The Master

and his student

Horatio távozása után ideje volt, hogy én is akcióba lendüljek, így, mikor megvolt a kínálkozó lehetőség elő is léptem a parkoló autók sokaságából széles vigyorral arcomon. Már egy ideje szemet vetettem a fiúra, de még nem állt készen, ellenben legutóbbi tette, Kit megölése után most úgy döntöttem már megalapozta a karrierjét az oldalamon. Beért. Átlépte a határt, amire szükségem volt, most már csak be kellett őt fognom, be kellett hálóznom, hogy tökéletes tanítványom legyen, akit saját ízlésem szerint farigcsálhatok.
Beálltam Domi és az anyja elé, majd lekaptam arcomról a karneváli álarcot, bár az igazi arcom így sem látták, csak a festett bohóc arcot. A maszkkal a kezemben hajoltam meg, majd egyenesedtem ki. Nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy felismerjenek, hogy ki is vagyok, hiszen gyakran cikkeznek rólam az újságok, meg az internet, bár ezt az arcomat még nem igen látták az emberek. Ez viszonylag új. Nem aggódtam, hogy ha esetleg Dommiel tudja, hogy én vagyok Cale, sejtettem, hogy nem zavarná, sőt, talán még imponálna is neki, hogy egy olyan nagy név keresi meg, mint én. Az már kellemetlenebb lett volna, hogy ha az anyja felismer, vagy a rendőrök, noha szerintem az anyja nem követi annyira aktívan a híreket, hogy túl hamar kapcsoljon, vagy ismerjen onnan. De ki tudja. Jöhettem volna civilben is, azaz smink és jelmez nélkül, de attól tartok akkor még hamarabb lebuktam volna, hiszen a rendes arcomat, a természetes kinézetemet még többen ismerik, azonnal felismert volna mindenki. Ezt a bohóc énemet még viszonylag kevesen ismerik. Felvehettem volna egy teljesen új alteregót, de nem akartam vesződni vele.
- Örvendek a találkozásnak! Hadd mutatkozzam be! Wigeon Nuthatch vagyok a Wigeon cirkusz igazgatója! Porondmester, bűvészmester és komédiás! Szeretném meginvitálni önt Mr. Llyod a cirkuszomba, hogy méltó módon körbevezessem és a tanítványommá fogadjam! Mit szólna, ha a világ egyik legjobb bűvészétől tanulhatna és idővel a cirkusz egyik legnevesebb előadóművésze lehetne és idővel, mikor én már nem leszek, akkor a cirkusz jövendőbeli tulajdonosa is?
De, hogy nehogy azt higgye ezek csak üres szavak, tartok is egy bemutatót, hogy ön is megláthassa a képességeimet! - mondtam, majd üres kezeim megmutatva ujjaim közül előhúztam egy varázspálcát, majd felmutattam újra üres üres tenyerem és a varázspálca elé tettem, majd mikor elhúztam, már volt a pálcán egy gyűrű, amit ujjaim mozgásával a távolból elkezdtem felfelé csalogatni, majd mikor feljött, levettem és markomba zártam. Mikor kinyitottam egy érme volt már benne, nem gyűrű. Újra összezártam ujjaim, majd elkezdtem az öklömbe betuszkolni a varázspálcát a mutató és a hüvelykujjam találkozási pontja között. Ismét kinyitottam a tenyerem, a pálca már sehol sem volt, ellenben már két érme volt a markomban. Fedésnek a tenyeremre tettem másik tenyerem, majd dörzsölni kezdtem, minek hatására, mintha vízesés folyna minden irányból kártyák kezdtek hullani, melyek elkezdtek egymásra hullani pakli formájába, de egy idő után toronyszerűen megálltak egymáson. Láthatóan nem volt sem kötél, sem cérna, ami tartaná őket. A kártya toronyba beütöttem ujjaim, így össze is dőlt, de egy kártya a levegőben maradt és tenyerem felett lebegett. A Joker. Ez a Joker lassan lángra kapott, majd elhamvadt. A hamu a tenyerembe folyt, elfújtam, majd ismét megjelent a két érme, ami eddig a hamvak takarásában volt, de nem is olyan rég még eltűnt és kártyák vették át a helyét.
Ezt a két érmét Domi zsebébe tettem.
- Szuvenír - mosolyogtam. - Mit szól, velem tart a cirkuszba és lesz a tanítványom? Higgyen nekem, ígéretes jövő áll ön előtt - vigyorogtam és bár talán kissé hátborzongatóan pillanthattam magam elé, azért igyekeztem megnyerni őt magamnak, noha olyan érzésem volt, hogy nem kell túlságosan magasra tennem a mércét. Csettintettem ujjaimmal, a földön szanaszét heverő kártyák meggyulladtak, majd egy-egy pénzérme vette át a helyüket, mikor a szél elfújta a hamvakat. - Rengeteg mindent taníthatok és a végén minden, ami utánam marad a magáé lesz. Nem csak a tudás, hanem a cirkusz is.
És ki tudja, talán minden téren magasabb szinte tudom emelni önt - igen, ebbe bele tartozott a gyilkosság és a bűnözés is.


   

The Master

and his student

Nem ért váratlanul, sőt, pont erre a reakcióra számítottam. Sejtettem, hogy a fiút könnyű lenyűgözni és vonzó lesz számára az a világ, az az életforma, amibe bele szeretném csalogatni. Természetesen nem volt minden csak üres ígéret, bizonyos dolgok megvalósíthatóak lesznek, noha nem pusztán a cirkusz és a bűvészes világ lesz az, amit neki szánok. Igaz, szeretném tanítani trükkökre, illúziókra, meg minden, de első sorban nekem a benne rejlő gyilkosra van szükségem és arra, aki, ha elveszti az önkontrollt pusztításokra is képes. Nekem a tomboló arcára van szükségem. Vagyis... arra az arcára is. Irányításom alá akarom vonni a kettős arcát.
Az anyja láthatóan a gondjaimra bízta, bár, ha nem így tett volna sem érdekelt volna, megtaláltam volna a módját miként szerezzem meg a fiút magamnak, egy nő nem fog eltántorítani attól, ami kell nekem. Én mindent és mindenkit megszerzek magamnak.
- Ugyan, dehogy, minek nézel, bohócnak? - tettem fel a felettébb hülye, de komikusnak hatható kérdést. Mi másnak nézne, ha annak vagyok öltözve? Ha nem is feltétlen a hagyományos bohócnak. - Neeem. Nem kell hülyét csinálnod magadból, arra megvannak az embereim - vigyorogtam és megveregettem a vállát. Ebben még volt is őszinteség.
- Hát persze. Lesz saját lakókocsid, lovagolhatsz zebrán és ingyenes lesz a belépő a cirkuszba - mosolyogtam. Már csak zebrát kell szerezni és lakókocsit és máris minden az övé, amit kér.
Elvezettem a fiút a kocsimhoz, ami egy 2020-as Buick Avenir típusú autó volt, melyet nemrég vettem. Nem volt teljesen sötétített az szélvédő és az ablakok, de valamicskét igen. Beültünk, majd levettem a parókát és a hátsó ülésre dobtam. Már nem volt rá szükség, így már látható volt felnyírt barna hajam, amit eddig a hosszú, loboncos paróka takart. A nyakamból is levettem a műgallért. Nem, mintha ezek zavartak volna, de nem akartam, hogy ha kiszúrnak minket a kocsiban, akkor egyből ránk álljanak az illetékesek. Nem most kéne újra forgatni a halálos iramban filmek egyikét, szóval igyekeztem. Az arcfesték és a ruha már nem érdekelt, már így is kevésbé voltam feltűnő az embereknek.
A cirkusz felé vettem az irányt, ami ugyan nem az a cirkusz volt, amit neki ígértem, hiszen az a cirkusz csak interneten létezett weboldalként. Egy egészen már cirkuszba mentünk. A Braxton Cirkuszba. Érni fogja őt egy kis meglepetés, de az legyen a legkevesebb. Azt gondolom még így is jövedelmező lehet a viszonyunk.
Lekanyarodtam egy Staten Islandi erdőbe, majd az ösvényen át a kocsival egészen a fő sátorig mentünk. Volt némi vérnyom a talajon, de szinte elenyésző volt.
- Szeretettel üdvözöllek a cirkuszomban, ifjú Skywalker - nevettem és megpaskoltam a hátát. - Kerülj beljebb! - vezettem be a sátorba, ahol ugyan volt nagy, tágas lelátó a közönségnek, de sajnálatos módon nem voltak nézők, ellenben volt egy véres porond, amire ráfért volna már a takarítás. Amúgy nem emlékszem van-e valahol a környéken hulla, ami nem lett eltakarítva. Feledékeny vagyok. Ebben a sátorban azt hiszem nincs.
- Most nincsenek előadások, de ne tévesszen meg a látszat. Nekem mindig nagy közönségem van - mosolyogtam. - Amekkorát csak szeretnék. Az egész világ az én cirkuszom, Domi.
Tudod eljutott hozzám is a hőstetted - utaltam itt a gyilkosságra. - És azt mondom belevaló alak vagy! Ez igen! - tapsoltam. - Végre megértél erre is! Tudod... mi ketten hasonlóan gondolkodunk. Én is előszeretettel számolok le emberekkel. Ebben hasonlítunk. Tudod én művész lélek vagyok - simogattam meg a vállát, majd leléptem a porondról és helyet foglaltam a nézőtéren, majd megpaskoltam magam mellett a széket. - De azt hiszem ez látszik is. Hadd mutatkozzam be még egyszer. A nevem Cale Braxton, New York egyedülálló polihisztor bűnözésmenedzser sorozatgyilkosa. Ne keresd a szótárban, ezt a titulust én magam találtam ki - nevettem. - Csak mert olyan jól hangzik és olyan jól leír engem. De nem hazudtam, valóban bűvész vagyok. Bűvészmester. Sőt. Mindenhez értek, ami a cirkuszokkal kapcsolatos és taníthatlak is. Ugyanakkor más terveim is vannak. Tudod szeretném megreformálni a világot és szeretnélek támogatni téged és a képességeidet, a személyiségedet, de cserébe te is segíts nekem. Támogass. Mert azt hiszem közösek a céljaink.
Mit szólsz, Domi? Segítesz nekem megreformálni New Yorkot? Megreformálni a világot? Én naggyá tehetlek, cserébe segíts nekem kinyírni minden rohadékot a városban - nevettem. - Én már dolgozom rajta egy ideje és öröm látni, hogy te is elkezdted. Mit szólsz? Segítesz? Mind a ketten tudjuk, hogy vannak emberek, akiknek nincs joguk az élethez. Olyanok ők... mint egy fajta fertőzés. Mi pedig az antibiotikum - kacagtam.
Persze ez így szépen hangzik, de ez csak részigazság. Bár valóban van igazság abban, hogy szeretnék új világot teremteni és vannak, akiket nem szívesen látnék az új világban, de ez inkább csak takaró, de bízom benne, hogy Domi kap rajta. Igazából csak poén gyilkolni és tombolni, poén, ahogy félnek az emberek, rettegnek, menekülnek, könyörögnek, majd meghalnak. Gyilkolni poén, ez a morális hittérítő duma pedig jó takarónak, ha magyarázkodni kell. De mondja valaki, hogy nem vicces, amikor felfordul valaki egy golyótól. Az a valaki hazudik.

   

The Master

and his student

A dolgok minden bizonnyal akkor váltak izgalmasabbá, érdekesebbé és számára is világosabbá, amikor megérkeztünk a cirkuszba. Messziről látszott, hogy nem egy átlagos cirkusz, ahogy az is, hogy üzemen kívül van, bár igazából soha nem is üzemelt túlságosan. Nem az emberek szórakoztatása volt a cél, mint inkább az emberek megölése. Ez a cirkusz lényegében a mészárszék volt és egyben az a hely, ahová néha elmenekültem a világ elől, ha nagyon kerestek, vagy, ha antiszoc korszakomat éltem.
- Most csak ketten vagyunk. Az állás interjú miatt - feleltem komolytalanul, hiszen előbb-utóbb úgyis minden kérdésre választ fog kapni. Sőt, kérdeznie sem fog kelleni, mindenről fel fogom világosítani időben.
El is kezdtem őt beavatni a dolgokba, bár addigra már biztosan ő is tisztában volt egy-két dologgal, hiszen nem volt annyira hülye, mint látszott. Szerintem nem, de ki tudja, lehet majd mindent a szájába kell rágnom. Ma már semmin sem lepődnék meg.
Való igaz, kicsit lökött voltam, de legalább így fogadott el, azaz, hogy így is szimpatikus voltam neki. Azért ez mennyire szép? De ő sem normálisabb nálam, sőt, én azért magasabb szinten állok. Engem nem kapott még el csak úgy a rendőrség. Na bumm, igaz?
A lényeg amúgy is az, hogy végül is belement az ajánlatomba, hogy szövetkezzen velem. Nagyon helyes, sok más lehetősége úgy sem lett volna. De örültem neki, hogy ilyen frankón jó előre kiszemeltem őt és szinte előre tudtam, hogy ő lesz a tökéletes bűntárs. Tudtam, hogy bele fog menni, szinte éreztem, hogy kit kell megtalálnom a dologgal.
Már éppen vettem volna elő a kártyákat és kezdtem volna el őt tanítani, amikor kintről zene csendült és fények villantak, ami egyből gyanakvásra adott nekem okot. Csak egy valaki állhat mindennek a hátterében. Mogorván és sejtelmesen néztem a sátor bejárata felé, majd felálltam a székemből és elindultam az ajtó felé.
- Nem hiszem el, hogy mindig a legrosszabbkor kell alkalmatlankodnia. Esküszöm van egy ráérző képessége a kis vörösnek, hogy pontosan megérezze, mikor zavar - morogtam. Mint Svájcban, amikor Én, Roman és a lábát eltörő fejsze olyan szépen összejöttünk...
Nem, mintha egyébként nem látnám szívesen, de a múltkor kellően összeakasztottuk a bajszunk ahhoz, hogy azt higgyem kerülni akar majd engem egy ideig, de úgy tűnik mégis csak keresi a társaságom.
Kiléptem a sátor elé, majd szétnéztem.
- Oké, Rowie, mit szeretnél? Légy gyors, mert állásinterjún vagyok - kiabáltam, ha egyébként nem várt volna rám eleve odakinn. Akkor ugye nem lenne értelme hangoskodni...
Igazából meg sem fordult a fejemben, hogy más lehet a felelős. Végül is... ki más? És miért?

   

The Master

and his student

Meglepetten libbentem félre, mikor Nate elhúzott, majd alaposan megnéztem magamnak a pasast, de csak grimaszoltam. Legalább nem Rowan, egy fokkal jobb. Az már fel sem tűnt igazán, hogy Domi lelépett játszani. Eskü, Nate mintha tudta volna, hogy kivel vagyok itt és, hogy érheti el, hogy kettesben maradjunk. A kis sunyi.
- Esküszöm, nem értem miért van belőletek ennyi, belőlem pedig csak egy. Pedig mennyivel szebb világot élnénk, ha öten lennék - vigyorogtam. Annyi biztos, megoldódna a túlnépesedés problémája.
- Nem hiányolom őt, de nem gondoltam volna, hogy pont te jössz majd látogatóba, Ő meg amúgy is pipa rám, gondoltam beugrik borsot őrölni az orrom alá, sőt, még át is szitálja, hogy minél finomabb szemcsékben hulljon alá... - imitáltam a szitálást, de azért mosolyt csalt az arcomra, hogy nem mert annyira közel jönni. De megértem. Sokan vannak ezzel így és én is szoktam távolságot tartani a fenyegetéstől. De én most nem hiszem, hogy fenyegetés lennék neki. Amíg nem ad rá okot, miért bántanám, igaz? Leszámítva, hogy egy agresszív szociopata gyilkos vagyok, aki majdnem ezer embert ölt már meg karrierje során a legváltozatosabb módokon.
- Gyerekek? - kérdeztem vissza, majd Domi felé pillantottam, aztán vissza Natere - elmúlt 24 - legyintettem, hiszen már nem volt gyerek. Amúgy meg mi köze hozzá, nem?
- Kínos? Miért volna kínos? Gondolom nem elszórt alsónadrágok nyomát követted, remélve, hogy pucéran találsz a fürdőkádban - nevettem és böktem felé mutató ujjammal. A kis lúzer, még a végén elpirul itt nekem. - Oh megtisztelő, hogy életben akarsz hagyni. Majd megölsz később, mi? Ezek szerint te nem ismered a mondást? "Akit ma megölhetsz, ne halaszd holnapra". De örülök neki, legalább ma még jut nekem vacsora, holnap talán már csak a reggeli - kacagtam. - Csak hát nincs, aki megfőzze, szóval rendelnem kell, vagy keresni valami éttermet. Tudod számtalan előnye van annak, ha valaki ismert sorozatgyilkos. Nem hoznak számlát, mert nem akarnak balhét, de amúgy meg én tök jó arc szoktam lenni és hagyok pár dolcsit az asztalon, ne érje veszteség őket - vigyorogtam. - Tudom-tudom, elképesztően jó lelkű vagyok, de hát valamivel kompenzálni kell a népcsökkentést - hahotáztam. - És, minek köszönhetem, hogy bizonytalan ideig meghosszabbítod szánalmas kis életem? Csak nem randira hívsz? - kérdeztem pislogva.
- Oh üzenet. Nocsak. Rajongói levél? Azt ma már e-mailben is lehet küldeni, vagy írhatnak a fansiteom vendégkönyvébe is - nevettem széles vigyorral. - Csak nem a negyedik klónverziótól? Annyian lesztek a végén, hogy le lehet forgatni veletek egy modern Star Wars filmet. Klón katonák... na egye fene, gyere csevegni - intettem neki be a sátorba. - Nagyon kis kíváncsi lettem, hogy ki és mit akar tőlem és miért nem megyek bele. Mindig vevő vagyok egy kis őrültségre. A szakterületem - kuncogtam, majd a sátorba érve intettem neki, hogy üljön le - mindjárt jövök - mondtam, majd elmentem egy külön kis elkerített részlegbe, ahol lemostam az arcfestéket, majd átöltöztem egy elegáns, de bőrdzsekis ruhába. Nem csak neki van bőrdzsekije és nekem is van ám normális ruhám is. Visszatértem hozzá, majd ismét intettem.
- Na jöjjön Mr. N! - vigyorogtam, majd átkísértem egy konténer házhoz, ami egy irodaszerű társalgó volt. Lehuppantam az asztalom mögötti forgószékbe. - Na mondd, mit szeretnél az üziért cserébe? Vagy dugni akarsz, vagy azt, hogy engedjem el a srácot, mi? Kedvel engem - tártam szét a karjaim. - Na meg mi van akkor, ha helyettem jön majd valami őrült dilidoki és fogva tartja majd valami szanatóriumban és mindenféle vacakkal kezeli majd, amíg ép elméjű nem lesz? Akkor már én is jobb vagyok neki, nem? - nevettem fel.

   

The Master

and his student

- Szeretnél te is a világ ura lenni - mosolyogtam. - Gondolj csak bele, minden az én, vagy a te kezedben. Hatalom, pénz, ingatlanok, stb. Minden döntést te, vagy én hozhatnánk csak meg és minden egyébhez engedély kellene. Az összes földrészen csak egy valaki uralkodna, az egész földgolyó mindensége egy kézben összpontosulna. Csodálatos egy élet lenne - vigyorogtam. Nevessen csak, ha akar, de akkor is ez egy szép ábránd.
Figyelmesen hallgattam, amint burkoltan kitér arra is, hogy a többi hasonmást már megtalálta, de annyira nem kötött le a gondolat, ellenben rosszallóan húztam a szám, mikor kijavított.
- Igen? Akkor miért az van a tasakra írva, hogy "őrölt bors"? Ha? - mutogattam halántékom felé, mint azon a mémen a néger srác, ám Rowan említése és az arra adott válasza már sokkal jobban érdekelt. - Ugyan miért? Mit tudtál te tenni, ami miatt Rowan már nem fog érdeklődni irántam? - kérdeztem nagyon is kíváncsian, hiszen elég nehéz elhinnem, hogy az a répafejű csak úgy leakadjon rólam. - Tán csak nem kinyuvasztottad? Az vicces lenne - vigyorogtam kicsit tán nevetve is.
A sértegetését és a modortalan kérdéseit figyelem kívül hagyva próbáltam puhatolódzni, hogy vajon mégis ki lehet a megbízó és mik a céljai, de elég homályos választ kaptam. "Kivéve, ha többet veszítesz vele, mint nyernél". Ez érdekes. Miért akarnék elvállalni egy munkát, amin többet vesztek, mint nyerek? Érdekes és furcsa gondolatmenet is ez, amit nem igazán tudok hová tenni, ahogy végül is az is érdekes, hogy miért pont engem bízna meg valaki? Persze jogos, én nem utasítok vissza munkákat, ha valaki megöléséről van szó, de elég rossz hírem van, hiszen könnyen a megbízó ellen is fordulhatok. Velem alkut kötni nem életbiztosítás, talán épp ezért jött Nate és nem a megbízó személyesen. A kis gyáva.
- Miért akarnék elvállalni egy veszteséges megbízást? - kérdeztem vissza befelé menet, majd átöltöztem, ami úgy tűnt nagy hatást gyakorolt rá is.
- Ikrek azért csak nem - kuncogtam, - de örülök, hogy elnyerte a tetszésed a látvány. Látod, én is emberből vagyok - nevettem. Bármennyire is nehéz elhinni, nem vagyok én annyira földöntúli.
Átsasszéztam vele a kontiba, ahol volt számára is kényelmes ülőalkalmatosság, majd meg is kezdtük az eset kibeszélését. Nem kerteltem, a lényegre tértem, mert érdekelt, hogy mire ez a nagy hűhó.
- Ugyan, miért küldeném hozzád minigunnal? - pislogtam. - Egy kindertojásnak álcázott nagy erejű bombával küldeném - röhögtem és imitáltam, amint kinyitja a tojást a játék reményében és BUMM! Jót is kacagtam ismét.
Végre úgy tűnt a lényegre tér. Ölni kéne. Szuper. Abban jó vagyok. A kérdés már csak az, hogy kit. Fel is vontam a szemöldököm, mikor felvázolta, hogy kiről van szó. Nem is azért, mert nehezen hittem a fülemnek, mert hittem és nem is igazán érdekelt, sokkal inkább azért, mert semmi közöm a miértekhez. Pedig érdekelt volna, de úgy voltam vele úgy is meg fogom tudni.
Viszont félre ismert, ha azt hiszi eddig azért nem tudtam megölni, mert béna vagyok, hiszen simán le tudnám szedni őt egy távcsöves puskával. Végtére is profi cirkuszosként a lövészet és a késdobálás a véremben van, viszont túl jól szórakozom vele ahhoz, hogy tényleg meg akarjam ölni. Szükségem van rá, mint Bud Spencernek Terence Hillre, bár így, hogy itt van nekem Nate és Shane, lehet le tudnék mondani Romanről, ha nagyon akarnék, hiszen maradna még két hozzá hasonló játszó társam.
- Mennyire igazad van. Végül is az tényleg feltűnő lenne, ha a tükörképe durrantaná fejbe - nevettem pisztolylövést imitálva ujjaimmal. - De gondolj bele, betörsz hozzá, elbújsz a tükör mögé, majd mikor belenéz, hogy megigazítsa az inggallérját puff! Tratatatata... és már rogy is össze. Senki se sejtene semmit - legyintek a vicces jeleneten. - De nem bánom. Igazad van. Bízd ezt egy profira és ki lenne nálam profibb? - tártam szét karjaim.
Kíváncsian hátra dőltem a fotelban.
- Ennyi? - kérdeztem mit sem reagálva a szex említésére. - Van megkötés, hogy hol és milyen halál legyen? És mit nyerek vele? - kíváncsiskodtam, hátha valamit reagál az üzenet kapcsán, vagy valami kecsegtető ajánlatot tesz.
Hogy gyanakodtam-e valamire? Nem is kicsit. Lehet őrült bolond voltam, de nem hülye. Messziről sikított, hogy sok mindent eltitkolt és csak ki akar használ. Nem gondoltam, hogy megüthetném a bokámat, mert az nem sűrűn fordulhat elő, ellenben nem tetszett, hogy ennyire titkolódzik. Ettől függetlenül el fogom vállalni a munkát, de ha van rá esély, megpróbálok valamit még kiszedni belőle, hogy motiváltabb legyek és tisztábban lássak. Végtére is Roman a klónja, így evidens, hogy ha ő meghal, akkor Nate lesz az, akiről a mit sem sejtő bolondok azt fogják hinni, hogy Ő Roman, mint annak idején, hogy Roman Shane. Tehát Nate egyszerre két ember helyét is át tudja majd venni, csak kérdés az, miért? Mit szeretne elérni? Mihez kéne nekem őt hozzá segítenem? És mit nyerek vele? Miért adjam fel a szórakozásom?