Még javában a telefonomat bújom, amikor belépek a bár ajtaján. Annyira persze azért felnézek, hogy ne gyalogoljak neki senkinek és semminek, aztán csak leülök a pult mellé, mert én még úgyis várok valakit. Vagyis várnék, mert az arcomon ülő kifejezésből meg lehet állapítani, hogy ma estére hoppon maradtam, amint megkapom az SMS-t a cimborámtól, hogy nem fog ideérni. Nem mondom, jobban értékteltem volna, ha ezt még azelőtt tudom meg, hogy ideértem, mert akkor el se indultam volna, de hát most már mindegy. Nem mondom, hogy akkor sörözés helyett csinálhattam volna egy adag mosást, mert amilyen házitündér vagyok, valószínűleg az elindulásig se jutottam volna. Na, nem mintha ettől még koszos ruhában járnék, azért nyilván szoktam mosni, különben ma sem lett volna mit felvennem. Márpedig nem vagyok meztelen, nagyon is viselem a farmeremet, a fekete ingemet, meg még a dzsekimet. Sőt, alsógatyát is vettem fel! Meg aztán nem is Barnie hibája ez az egész helyzet (mármint nem a mosás! az az én hibám), az ember nem nagyon tervezi be előre, hogy a lakótársa nem tudja elengedni örök szerelmét, a vécécsészét és félő, hogy belefullad ebbe a románcba. Az rejtély, hogy hogy sikerült ezt neki ilyen korán elérni, de nem is rám tartozik. Ennyiből örülök, hogy én egyedül élek, nekem legalább nincsenek ilyen problémáim. Minden esetre, ha már itt vagyok, akkor az ajtón nem fogok kifordulni, már csak azért sem, mert szeretem az ilyen élő zenés estéket. Amikor a pultos elér hozzám is, akkor pedig sóhajtva ejtem le magam elé a telefont. -Hát… akkor kénytelen leszek veled megosztani egy sört. - mosolyodom el, de persze nem kötelező elfogadnia. Bár amilyen fenyegető aurám van, rendszerint azt hívok meg, akit akarok, el szokták fogadni. Tekintetem időközben a mikrofon felé vándorol. Én ugyan nem szoktam ilyeneken fellépni, mert nem szeretek annyira dalra fakadni, de mindig érdekes felhozatal van az ilyen helyeken. -Jó felhozatal van mára? - kérdezem a lánytól, ha már úgyis az én rendelésemmel van elfoglalva. Ő egyébként is jobban ismeri az itteni felhozatalt, elvégre közöttük dolgozik. Mert bármennyire is nagy rajongója vagyok a feltörekvő művészeknek, ha kiderül, hogy Jay és Néma Bob fog rappelni, akkor lehet, hogy a söröm után inkább hazaballagok, mielőtt még életre szóló halláskárosodást szenvednék.
Van egy pont, amikor mindent megelégel az ember, és csak nem lenne otthon. Hiába keresek lakást, ha nem tudom eltartani magam az itteni állásból, talán le kéne tennem az éneklésről itt, hogy több pénzt tudjak kérni, mert addig sakkban tartanak azzal, hogy bezzeg felléphetsz, ne kérj több pénzt, máshol még ezt sem engednék. Ami sajnos tény és való és nem tudok vele nagyon mit kezdeni, mert ha énekelni akarok, akkor jelenleg csak ez az egy hely van ahol megtehetem. Szar ügy. Ilyen szar ügy alatt törölgetem a pultban a poharakat és már nagyban megy a zene, tudom, hogy ma felléphetek, de még nincsen biztosítva a hely számomra, mert a program az ilyen estéke elég sűrű és van akiért fizetnek az emberek, hogy itt legyenek, többet fogyasztanak, és jobban várják, mint engem, a főnököm szerint. - Hope tudsz kihozni a raktárból egy hordó sört? - kérdez szépen pislogva rám Henry, aki a maga 160 centijével férfi módjára nem bírja megemelni az amúgy annyira végülis nem is olyan nehéz hordót és kicserélni. - Megint nem cserélte ki senki? - nyafogok kicsit, de leteszem a kezemben lévő rongyot és a poharat és hozzá irányítom a következő vendéget, aki célirányosan vette felém az irányt. NAgy nehezen kirángatom a helyéről és jó sok izzadságcsepp árán, de a helyére kerül, az emberek által imádott sör, amit amúgy én is nagy kedvencemnek vallok. - Mármint velem? - nézek rá mosolyogva egy éppen megérkező vendéghez, aki olyan egyedül ül le, hogy szinte megsajnálom, bár én néha még díjazom is ha nem kell társasággal töltenem az estét, ritkán, de olykor jól esik. De legnagyobb pechjére ha pont ez volt a célja rossz lányhoz sétált oda, mert ha valaki meg akarja osztani velem a sörét, akkor nem fogom ellökni, sőt. - Jók a mai fellépők, túl jók. - meredek én is egy pillanatra a színpad felé, ahol most cserélnek a fellépők, akik olyan mázlisták, hogy ma biztos helyet kapnak. Majd felmegyek átvezetőnek vagy ki tudja, ha egyáltalán az öreg engedni fogja, bár ahogy ismerem néha rossz passzban van és a világ fájdalmát rajtunk vezetné le. - Ha már ilyen kedvesen akartad megosztani a söröd, akkor egyszer a ház vendége vagy. - kacsintok rá és máris töltök neki és magamnak is egy pohárral, éppen elég lesz kezdetnek, nem akarok sokat inni, a végén még rám fogják, hogy a pultos iszákos, pedig én aztán attól mélyen messze állok.
Még ha hoppon is maradtam, ha már idejöttem, akkor nem vagyok hajlandó nem mulatni. Még szerencsém, hogy a pultos hajlandó is áldozatul esni ennek a nagy sörmeghívásos támadásnak. Bár ismerve Manhattant, ha azt kívánom, ez legyen a legdurvább támadása életében, akkor egy nagyon boldog lány lesz. Úgyhogy ezt kívánom neki. -Mármint veled. - vigyorodom el, és amint a kezembe kerül a korsó, meg is emelem felé egy kicsit, mielőtt beleinnék. Csak ekkor terelődik a figyelmem a színpad felé, ami most még ugyan üresen áll, de ha tippelnem kellene, akkor már nem sokáig. -És az miért akkora baj? - nevetek fel kissé. Azt gondolná az ember, hogy neki csak jó, ha jó a felhozatal, elvégre többet fogyasztanak, és még halláskárosodást sem kell szenvednie. Én ezért nem is vállalnék ilyen munkát, mert bár nem szokásom megjegyzéseket tenni kezdőkre és botfülűekre, hallgatni azért nem szeretem őket. -No lám, én akartalak meghívni. De elfogadom. - mosolyodom el, mert úgysem ez lesz az egyetlen korsó sör, ami elfogy ma, úgyhogy nem valószínű, hogy emiatt menne csődbe az egész hely. -Na, de mesélj nekem erről a te szörnyű, hányattatott sorsodról, amiben jó zenét kell hallgatnod munka közben. - függesztem rá a tekintetemet, de hát kihasználom az időt, amíg még ráér cseverészni, elvégre ha tényleg jó lesz a felhozatal, akkor hamarosan amúgy is elfoglalt lesz és rohangálhat fel-alá, mint Tom és Jerry. Remélhetőleg őt azért nem ólintja fejbe egy üllő, vagy valami. Persze ha ilyesmi történne, akkor nagyon szívesen megmentem, meg még egy mentőt is hívok neki, mert koponyákat még nem tudok összepuzzle-özni. Persze ki tudja, lehet, csak ennyire nem csípi a munkáját, csak más nem volt. Azért ez se olyan ritka, főleg errefelé. Sokan jönnek úgy, mint én, hogy majd Amerika valóra váltja az álmaikat, aztán végül nem, bár ő sokkal inkább helyinek tűnik, mint én. Meg aztán tény ami tény, annyiból nekem is szerencsém volt, hogy az egyetemen tudtam elég kapcsolatot építeni ahhoz, hogy legyen hová mennem szinte azonnal diploma után.
Kezdőlap
