataim helyébe, a mit sem sejtő barátaim bőrébe, s fel sem tűnik a magad mögött csapódó kocsi ajtaja, míg különös árnyék nem vetül előtted a járdán. Aztán megfordulsz és ahogy találkozik tekintetünk, hirtelen hatalmasat dobban a szíved. Egyszerre érzel félelmet, képtelenséget, jó értelembe vett izgatottságot és valami olyasmit, amit apró szikrának hívnánk, mely vágyból fakad, de, hogy milyenből, azt csak te tudhatod szíved mélyén. Köztudottan laza és vakmerő nő vagy a barátaid körében, de annyira nem bolond, hogy hangosan is nekem szegezd a kérdéseket a fejedben. Mint például, hogy mit keresek itt, miért és hogy engedhettek el, ha egyszer embereket ettem. Inkább jól nevelt, újonnan érkezett szomszédként üdvözölsz, mintha a kéz fogásom és bemutatkozásom nyomán ne tudnád ki vagyok. Egy lépés előnyben vagy, de már nem sokáig. Aztán kiderül, hogy visszaköltözöm melléd, te pedig először úgy érzed, hogy nem számít a pénz, de rettegnél úgy álomra hajtani a fejed, hogy a szomszédban egy emberevő alak él. De a félelmeiddel ellentétben nem történik semmi. És napokkal, hetekkel később sem. A kezdeti félelmet és jóleső borzongást pedig hamar felváltja a kínzó unalom és a kíváncsiság. Így felmerül benned a kérdés, - azon kívül, hogy lehetnél-e az a titkokat megfejtő, de szerencsés túlélő a horrorban - hogy vajon hazafelé, késő este megszánnálak-e egy fuvarra, ha már szomszédok vagyunk? A válasz pedig...

(Itt sincs kőbe vésett kimenetel, hiszen sok mindentől függ, hogy alakul a kapcsolatuk. A kisasszony érdeklődő, kíváncsi alkat, de nem megrögzött vagy mániákus. Kicsit olyasminek tudnám elképzelni a benne lezajlódó érzéseket, mint, ahogy a kleptomániások "működnek". Azért lop, mert keresi a vele járó izgalmat, veszélyes kockázatokat vállal, egyre nagyobbakat, hogy oldja az ebből fakadó feszültségét. A hölgy pedig idővel rájöhet, hogy a történet bonyolultabb annál, mint, amit olvasott, hallott vagy látott másoktól.)