Nem értem, hogy miről beszél, az én baráti társaságomban ez nem így működik. Viszont azt is el tudom képzelni, hogy a csajoknál ez máshogy van.
- Mi a haverokkal nem szoktunk ilyeneket követni. - Rántom meg a vállaimat, mi nem szoktunk ilyeneken fenn akadni. Sőt inkább ellenkezőleg, de azt már tudom, hogy a nőknél ez máshogy működik. Érzem, hogy nagyon feszegeti a témát, hogy áruljam el, hogy miért is nem tudtam koncentrálni az edzésen. Nem szívesen, de csak kibököm az okot.
- Szakítás. - Sóhajtva szegem le a fejemet, még mindig nem tudom elhinni, hogy szakított velem a volt barátnőm. Igazából nem is akarok erről beszélni, de valami azt súgja, hogy ő már tudott róla a nővérem által, bár akkor nem értem, hogy miért is kérdezte. Viszont most ez a sérülés egy darabig fog még erre emlékeztetni.
Némán állok fel és sétálok utána egészen a pultig, ahol megvárom, hogy kérjen, majd én is kérek egy capuccino-t. Az legalább nem annyira erős, hogy ne tudjak aludni. Halvány mosoly jelenik meg az egyik ajkam szegletében, bár nem hiszek neki, hogy semmit sem mondott a nővérem. Hallgatom, ahogy beszél a tortakészítésről és a design-ról. Igazából egyetértek vele, hogy a kettő nem tér el egymástól és ezt egy biccentéssel is megerősítem.
- Az sem baj, ha nagy az érdeklődési köröd. Dolgozol is valamelyikkel? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, érdekel, hogy esetleg dolgozik-e egy galériának, vagy esetleg egy cukrászdában. Arra rájöttem már, hogy gyorsabban telik az idő
- Igen, az egyik reptéren dolgozok, mint rendszermérnök . De szerintem ezt már tudod a nővéremtől. - Halványan elmosolyodok, mert biztos vagyok benne, hogy több mindent tud rólam, mint amennyit én magam elárulnék. Ezért is próbálkozok be még egyszer a kérdésemmel, hátha most már megesik rajtam a szíve és elárulja.
- Tényleg nem fogod elárulni, hogy miket mesélt rólam? - Nézek rá nagy szemekkel, kíváncsi vagyok, hogy miket tud rólam. Talán akkor egyszerűbb lenne is beszélgetni, akkor nem untatnám a történeteimmel, ha már tud róluk.
- Te mióta vagy itt? Hogyhogy nem a nővéremhez jöttél? - Ráncolom össze a homlokomat, mert ő is élvezhetné a protekciót. Bár az is érdekel, hogy mióta van itt, talán azért ment máshoz, mert akkor még nem volt itt a nővérem. De akkor ez azt is jelenti, hogy nagyon is régóta van itt, ami nem bíztató a számomra. Már megfordult a fejemben, hogy haza megyek és majd a nővérem ha megérkezik, akkor beköti a kezemet. Feleselegesnek tartom, hogy itt üljek ez miatt, de nem akarom őt sem bajba keverni azzal, hogy most elmegyek szó nélkül. Viszont társaságom van és ez jelenleg elég ahhoz, hogy még maradjak.

Kicsit felszabadulok, ahogy a nővéremről és a könyvekről esik szó, és kicsit úgy beszélek, mintha ezer éve ismernénk már egymást. Még úgy is érzem, mintha a fájdalmam is elmúlt volna, annyira nem gondolok rá. Jól esik, hogy ennyire eltereli a figyelmemet, még akkor is ha nem tudatosan teszi, hisz nem tudja, hogy miért is vagyok kicsit szétszórt.
- Jobb elképzelni és olvasni róluk, mint látni? Én jobban örülök, ha a csajokat látom és nem az, hogy olvasok róluk. - Hüledezve nézek rá, mert szerintem jobb látni őket, mint olvasni, de mindenkinek más az ízlése ilyen téren. Vagy csak én mint férfi gondolkozok így. Figyelek arra, hogy mit is mond vagy mit is fog reagálni, mert tényleg kiváncsi vagyok, hogy miképp gondolja ezt. Azt viszont tényleg nem tudom még mindig elfogadni, hogy a nővéremnek akkor fontosabbak voltak a könyvek.
Izgatottan nézek fel rá, hogy miket is mondhatott rólam neki a nővérem, de úgy tűnik, hogy ezt nem fogom most megtudni, amit egy kicsit sajnálok. Viszont nem értem, hogy miről is beszél és ez kiül az arcomra is.
- Csaj kódex? - Vonom össze a szemöldökömet, mert még nem hallottam ilyesmiről. Azért azt megjegyzem magamban, hogy nem ér elhallgatni ilyen dolgokat, de nem jegyzem meg neki. Mélyen reménykedek, hogy megesik rajtam a szive és elárulja, hogy mit is tud rólam. Mindez eltörpül az mellett, hogy megint vissza kell gondolnom, hogy miért vagyok itt és hogy miért is kerültem ebbe a helyzetbe. Mivel nem kérdez többet róla, így én is érdeklődök felőle. Nem is láttam, hogy be van kötve a keze. Amit mond azt megértem, néha én is túlzásba szoktam vinni egy-két dolgot, ami miatt megsérülök.
- Uhh… - Elhúzom a számat, mert meg tudom érteni, hogy miről is beszél. Ahogy belegondolok, belesajdul a jelenlegi sérülésem, így meg is fogom azt az ép kezemmel, hogy egy kicsit, de óvatosan megdörzsöljem. Nem segített rajta, viszont tekintetemmel követem, ahogy feláll és sóhajtok egyet. Már kezdem azt gondolni, hogy itt hagy, megy a dolgára, én pedig egyedül fogok itt várni. Mikor meghallom, hogy mit mond, akkor egy apró mosoly jelenik meg az arcomon.
- Nem rossz ötlet. - Egyezek bele, majd felállok én is. Mivel este van, így nem féltem a helyünket, hogy ne tudnák vissza ülni, hisz alig egy páran vannak a kantinban.
- Miből gondolod, hogy más a problémám, mint ami az edzésen történt? - Egyből visszajönnek az emlékek, hogy miért is vagyok itt, de nem török meg. Nem akarom a nyakába zúdítani a bajaimat. Amit megemlít azzal máskor egyet tudnék érteni, de nem ebben az esetben. Így ezt meg is jegyzem neki.
- Ez igaz lenne, ha nem ismernéd a nővérem. - Rántom meg a vállaimat, hisz a nővéremnek visszamondhatja. Nem mintha nem tudná, hogy mi történt köztem és a barátnőm közt. Mindeközbe mellé sétálok, majd elindulok, remélhetőleg vele az oldalamon a büféhez, ahol reményeim szerint megkapjuk a kávénkat. Amint odaérünk, megvárom, míg kikéri, amit szeretne, majd én is közlöm a nővel, hogy mit szeretnék, plusz még egy sütit is hozzáteszek. Nem szoktam sütit enni, de annyira jól néznek ki, hogy nem hagyhatom ki, és ami azt illeti éhes is kezdek lenni. Edzés után általában otthon enni szoktam, de egyből idejöttem, így nem ettem már elég régóta. Erre csak most jöttem rá, mikor a pultnál álltunk és láttam ezt a pár maradékot, ami ilyentájt szokott lenni.
- Akkor ezek szerint te művészetet tanulsz, igaz? - Érdeklődök felőle, hogy ne legyen kínos a csend köztünk. Amúgy is érdekel és abban igaza van, hogy jó ha beszélgetek egy idegennel és elterelem a gondolataimat. De abban még mindig nem vagyok biztos, hogy a magánéletemet megosztanám-e vele.

Edzés után egyből a kórházba veszem az irányt, hogy a nővérem megvizsgálja a fájó csuklómat. Baromira fáj, ahogy próbálja mozgatni vagy nyomkodni, bár az a tény, hogy szerinte nincs eltörve, mivel tudom az ujjaimat mozgatni, az egy kicsit megnyugtat. Nem bírnám ki edzés nélkül hónapokig. Már a röntgenből tartanánk vissza a vizsgálóba, amikor megpillant valakit és egyből arra viszi az útja. A gyors bemutatkozás után, már reménykedtem, hogy indulunk is vissza, de sajnos elhívja a kötelessége, aminek nem örülök. Viszont nincs más választásom, így leülök az előbb bemutatott lányhoz. Talán a társasága mind eltereli a gondolataimat, mind segit abban, hogy gyorsabban teljen az idő. Amit a nővéremről mond az egyből egy hatalmas vigyort csal az arcomra.
- Nekem mondod? - Vidulok fel egy kicsit, pontosan tudom, hogy miről beszél. - Volt, hogy nem lehetett elválasztani a könyvétől még akkor sem mikor az akkor újonnan kijött Halálos Iramban premierje ment. Pedig imádja a filmeket. - Úgy beszélek vele most, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig még csak 10 perc telt el. Bár, ha ennyire jól ismerik egymást, akkor biztosan tudja is, hogy mennyire oda van a főszereplőért és semmi pénzért sem lehetne megállítani, hogy lássa. Ennek csak a könyvek tudnak gátat szabni, ami még engem is meglepett. Főleg ha talál egy izgalmasat és teljesen elmerül benne. Viszont egyből kikerekednek a szemeim, amikor meghallom, hogy mennyi mindent mesélt rólam a nővérem.
- A fele sem igaz... - Várom rá egyből, lehet kicsit hangosabban mint terveztem volna. Körbe nézek, hogy mennyire is vertem fel az ütemes zajt, de nem úgy tűnik, hogy bárkinek is felvontam volna magamra a figyelmét.
- Miket mondott rólam? - Kiváncsian emelem vissza rá a tekintetemet, picit oldalra döntve a fejemet és most már kicsit hallkabban szólalok meg. Akarom tudni, hogy milyen történeteket mesélt rólam szeretett nővérem. Át is futott egy pár sztori az agyamon és nagyon remélem, hogy nem valami kínos mesék hagyták el a száját. Mondjuk voltak ott viccessebbek is, amikre akaratlanul is egy mosoly kerül az ajkaim szegletébe, ahogy rájuk gondolok. Hogy ne értse félre miért kezdtem el magamtól mosolyogni a semmin, lehajtom a fejemet és a kezemet kezdem el vizsgálni. Még mindig fel van dagadva a csuklóm és most már jobban lehet látni a lila foltot, ami az ütés helyén ékeskedik. Csak akkor nézek rá újból, mikor felteszi nekem azt a kérdést, amire nem szeretnék válaszolni.
- Ahm... Edzésen rosszul ütöttem, és nem úgy találtam el a deszkát, ahogy kellett volna. - Rántom meg a vállaimat, kicsit kellemetlen erről beszélni nyilván, mert egy fekete övesnek nem szabadna ilyen hibát elkövetnie, de jelenleg nem tudok koncentrálni megfelelően. De, hogy ne legyen annyira kínos ez a beszélgetés azért még egy jó hírt közlök vele.
- De a nővérem szerint nincs eltörve. De hála a csipogónak most itt ragadtam pár óráig. - Sóhajtok egyet, mert ilyenkor nem szokott egyhamar előkerülni. Bár attól függ, hogy miért hívták el, de egy rezidenst mindenért is ugráltatnak. Már megbarátkoztam a gondolattal, hogy itt töltöm az este nagy részét. Ha már ő érdeklődött irántam, azért én sem akarok bunkó lenni, hogy egyirányú lesz a beszélgetés, így vissza is dobom neki a kérdését.
- És te miért vagy itt? Látogatóba jöttél? - Vonom fel az egyik szemöldökömet érdeklődve, mert nem látom, hogy be lenne kötve bármilye is és hát ide nem csak azért jönnek, mert fáj valamijük. Végülis ha szerencsém van, akkor nem egyedül kell megvárnom, míg a nővérem visszajön értem és tovább folytatja a vizsgálatomat. A büfé is mindjárt bezár, így még enni sem tudnék, hogy teljen az idő, ha egyedül hagyna.

Ma edzés van, én pedig indultam is, hogy időben odaérjek. Mikor megérkeztem, egyből az öltözőbe mentem, hogy átöltözzek és felvegyem az övemet. Kilépve onnan, mindenkinek meghajlok, ahogy ez elvárható itt. Az egész edzésen kicsit keményebben hajtottam magam, most ez kell nekem, hogy kiürüljön a fejem és ne gondoljak az exemre. Mint fekete öves, nekem is kell a szines öveseket tanítanom, segítenem nekik és megmutatnom, hogy mit hogy kell csinálniuk és hogy kell tartaniuk a poziciókat megfelelően, de most ez nem megy. Így kértem is a fekete öves társaimat, hogy had menjek erő tesztre, ami annyit tesz, hogy vannak különféle törődeszkák, amiket vagy rúgással vagy ütéssel kell áttörni őket. Miután beleegyeznek, én el is vonulok felszerelni a deszkákat a tartóba, majd beállok és először rúgással töröm szét őket. Vagyis törném, de most valamiért rossz helyen mértem a rúgást és nem tört át. Sóhajtva, visszarakom, majd megint beállok és megpróbálom újra. Most jobban eltaláltam, így a lábam úgy megy keresztül a két deszkán, mint kés a vajon. Befejezésképp pedig szintén L alakba megállok, ahogy a két kezemet is védő pozícióba rakom. Ezt még megcsinálom párszor - miközben fel sem tűnik, hogy pár szines öves fél szemmel nézi, hogy mit csinálok -, majd áttérek arra, hogy kézzel üssem szét. Felteszem a deszkákat és a tartó mellé állok. Kinyújtom a kezemet és bemérem, hogy hova szeretném az ütést, majd kifújom a levegőt és erősen felé lendítem a kezem. A lendület nem úgy sikerült, ahogy a fejemben elképzeltem és egész erőteljesen a csuklómat sikerült megütnöm.
- Azta.. kurv...vvvv...mmm...ahh.. - Idegesen szorítom magamba a káromkodásomat, ahogy a csuklómat fogom és próbálok másra gondolni, mint a sajgó kezemre. Azt hiszem nekem ebből elég is volt. A bal kezemmel szedem össze a deszkákat, közben a mellkasomhoz szorítom a fájó jobbot. Mire összeszedem őket, már a társam mellettem is áll egy jégzacskóval, amit a kezemre rakok, miután megköszöntem neki. Kezd egyre jobban feldagadni és elég piros, már szinte lila folt is egyből megjelenik. Fel sem tűnt, hogy azért nézik, hogy mit csinálok. Végül úgy döntöttem, hogy ezzel be is fejeztem mára az edzést, bár még van pár perc, de azt már nem várom meg. Meghajolok mielőtt elhagyom a szőnyeget és egyenesen az öltözőbe megyek, ahol nehézkesen, de sikerül átöltöznöm. Sóhajtva ülök le a padra, mielőtt elmennék, fejemet hátra hajtom a falnak és becsukom a szemeimet. Össze kell szednem magam, de nem megy. Még annyira friss a szakítás, hogy még mindig fáj. Egy újabb nagyobb sóhaj hagyja el az ajkaimat, majd úgy döntök, hogy nem haza, hanem a kórházba megyek a nővéremhez, hogy nézze meg már megint a kezemet.
A kórházban már ismerem az utat, így elég hamar megtalálom őt, de mielőtt megszólalhatnék, ő már beszél is.
- Mit csináltál már megint? - Kérdőn néz rám, miközben a kezemre néz, amit fogok. Nos, elég sokszor voltam itt az utóbbi időben a sérüléseim miatt, így nem is zavar, hogy már így üdvözöl a köszönés helyett.
- Rosszul találtam el a törődeszkát. - Rántottam meg a vállaimat, mostanában előfordul, hogy nem úgy sikerül a technikai rúgásaim és ütéseim, ahogy egy fekete övestől elvárható. A szakítás nagyon eltereli a figyelmem és nem tudok rendesen koncentrálni, így hibákat vétek.
- Megvizsgálnál? - Nagy szemekkel nézek rá, legyen már haszna abból, hogy van egy orvos a családban.
- Persze. - Mosolyog rám kedvesen, majd nyújtja a kezét felém, én pedig engedelmesen oda is adom. Amint megmozdítja, felszisszenek és automatikusan húznám el, de nem engedi. Értem én, hogy meg kell vizsgálnia, de nagyon fáj, főleg ha megmozdítja. Majd fogja, és elkezdi nyomogatni, ahol megütöttem, én pedig már nem bírva egy au is kicsúszik a számon és most már tényleg leszedem a kezét az enyémről, hogy ne kínozzon tovább. Engedi is, majd a szekrényhez lép és kivesz belőle egy kendőt belőle, majd elkezdi háromszögre hajtogatni. Amint kész, vissza is jön hozzám, majd a nyakamba köti és belehelyezi a kezemet. A könyökömnél pedig megköti, miközben megszólal.
- Nem hiszem, hogy el van törve, de egy röntgen nem árt. - El is indul ki a vizsgálóból, én pedig csendben követem őt. Nincs semmi hangulatom most beszélgetni, csak minél hamarabb végezni és már menni is haza. Szerintem ezt érzi is rajtam, ezért sem beszélget velem, amiért most hálás vagyok neki. Mint egy kiskacsa az anyját úgy követem egészen a röntgenig, ahol átad az ott lévőnek, hogy megcsinálja a felvételeket a kezemről. Nem tart sokáig, bár ez is kellemetlen, hogy ide-oda forgatja a kezem. A nővérem addig is kint vár a helyiség előtt, és amint kiléptem, már megyünk is vissza a vizsgáló felé. Úgy vettem észre, mintha meglátott volna valakit, mert már fordultunk is el a megszokott utunkról, és egyenesen a kantin felé vettük az irányt. Hatalmas mosollyal lép közel az asztalhoz, ahol egy lány ül és boldogan köszönti őt. Én pedig mellette állok, de nem szólok semmit.
- Szia. Mizu? - Nagy mosollyal az arcán köszönti a lányt, akit úgy nézem nagyon is régóta ismer. Csak tudnám, hogy én eddig miért nem láttam őt. Egyik lábamról a másikra álldogálok és birizgálom a kötést, ami a karomat tartja. Mintha a villám csapott volna belé, olyan hirtelen fordul felém, én pedig értetlenül emelem rá a szemeimet.
- Találkoztál már az öcsémmel? - Karol belém, hogy közelebb húzzon, bár szerintem ennél közelebb már csak akkor lennék, ha beleültetne az ismerőse ölébe, de azért még egy lépést előrébb lépek.
- AJ, Hart. Hart, AJ. - Mutat be minket gyorsan egymásnak, én pedig egy apró mosolyt jelenitek meg az arcomon üdvözlésképp. Sokat nem tud beszélni, de én sem bírok megszólalni, mert hallom a kis csipogást, ami a zsebén lévő kis műszerből jön, ami azt jelenti, hogy neki mennie kell és nem fog rám érni, hogy befejezze a kezem vizsgálatát.
- Ne haragudjatok, de mennem kell. Addig várj meg, megnézem a röntgened, ha visszajöttem. - Néz rám a nővérem, miközben kinyomja a csipogóját és már fordul is sarkon, hogy eltűnjön a folyosón. Leülök zavartan a szemközti székbe, kicsit zavarban vagyok, hisz nem is ismerem és a nővérem képes volt itt hagyni. Pedig igazán csak 10 perc kellett volna, hogy megnézze a röntgenem, bekösse a kezem és már mehettem is volna. Most pedig itt ülök egy vadidegen előtt és fogalmam sincs, hogy mit is mondhatnék neki, azt meg pláne nem tudom, hogy mikor fogok innen kiszabadulni.
- Te honnan ismered a nővérem? - Végül szólalok meg kíváncsian, mert róla még nem hallottam és nem úgy néz ki, mint aki a kórházban dolgozna. Voltam már itt párszor és eddig még nem láttam. A fejemben még az is megfordult, hogy esetleg az évfolyam társa volt, bár ahhoz fiatalabbnak tűnik.