Az idők alatt megszokta már, hogy úton útvégen belefutott a felületes, semmitmondó kapcsolatokba. Bár tele volt szövetségessel, senkit sem ismert úgy, mint embert, mindenki csak egy bankszámla volt, csak egy cég, nem pedig egy személy érzelmekkel, történettel, kapcsolatokkal. Tudta, hogy ebben a szakmában mindennapos, hogy a vetélytársak áttaposnak egymáson, hogy a rajtuk csámcsogó paparazzi szemrebbenés nélkül teszi tönkre az életüket, így egyenesen ledöbbentette az a fajta aura, amit a vele szemben álló hölgy sugárzott magából. Bár ugyanúgy azért jött, hogy levadászhassa a még senkik által nem tudott információkat Cornelius Rotschild halálát illetően - amit oly sok ember szeretett volna megkaparintani, hogy utána az év cikkjét adhassa ki Verena arcával - ez az újságíró mégiscsak valamiért más volt. A közvetlenség, a tisztelet egyáltalán nem volt megjátszott, teljes őszinteséggel állt hozzá a másik, ami miatt ő is sokkal jobban feloldódott. A rendelés leadására halkan felnevetett, majd el is indult a saját kávéfőzője felé, aprólékos mozdulatokkal elkezdve a kávészemeket beleönteni egy üvegcsébe, hogy azt utána apró szemekre darálhassa.
- Megszoktam már az eszpresszót vagy esetlegesen a cappucinot, ez most teljesen meglepett - mosolygott. - Ne vegye magára, kifejezetten tetszik, hogy nem olyan, mint a többiek. Üdítő. Már jó ideje elegem van belőle, hogy keserűn löttyöket kell fogyasztanom udvariasságból, nevetséges, hogy a legnagyobb titkom, hogy inkább kávés tejet iszok, mintsem tejes kávét - vigyorgott tovább magában, ahogy mostmár újból tevékenykedésére fókuszált. Teljes némaságba burkolózva figyelt oda a legkisebb részletre is, lassan lefőzve a kávét, miközben már a tejet forralta. - Kérem, nem én írok magáról, hogy nekem kéne kotnyeleskednem. Ne legyen rest szemtelennek lenni, ha idáig bejutott, kevés az esélye, hogy kipenderíteném innen a kíváncsiskodásáért - kuncogott tovább. Láthatóan jó kedvében volt, szinte ragyogtak a szemei, egyelőre ismeretlen okokból, ami most igen furán hathatott, tekintve, hogy a néhai férje halálát kellett elemezgetnie egy vadidegennek. - Viszont ha már ennyire erősködik, érdekelne miért választotta ezt a szakmát? Alapjába véve ez egy férfiak uralta terület, biztosan nem könnyű nőként is megállnia a helyét. Megbánta, hogy így döntött? Szívesebben lenne olyan területen, ahol nem kell kivívnia, hogy komolyan vegyék a tudását? - fordult felé kíváncsi tekintettel, ugyanis őszintén szerette volna tudni a választ, ami meghatározta, hogy ezek után hogy is fognak egymáshoz állni. Egy csónakban eveztek, ugyanolyan küzdelmeik voltak a foglalkozásuk során, így ha már a saját véleményét ismerte a témát illetőleg, a beszélgetőpartnerén volt a sor, hogy megossza az övét.

verena & katherine

A lányomat ölelgettem az elmúlt pár napban szinte reggeltől estig. Végre volt egy kis szabadidőm, a továbbképzés is véget ért, szóval naná, hogy be akartam pótolni azt az időt, ami kiesett, jó sok szeretgetéssel. Ám most ideje nekilátnom a munkának, nem halogathatom tovább, hiába szeretném még a szuszt is kiölelni a kislányomból. Már amikor eldöntöttem, hogy végre igenis a régi nagy álmom után megyek és oknyomozó-újságíró leszek, tudtam, melyik ügybe szeretném jobban beleásni magam. Verena Tolliver is egy kisvárosból származik, akárcsak én. Bár ő milliomos lett, olyan magasságokba jutott el, amiről sokan csak álmodni merünk, szóval ez nem hasonlóság bennünk, de azért én is kitapostam magamnak az utat az én ösvényemen. Mindenesetre inspiráló nő, és az életét körüllengi a nála 20 évvel idősebb férje halálának rejtélye. Milyen izgalmas. A sajtó szokásától eltérően alig foglalkozott anno ezzel a gyilkossági üggyel, emlékszem, hogy az özvegy még nyilatkozta is akkortájt, hogy ez az ő műve. Meg is értem, hogy miért nem akarta, hogy a tragédia kitárgyalása legyen másoknak a péntek esti családi vacsival egybekötött program. Pont azért, mert már szemeztem ezzel az esettel, jó sok kutatást is végeztem a témában, bár valóban nem volt egyszerű előásni infókat. Amik pedig fellelhetőek a gyilkosság kapcsán, az igencsak kevéske. Ebből nem lehet egy valamire való cikket összehozni. Amikor felkerestem Ms. Tolliver cégét, nem sok reményt fűztem hozzá, hogy egyáltalán érdekelni fogja az ajánlatom, hogy ha már a rendőrségnél elakadtak vagy csak mélyen hallgatnak, adjon egy esélyt, hogy én is belevessem magam az ügy hátterébe. Azt meg pláne nem is mertem feltételezni, hogy ilyen hamar elérem őt az alkalmazottain keresztül, és máris lefixálunk egy időpontot. Jó-jó, ez még csak egy előzetes megbeszélés lesz, valószínűleg az sem lendít sokat előre a terveimen, hogy még csak most lettem hivatalosan is az álomhivatásom űzője. Verena Tolliver valószínűleg nem lesz elragadtatva a gondolattól, hogy egy kezdő somfordál körülötte, pitizve azért, hogy akár csak egy fikarcnyi esélyt is kapjon az ő életének talán legtragikusabb eseménye körüli titok felgöngyölítésére. Enyhén kétségbeesettnek tűnt ez a gondolatmenet, és nem áltatom magam, valószínűleg ott szemtől szemben vele ugyanez várható részemről. De nekem egyszerűen kell ez az ügy. Évek óta motoszkál a fejemben, amióta csak értesültem róla. Ez nem olyasmi, amiről csak úgy szimplán tovább lehet lépni. Most szépen kicsíptem magam a találkozóra, hogy aztán tényleg ne ezen bukjon el a dolog. A tenyerem azért eléggé izzad most, hogy beléptem a cég épületébe. Nem mondom, hogy minden ezen a nagy találkozáson múlik, hiszen ha mégsem lennék neki szimpatikus, vagy egyszerűen nem bízik abban, hogy én lehetek a megoldás számára, akkor nyilván majd jön egy másik ügy, amin dolgozhatok. És tényleg nem omlik össze az egész világom, amennyiben nemet mond... de én akkor is akarom ezt. Nekem kell ez. Ahogy belépek az irodájába, rögtön a fejem búbjától a lábujjam hegyéig kiráz a hideg. Olyan hihetetlen hatással van rám ez a sikeres üzletasszony, akit eddig csak a magazinokban láttam, na meg nem tagadom, vásárolom a kozmetikumait is rendszeresen, és most itt áll előttem. Ő egy... jelenség. Egyszerűen nincs rá jobb szó. Próbálok nyugalmat erőltetni magamra, hiszen mégsem most kéne beájulni a sarokba, az garantáltan nem tenne rá jó benyomást. Mosolyogva fogadom el a felém nyújtott kezet.
- Jó napot! Én is nagyon örvendek, Ms. Tolliver, Katherine Warren vagyok. - Még mindig illedelmes, kissé talán túlontúl megszeppent mosollyal elindulok a bőrkanapé felé, amerre a kezével intett. Milyen pofás kis iroda. Na, ez az, amit hangosan ne merészeljek kimondani. Alapvetően magabiztos vagyok, szóval most szépen jó mélyre lenyúlok ezért a jellemvonásomért és előrángatom. Nahát, egy mély levegővétel után mintha kicseréltek volna, ezzel most még magamat is megleptem. Azt hittem, több idő kell, míg visszatalálok a karakán énemhez.
- Köszönöm, egy kávét elfogadok egy kis mézzel gazdagítva, ha van. - A kávéfüggésem nem ismer határokat. Bár mézzel szoktam inni többnyire, de nyugodtan maradhattam volna a snassz "kávét feketén" szövegnél. Ez a mézes kávé hangosan kimondva nem hat valami profin. Előveszem a táskámból a jegyzetfüzetemet és a tollat, és szépen leteszem az ölembe. Egyelőre nincs rá szükség, de szeretném, hogy lássa, készültem, mert valóban érdekel az eset.
- Nos... nem tudom, a munkatársai mennyit árultak el rólam, és bár én vagyok az újságíró, de úgy vélem, jelen esetben az a fair lépés, ha először Ön kérdez tőlem. Szóval mire kíváncsi? - Jobbnak láttam nem kertelni, na meg persze megmutatni, hogy tisztelettel fordulok felé, nem úgy, mint a legtöbb firkász. Ők hiénák, én viszont az alázat útján lépdelek a munkámban, minőséget kiadva a kezemből. Ez korábban is így volt, és eztán sem fog változni.

A nnyi év telt el Cornelius incidense óta. A kereken 60 éves üzletember halála bár megrázta Amerika társadalmát, az emberek amilyen gyorsan kapják fel a vizet, olyannyira gyorsan ülepszik le a felháborodás. A tragédiát követően Verenának hónapokig el kellett viselnie, hogy sajtósok állják körbe a házát, válaszok után kutatva, elviselte, hogy megvádolják, hogy rágalmazzák, hogy a sikereit a földbe tiporva eltemetik, mert a rejtélyes körülményekre senkitől sem kapnak feleletet. Egyértelmű, tényszerű, hogy ilyenkor nehéz nem a feleségre gyanút fogni, hisz mi sem lehetne szembetűnőbb, mint egy fiatal asszony egy dúsgazdag férj oldalán, aki nem sokkal házastársa távozása után learatja a babérokat és gyász helyett a karrierjét ápolgatja, jobban mint valaha.
Bár az ügy elült, ismeretlen tettesek révén az eljárást megszüntették s nagyon úgy látszott, hogy örök feledésbe merülhet a titkokkal átszőtt incidens, ám nem olyan régen tudomására jutott, hogy az aktát újranyitotta a helyi hatóság. Bennfentesek hallomásból azon információval látták el, hogy egy esti kocsmai beszélgetés során említésre került Mr. Rotschild, egy ittas állapotban lévő férfi, akire egy bizonyíték sem utalt, részletesen ecsetelte a gyilkosság körülményeit, ám rosszul választott beszélgetőpartnereket, ugyanis másnap reggelre már az őrsön találta magát előzetes fogvatartásban. Verena bár annak idején megúszta a gyanúsítotti pozíciót, most nem maradhatott nyugodt, ugyanis a zsaruk hevesen szaglászni kezdtek a környékén. Először még csak a cég székhelye mellett állomásoztak, az utóbbi időben azonban Brooklyn-i apartmanja előtt is igen gyakorta megjelentek. A jelenlétük felkavarónak hatott, ugyanis nem szóltak, nem tettek semmit, de világosan a tudtára szerették volna adni az özvegynek, hogy figyelik őt. Verena nyugtalanságában eszközök után akart kutatni, melyek biztosíthatják a közéletbeli reputációját és megerősíthetik ártatlanságát. Habár jogi úton egyelőre nem volt teendője, a médiát mindenképp megszerette volna mozgatni, hogy a nyilvánosságnak megcsillogtathassa új, kedvelhetőbb, közvetlenebb arcát. Emberei rövid időn belül találtak számára egy oknyomozó újságírót, aki emberfeletti lelkesedéssel csatlakozott a projektjéhez, ajánlatában izgatottan ecsetelve, hogy fő célja lenne az igazság feltárása, illetve hogy mindenki megismerhesse Verena Tolliver történetét. Ennél többre nem is volt szüksége, így személyzetén keresztül egyeztetett a szakmabelivel, akit időpontra fogadott az irodájában.
Legjobb arcát szerette volna mutatni, így elegánsan, de nem felvágósan öltözött fel, haját kivasalta, szolid sminket választott. Meghallva asszisztensétől, hogy vendége megérkezett, felállt a hatalmas irodájában, majd az asztalára dőlve, mosolyogva várta az ismeretlent. Egészen idáig ő nem beszélt az újságíróval, kizárólag alkalmazottai végezték a szervezést és az interjú lebonyolításának részleteit, ő azonban először találkozhatott a kiválasztottal. Amikor belépett az idegen az ajtón, kellemesen csalódott. Fiatal, gyönyörű lány állt vele szemben. A kinézetéből sosem tippelt volna erre a foglalkozásra, de ez még jobban lenyűgözte, szerette, ha meglepetést okoznak a számára, ahogy becsülte azokat a nőket, akik hozzá hasonlóan egy alapvetően férfiak által dominált területen helyezkedtek el.
- Jó napot! Verena Tolliver vagyok, örülök, hogy megismerhetem - sétált oda hozzá fekete tűsarkúiban, illedelmesen kinyújtva tenyerét az irányába. - Kérem foglaljon helyet - mutatott kézfogásukat követően a sarokban elhelyezkedő chesterfield bőrkanapék felé, ahova ő maga is megindult. - Kér esetleg valamit? Vizet, gyümölcslevet, kólát, kávét? - kérdezgette udvariasan, felvezetve kettejük beszélgetését. Évtizednyi tapasztalattal rendelkezett már azt illetőleg, hogy hogyan is oldjon fel egy vadidegent. Neki nem volt rá szüksége, már megszokta, hogy nap, mint nap ismeretlenekkel kommunikál, így könnyedén cseverészett.