Semmi kedvem nem volt ehhez az estéhez, és valahol legbelül vágytam egy jó balhéra, amikor kiadhatom magamból a feszültséget. A Sors, vagy Isten, vagy maga az Ördög meghallgatta az imámat, s találok olyan alakokat, akiket kívántam. Zűrösek. De nem akarok verekedni. Jó lenne, de nem akarok. Úgy látszik némileg szerencsém is van, mert ők ismernek, még ha nem is akarnám. Így sikerül békésen megbeszélnünk a dolgot, ők pedig állnak is tovább. Pedig jó lett volna egy kis bunyó. Miután távoztak próbálok érdeklődni a hölgynél, hogy rendben van-e, és italt is rendelek neki. A kérdésemre, nem csak egyszerű választ kapok, hogy rendben van valami, hanem egy kérdést is. Ismerem -e őket? Erre aztán elég nehéz úgy válaszolni, hogy nem mondok el mindent. Elsőre az ugrik be, hogy hazudnom kellene. Valami olyasmit, hogy a nagybátyám haverjai, vagy ilyesmit. De végül úgy döntök, hogy maradok az igazságnál még ha csak fél igazság is.
-Életemben nem láttam még őket, – ismerem el – de mint kiderült egy barátjukat ismerem régről.
Hogyan is mondhatnám el egy vadidegen nőnek, hogy mennyi időt töltöttem a sitten, és hogy ott milyen ismeretségeket kötöttem. Jó mondjuk nem Carlossal, mert őt pont nem nagyon ismerem, de jó néhány haver lett bent. Elvégre másokat nem nagyon ismerek. Nem mondanám őket barátnak, hiszen a szót is csak könyvekből ismerem. Egy barát nem dob fel téged a foglárnak, amiért nem adsz a piádból. Egy barát nem próbál meg bökőt állítani a bordáid közé, mert rosszul szóltál hozzá. Ahogy egy barát nem próbál meg bemártani téged, hogy evvel ő hamarabb szabaduljon. Erről jut eszembe, hogy a karom fedetlen, s mi van, ha valaki felismeri a tetoválásomat. Gyorsan lehajolok az ingemért, és igyekszem felvenni. Nem gombolom össze, csak a karomat kell, hogy takarja. A mosolya kedves és barátságos nem olyan mesterkélt, mint bent az embereknek. Vissza is mosolygok, közben eszembe jut, hogy mikor is volt az, hogy utoljára őszintén mosolyogtam rá valakire.
Szóvá teszi, hogy nem kér a rendelt italból, hanem mást kérne. Vagyis inkább csak felteszi a kérdést, hogy mi van, ha nem kér csokilikőrt? Gyorsan az itallapra pillantok, hogy hátha oda van írva: Aranyos barnahajó nő ezt az italt szereti. De nincs oda írva. Szerencsémre be is mutatkozik, így elszakadok az itallaptól.
-Sacha vagyok. – nyújtom a kezemet. – Szívesen.
Közben a csapos kiadja a kért italt, amit tolok is vissza neki, hogy adja oda valakinek, aki ilyet iszik, és mondja azt, hogy a ház ajándéka. Furcsán néz rám, de bele megy a dologba.
-Akkor milyen italt inna a hölgy? – teszem fel a kérdést, közben elnevetem magam, hogy ez menyire hülyén is hangzott. – Meghívhatlak egy italra? – Amint kimondom tisztára elvörösödik a fejem, mert rá ébredek, hogy ez milyen ócska felszedős szöveg. – Nem akarlak felcsípni, és haza vinni, vagy ilyesmi… - most meg azt mondtam, hogy nem tetszik, és csúnya.. – Nem vagy csúnya.. -még jobban elvörösödők, s gyorsan az első italt elkapom a pultról, ami a kezem ügyébe akad. A fiatal srác csak pislog, hogy egy ismeretlen alak felkapja a vodkáját, és felhajtja. Ettől egy kicsit visszanyerem a színemet. A srác már háborodna is fel, de gyorsan rendelek két vodkát neki, amit ki is fizetek.
.

A civil élet nehéz, és brutálisan rossz. Ebben biztos vagyok. De a rehabtisztem szerint ez azért van, mert nem alkalmazkodok a normális élethez, hanem ugyan azt akarom élni, amit bent. Pedig idekint az élet más.  Addig nyaggatott, hogy végül beadtam a derekamat, és megígértem neki, hogy elmegyek bulizni, vagy valami hasonlót. Így hát a péntek estére valami pub-ba kötöttem ki, még a nevét sem tudom, csak bementem az első olyanba, amitől nem kaptam agyvérzést. Egyszerű farmer nadrágban, feketepóló, és egy bordó flaneling van rajtam, amiről azt hittem még menő, de mint kiderült rohadtul nem így öltöznek már az emberek. Próbálok ismerkedni, de valójában az annyit jelent, hogy állok egy bárasztal mellet a sörömmel, és figyelem a többieket. Mindenki párban vagy többen vannak, és senki sincs egyedül. Így már nem is olyan egyszerű oda menni, és leszólítani valakit. Órák óta csak állok, és iszok. Lassan már az ötödik műanyagpohár is kiürül, előttem amikor megakad a szemem egy társaságon. Vagyis nem pontosan egy társaság, hanem bajkeverők. Egy kis seggdugasz nyomul valami csajra. Vagyis igazából bunkó mód nyomul, s próbálja ölelgetni, miközben haverja bíztatja, míg a trió harmadik tagja a pult felé fordulva italt rendel. Mind a hárman ugyan azt a vörös fejkendőt viselik, amit a LosLobos tagjai, s hozzá a szokásos fekete trikó, flanelinggel. Felhajtom a maradék italomat, és úgy döntök, hogy távozok és nem avatkozok bele, ahogy a sitten is volt. El is indulok a kijárat felé, amikor meghallom, hogy a lány ellenkezik, de azt nem érdekli. Sóhajtok egy nagyot és megfordulok.
-Bocsi, de a csaj nem a tiétek. – mondom nekik, amire még csak hátra sem fordulva válaszol.
-Húzz a picsába! – morogja, de amint megfogom a vállát, már fordul is felém a haverjával együtt.
-Lépjetek le. - mondom egyszerűen a szemébe nézve, s egy cseppnyi félelem vagy aggodalom sincs bennem, nem az első bunyóm lenne. Nem szorítom még ökölbe sem a kezem, csak olyan lazasággal állok ott, mintha nem is 3 bandatagot provokálnék.
-Szöszi, - néz rám a kis hódító. Jó egy fejjel alacsonyabb nálam – kotródj, amíg szépen mondom.
-Oké, - mondom neki – de ő is velem jön.
- Marco haverommal nem baszakodnék. – harciaskodik a kis kobold, miközben a pultnál lévő haverja felé biccent, aki a neve hallatán felém fordul, s azonnal szembe tűnik a szeme alatt található 3 könnycsepp tetoválás, egyértelműen ült börtönben, és valakinek a köcsöge volt. De akkor is volt sitten, szóval nem olyan puhány, mint ezek ketten.
- Nem akarok balhét. – jelentem ki.
-Késeljük meg? – kérdezi spanyolul Marco a haverjának, amire kicsit áthelyezem a súlypontomat a bunyóhoz, s leveszem az ingemet, hogy ne zavarjon. Az ing hanyagul esik a földre, nem fontos, de amint szabad karom, ami tele van hegekkel. Elnyomott cigicsikk nyomok, kések nyomai, és a két tetoválásom. A bal alkaromon fekete fehér tetoválás van, ami egy napot ábrázol, sok napsugárral. Nem művészi, inkább egyszerű, és lassan fakó. De Marco szeme megakadt rajta.
-Ez is ült. – mondja spanyolul a haverjainak, amire csak biccentek jelezve, hogy értem, amit mond, és igaza van, majd felém fordul. – Én három éjszakát voltam, kupa miatt. – Mondja nekem már angolul, a börtön szlenggel, hogy 3 évet ült lopás miatt.
-24 a Szigeten – mondom nyersen, de nem mondom hozzá semmit. A haverja már emelné fel a kezét, hogy megüssön, amire Marco lenyomja a harcias kiskakas karját.
-Fiatal vagy, annyihoz, hacsak nem te vagy a kibaszott OroszMaugli. – a szemébe félelem kúszik, ahogy rá eszmél arra, aki vagyok.
-Da. – mondom válaszul oroszul.
-Ez az a srác, akiről Carlos mesélt? – kérdezi a harmadik spanyolul Marco-tól, aki csak biccent, de nem meri levenni rólam a szemét, nehogy váratlanul megüssem.
-Carlos nagyon hálás, amit érte tettél. – mondja Marco, hogy próbálja a helyzetet javítani kutakodnom kellet az agyamba, hogy ki a franc az a Carlos, mire leesik, hogy úgy 10 éve…
-Négy bökős Testvériség tag ellen nem sok esélye volt, – dicsér meg Marco – de te segítettél neki.
Valójában pont nem érdekelt Carlos, csak a Testvériség egyik tagjával volt problémám, és jó indok volt a bunyóra. Alig egy perc múlva már pacsiztunk, és bocsánatot kértek, amiért problémát okoztak, na meg persze mondták, hogy ha arrafelé járok, akkor ugorjak be hozzájuk, mert Carlos is biztosan örülne. Miután lelépnek, csak utána fordulok a hölgy felé, hogy megkérdezzem minden rendben van-e.
-Jól vagy? – kérdezem kedvesen.
-Egy Baileys-t a hölgynek.– szólok oda a pultosnak, és kirakok egy 20 dollárost elé.
.