Felajánlottam Sarahnak, hogy ma én viszem Olivert az oviba, így nem kell annyira korán kelnie, kicsit lustálkodhat, én meg amúgy sem nagyon tudtam aludni az éjszaka folyamán. Őrült vagyok? Talán, még szerencse, hogy van a tesóéknál pár cuccom... mondjuk a fél ruhatáram. Felkapom a szén fekete magassarkúm, a tükörbe pillantva még egyszer végig nézek magamon, térd fölé érő fekete szoknya, púder rózsaszín ing hozzá, méz színű fürtjeim hullámosan omlanak a hátamra. Össze ráncolom a szemöldököm, mint egy üzlet asszony, legalább a megjelenés legyen meg. Felkapom a zakóm és indulok is Oliver szobája felé. Gyorsan felöltöztettem és adok neki reggelit. Az anyjához mindenáron be akart menni, jó reggelt puszit adni, de szerencsére sikerült lebeszélnem róla. Amilyen nehézkesen indult a reggel, meglepődöm, hogy fél óra alatt sikerül lepasszolnom őt, igyekeznem kell a cukrászdába, ma én nyitom ki. Asszem hét órára jönnek a cukrászok és pincérek, de... nem vagyok benne biztos. Általában Sarah csinálja ezt, azért lepődöm meg a dolgon, hogy bele egyezett ma én nyissak. Biztos teljesen fáradt volt, amit tökéletesen meg is értek.
Oda érve az épület elé, még senki sincs itt, jó, nem biztos, hogy jó pont késni pont az egyik főnöknek. Gyorsan elrendezem a riasztót, nem sokára úgy is befutnak az emberek. Egyenesen az irodába megyek, ledobom a táskám, majd felnyitom a laptopot. Míg várom a rendszer töltsön be, addig gondolataim elkalandoznak. Az éjszaka nem aludtam túl sokat, ami azt illeti....
Lehet nem volt jó ötlet tegnap le vinni a kis törpét a játszótérre, könnyen haverkodni, ilyen szempontból olyan mint én, a homokozóban hamar társra lelt egy köbö ugyanakkora kislánnyal. Természetesen hamar a feledés homályába léptem, hiszen nem vehetem fel a versenyt egy copfos kék szemű leányzóval.
-Savannah, most már mehetsz... nagy fiú vagyok.- jelentette ki határozottan, mire felkapom a fejem, az ajkamba kell harapnom, hogy ne nevessem el magam. Ahogy letelepszem a szemben lévő padra nem veszem észre először, hogy nem vagyok egyedül. Mint kiderült a szóban forgó kislány bátyja, igazán rendes nagy tesó, hogy ide hordja a kis tesóját. Annyira pajkosan csillogtak az íriszei, hogy mire észbe kaptam már igent is mondtam egy italra. Nem biztos, hogy jó ötlet volt, ugyan is a teqilák csak úgy követték egymást. Mire észbe kaptam már a mosdóban hagytam lecsúszni a bugyimat. Nos ezt nem annak teszem be, hogy tényleg lehengerlő a mosolya, sokkal inkább a sok teqilának, na meg annak, hogy már évek óta nem voltam pasi közelében. De a csak szexben az a jó, hogy utána nem kell találkozni a partnerrel, mert elég hülyén érezném magam, nem is értem a nők ezt hogy bírják... én sosem voltam ilyen. Pláne nem egy mosdóban, ahol lássuk be... akár mikor ránk nyithatnak és elég nehéz elmagyarázni azt ha a combjaiddal éppen körbe öleled valaki derekát. Mondjuk nincs is mit magyarázni rajta, mert hát ezt nem lehet félreérteni. De szerencsére azért ilyen kínosan nem kellett éreznem magam. Igazából nem panaszkodom, mert baromira élveztem, ami azt illeti nem is tudom mikor volt ennyire jó. Végre találkoztam egy pasival, akit nem mesélhetek el Sarahnak, mert csak fejmosásban lenne részem, főleg amiatt, hogy egy mosdóban szexeltem a szomszédjával.
Halk kopogtatás zavarja meg a gondolataim, mire Clarissa nyit be az ajtón egy bögre kávéval a kezében.
-Óh, istenem te egy istennő vagy, ha Sarah be jön az első dolgom lesz elő terjeszteni, hogy léptessen elő,- kacsintok rá, majd hálás mosollyal veszem el a bögrét és kortyolok is belőle egy nagyot.
-Megelégszem a fizetésemeléssel, de figyelj csak, van itt egy srác. Azt állítja, hogy interjúra jött, lebeszélte az időpontot vagy mi.- össze ráncolom a szemöldököm valami rémlik, Sarah mintha említett volna valamit.
-Hát akkor jöjjön, bár Sarah még nincs bent, de meghallgatom, és addig talán ő is ide ér. - mielőtt meghallom a léptek hangját még iszom egy kis lélekerősítő koffeint, pont akkor jelennek meg az ajtóban amikor az asztalra teszem. Elkerekedett szemekkel nézem a pasit, akit az éjszaka a mosdóban hagytam. Basszus.
-Savannah ez a lelkes diák ég a vágytól, hogy dolgozzon,- löki a cukrász beljebb a szobába finoman a srácot, de én még mindig megsemmisülve, földbe gyökerezett lábakkal állok.

Frissnek kéne éreznem magam de jelenleg olyan, mintha két úthenger ment volna keresztül rajtam egymás után, majd vissza is. Amikor reggel a legkisebb húgom vágtatott be a szobámba nagy elánnal és kezdett el ugrálni az ágyamon akkor kettőt morogtam és a másik oldalamra fordultam át. Nem vette a lapot és a fejemre feküdt minek következtében prüszköltem egy nagyot, mint egy ló majd elkezdtem megcsikizni a kisasszonyt. Nem örült, viszont annál inkább kacagott a reggeli támadáson mire a másik kishúgom is becsörtetett és nekem esett. Mindenki próbálta a másikat piszkálni de ilyenkor kell abbahagyni, mert sírás lesz a vége meg amúgy is készülődni kell: nincs időnk hülyéskedni.
- Na, buli bontás van hölgyemények. – választom szét őket és kipattanva az ágyból kezdek a szekrényemhez menni. A lányok felülnek az ágyamon és próbálnak beleszólni abba mit is vegyek fel de nem hagyom magam. Mivel állásinterjúra készülök előveszem a legszebb ingemet és az egyik bézs színű nadrágomat. Úgy festek, mint egy irodista de az nem számít. Miután a lányok jót szórakoztak rajtam kitessékelem őket készülődni addig én is folytatom a napi rutinomat, majd lemegyek anyához és segítek neki.
- Jó reggelt édesem, izgulsz az interjú miatt? – két puszit ad arcomra és máris nekiesek a tojásomnak és a sült bacon-nek, közben nemlegesen megrázom a fejemet. Miért kéne paráznom bármi miatt is? Ha nem vesznek fel keresek másik helyet ahol dolgoznom kell, meg ha jól emlékszem a szomszédunkban lakó szőke hölgy, talán Sarah, vezeti a cukrászdát ahová jelentkezek. Neki lesz rossz, ha nem alkalmaz mert tuti jó segítség lennék és bármikor rám tudna nézni, anyát meg ismeri így a megbízhatósággal nem lesz gond.
- Gyere Bay, eldoblak az oviba. – nyújtom jobbomat a legkisebb testvéremnek majd miután elfogadja azt elköszönünk mindenkitől és nekiindulunk a világnak. Útközben a kedvenc dalát énekeljük teli torokból, bár ha valaki kérdezné sosem ismerném be, hogy ismerem a Legyen hó című dalt. De nem fogják megkérdezni, ugye?
A szokásos reggeli ölelkezések után máris a cukrászdához hajtok de előtte dobok egy üzenetet a barátnőmnek, ha még nevezhetem annak bár nem tudja mit tettem tegnap. Tényleg, visszatérve a fáradtságom okához el kell mondanom a tegnapi szőke nagyon értett a dolgához, még nyomot is hagyott nyakam oldalán amit nehezen de eltűntettem sminkkel. Mielőtt bemennék lehunyom a szemem, megjelennek a tegnapi képek amint a férfi mosdóban egymásnak estünk és felnőtt filmeseket megszégyenítő mozdulatokkal okoztunk egymásnak örömöket. Tudom, hogy idősebb nálam viszont a koromat sosem kérdezte, magamtól meg miért is mondtam volna el? De akkor nagyon jól esett, most már kevésbé vagyok benne olyan biztos.
- Szép jó reggelt csodálatos hölgyem! – köszöntöm a pultban állót, majd folytatom jöttemnek okával. Hamar eltűnik az egyik ajtó mögött, addig illedelmesen várom és a telefonomat nyomogatom. Serának írok vissza szélsebesen és randevút beszélek meg vele délutánra. Beszélnem kell vele, hogy hányadán is állunk de az a jövő zenéje. Mikor megérkezik Clarissa és gyorstalpalót tart a helyzetről bólogatok felfogásom jeléül, majd bekísér. Úgy gondoltam egy poénnal indítok de amint beérünk és meglátom ki ül az asztal másik végén belém fagy a vér, de nem hagyom, hogy kizökkentsen. Kellemetlenül érzem magam, de beljebb lépek mire eddigi kísérőm behúzza az ajtót így ketten maradtunk.
Nagyot nyelek.
- Úgy tudtam a szomszédomé a cukrászda. Hogy-hogy itt? – végülis ismerni már ismerjük egymást, nincs értelme a formalitásoknak így egyből belevágok a lecsóba. Kirúgni nem tud hiszen még fel se vettek. – Tegnap elfelejtetted említeni a részesedésedet a cukrászdában. – leülök vele szembe, hajamba túrok majd komoly hangon folytatom.
- Nem szeretném, ha a tegnap történtek befolyásolnák a szakmai jövőnket. Nagy szükségem lenne erre az állásra… tényleg. – összekulcsolom arcom előtt a kezeimet, majd finoman ráhelyezem államat és figyelek. Várok a hölgy reakciójára, de amint újból arcát kémlelem rá kell jönnöm: még mindig brutálisan dögös.

Hallom ahogy az ajtó mocorognak a dolgozók, mivel már elmúlt kilenc nyitva vagyunk. Gondolom majd Sarah is nem sokára be fog esni. Örülök, hogy azért kicsit tovább tudott aludni, mint szokott, mert általában nagyon korán itt van. Azért is ajánlottam fel, hogy ma én viszem a kis öcsköst az oviba. Illetve amúgy is szeretek vele lógni, a tesómnak is jót tesz egy kis szünet. Ha látom, hogy nagyon fáradt akkor felajánlom neki, hogy pár órára lelépünk ő meg csináljon azt amit akar. Nem árt néha kikapcsolódni, hiszen nem könnyű egyedül nevelni egy gyerköcöt... még akkor sem, ha olyan csodás kishúga van, mint én. Amikor Dylan elhagyta Sarah-t megpróbáltam mindenben mellette állni, igazából akkor kezdtem el az egyetemet. Még a pasikon meg a bulizáson járt az eszem, viszont hamar fel kellett nőnöm. Főleg, hogy akkoriban betegedett le anya is. A bohókás egyetemistából, aki mindenféle őrültségben benne van... hirtelen komoly, felelősségteljes döntéseket kellett meghoznia. És Sarahnak akkoriban kellett a támasz, valaki akire számíthat. Nem lehet könnyű a gondolat, hogy a pasi akit férjednek választasz meg csal egy másik nővel. Igazából... tudom, hogy nem volt szép dolog, de a lelkem mélyén még mindig úgy gondolom, hogy Olinak szüksége van egy apára... vagyis nem egyre hanem az apjára. Sarah-nak meg a férjére... vagyis mivel elváltak az exférjére. És habár Oli nem nagyon hangoztatja, de hiányzik neki az apja, tisztában vagyok vele. Meg amúgy sem kell hozzá gyerekpszichológusnak lenni ehhez a diagnózishoz, csak jelent valamit, ha folyton hármukat rajzolgatja.
Legalább kapott egy játszótársat a kutya személyében, igaz a nővérem aggódott miatta, de egy gyerek fejlődésének egy kis házi kedvenc csak a hasznára lehet. Arról nem is beszélve, hogy milyen aranyos kis jószág, legfeljebb majd ha nem bír már velük... akkor vele is be tudok segíteni. Hiszen van egy tök üres lakásom amiben jó ha hetente egyszer ott alszom. Tudom, tudom... akkor minek van? De ha egyszer sokkal jobban érzem magam a tesóéknál... egy teljesen üres lakásba senki sem szeret lenni ahol nem vesz körbe más csak a síri csönd és a magány. Nem mintha annyira annak érezném magam, csak ha esetleg eszembe jut anya. Olyan hamar eltávozott tőlünk, annyi mindent nem mondtam el neki... és annyi mindenről meg kellett volna kérdeznem a véleményét. Most már nem tud tanáccsal el látni, ha valami baklövést követek el sajnos...
Ami azt illeti ezt a posztot néha Sarah tölti be, de ő nem tud egyszerre a tesóm, meg az anyám lenni, bár néha jól esik az anyáskodása, viszont már elmúltam huszonöt.
Úgy teszek, mint aki benne van a papírmunkában amikor az egyik pincérlány jelenik meg egy adag koffeinnel és a ténnyel, hogy van itt egy srác aki munkát szeretne nálunk vállalni. Először meglepődöm, de aztán eszembe jut, hogy Sarah említette, hogy van egy asszonyka az egyik lakásban, aki három gyereket nevel, és a fia szeretne dolgozni. Ha jól emlékszem... a memóriám sajnos nem a régi már, meg annyira nem is figyeltem oda. Hamar képes bármi elvonni a figyelmem a fontos dolgokról, de legalább arra emlékszem, hogy lesz interjú. Nos... biztosan nem haragszik, ha meghallgatom, addigra talán ide ér ő is, de ha ismeri az anyját is, meg a srácot is tuti felveszi.
A magabiztosságom azonnal elmúlik ahogy az ajtóban pont az a srác... jelenik meg akivel tegnap este a mosdóba szorultam. Hát lehet az eset ennél is kínosabb? Basszus. Ez nem az én napom... vagy hetem az már fix. Clarissa olyan gyorsan lép le, hogy még megmukkanni sincs időm, de hát ő nincs tisztába a dologgal, így nem tudhatja, hogy legkevésbé Max-el akarnék kettesben maradni. Ahogy látom neki sokkal nagyobb a lélekjelenléte mint nekem... ami igazán dühít. A francba is!
-A szomszédod a nővérem,- bököm, ki kissé mérgesen, csak nem is tudom kire haragszom, rá, magamra vagy csak az egész szituációra. Nem bírok egy helyben ülni, így eltolom magam az asztaltól, hogy felállhassak. - Diák. Szóval... gondolom valami New-York-i egyetemen tanulsz?!- nem is tudom, hogy ez kérdés vagy, kijelentés akar-e lenni, esetleg szemrehányás. Teszek pár lépést, a magassarkú cipőm sarka hangosan koppan a laminált padlón ahogy az ablakhoz sétálok, majd neki dőlve fonom keresztbe kezeimet a mellkasom előtt. Felvont szemöldökkel nézem ahogy hellyel kínálja magát. De hát elég abszurd lenne szóvá tennem a dolgot, pláne tegnap este után.
-Nem tudtam, hogy munkamegbeszélésen voltam tegnap este,- nyögöm szemrehányón. Szedd már össze magad, az istenért. Veszek egy mély levegőt, bele túrok a méz szőke fürtjeimbe, aztán hűvös, üzleti hangon szólalok meg.
-Nem hinném, hogy túl jó ötlet lenne, ha itt vállalnál munkát. - elhallgatok egy pillanatra, mégis milyen indokot hozzak fel? És Sarahnak mit mondjak, hogy azért utasítottam el, mert leitattam és szexeltem vele. Tudom jól, hogy nem lenne fair elutasítani csak emiatt, de most mit tegyek.
-Viszont... a végső szót a nővérem mondja ki, övé a hely, valószínűleg ez elég kínos lenne mint kettőnk számára.- pillantok bele ónix színű íriszeibe ajak harapdálva, atyaég még mindig olyan lehengerlő a mosolya, ha rá nézek megremeg a térdem.

Anya próbál erősnek tűnni és mindent megtenni azért, hogy ne érezzük apa hiányát pénzügyileg, de még Ő sem tudja helyettesíteni. Elfogadtuk, nehezen, hogy elment közülünk és már nélküle kell folytatnunk az életünket aminek okán anya egyre streszesebbé válik és egyre több munkát vállal el. Emimatt a húgaim és én kevésbé látjuk Őt, ez pedig kezd szemet szúrni a lányoknak hiszen nagy szükségük lenne az anyjukra. Ezért is gondoltam úgy, hogy besegítek neki és munkát vállalok még akkor is ha nem az én dolgom lenne.
Annyiszor segített rajtunk anya, mindig mindenről gondoskodik az a legkevesebb ha én is kiveszem a részemet és néha visszaadok annak, aki az életét is feladná értünk. Megelőzésnek is jó mielőtt teljesen kiakadna nála valami és Őt is elvinné magával a kaszás. Elég morbidnak hangzik de tisztában kell lennem az esélyeimmel, ha nem akarom a húgaimat egyedül nevelni és búcsút mondani a terveimnek.
Ezért állok most itt. Mindenképp megpróbálkozok a cukrászdás állással, mert az kézenfekvő lenne a közelsége miatt meg a húgom óvodája is nem messze van innen így egyből tudok menni, ha valami probléma akad. Megigazítom magamon az inget mielőtt belépnék a nagy főnök irodájába ahol meglepetésemre a tegnap esti szőkeség köszön vissza. Arcán ugyanolyan meglepettség tükröződik vissza, mint enyémről, de nem hagyom, hogy ez a dolog vagy az amit a tegnap tettünk befolyásolja az interjúmat.
- Óh… most, hogy mondod látom a hasonlóságot. – esik le a tantusz, majd tovább időzők a gyönyörű nő arcán. Emlékszem, ahogyan tegnap óvatosan csókoltam ajkait, majd lejjebb haladva más környékekre kezdtem el evezni. Megrázom fejemet, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat, mert még a végén itt rögtön fogok neki esni olyan filmbe illő asztal tisztítós mozdulatokkal. – Dehogy, az egyetemválasztás előtt állok még. Végzős vagyok az egyik közeli iskolában és olyan jófejek a tanárok, hogy megengedték azt, ha valaki munkát talál akkor nem kell bemennie az órákra. Nekem ez kapóra jön. – mintha meglenne lepődve a koromon, amit nem értek. A tegnap ugyan nem beszéltünk arról, hogy ki hány éves de azért látszódik az emberen. Ráadásul még a szakállamat sem hagytam megnőni, hogy rádobjak még 3-5 évet a koromra. Nem, abszolút úgy néztem ki mint egy tinédzser, márpedig én tisztában voltam azzal, hogy Ő idősebb nálam nem is kevéssel és úgy mentem bele a dologba. – Ha attól félsz, hogy megrontottál a tegnap és emiatt eljárást indítok ellened, akkor megnyugtatlak ilyen nem fog történni. Tisztában voltam azzal, hány éves lehetsz de a szavaidból az jön le, hogy Te nem… ez igaz? – óvatosan lépek közelebb az íróasztalhoz, majd leülök az egyik nem éppen kényelmesnek tűnő székbe. Előre dőlök, egyik kézfejemen megtámaszkodok és mosolyra görbülnek ajkaim.
- Másképp viselkedtél volna, ha tudod ki vagyok? – ajkamba harapok, majd össze dörzsölöm a tegnapi este gondolatára, majd nem húzva tovább az időt visszadőlök a székbe, kezemet a karfán pihentetem és halkan dobolok ujjbegyeimmel. – Miért? A tegnap este baromi jó volt viszont nem kértem meg a kezedet, munkát szeretnék, mert jelenleg nincs más választásom. Ha a szomszédom a nővéred, akkor tudhatod, hogy mióta apám meghalt anya egyedül nevel minket. És az ereje véges én pedig nem bírom tétlenül nézni, ahogy tönkreteszi magát. Így ha miattam nem is, akkor ti nők tartsatok össze és segítsétek egymást. – a feminista dolgok általában bejönnek az erős független nőknek, de ezek nem üres szavak mert tényleg szeretnék anyának segíteni, megkönnyíteni a mindennapjait. – Akkor válik kínossá a helyzet, ha engedjük neki. Engem abszolút nem zavar, ha a főnököm vagy. Meg amúgy sem vagy itt olyan sokat, nem? Ha meg igen akkor sincs semmi gond, barátnőm van, a tegnapi nap egy félreértés volt.

A tegnap este valóban csodás volt, már eltekintve a mosdós dologtól, de hát az emberiség már elég régóta így szabadul meg a felgyülemlett feszültségektől. Természetes dolog. Főleg, hogy abban a hiszemben voltam, hogy nem látom őt többé, a teqila igazán roncsoló hatással volt nem csak a szememre, de az agyamra is. Nem tudom miért nem gondoltam végig a dolgot, hiszen már akkor tudtam, hogy Sarah szomszédja asrác. Tehát mivel elég sokat lógok a tesómnál, elég sűrűn találkozhatok vele. Ez nem olyan, mint a bárban felszedni valakit és azzal szexelni a mosdóban. Igazából mindegy, mert azt sem sűrűn szoktam, sőt ami azt illeti ez volt az első alkalom amikor ezt tettem.
Túl korán van még ahhoz amit át kell élnem, mire észbe kapok már kiderül, hogy meg kell interjúznom valakit, akiről teljesen megfeledkeztem. Valószínűleg Sarah is, különben nem hagyta volna rá beszélni magát arra, hogy később jöjjön be és én ki nyitok. Általában ketten hallgatjuk meg a felvételizőket, ki kéri a véleményem, de a végső döntést mégis csak ő hozza meg. Én be segítek amennyire csak tudok, és mivel nincs nekem gyerekem, meg férjem se, így az időm kilencven százalékában be tudok segíteni. Amit meg is teszek, és hiába van egy lakásom, oda jó ha heti egyszer haza megyek.
Most itt áll Max, a szomszéd srác, illetve a srác akivel össze gabalyodtam tegnap teqilázgatás közben. Hogy munkát vállaljon a cukrászdában. Abban a pillanatban azt hiszem ennél kínosabb a helyzet már nem is lehetne. De hamar ráébredek, hogy csak képzelem a dolgot, mivel a helyzet sokkal kínosabb lesz. Kezdem magam lassan egy klisékkel teli nyálas drámában érezni magam. Amiben egyáltalán nem akarok részt venni. Ideje komoly felnőtt benyomását keltenem, egy üzlet asszonyét, elvégre az lennék, még ha ebben a pillanatban nem is igazán látszik. De attól még az vagyok, ahogy próbálom össze szedni magam, érzem a talaj egyre inkább ki csúszik a talpam alól.
-Igen, nagyon hasonlítunk,- szólalok meg, és eléggé dühít, hogy látom annak ellenére, hogy őt is meglepi a dolog, mégis mennyire hamar rendezi arcvonásait és nem akar mindjárt idegbajt kapni. Próbálom összeszedni a gondolataim, meg úgy általában magam, de egyáltalán nem akar sikerülni a dolog.
Észre veszem, hogy pillantása arcomat fixírozza, kínos lassúsággal méregeti az ajkaimat, amit kétségbeesve harapdálok. Szinte sejtem, hogy a tegnap este eseményei járhatnak a fejemben, ahogyan nekem is. Újból eszembe jut, hogy mennyire szenvedélyesen viszonoztam a csókját, hogy mennyire éhesen barangoltam végig kezemmel az izmain, hogy nem zavart a tudat egyáltalán, hogy akár mikor ránk nyithatnak. Ami azt illeti még azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok éppen.
Majd ő tesz róla, hogy kijózanítson, amiért hálával tartozom... de nem a hála ebben a pillanatban a neve annak az érzelemnek amit érzek. Sokkal inkább méreg, kétségbeesés, hát remek. Lefeküdtem és leitattam egy tinédzsert. Most mitévő legyek? Össze kell szednem magam komolyan, mert most nem főnök benyomását kelthetem, hanem..... nem is tudom mit de nem főnököt.... az biztos. Idegesen fordítok neki hátat, és bámulok ki az ablakon, tengerkék íriszeim nézik a rohanó embereket, de lélekben folyton vissza kanyarodnak a tegnap estéhez a gondolataim. Csak most teljesen más inditatásból....
-Végzős. A. Közeli. Iskolában.- mondom vissza halkan a szavakat ahogy szembe fordulok vele,- amikor én jártam suliba ami tanárjaink nem voltak azok,- válaszolok neki enyhén szarkasztikus hangnemben. Nem is tudom mit vártam, hogy mielőtt be nyúl a szoknyám alá személyit mutat? Az ember abban a helyzetben nem igazán szokott iratokat elkérni, akkor valahogy ez volt az utolsó utáni dolog ami a fejemben járt, volt sokkal fontosabb dolgom. Jajj, már szinte hallom Sarah rosszalló hangját a fejemben csengeni, és lelki szemeim előtt hallom kattanni a bilincs hangját a csuklóm körül amiért.... ha nem is rontottam meg, de le feküdtem vele. Hiszen kiskorúnak számít, és azzal sem lehet szexuális kapcsolatot létesíteni, akár akarja, akár nem.
-Most igazán megnyugtattál,- morranok fel cinikusan,- de ha nem is rontottalak meg,- ami nyilván így van, mert valóban értette a dolgát, óh basszus de még mennyire, nagyon élveztem és szívesen repetáznék, gondolatban felpofozom magam,- de attól még ez bűnténynek számít, még nem vagy huszonegy, és ha bárki megsejti hamar rács mögé kerülhetek,- óh te jó ég, próbálom megemészteni de nem sikerül, arcomat a kezeimbe temetem, érzem, hogy most kéne igazán egy kis alkohol. De a tegnapi esetből tanulva... nem jó ötlet, így elvetem ezt az ötletet. Csak akkor nézek fel amikor meghallom a hangját.
-Ez igaz! Úgy látszik a teqlia igazán rossz hatással van rám, és amúgy elég sok pasi van aki fiatalabbnak néz ki a koránál. Persze, hogy máshogy!- mondom neki keményen,- akkor nem kezdek el veled piálni, és nem... nem is lyukadunk ki a mosdóban, ez csak a piának tudható be, -na meg, hogy mennyire szexi... fiatal kora ellenére is, pillantásom az ajkára téved, ismét megkóstolnám. Óh, de még mennyire szeretném, de nem lehet. Ennek egy állás interjúnak kéne lennie, de eddig... csak a tegnap esti szexről volt szó.
-Ez mind szép és jó, de attól még kínos lenne, bár szép gesztus tőled... fiatal korod ellenére is,- csodálkozom magamon, hogy semleges hangon tudom kimondani ezeket a szavakat,- de igen elég sokat vagyok itt... és- akkor torkomra fagyasztja a szavakat. Minden pasi egyforma? Mindegy, hogy tizenhét vagy harminchét. Megcsalta velem a barátnőjét, na Sarah igazán büszke lesz rám, azt már előre látom.
-Egy valamiben egyet értünk: a tegnap este félreértés volt és többet nem történhet meg. De a barátnődről valahogy elfelejtettél mesélni,- sziszegem, ő még csak egy kölyök, nem kiabálhatok vele, a felnőttnek nekem kell lennem, de basszus, legalább nekem nincs senkim. Veszek egy mély levegőt, ki tudja hányszor ma reggel már.
-Nos... a döntés Sarah kezében van, de még nem jött be, mindenesetre majd megemlítem, hogy bent voltál, gondolom holnapra behív próbamunkára. - mondom neki ahogy mellkasom előtt keresztbe fonom karjaimat,- mindenesetre, hogy köszönjük, hogy be fáradtál,- azzal először az ajtóra pillantok, majd pedig rá célzottan, hogy végeztünk. Mielőtt valami olyat mondok vagy teszek amit megbánok. Hát megáll az eszem, komolyan képes volt nem megemlíteni a barátnőjét. Képes lennék elsüllyedni szégyenemben, kezdem azt hinni, hogy a tesómnak teljesen igaza van a pasik terén, és mindegyik gátlástalan féreg. Szegény lány, most még inkább mardos a bűntudat, nem tudom reggel hogyan leszek képes tükörbe nézni....

A tegnapi nap bármennyire is tűnik hihetetlennek és nagyszerűnek most mégis negatívan cseng vissza, így, hogy kellemetlen helyzetben találkozok újra a partneremmel. Tisztán emlékszem arra milyen érzés volt forró ajkait érezni a nyakamon, ahogy végig vándorol majd egyre lejjebb halad egészen olyan helyekig amit már nem lehet karika nélkül levetíteni.
Az egyik legjobb éjszakám volt a tegnapi és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem akarom megismételni most mégis képes lennék lemondani a jó szexről, ha ezzel megkapom az állást. Jelenleg nem sok esélyem van máshol munkát kapni ami ilyen közel van mindenhez, ami fontos nekem de nem is ez a legfontosabb része: hanem az, hogy anyának akarom könnyebbé tenni az életét. Én hamarosan elballagok, egyetemre megyek ösztöndíjjal de a lányokat iskoláztatni kell jó helyen ráadásul, mert borzasztó jó képességeik vannak így elit iskolába kell járniuk. Muszáj. Azt akarom, hogy jó legyen nekik, még akkor is ha nekem ez gondot jelent hosszútávon.
Én nem akadok fent azon, hogy tegnap egymásnak estünk, de láthatólag Savannahnak ez eléggé a nehezére esik, de próbálok lazának tűni és megszerezni ezt a melót, ha már a nőt nem tudom. Arcát nézem, nem tudom levenni róla a tekintetemet, mert egyszerűen elvarázsol ez a nő.  Miért érzek így? Egyáltalán nem szoktam így vélekedni olyan nőkről akik nem a családom tagjai. Megborzongok, és jobb karommal átfogom a balt.
-Hiába mondod ennyire tagoltan attól még ugyanennyi éves maradok. – nem szeretem, ha valaki cinikusan fordul hozzám és nem vesz komolyan. Egyenesen felmegy bennem a pumpa, így ha nem fognám a karomat akkor ökölbe szorult kézzel állnék. Még jó, hogy ez után elmegyek az edzőterembe és minden feszültségemet levezetem a boksz zsákon, órákon keresztül fogom püfölni azt a tárgyat és minden fájdalmamat, csalódásomat ki fogom adni. Mióta apa meghalt azóta ezzel tudom levezetni és pillanatnyilag elfeledni mindazt a rossz érzést, amiket a történtek ébresztenek bennem. – Elég modern felfogású iskolába járok, ahol a tanárok más módszerrel készítenek fel az életre, gyakorlatiasabb órákkal. Az egyik legjobb iskola a körzetben. – vállat vonok, nem fogok senkinek sem magyarázkodni.
Sosem értettem a nőknek azt a tulajdonságát, hogy nem tudják elengedni a dolgokat olyan könnyen. Egymásnak estünk a mosdóban pár shot pia után, jól éreztük magunkat és utána mindenki ment a maga dolgára. Nem ígértem sose, hogy elveszem feleségül, soha nem is kérte, sőt még a számát sem adta meg így folytatásra nem is számítottam. Szóval akkor most mi a probléma? Nem értem, valaki vágjon hozzám egy értelmező kézikönyvet.
-Miért sejtené meg bárki is? Igazából az én felfogásomban… - közelebb lépek hozzá, megigazítom a rajtam lévő inget ezzel kirajzolva a kidolgozott felsőtestemet, amit olyan előszeretettel simogatott előző este. De nem azért teszem, hogy megenyhítsem. – Szerintem az sokkal feltűnőbb lenne, hogy egy dolgozni akaró, megbízható és jóhírű családból származó fiút nem akar alkalmazni az egyik legjobb cukrászda a városban. A nővéred mellettünk lakik, anyum elég jóban van vele szerinted nem fogja megkérdezni, hogy miért nem vettetek fel? Nem fog több kérdés felmerülni? Mert akkor nem jöhet az a kifogás, hogy nincs képesítésem, hiszen a pincéri álláshoz nem igazán szükséges. De te tudod. – az ablakhoz lépek, hátat fordítok a nőnek és várom a reakcióját.
Amikor a tegnap estéről és a koromról kezd el beszélni erőteljesen megrázom a fejemet, próbálok minden negatív gondolatot kikergetni belőle mert megbántani nem szeretném. Ahhoz túlságosan is megkedveltem Őt.
-Savannah, nem léphetnénk túl ezen? Jó volt, megismételném, de eltudom különíteni az érzéseimet a munkától. Lehet rossz hatással van rád a tequila, de aranyos voltál és nem baj ha néha kirúgsz a hámból. A koromat meg hagyjuk már lógva, igen, fiatal vagyok, igen te idősebb vagy viszont ezt tudtam akkor mikor megcsókoltalak és nem zavart. Elmondani nem fogom senkinek, nem akarom bajba keverni a családodat szóval borítsunk fátylat a múltra, és kezdjünk valamit ezzel a szituációval. – összefonom mellkasom előtt a karomat, fel véve egy kicsit szúrósabb pozíciót ezzel tekintélyt parancsolva. Szeretném, ha végre komolyan vennék, főleg ez a gyönyörű nő.
-Akkor kínos, ha engedjük. Figyelj, lehet ezt nemesnek és szép gesztusnak tartani, ami valóban az. De mondom, szükségem van erre. A húgom 5 percre van óvodában, reggelente tudom hozni és vinni, anya aludhat egy órával többet mert nem kell mindkét lányt fuvarozni. Két munkahelye van, hogy mindent megadjon nekünk, amit apa halála óta nem tudunk megengedni magunknak. Látom, ahogy fokozatosan épül le, nem figyel magára, kimerült és nem akarom Őt is elveszíteni. Amint végzek a sulival, ami már nem sok, elhagyom ezt a helyet és egyetemre megyek, amire ösztöndíjjal vettek fel még a nyáron, elővizsgával. Nem fogok itt ülni a nyakatokon, de szükségem van erre most, hogy anyának segítsek. Sarah biztosan segítene egy egyedül gyereket nevelő nő fiának… te akarsz útját állni? – lehet, hogy most a női lélekre utazok de ezek mind olyan dolgok amiket én magam is érzek. Felemelem kezeimet megadóan, majd hátrálok pár lépést közeledve az ajtóhoz. Kezdem reménytelennek érezni a helyzetet, így ha mennem kell akkor menni fogok és keresek valami más helyet ahol segítenek nekem. Csalódott vagyok, de nagyon.
-Nem nevezném annak Őt… sőt, azt se tudom mik vagyunk egymásnak. Talán csak álca. -vállat vonok, és amint elköszön tőlem elkezdek az ajtó felé menni és már majdnem kilépnék az ajtón mikor hirtelen felindulásból, visszafordulok hozzá és átszelem a kettőnk között lévő távolságot és az asztalra támaszkodok úgy, hogy alig fél méter legyen közöttünk. – Nem fogod könnyen elengedni ezt az egész szituációt mi? Ha lehetőséged lenne visszamenni a tegnap estéig, és tudnád azt, amit most, akkor nem feküdnél le velem? Nemet mondanál és engednéd, hogy kisétáljak? Hát nem élvezted?

Már kinőttem az egyetemi évekből, amikor ösztönből cselekedve azt tehettem amit és ahol akartam. Bár.... nem túl sokszor volt benne részem, mert hát hamar lebetegedett anya, és utána a tesóm mellett is ott kellett állnom amikor elváltan egyedül maradt egy kis kölyökkel. Tehát igen... már felnőtt vagyok, vagyis annak kéne lennem, felelősségteljes felnőttnek. Aki nem esik neki egy pasinak egy bár mosdójában ahol akárki rá törheti az ajtót. De én sohasem voltam az a előbb gondolkodom aztán cselekszem típusú ember. Igazából pont az ellentéte igaz rám, hogy igazán impulzív ember vagyok. Sarah szerint még mindig tudok gyerekesen viselkedni, bár ha kell előtör belőlem a felnőtt. De ha Olival lemegyünk a játszótérre akkor teljesen megfeledkezve magamról képes vagyok játszani vele nem érdekelve mit gondolnak rólam, vagy hogy a vadi új cipőm besározom. Oliverert mindent megtennék, volt, hogy a étteremben krumpli-háborút játszódtunk egészen addig míg az anyja ránk nem szólt. De az is előfordult, hogy ha megbetegedett én is Sarah mellett virrasztottam, ápoltam vele, őriztem az álmát. Számomra ők a legfontosabbak, ők a családom és hálás vagyok az égnek értük... ha anya nincs is már velünk, de azért büszke ránk, ebben teljesen biztos vagyok. Kivéve most... mert ebben a pillanatban én sem vagyok magamra büszke, sőt legszívesebben a föld alá süllyednék szégyenemben ahogy egyre több információ jut tudomásomra. Amit ha tegnap tudtam volna nem hagyom, hogy a hormonjaim vezessenek, akármennyire is tetszik az előttem ülő fiatalember. Igen.... annak tudatában is megveszek a mosolyáért, hogy tudom még csak tizenhét éves.
Akaratlan újból eszembe jutnak az emlékfoszlányok, hogy mit csináltunk tegnap, ahogy simogattuk egymást, ahogy bele markolt a fenekembe, hogy nem tudtunk elszakadni egymás ajkaitól. Ahogy pillantásom a kérdéses testrészére téved, isten a tanúm, hogy legszívesebben újból megcsókolnám. Úgy ahogy tegnap este: vadul, zabolázatlanul, szenvedélyesen. Szívesen körbe barangolnám a testét a nyelvemmel.... újból, akár itt és most az asztalon.
Próbálom a felnőtt, üzlet asszony szerepét betölteni, de annyira össze vagyok zavarodva, hogy képtelen vagyok rá. És, hogy ő mennyire lazán kezeli ezt az ügyet.... még inkább kiborít. Persze, igazából nem is tudom mit várok el tőle, hiszen tinédzser, konkrétan a tojáshéj még ott lapul a formás fenekén. Ő nem méri fel a veszélyét a helyzetnek, hogy ha valaki bármit megsejt én egyenes úton haladok a dutyiba. Csak mert egyszer az életben igazán hagytam, hogy az ösztöneim vezéreljenek.... azzal a hiszemmel, hogy többet úgy sem látom. Azt hiszem ezt hívják a sors furcsa fintorának, mert mi másnak lehetne nevezni?
Felvonom az egyik szemöldököm ahogy dacosan felemeli az állát, talán komolynak akar tűnni, de a szavai, meg a reakciója, mosolyt csal az arcomra. Általában ha valaki komolynak akar tűnni, és ezt ki is hangsúlyozza....éppen az ellenkezőjét éri el, tudom magamról nagyon jól.
-Az igaz, csak próbálom megemészteni, és felfogni, hogy még a felnőttkor alsó határát sem érted el,- válaszolom neki ugyan olyan hangsúllyal és stílusban, kihangsúlyozva a “felnőttkor” szót. Hogy végre essen le neki is, hogy ez nem csak egy szex volt, így már nem... így már bűntettnek számít, akár élveztük akár nem, akár megrontottam.... akár nem.
-Aham, ha te mondod,- igazából ehhez nem is tudok és nem is akarok mit fűzni. Végül is, az jó, ha ennyire modernen nevelik a diákokat. Na meg még mindig olyan kába vagyok, mintha fél üveg whiskey-t döntöttem volna magamba. Jó persze, láttam rajta, hogy fiatal, de azt gondoltam ilyen huszonkettő körül lehet, nem tizenhét, ezen akkor sem tudok tovább lépni, és nem olyan könnyen, mint ahogyan ő teszi. Ezt irigylem tőle, hiába ő talán a kamaszok gondtalanságával kezeli az ügyet, de én nem tudok. Ezentúl hogyan nézek szembe Sarah-val, vagy.... Max anyjával, ó te jó ég. A gondolatra azonnal répa vörössé válik az arcom.
Elkerekedett szemekkel nézem ahogy feláll a székből, majd megáll előttem, enyhe vággyal íriszeimben nézem ahogy az ing alatt kirajzolódnak az izmok amiket tegnap érintettem. Talán nem szándékosan teszi.... de a hatás nem marad el, szavai értelme alig jutnak el a tudatomba, a látványra kiszáradt ajkamat nyelvemmel nedvesítem meg, majd ráveszem magam, hogy hátráljak tőle.... mielőtt olyat teszek amit nem lenne szabad. Megint.
A fenébe is, a srácnak teljesen igaza van, hiszen nem kell hozzá érettségi, hogy felszolgáljon pár sütit, és Sarahnak szüksége van a munkaerőre miután Pete kilépett és Ausztráliába ment. Nem is tudom mit kéne tennem.... és biztos vagyok benne, hogy Sarah úgy is felveszi.
-Mint mondtam az imént.... a végső döntést a nővérem hozza meg, én csak tanáccsal látom el, hogy mit tegyen, de ő dönt majd. Amúgy.... teljességgel igazad van ezzel kapcsolatban....- motyogott a végét el a mondatomban. Mit mondhatnék még? Hiszen ő mindent elmondott és jól látja a helyzetet.... az sokkal furább lenne ha nem így tennénk, de... valahogy nem tudom, ha ennyire intenzíven vonzódom hozzá vajon mennyire tudok racionálisan gondolkodni a közelében? Hogyan ne akarjam letépni róla a ruhát, ha ebben a pillanatban is erre vágyom?
-Te túl könnyen fogod ezt fel. Viszont én képtelen vagyok.... nem ilyen vagyok, szeretnék olyan laza lenni.... mint te, de a tény attól még tény marad, és ha valaki csak megsejti, nem feltétlenül amiatt, hogy elmondod bárkinek.... engem börtönbe csuknak. Ezt nem akarom sem Sarah miatt, sem magam miatt. Max.... most komolyan mit vársz tőlem?- nézek rá komolyan. Ajak harapdálva hallgatom, és egyre inkább tovább hallgatom egyre gyengül az ellenállásom. Hiszen tudom milyen elveszteni egy szülőt, csak annyival könnyebb dolgunk volt nekünk Sarah-val, hogy mi már felnőttként éltük meg ezt a veszteséget, de Max és a húgai ők még gyerekek.... A tény, hogy le akar venni egy kis felelősséget az anyja válláról, ez valahogy... ez komoly, felnőttes magaviseletről tesz tanúbizonyságot. Legalábbis azt hiszem.
-Mint mondtam biztosan be kell jönnöd egy próbanapra, ha Sarah megjön szólok neki a dologról, de ő dönt majd, annyit megígérhetek, hogy nem mondok semmi olyat amiért ne akarna alkalmazni.- mondom neki. Majd hisztérikus röhögésben török ki amikor közli, hogy nem tudja a barátnője-e. Szexeltem egy kamasszal, aki még csak azt sem tudja.... van-e barátnője vagy sincs. Lehajtom a fejem, érzem szükségem van valami erősre, mert mindjárt kiborulok, lehet keresnem kéne egy diliházat ahova befekszem pár napra. Meglepődöm amikor meghallom léptei hangját, mert abban a hiszemben voltam, hogy elment...
Nem gondolva a következményekre én is az asztalra támaszkodom.... csak nem hagyom, hogy ő irányítson az irodában.... Farkasszemet nézünk, ahogy megszólalok leheletem cirógatja az arcát, ha egy kicsit előrébb hajolnék meg ízlelhetném a száját. Újból.
-Élveztem,- sziszegem mérgesen,- sokkal jobban, mint kellett volna. De nem! Ha már tegnap tudtam volna, amit ma, akkor nem történt volna köztünk semmi sem, most jobb ha mész mielőtt még....-veszek egy mély levegőt, a mondat végét elharapom, mert tisztában vagyunk mindketten mit akartam mondani, mert biztos vagyok benne, ha most nem lép le.... újból neki esek nem érdekel, hogy a tesóm akár mikor be jöhet. Vagy bárki igazából....

Képtelen vagyok felfogni azt, hogy miért kell ekkora nagy feneket keríteni annak, hogy lefeküdtünk egymással. Igen, kiskorú vagyok és Ő jó pár évvel idősebb nálam de ez nem egy olyan dolog vagy tényező ami miatt feljelenteném vagy bármit is lépnék ez ügyben. Akartam és Ő is akarta, mindketten élveztük és még mennyire… nem fogok gondot okozni neki tőlem meg amúgy sem fogják megtudni az emberek.
Ez az egész csak akkor kerülhetne nyilvánosságra, ha valaki bent lett volna a mosdóban és felveszi az egész jelenetet vagy ha van kamera, és tudtommal egyik sincs abban az ócska kocsmában. De nem tudja elengedni a velem szemben nyugtalanul ülő szőkeség ezt az egészet, aminek okán egyre inkább idegesebbé válok. A tény pedig, hogy ha tudta volna a koromat akkor másként cselekedett volna egyenesen felháborít, mert tudom, hogy ez egy aljas hazugság. Rohadtul nem ellenkezett akkor mikor a combját csókolgattam lentről felfelé, vagy mikor a nyakát cirógattam nyelvemmel apró szívásokat ejtve rajta. Csak hangosan élvezte és nem tett ellene semmit, nem állított meg vagy pofozott fel vagy bármi mást. Egyszerűen elengedte magát és a pillanatnak élt, amit szerintem nem sokszor szokott kiindulva abból, hogy most milyen karót nyelten ül és bele van betegedve a gondolatba, hogy egy kiskorúval feküdt le.
Én valahogy sosem tudtam ezeken a dolgokon fennakadni, hiszen apám halála egy valamire nagyon hamar megtanított mégpedig arra, hogy rohadt kevés időnk van a végig és minden pillanatot ki kell használni. Emlékeket kell gyártani és nem megragadtam, már-már szorongva markolni valamit amit amúgy sem vihetsz át a túlvilágra hisz ott már csak a lelked lesz, az élményeid és a gondolataid. De Savannah nem ebben a felfogásban éli az életét, amit persze megértek de nem díjazok viszont ez a hozzáállás baromi idegesítő és egyre inkább elveszi a kedvemet az egész nőtől. Utálom az ilyen szituációkat, pedig olyan jól indult a napom és úgy gondoltam végre sikerülhet valami jót cselekednem. Tévedtem.
-Csinálhatnád ezt egy kicsit gyorsabban is, nem egy olyan nagy ördöngöség. Fiatal vagyok te meg hozzám képest kicsivel öregebb. Szórakoztunk, jó volt, szívesen megismételném, de most üzleti dolgokat szeretnék megbeszélni veled. Viszont felfogtam, nem tudod elengedni a történteket így lehet inkább elkéne mennem. – lehet ingerültebben beszélek, mint kéne de ki ne válna idegessé ha fél órája azt a sápítozást hallgatja, hogy úgy fiatal vagyok, így nem kapok munkát és jaj mi fog történni ha kiderül. Miért derülne ki?
Eleve itt megbukik a dolog, mert ameddig csak ketten tudjuk márpedig tőlem a kutya se fogja megtudni, addig nincs probléma. Elhiszem, hogy bűntudata van és most nem tud elszámolni a lelkiismeretével de azt ne az én lehetőségem elvevésével próbálja már helyreállítani. Fogadjon akkor örökbe egy nélkülöző gyereket, mentsen elefántokat vagy védje a környezetet azzal, hogy nem használ hajra való termékeket. De ne egy olyan gyerekkel basszon ki aki csak az anyukájának szeretne segíteni, és ráadásul nem is önzésből teszem, hogy magamnak vegyek dolgokat. Anya munkaidejét akarom csökkenteni, hogy többet legyen velünk és főként a húgaimmal, akik hiányolják illetve, hogy figyeljen magára mert nem szeretném korán elveszíteni őt is. Ezt olyan nehéz megérteni?
-Ne haragudj az előbbi hangnememért, de borzasztóan felcseszi az idegemet mikor valaki a kort látja bennem és nem a képességemet, hajlandóságomat. Ez nekem olyan, mintha én azt mondanám neked, hogy csak a szőkeségedet látom és semmilyen más jellemződet nem. – próbálok szabadkozni vehemenségem miatt de ez már így is veszett ügynek tűnik számomra. Nem fog megenyhülni, Sarah pedig ad a húga szavára így nem fog felvenni, ennyi erővel pedig mehetnék más interjúra ahelyett, hogy az energiámat pazarolnám erre az előre nem haladó beszélgetésre. -Rendben, még megvárom a döntését, de egy valamit megígérek neked mégpedig azt, hogy nézek másik munkát ezzel enyhítve a benned rejlő kényelmetlenséget. Mit mondtál? Hogy igazam van? Tényleg belátod? – meglepetten érintenek a szavai és ennek örömére egy apró mosolyt engedem meg magamnak irányába. Sose éreztem még ennyire felszabadítónak ezeket az apró szavakat, de most nagyon nagyon jól esik. Valaki és nem is akárki mondta azt, hogy igazam van. Ez már olyan mintha megnyertem volna az olimpiát nem? Vagy inkább a háborút? Fogalmam sincs melyikhez tudnám hasonlítani a helyzetet de egy biztos, ez nem egy szokványos állásinterjú.
Mivel tisztában vagyok azzal, hogy kell a segítség és mivel itt nem sokan esznek édességet vagy süteményt azt is tudom, hogy nem tudnak sok pénzt adni de ezek mind nem érdekelnek, mert az a kicsi is amit tudnak adni éppen elég arra, hogy kisegítsem anyát és lemondjon egy munkahelyről. Amikor meg elmegyek egyetemre akkor az ösztöndíjam egy részéből fogom őket segíteni illetve amint tudok munkát vállalok valahol a kampuszon vagy városon belül.
-Savannah én nem várok el semmi olyat tőled, ami miatt bajba kerülnél. Csak te és én tudunk arról mi történt tegnap éjjel, ha tőlünk kitudódik akkor meg is érdemeljük de addig nincs félni valód. Laza vagyok, mert már megtapasztaltam a legrosszabbat és nem fogom hagyni, hogy valami tönkretegye az életemet. Neked sem kéne ilyen görcsösen ragaszkodnod ahhoz, hogy milyen idős vagyok. Felnőttek vagyunk bár a korom még nem mutatja, és ehhez az egész szituációhoz úgy kell hozzáállnunk, hogy jó legyen mindkettőnknek. De ez egymás nélkül nem fog menni, érted? Szóval, felejtsük el a múltat vegyük úgy, hogy most találkoztunk legelőször és adjunk egy esélyt ennek a munkakapcsolatnak, oké? – motiváló beszédet tartanák? dehogy, de remekül tudok hatni az emberekre főleg akkor amikor valamit nagyon de nagyon szeretnék. Ezt pedig mindennél jobban, főként anyáért és a húgaimért. Én eltudom nyomni magamban az érzelmeket, ezt csinálom azóta, hogy apa meghalt, ezért nem esik nehezemre kőnek tűnni.
-Köszönöm. – ennyit mondom arra, hogy nem fog keresztbe tenni és ebben most tényleg biztos is vagyok. Talán nem kedvel, vagy nem volt velem jó az akció ezeket mind megértem, de egy anyukát aki három gyerekét neveli egyedül nem fog büntetni, mert én fiatal vagyok hozzá és… várjunk csak!
Egyből visszafordulok az ajtóból és szélsebesen termek újból előtte, már nem érdekelve az, hogy bárki megláthat vagy több is történhet közöttünk. Mikor közelebb hajol hozzám érzem kifújt levegőjét az arcomon és el is lágyulnának arcvonásaim, ha nem lennék határozott és kíváncsi a válaszára. Hangosan hümmögök amikor választ kapok feltett kérdéseimre, de ha azt gondolja, hogy ennyiben hagyom akkor rossz emberrel kezdett ki.
-Tetszem neked Savannah? Ezért nem tudsz túllépni a koromon? Mert ha igen, akkor tudnod kell, hogy nekem is borzasztó mód tetszel és… - a közöttünk lévő apró távolságot még inkább rövidítem, ajkaim nagyon puhán érintkeznek az övével viszont szememet nem hunytam le, farkasszemet nézek vele egészen addig a pontig míg már nem bírom és lágyan mégis parancsolóan csókolom meg, nem tűrve ellentmondást. Ha elszakad tőlem, háttrébb lépek pár lépést de ameddig nem töri meg csókunkat addig falom ajkait.

 Igazából nem hibáztathatom őt, hiszen itt kettőnk közül aki elvileg felnőtt... az nem ő, hanem én. Ő csak a tinédzserek gondtalan életét élik, hiába komoly fiatalember.... mégis csak tizenhét éves. Ennél több komolyságot el sem várhatok tőle, meg egyébként is, mit várnék el, amikor a velem egykorú pasik sem igazi férfiak. Meg csak én vagyok a hibás, ez egy tanulópénz, hogy legközelebb becsípve ne engedjek olyan inditatásnak, hogy egy cukinak tartott pasit berángatok a mosdóba. Vagy ő rángatott be engem. Nem is tudom, de még mindig elsüllyednék szégyenemben akár hányszor eszembe jut a jelenet. Arról nem is beszélve, hogy milyen szenvedéllyel adtam oda neki magam, mintha már hosszú évek óta ezt csinálnánk. Tudtam hol kell érintenem, hogy élvezetet csaljak ki belőle, fordítva is pont ugyan ez volt. Amikor kimondom, hogy ha tudtam volna a korát, nem hagyom eluralkodni testemen a szenvedélyt.... még a saját füleimnek is hazugságnak cseng! Hát jó, hogy neki is feltűnik, egy pillanatra meglepődöm, hogy zsenge kora ellenére meg van a magához való esze, nem olyan érzésem támad, mintha egy kölyökkel beszélnék. Sokkal inkább, mint egy fiatal felnőttel. Gondolom ezért is vett le a lábamról még tegnap éjszaka. És azóta is a hatása alatt vagyok, egyszerűen nem térek magamhoz.
Egy pillanatra elkerekednek akvamarin színű lélektükreim ahogy meghallom sértődött hangját, persze ezen sem kellene csodálkoznom. Meg kellene dorgálnom? Hogy felnőttekkel így nem beszélünk? De milyen jogon tehetném, amikor tegnap még hagytam, hogy a lábaim között legyen, nem tűnt evidensnek, mérgemben csak kibontott fürtjeim közé túrok. Egyszerűen nem tudom mi lenne a helyes, és mit kellene tennem. A két dolog valahogy nem fér össze. Mert egyrészről, az lenne a helyes, ha alkalmaznánk.... másrészről viszont félek, hogy valaki... vagy ne adj isten a nőbérem rá jön a dologra. Elég ha csak feltűnik neki a szikrázó levegő kettőnk közül, ő sokat megélt anyuka.
-Egyelőre te vagy az aki dolgozni akar, hadd döntsem el én, hogy milyen gyorsan emésztek meg bármit is.- sziszegem végül mégis, ahogy szikrázó íriszeim az ő szemeibe fúrom,- az lenne a legjobb. Ez a cukrászda nem egy álom meló.... pláne, nem egy magad fajta fiatal számára.- szólalok meg végül hűvös hangon ahogyan keresztbe fonom a kezeimet mellkasom előtt. Nem is értem mi van velem, Max öt perc alatt képes kihozni a sodrómból, de annyira, hogy még azt is elfelejtem hol vagyok. De teljesen olyan, mintha csak elbeszélnénk egymás mellett, hiszen ő állítja a saját igazát. Én pedig a sajátom. De egyikünk sem akarja megérteni a másikat. Valószínűleg azért, mert ő jócskán fiatalabb, mint én. Teljesen más szemszögből szemléli az eseményeket. Ő csak az egyszerű dolgokat látja benne. De azt nem veszi észre, vagy csak nem akarja felfogni, hogy máshogyan is rájöhet akárki. Arról nem is beszélve, hogy elég sokat lógok Sarah-éknál... így elég sokat futok össze az anyjával. Hogy a fenébe nézzek szembe vele, amikor egyből a tizenhét éves fia kielégült arca fog beugrani, ha találkozom vele. Ennek sehogyan sem lesz jó vége, itt mindenki csak sérülhet... és nem csak kettőnkről van szó, Sarah bizalmát sem akarom elveszteni, hiszen ő nem csak a testvérem, hanem a legjobb barátom is.
-Én is elnézést kérek, nem megsérteni akartalak ezzel, sőt épp ellenkezőleg, de elég sok buktató van a dologban. Látom rajtad, hogy próbálkozol, és már a beszélgetésünk alatt tudtam, hogy igazán komoly fiatalember vagy, aki komolyan látja a világot.- hajtom le a fejem végül. Amikor a tesómnak megemlítem majd őt már előre tudom, hogy nem fogom lebeszélni róla. Hiszen egy piás éjszaka miatt nem lenne helyes dolog elítélni. Pláne, hogy én is legalább annyira benne voltam a dologban. Majd kevesebbet lógok itt, és ha itt vagyok a cukrászdában... akkor is inkább az irodában leszek. Talán Sarah-hoz is kevesebbet megyek, majd ők jönnek... ha már van egy külön lakásom, nem?
-Ennél kevesebbet nem engedne a lelkiismeretem, akármi történt közöttünk, így tisztességes,- felelem végül csöndesen, majd apró mosolyt villantva viszonzom az ő bugyinedvesítő mosolyát. Majd alig láthatóan megrázom a fejem, nem... nem... nem... Nem szabad így gondolnom rá, ő még csak egy kölyök, minden percben erre emlékeztetem magam. De valahogy ez nem igazán sikerül, mert folyton eszembe jut a tegnap éjszaka, amikor simogattam az izmait, amikor számmal bebarangoltam és felfedeztem tökéletesen bársonyos bőrét. Egy pillanatra vágyakozva siklanak végig testét íriszeim, majd a nyakán megállapodnak. Tudom, hogy még mindig ott vöröslik a folt amit nagy szenvedélyemnek köszönhetően hagytam rajta. Hiába fedi púder...
-Tudom, hogy igazad van, és ha hiszed, ha nem te voltál az első olyan pasi, akivel bemásztam volna egy bár mosdójába alig egy óra ismertség után. Mióta anya meghalt, nekem csak Sarah és Oli maradt, ők a családom, a mindenem, és nem szeretnék olyat tenni amibe bajba keverem őket, vagy megszakadna ez a bizalom. Sarah egész életemben mellettem állt, de ezt nyilván megérted. Pontosan tudom min mész keresztül, habár én az anyámat felnőttkorban vesztettem el. De megígérem, hogy Sarah vissza fog hívni, nem fogok ellened beszélni, sőt.... megnyugodhatsz. Ha mindenáron egy cukrászdában szeretnél dolgozni.- felelem végül nevetve, még pajkosan rá is kacsintok. Idegesen hajtom le a fejem, ahogy az asztalba kapaszkodom, próbálom rendezni a gondolataim, és érzéseim, abban a hiszemben, hogy már egyedül vagyok az irodában. De csalódnom kell ahogy léptek zaja üti meg a fülem, meglepődve pillantok fel. Ahogy előre hajol, viszonzom a mozdulatát, így veszélyesen közel kerülünk egymáshoz, orromat megcsapja kesernyésen férfias illata, ami afrodiziákum hat a hormonjaimra. Pár pillanatig csak farkasszemet nézünk, megfordul a fejemben a gondolat, hogy ha valaki így rajta kapna minket... azt ki sem lehetne magyarázni.
Elkerekednek a szemeim, amikor meghallom a szavait, a szívem őrült ütemben kezd el dübörögni a csontoknak feszülve, attól félek, hogy ő is hallja. Tetszem neki, egyszerre tölt el félelemmel, és boldogsággal. Ebben a pillanatban csak az őrjítően mogyorószínű szemeket látom. Majd mielőtt megszólalhatnék megcsókol. Kezeim a mellkasára helyezem, hogy ellökjem magamtól, de ahogy nyelve betáncol ajkaim közé... mint a saját szájízem szerint kevert heroin. Visszacsókolok. Ujjaim felsiklanak a tarkójára, hogy még közelebb vonjam magamhoz, habár közöttünk ott az asztal, Finoman belemélyesztem az alsó ajkába fogaim, miközben a szájába nyögök, majd hirtelen lököm el magamtól.
-Kár lenne tagadni, nem tudom miért vagy hogyan... de tetszel. Viszont ez lényegtelen, mert.... közöttünk nem történhet semmi sem, - elé sétálok, finoman megsimítom az arcát, majd ujjammal az ajkain játszom.
-Még senki iránt nem éreztem ekkora vonzalmat, de ebből nem lehet több. Ezt neked is be kell látnod,- forrón csókolom meg, testem az övének préselem, majd elszakadok tőle,- most pedig tényleg jobb ha mész... mert nem garantálom, hogy öt perc múlva is le tudok állni,- azzal elhátrálok tőle, ha hagyja.

- Te meg az vagy, aki próbálja megakadályozni ezt a folyamatot. Nem értem miért ragaszkodsz ennyire görcsösen a koromhoz vagy a tegnapi történtekhez. – nem értem miért van ilyen hatással rám Savannah, de tőle fáj ez a koros dolog. Az eddig barátnőim nem igazán tudtak kihozni a sodromból, a véleményük valahogy sosem számított annyira mint jelen esetben, bár lehet hozzátartozik az is, hogy most munkát szeretnék kapni nem pedig bejutni valakinek a bugyijába. Ezt a tevékenységet már nem folytatom mióta komoly kapcsolatban vagyok a barátnőmmel és egészen jól tartottam egészen tegnap estig. Nem értem mi történt velem, biztos elhagyott a józan eszem. – Miért? Milyen vagyok én, ami miatt elviselhetetlen lenne számomra ez a munkahely? Ez az egész nagy hazugság. – bullshit. Egyből ez az angol kifejezés jut eszembe, mert amit most itt nekem összehord egy-az egyben az.
Nézem, ahogy dühödten összefonja előttem a karjait kicsit megemelve ezzel kebleit. Akaratlanul is eszembe jut, ahogyan előző este csókolgattam, Ő pedig elégedetten mormogott. De ezt most nem viszem tovább, jelenleg egy sértett kisfiút játszok, aki nem kapta meg az ajándékát a Mikulástól. Hangos nevetés tör ki belőlem mikor arról beszél, hogy komoly fiú vagyok és már az első beszélgetésnél lejött ez neki, hiszen, ha valóban ezt gondolná akkor nem akadékoskodna az állással kapcsolatban. Tudok titkot tartani, elvégre nem akarok én senkit sem nehéz helyzetbe hozni amiatt mert én jól éreztem magamat és a szükségleteim kielégítését értem el.
- Ez nagy hülyeség Savannah és ezt te is pontosan jól tudod. Most azért nem tudsz továbblépni ezen mert félsz attól, hogy kiderül. De, és most ismétlem magam, tőlem nem fogja senki sem megtudni. Tudok úgy viselkedni, mintha nem is ismernélek és a közöttünk lévő feszültség meg… elmúlik csak még friss a dolog. – félvállról szólok vissza neki, nem akarom már fölöslegesen jártatni a számat mert eddig sem mentem vele sokra.
Ha Ő magában már elkönyvelte a közös munkának a lehetetlenségét akkor nem én leszek az, akinek sikerül erről lebeszélnie. Elég makacsnak tűnik bár egy két shot után már Ő sem olyan megdönthetetlen, mint amilyennek képzeli magát. Elég volt pár szép szó, apró bókok és máris úgy tárta szét a lábait mintha mindig is ezt csinálná, pénzért. De én nem fizettem neki, abszolút azért csináltuk, mert vonzódtunk egymáshoz és akartuk.  – Legalább ennyi.
Belefáradtam már abba, hogy megértsem a nőket és a szeszélyes gondolkodásmódjukat, nem akarom kitalálni mikor lépek jót és mikor nem, mikor akarják, hogy hozzábújjak vagy hagyjam a fenébe őket mert most minden porcikájában idegesítem. Jobb lenne, ha mindent kimondanának és nem kéne itt barkóbázni, utálom. Hallgatom azt, amit mond és próbálom is megérteni minden egyesszavát de valahogy nem megy. Nem vagyok az a megértő típus főleg nem ilyen helyzetben, az viszont megnyugtat, hogy nem fog keresztbe tenni a nővérénél és sikeresen záródik ez az interjúm is. Szerencsére.
- Savannah, elhiszek mindent, amit mondasz, de biztosítalak róla, hogy nem fogom tönkre tenni a kapcsolatodat a nővéreddel és a fiával, oké? A család számomra fontos és tudom, érzem, hogy neked is így soha nem tennék, mondanék valami olyat, amivel bajt hozhatnék rád. Köszönöm, amiért te sem akarsz az én családomnak rosszat, ígérem, amint találok jobbat elfogok menni, de addig is nagy szükségem van erre a kis plusz pénzre. – kemény arcvonásaim meglágyulnak miután rám kacsint és szívesen magamhoz húznám, hogy jó szorosan megöleljem de nem teszem. Nem biztos, hogy kitudnánk ezt bírni anélkül, hogy valami másba csapna át a dolog és ezzel még lehetetlenebbé téve a szakmai kapcsolatunkat.
Szeretnék már véget vetni ennek a kellemetlen és borzasztóan hosszúnak tűnő megbeszélésnek ezért amilyen gyorsan csak lehet távozok az irodából, mégis valami gyík üthetett a rendszerbe, hirtelen fordulok meg és megyek a lányhoz olyan közel a mai napon, mint a tegnapon történt. Érzem leheletét arcomon, kellemes illata pedig eltölti szag érzékelőimet és próbálok belőle annyit elraktározni, amennyit csak lehet mielőtt mondjuk megpofozna vagy valaki ránk nyitna. Egy hamis, huncut mosoly jelenik meg arcomon mikor megkérdezem érzelmeit, de türelmetlen ember lévén hamar kapok ajkai után. Nem akarom megadni neki a lehetőséget, hogy elszaladjon így előbb lépek mint gondolkodnék, vagy Ő gondolkodna, de szerencsémre először viszonozza majd csak utána húzódik el. Felszisszenek harapására, és legszívesebben átemelném az asztalon, hogy ölembe ültetve markoljam meg csípőjét megbüntetve az előbbi cselekedetét.
- Én belátok… mindenhova. – felső fogsorommal alsó ajkamba harapok, miközben teljes mértékben végig mérem több időt eltöltve a dekoltázsa és a combjainál, hogy zavarba hozzam. Nem tudok neki ellenállni, és ezek alapján Ő sem nekem mert most Ő nyomja ajkait enyémeimre. Nem kell kétszer kérni egyből fogom az adást, megszívom alsó ajkát mielőtt még ellökne magától majd kacsintok rá egyet. – Köszönöm a lehetőséget hölgyem, legközelebb találkozunk. – emelem fel képzeletbeli kalapomat majd most már tényleg elhagyom az irodahelységet.