Minden házhoz közeledő lépésnél emlékeztetem magam, miért is csinálom, amit csinálok. Mert, hogy más esetben biztos nem mennék bele. Sőt, messziről elkerülném még ezt a kertvárosi részt is a sok burzsuj köcsöggel együtt. Mindenkinek jobb volna így, de... a szükség törvényt bont, és itt most perpill nem egy ember miatt aggódom. Páratlan alkalmakkor, ahogy belegondolok, hogy most Lambert épp merre tart, hová készül, ugyanúgy elfog a félelem. Mert ugyan én annyi eséllyel sem indulhatnék, mint ő, azért neki is van bőven kockáztatni valója. De jó kis aduászt adtam a kezébe, és ha mégis beütne a szar, bár Kian szerintem egy kézzel sem nyúlna hozzá, amíg Lamb jól játssza a szerepét és hogy esetleg még lehet is esélye nála Kiannek, na de akkor, ha mégse, szólok ennek a lükének, aki már csak kötelességből sem hagyná, hogy bajba keveredjen Lambert. Kian rossz ember, ő is tudja. Rosszabb mint, mi ketten. Hogy kiről van szó? Hát erről. Erről a szerencse sütiről.
Csak az ajtóba lépve jut eszembe az a kis apróság, hogy mekkora szopás volna már, ha itthon se volna. Bár akkor biztos itt csöveznék, amíg meg nem jönne - és nem, nem a menzeszem, hanem ő - de fel nem adnám. Szóval mély levegő Rowan. Becsengetek. Megfordul a fejembe, ahogy elsandítok a zár felé, hogy megpróbáljak e poénból betörni a szám kóddal, hátha még mindig ugyanaz, de neeem, fontos, hogy ezt most ne basszam el. Szívem szerint hoztam volna magammal Lambertet is, mert ketten legalább jobban tudnánk szívni a vérét, ha esetleg noszogatni kéne, de sajna, ő most nagyon elfoglalt. Mindenesetre Wang az utolsó mentsváram, pedig aztán ez nem olyan kis apróság, amire bizton állíthatnám, hogy rábólint. Mégis csak egy gyerkőc neveléséről van szó. Ráadásul egy igen rossz génekkel rendelkező leányzóról. Közben megint rányomok a csengőre, aztán rajta is maradok, hátha csak először nem hallott meg.
- Ding-dong, karate kölyök! Ne csináld már! Kakilnom kell! Ne akard, hogy ide rondítsak az ajtód elé! - kiabálok be.

Hihetetlen bazd meg... Jó, oké, lehet, hogy haragban váltunk el, mégha nem is, de a kocsiját megfújva lehet, picit morci volt, de honnan tudja, hogy nem békülni jöttem? Végülis azért jöttem... Ha nem is teljesen.
- Hé!! Hallom, hogy ben vagy! Nyisd már ki! Ne akard, hogy a frissen nyírt gyepre szarjak! - rángatom meg kicsit a kilincset türelmetlenebbül, míg meg nem hallom a kocsi hangot. Na nem azért hagyok fel a háborgással, mert egyből tudom, hogy ő az, hanem, mert nem szeretném, ha egy erre lakó rám küldené a zsarukat. De mikor megfordulok és látom, hogy a szecsuánis csirke most jött még csak házhoz, lenyugszom, hogy nem egyből haragból indulunk. Huh, baszki, még jó, hogy nem próbáltam bevetődni az ablakon. Mondjuk őt ismerve az is golyó és Rowan álló, szóval lepattantam volna róla, mint a szar. Vagy az mondjuk pont nem... Nem tártam ki egyből kezeim egy baráti ölelésre, mert egyrészt, szinte biztos, hogy kaptam volna tőle egy gyomrost, másrészt, szép finoman akarom felhozni neki az egyetlen opciót, amire nemet sem mondhat. Azon meg próbáltam most kifejezetten nem mosolyogni, milyen kis pici hozzám képest. Nem, ezt most nem baszhatom el. A gúnynéven viszont már inkább mosolygok.
- Komolyan? Rőtszakáll? Ezen még dolgozz szerintem... - kócolom össze haját, mert nem, ezt sem bírtam mellőzni, de innentől tényleg visszafogom magam. Vagy nem... ki tudja. Noha az már egy nagyon jó jel, hogy semmi ellenségeskedésnek nyoma sincs, nem morog vagy akar leütni, hogy elcipeljen a legközelebbi diliházba, rendőrségre vagy táborba, nem tekeri ki a nyakam meg ilyenek. Sőt, egészen barátian fogad a múltkoriak után. Nem mintha nem szokása csapdába csalni, én meg vigyorogva belesétálni, de szerintem azóta már eléggé felnőttünk. Őszintén szólva még én éreztem magam kicsit kellemetlenül az egész miatt, de egy halk kösszel besétáltam előtte, majd követtem a konyhába.
- Upsz! - nevetek zavartan megjegyzésére, és legyintek rá, hogy... - Jó lesz a tea, köszi... - vakarom a tarkóm, miközben lecsüccsenek a konyhában, azon morfondírozva, hogy vezessem fel a dolgot és adjam elő mi is a helyzet. Hát zavarbaejtő kérdésével nem könnyíti meg a dolgom, mert még így sem akaródzik csak úgy kiböknöm, az valahogy túl erőszakosan hangzana, viszont mivel nincs itt Lambugyor, hogy tarkón vágjon mielőtt nagyon belezavarodnék a saját pofázásomban, ahogy a szexboltnál is majdnem történt, így... hoztam a formám.
- Hogy miii? Ne már... Olyannak ismersz, aki csak akkor jön, ha kell valami? - uhh, mondjuk így belegondolva. Bár nem, hiszen eddig sem látogattam. - Én csak... gondoltam rád nézek, hogy mi van veled, meg, hogy bocsánatot kérjek azért, amit... leműveltünk. - és az utána lévő dolog miatt, hogy megvertük - bár ő kérte - és elvittük a kocsiját.
- Deee ha már itt tartunk... - kelek fel, odasétálva mellé és vállánál átkarolva, hogy picit megrángatva közelebb húzzam magam mellé. - Igazából rájöttem, hogy sokat köszönhetek neked, mert egy-két hibán kívül szuper jó... öhm... gondviselőm voltál... Egy család voltunk... vagyuunk... - illegetem fejem, figyelve, hogyha azt látom rajta, hogy túl messzire mennék, akkor visszább vegyek. - De mindent összevetve, tökre jól gondoskodtál rólam, mintha az apám lettél volna, annyi különbséggel, hogy utána dugtunk, de ez részlet kérdés ugye... Szóval mondhatom, hogy jó apa voltál. Viszont lássuk be, most már kezd el szaladni feletted az idő... és belátom, csúnya dolog volt, hogy olyan csúnya dolgokat mondtam neked, hogy haljál meg egyedül meg ilyenek... csak morci voltam, meg gyerek, szóval nézd el nekem, tudod milyen vagyok... De nem akarom, hogy egyedül légy, mert igenis szükséged van valakire, aki... akarom mondani, akiről gondoskodhatsz... Na meg jól kijöttünk és láthatóan csak az én személyiségemmel bírod ki tovább, mint pár hónap, hát ki ne akarna belőlem még egyet, nem? - nevettem legyintve a dologra. Hihetetlen mekkora rizsát letudok vágni... haha, értitek, rizsát... - Arra gondoltam, hogy jót tenne neked egy nőnemű Rowan, és hát nekem ugye akad egy kislányom - aki a háta közepére nem kíván, de a faszt se érdekli ugye, hogy mit akar, mert még kicsi és teljesen befolyásolható - aki pont elvihető, szabad és tökre örülne neked, bár... bár még nem meséltem rólad neki, de szereti a meglepetéseket is, meg elnézve, hogy hasonlít ránk - igen, leszarom, Lambre és rám és pont! - imádni fogja a kecód, de a fegyvereid azért zárd el, és az alkoholt is, meg tartsd tőle távol a fiúkat, és ha már itt tartunk a bácsikat is, de a lényeg! A lényeg, hogy tökre örökbefogadhatnád. - mosolygom, noha néha megrándul az alsó szemhéjam az eltitkolt és kicsit sem veszélyes valóságot eltitkolva, de hé, örülök, hogy a dumám közben a plafon nem szakadt a nyakunkba.
- Ugye tudod, hogy te vagy a legeslegjobb barátom? - szorítom magamhoz a fejét paskolgatva. Ne már, ennyi cukiság se jött még kibelőlem úgy, hogy ne Lambárányt szórnám vele.

Nem szóltam neki, de tökre azt hittem, hogy zöld tea helyett, ténylegesen füves teát ad. Jó, hát én az ellen sem vagyok, de amíg le nem isszuk magunk, muszáj elmondanom neki mi a helyzet. Legalábbis az egyik részét.
- Kaparófa? Az eddig se volt... - legyintek, bár értem a célzást, és ezt már csak azért is cuki bóknak veszem, mert én is szívesebben lennék egy nagy vörös dög macska, valami puccos gazdával, aki majdnem, hogy szószerint kinyalja a seggét, miközben ott van velem a pihepuha ágyikómban egy nagy fekete dög macska Lambert.
- Hé, de ha már itt tartunk, tudok neked hozni valamit, aminek szerintem örülnék. Még fegyvernek is tudod használni. - emelgettem szemöldökeim, s bár akkor is ilyen lelkes voltam, mikor Lambnek ajánlottam fel, miután kiderült mi az, és mit kell vele csinálni, már annyira nem jött be. Nem vagyok én önző, de azért na...
- Jaj ne mááár... Tudod, hogy néha kicsit túl lövök a célon, dehát mindig is előszeretettel vertük ki egymás... fogát... - vigyorgok, mert nem tudtam volna kihagyni. Tudok kínaiul, ezért is reagáltam rá így. Még ő tanított. Nekem meg alapvetően a speckón túl is jobb a memóriám, szóval... jah. A látszat ellenére aggódtam, mint a szar, pláne, mikor a plafont kezdte bámulni. Jó, hát tényleg elég vacak duma tengerrel jöttem, de mentségemre szóljon, full rögtönzött volt az egész. A hízelgésem nem igazán ért célt, szóval jah, kezdtem kétségbeesni.
- Hát hát hát... miért ne? Tök cuki kis család lennétek. - vonogatom vállam már akármit is kitalálva, miközben egészen addig míg elindul befelé magamhoz sem veszem a teát, amibe útközben kortyolok bele, de majdnem leéget a szácskám. A zéró cukorról benne nem is beszélve. De most nincs idő nyafogni Rowan, tedd a dolgod!
Baktatok után, óvatosan, nehogy még magam is leöntsem, és amint alkalmam van rá, leteszem a kávézó asztalra, hogy ledobjam magam mellé és tovább győzködjem, mintha minimum percek kérdése volna Lola sorsa. Bár aztán tudja a faszom. Pont olyan, mint mi, csinálja állandóan a bajt.
- Hallod ez nem is hülyeség... - gondolkodok el egy pillanatra, hogy ez az opció, hogy ő kiveszi, mi meg át, miért nem fordult meg a mi fejünkben. Aztán rájövök végül, hogy azért, mert mi nem akarjuk örökbefogadni. Nem azért, mert ténylegesen nem akarjuk, hanem, mert tudjuk, hogy nem volna jó helye.
- Neeem. Úgy értem nekünk nem való a gyerkőcnevelés, mert... mert... mert nem és kész. Nem tudnánk eltartani... Bár kétség kívül lenne még egy tolvaj, aki besegítene nekünk, de áááh, ahhoz túl huncut, és engem amúgy is utál, szóval esélytelen. - magyarázkodom ismételten összevissza, bár nagyrészt egyébként tökre igaz. Dehát csak azért sem bírja kérdezgetés nélkül, én meg már minden lófaszt kitaláltam. Idegesen kezd el járni a lábam és a kezem is, bár tudom, hogy idővel kiderülne az igazság. Ráadásul még Lambert miatt is aggódhatok ezerrel. Baromság volt oda küldenem. Úgy értem, profi, kétség sem fér hozzá, de Kian... szociopata, és mi van, ha fogva tartja és kínozza? Mondjuk előbb nézném ki belőle, hogy minden jóval teletömi, hogy eltekerje a fejét, de mi van ha mégse???
- Kian tudomást szerzett Loláról... vagyis hát, hogy örökbefogadható. Az ottaniak pedig persze simán hagynák, hogy elvigye. Már a papírokat is aláírta, és voltak megnézni a kurva rezidenciáját is. Egy percig sem vacilláltak, mert... nem ismerik. De biztos, hogy bántani akarja, hogy rajta keresztül engem is kínozzon. - vallottam be, addigra már előre fordulva, lábaimra könyökölve, és olykor enyhén szólva is kikészülve a hajamba túrok. - Nem kérnék ilyesmit, ha... volna más választásunk, de... nincs. - dörgölöm végig arcom, ahogy beugrik, mennyire túl (?) reagáltam a dolgot, és a hír hallatán a nénire borítottam az asztalt. - Megkérdeztük, de azt mondták, hogy nem adják oda. A helyzetünk miatt sem és mert... nem tudom. Lolának van valami baja, amit tőlem örökölt elvileg. Nincs senki más, akit megkérhetnék rá, hiába őrültség az egész. A többiek mind hátat fordítottak, mióta igyekszem nyugisabb életet élni Lamberttel. Lola pedig nem rossz, csak eleven és kicsit... naiv. Majdnem elrabolta egy pedofil, de tőle megmentettük, viszont ezúttal nem tehetünk semmit. Senkim sem maradt hármótokon kívül. - nézek végül rá. - És te... nem hazudtam... tényleg odatetted magad, nem szenvedtem hiányt semmiből. Nem akarom, hogyha Kiantől meg is óvjuk, olyan emberekhez kerüljön, akik csak pénzügyi támogatást látnak benne. Szóval... megbeszéltem Lamberttel, hogy én jövök ide, és rászedlek valahogy, ő pedig... elmegy Kianhez és ráveszi valahogy, hogy mondjon le Loláról. Mert, hogy már csak ő szakíthatja meg önszántából az egészet. - hajtom le végül a fejem, a hajamba túrva, mert ez így kimondva is elég nagy őrültség meg minden, viszont sajnos a törvény csak addig ér el, míg a mi terveinket keresztbe húzza.

Ahhoz képest amilyennek elképzeltem a dolgot, nos, nem éppen úgy alakult. Mármint a végkimenet igen, de gondoltam addig hülyéskedek, amíg rá nem bólint, vagy esetleg térdre rogyva könyörgök neki, esetleg tovább hízelgek, de ehelyett, csak szimplán őszintén oda kellett neki tolnom a nyers igazságot és bár nem mondom, nem éppen a lényeget fogta meg először - bár kösz szépen, én is tudom, hogy egy fasz vagyok, amiért őt küldtem - legalább jobbnál jobb híreket kaptam. Enyhén zavarba is jöttem, mikor számonkért, abban, amiben én sem voltam biztos, hogy jó ötlet. Baszki, Lambert, remélem már röhögve tartasz hazafelé...
- H-hát azt tudom, hogy én megközelíteni sem tudtam volna, egyből kilőtt volna, mint egy kutyát. Viszont azzal is tisztában vagyok, és ezt te is tudod igazolni, hogy borzasztó féltékeny és önző, ezért, mondtam az én kis Lambikámnak, hogyha elszaródna minden, ejtse ki a száján, hogy közünk van egymáshoz. Minél szorosabb a kapcsolatunk, Kian annál biztosabban nem fogja megölni, csak max... nem tom... bezárja valahova, vagy alkut próbál kötni, de ha nem fogja megölni, ha meg is szökik. Gondolj csak bele... te elvileg az ellenségem vagy, még is úgy kapart utánad, mint egy kiskutya, akit otthon hagytak és egyedül maradt. Ő meg az én... jövendőbeli férjem, a mindenem. - magyarázom, noha azt n is belátom így utólag, hogy talán tényleg utánuk kéne menni, mert attól még Lamb veszélyben lehet. Mármint, Kian biztosan elkényeztetné, de az uramat csak én kényeztethetem el.
- Komolyan?! - esik le, amit mondott. Hogy hullana csillámpor a nyakába, hogy milyen kis cukker segítőkész. Tudtam én, hogy nem hiába jöttem el idáig.
- Jaj, hát te vagy a legjobb, kis illatos csirkém! - ölelem át nyakát kicsit megszorongatva, aztán lelkesen felpattanok, mert ugyan nem mennék vissza crazybe, de egy frissítő kis Kian pofozás Wang társaságában, Lambert védelmében, kurvára fel tud tüzelni. - Menjünk a menci kis verdáddal! És akarok egy mesterlövészként is funkcionáló puskát, biztos, ami biztos, bárhonnan leszedjem a tükör képem... - vigyorgok lelkesen, ám mielőtt még ténylegesen neki indulhatnánk még beugrom elé. Ha már kívánság nap van ugye...
- Ugye mondtam neked, milyen kis ügyes karate kölyök vagy, és hogy egyesek tanulhatnának is tőled? Mondtam ugye? Nem? Hát akkor most mondom! Lambanánkám a szokásos őrültségeit vette a fejébe, viszont én féltem a popóját, ezért szükségünk lenne, pontosabban neki, egy jó edzőre, aki kicsit... felfrissíti a harc stílusát, mert hát a börtön miatt elég... lustácska lett... - meg a nagy faszt, simán eltörné az állkapcsom, de muszáj lesz neki újakat tanulnia. Mondjuk így is jó, ha nem ég le a bőr a képemről, hogy ennyi mindent kérek ettől a kis kerti törpétől, de hé, végtére is immáron jóban vagyunk, nem? És a barátok arra vannak, hogy kihasználjuk őket... Viccelek.
- Pénzünk valszeg nem lesz rá, deee... szívesen megtérítem a költségét, kerüljön pénzen kívül bármibe. Már úgy is jó fiú vagyok... - vigyorgom, majd ciccentve helyesbítek. - Hellyel közzel...